És itt van az újabb, időben előre-hátra ugráló történet. Jaj, nagyon sajnálom, hogy vége lett, éltem volna benne még egy-két napig. Átkísért ez a történet a karácsonyon is, így talán még megindítóbb volt. De már az előző bejegyzésben említettem is, egyébként is ilyen hangulatban vagyok mostanában.

Emilie de la Martiniéres súlyosan beteg édesanyjától búcsúzik annak halálos ágyán. Miután az távozik az élők sorából, a lány sorban teszi fel magának a kérdéseket addigi életéről, anyjával való kapcsolatáról, ami semmiképpen nem volt felhőtlennek mondható. Ezt főként Emilie érezte, illetve a kapcsolat, a törődés, az anyai szeretet hiányát.

Aztán ott van egy másik nagyobb volumenű eldöntendő kérdés. Mi legyen azzal a mérhetetlen örökséggel, amely egyedüli utódként rászállt. Több ingatlan mellett egy dél-franciaországi kastély az örökség, amely szörnyű állapota ellenére is hatalmas pénzbeli értéket képvisel, eszmei értékéről nem is szólva.

Azonnal ügyvédet fogad, aki mindenben segít neki, az ügyintézésen kívül hasznos tanácsokkal látja el a lányt, viszont érzelmi téren nem tudja őt istápolni, így szinte rohamos gyorsasággal belerepül egy házasságba. Az a lány, aki anyja fényűző életmódja, sugárzó szépsége mellett elnyomottként élt, külsejére mit sem adva, az a lány természetesen megragadja az alkalmat, hogy egy férfi feleségül akarja venni. Az ügyvéd mellett most már Sebastian is lelkesen segít a lánynak, lévén hogy műkereskedéssel foglalkozik, ráadásul még az is kiderül, hogy Angliában ő is egy hasonló, családi örökségű kastélyban él rokkant testvérével, így amikor szóba kerül a franciaországi kastély restaurálása, nem is kérdés, hogy odaköltöznek átmenetileg.

Sebastian felkészíti a lányt, hogy öccse, Alex, rokkantságából kifolyólag rendkívül nehéz természet, gyakorlatilag azt sugalmazza, hogy félnivalója is lehet, ha kettesben marad vele. Ennek ellenére, amikor a lány megismerkedik a férje öccsével, teljesen az elmondottak ellenkezőjét tapasztalja. Egy rendkívül intelligens, kedves férfit ismerhet meg Alex személyében, akivel nagyon rövid időn belül barátokká válnak.

A renováláskor titokzatos versek kerülnek elő, amelyek rengeteg kérdést vetnek fel. Hogy kerültek oda? Ki írta őket? Mi történt a háború alatt, amikor azok íródtak?

A nácik által megszállt Franciaországba repülünk vissza, ahol végigizgulhatunk egy angol kémnővel, bepillantva az ellenállás szívszorító, izgalmas munkájába is.

Amikor visszaugrunk a jelenbe, mindig Emiliért szorítjuk össze az öklünket, hiszen az elesettség, kiszolgáltatottság példaképe ő, így időbe telik neki kibontogatni a szálakat a múltban és a jelenben is. Mert mindenhol vannak gubancok.

Csenga vont párhuzamot Kate Morton és Lucinda Riley írása között, és ezzel egyetértek, és az már tényleg csak véletlen, hogy pont Morton után olvastam. :D

Nagyon hiányoltam a történetet Emilie anyja és apja megismerkedéséről. Olyan részletességgel körbefont minden szálat Riley, hogy e téren valahogy hiányosságot éreztem. Ettől függetlenül is maximumot kapott tőlem a regény.