Szeretem az orosz írókat, nagyon is! Annyira ritkán tudnak csalódást okozni, és ez most sem volt másként. Irina Muravjova gyönyörű szépen ír. Nagyon sokáig tartott a könyv, mert egy oldalon is alig tudtam átrágni magam. Egyáltalán nem azért, mert unalmas volt, sőt! Annyira szép, klasszikus, néha úgy éreztem, hogy csak az oroszok által megfogalmazható mondatokkal volt tele, hogy egy-egy mondat 2-3 elolvasására mindig szükségem volt. Szó szerint nem tudtam betelni velük.

Nem könnyű a történet, nagyon elszomorító, de hát orosz, ugye! Különböző időszakokban játszódó, három nemzedék három történetét olvashatjuk, amelyek nagyon is összekapcsolódnak, nagyon is közük van egymáshoz. Leveleket olvasunk, amelyek néha annyira intimek, hogy belepirulunk. A felületességnek nyoma sincs, mély emberi történeteket ismerhetünk meg belőlük, amelyek tartalmazzák az örömöt és a nyomorúságot is. Egy orosz emigráns család sorsa bontakozik ki előttünk lépésről-lépésre. Násztya, Liza, Dmitrij egyéni sorsáért izgulhatunk, ismerhetjük meg őket a 30-as évektől Oroszországon át, az 50-es évekig, amikor is eljutunk Párizsba, nem vesztve szem elől a mélyről jövő orosz szellemiséget, költőiséget.

Én nem nagyon tudok többet írni erről a könyvről, mert úgy érzem, minél jobban magyarázom, annál jobban koptatom a szépségét. Egyszerűen kell a polcra a nagy klasszikusok mellé, és kész!