Ez a fantasztikus könyv most olyan jól esett a lelkemnek, hogy csak na! Az első, ami eszembe jut, hogy feltétlenül ráveszem 10 éves kisfiamat, hogy ne riadjon el a terjedelmétől, olvassa el mindenképpen. A második, hogy ez a könyv tele van élettel, szeretettel, életszeretettel.

Szívembe zártam Lawrence Anthonyt és az ő elefántjait. Nem különösebben a kedvenc állataim, de ahogy bemutatta őket nekem, ahogy finoman, óvatosan közel vezetett hozzájuk, muszáj azt mondanom, hogy odavagyok értük.

Döbbenetes, ugyanakkor nagyon nagy erőt adó történet arról, hogy ez az ember mit visz véghez sok-sok segítőtársával együtt annak érdekében, hogy megmentse, megőrizze, még tovább fejlessze a Dél-Afrika szívében lévő zuluföldi vadrezervátumot.

Egy nap szokatlan kérést intéznek hozzá. Arra kérik, fogadjon örökbe egy hányattatott sorsú vad elefántcsordát. Szörnyű, amin már eddig keresztülmentek ezek az állatok, és ha Anthony nem segít, akkor az egyet jelent a kilövésükkel. Ez merőben ellenkezik a természetvédő életszemléletével, úgyhogy egy-két percnyi gondolkodás után igent mond.

A szállítmány megérkezésekor rögtön látja, hogy nem túloztak az állatok viselkedésének ecsetelésekor, sőt. A válogatottnál válogatottabb borzalmakon keresztülment példányok az első perctől fogva védik saját területüket, életüket, mindenkivel szemben bizalmatlanok, támadásra készek.

A könyv azt a hosszú utat, sok-sok évet mutatja be, amely alatt a szerző kitartó munkájával, szeretetével, türelmével, gondoskodásával kivívja az állatok bizalmát, amely által szinte a csorda életének részévé válik, tiszteletben tartva azokat. Kölcsönösen tanulnak egymástól, és sokszor a könnyeimen át csodáltam ezt az embert és az elefántokat, mire képes a szeretet, a hit, a kitartás, bármennyire is közhelyesnek hangzik. Elhittem minden szavát, és akár holnap munkába állnék nála, ha családomnak is helyet biztosítana...

Vágyaim, álmaim egyik tárgya a helyszín. A borzongató, tiszteletet parancsoló, ám mégis fenséges, gyönyörű ír partvidék. Ugyan már a helyszín megadja nekünk a kellő bizsergést, erre rátesz még egy lapáttal a történet maga, hiszen mindvégig ott van a háttérben a misztikum, a balsejtelem.

Grania Ryan épp a parton sétálgat, amikor a meredély szélén meglát egy aprócska kislányt. Ő maga, de mi sem tudjuk egy ideig biztosan, hogy látomás-e, amit lát vagy valóság. Ha valóság, akkor a kislány mindenképpen életveszélyben van, hiszen a partszakasz rendkívül veszélyes, ráadásul a viharos tenger is tombol. Grania nem is sejti, hogy ezzel a kislánnyal ebben a pillanatban végleg összefonódnak, a jövőjük eggyé válik.

A fiatal lány New Yorkból menekült haza szülőföldjére. Egy tragédia után minden magyarázat nélkül ott hagyta élettársát, Matt-et és felfelé ívelő karrierjét. Nem számít senki és semmi, csak hagyják békén, had rendezze az életét. Szülei sem nagyon értik mi zajlik le lányukban, csak értetlenül állnak ők is a telefonnál, amikor nap mint nap telefonál a tengerentúlon a kétségbeesett férfi.

Eközben Grania és a Aurora kapcsolata egyre mélyebbé válik, olyannyira, hogy a gyermek apja felkéri, hogy egy hónapra vállalja el távollétében a kislány felügyeletét, akinek édesanyja tragikus körülmények között meghalt. Nagyon sajátságos a helyzet, mert mint ahogy azt Grania édesanyjától megtudja, évtizedek óta fennálló viszály, kimondatlan ellentétek feszülnek a két család között, ötvözve sok-sok misztikummal is, és mindig a lány családja húzta a rövidebbet. Pont ezek miatt az okok miatt édesanyja óva inti lányát attól, hogy ilyen mélyre fűzze a kapcsolatot a családdal.

A férfi visszatérte után újból több időre eltávozik, egyre gyanúsabb minden, de Grania örül, hogy még több időt tölthet a kislánnyal, addig sem kell a saját életén gondolkodnia.

Végig titokzatos sejtések, borzongások tarkítják a történetet, folyamatosan kutakodtam, milyen rejtélyeket, sérelmeket őriz Grania édesanyja. Az összes szekrényben szellemeket láttam... :D

A történet sokszor rugaszkodott el az én mértékeim szerint túlontúl a valóságtól, de végül is a végén a felhők mögül előbukkanó nap, a titkokról lehullott leplek miatt mindig túllendültem a bennem lévő kérdéseken.

Az írónőnek Fény az ablak mögött címmel jelent még meg Magyarországon könyve. Azt pedig pláne ajánlom! :D

Az a helyzet, hogy én bármennyire is szeretném követni az álmaimat, amelyek arról hitegetnek, hogy híres énekes leszek vagy/és nagyon híres festőművész, be kell látnom, hogy rajtam már csak a furkósbot segít ezeken a területeken.

Ám van egy családom, akik HÁLA AZ ÉGNEK!!! semmilyen formában nem örökölték tőlem a "tehetséget", szóval ők tényleg tehetségesek, és kimondva, kimondatlanul őket szerettem volna megörvendeztetni ezzel a kiadvánnyal. Abszolút sikerült, hiszen hatalmas lelkesedés fogadta már a látványát is. Azonnal belemerült mindenki és szebbnél szebb rajzok születtek egyből.

Miben segít a könyv? Először is megtanítja az alapokat, amelyek nélkülözhetetlenek az alkotás teljességéhez. (Oh, ez nagyon fennkölt volt, de komolyan írtam amúgy.) Sok tippet ad különböző technikákkal kapcsolatban, hogy minél inkább a valósághoz hűen tudjuk ábrázolni az adott modelleket. Tanácsot ad, mire lesz szüksége a művészjelölteknek, hogyan fogjon hozzá az egész művelethez. Megmutatja milyen a helyes kéztartás, és még sok-sok nagyon hasznos elméleti információt (is) találhat benne az, aki tényleg komolyan gondolja.

A könyvben tematikusan rendszerezve ismerkedhetünk meg a különböző témájú rajzokkal, akár az ember-, állatábrázolással, csendélettel, perspektivikus ábrázolással stb.

És mellesleg azt ígéri a könyv, hogy mindenki meg tud tanulni rajzolni, amennyiben elég lelkes és kitartó. (Egy kivétel azért van, pedig ő is nagyon-nagyon lelkes lenne, a kitartás már megkérdőjelezhető, azt elismeri...)

És hát én olyan, de olyan nagyon büszke vagyok. Ez volt az első rajz nagyobb gyermekemtől. Szerintem szebb, mint az eredeti. Elfogult vagyok? Legyen! Akkor is szépnek látom! :D

5/5

GABO Könyvkiadó, 2014

208 oldal

Múltkor dicsekedtem, amikor a sorozat második részét olvasta a fiam, milyen lelkesen falta a sorokat őszi szünetben, úgyhogy azon felbuzdulva, beszereztem az első részt is. Azt akkor is jeleztem, hogy bátran olvasható önálló kiadványként is, úgyhogy nem riasztott el az sem, hogy visszafelé haladunk.

Biztató volt a gyermek arcán megjelenő öröm is, amikor meglátta a könyvet, úgyhogy reménykedem.

Belelapozgatva a könyvbe, láttam, hogy megint nagyon izgalmas kalandok előtt állunk. Bűntény most is történik, bár már a cím és a címlap is sokat sejtet. Véres lábnyomok, sokat mondó, összeszűkült tekintetek... brrr.

Pierre Paté, a híres séf szőrén-szálán eltűnik. Nem tudni biztosan, hogy ő maga menekült el vagy bűncselekmény áldozata lett. Természetesen a rendőrséget lepipálva, Mr. Moonlight válogatott csapata ismét formába lendül és megindul a nyomozás. Nem állhat semmi az útjukba, az ő eszükön nem lehet túljárni. Mindent megtesznek, hogy az igazság napvilágra kerüljön.

Faggatva fiamat, aki nagy nehezen felemelte fejét a könyvből, azt mondta, hagyjam békén, majd elmondja a végén! :D Szerintem kölcsönkérem tőle!

Az illusztráció, a történet megint kifogástalan. Remélem, jönnek a következő részek is!!!

A második rész ismertetésekor nem tértem ki a történetben szereplő gárda vicces neveire. Kedvencünk a Finci Le Brie, a cuki kis egér. Egységesen szeretjük! Meg a könyvet is! :D

5/5

Ciceró Könyvstúdió Kft.

