Na jó, ez már tényleg az utolsó. Függő vagyok, ok, de hát Ő is az egyik nagy kedvencem, és erre a könyvre nagyon-nagyon régóta fájt a fogam. Szóval ott tartunk, hogy öt élet sem lenne elég, ha mindent meg akarnék főzni azokból a szakácskönyvekből, amiket otthon tartok, de ez van!

Főzőműsorait is nagyon szerettem mindig, tulajdonképpen ott kedveltem meg. Az egyszerűsége, eleganciája, könnyedsége azonnal megfogott. Nagyon szeretem a családjáról, otthonáról készült képeket, mind-mind nyugalmat árasztanak, úgy mint a személyisége is. Így receptjei iránti rajongásomhoz is csak egy lépés kellett. :D

"A TV Paprika nézői már jól ismerik Rachel Allent, a kedves, szőke, ír fiatalasszonyt, aki fáradhatatlan lelkesedéssel mutatja be a minőségi alapanyagokat, a legújabb trendeket, és a praktikus megoldásokat. Elegáns ételek egyszerűen - ez Rachel Allen mottója. Rachel négy korszakos bestseller szerzője, köztük található a A család kedvencei. Rachel stílusa mindenek felett nagyon praktikus és egyszerű, de lenyűgözően elegáns ételei óriási sikerre tarthatnak számot családi és baráti körben egyaránt. Megtalálhatóak benne ír helyi ízek és nemzetközi behatások is. A BBC (ahol műsorai nagy sikerrel futnak) minősítése szerint Rachel az Ír szakácskirálynő, A Good Food Magazin szerint pedig az ír konyhát végleg elhelyezte a világ gasztrotérképén."

Most már tényleg satuba szorítom a kezem, ha még egy szakácskönyvet próbálok beszerezni, de hát ezek... hát ezek... Egyszerűen annyira gyönyörűek, hogy képtelenség lett volna lemondanom róluk.

Papp Emese több gasztronómiai könyvét ismerem és szeretem, úgyhogy nem volt kérdéses, hogy ebben sem fogok csalódni. Mind a receptek leírása, mind a tipográfiai megjelenés hibátlan. Nemcsak használati "tárgy", de konyhánk dísze is ez a könyv. A sütemények nagy része könnyen, nagyobb előképzettség nélkül elkészíthetőek.

A kenyeres pedig??? Ó, hát aki ismer valamennyire, tudja, hogy mániákusan szeretek péksüteményeket, kenyereket készíteni. Ahhoz hasonló fantasztikus dolog kevés van az életben, mint amikor otthon a finom, friss kelt tészta illata körüljárja a lakást, a gyerekek ott lesik a sütő ajtaját, mikor lesz más kész a finomság. Összehasonlíthatatlan a saját készítésű péksütemény a boltival, erre a nyakamat teszem bármikor! Úgyhogy ez a könyv sem volt kérdéses, egyértelműen kellett! :D

"A nagy sikerű A Nők Lapja Konyha 100 legjobb süteménye című könyv szerzője, Papp Emese megmutatja nekünk, mennyire nagyszerű élmény a sütés. A könyvből kiderül, mi a tökéletes piskóta és kelt tészta titka, mit süthetünk, ha csak fél óránk van, és az is, miként készíthetünk olyan születésnapi tortát, amitől mindenkinek leesik az álla. A könyvet kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánljuk, mindenki talál benne neki tetsző receptet, legyen szó klasszikus süteményről vagy egy modernebb íz- és formavilágú desszertről.
A szerző 15 éve dolgozik cukrászként, a legjobb budapesti éttermekben és szállodákban készített süteményeket. Jelenleg az ettlingeni Michelin-csillagos Hotel Erbprinz vezető cukrásza. Első könyve, A Nők Lapja Konyha 100 legjobb süteménye eddig négy kiadást ért meg"

"A hobbiszakácsok az utóbbi években világszerte újra felfedezik az otthoni kenyérsütés örömeit. A kézműves pékmester, Emmanuel Hadjiandreou egyszerű, lépésről lépésre követhető receptjei alapján több mint 60-féle kenyeret süthetünk. Megtaláljuk a klasszikus pizzatészta, focaccia vagy akár a francia parasztkenyér receptjét is, de kísérletezhetünk a legkülönfélébb kovászos- és szódakenyerekkel, vagy akár édes péksüteményekkel is.
Minden egyes darab bizonyítani fogja, hogy érdemes belevágni.
A szerző 2012-ben elnyerte a Legjobb Első Könyv díját az Egyesült Királyságban."

Ó, hát ezt a könyvet nagyon régen fejeztem be, és emlékszem, akkor félreraktam, mert annyira letaglózott a drámaisága.

Az első észrevétel természetesen az volt, hogy mennyire érződik a másfajta kultúra ezen az íráson. Nagyon szokatlan volt, bár rögtön magamévá tudtam tenni.

