Történelmi, kosztümös regényről van szó, amit én mindig szívesen veszek kézbe. Ha mondjuk az ajánlók, a borító nem lenne elég...

Joggal feltételezhető, hogy egy könnyed kis szerelmi történet a főszál, némi jégdesszerttel megfűszerezve. De nem, mert itt aztán Európa történelmét jócskán alakító leírásról van szó, hiszen nem máshol, mint a Napkirály udvarában (is) játszódik a történet, ahol XIV. Lajos nem elégszik meg a már meglévő hatalmával, dicsőségével, még többet akar, az angolokat is a szövetségesei között szeretné tudni. Az már csak hab a tortán, hogy Capella szereti megbolondítani a történeteit egy kis gasztronómiai utazással. Hol kávéval, hol fagylalttal.

Két szemszögből követhetjük nyomon az eseményeket. Az egyik elbeszélőnk, szereplőnk Carlo Demirco, aki rabszolgaként él Firenzében, ahol mesterétől kitanulja a jégkészítés, -tartósítás művészetét, tudományát. Ennek a tudásnak a birtokában még nagyobb értéket képvisel gazdája számára, hiszen egyrészt a jobbkeze, másrészt olyan titkokat őriznek ezáltal, amelyek semmiképpen nem derülhetnek ki, hiszen ez a gazda, mint a jégkészítés egyeduralkodójának a megélhetését biztosítja. Bár Demirco új ötletekkel áll elő, kreativitását nem engedi kibontakoztatni gazdája, így a szökést fontolgatja a fiú.

Lucina Audiger segítségével a franciaországi Versailles-ba szöknek, és úgymond üzlettársakká szegődnek egymás mellé. XIV. Lajos szabadságot ajándékoz Demirconak, sőt még ennél is többet, megélhetést hosszú időre, így végre nagyjából a maga ura lehet, saját vállalkozásba foghat.

Írtam, hogy két elbeszélő van. A másik pedig a címszereplő, Louise de Keroualle, II. Károly húgának a gyönyörű és nagyon okos udvarhölgye.

Lajos ajándékba küldi ezt a két embert Angliába, a szövetség elő-, illetve megsegítése érdekében. Bár úgy van előadva, hogy a fantasztikus, addig ismeretlen jégdesszertek megismertetése a cél, a háttérben nagyon pontos, kiszámított politikai indíttatásról van szó, kőkemény játszmáról. Mindkettejüknek komoly alkukat kell kötniük, különösen Louise-nak, akinek az ártatlansága, szemérmessége a tét. Viszont a másik tét sem kicsi, így választani kell, mi mit ér meg. Carlo továbbra is "csak" a jégdesszertjeinek titkát félti, őrzi, bár neki az a mindene. Innentől kezdve pedig a hatalomé a főszerep, ki hogyan helyezi le az asztalra a kártyáit, a kisemberek pedig csak mozognak, mint a dróton rángatott bábuk.

Mind a történelmi, mint a gasztronómiai részletekbe nagyon alaposan vezet be minket Capella, és bár kicsit húzós volt ez a 471 oldal, ettől függetlenül még nagyon élvezetes írás.