Fordította: Berényi Márk

122 oldal

A könyv beszerzésének az aktualitása természetesen a mozifilm megjelenése volt a hazai filmstúdiókban. Valahogy ez a nem éppen az éles eszéről híres medve kimaradt az eddigi életünkből, ideje volt ezen változtatni.

Nem olvastuk még végig, épp csak belekezdtünk, de különösen a kisebbiket nagyon leköti, sokat nevetünk, milyen lehetetlen helyzetekbe tud keveredni ez a nagyon szerencsétlenül kinéző, ám mégis igen szerethető mackó.

Az alapsztori ugye az, hogy miközben a Brown házaspár várakozik a londoni Paddington pályaudvaron, egy hús-vér mackóra bukkannak, akinek a nyakába van akasztva egy tábla, amelyen ez áll: "Kérem, törődjenek ezzel a medvével! Köszönöm." :D Ki tudna ellenállni egy ilyen kérésnek?! Mi biztos nem, különösen, hogy a kedvenc "alvóállatunk" is egy mackó. :D

Ez a mackó azonban több, mint egy átlagos játékmedve, és szinte rögtön a család szívébe lopja magát. Bár akkor még nem tudják, milyen kalamajkákat képes okozni, hogy fogja feldúlni az életüket. Bárhová mennek, bármit csinálnak, garantálva van, hogy valami izgalmas, nem mindennapi történik velük. És bár sokszor borítja ki a családot, a mackó igazát is meg kell adni időnként.

A maci, aki egy pályaudvarról kapta a nevét, imádja az angol marmeládot, sok óvodásnak, kisiskolásnak okozhat örömet, csak ajánlani tudom.

Ciceró Könyvstúdió Kft.

Fordította: Tandori Dezső

168 oldal

Ezzel a kezdettel egyből beékelt engem a könyv a fotel mélyére egy kockás pléddel és egy meleg teával, és természetesen pöttyös bögrében. Leginkább sosem keltem volna ki, annyira elvarázsolt ismét az első perctől fogva.

És megint egy ugrabugrás könyv a múlt és a jelen között, amit én egyáltalán nem bántam, sőt.

1961 az az év, amikor Laurel, a fiatal, gyönyörű lány arról ábrándozik a fán megbúvó lombkunyhóban, hogy milyen sikereket fog elérni színésznőként, hogy fog lábai előtt heverni a világ, hogy valósítja meg az álmait, amelyeknek nincs határuk. Épp kisöccse születésnapi partija zajlik, és már mindenki a torta felszelésére vár, amikor Laurel egy vérszomjas bűntény szemtanúja lesz, amely egész hátralévő életét befolyásolja, arra még idős korában is árnyékot vet.

A cselekmény három szálon fut, és amolyan Mortonosan, szép lassacskán ismerhetjük meg a történteket. Hol visszaugrunk a II. világháború kezdetéhez, hol 2011-be. Sajnos idegőrlő módon injekciózza nekünk az információkat. Mellékes adalékként olvasgattam eleinte a fiatal lány anyjával, Dorothyval történteket, amelyek 1941-ben játszódnak, és számára is egy pillanat alatt változik meg minden. Neki csak az lenne a fontos, hogy úgy, mint később a lánya, ő is megvalósíthassa álmait, ne álljon senki az útjába, és ebben szerelme, Jimmy lehessen a társa. Ahogy haladunk előre a történetben, egyre inkább rájövünk, hogy nagyon is fontosak, nagyon is közrejátszanak a történtek az akár 70 évvel később történtek szempontjából is. Mi történt Jimmyvel? Vagy Viviennel, Dorothy legjobb barátnőjével? Mi történt a szerelemmel, a barátsággal?

2011-ben járunk. Laurel híres, ünnepelt, Oscar-díjas színésznő, de az árnyék még mindig ott van, ugyanúgy kísért a múlt, mint annak idején. Kényszert érez rá, hogy visszatérjen a suffolki tanyaházhoz és megkeresse azokat a mozaikdarabkákat, amelyek rávilágítanak arra, miért alakult úgy az életük, ahogy alakult? Miért kellett megtörténnie annak a borzalmas bűnténynek? Muszáj tudnia, másképp nem tud megnyugvást találni.

Nem is tudom, hogy illik-e, lehet-e az esztendő elején év könyvét avatni, de az biztos belefér, hogy megelőlegezzem neki a titulust. Én csak döbbenten álltam a több ezer mondat előtt, hogy te jó ég, hogy szed össze Morton mindig ilyen gyönyörű szép szóláncokat!?

5/5

Cartaphilus Kiadó, 2014

Mindkettő karácsonyi ajándéknak szántam. Természetesen az egyiket egy kislánynak, a másikat az én Stilton rajongó fiamnak. Mindig tökéletesnek gondolom ezeket a könyveket spontán is, ünnepekre pedig még inkább jó alkalom, hogy meglepjük vele a gyerekeket. Nálunk már teljesedik a sorozat, lassan-lassan felsorakozik az összes, aminek nagyon tudunk örülni otthon. :D

"Tea Angyalai hihetetlen kalandba bonyolódtak! Rendkívüli utazásra indulnak, hogy felfedezzék a világűr titkait. Ezúttal sem lesz könnyű dolguk, mert űrhajótörés és lázadó robotok nehezítik az útjukat, melynek végcélja: a Hold!"






 
"Micsoda hajtás volt a Rágcsáló Híreknél! Hegyekben álltak az aláírandó szerződések, az elolvasásra váró kéziratok, és megírandó cikkek... Sok-sok átdolgozott óra után elszenderedtem az íróasztalomon, és hirtelen az Északi sarkon, egy játékgyárban találtam magam! Egy varázslatos feladat várt még rám azon az éjjelen. Soha nem fogjátok kitalálni, mi volt az..."


 Alexandra Kiadó

Nagyon szeretem az olyan történeteket, amelyek egyszerre játszódnak a régmúltban és a jelenben is. Főként ha nagyon hosszú időszak telik el az események között, akár két emberöltő is. Ilyenkor érdekes a különböző szempontokat összehasonlítani, akár az időbeli különbségek függvényében is.

Nem véletlen ez a bevezető, hiszen ez a könyv is ugrándozik múlt és jelen között, felváltva beszélik el a szereplők a történteket.

Már a főszereplő, Roberta Pietrykowski munkája is felkelti az érdeklődést a könyv iránt, hiszen a nagyon izgalmas Old and New Bookstore nevű antikváriumban dolgozik. A fiatal lány megszállottja a régi dolgoknak, elsősorban a múltban íródott leveleknek.

Fordulóponthoz érkezik az élete, amikor egyik nap egy személyes indíttatású levelet talál lengyel származású nagyapjától, amely a nagymamájának szól. A háború idejéből származó levél sok kérdést felvet a fiatal lányban, amelyek onnantól nem hagyják nyugodni, de erről nagyon idős és beteg nagyanyját nem meri megkérdezni szemtől-szemben. Vajon milyen titkokat rejt a tartalma a levélnek, és vajon miért későbbi dátumozású, mint ahogy tudomásuk szerint elhunyt a nagyapja? Ezek mind-mind ott fortyognak a lányban.

Mindeközben fejezetről fejezetre visszarepülünk a múltba és Dorothea, a nagymama élményei, emlékei is egyre élesebb megvilágításba helyezik a történteket. Megismerjük az életét, amely egy pillanatig sem volt egyszerű, hiszen alkoholista férjével évekig küzdenek gyermekáldásért, de amikor az megérkezik, akkor is beborul fejük felett az ég. A háború kitörésével egy időben pedig meg is romlik kapcsolatuk, a férfi eltűnik a fiatal lány életéből. De vajon azt az űrt, amit a sok nélkülözés okoz a lány életében, egy ismeretlen lengyel pilóta, aki egy nap váratlanul kopog az ajtón, pótolni tudja-e? Az biztos, hogy mindkettejüknek hatalmas áldozatokat kell hoznia, és így sem biztos, hogy a jövőjük összefonódhat.

Miközben Roberta lázasan nyomoz felmenői után, saját élete is romokban. Ő maga sem tudja, mit akar igazán az élettől, teljesen bizonytalan minden lépésében. 

Munkahelyének, az Old and New Bookstore főnökével való régre visszanyúló, bár kétségtelenül tartózkodó barátsága sokat segít neki, de ott is eljön az a pillanat, amikor már onnan sem várhat segítséget. A lány magára marad a titkokkal, kérdésekkel, a nyitott bőrönddel.

Moyes-t eddig sem kellett reklámozni nekem, mint a kiéhezett vadkacsa, úgy repültem rá mindegyik könyvére. Ez a mostani viszont még annál is jobban tetszett, mint az eddigiek.

