A borítóba beleszerettem, ráadásul valami könnyedebbre is vágytam most. Aztán amikor az első lapokon túljutottam, rájöttem, hogy azért nem ennyire könnyedre gondoltam. Majdnem félretettem, annyira bosszantott a két főszereplő lánynak a buta, ostoba csacsogása. Persze időnként kellenek ilyen jellegű kis könyvek is, a végére ráadásul relatíve egészen feltornászta magát nálam, úgyhogy valamelyest békét kötöttünk.

Az angol Gina és Sally Makepiece nagynénjük haláláról kapnak hírt, és ezzel szinte egyidőben megtudják azt is, hogy a Francia Ház nevű régiségüzletben egy bolthelyiséggel is gazdagodtak az örökség révén. A ház tulajdonosa, Matthew az, aki körbevezeti a lányokat, ismerteti velük a lehetőségeket, erősen utalva rá, hogy szerinte inkább adjanak túl rajta, úgysem fogják tudni állni a sarat. Gina, aki egyébként marketingesként dolgozik, azonnal meglátja a lehetőséget a házban, egyből elkezdi tervezgetni, miképpen futtatja fel az üzletet. Arról viszont megfeledkezik, hogy régiségekkel foglalkozó cégről van szó, ahhoz is kéne némiképp értenie.

Több kudarcos próbálkozás után Matthew melléjük ál, támogatásáról biztosítja őket, és még Gina is kiélheti kisebb-nagyobb nyomakodásokkal marketinges felbuzdulásait. Matthewnak eleinte nagyon sok a lány személye, viharos forgószéllel kavarja fel az ő leülepedett, múlt század hangulatával átitatott életét, bár a kémia szinte az első pillanattól fogva próbál utat törni kettejük között.

Miközben dúlnak a viharok kettejük között, a férfi egy másik fronton is próbál helytállni, mivel volt felesége egy nagy összegű tartozást próbál rajta behajtani, ezzel a ház eladására kényszerítve őt. Matthew számára sokat jelenet a Francia Ház, nem csak a megélhetést, hanem hatalmas szellemi értéke is van. Gina próbál mindent kitalálni, mivel menthetné meg a férfit, illetve a régiségüzletet, de pechjére mindig a férfi mögött szervezkedik, így kapcsolatukban is egy lépést előre, hármat hátrafelé haladnak.

A borító, a stílus jó befejezést ígér, de az út odáig nagyon nehézkes.

3/5

Ismét egy lépés a fogadalmam elérésében, hogy minél több klasszikust olvasok. Zolával az első találkozásom a Hölgyek öröme c. könyvénél volt, ami nagy kedvencem is lett. A Nana első sorainál is egyből ráismertem a már megismert stílusra, bár a mondanivaló, a hangulat sokkal nyomasztóbb.

Nana személyét valós személy ihlette, aki nem más, mint a párizsi Variétés színház ünnepelt sztárja, Anna Judic. Az ő nem éppen csipkés életviteléről Zola sok szóbeszédet hallott, így íródott meg a Nana. A könyv a Rougon-Macquart kilencedik kötete, amely az 1870-es években indult útjára, és egy család társadalmi helyzetét hívatott bemutatni a második császárság idejéből.

Aki olvasta a Patkányfogót, annak nem ismeretlen Nana személye, aki Gervaise és Coupeau lánya és igen korán, gyermekkorában prostituálttá válik. Nagyon fiatalon szerződik el a Variétés "színházhoz", ahol megkapja a La Blonde Vénus címszerepét, és ahol egyáltalán nem fontosak a színészi ismeretek, a tehetség. Fő, hogy erotikától duzzadó testtel rendelkezzen valaki, és az egyébként rendetlen, zajos közönséget egy pillanat alatt néma csöndre kényszerítse csupán a színpadra lépéssel. Nanában az utóbbiak közül szinte minden megvan, a tehetségre semmi szükség.

Első megjelenése a közönség előtt óriási vihart kavar, egész Párizs a lábai előtt hever, de főként annak férfitagjai, akik mind azért állnak sorba, hogy kényeztessék őt anyagilag. Rá is fér az adósságban fetrengő, minden gátlás nélküli lányra, így nem esik nehezére szolgáltatásokat nyújtani cserébe akár öreg, akár fiatal, akár csúnya, akár szép, ámde mindenféleképpen gazdag férfitársainak.

Próbáltam megkedvelni ezt a nőt, de sehogyan sem ment. Nemcsak az eleve meglévő előítéletem miatt a "szakmájával" kapcsolatban, de egész lénye, természete mélységesen tenyérbemászó volt. Életmódja nyilván nem a szépsége maradandóságának kedvez, úgyhogy amikor leáldozóban van szerencsecsillaga, adósságai újból megjelennek, hajnalcsillaga hamar lehullóágba érkezik.

A züllés története ez a kurtizánok világából, szinte szívem lenne azt mondani, hogy megérdemelt véggel.

Eddig nem ez a kedvencem Zolától, de az kétségtelen, hogy örök érvényű klasszikus.

Végre, végre, végre! Megtaláltam azt a sorozatot, amelyben 8 éves fiam is örömét leli. Nyáron vágtunk bele, és mindketten remekül szórakoztunk rajta. Legalábbis amíg ott ültem mellette, most már elzavar. :-) Sokszor benézek a szobájába este, lefekvés után, és a klasszikus módon, elemlámpával a paplan alatt olvassa. :D

Nem is a bájos a jó szó rá, hanem a rém vicces. A némiképpen képregényként is funkcionáló könyvsorozat nem véletlenül lett a New York Times listáján bestseller.

Greg Heffley sokszor hasonló problémákkal küzd, mint a mi gyermekeink. Kiközösítés, megszégyenülés, amit nagyon vicces módon dolgoz fel a szerző. Greg nem a legmenőbb az osztályában, erre utal a címben szereplő jelző is. Mégis meggyőződése, hogy egy nap menő és híres lesz, csak élje túl a felső tagozatot.

A naplót Greg anyja nyomja a kezébe, mert azt nem is kell mondanom, amúgy is elég ciki lenne, ha ő szerezné be. Így is az, és egyből le is szögezi a fiú, hogy nem fog ő itt áradozni, hogy "Kedves naplóm így, kedves naplóm úgy..." Ehhez képest azért elég szépen megosztja velünk napjait.

A való életben is nagyon bírom az ilyen kis csodabogarakat, akik valamilyen módon vagy akár sokféleképpen kilógnak a sorból. Ez a napló a tárháza azoknak a furcsaságoknak, amelyek nap mint nap megesnek ezzel a fiúval. Greg a maga 12 évével meséli el ebben a naplóban mindennapjait, miközben próbálja megtalálni önmagát.

