Ezt a  kis kedves, ünnepi küllemű, zsebkönyvszerű kiadványt éppen karácsonykor olvastam, és próbáltam magam Minou helyébe képzelni, aki egy tizenkét éves kislány, és aki egy elhagyatott, földrajzilag nem meghatározott szigeten él, ahol úgy tűnik, nagyon kevesen élnek, de hamar kiderül, hogy még annál is kevesebben. Dús fantáziával megáldott, okos kislány ez a Minou, akinek folyamatosan kérdésekkel van teli a feje. Szerencsére az a pár ember (a lány papája, a Tiszteletes, Ládás és annak kutyája, Nevenincs), aki körbeveszi őt, mindent meg is tesznek azért, hogy válaszokat kapjon rájuk. Ezek a kérdések mind-mind az élettel kapcsolatosak, mély filozófiai kérdéseket boncolgat végig.

Történnek furcsa dolgok ezen a szigeten, vagyis szinte minden nagyon furcsa. Kezdve onnan, hogy Minou talál egy halott fiút, akit bevisznek a házba egészen addig, amíg a szállítóhajó meg nem érkezik a szigetre. De beszélgetnek is ezzel a fiúval, szinte sosem hagyják társaság nélkül. A kislány tőle is vár bizonyos válaszokat. Aztán ott van a kislány édesanyja, aki rejtélyes módon tűnt el a szigetről, pedig úgy tűnt, minden rendben van. Minoun kívül mindenki halottnak könyvelte el az anyát, a kislány viszont biztos benne, hogy egy távoli országban töltekezik, hogy vidáman, élettel telve visszatérjen hozzájuk.

Megmondom őszintén, hogy én nem nagyon értettem ezt a könyvet. Aranyos, bájos történet, sok-sok olyan mondattal, gondolattal, amik nagyon jól estek, sokat mondtak, de úgy összességében fogalmam sem volt a könyv üzenetéről. És egy picit azért nyomasztott is az a halott fiú napokig a házban, pedig a szerző tényleg mindent megtett, hogy a legpozitívabb fényben tüntesse fel a helyzetet. Nagyon szomorú voltam a könyv után.