A borító egyértelműen első látásra megragadott, de nem tudtam elképzelni, mi közöm lehet majd ehhez a könyvhöz. A box nem érdekelt sosem, mégis éreztem, hogy össze fogunk valahogy kötődni. Nagyon szeretem a férfias, belevaló dolgokat, így az ilyen típusú könyveket is.  És ez maradéktalanul megfelelt ezeknek a kívánalmaknak. Jó kis bunyós, izzadtságszagú könyv, mégsem áporodott.

Az olasz életérzéssel átitatott regényben amellett, hogy nagyon rideg is tudott lenni,  megjelent folyamatosan a féltő, óvó szeretet is. Pedig ha boxról van szó, semmiképp nem a lágyság jut eszünkbe, hanem a kőkemény bunyó, a mocsok, nemegyszer a halál is.

Davidú mindenekfelett óhajtott bajnoki címéért izgulhatunk végig. Azért a bajnoki címért, amelyet meg kell nyernie, amelyet apja és nagybátyja is elvesztett. Ez az út meg van fűszerezve a család múltbéli krónikáival. A fiút nagybátyja, Umbertino készíti fel a mérkőzésre és segíti át szaftos történeteivel a nehézségeken. Megismerhetjük Rosario nagypapa háborús emlékeit, kalandjait is a rövidke, ámde annál velősebb fejezetekben. Feltételezem, hogy teljesen tudatosan voltak kimérve, porciózva ezek az adagok, mert a végén éreztem úgy, hogy egyben van az egész, pont jókor jött minden. Sokszor a gyomromat ugyan megfeküdte, de gyöngyvirág lelkemet ilyenkor erőnek erejével elnyomtam.

A családregény 50 év történetét meséli el, és alapot szolgáltatnak a valóságnak háttérként a II. világháború bombázásai, a maffia létrejötte, elterjedése. Rengeteg benne a tragédia, de a sport iránti szeretet, a küzdés végeérhetetlen ereje végigkíséri az életüket.

Ökölvívás iránt érdeklődő vagy Olaszországért rajongóknak és FÉRFIaknak kötelező, bár ezek hiánya sem kizáró ok, ahogy nálam sem volt. Napokig Palermóban jártam, utána fura volt a nyugodt, ökölcsapásoktól mentes kis életembe visszazökkennem.