A 69 éves Szonjo szó szerint egyik pillanatról a másikra eltűnik a szöuli pályaudvaron férje mellől. Egyértelműen felelőssé tehető a demencia is az idős hölgy eltűnése kapcsán, de ahogy haladunk előre a történetben, egyre több rejtély lát napvilágot, ezzel együtt egyre több kérdés merül fel az egész családban, amelyek szintén okozói lehetnek a rejtélyes eltűnésnek.

Vajon az édesanyjuk, párjuk valóban csak az az egyszerű, visszahúzódó, mindenkiről gondoskodó családtag volt? Vagy volt egy sűrű függöny a szemük előtt, amit ha elhúztak volna, minden mostani kérdésükre választ kapnának? Talán még arra is, hogy hol van most az anyjuk?

Tény, hogy a nő tartotta össze az egyébként széthullásra ítélt családot, ő volt az egész rendszer mozgatórugója. Mióta eltűnt, mindenki keresi önmagát és persze a nőt is.

Szinte minden szereplő szemszögéből megismerhetjük a történetet, és az ilyen fajta leírásokat én nagyon szeretem, mert véleményt is sokkal másképpen és hát nehezebben is tudok alkotni egy-egy szereplőről.

Érdekes volt egy távoli kultúrába belecsöppenni, ráadásul egy tragédián keresztül. Koreai szemmel nézni bele a problémákba, az anya-gyerek, anya-férj kapcsolatokba nem volt könnyű, pedig ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek, mint pl. mi európaiak, mégis ott az a bizonyos esszencia, ami "más"sá teszi. Aztán még az is ott van, hogy az ember elkezd gondolkodni a saját életén, hogy anyaként én milyen vagyok? Jól csinálom? És gyerekként milyen vagyok? Jól csinálom?

Nagyon szereti az egész családom az állatokat, de nem nagyon vagyunk valami nagy "kutyások". Semmi bajunk velük, de nincs óriási szerelem, mint ahogy ezt nap mint nap látom ismerősöknél. Pont emiatt úgy gondoltam, hogy ez a könyv inkább a rajongótábornak való, úgyhogy teszegettem jobbra-balra. Leginkább kisfiam miatt kezdtem el, neki keresem folyamatosan az olvasnivalót, és utólag belátom, hogy kár volt halogatni.

A főszereplő kutyus négy életen keresztül mutatja be a kutyák életét, különböző körülmények között. Mindig más fajtájú kutyaként éli meg a mindennapokat, és a lényeg, hogy mindig más szituációba csöppen. Hol kóbor kutyaként tengődik a családjával, hol egy szerető családhoz kerül, hol kegyetlen emberek karmai között találja magát.

Mindvégig egy kérdés, a NAGY KÉRDÉS lebeg a szeme előtt, hogy mi végre született meg, pláne négyszer!? Úgy gondolja, hogy célja van a feljebbvalónak azzal, hogy mindig "vissza"születik erre a világra, bár minden élete után úgy érzi, hogy megtett minden tőle telhetőt. Kimentette a gyerekeket a vízből, vidámságot fakasztott ott, ahol már reménytelen volt minden próbálkozás. Ezért nem is érti, hogy mi jöhet még? Mégis úgy látszik, folyamatosan tartogat számára valamit a sors.

Furcsa volt egy kutya szemszögéből nézni a történteket, vagy akár minket, embereket, bár azért nem nagyon lepődtem meg dolgokon.

Minden búcsúzás nagyon fájdalmas volt, és bár néha szégyelltem a szentimentalizmusomat, főként, hogy egy ifjúsági regényről van azért szó, akkor is kicsordult a könnyem itt-ott. :D

Annak ellenére, hogy még a legkisebb mértékben sem hiszek a lélekvándorlásban, ettől elvonatkoztattam, szerettem nagyon a könyvet, és remélem, hogy a kisfiú, akinek szántam, hajlandó lesz elolvasni!!!

Szokatlan (vagy nem annyira?) módon a 11 éves Tom édesanyjával egy lakókocsiban él. Joss, az anya nem éppen a gondoskodás mintaképe, a gyereket tulajdonképpen a természet és a szerencse neveli. Betudható ez a lány fiatalságának is, amit szeret is kiélvezni. "Otthon" szinte sosincs, Tom sokszor a saját anyjáról is maga gondoskodik.

Egy ekkora kisfiú hogyan is tudja fenntartani magát? Lopásból. Máshogyan nem megy. A szomszédba jár zöldségért, egyéb élelemért, amit azok észre is vesznek, de nem vált ki belőlük megbotránkozást, sőt. Sokszor már ők maguk helyeznek ki a fiúnak "ajándékokat". A megszerzett paradicsommal, krumplival, répával elvan egy ideig a fiú, aztán más kertbe is kénytelen bemenni.