Szóval a cél a népszerűség, és erre a módszer a suliban szinte határtalan. Gregnek viszont minden az ellenkezőképpen sül el, mint ahogy eltervezte.

A jó álca mögött, amely maga az egyszerűség, ott rejtőznek a mély mondanivalók, az élet igazságai, igazságtalanságai. De ezzel az egyszerűséggel úgy gondolom, a gyermekolvasók számára is könnyebben befogadhatóvá válik, nem beszélve a nagyon humoros történetet megspékelő remek rajzokról.

Szellőssége, nagy betűi miatt szerintem remek könyv az első önálló olvasás megkezdésére. Utána pedig úgysem szabadulnak Gregtől. :D

Egy újabb klasszikus kipipálva. Na nem volt ilyen egyszerű, mert egy nagyon mély mondanivalójú, magvas tartalommal bíró írásról van szó, egy társadalom- és korrajznak beillő, tanulmányszerű írásról. Közben kicsit tompítva az érzékeinket egy kristálytiszta románccal.

Háborús időszakban járunk, mégsem a frontvonalon. Minden mintha egy mozivászonról köszönne vissza ránk, szemtanúk által kommentálva. Két helyszínen játszódik, Angliában és Amerikában. Az adott, rendkívüli nyomasztó helyzetet, a különbözőséget a két nép között több szereplőn keresztül mutatja be az író. Angliában Clive és Prudence szerelme lobban lángra, majd mély filozófiai beszélgetésekkel megspékelve kivirágzik. Amerikában pedig egy kissé homályos üzletkötésre várunk rendületlenül.

Eleinte érthetetlen volt, hogyan fognak egymáshoz, illetve a történethez kapcsolódni a különböző szálak, és nem mondom, hogy a végére minden kikristályosodott, de mindenképpen érdekes volt Anglia szerepét nézni ebben a háborúban. Nem csak társadalomrajzról van szó, hanem kőkemény társadalomkritikáról is, döbbenetesen jól adva ezeket a szereplők szájába.

Ne riasszon vissza senkit a háborús könyv jelző, hiszen egyrészt nem a csatatéren vagyunk, másrészt ugyanakkora szerepe van a lélek harcának ebben a könyvben, mint a nemzetek viadalának. Nem könnyű olvasmány, de sokat segített Clive személye, aki szerintem egy fantasztikus pasi, de Prudence bájos bugyutasága is kellemesebbé tette a nehezen emészthető témát.

Nagyon szeretem Schäffer Erzsébet könyveit. Olyan mint egy jó barátnő, akivel a legmélyebb titkainkat is megbeszélhetjük. A szó jó értelmében nagyon egyszerűek, nagyon tiszták, őszinték. Az eddig olvasott könyvei mind nagy mélységet jártak be, de úgy érzem, most végképp nagyon intim, belsőséges területre engedett be. Megtisztelve érzem magam, hogy édesanyjával való kapcsolatába nyújtott betekintést, megosztotta velem az utolsó évek nehézségeit, örömeit, jó tanácsait az idős, beteg emberekkel kapcsolatban, ami bizony nem csupa öröm.

Ez a kapcsolat elég hullámzó volt, mint minden embertársi közösség. Egyszer fenn, egyszer lenn, de vannak azok a pillanatok, amikor bármit megadnánk, hogy akár a legrosszabb pillanat is visszajöjjön, ha csak egy percre is.

Szívszorító, ám melegséggel töltött el az egész könyv, ahogyan a két oldalt próbáltam megérteni, ráadásul (hála az égnek!) eddigi tapasztalat nélkül. Az idős asszonyét, aki semmilyen segítséget, szívességet nem fogad el, de azért tud kivetnivalót találni mindenben, ám mégis egy tüneményes néni. Vagy a fiatalságot, aki csak a maga igazát hajtja, persze jót akarva, de sokszor nem véve figyelembe, hogy annak a másik idős embernek, a háta mögött évtizedekkel, milyen kis aprócska "más"ra lenne szüksége. Én is a "fiatalság" pártján állnék, tukmálva a rászoruló idős emberre a magam igazát, a magam segítségét. Az írónő és édesanyja kapcsolata sokszor vicces jeleneteken át próbálja az embert finoman tanítani, hogy nem vagyunk egyformák, pláne ennyi évtizednyi korkülönbséggel, a hátunk mögött hagyott tapasztalatokkal, emlékekkel.

Az mindenképp konklúzió, hogy sokszor csak későn jövünk rá, mit vesztettünk, hiába a napi innen-onnan jövő igazságok, hogy használjuk ki a pillanatokat, hogy kifejezzük egymás iránt szeretetünket, tiszteletünket.

Ismerőseim közül többek életében is feltűnt egy eddig talán nem annyira (legalábbis általam) ismert betegség, az izulinrezisztencia. Nagyon sokat beszélgettünk erről a problémáról, pár napot együtt is tölthettem velük, és akkor saját szememmel is láttam, hogy milyen komplex, óriási figyelmet és fegyelmet követelő életmódról van szó. Merthogy teljes életmódváltásra van szükség, nincs mese!

Szerencsére nekem nincs ilyen jellegű egészségügyi problémám, viszont jó pár kilótól szeretnék nagyon megszabadulni, és a szénhidrátcsökkentett diéta erre is nagyon alkalmas. Általában azok a receptek, szakácskönyvek, amelyek alacsony kalóriájú ételeket tartalmaznak, számomra nem szoktak vonzóak lenni. Vagy csupán zöldségre apellálnak, vagy annyira elvont összetevőket tartalmaznak, illetve végeredményt eredményeznek, amitől elmegy a kedvem rögtön. Na itt most más a helyzet!

Fantasztikusan finomnak tűnő, sokszor házias jellegű, könnyen elkészíthető, egyszerűen beszerezhető alapanyagokat tartalmazó ételekről van szó. Vrábel Krisztinának is az elsőként említett egészségügyi problémája miatt kellett ehhez a módszerhez folyamodnia, és számára is elsődleges cél volt az egyszerűség, gyorsaság, mégis ínycsiklandó készétel végeredménye, amelyeket a család is szívesen fogyaszt.

A nap minden szakára kínál többféle megoldást, van miből válogatni. Egy idő után pedig talán magunk is rájövünk, mi mindent lehet még bizonyos alapanyagokból alacsony szénhidráttartalom mellett elkészíteni. A mellékelt tápanyagtáblázat segít abban, hogy megállapítsuk egy-egy élelmiszer szénhidráttartalmát, bár barátnőimmel történt beszélgetések tapasztalata az, hogy rendkívül gyorsan megtanulja az ember, és egy idő után már mérésre sincs szükség, jön az magától.

