Az utóbbi években felszaporodó olvasmányaim miatt már csak nagyon ritkán avatok kedvencet, sokkal nagyobb a kritérium ahhoz, de ez most gondolkodás nélkül beállt a sorba! Minden pillanatát élveztem a sorainak, annyira finoman, szépen van megírva.

A történet? Igazából semmi különös. Mármint a mai világban. Mert furcsa vagy meglepődünk vajon, amikor egy harmadik belépéséről hallunk egy házasságba? Nem igazán.

Elsánál, egy jómódú finn családban élő asszonynál gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak, a halálán van. Egész családja, gyermekei, unokái és férje, Martti is azon igyekszik, hogy megkönnyítsék neki utolsó napjait, az évek óta jelenlévő, irigylésre méltó békességgel bocsássák végső útjára. Látszólag igazán remek kis családi életbe pillanthatunk bele, és már-már azt gondolhatjuk, hogy így kell ennek szépen történnie.

Anna viszont, az egyik unoka, aki talán a legérzékenyebb lélek ebben a regényben, egyik nap felveszi nagyanyja ruháját, amiről picivel később kiderül, hogy nem is az övé, hanem Eeváé volt, aki a 60-as években volt a család bébiszittere. És akkor Elsa mindent elmesél Annának, a fiatal lány pedig tovább kutatja a miérteket, hogyanokat, miközben saját élete is telve van kérdőjelekkel.

A három generáción át ívelő anya-lánya kapcsolat nagyon finom filozófiai manőverezésekkel tartotta fenn az érdeklődésemet, és még most, a könyv becsukása után is csak kattognak a fejemben a gondolatok, rágódom ezen a családon. Nem egyszerű emberek, és talán pont ez nehezítette meg mindegyikük életét. A sok gondolkodás, a túlbonyolítás. Távol voltak tőlem nagyon, mégis magához láncolt a történet, pedig még csak olyan nagyon szimpatikus szereplőt sem tudtam találni magamnak. Még gondolkodom, hogy miben van a szépsége. Az biztos, hogy a gyönyörű írás hozzásegítette.