Az egyik szomszédos udvarban egy idős, magatehetetlen nőt talál a földön fekve, akinek gondolkodás nélkül a segítségére siet. Az idős hölgy nem tesz fel kérdéseket, csak egyszerűen hálás a fiúnak. Valami barátságféle alakul ki kettejük között, mert innentől kezdve nap mint nap találkoznak, a nő távollétében pedig Tom maga gondozza a házat, a kertet.

Ahogy halad előre a történet, egyre inkább megismerhetjük a szereplőket, kezd átalakulni a véleményünk, és a kezdeti előítéletek kezdenek enyhülni.

A könyv rendkívül megrendítő, másrészt szól a hihetetlen szeretetről is. Kellett is a szeretet ehhez a történethez, másképp nem lehet feldolgozni. Szívmelengető emberi sorsok vannak itt csokorba kötve. A hitet erősíti meg az emberben, hogy mindenhonnan van visszaút, akármilyen lentről is fel lehet bukkanni ismét a felszínen.

Nagyon sejtelmesen kezdődik a történet, és meg is illetődtem kissé, hogy miféle könyvbe botlottam. Bevallom, kimaradtak eddig Martin könyvei, úgyhogy nem tudtam, mire számítsak. Aztán szép lassan kitisztul a kép, világossá válik a helyzet bonyolultsága. :D

Katie Quinn egy sokszorosan díjazott, ünnepelt színésznő, akinek ugyan kívülről az élete csupa csillogás, fényűzés, ám ahogy ez a való életben is lenni szokott, a valóság egészen más. Katie többször kísérelt meg öngyilkosságot sikertelenül, a következőnél már biztosra akar menni, pontosan eltervezi azt.

Egy másik szálon megismerhetünk egy furcsa, magának való férfit, akinek még a nevét sem igazán tudjuk. Ő sincs a topon lelkileg, de legalább ő az elszigeteltség ellenére értelmes elfoglaltságokat talált ki magának, mindemellett valamiféle spirituális magasságokba próbál emelkedni, amiben ő jól elvan, csak hagyják békén.

Ezt a két embert egy pap, Steady Capris hozza össze, bár ez számukra inkább véletlennek tűnhet.

Egy újabb sikertelen öngyilkosság után a pap szívességet kér a férfitől. Rejtse el a nőt a reflektorfények elől, hogy új életet tudjon kezdeni, addigi életét maga mögött tudja hagyni. A rejtelmes férfi "otthonában", a floridai lápvidéken bújnak meg, ahol meg kell küzdeniük nemcsak egymás furcsaságaival, jellembeli különbségeikkel, hanem a komforthiánnyal is, amely persze a fényűzéshez szokott színésznőnek hiányzik.

Vajon sikerül-e eltüntetni a külső és belső sebeket? Az élet nagyon kiszámíthatatlan tud lenni, sosem tudhatjuk, honnan jön a segítség, és hogy vajon felismerjük-e, amikor ott dörömböl az orrunk előtt?

Mindkettejüknek befejezetlen ügyük van ebben az életben, a történet megíratlan, be kellene fejezni, de nem mindegy hogyan...

A végén egy picit, mintha Coelho lépett volna az arcomba, de azért nem volt vészes! :D Több könyve is várakozik még otthon, a közeljövőben tervezem is elővenni őket.

Sikeresen függővé tettem a gyerekeimet is. Ez is volt a cél, úgyhogy nem is panaszkodok. Kicsi koruk óta volt otthon pár kötet a sorozatból, de valahogy mindig elcsusszantunk mellettük, annak ellenére, hogy mindig is rajongó voltam. Most viszont olyan szinten kattant rá az egész család, hogy nem győzöm beszerezni a hiányzó darabokat.

Aki ismeri, szerintem nem nagyon kell bemutatni ezt a kedves kis párost, Pettsont és Finduszt. Habár egy magányosnak tűnő tanyán éldegélnek ketten, valahogy mindig olyan kalandokba keverednek, amin tényleg csak szórakozni lehet. Fantasztikusak a rajzok is, a történetek is, na... Úgy tökéletes mindegyik, ahogy van!

"Rosszkedvem van és nyugalmat szeretnék! - fakad ki egy őszi reggelen Pettson. Findusz rögtön azon kezd morfondírozni, mivel is vidíthatná fel morcos gazdáját. Elmehetnénk horgászni - javasolja végül -, attól biztos jókedved lesz. Pettson azonban nem akar kimozdulni. Kint minden hideg és nyirkos, pedig fel kéne ásni a krumpliföldet, és a tüzelő is elfogyott. Ám a kandúrt nem akármilyen fából faragták: kitalálja, mitől múlik el az öreg rosszkedve, sőt talán még arra is sikerül rávennie, hogy munka helyett vele játsszon..."