Jess a főszereplő, egy középkorú, belevaló nő, aki egyedül neveli saját lányát és volt férje egy korábbi kapcsolatából származó fiát. Ez így már önmagában is elég sok gondot rejt magában, de emellett egyikük sem egyszerű eset. Jess amolyan öntörvényű, saját lábán megállni próbáló, senkitől segítséget elfogadni nem akaró nő. Tanzie, a lánya matekzseni, és ebből szinte törvényszerűen következtethető, hogy kilóg mindenféle sorból kortársai közül. Féltestvére pedig még inkább az emós irányzat követésével. Ő rendszeresen súlyos veréseket kap, amelyek még jobban növelik belső szorongását.

És hol van az apa? Punnyad anyuci szoknyája alatt, mert ő nagyon elfáradt a nagy semmittevésben. Egy fillért sem ad Jessnek, a nő pedig hagyja, mert támogatni akarja férjét a talpra állásban.

Aztán egyszer csak olyan lehetőséget kap a kislány, amelyet egyszerűen vétek lenne kihagyni, viszont ehhez óriási pénzösszegre lenne szükségük, ami nekik egyáltalán nincs. A kislány részt vehet a matematika olimpián, ahol akkora pénzösszeg a nyeremény, amely pont elegendő lenne egy másik nívós intézmény tandíjára, ahová szintén felvették, és nem mellesleg megváltoztathatná vele saját és családja életét. Ehhez viszont el kell utazni Skóciába, ami szintén nem kevés pénzbe kerül. Jess alkalmi takarításból, éjszakai vendéglátásból él, ami éppen csak elég a napi betevőkre. Így is oszt-szoroz, mit csoportosítson át egy fontosabb számla sürgető befizetése miatt.

És akkor adódik egy lehetőség, amit úgy érez, kénytelen kihasználnia, bármennyire becstelen is. Egyik munkaadóját lerészegedve támogatja haza, amikor a taxiban megtalálja annak teletömött tárcáját. Esküdözik magában, hogy amilyen gyorsan csak tudja, visszaadja a pénzt.

Egy ócska tragaccsal kelnek útra, amely az első pár kanyar után lerobban, és ekkor jön Ed, a munkáját vesztett, épp az összeomlás állapotában lévő, nem mellesleg pedig a "kirabolt" férfi, Jess munkaadója... Felajánlja a családnak, hogy ő elfuvarozza őket Skóciáig, úgyis arrafelé van dolga.

Megkezdődik a végtelen utazás, amely alatt annyi minden történik velük, amik összességével, összeadódva, megszorozva, osztva megváltoztatja kivétel nélkül mindegyikük életét, még Norman a behemót házi kedvenc mindennapjait is.

Tetszik, hogy minden nagyon realisztikus, ezáltal teljességgel hihető is. Nincsenek kicsinosítva a jellemek, sem a helyzetek, mindent a maga rideg valójában láttat Moyes. Pont ezért nagyon meg tudtam hatódni, amikor érzelmes részekhez értünk. Teli van sebezhetőséggel, szeretettel, érzelemmel, könnyekkel ez a könyv, ugyanakkor a nevetést sem hagyja ki belőle, hiszen olyan helyzeteket teremtett ez a közös autózás, amilyeneken vagy sírunk vagy nevetünk, váltogathatjuk az érzéseket folyamatosan.

A borító pedig? Jaj, gyönyörű! És úgy sétálgatnék én is ott a tengerparton olyan vékonyan, mezítláb, tuti boldogan.

Két apropója volt ennek a könyvnek. Az egyik, hogy kb. 1 hónapja találkoztam először Magdival a karácsonyi kiadásban, és akkor menthetetlenül beleszerettem. A sorozatgyűjtés már itt egyértelműen megkezdődött, másrészt pedig szilveszterkor van a kisfiam születésnapja, úgyhogy ez a kötet ebből a szempontból is teljesen aktuális volt.

A rajzok, a teljes illusztráció továbbra is elvarázsol, nem tudok betelni egy-egy oldallal. Sajnálom mindig, hogy olyan kevés a szöveg oldalanként, mert még ott időznék sok ideig, amikor csak egymagam forgatom (mert ilyen is van, igen). A kisfiam pedig végképp gondoskodik a részletes tanulmányozásról, mert addig nem enged tovább lapozni, amíg fel nem fedeztünk minden apró részletet. :D

Valahogy azt hittem, hogy Magdi szülinapját ünnepeljük, de nem. Most Nyuszi a szülinapos, viszont bármennyire is gondosan szervezte meg a bulit, egy nagyon fontos dolgot, talán a legfontosabbat elfelejtette. De hiszen mire valók a barátok? Alma Magdi megint épp jókor érkezik és segít, hogy felejthetetlen élmény legyen Nyuszinak a szülinapi buli a sok-sok baráttal együtt.

5/5***

Nekem ez nagyon-nagyon tetszett, rég nevettem ennyit, mint ezen a könyvön! Nem is nagyon értem azokat a negatív kritikákat, amelyek pont az abszurditása miatt kifogásolják a történetet, hiszen az benne a pláne! És persze, hogy le van minden sarkítva, ki van minden élezve benne, így hat. Másrészt Townsend-től mi mást várhatnánk az Adrian Mole könyvek után? :-)

Adva van ez az Eva nevezetű főszereplő, aki - miután ikrei kirepülnek középiskolába - úgy dönt, hogy vége, befejezte, ő bizony befekszik az ágyba, és onnét többet fel nem kel. Még elrendezgeti a lakást, aztán már úgy van vele, hogy csak a remény van hátra, hogy táplálásáról, egyéb alapvető szükségleteiről majd gondoskodik a férj, egyéb rokonok, barátok.

Meglepően jól fogadják a hírt a rokonok. A férj, Brian az, akinek a kezdeti lökést meg kell adni ahhoz, hogy megszokja a rákényszerített helyzetet, de aztán viszonylag ő is könnyen akklimatizálódik.

Eva fő "támogatója" Alexander, aki gyakorlatilag minden kívánságát lesi és teljesíti. Szinte a múzsájává válik a nő, majdhogynem feladja saját életét is, csakhogy annak szolgálatában lehessen. Szereti a nőt, ez kétségtelen de vajon lehet így élni hosszútávon? És mi van a férjjel? Vagy az is teljesen rendjén van, az új helyzetbe teljesen belefér, hogy Brian szeretője is odaköltözzön, és mint egy szép nagy család, ösztökéljék egymást a jóra? Vagy a rosszra? Minden relatív.

Mindenki teljesen idióta ebben a könyvben, egyszerűen nincs egy kikövetkeztethető normális cselekedet. Szinte már Eva ágyban maradása tűnik a legmegmagyarázhatóbbnak. Az ikrek sem egyszerű esetek, mindkettőnek van valamiféle degenerált vonása, de ezen annyira már nem is csodálkozunk a többi szereplőt ismerve. :-)

Sokszor a visítós röhögést próbáltam visszafojtani, ugyanakkor mindamellett, hogy szerintem rém viccesen írta meg az írónő ezt a történetet, nagyon(!!!) is fontos mondanivalója volt számomra, és jelentős problémát takargat a humorral. Érthető-e, hogy bent maradt az ágyban Eva? Teljességgel!

Amúgy pedig az ünnepek után végképp megértem Evát, úgy érzem, én most 2 évre is befeküdnék az ágyba. :-)

Egy kisvárosban néhány ember rejtélyes telefonhívásokat kap. Ebben még nem is lenne semmi meglepő, az már viszont bizarr, hogy a vonal túlsó végén halott emberek hangja kel életre. Kinek a gyermeke, kinek egy elbocsátott alkalmazottja, kinek az édesanyja, van akinek pedig a testvére jelentkezik be telefonon.

Mindannyian arról számolnak be, hogy a mennyben vannak és nyugodjanak meg a hozzátartozók, minden a legnagyobb rendben van, jobb helyen nem is lehetnének. Csupa örömüzenet, amit nem mindenki fogad kétkedés nélkül. Vannak olyanok is, akik hívást kaptak és kételkednek ezek valódiságában, de vannak olyanok is, akik csak a híradásokból értesültek és sületlenségnek, csalásnak titulálják az eseteket.

De kinek és mi célja lenne ezekkel a hívásokkal? Ilyen magas szinten lehet utánozni több embernek is a hangját, hogy a hívást fogadók ne jöjjenek rá, hogy csalás az egész?

Sully Harding határozza el legeltökéltebben, hogy utánajár a dolognak, leleplezi a csalást. Leginkább az indokolja döntését, hogy kisfia is egy játéktelefonnal járkál most már éjjel-nappal, hátha halott anyja felhívja őt a mennyből, így aztán joggal aggódik miatta. A "nyomozása" sok mindenre ráébreszti a férfit, számot vet életével, tetteivel és levonja a következtetéseket.