A könyv ékes bizonyítéka annak, hogy ami kényszerűen egészséges, nem feltétlenül áll távol az ízlésvilágunktól, sőt! Nem kell nélkülözni az ízes ételeket, nem kell önmegtartóztatásban élni, csak picit jobban odafigyelni.

Ki fogom próbálni az összes receptet, hiszen gyakorlatilag egy olyat sem találtam benne, amihez ne fűlne a fogam. Kár, hogy nincs belőle több, áttérnék! :D

Megnyitom első nyereményjátékomat! Tádám! :D

A Park Kiadó gondozásában megjelent, egyik kedvenc íróm, Irvin D. Yalom: A magyar macska átka című könyvét lehet megnyerni. A kérdés, amelyre a helyes választ várom: hány könyve jelent meg magyarul az írónak?

A válaszokat a sorolvaso@freemail.hu címre várom (nem kommentben!).

A helyes válaszadók közül sorsolással fogom eldönteni, ki lesz a szerencsés nyertes! A nyeremény postázását csak Magyarország területén vállalom. Játékra fel!!!

És itt van az újabb, időben előre-hátra ugráló történet. Jaj, nagyon sajnálom, hogy vége lett, éltem volna benne még egy-két napig. Átkísért ez a történet a karácsonyon is, így talán még megindítóbb volt. De már az előző bejegyzésben említettem is, egyébként is ilyen hangulatban vagyok mostanában.

Emilie de la Martiniéres súlyosan beteg édesanyjától búcsúzik annak halálos ágyán. Miután az távozik az élők sorából, a lány sorban teszi fel magának a kérdéseket addigi életéről, anyjával való kapcsolatáról, ami semmiképpen nem volt felhőtlennek mondható. Ezt főként Emilie érezte, illetve a kapcsolat, a törődés, az anyai szeretet hiányát.

Aztán ott van egy másik nagyobb volumenű eldöntendő kérdés. Mi legyen azzal a mérhetetlen örökséggel, amely egyedüli utódként rászállt. Több ingatlan mellett egy dél-franciaországi kastély az örökség, amely szörnyű állapota ellenére is hatalmas pénzbeli értéket képvisel, eszmei értékéről nem is szólva.

Azonnal ügyvédet fogad, aki mindenben segít neki, az ügyintézésen kívül hasznos tanácsokkal látja el a lányt, viszont érzelmi téren nem tudja őt istápolni, így szinte rohamos gyorsasággal belerepül egy házasságba. Az a lány, aki anyja fényűző életmódja, sugárzó szépsége mellett elnyomottként élt, külsejére mit sem adva, az a lány természetesen megragadja az alkalmat, hogy egy férfi feleségül akarja venni. Az ügyvéd mellett most már Sebastian is lelkesen segít a lánynak, lévén hogy műkereskedéssel foglalkozik, ráadásul még az is kiderül, hogy Angliában ő is egy hasonló, családi örökségű kastélyban él rokkant testvérével, így amikor szóba kerül a franciaországi kastély restaurálása, nem is kérdés, hogy odaköltöznek átmenetileg.

Sebastian felkészíti a lányt, hogy öccse, Alex, rokkantságából kifolyólag rendkívül nehéz természet, gyakorlatilag azt sugalmazza, hogy félnivalója is lehet, ha kettesben marad vele. Ennek ellenére, amikor a lány megismerkedik a férje öccsével, teljesen az elmondottak ellenkezőjét tapasztalja. Egy rendkívül intelligens, kedves férfit ismerhet meg Alex személyében, akivel nagyon rövid időn belül barátokká válnak.

A renováláskor titokzatos versek kerülnek elő, amelyek rengeteg kérdést vetnek fel. Hogy kerültek oda? Ki írta őket? Mi történt a háború alatt, amikor azok íródtak?

A nácik által megszállt Franciaországba repülünk vissza, ahol végigizgulhatunk egy angol kémnővel, bepillantva az ellenállás szívszorító, izgalmas munkájába is.

Amikor visszaugrunk a jelenbe, mindig Emiliért szorítjuk össze az öklünket, hiszen az elesettség, kiszolgáltatottság példaképe ő, így időbe telik neki kibontogatni a szálakat a múltban és a jelenben is. Mert mindenhol vannak gubancok.

Csenga vont párhuzamot Kate Morton és Lucinda Riley írása között, és ezzel egyetértek, és az már tényleg csak véletlen, hogy pont Morton után olvastam. :D

Nagyon hiányoltam a történetet Emilie anyja és apja megismerkedéséről. Olyan részletességgel körbefont minden szálat Riley, hogy e téren valahogy hiányosságot éreztem. Ettől függetlenül is maximumot kapott tőlem a regény.

Nem is feltételeztem, hogy bármiféle negatív meglepetés várhat rám a könyvvel kapcsolatban, már előre egyértelmű volt a siker. Morton hihetetlenül jó mesélő és nem hinném, hogy tud hibázni, ha könyvírásról van szó. Mesterien összeállított történet, kitűnő hangulati ábrázolás, és még a szokásos gigaméret sem rettent el, sőt... még többet belőle!

Mostanában körülvesznek az olyan könyvek, amelyek a jelenből visszarepítenek a múltba. Morton előtt és most utána is ilyet olvasok, és mindenképpen még különlegesebb, titokzatosabb érzéseket váltanak ki belőlem. A sejtelem, a misztikusság, ötvözve a finomsággal, szintén jellemzőek.

Egy titokzatos levéllel kezdődik minden, illetve dehogy azzal, hiszen már réges régen elkezdődtek a dolgok, csak Edith számára datálódnak innentől a fontos dolgok. A levél édesanyja nevére érkezik, és a lány csak azt észleli, hogy anyja könnyekben tör ki a papírdarab láttán. A feladó helyén Milderhurst-kastély áll, amiről Edithnek nem sok ismerete van a múltból. Rádöbben arra, hogy anyjával való kapcsolata a felületességen alapszik, tulajdonképpen semmit sem tud róla, pedig minden ott van a múltban.

Nem sokkal később munkájából adódóan a környéken jár, és semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy meglátogassa a kastély lakóit. Ott megismerkedik a nagyon furcsa, ámde annál különlegesebb Blythe nővérekkel. Hárman vannak, egyikük közülük szellemileg sérült. A rövid beszélgetés alatt Edithet már hatökrös szekérrel sem lehet megállítani abban, hogy ne kutakodjon tovább, mi is történt pontosan anyjával a háború idején, amikor is ebbe, az igencsak félelmetes kastélyba evakuálták őt gyerekként, egymagában.