"Amióta Caruso, a kakas betette a lábát a baromfiudvarba, Pettson és Findusz háza táján már semmi sem olyan, mint korábban. A tyúkok rajongással veszik körül a kakast, aki mind küllemével, mind hangjával elkápráztatja őket. Régi játszótársukról, a kandúrról tudomást sem vesznek többé. Findusz nem érti, hová tűnt az udvar megszokott békéje, hol vannak a régi szép idők. Hogy lehet, hogy ezek az ostoba tyúkok így odavannak egy kakasért? És akkor még ott a kukorékolás! Pettsonnak és Findusznak már egy nyugodt perce sincs, mert a kakas napról napra hosszabb és hangosabb áriákkal szórakoztatja rajongótáborát. A kandúr minden furfangosságát latba veti, hogy leszoktassa Carusót a fülsiketítő dalolásról..."

General Press Kiadó

Két barátnő élvezi az életet kart karba öltve. Talán egyiküknek egy kicsit nehezebb, mivel Lily inkább Budgie amolyan gyertyatartója. A dicsőség mindig az övé, Lily mellette árnyéknak tűnik. Ez természetükben is jócskán megmutatkozik, hiszen amíg Lily egy visszafogott, természetes, kedves lány, a másik egy hivalkodó, fennhéjázó, nagyvilági nő, akinek minden kell bármi áron. Tulajdonképpen ez így mindkettejüknek megfelel, nincs is ezzel semmi gond.

Egy napsütéses napon Budgie elrángatja Lilyt egy sporteseményre, ahol meglátja Nicket, és abban a pillanatban el is kezdődik valami, ami megváltoztatja mindenki életét.

Lily és Nick már a házasságot tervezik, óriási és őszinte a szerelem, amikor történik egy tragédia, ami után hosszú évekig nem látják egymást. Amikor ismét találkoznak, Lily számára óriási meglepetéseket tartogat ez az esemény, innentől kezdve kérdések, rejtélyek sora merül fel, amelyeket először próbál elnyomni magában, de egy idő után már nem tud küzdeni az árral. Muszáj, hogy a titkokra fény derüljön, másképp nem tudja tovább folytatni a nyugodt, bár homokba dugott fejjel élt életét. Kénytelen szembe nézni nem is egy olyan dologgal, amiből egy is elég lenne.

Nagyon érdekes volt végigkísérni egy barátság, ilyen-olyan szerelmek különböző állomásait. Mit bír ki egy kapcsolat, mit tehetünk bele és mit vehetünk ki belőle büntetés nélkül. Nagyon sok - talán néha igen közhelyes, de hasznos - tanulság derül ki a történet során.

Lekötött mindvégig, izgultam mindenkiért, akiért kellett, szörnyülködtem mindenkin, aki megérdemelte.

Igazi nyári, kikapcsolódásra tökéletesen alkalmas könyv. Én bírtam volna még tovább is! :D

Egy perzselő nyár alatt mennyi minden képes megváltozni...

Egy kezemen meg tudom számolni azokat a könyveket, amelyek ilyen hatással vannak rám. Külön kis rész van elkülönítve nekik a polcon, ott tartom őket nagy-nagy becsben.

Erre a történetre nekem most olyan szükségem volt, mint egy falat kenyérre. Hitet, erőt, örömöt adott.

Reuben Land, a tizenegy éves, súlyosan beteg kisfiú vezet végig minket a történeten. Tanúja mindannak, ami miatt ez a könyv annyira szép, szomorú és vidám is. Bár a fiú egész családját mélyen a szívünkbe zárjuk rögtön az első pillanattól fogva, Reuben az, aki a legbelsőbb bugyrokba is beférkőzik.

Édesapjuk, Jeremiah egyedül neveli három gyermekét nagyon nagy békességben, szeretetben. A hit, az ima ereje mindennaposak az otthonukban, anélkül szó szerint lélegzetet sem tudnának venni. Nincs szükségük hatalmas vagyonra, szerény körülmények között is boldogok, csak a békességüket ne zavarják meg. Ám ez az álmuk darabjaira hullik, amikor önhibájukon kívül olyan esemény részesei lesznek, aminek következtében az egész életük gyökerestül felfordul, a család szétszakad.

A család, hogy a törvény elől menekülő legidősebb fiút, Davyt megtalálják, útra kel, átautózzák Dakotát, nyomukban az FBI-jal. Hitük mindvégig töretlen, bár sokszor nem értik apjuk döntéseinek miértjét.

Egy családi drámának olyan módon lehetünk tanúi, hogy mindvégig csodálhatjuk az összetartozást, azt a spirituális jelenlétet, ami folyamatosan körbeveszi őket, bármi is történjék. Apróbb és nagyobb csodák szemtanúi lehetünk, amelyeket azon nyomban el is hiszünk, és azt is, hogy azok a mi életünkben is bármikor megvalósulhatnak.

Ez Enger első könyve, és hát ennek fényében még hangsúlyosabban írom azt, hogy döbbenetesen jó. Mindenféle versenyben megállná a helyét. Az érték pedig, amit közvetít, ahogy közvetíti, vitathatatlan.