Nem tudom, hogy is vagyok Albom-mal? Nekem egy picit sok, ráadásul nem tudom, hogy kell-e a hitelesség, de ha kell, akkor itt azt nem érzem. Én is keresem az utam, az utat, amerre haladnom kell, de azt hiszem, frászt kapnék, ha egy halott hozzátartozóm bejelentkezne telefonon. És én sem hinném el, de nem azért, mert nem hiszek a természetfölöttiben! A célt viszont értem, közelebb vinni az embereket Istenhez. És ez talán sikerülhet is ez által a könyv által. Remélem!

3/5

Egyszerűen nem tudjuk megunni. Sajnos már nincs sok hátra, de a végéig még kiélvezzük, és drukkolunk, hogy a szerzőnek ne menjen el a kedve tovább folytatni ennek a kelekótya fiatalembernek a további történeteit.

Vicces, szórakoztató jelenetekben most sincs hiány. Greg kamaszkorba lép, bár lelkileg-érzelmileg ez nem mindig mutatkozik meg. :) Rá kell jönnie, hogy Rowley nem is biztos, hogy ellenség, és hogy ha kisgyermekként nehéznek látta az életet, akkor a kamszkor talán még keményebb, főleg ha még Anya is iskolapadba ül. Úgyhogy a nagy álom, hogy végre felnőtt lehessen, lehet, hogy nem is akkora buli?

Csakúgy mint eddig, minden napra jut valami, ami érdemes arra, hogy bekerüljön a naplóba.

Mindkét kötet nagyon klassz ismét, de a Négy fal között most még izgalmasra is sikeredett a rengeteg humor mellett. Gyanúsítottá válik főhősünk, pedig ő ártatlan. A rendőrség üldözi, de aztán a Heffley család egy hóvihar miatt elszigetelődik, addig talán biztonságban van. De utána... Vajon mi a rosszabb, a családdal bezártságban vagy a letartóztatás?

A történetek persze ismét nagyon le vannak sarkítva, de így élvezhető igazán, talán ebben rejlik a titka is a történetfolyománynak. Azt talán eddig is írtam, hogy önálló kötetként is kiválóan olvashatóak, de én nem hagynám ki az előző köteteket sem. Semmiképpen!!!

A kiadványokat jó kézbe fogni, lapozgatni, nagyon klasszul néznek ki!

Greg bénasága nem csökkent, de ugyanolyan szeretni való figura maradt továbbra is.

Könyvmolyképző Kiadó, Szeged

Jujj, hogy ez milyen édes!!! Én kész vagyok teljesen. Most kaptam kézhez ezt a gyönyörűséget, és én alig várom, hogy hazavigyem a kisfiamnak. Főként azért fog neki nagyon örülni, mert a címszereplő pontosan ugyanolyan, mint az egyik kedvenc alvóállatkája. Másrészt pedig meg egy csodaszép könyvről beszélünk!

Karácsony közeledik, és a bodzavirág színű templomi egérkének mindig rengeteg a tennivalója. A templom körül serénykedik álló nap, segít a lelkésznek, amiben csak tud.

Ez a kis cukiság talál időt a sok munka mellett arra is, hogy a templomi kórus csodás hangjában gyönyörködjön pihenésképpen. Minden álma, hogy szerepelhessen a kórusban, de ekkora kórusköpenyt nem gyártanak, és vékonyka hangja sem illik bele az összképbe. A kórus pedig egyre szorgalmasabban próbál, hiszen szentestén fellépnek, és ennek tökéletesen kell sikerülnie.

Magdi otthonról is hallgatja a gyönyörű éneket, és továbbra is csak sóvárog, bárcsak köztük lehetne.

Aztán az egyik zord estén, egy nappal karácsony előtt heves északi szél támad, és az összes kórustag megbetegszik. Nagy a baj, hiszen a koncertnek meg kell lennie!

A bölcs bagoly szerint Alma Magdi fogja megmenteni az estét, de azt a kisegér fel sem tudja fogni, mi módon tehetné meg ezt. Kis töprengés után elkezd kórust verbuválni. Először Vörösbegy Vendelt, utána Magdi Mollit, aztán Sünit szervezi be. Csatlakozik még hozzájuk Mókus Móni két fiával, Dinivel és Danival is.

Magdi vezényletével szorgos gyakorlás következik otthonos házikójában, aztán amikor elérkezik Karácsony estéje, ez a kis szedett-vedett társaság elkezd énekelni.

"Hiszen ez egy igazi kis csoda!"

Nagyon vártam a sorozat folytatását, hiszen az első részt alig tudtam letenni. Itt sem volt ez másként, de azért most már Emma jócskán kihúzta a gyufát. Erről majd később...

Ugye egy elég komoly problémáról szól ez a sorozat, mégpedig a családon belüli erőszakról. Itt, a második részben egy picit már kiszélesedik a kör, mert már családon kívülről is érkezik agresszió.

Emma, miután túlélte a rokonainál elszenvedett bántásokat, végül az életveszélyes sérüléseket, barátnője, Sara családjánál húzza meg magát. A sokkból még nem nagyon tért magához, de azért próbál minden igyekezetével az iskolára koncentrálni. No meg Evanra, a szerelmére, aki szintén mellette áll jóban-rosszban.

Emma minden éjszaka verejtékben úszva, sikoltozva ébred a rémálmok miatt, a múltat nyilván nem lehet egy tollvonással kitörölni. És akkor jön anyjától a megkeresés, hozzák rendbe a kapcsolatukat, költözzön hozzá, megváltozott minden.

A lány úgy érzi, ez lesz a helyes döntés, anyja mellett a helye, hiszen ők egy család, így vége lesz a megpróbáltatásoknak is, nyugalmat lel végre. Nagyon nehezen csiszolódik össze a két, szinte egymásnak ismeretlen ember. Sok feladatuk van. Megbeszélni, feldolgozni a múltat, újrakezdeni a jövőt, élni a jelent. De vajon változnak-e annyit az emberek az évek folyamán, hogy az jelentősen meg is látszódjon, javítson az életkörülményeken.

Emmának sokat segít Jonathan, anyja igen fiatal és jóképű pasija. Végig ott a kérdés, vajon Evannek van-e félnivalója. És egyáltalán, van-e helye a régi szerelemnek az új életben?

A lány mindenkiben bízik, ha Freddy Krueger áll ott láncfűrésszel, abban is. Borzasztó! És amikor bántja valaki, még utána is ad esélyt. Akár harmincadszor is. De meddig lehet így bírni testileg-lelkileg?

Szóval az van, hogy tudom, kell a sztori, de én már nem hittem el, hogy ennyire hülye legyen ez a csaj! Ennyi verést még a legszerencsétlenebb ember sem tűr el. De jó, ok, eltűr, de amikor tudja valaki, hogy ha egy bizonyos ajtón bemegy, akkor iszonyú sokat fog kapni, akkor miért megy be? Na, azért néha felbosszantottam magam, hogy ezt már nem hiszem el. Ennek ellenére pillanatok alatt faltam be a könyvet, és persze, hogy várom a folytatást! :D

Hű, meg hah és ahh! Az ilyen könyvek nekem íródnak, ez tuti! Kicsit keverve Picoult és Grisham írásai, és már célt is érnek nálam, ugyanis mindkettő nagy-nagy kedvencem. Picoult a maga jó kis bonyolító, mélyre ásó, folyton választás elé állító stílusával, Grisham pedig a kristálytiszta logikájával, ahogy végigvezet egy történetet a jogi labirintusok kusza szálai között, szuper!

De most persze nem róluk van szó, csak azért írtam le, mert olyan érzésem volt végig, mintha őket olvasnám és ez nagyon-nagyon POZITÍV vélemény!

Nagyon szeretek a tárgyalótermek közelében játszódó történetekbe belesüppedni, cseppet sem untat/altat el a jogi csűrés-csavarások magyarázata, sőt!, kifejezetten élvezem.

De Jacobot és családját egyáltalán nem irigylem. Talán minden szülő egyik legnagyobb rémálma - egy gyermek elvesztése után -, ha addig a legtökéletesebbnek, leggyönyörűbbnek hitt gyermekét gyilkossággal vádolják, elég alapos bizonyítékokkal megspékelve. Ha pedig ennek a gyermeknek az apja az elismert, nagy becsületnek örvendő megyei helyettes kerületi ügyész, akkor ez még a szégyent is sokszorosára felnagyítja, hogyha ezt egyáltalán még lehetséges jobban.

A New England-i kisvárosban történt borzalmas gyilkosság felbolygatja az ott élők mindennapjait. Andy Barber tudja, hogy már soha semmi nem lesz ugyanolyan, még akkor sem, ha fiáról bebizonyosodik, hogy ártatlan. Merthogy innentől kezdve minden erejével azon van, hogy ezt bebizonyítsa. Bármi áron.