Edith minél messzebb jut a kutatásában, annál nagyobb titkok sejlenek fel a múltból, és akkor még az a kérdés is végig ott feszengeti az embert, hogy ki is az az iszapember, aki a lápból kilépve rémisztgeti az embereket és ettől a frász jön rá még az olvasóra is!?

A karakterek frenetikusan, mind közül a Blythe nővérek voltak a kedvenceim. Szenzációsak! :D

Ó, majd' elfelejtettem a fordítást méltatni, bár itt is azt kell mondjam, Borbás Mária neve garancia!

Valahol a távoli jövőben, a 4. világháború után egy teljesen új világrend uralkodik. Miután a 3. világháború elején az Egyesült Államokat megszállta Kína, mert képtelenek voltak visszafizetni a tőle felvett hatalmas összegeket. Az Egyesült Államok nem tudta megadni adósságát, ezért a kínaiak a fizetség fejében felállítottak egy kormányt, létrehozták Kína Amerikai Államát, és egyszerűen munkaerőnek használták az amerikaiakat. Egy idő után az Egyesült Államok fellázadt, nemcsak Kína, hanem az oroszok ellen is, akik megkísérelték rátenni a kezüket a kínaiaknak dolgozó munkaerőre, s szövetkeztek Kanadával, Mexikóval és több latin-amerikai állammal, hogy egy országot alkossanak. Így került sor a 4. világháborúra.

Tehát ez a történelmi előzmény, ami nagyon komolyan hangzik, de nem kell megriadni, mert a könyv ennek ellenére végtelenül könnyed, felhőtlen szórakozást nyújt, és tulajdonképpen sok jelentősége nincs is. :) Hacsak annyi nem, hogy ezeknek az eseményeknek a folyományaként kialakultak a kasztrendszerek, amely az embereket egytől nyolcasig sorolja be. Ez a besorolás sok mindent jelent, a társadalomban való elhelyezkedéstől, a megbecsüléstől az anyagi jólétig, illetve annak hiányáig. Ebben a rendszerben él America, aki egy kisebb szintű kasztba tartozik, így családjával együtt zenészként keményen megdolgoznak a mindennapi megélhetésükért.

Az előző részben már megismerhettük a családját, körülményeit, továbbá azt a nagy szerencsét is, ahogyan bejutott a királyi palotába, ahol épp Maxon herceg keresi jövendőbelijét. A kiválasztott lány mindenképpen hatalmasat lép előre, viszont ehhez egy párválasztó versenyen kell részt venniük. Az első rész ott ért véget, hogy a beválasztott 35 lányból csak hatan maradnak, köztük America is. A kezdeti ellenszenve a herceg iránt már az első részben elpárolgott, meglepő módon már határozottan vonzalmat érez iránta. Viszont ott teljesít szolgálatot őrként a palotában gyermekkori szerelme is, akit még ráadásul az ő őrzésével is megbíztak, így nap mint nap kénytelenek találkozni. America továbbra is vergődik a két férfi között, nem tudja, mi lenne a helyes, ki mellett lehetne boldog, ki mellett nem tagadná meg magát, a múltját, családját. Pedig eddig csak egy szót kellett volna szólnia, és a herceg őt választja.

Azért Maxon herceg sincs fából, és az eddigi kizárólagos rajongása Americáért picit megoszlik pár másik lány között is, így a féltékenység is igencsak színre lép a palotában.

A lázadók továbbra is ostromolják a palotát, egyre többször jutnak be, veszélyeztetve ezzel a lányok mindennapi életét is. Szóval a lány folyamatosan ébred rá a reá váró felelősségtől, ha netán mégis Ő lesz a kiválasztott, hacsak nem Ő választ majd.

Azt nem mondom, hogy sok minden történik az előző részhez képest a könyvben, azt sem, hogy sokkal magasabb szintekre repített ez a folytatás, de ugyanúgy pillanatok alatt elolvastam és várom, mi lesz ennek a vége!? Tényleg fogalmam sincs! De azért kőkeményen drukkolok az egyik srácnak! :D

Yalom könyveit olvasni nekem olyan, mintha részt vettem volna egy jó kis csoportterápián. Letisztult, érthető, világos szavai mindent rendbe tudnak bennem tenni egy időre. Még akkor is, ha olyan témát érint, ami éppen engem nem annyira foglalkoztat. Pl. a halál. Amivel elsősorban ez a könyv foglalkozik. Arról is úgy értekezik, hogy legyen mit kiemelnem belőle és a magamévá tenni.

Hitvallása szerint a pszichiáternek a pácienssel együtt kell fejlődnie, változnia. Sokszor akár meg is fordulhat a terápia irányultsága, és épp a terapeutának segíthet a páciens. Ő ezt semmiképpen nem utasítja el, ezzel olyan egyenrangú-félévé válik számomra.

Az alábbi könyvben hat történetet olvashatunk, melyeket nagy részben saját tapasztalataiból merített. Vannak nagyon személyes érintettségű történetek, és vannak olyanok is, amelyek vadidegenekkel történnek meg, a végére mégis mind személyes történetté válik. Ismét lemerül a legmélyebb szintekre, mégsem nyomasztanak egyáltalán egy percig sem, csak megnyugtatnak.

Eddigi könyveiben sem volt fennhéjázó a modora, nem nézett ránk magas lóról, bőségesen engedett belepillantanunk a saját maga lelkébe is. Úgy érzem, most minden eddiginél közelebb enged magához minket, szinte igazi barátokká válunk, tisztelettel teli barátokká.

Nagypapának is elfogadnám.

5/5

Véleményem szerint nagyon ritka manapság az olyan szakácskönyv, amely a hétköznapi élethez közelít, legalábbis számomra. Nyilván itt sok minden közrejátszik. Elérhetőség, gasztronómiai kultúra, alapanyagok megfizethetősége. Nem mintha a különböző gourmand receptkönyveket nem lapozgatnám élvezettel, de nagyon ritkán főzök belőlük. Inkább maradok a csodálatuknál.

De most más a helyzet, mert ebben a szakácskönyvben gyakorlatilag minden egyes recept egyrészt valamelyest hagyományőrző, másrészt elérhetőek alapanyagot illetően is. Azaz egyszerűek, finomak, kedvet hoznak a főzéshez.