Charlestonban járunk a 19. század elején, amikor még dúl a rabszolga kereskedelem, bár már egyre inkább felüti fejét az ellenzők heves tiltakozása, a felszabadításért folyó küzdelem zaja.

Egy rendkívül tehetős családnál szolgál Hetty is szobalányként, de a dac, a helyzete ellen való lázadás folyamatosan felszínre tör gyermekkora ellenére is. A gazdák lánya, Sarah tizenegyedik születésnapjára Hettyt kapja meg ajándékba, bármennyire is tiltakozik ellene.

Mivel az ajándékot visszautasítani nem tudja, Sarah egy napon meggondolatlan, bár őszinte ígéretet tesz Hetty anyjának, hogy minden erejével azon lesz, hogy a fiatal rabszolgalányt minél hamarabb felszabadítsa. A körülményekhez képest így sincs annyira rossz dolga Hettynek, mint sorstársainak, hiszen Sarah minden segítséget megad neki a tanuláshoz, hatalmas kíváncsisága kielégítéséhez. Teljes jogú társként, szinte már-már barátnőként tekint rá. Aki inkább gátat szab ennek a nem szokványos kapcsolatnak, az pont Hetty, a rabszolga.

Ahogy telnek az évek, úgy formálják egymást. Közben mindkettejüknek megvan a maga keresztje, nézőpont kérdése, hogy mikor melyiket látjuk szörnyűbbnek. Mindketten egyenes, merész egyéniségek, és nem kell sok idő, hogy erre rájöjjenek és használni, kihasználni is tudják adottságaikat.

Gyönyörű könyv! Nemcsak a történet miatt, hanem a jellemábrázolások, karakterek miatt is. Azt gondolom, hogy sok ilyen történetre van szükségünk, mert talán nemcsak az ő személyiségük változott meg az évek során, hanem ránk is nagy hatással lehet itt a 21. században is.

Én azt hiszem, hogy bevettem őt a kedvenc íróim körébe!

"Messze-messze, mesés tájakon innen és varázslatos völgyeken túl, létezik egy csodálatos hely, ahol megállt az idő. Az állatcsaládok békében és szeretetben élnek, s a legkisebbek keresztül-kasul becsatangolják a környező vidéket.

A régi időkben, még a nagypapák gyerekkorában ismert volt egy recept, amelyre ma már alig emlékeznek. A három jó barátra vár az az izgalmas feladat, hogy átkutatva az erdő elhagyott ösvényeit, rejtekhelyeit, megtalálják a kincset érő receptet, hiszen csak így kóstolhatják meg a világ legfinomabb limonádéját."

Fordította: Szabó T. Anna

"A két kisegér, Sajti Pajti és Hüvelyk Matyi egy nap úgy döntenek, hogy meglátogatják a gyerekszobában álló csodálatos babaházat. Ott ugyanis minden egér nagyságú, ráadásul terített asztal várja őket. Csakhogy a feltálalt ételek furcsamód mind ehetetlenek.

A film alapjául szolgáló három regényt egy kötetben vehettem kézbe Kyril Bonfigliolitól. A történet Charlie Mortdecairól, a középkorú, kissé elhízott műkereskedőről szól, akit szerintem a világon legalkalmasabb színész alakított a filmben.

A nagyon könnyed, néhol kusza események láncolatában Charlie egy furcsa akcióba kezd egy rendőrfelügyelővel való találkozás után. A kuszaság miatt sokszor a saját nevemet sem tudtam volna megmondani, nemhogy miről szól a történet, ki kinek a kije, és miért az van, ami? :D De azért röhögtem én mindenen.

Az tuti, hogy ez a szélhámos Charlie léptem-nyomon átveri a rendőröket, a célja pedig nem más, mint hogy egy Goya festményt külföldre csempésszen.

A trilógia első részében többet megtudhatunk erről a bizonyos Goya képről, a második részben Mortdecai feleségül veszi szerelmét, aki maga sem százas. A harmadik részben pedig feleségével egy brit szigetre költöznek, ahol újabb nyomoznivalója akad Charlie-nak, hiszen rá kell jönnie, ki az az elvetemült, aki éjszakánként nőket erőszakol meg saját házukban.

Ez az egyszerű szélhámos tényleg csak egy "nyomorult" képet szeretne a magáénak tudni, ennek ellenére komplett titkosszolgálatok vannak a nyomában, belekeveredik mindenféle balhéba.

Nyári olvasmánynak kitűnő, fanyar humort kedvelőknek nagyon ajánlom!

Webb könyvei is olyanok, hogy szinte rá sem nézek a fülszövegre, anélkül is kellenek nekem. Ha pedig még a borítókat is meglátom...

Jelen történet főszereplője a hamvas leánykort már túllépő, ám még mindig nagyon csinos Rachel Crofton, aki nevelőnőként dolgozik, és már sok esélye nincs megfelelő házasságot kötni. Nagyjából beletörődött sorsába, azonban Richard Weekes, a jóképű borkereskedő feltűnik a színen, ráadásul házassági ajánlatot is tesz. A lány tudja, hogy nem tétovázhat, ez az utolsó esélye, így hát igent mond.