Jacob még csak tizennégy éves, előtte kéne, hogy álljon az élet, most kezdődne csak minden. Ehelyett míg apja bizonyítékok/ellenbizonyítékok után kutat, ő csak pufog magában, a kamaszkorra oly jellemző zárkózottsággal, flegmasággal őrületbe kergetve családtagjait.

A boldog családi idill, ami eddig jellemezte őket, összeomlani látszik, sziklaszilárd alapokon álló házasságuk romokban hever, gyermekükkel már egyáltalán nem találják a közös hangot. Mindazok ellenére, hogy Andy váltig hisz fia ártatlanságában, az sem érdekli, hogy napról napra egyértelműbb bizonyítékok látnak napvilágot.

A szülők teljesen másképp vonják le a következtetéseket fiukról. Érdekes volt látni, ahogy Andy - nyilván szakmájából adódóan is - mindig a tényeket veszi alapul, logikailag felépítve mindent, megingathatatlan hittel nézve előre, míg Laurie talán kicsit reálisabban, anyai védelmező, leginkább gyermekét ismerő szívvel, néhol kicsit hisztérikusan állítja fel magában a vádak/bizonyítékok ellentmondó tornyait. Ettől függetlenül, tapasztalat nélkül úgy gondolom, teljesen "normális" szülőkként viselkednek, mindketten a saját eszközeikkel, lehetőségeikkel "operálnak". Andy mégis nagyon-nagyon közel került hozzám, szívet tépő volt mindvégig a harca a bírósággal, fiával, magával, az egész világgal, de talán a múlttal a leginkább. De mindennek ellenére nekem olyan igazi, belevaló pasi benyomását keltette végig.

A legfontosabb kérdés pedig végig az, hogy vajon tud-e az apa elfogulatlanul, tisztán a bizonyítékokra koncentrálva objektíven látni a fiát, és valóban ártatlan, vagy pedig egy kíméletet nem ismerő, kegyetlen gyilkos?

Iránban járunk az iszlám forradalom utáni időkben. Szigorú vallási szertartások, előírások irányítanak mindent és mindenkit. A legszörnyűbb szabályok főként a nőkre vonatkoznak, így a legsúlyosabb szankciók is őket érik el, akár a nem megfelelő ruházat viselése miatt is.

Amerika nevét ki sem lehet ejteni, hát még amerikai zenét hallgatni. Halálos bűn, ugyanúgy  mintha fejkendő nélkül lép valaki utcára.

Talán sok családban gondolkodnak el, hogyan tudnának kiszakadni ebből a "terrorból", de keveseknek sikerül. Leginkább pedig a félelem győz.

Szába és Mahtab ikertestvérek. Szüleik szokatlan, fájdalmas döntésre kényszerülnek. A család egyik fele elhagyja szeretteit. Szába és apja maradnak és a lánynak meggyőződése, hogy anyja és testvére Amerikába menekültek, őt elhagyván.

Szába életét követhetjük innentől kezdve nyomon. Egyrészt ahogyan megpróbálja feldolgozni, magyarázatot találni rá, miért hagyták el, másrészt pedig az adott társadalmi időben, rendben próbál elhelyezkedni a maga módján. Behatóan megismerhetjük az iráni szokásokat, azt, hogyan próbál a lány és kortársai is kitörni belső-külső börtönükből, hogyan próbálják lázadásukat egyre kevesebb sikerrel visszafojtani.

Sokszor eszembe jutott a Papírsárkányok c. könyv, amelyet nálam mondjuk nem lehet utolérni, de mégis hangulatában, történetében nagyon hasonlít rá. Mindkettő lassan hömpölygő, szép sorokat, gondolatokat tartalmazó történet, bár ez a könyv egy kicsit nekem már túl lassú, elvont volt. Ettől függetlenül is szép kívülről is, belülről is.

3,5/5

Na ezt pedig még régebben olvastam, és ez is nagyon tetszett a témája ellenére. Mert nem egy vidám történet.

2011. szeptember 11. nyilvánvalóan mindenkit sokkolt. Nagyon sokféle nézőpontból dolgozták már fel a tragédiát, de a mostani számomra teljesen egyedülálló, szívhez szóló volt. A torkom minden oldalon összeszorult, olyan kedvesen, szeretettel van megírva az egész könyv.

Nagyon sokan meghaltak azon a napon, de nem mindenki a terrorcselekmény következtében. Vesztették az életüket sokan mások is, akár balesetben is ugyanazon a napon. Zoe is egy ilyen baleset áldozata. A híradások középpontjában egyértelműen és valahol érthetően is a terrorcselekmény áll, ám Zoe testvérének, Tess számára a másik baleset körül forognak a gondolatai, neki és családjának az élete nagy tragédiája.

A fiatal lány talán a szörnyű esemény feldolgozása céljából, talán a kimondatlan szavak kikívánkozása miatt naplóírásba kezd, amely Zoe-hoz szól. Egy visszaemlékezés, segélykiáltás ez a napló, kezdve Zoe csecsemőkorától, sőt, még az azelőtti időkről is szól hozzá Tess, belevéve, nem kihagyva a vitáikat, küzdelmeiket sem egymással. A család többi tagjának is rendkívül nehéz megbirkózni a történtekkel, erről is helyettük próbál meg beszélni a halott lánynak testvére.

Szerencsére nem volt még részem abban, hogy közeli hozzátartozót veszítsek el, így nem is tudom, a gyászfolyamat hogyan zajlik. Csak hallottam róla, és hogy nagyon fontos ennek a megfelelő menete. Ez a könyv azt hiszem (tényleg csak sejtem), nagyban segíthet ebben. Az én szívemig eljutott mindenképpen!

Ezt a könyvet nem mostanság olvastam, de valahogy eltűnt a piszkozatok rejtelmes tengerében. :D Pedig nagyon, de nagyon, de nagyon tetszett, és amikor becsuktam, emlékszem, alig vártam, hogy a folytatását is megkaparinthassam magamnak.

Fiatal zsidó nő a főszereplő, Hanna. Velencében széles körben elismert, keresett bábaasszonyként dolgozik a gettó falain belül. Általában mindenféle szülési komplikációval szemben sokkal sikeresebb társainál, ez is indokolja nagy népszerűségét.

Egyik éjjel egy nemesember kéri sürgősen a segítségét. Felesége már a normálison túli idő óta vajúdik, Hanna segítsége nélkül meghal anya és gyermeke is. Az inkvizíció következményeként szigorúan tilos a lánynak zsidóként keresztény nőnek segítenie, hát még a gettót elhagynia. Erre rabbija is figyelmezteti, felhívja a következményekre a figyelmét, ám nagy rábeszélések után Hannának létezik az a pénz, amiért mégis megteszi ezt a "szívességet".

Nemcsak saját magát, hanem a gettó békéjét is veszélyezteti Hanna ezzel a cselekedetével, viszont, hogy férjét, Izsákot kiszabadítsa máltai fogságából, szüksége van erre a pénzre.

Miközben Hanna bárminemű küzdelmét a szerelméért, a mindennapos munkavégzés viszontagságait követhetjük nyomon, másik oldalról Izsák életével is megismerkedhetünk, aki Máltán várja a szabadulást, ellenállva minden kísértésnek. Szerelmük minden nehézség ellenére - hiszen a férfi hozomány nélkül vette el a lányt, és még a gyermekáldás sem kopogtatott be hozzájuk - nagyon mély, semmire sem vágynak jobban, mint hogy újra lássák egymást.

Egy könyv háborúról, szeretetről, kitartásról, hitről, önfeláldozásról. Mindenről, ami fontos. Nagyon fontos.

Izgalmas volt a 16. századi Velencét bebarangolni, hiszen nagyon részletes, gyönyörű leírásokat olvashattunk az akkori mindennapi életről. Élethűen mutatja be a különböző társadalmi rétegek, sokféle vallás közötti hatalmas különbségeket, ellentmondásokat, feszültségeket. Nagyon izgalmas, rejtelmekkel teli korszak, amelybe tökéletesen ágyazódott bele a fenti történet.

Fájdalmasan szívszorító történet egy bölcs öregasszonyról, aki persze nem volt mindig ilyen bölcs és ilyen öreg, viszont megjárt egy olyan életutat, amely ilyenné tette. Mert ha csak a körülményeit nézzük, semmi nem indokolná, hogy kiemelkedjen az őt körülvevő társadalomból. Sőt!

Aminata Diallo folyamatosan, gyermekkora óta az élet értelmét keresi. Nem érti, ő és családja, az egész törzse miért más, mint a többi ember. Nem találja a választ arra, miért tartotta Isten ennyi ideig életben, hiszen hányattatott sorsa, szolgaságban töltött éveinek nagy száma szinte indokolatlanná teszi a létezését. Szerinte.