Nem csupán egyszerű szakácskönyvről van szó. A bevezetőben először is kedvet csinál a főzéshez, a közös étkezésekhez és az etetés tízparancsolatát is megismerhetjük, amelynek a segítségével sosem eshetünk zavarba hirtelen ötlet, kívánság esetén sem, hiszen a kamránk mindig fel lesz töltve az alapvető készletekkel.

Még mindig a bevezető részben olvashatunk azokról szükséges eszközökről is, amik elengedhetetlenül fontosak egy konyhában, így ami nem feltétlenül evidens minden háztartásban (néha nálunk sem...), az éles késekről is, illetve az éles kések "előállításához" szükséges apró dolgokról, mint pl. a fenőkő. :-) De megtudhatjuk, hogy bizonyos edények ápolását hogy végezhetjük el olyan módon, hogy annak patináját, hosszú élettartamát biztosítsuk.

Aztán belecsap a lecsóba a szerző és reggeli-ebéd-vacsora-sütemények címszóval minden jóval ellát minket, ami szem szájnak ingere. A választék bőséges, az ételek egyszerűek, praktikusak, a főzési kedv meghozatalára tett kísérletek sikeresek, így tényleg nincs más dolgunk, mint egyszerűen bízva magunkban, örömmel elkészítjük ezeket az ételeket.

Egyértelmű, hogy pár év múlva meg fog látszódni a használat ezen a könyvön, mert sok közös programunk lesz egymással!

Nekem nagyon tetszik a letisztult, egyszerű külleme is a könyvnek. Sokszor a kevesebb több elmélet itt egyértelműen érvényesül.

5/5

Az a helyzet, hogy a Messi-rajongás nemhogy apadna, épp ellenkezőleg. Kismajom fiam már éppen csak az emeletes ágy tetején nem dekázik, azt is csak technikai okok miatt. Most már az információi is nőttek rajongása tárgyáról, így már nem kell győzködnöm tovább, hogy Messi nem a világ legjobb kapusa. :-)

Kénytelen kelletlen muszáj vagyok én is bekapcsolódni időnként a focis videók végeérhetetlen nézésébe, így magam is megállapíthattam, hogy valóban hihetetlen ügyességű focijátékot mutat be ez a srác. Mármint a Messi... (de az enyém is ügyes!) :D

Van már nekünk Messiről szóló könyvünk, de azzal csak apránként halad, mert tömény szöveg, amivel még azért birkózunk. Ez a rajongók könyve viszont nagyon élvezetes, látványos, pergő módon mutatja be a sztárfocista történetét gyermekkorától kezdve egészen a mai napig. Rengeteg képpel ötvözve ismerhetjük meg pályafutását, nézhetjük meg képekben is legszebb, legfurfangosabb góljait, csodálhatjuk meg a méltán kiérdemelt elismeréseket, számtalan kupát.

Az 1987-es születésű sztár több szempontból is rekorder focikörökben. Ő az, aki eddig a legtöbbször elnyerte az Aranylabdát (négyszer!), rendkívül fiatalon elnyerte a FIFA Év játékosa címet, a spanyol bajnokságban pedig ő volt az eddigi legfiatalabb játékos és egyben gólszerző is. Sokan a világ legjobb játékosának tartják, amiről díjai is árulkodnak. És bár a spanyol FC Barcelona megbecsült játékosa, származását a mai napig nem tagadja meg, hű országához, Argentínához, ahol nemzeti hősként ünneplik, és a válogatott állandó tagja.

Úgy gondolom, hogy ez a könyv biztos, hogy örömet fog okozni neki a karácsonyfa alatt. Meg a sárga Barca mez, mert a kék már elrongyolódott. :D

Ciceró, 2013
Fordította: Kövesdi Miklós
Eredeti cím: Lionel Messi : The Ultimate Fan Book
63 oldal

1916. St. Péronne, Franciaország. Sophie és kicsiny megmaradt családdarabkája bőséges ételről, szabadságról, nyugalomról, félelem nélküli életről álmodozik. Az I. világháború elérte otthonukat is, a németek mindenhol ott vannak, az utolsó kis titkukról is szinte azonnal tudomást szereznek. Éjszakánként reménnyel teli szívvel hajtják álomra a fejüket, hátha holnap jobb lesz.

Sophie egy fogadót vezet úgy, ahogy a költségek megengedik. De sokszor még a gyerekeknek sem jut semmi. Ott él két testvére, a fiatal fiú, Aurélien és Heléne is gyermekeivel. Mindkét nő férje a háborúban van, akikről semmi hír. A Kommandant jelenléte hátborzongató, szinte levegőt sem tudnak tőle venni. Hát még amikor előállnak azzal a paranccsal, hogy másnaptól kötelesek jó pár németre és magára a Kommandantra esténként bőséges vacsorát főzni. Annyiból örülnek a hírnek, hogy le tudnak csippenteni némi élelmet az ellátmányból.

Amikor már több napja folyik a "vengégeskedés", Sophie felfigyel rá, hogy a német parancsnok fokozott figyelmet fordít arra a a festményre, amelyet a lányról készített annak férje. Elkezdenek festészetről, művészetekről, a kép eredetéről beszélgetni, és ha a körülményeket valahogy sikerülne figyelmen kívül hagyni, még erős túlzással barátokká is válhatnának. De erről persze szó sem lehet, mert Sophie-t szinte megöli a félelem ettől a férfitól, bármennyire is úgy tűnik, a férfiban talán jószándék is lapul valahol mélyen.

Közben a kis francia falucskában mindenki gyanakszik a másikra, egy apró hiba, és az embert máris kollaboránsnak kiáltják ki, amivel azonnali kiközösítés, megbélyegzés jár. Így amikor a parancsnok arra kéri Sophie-t karácsony estéjén, hogy felejtsenek el minden külső körülményt és ajándékozza meg egy közös tánccal, nem vet túl jó fényt a lányra, elkezdődnek a sustorgások, ujjal mutogatások. Az pedig végképp kiássa a lány alatt a talajt, amikor felbátorodva a Kommandant jóindulatán, megkéri őt, hatalmánál fogva szabadítsa ki férjét a frontról. Fizetségképpen felajánlja neki a férfi csodálatának tárgyát, a festményt. De vajon a férfit valóban a festmény érdekli vagy annak tartalma?