Megköttetik a házasság, ám hamar kiderül, hogy nem minden fenékig tejfel. Miközben a lány gondolatai folyamatosan akörül forognak, hogy feledhetné el a sok tragédiát, amit átélt addigi élete során, több furcsaság tűnik fel férjével és annak titokzatos ismerőseivel kapcsolatban. Ráadásul a férfi egyre később és egyre kapatosabban jár haza, nem ritkán kezet is emel feleségére.

Tartozásaik egyre növekszenek, így jól jön az az állásajánlat, amit Rachel kap Mrs. Alleyn-től, aki társalkodónőként alkalmazza őt súlyosan beteg fia mellé. Jonathan Alleyn és a nő első találkozása félelmetesre sikeredik, de Rachelt nem olyan fából faragták, akit szimpla fenyegetéssel el lehet tántorítani eredeti céljától.

Egyre több rejtélyes dolgot tud meg férjéről és munkaadói kapcsolatáról, ezzel együtt egyre több lesz a kérdés is, amelyekre választ szeretne találni.

Vajon be tudnak gyógyulni azok a sebek, amelyek már olyan mélyek, hogy gondolkodni sem tud tőlük az ember? Vajon újra lehet építeni azokat az életeket, amelyek már a szakadék szélén is túlnyúlnak? Az írónő megadja a választ a végén, amit most szerintem egy csöppet túlnyújtott. Élvezhető volt nagyon is mindvégig, de úgy éreztem, sosem érünk a végére. :D A stílusát egyébként pedig nagyon szeretem, továbbra is keresni fogom az írásait.

Pár éve olvastam utoljára Gavaldát, és nem is értem, hogy nélkülözhettem ennyi ideig. Lételememmé válnak az írásai, eggyé válok velük, sirámaimat, örömeimet testesítik meg.

Mindig ledöbbent, hogy az egyszerű történetekbe, amelyekben olyan nagyon nem is történik semmi, annyi minden mélység belefér. Becsukom a könyvet, amiben én, a világom, a gondolataim, érzéseim voltak a főszereplők, és csak sodródom tovább, rágódom a saját magam életén, vajon jól van-e úgy, ahogy van!?

A jelenlegi két novella is nagy hatással volt rám, és még csak szavakat sem találok igazán, csak hümmögök, öhömözök és mélán bambulok magam elé.

Két nagyvárosi fiatal a főszereplő. Mindketten keresik útjukat, saját magukat, próbálják behelyezni életüket egy zűrzavaros, mindenen áttipró, semmire sem tekintettel lévő világban. Egyikőjüknek sem lenne oka panaszra, hiszen a helyszín, az élethelyzet mindkettőjük életében jócskán megfelelőnek mondható, de ők nem érik be ennyivel, nekik kell a mélyre ásott kincs. Azért pedig szenvedniük, küzdeniük kell.

Mindketten sorsfordító történéseken mennek keresztül, onnantól már egyikük sem lesz ugyanaz. De ez így jó nekik. És nekünk is jó. Nagyon! Az első szereplőnek, a fiatal lánynak épp elkezdődik valami, a fiúnak a második történetben pedig pont befejeződik. Akár össze is kapcsolódhatna a történetük, de ez így teljes.

Én nem tudom pontosan megfogalmazni, mi nekem ez a könyv, Gavalda könyvei, de örülök, ha ott vannak mindig a közelemben. Amolyan franciásan letisztult, elegáns, finom.

Borító, cím, fülszöveg, mindent egybevetve garantálta, hogy kell nekem ez a könyv.

Nagyon nehéz témát dolgozott fel az írónő, amely felvet nagyon sok erkölcsi kérdést is. Persze nem lehet figyelmen kívül hagyni a majd' eltelt 100 év különbséget sem.

Az Egyesült Államok keleti partvidékéről 1854 és 1929 között megszámlálhatatlan árvát szállították el vonaton a közép-nyugati országrészbe. Hogy kinek mi lett a sorsa, sokszor csak a csillagok állásán vagy a szerencsén múlott. Ki minek nevezi?

A főszereplő, Vivian Daly, az ír bevándorló is felkerül az egyik vonatra, amely New Yorkból indult útnak ismeretlen célja felé.

A történetbe a jelen korban csöppenünk bele Molly-n keresztül. A hányattatott sorsú fiatal lány, hogy elkerülje a javítóintézetet, munkát vállal egy idős hölgynél. Megbízása abból áll, hogy segít rendbe tenni a padláson lévő dobozok tartalmát. Az idős hölgy nem más, mint Vivian Daly.

Nagyon hamar megütik a közös hangot, így a közös munka sem esik nehezükre. Ahogy elmélyednek a rendszerezésbe, úgy tudnak meg a másik életéről egyre többet. Folyamatosan ugrálunk múltban és jövőben, szép lassan, nagyon szépen kidolgozva megismerjük Vivian zaklatott életét.