Egy boldog gyermekkor kellős közepén rabolják el rabszolga-kereskedők. Afrikából egészen Dél-Karolináig hurcolják, hogy ott kőkemény munkára kényszerítsék, sok más sorstársával együtt. Közeli hozzátartozóit mind megölték. Akiket szintén elraboltak törzséből és még közel állnak hozzá, azoknál próbál némi vigaszt keresni, szülői oltalmat találni.

Kényszerű, a fél világot bejárt útjai során egyre több tudást szerez magának, hamar kitűnik még a fehérek között is magas intelligenciája. Megtanul írni-olvasni, választékosan beszélni több nyelven is. Ha elfelejtenénk a körülményeket (amit nehezen lehet), azt hihetnénk, hogy nem is egy fekete rabszolgáról szól a történet. A széleskörű tudás mellett mérhetetlen nagy szeretet is belefért ebbe a kis asszonyba, aki úgy tűnik, túlél mindent. Sok borzalom történik vele, amik után egyenként is azt mondjuk, hogy ezt már nem fogja kibírni. De még akkor is feláll, továbbmegy, hisz töretlenül valami feljebbvalóban.

Azt gondolom, hogy Aminata rögös életútja végül célba ér, hiszen a Függetlenségi Háború kellős közepében találja magát, ahol nagyon nagy szerepet szánnak neki, végül pedig a Négerek Könyvének megírásában is óriási része lesz, és ez a leghitelesebb hogyan is lehetne másként, mint egy olyan ember szájából, aki átélte az egész borzalmat.

Mindvégig egy cél hajtja, hazajutni végre-valahára, meglelni a békét. De amikor ez bekövetkezik, rá kell ébrednie, hogy helyhez már nem lehet kötni a boldogságot, azt csakis magában tudja megtalálni, mindegy is, hogy a világ mely részén fog ezentúl élni.

Egyetlen hibát tudok felróni a könyvnek. Nekem picit túl volt írva, fárasztóan hosszúra sikeredett. Mégis, hogyha így utólag is ránézek, eszembe jutnak az asszony okos tettei, gondolatai, nagy-nagy örömmel gondolok rá.

4/5

Szégyenkezve bevallom, hogy nekünk nem volt meg eddig pl. A rút kiskacsa meséje. Ismerik a gyermekeim, de nem tudnék visszaemlékezni, honnan tanulmányoztuk gyermekkorom egyik legkedvesebb meséjét. Úgy gondoltam, jobb későn, mint soha alapon, beszerzem ezt a könyvet, talán a kicsinél még épp az ilyen jellegű mesék utolsó időszakában.

A mesekönyv válogatásokat tartalmaz klasszikus meseírók tollával íródott - mint pl. a Grimm-testvérek, Andersen és Perrault - leghíresebb meséiből.

Az alábbi mesékkel találkozhatunk: Hófehérke, A brémai muzsikusok, Raponc, A vitéz szabólegény, Jancsi és Juliska, A császár új ruhája, A rút kiskacsa, A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, Pöttöm Panna, A csizmás kandúr, Csipkerózsika, Pöttöm Palkó, Hamupipőke, Piroska és a farkas. Ugye, hogy kecsegtetőek a címek? :D

Mindamellett, hogy nagy hangsúlyt helyezek a kortárs mesék beszerzésére, megismertetésére is, nem felejtem el saját gyermekkorom nagy kedvenceit sem, és fontosnak tartom ezekkel megismertetni a gyermekeimet is.

Az az igazság, hogy én az illusztrációkkal, a lapok minőségével nem voltam maradéktalanul kibékülve, de végül is magukért a mesékért nagyon odavagyunk, ezekre az apróságokra nem figyeltünk. :D

384 oldal tömény gyönyörűség, tele - szám szerint 400 - fantasztikus olasz tésztás recepttel. Többször hangoztattam már, hogy ha száműznének egy lakatlan szigetre, ellennék én tésztán simán. Ha pedig olaszos, akkor még luxusban is érezném magam. :)

Nem hiába csillant meg a szemem, amikor megláttam ezt a csodaszép kiadványt. Kívül-belül nekem lett összeállítva, szerkesztve, egyszerűen nem is tudtam eleinte, hol kezdjem, a bőség zavarától mámorosan lapozgattam.

Tényleg ízek orgiájával találkozhat az ember lánya/fia ebben a könyvben, szemezgethet az alábbi kínálatból: hagyományos receptek, tartományok klasszikus ízei, a torkos sajtmester receptjei, húsos, intenzív ízű tészták, tenger gyümölcsei, aztán itt vannak a nagy-nagy kedvenceim, a házi tészták (rövid, hosszú és töltött tészták), aztán ne felejtsük el, hiszen feledhetetlenek, ha olasz konyhából van szó: a gnocchik, malfattik és canederlik.

A könyv külseje és belseje is nagy erővel közvetíti az olasz életérzést, a dolce vitát. :D Kedvem támadt a tengerhez is ellátogatni!!!

Talán 2 hónapja olvastam ezt a könyvet, de akkor nem nagyon tudtam volna írni róla, az érzelmek annyira kavarogtak bennem. Egyszerre kellett sírnom és nevetnem is, de főként az első.

Tele van a könyv fájdalommal, az elmúlással, ugyanakkor a szeretet is túlcsordul szinte minden sorából. Mindig elgondolkodok ilyen könyvek hatására, hogy vajon az én életemben vannak-e olyanok, akiknek ennyire fontos vagyok, illetve fordítva. Mit tennénk meg egymásért? Hogy viselkednénk, tolerálnánk adott helyzetben? Ez a könyv mindenképpen példa-, iránymutató, hogyan kell szinte tökéletesen csinálni, még ha tudom is, hogy ez "csak" egy regény.

Szóval mit tennénk abban a helyzetben, ha egy nagyon közeli hozzátartozónk elkezdene apró dolgokat elfelejteni? Talán ekkor még semmit, de amikor már kezdene súlyosabbá válni a helyzet, és egyértelművé válna, hogy sokkal komolyabb a probléma, mint ahogyan azt gondoltuk. Nem csak fáradtságról, kimerültségről van szó, hanem egy súlyos klinikai esetről. Az Alzheimerről.

Alice egy igen elismert professzor a Harvardon. Házassága teljesen rendben, három gyermekét tisztességben felnevelte, ennek ellenére minden nap újabb és újabb kihívásokat állít maga elé, amelyeket tökéletesen megvalósít.

Aztán úgy tűnik, picit szenilissé válik. Miután egyre komolyabbá válik a helyzet, nem csak apró teendőket felejt el, hanem akár már egy fontos konferencia időpontját, sőt, annak létét is, diagnosztizálják nála a korai stádiumban lévő Alzheimer-kórt. Sajnos annak ellenére, hogy tényleg korán észlelik a betegséget, nagyon gyors lefolyású a folyamat, így időnk sincs feleszmélni a döbbenetből, csak szorítunk, szorítunk, hogy történjen nagyon gyorsan valami csoda.

Persze sokat hallottunk már erről a rettegett, gyógyíthatatlan betegségről, amely mérhetetlen pusztítást képes elvégezni az ember életében, de döbbenetes volt egy nevesített személy (Alice) életén keresztül ezt végigkövetni. Főként úgy, hogy nagyon-nagyon megszerettem ezt az asszonyt, rendkívüli módon csodáltam a bátorságát, életszeretetét még akkor is, amikor már egyáltalán nem volt önmaga.

Gyönyörűen és úgy tudom, nagyon hitelesen írta le Genova egy beteg szemszögéből ennek a betegségnek a lefolyását. Ebből a nézőpontból tényleg nagyon érdekes volt erről a témáról olvasni és talán hozzásegít ahhoz, hogy jobban megértsük ezt a főleg idős korban előforduló, sokszor nagyon nagy türelmet igénylő jelenséget.

u.i.: Pont tegnap vásároltunk a családommal a boltban, amikor egy nagyon idős bácsi (mi ismerjük, ő már senkit nem ismer meg) hozzám fordult segítségért különböző áruk beszerzésével kapcsolatban. Közben elmondta, hogy almás süteményt szeretne készíteni (90 fölött van), ahhoz kellenek hozzávalók. Miközben sétálgattunk a sorok között, megkérdeztem a receptjét, amit töviről hegyire elmondott, és azon aggódott, hogy vajon nekünk tényleg van-e időnk arra, hogy meghallgassuk. Biztosítottam, hogy nagyon is szívesen! És azt is megígértem, hogy majd a folyosón megszaglásszuk a finom illatokat. Erre azt felelte, hogy Ő már akkor azt sem fogja tudni, hogy valaha találkoztunk, és ha legközelebb összefutunk, nyugodtan rúgjuk bokán, hogy mi ismerjük egymást. :) Persze sosem tennénk ilyet, de nagyon fogunk örülni a újbóli találkozásnak, és az is lehet, hogy semmi köze sem volt a könyv témájához, csupán csak nagyon sok évet élt meg, de olyan jó volt megállni beszélgetni vele és pár kellemes percet okozni neki. Még ha erre sosem fog többet emlékezni.