Majd' 100 évvel később Londonban egy másik fiatal lány, Liv küzd az életben maradásért. Nem fizikai értelemben. Férje 4 évvel ezelőtti hirtelen halálát a mai napig nem képes feldolgozni. Embereket alig enged magához közel, csak rideg, gránitlapokkal teletűzdelt, sötét színekkel rendelkező, ám építészetileg kétségtelenül remekműnek beillő lakásában érzi magát biztonságban, amit hajdani építész férje épített és a város csodájára jár. Az egyetlen "szín" a lakásban egy festmény, amely egy asszonyt ábrázol, akiből Liv folyamatosan erőt merít, és érzi, hogy valami láthatatlan kapocs fűzi össze őket.

A férj halálának negyedik évfordulóján az őrület elől minden mindegy alapon egy meleg bárba tér be a lány, ahol egy szerencsétlen dolog kapcsán megismerkedik Paullal. Bár a lány részegsége megakadályozza őket abban, hogy jobban elmélyüljenek újdonsült kapcsolatukban, ennek ellenére egy véletlennek tűnő újabb alkalom kapcsán ismét összetalálkoznak és a vonzalom immár józanon is egyértelmű. Addig amíg ki nem derül, hogy a férfi munkájának a lényege a restitúció, azaz háborúban jogtalanul, hatalommal elkobzott kincsek visszaszolgáltatása azok jogos tulajdonosának...

Így év vége felé el szoktam gondolkodni, hogy vajon melyik könyv viszi el a pálmát. Nem mindig emlékszem, így sokszor nem is tudok kiválasztani egyet a sok közül. Most viszont teljesen egyértelmű, illetve mégsem annyira. A szerzőn nem kell gondolkodnom, hiszen Moyes az, csak még vacillálok, hogy a Mielőtt megismertelek avagy ez győzött-e?

Csak remélni merem, hogy nem egy társadalomrajzot olvastam, bár nincsenek illúzióim. Életszagúságból mindenképpen megérdemli az ötöst, akár bármelyikünkkel meg is történhetne, láttam már hasonlót.

Maróthy Frida és pár barátnője néhány évébe pillanthatunk bele, ami - bátran kijelenthetem - egy jó nagy adag kínlódás az élet szinte minden területén. A körülmények folyamatosan változnak körülöttük, kezdve a munkától, az életcélokon át a pasikérdésig. Az állandóságot csak ők maguk jelentik egymásnak. Ők mindig kéznél vannak, ha valamelyiknél éppen beüt a krach. Márpedig ez a hat lánynál (inkább már nőnél) elég sűrűn előfordul.

Mindegyik csajnak fontos szerepe van a regényben, de Frida mégis a középpontban áll, talán mondhatjuk, hogy ő hozza össze ezt a bandát is. Frida egyszerűen nem találja a helyét a világban, azt sem tudja mihez van kedve, illetve tehetsége. Hasraütés-szerűen beiratkozik egy kommunikációs iskolába, amit természetesen apja fizet, mert neki van dögivel, Fridának viszont üres a zsebe folyamatosan. Szülei elváltak, így az érzelmi kommunikáció hiányának kárpótlásaként apja tömi őt pénzzel, csak átölelni, lelket ápolgatni ne kelljen.

A lány szerencséjére, ahogy már említettem, mellécsapódnak a csajok, akikkel bármikor bármennyit lehet inni, sírni, zabálni, bulizni hajnalokig. Mézzel a suliban ismerkedik meg, és folyamatosan ámulatba ejti őt a szépsége (bár a férfiakhoz vonzódik), ott van Precíz, akit amúgy később főnökeként ismer meg, Szőke, a színházi PR-os, akinek a sok közül az egyik pasiját is köszönheti, Gabi, a szomszéd, aki mellrákkal küzd, de jószívűsége határtalan és Kicsi, Frida bátyjának volt felesége, akit sokkal jobban tolerál, mint saját testvérét. Az összetartás, ami köztük megvolt, az nagyon irigylésre méltó, az megcáfolhatatlan. Jófejség is volt benne bőven, bár inkább a barátnők részéről, mert bennem Fridáról a hisztis p..csa szó jutott legtöbbször eszembe. Elmondható, hogy ez a pár lány jóban-rosszban együtt kísérik át egymást az élet nehéz és a vidám pillanatain is, és ha jól végződik mindenkinek az útkeresés, akkor még el is tudom képzelni, hogy sok év távlatából visszatekintve ezek rém vicces időszakok lehetnek.

Számomra nem volt kérdés, hogy Frida és hát a barátai is kőkemény alkoholisták. És én nagyon nehezen viselem a dolgot. Főleg nőknél, de különösebb rangsor nincs a nemiséget tekintve. Magát az életérzést én is többször átéltem, amit a lányok, voltam egyetemista, főiskolás, voltak bagófüstös esték, amikor csak ittunk, ettünk, sírtunk, nevettünk, semmi célunk nem volt, de ezt az év 365 napjában egyszerűen nem tudom elképzelni, ez már ijesztő. És sajnos tudom, hogy létező dolog, probléma(?).

Nagyon szerettem az Április utat és a Kilencet is, rendkívül színvonalas, szépirodalmi írásokként tartom őket számon. Lehet, hogy az volt a baj, hogy előző két könyvéhez próbáltam mérni az újabbat, pedig nyilván nem várható el mindig ugyanaz a hangulat, ugyanaz a stílus, de mégis, valahogy ez nekem nem volt hidasis. Sokszor rettentő alpárinak tartottam, hiába tudtam, hogy ez a tulajdonság szervesen hozzátartozik a főszereplők személyiségéhez, enélkül nem ők lennének. Mindentől függetlenül még simán várom a következő könyvét. :D

Már a borító is hűen tükrözi azt az izgalmat, amit a könyv mindvégig magában rejtett. Aki csak egy részt is végignézett anno a Twin Peaks sorozatból, annak végképp nem kell több győzködés, hogy szüksége van erre a könyvre. Hasonlóan sejtelmes, földi dolgokkal sokszor nem magyarázható történetről van szó. És mondom ezt én, aki annyira azért nem túl nagy sci-fi rajongó.

Will West akár egy szokványos tinédzser srác is lehetne, de rögtön a legelején kiderül, hogy nem az. Ő maga arra törekszik, hogy minél átlagosabbnak, minél szürkébb diáknak tűnjün, de minden igyekezete ellenére messze kimagasló eredményt produkál egy országos teszt megírásakor. Erre felfigyelnek egy elit iskola képviselői, akik azonnal olyan ajánlatot tesznek neki, ami Will számára több szempontból sem utasítható vissza. Elsősorban az élete védelmében muszáj elfogadnia az ajánlatot, hiszen ebben az iskolában úgy tűnik, hogy biztonságban lesz.