Ahogy haladunk előre a történetben, úgy törnek fel egyre inkább az idős asszony emlékei, mindennapjai, és mi is úgy leszünk egyre kíváncsibbak.

A történet tele van valós eseményekkel, mély emberi sorsokkal, amelyek szívbemarkolóak, tanulságosak, mélyen elgondolkodtatóak. Az árvák vonata nem valami képletes jelző, hanem valóságos jármű, amelyen névvel, történettel rendelkező gyerekek utaztak. Mindvégig izgulunk, hogy találnak-e szerető otthont, befogadják-e őket!? Családba kerülnek, mint szeretett gyermek vagy szolgaként kell továbbélniük életüket?

A padláson folyó látszólagosan értelmetlen munkának köszönhetően mindkét nő élete gyökeresen megváltozik.

Újból engedtem a csábításnak, és egyből lecsaptam erre a két gyönyörű, praktikus és könnyen elkészíthető ételeket tartalmazó könyvre.

Olyan finomságokat tartalmaznak, amelyeket gyorsan és könnyen az asztalra tudunk varázsolni nap mint nap, a konyhában töltött időt pedig élménnyé teszik, nem pedig kötelességgé.

A konyhai munkát segítik a hasznos tanácsok és ötletek, valamint a fotók, amelyek a fogások elkészítését követik lépésről lépésre. A cél, hogy minél kevesebb időt kelljen a főzéssel tölteni. Ehhez egyébként nagyon sok új módszert is javasolnak a szerzők.

Praktikusságuk abban áll, hogy egyedi módon olyan kialakítással rendelkeznek, amely segítségével talpacskára lehet állítani őket, spirál kötésüknek köszönhetően kiválasztva az elkészíteni kívánt receptet.

Nagyon lényegre törőek a leírások, mégis lépésről lépésre segítenek nekünk az ételek elkészítésében.

Csak tudjunk választani, melyik legyen az első! :D

Nem kellett bemutatni nekem a szerzőt, mivel a kiadónál megjelent másik könyve, az Öltések közt az idő nagy-nagy kedvencem volt.

Blanca egy spanyol középkorú, megállapodott, sikeres nő. Úgy néz ki, minden a lehető legjobban alakult az életében. Ám ez az álomvilág egyik pillanatról a másikra törik ketté, amikor megtudja, hogy férje lecseréli őt jóval fiatalabb szeretőjére. A hirtelen sokkból felocsúdni sem képes, pedig gondoskodnia kell a jövőjéről, ki kell alakítania egy új életet, a régit eltemetni.

Minél inkább süllyed a depresszióban, annál inkább megerősödik benne az elhatározás, hogy elmenekül a problémák elől és elfogad egy ösztöndíjat, ami miatt a világ másik végére kell huzamosabb ideig költöznie.

Kaliforniáig meg sem áll, az ottani egyetemen egy folyamatban lévő kutatásba vonják be. Andrés Fontana  hagyatékát kell katalogizálnia, aki a Modern Nyelvek Tanszékének volt a vezetője. Amikor meglátja a tömérdek anyagot egy levegőtlen szobába ömlesztve, megkérdőjelezi, hogy helyesen cselekedett-e, amikor elvállalta a munkát.

Daniel Carter, aki szintén az egyetem munkatársa, felajánlja neki segítségét, bár kezdettől fogva kérdésesek az indokai. Innentől kezdve ez a férfi is jelentős szerepet játszik a nő életében, később, Blanca döbbenetére a múltban is felmerül a neve.

Mindhárom szereplő szemszögéből megismerhetjük a múltat. Visszautazunk egészen a spanyol polgárháborús történésekig, ami szerintem az egyik legizgalmasabb, legérdekesebb esemény az európai történelemben.

Ahogy az lenni szokott egy izgalmas történetnél, minél inkább előbbre jutunk a szálak felgombolyításában, annál több rejtély lepleződik le, annál inkább érti meg Blanca mi miért történt sokszor érthetetlen módon? A jelenben is elég sok az elvarratlan szál, de a saját magánéleti problémái megoldását sem halogathatja a végletekig.

A tanulmányút alatt nagyon sok mindent tanul, rengeteg dologra rájön saját életével kapcsolatban is, amelyek segítenek neki helyreállítani a belső békéjét.

Az Öltések közt az idővel nem versenghetett nálam, viszont ott nagyon magasra lett téve a mérce. Úgyhogy ez a négyes egyáltalán nem rossz, hiszen ahhoz viszonyítottam. :D Írjon csak még!!!