Huh! Nem vagyok egy nagy alkoholfogyasztó, de a mostanában kapott házipálinkára sokat gondoltam, amikor már fehéredésig szorítottam a fotel karfáját. Az elején. Mert akkor voltak jelei, hogy ez egy nagyon izgalmas kis pszichothriller lesz.

Két nő a főszereplő. Két olyan nő, akinek nagyon, de tényleg nagyon súlyos önértékelési problémája van, megspékelve még egyéb lelki zavarokkal is, amelyek mind-mind a múltból erednek. Igazából semmi közük egymáshoz, a problémáik is teljesen más típusúak, bár amit éreznek, ahogyan ezeket képtelenek feldolgozni, egyáltalán nem különböznek egymástól. Ugyanúgy alkalmatlanok a normális életre, ugyanúgy megszakítanak minden normális emberi kapcsolatot, amelyek még a felszínen tarthatnák őket, ugyanúgy belesüppednek a problémák tengerébe.

Aztán mégiscsak közük lesz egymáshoz egy véletlen baleset folytán. Az egyik nő úgy gondolja, hogy nem volt az véletlen, neki kellett volna abban a balesetben meghalnia, a másik pedig úgy, hogy csupán tényleg a szerencsétlen körülmények összjátéka volt az egész, senki nem hibáztatható semmiért. Saját magukat mégsem tudják megmenteni, gyorsvonat sebességével száguldanak a végzetük felé, amely meg van írva. Szerintük.

Mindketten szégyellik, amit a múltban tettek, és azóta is csak folyamatosan ostorozzák magukat büntetésképpen. Képtelenek maguknak megbocsátani, így ellöknek maguktól mindent, ami megnyugvást hozhatna, kisegíthetné őket a bajból. Leginkább a segítőkész embereket.

Rettentő nyomasztó, szívszorító, fájdalommal teli könyv. Nagyon jó érzés volt becsukni, fellélegezni, hogy vége. Amúgy ez nem krimi, inkább amolyan novellaszerűségnek mondanám. Lehet, hogy kicsit jobban tetszett volna, ha eleve így indulok neki.

3,5/5

A fülszöveg azt ígéri, hogy egy igazán idegesítő pasasról olvashatunk ebben a könyvben. De ennyire??? :D

Ove legfontosabb jellemzője, hogy Saab típusú autója van (nekem is nagy kedvencem, de ezzel még nem nyert meg!). 59 éves az öregfiú és nagyon nincs kibékülve az élettel. Vagy az emberekkel? Egyáltalán külön lehet választani a kettőt? Bár neki mindegy, mert a kákán is csomót keres.

Számára mindenki hasznavehetetlen, teszetosza alak és mindenki egyébként is le van tojva.

De igazából a legnagyobb baja az, hogy munkája sincs, felesége is meghalt, szóval ő maga érzi saját magát hasznavehetetlennek. És végtelenül magányos!

Tragikomédia egy öregúrról, akitől sokszor összeszorul az ember torka, máskor a gyomra, utána meg az ökle. A szereplők valóságos figurák, akikkel nap mint nem találkozunk, az élethelyzetek mindennaposak, és Ovékkal is folyamatosan találkozhatunk. Próbálják meggyőzni őt is, minket is, hogy nem egy rossz ember ő, aztán néha sikerül, sokszor nem.

Az egyedüli, akivel meg tudja osztani búját-baját, az a felesége. De neki is csak a sírjánál öntheti ki a lelkét, ott viszont ontja magából. Ove egyetlen célja követni feleségét, de a teendők nem hagyják. Mindig van valaki vagy valami, akit vagy amit meg kell menteni. Mert mindenki magatehetetlen. :D

Összességében persze humoros volt, de azért folyamatosan ott volt az a gyomorszorító érzés is, ami nagyon szomorúvá is tett.

Katherine Webbet már olyan régóta szerettem volna olvasni, ráadásul több könyve is ott áll a polcomon. Nem értem, miért vártam eddig, most szépen sorban elő fogom szedegetni őket. Annyira szeretem, amikor egy író pillanatok alatt elvisz egy teljesen más világba, megszűnik körülöttem szinte minden egyéb, és már csak ott élek pár napig.

Van egy fess fiatalemberünk, egy galériatulajdonos. Galériája nem működik túl nagy sikerrel, a népszerűség sehogy sem akar érkezni. Van pár örök darab, de azon kívül nem frissül, szinte már unalmassá is válik. Talán ez a gond, viszont Zach-nek az a pár darab, de különös egy, amely egy fiatal lányt ábrázol, mérhetetlenül fontos. Érzi, hogy valami kötelék fűzi a festményhez, de maga sem tudja hol van ennek a kötelének a másik vége.

Egy kiadóval évekkel korábban megállapodott, hogy a festmény alkotójának életéről ír egy könyvet, és mivel családi életet romokban hever, felesége másik kontinensre költözött gyermekükkel, semmi akadályát nem látja annak, hogy a festmény eredetének nyomába eredjen, felkutassa azokat a plusz információkat, titkokat, amelyek által megírhatja végül a könyvet, és amelyek megkülönböztetik az írást az eddig megírt átlagos könyvektől.

A dorseti partvidékhez utazik, ahol a nyarakat töltötte a festő családjával, de ott "csak" egy öregasszonyt talál, aki lehet, hogy az összes titokhoz tudja a kulcsot. De ez az öreg hölgy olyan mélyen zárkózott be minden tekintetben, hogy reménytelennek látszik a helyzet.

A kezdeti kutatómunkának induló utazás Zach számára szinte már hitchcocki borzongássá válik, de szándéka töretlen marad. Az élete viszont fenekestül felfordul és sosem lesz már ugyanaz.

Titkokkal, izgalmakkal, bizonytalanságokkal teli regény, ami végig fogva tartja a figyelmet, a hangulata pedig elvarázsol. Ott sétálunk mi is a a domboldalakon, hallgatva a tenger zúgását, közben hátra-hátrapillantva, követnek-e minket az árnyak. Borzongató, mégis gyönyörű!

A könyv közepénél éreztem, hogy máris kell pár sort írnom róla, és úgy akartam kezdeni, hogy "tudom, hogy olvasás szempontjából még messze van az év vége, de megkockáztatom, hogy ez lesz nálam az év könyve". Aztán végül mégsem, de ezt majd a végén.

Körülbelül a könyv háromnegyedéig teljesen el voltam ájulva, úgy gondoltam, hogy mindig ilyen könyveket akarok én olvasni. Egy szép szerelmi történet nagyon egyszerű szavakkal stílusosan, gyönyörűen megírva.

Amanda Collier és Dawson Cole tizenéves korukban szeretnek egymásba, úgy tűnik szerelmüket semmi sem akadályozhatja meg. Még az sem, hogy külsőleg talán nem annyira illenek egymáshoz, hiszen Amanda egy bomba csajnak számít, Dawson viszont egy kicsit szerencsétlenebb, visszahúzódóbb fajtájú fiú, szóval nem az a menő típus. Még csak sok izgalmat sem tud nyújtani a fiú a lánynak, hiszen reggeltől estig egy autószerelő műhelyben tölti az idejét, a lánynak mégis ez a fiú kell. És fordítva is. Ha saját különbözőségük nem lenne elég, családjuk is örökös viszályban áll egymással, de a kötelék, ami létrejött köztük, eltéphetetlennek tűnik.

Aztán ahogy az életben is sokszor közbeszól egy váratlan fordulat, itt is ez történik, és nincs más választásuk, mint az elválás.

Huszonöt év múlva találkoznak újból, annak az embernek a temetésén, aki egyedüli volt az ő kapcsolatuk támogatásában. Mint ahogy az a történet előrehaladtával kiderül, mindkettejüknek olyan örök érvényű értékeket adott át ez a férfi, amelyek fel sem tűntek nekik, csak így utólag, amikor nagy szükség van ezekre az "ajándékokra".

Szerelmük nyoma Amanda és Dawson lelkében is mély nyomott hagyott, és hosszú órákon át való beszélgetések az ára annak, hogy kiderüljön, egyikük sem olyan életet él, amelyről álmodozott. Mert mindkettejük álmában mindvégig a másik szerepelt. Az életük viszont már teljesen más mederben folyik, csak kérdés, hogy ez a meder kibírja-e az áradást?

Aztán ott volt a legeslegvége, nálam tényleg csak az, ahová Sparks szerintem besűrített minden szirupot, amit csak elő tudott ásni. Teljesen eltelített a vége, nem is igazán tudtam már hová feldolgozni a sok nem mindennapi történést. Viszont a könyv nagy többsége miatt mindenképpen megérte és érdekel a film is, amit az elmúlt hetekben tűztek a mozik műsorra.