Mi elől menekül a fiú? Ő maga sem tudja biztosan. Az biztos, hogy a fekete autós, napszemüveges férfiak mindig a nyomában vannak, otthonukat is elfoglalták, szülei tekintete mögül pedig ismeretlenek tekintenek vissza rá. Menekülése, az  iskolába való beilleszkedése közben Will egyre több természetfeletti képességére eszmél rá, közben az is kiderül, hogy talán nem véletlenül került ebbe az iskolába sem. Társai mind nagyon különlegesek, csak kérdés, hogy ezeket a karizmákat egymás ellen vagy egymással összefogva tudják megfelelően használni.

Frost gondoskodik róla, hogy végig bizonytalannak érezzük magunkat a cselekmény előrehaladását illetően. Egyszerre több vasat tart a tűzben, a szálak hol összegabalyodnak, hol picit engednek a szorításon, de a kérdések bennünk nemhogy csökkennének, sőt...

A fiúnak eleinte az egyetlen segítsége az apjától származó rövid üzenetek, amik amennyire tömörek, annyira hasznossá válnak számára. A diákcsapat számára is egyre több a misztikum, de vajon segíthet-e, ha megtudják, miről szól a Paladin próféciája?

A könyv egy trilógia első része, amelyre már a filmes jogok is eladásra kerültek. Azt gondolom, érdemes várni a folytatásra.

Ó, mit is írjak erről a könyvről? Rettentő szélsőséges érzelmek kavarognak bennem vele kapcsolatban. Mindamellett, hogy végig rettentően bosszantott, a főszereplő kimondottan irritált, leginkább szörnyen butuska könyvnek mondanám, mégsem tudtam letenni és várom, hogy olvashassam a folytatást. Szóval nem nagyon tudok értékelni, írok picit a tartalomról. :D

Eleinte nem tudtam eldönteni, hogy a múltban vagy a jövőben járunk-e? Fülszöveget nem szoktam olvasni, így nem tudom, onnan vajon kiderült-e volna? Mindegy is, mert amikor utaltak rá, hogy a III. világháború után járunk, onnantól egyértelmű volt. :D

America egy olyan világban él, ahol kasztrendszer működik. Egytől nyolcasig vannak besorolva az emberek. A legmagasabb szintűek az egyesek, akik igazán kiváltságos helyzetben vannak minden tekintetben. Nem érzik hiányát pénznek, elismerésnek, megbecsülésnek. A lány az ötösben él családjával, ami egy középszintnek felel meg, bár előfordul időnként, hogy éheznek. Boldogságuk azonban viszonylag felhőtlen, békés, összetartó családról van szó, a lányt pedig még a szerelem is megtalálja. Igaz, hogy a választott fiú egy alsóbb kaszt tagja, de ez egy ideig nem gördít akadályt kettejük közé.

Aztán egy napon megkapja a lány az értesítést, hogy módjában áll indulni a nagy Párválasztón, amelynek a nyertese 35 lány közül kerül ki a verseny végén. A nyertes jutalma, hogy a herceg felesége lehet, később pedig királynő. A tét nem kicsi, így az ország összes érintett leánya teljes izgalomban van, a siker érdekében sokan bármit képesek lennének megtenni. America anyja is ebben látja a nagy lehetőséget, mivel a verseny által a család is felemelkedhet, győzelem esetén pedig garantált a jobb élet. Viszont a lány szerelmes és eszében sincs indulni ezen a versenyen. Különben is, a herceg egy sznob fajankó. Gondolja ezt mindaddig, amíg meg nem ismerkedik vele, mivel anyja és szerelme nyomására mégis beadja a jelentkezését és be is válogatják a 35 kitüntetett lány közé.

Akad ezek között a lányok között mindenféle, kedves, fúria, visszahúzódó, hisztis, na meg eleve, hogy ennyi nő együtt... tudjuk. A versengés, a féltékenység kihoz belőlük jót és rosszat is egyaránt, de a cél mindenkinél ugyanaz, a herceg keze. Vagy nem mindenkinek? Van, akinek csak a korona jár az eszében? A csillogás, a pompa, amiben részük van, nem mindenki számára tart hosszú ideig, hiszen időről-időre lemorzsolódnak. A cél, hogy a végén három lány maradjon, az Elit, akik közül végül választ a herceg. A csillogásba sokszor belerondítanak a felkelők, akik időről időre betörnek a palotába, ahol rombolnak, törnek-zúznak, időnként gyilkolnak, így a lányok biztonsága sem teljes. De vajon itt is, mint általában a mesékben, elnyerheti a jó a jutalmát?

Mindvégig mintha gyermekkorom nagy kedvencei közül, a csehszlovák mesefilmek közül néztem volna egyet. És itt jöttem rá, hogy mi a problémám. Kinőttem belőle, pedig amúgy meg nagyon szeretem a mesék világát. Tinilányoknak ez szerintem szuper könyv. Ettől függetlenül most már tényleg nagyon-nagyon érdekel, mi a folytatás. És hát persze, hogy a hercegnek drukkolok!!! :D

Most viszonylag sokáig nélkülöztem Grishamet, úgyhogy kezdtek elvonási tüneteim keletkezni. Most egy ideig megint meg vagyok etetve. :)

Huh, én eddig is mondtam, hogy zseni a pasi, és ez most még jobban megerősödött bennem. Ugyan eddig sem szapultam a könyveit, de szerintem ez volt eddig a legjobb, ha egyáltalán tudok a könyvei között valamelyest is rangsorolni. Ismét egy mértani pontossággal kiszámított, tökéletesen precíz regényt írt. Ugye nem túl kicsinyek a könyvei, de egyszerűen képtelen vagyok letenni őket. Ez most is így volt. Mindvégig, az utolsó betűig összeszorított szemöldökkel vártam, mi sül már ki megint a betűk komplikált, mégis nagyon élvezetes ide-odatevéséből.

Merthogy most sem egyszerű a történet, bár úgy tűnik az elején. Sivár, unalmas kis börtönélettel kezdődik, amelynek egyik elszenvedője Malcolm Bannister, későbbi hősünk. 10 éves börtönbüntetéséből már majdnem a felét lehúzta, állítása szerint ártatlanul. Hiszen ügyvédként tudatlanul rángatták bele egy olyan gazdasági bűncselekménybe, amelyről nem is tudott. Teljes élete összedől, felesége elhagyja, fiát nem láthatja többé. Már épp nagyon-nagyon sajnáljuk, amikor kezdenek kinyiladozni a különböző szálak és azzal együtt értelmünk is kezd szikrákat szórni, hogy ho-ho-hó, itt valami készül.