Na hát ez nekem nagyon tetszett. Igaz, hogy véresebbre, kegyetlenebbre számítottam borító és fülszöveg alapján, de nem is baj, hogy ez nem jött be. Mindig is mondtam, hogy én sokkal jobban szeretem a lassan csordogáló, sejtelmes, sokat az én fantáziámra bízó könyveket. Ez pont ilyen volt, pont olyan mértékben adagolta az izgalmakat, amennyire kellett, pont jó arányban voltak benne a thrillerszerű történések és egy testvérpár kapcsolatának mély elemzése.

 

Igen, ez a könyv elsősorban a testvéri kapcsolatról szól, annak mélységéről, fontosságáról két ember számára. Rachel és Patty között az átlagosnál szorosabb ez a kötelék, így mindent meg is tesznek, hogy ezt senki el ne tudja szakítani.

 

Két nagyon különböző karakterű lányról van szó. Patty, a fiatalabbik testvér egy magábaforduló, nyurga kosaras lány, aki testvére nélkül félkarúnak érzi magát. Sokáig megszólalni sem hajlandó, csak testvére társaságában. Nővére irányában rendkívül odaadó, mint egy kiskutya várja minden egyes alkalommal haza, hogy aztán a nyomába szegődjön és együtt vegyék be a közelükben lévő erdőt, mindenféle, néha rémisztő kalandjuk helyszínét. Fantáziájuk, kalandvágyuk nem ismer határokat, kísértik a sorsot minden nap.

 

Rachel már egy más tészta. Talpraesett, belevaló csaj, aki tudja, mit akar az élettől. Nem mellesleg pedig úgy hiszi, hogy ismeretlen emberek fejébe is belelát, sokszor érzi azok aktuális érzéseit, ismeri tetteiket.

 

Egy napon viszont elkezdi mészáros munkáját az Alkonyi Fojtogató, nem máshol, mint a lányok háza mögött húzódó hegységben, ahol a testvérpár rendszeresen lófrál. Persze izgatja őket a helyzet, de félni semmiképp sem félnek, sőt!

 

Jóképű apjuk vezeti a nyomozást, ezért a suli menőbb, ámde nagyon sznob tanulói is befogadják maguk közé Rachelt, aki ezt különleges helyzetnek minősíti. Húgát elhanyagolja, a divat és a bulizás lép az első helyre.

 

A gyilkos rengeteg áldozatot szed, a nyomozás pedig egy helyben toporog. Miközben a testvérek közötti kapcsolat is percről percre változik, apjuk élete is gyökeres fordulatot vesz, és az évek pedig csak telnek és telnek...

 

Elgondolkodtató könyv az útkeresésről, családi kapcsolatokról, önfeláldozásról és a felnőtté válásról. Nagyon jól ábrázolta a szerző ezt a szoros testvéri kapcsolatot, miközben mindkét lány tinédzserré, majd felnőtté válik a saját maguk módján.

Ez a fantasztikus könyv most olyan jól esett a lelkemnek, hogy csak na! Az első, ami eszembe jut, hogy feltétlenül ráveszem 10 éves kisfiamat, hogy ne riadjon el a terjedelmétől, olvassa el mindenképpen. A második, hogy ez a könyv tele van élettel, szeretettel, életszeretettel.

Szívembe zártam Lawrence Anthonyt és az ő elefántjait. Nem különösebben a kedvenc állataim, de ahogy bemutatta őket nekem, ahogy finoman, óvatosan közel vezetett hozzájuk, muszáj azt mondanom, hogy odavagyok értük.

Döbbenetes, ugyanakkor nagyon nagy erőt adó történet arról, hogy ez az ember mit visz véghez sok-sok segítőtársával együtt annak érdekében, hogy megmentse, megőrizze, még tovább fejlessze a Dél-Afrika szívében lévő zuluföldi vadrezervátumot.

Egy nap szokatlan kérést intéznek hozzá. Arra kérik, fogadjon örökbe egy hányattatott sorsú vad elefántcsordát. Szörnyű, amin már eddig keresztülmentek ezek az állatok, és ha Anthony nem segít, akkor az egyet jelent a kilövésükkel. Ez merőben ellenkezik a természetvédő életszemléletével, úgyhogy egy-két percnyi gondolkodás után igent mond.

A szállítmány megérkezésekor rögtön látja, hogy nem túloztak az állatok viselkedésének ecsetelésekor, sőt. A válogatottnál válogatottabb borzalmakon keresztülment példányok az első perctől fogva védik saját területüket, életüket, mindenkivel szemben bizalmatlanok, támadásra készek.

A könyv azt a hosszú utat, sok-sok évet mutatja be, amely alatt a szerző kitartó munkájával, szeretetével, türelmével, gondoskodásával kivívja az állatok bizalmát, amely által szinte a csorda életének részévé válik, tiszteletben tartva azokat. Kölcsönösen tanulnak egymástól, és sokszor a könnyeimen át csodáltam ezt az embert és az elefántokat, mire képes a szeretet, a hit, a kitartás, bármennyire is közhelyesnek hangzik. Elhittem minden szavát, és akár holnap munkába állnék nála, ha családomnak is helyet biztosítana...