Ismét egy lépés a fogadalmam elérésében, hogy minél több klasszikust olvasok. Zolával az első találkozásom a Hölgyek öröme c. könyvénél volt, ami nagy kedvencem is lett. A Nana első sorainál is egyből ráismertem a már megismert stílusra, bár a mondanivaló, a hangulat sokkal nyomasztóbb.

Nana személyét valós személy ihlette, aki nem más, mint a párizsi Variétés színház ünnepelt sztárja, Anna Judic. Az ő nem éppen csipkés életviteléről Zola sok szóbeszédet hallott, így íródott meg a Nana. A könyv a Rougon-Macquart kilencedik kötete, amely az 1870-es években indult útjára, és egy család társadalmi helyzetét hívatott bemutatni a második császárság idejéből.

Aki olvasta a Patkányfogót, annak nem ismeretlen Nana személye, aki Gervaise és Coupeau lánya és igen korán, gyermekkorában prostituálttá válik. Nagyon fiatalon szerződik el a Variétés "színházhoz", ahol megkapja a La Blonde Vénus címszerepét, és ahol egyáltalán nem fontosak a színészi ismeretek, a tehetség. Fő, hogy erotikától duzzadó testtel rendelkezzen valaki, és az egyébként rendetlen, zajos közönséget egy pillanat alatt néma csöndre kényszerítse csupán a színpadra lépéssel. Nanában az utóbbiak közül szinte minden megvan, a tehetségre semmi szükség.

Első megjelenése a közönség előtt óriási vihart kavar, egész Párizs a lábai előtt hever, de főként annak férfitagjai, akik mind azért állnak sorba, hogy kényeztessék őt anyagilag. Rá is fér az adósságban fetrengő, minden gátlás nélküli lányra, így nem esik nehezére szolgáltatásokat nyújtani cserébe akár öreg, akár fiatal, akár csúnya, akár szép, ámde mindenféleképpen gazdag férfitársainak.

Próbáltam megkedvelni ezt a nőt, de sehogyan sem ment. Nemcsak az eleve meglévő előítéletem miatt a "szakmájával" kapcsolatban, de egész lénye, természete mélységesen tenyérbemászó volt. Életmódja nyilván nem a szépsége maradandóságának kedvez, úgyhogy amikor leáldozóban van szerencsecsillaga, adósságai újból megjelennek, hajnalcsillaga hamar lehullóágba érkezik.

A züllés története ez a kurtizánok világából, szinte szívem lenne azt mondani, hogy megérdemelt véggel.

Eddig nem ez a kedvencem Zolától, de az kétségtelen, hogy örök érvényű klasszikus.