Jobb későn, mint soha helyett: jobb előbb, mint utóbb. :D Kisebbik fiam jövőre kezdi az iskolát, így már jó előre gondoskodok neki külön feladatokról. (hogy még jobban szeressen!!!) :)

Viccet félretéve, ezekről nem tudtam lemondani, amikor megláttam őket. Eleve nagyon szeretjük/szeretik a Geronimo Stiltonokat, bár kicsi inkább még csak a képi világát élvezi, hacsak meg nem könyörül rajta a nagy, és felolvas neki. Vagy én... :D Szóval Geronimo történeteivel már nagy barátságban vagyunk, ezért is örültem, hogy kicsiknek szóló foglalkoztató füzet formájában is beszerezhetőek.

Nagyon sokféle, színes, végtelenül változatos feladat található bennük, megfeleltetve az általános iskola 1-2-3. osztályos tananyagának. Játszva tanítja, okosítja a kicsiket, a klassz illusztrációk pedig még szórakoztatóbbá teszik mindkét kiadványt.

Találhatóak benne szövegértési feladatok is, amelyek mi másról szólhatnának, mint Geronimo Stilton kalandos történeteiről. :D

Az én kisfiam nagyon-nagyon várja az iskolát (én is meg vagyok lepődve), de azt gondolom, hogy ha az ilyen kiadványok még jobban elősegítik az Ő lelkesedését, akkor én nem állok az útjukba! :D

Vigyázz, kész, sajt!

Az őszi szünetben adtam ki feladatként kisfiamnak, hogy olvassa el. Oldalszámilag is megfelelt az egy hétnek, tartalmilag meg pláne. Már a borító is igencsak felkeltette az érdeklődésemet, amikor először megláttam és egyáltalán nem is csalódtunk benne.

Ha jól emlékszem, ez az első könyv, amit az elejétől a végéig, tényleg az utolsó betűig elolvasott, ráadásul nem láttam a kényszert közben. :) És ez egy könyvmoly anyukának nagyon nagy öröm.

Egy egész macskakolónia válogatott tagokkal ügyködik egy nagyon furfangos bűncselekmény körül. Marie La Belle színésznő ékszereit ellopták. Vannak ugyan nyomok, de a következtetések a rendőrségnél is mások és a nagyon vicces macskosz detektíveknél is. A rendőrök valamiféle fantomra gyanakszanak, de a szemfülesebb nyomozókat nem lehet átejteni.

Bőszen folyik a nyomozás, és a végére kiderül, hogy a talpraesett négy nyomozó elkapja-e Párizs rettegett tolvaját? Már ha az tényleg nem egy fantom...

Sajnos azt csak utólag láttam, hogy ez egy sorozat második része, de nincs semmi vész, önmagában is tökéletesen olvasható, élvezhető. De az tuti, hogy beszerzem az elsőt is...  :D

Nem is tudom, mire számítottam, amikor kezembe vettem ezt a könyvet. Volt pár elképzelésem hangulatát, témáját tekintve, de egyik sem jött be.

Egy 1930-ban, a gazdasági világválság idején történt botrány után a tizenöt éves, kissé koraérett Thea Atwellt a szülei bentlakásos iskolába küldik, így biztosítva azt, hogy tisztessége - ha még van - megmaradjon.

A Yonahlossee Lovas Leánytáborban elsősorban gazdag szülők gyermekei élnek, busás támogatásért cserébe. Thea szinte rögtön összebarátkozik a legmenőbb lányokkal, ezáltal könnyen be is illeszkedik. Honvágya nem nagyon csitul, és kérdések tömkelegére keresi a választ, nem érti, családja miért juttatta őt ide, és egyáltalán, miért nem írnak neki vigasztaló, érdeklődő leveleket.

A kezdeti benyomás alapján egy nagyon kedves, szeretetreméltó lányról van szó, aki mellett egyértelműen letesszük szimpátiánkat, aztán ahogy telik az idő, úgy bújik elő az angyali mosoly mögül a sötétebbik énje. Az elején már írtam, hogy koravén lányról van szó, abban az értelemben, hogy a nemiség iránti érdeklődés nagyon fiatalon kezdődött nála, és pont ez sodorta őt ebbe a helyzetbe is, amiben éppen van. Így egyáltalán nem csodálkoztam azon, amikor a tábor vezetője felé irányul figyelme, akinek nap mint nap ott van szem előtt felesége és gyermekei is.

Napról napra egyre inkább belelovalja magát a vágyakozásba a férfi iránt, minden figyelmeztető jel ellenére. Kissé skizofrén vagy egyszerűen csak képmutató napjai egyre kevésbé szólnak a tanulásról, lovaglásról, csakis az az álomkép hajtja, amelyet már szinte minden pillanatban maga elé vetít. De hogy ezt a maga javára tudja-e fordítani az alatt az idő alatt, amíg a feleség több hétre üzleti útra indul, az a jövő zenéje. Számomra innentől elég gyomorforgatóra sikerült a könyv, előtte csak szimplán unalmas volt.

Úgy összességében ennek a könyvnek se füle, se farka nem volt. Egyáltalán nem is értettem a lényegét. Romantikusnak nem volt romantikus, erotikát éppen hogy csak érintette, szóval olyan semmilyen. A főszereplő csaj pedig... brrr, kiráz tőle a hideg, annyira ellenszenves volt. Soha ilyet a közelembe, pláne barátnőnek!

Ahh! Valószínűleg tényleg fanatikus vagyok Picoulttal kapcsolatban, mert az ilyen jellegű, témájú könyvekkel ki lehet üldözni a világból. Mégis..., volt az a pillanat, amikor a gyerekek már jócskán nyüszögtek, hogy éhesek, én meg visszanyígtam, hogy csak még 2 sort, légyszí', légyszí'!

Döbbenetes! Nem nagyon tudok rangsort teremteni a könyvei között, mert mindegyik kincsként csücsül a polcomon, de ha muszáj volna, akkor ez valahol biztos elől kapna helyet.

Fontos megjegyezni, hogy van egy előzménye ennek a regénynek, amely Szelíd vadak címmel jelent meg, és kizárólag e-könyv formájában olvasható. Tulajdonképpen teljességgel olvasható önálló kötetként is a Találj rám!, de érdemes beszerezni az előzményt, mert jó kis táptalajt nyújt az egész történethez, megalapozza az izgalmakat. Mert az van bőven!

Szóval minden, azaz majdnem minden az elefántok élete körül forog, amelyek egy rezervátumban élnek. Gondozójuk Alice, aki az életét rátette az elefántok szokásainak, a különleges gyászszertartásuk kutatására. Egy nap viszont eltűnik, magára hagyva 3 éves lányát Jennát.

A történet igazából Jenna tizenhárom éves korától íródik, bár nagyon sokszor visszapillantunk a múltba, mert a megoldás a rejtélyekre, válaszok a kérdésekre valahol ott vannak. A lány kamaszodó, nyiladozó értelemmel eltökélten elkezdi keresni anyját, mert az eltűnéssel kapcsolatban nagyon sok a megoldatlan helyzet. Azt sem tudja, életben van-e? Netán gyilkosság áldozata lett vagy csak egyszerűen fogta magát és ott hagyta totyogó korban lévő gyermekét? Mindezekre választ szeretne kapni, és ebben a környezete úgy tűnik semmilyen módon nem tudja meggátolni.

Furcsamód egy szellemlátóhoz megy elsőként segítségért, akivel már az első pillanatban forr köztük a levegő, a szikrák csak úgy csapkodnak a feszültségtől. A kutatásba még furcsább módon beszáll az a nyomozó is, aki az Alice eltűnésekor történt balesettel kapcsolatban is nyomozott annak idején a rezervátumban. Furcsa egy triumvirátus alakul ki, ennél különbözőbb, konfliktusokkal teli csapatot nehezebb lenne összehozni. Mégis valahogy a végére annyira összekovácsolódnak, és egyébként is annyira muris tudott lenni, ahogy a három szélsőséges személyiség tízfelé húzott. Megvolt a maga bája, kedvessége mindenek ellenére.

Egy folyamatos hajsza zajlik a történetben, közben az elefántok életével, szokásaival is behatóan megismerkedhetünk, és bár én nem vagyok nagy elefánt-fan, igazán megkedveltem őket. Persze az én éles logikám mellett ez nem nagy szám, de végig az orromnál fogva vezetett az írónő, pedig annyira nyilvánvaló volt minden mindvégig!!! Vagy nem? Valaki megnyugtathatna! :D

Az pedig mindig is lenyűgöz, hogy Picoult milyen mélyen ássa bele magát egy-egy témakör kutatásába. Döbbenetes a munkája mögött rejlő szorgalom. Ráadásul minden egyes alkalommal merőben más témákhoz nyúl és kezdi elölről. Én pedig alig várom az újabb és újabb köteteket!