Egy másik szálon, mindennel párhuzamosan megtudhatjuk, hogy brutális kegyetlenséggel meggyilkolnak egy szövetségi bírót. Az FBI teljes készültséggel nyomoz az ügyben, gyanúsított és igazából indíték sincs. Az alagsorban található, kipakolt páncélszekrény ugyan rablótámadásra utal, de a köztiszteletben álló bíró elvi okokból is nagyon sok ember útjában állhatott, illetve nagyon sokan forraltak ellene bosszút. Arról már nem is beszélve, hogy időközben kiderül, hogy ő sem volt az a ma született bárány.

Malcolm eszméletlen jófejsége - amely abból adódik, hogy segít rabtársainak különböző beadványokat megírni, sokukat ezáltal a szabadulás útjára téríteni - akkor kezd gyanússá válni, amikor odaáll a börtönigazgató elé, hogy márpedig ő teljes bizonyossággal tudja, ki a gyilkos, és ezt hajlandó is közölni a szövetségi nyomozókkal. Cserében a szabadságát kéri vissza, továbbá a tanúvédelmi programba való felvételét, ami által új arcot, személyazonosságot is kapna. Az FBI a teljes tehetetlenség állapotában nem lát más kiutat az ügyben, minthogy elfogadja a férfi ajánlatát, így megköttetik az üzlet, Malcolm pedig már szabad emberként sétálhat az utcán, élheti a mindennapi emberek hétköznapi életét. Mindez tart kb. 1 órán keresztül, amikor is a feltételezett gyilkosok a nyomára bukkannak.

Malcolm kilép a tanúvédelmi programból és a maga útját kezdi el járni. Idáig sem eseménytelen a történet, na de innentől... Szenzációs fordulatok veszik kezdetét, és az ember egyszerűen már azt sem tudja, ő maga kicsoda, nemhogy azzal tisztában lennénk, hogy Malcolm vagy Max(?) melyik oldalon áll. Bűnös vagy bűnhődő?

Én úgy szeretnék már végre találkozni egy másik rajongóval itt az éteren keresztül. Addig én maradok továbbra is elkötelezett híve az író úrnak!

5/5

Geopen Könyvkiadó,  2013

Fordította: Wertheimer Gábor

Eredeti cím: The Racketeer

413 oldal

Könnyed, bájos, rövidke történetre számítottam a borító alapján. Kis füttyös madárka ül az ágon... Minden ez a könyv, csak nem ilyen. Nagyon megrázó egy történet, kavarognak bennem folyamatosan a gondolatok, érzések. Azonosulni semmiképpen sem tudok az egésszel, mert annyira abszurd.

Egy semmilyen szempontból sem hétköznapi "család" életébe pillanthatunk bele, még ha megérteni nekem egy percre sem sikerült, ki mit miért csinál. Sem a férjet nem értettem, sem a nőt, na őt végképp. A gyerek meg mint általában mindig, az ég világon semmiről sem tehetett, csak itta a levét mindennek.

Viola és Carlo a szülők, házaspárok, de ennyire két egymástól távol lévő, távol álló embert ritkán látni házasságban. Az szinte egyértelmű, hogy Viola az, aki képtelen az alkalmazkodásra, a ragaszkodásra, érzelmei kimutatására. Szóval elsőként őt kiáltottam ki bűnösnek, de a férfi is eléggé ludas a dologban, mivel hosszú éveken keresztül reménykedik, közben tűr. Így őáltala a gyerek is.

Aztán egy újabb, szépnek nem mondható napon Violát telefonhívás fogadja a hajnali órákban, hogy lányukat baj érte és csak a szervátültetés segíthet rajta. Donornak pedig egyedül csak Viola alkalmas.

Ha addig a nő nem vetett volna számot addigi életével (de megtette egyébként), innentől kezdve képtelen elszaladni múltja, jelene elől, kénytelen szembenézni önmagával, az évek folyamán elkövetett cselekedeteivel. És a tükörképe nem túl hálás.

Violát mindenhogyan próbáltam felruházni szimpatikus vonásokkal, igyekeztem megsajnálni, de képtelen voltam rá. Elsősorban anyaként, másodsorban átlagemberként.

Az 1000%, hogy senkit sem fog érintetlenül hagyni ez a könyv. De csakis szélsőséges érzelmekre számítson mindenki. Padlóra tett, de hát az élet nem mindig habostorta.

Ifjúsági regény ide, ifjúsági regény oda, nagyon komoly témát feszeget a regény. A családon belüli erőszak ellenes kampányok most különösképpen elterjedtek szerte a világon, így ez a könyv plusz pótlékként szolgál, hogy felhívja rá a figyelmet. Hogy mire és mit üzenhet ez a fiataloknak? Számomra egyértelműen az a regény tanulsága, hogy ilyen sokáig nem lehet várni, sőt. Azonnal cselekedni kell a legapróbb jel észlelésénél is.

Emma Thomasnak és nekünk is két dolog miatt akad el folyamatosan a lélegzetünk. Evan Mathews és a nagynénje közelségétől. Mindkét esetben más okból.

A fiatal lány Weslynben él, egy connecticuti városban nagybátyjáék házában. Apja meghalt, anyja pedig alkoholproblémái miatt nem tud róla gondoskodni. Lélegzetvisszafojtva számlálja vissza a napjait a középiskolában. Ennyit kell még kibírnia rokonai házában. De vajon túléli-e?

Emma nagyon visszahúzódó lány, az iskolában is csak egy barátja van, Sara. Vele az iskolán kívül is viszonylag sokat lóg, nagyjából ő ismeri a titkait, de mindent azért neki sem árul el. Iskolai eredményei kitűnőek, így nagy esélye van elnyerni egy neves főiskola ösztöndíját, és ebben semmi sem akadályozhatja meg. Még az sem, hogy feltűnik egy fiú, Evan az iskolában, akit először szörnyű ellenszenvesnek talál, de hamar be kell látnia, hogy ezekkel az érzésekkel pont az ellenkezőjét szeretné magában elnyomni. Hamar összebarátkoznak, bár a fiú nem csak erre vágyik. Evan és Sara is egyértelműen látják az időnként megjelenő külső nyomokat a lány testén, amelyeket szinte mindig valami ostoba balesettel próbál megmagyarázni. De hát ilyen nincs, ezt tudjuk, ők is tudják, később pedig az iskolában is feltűnik az embereknek.

A barátok próbálnak mindent megtenni Emmáért, de jobb híján egyáltalán nem fogadja el a segítséget, arra hivatkozva, hogy nagybátyjáék két kisgyermeke is veszélybe kerülhet, ha ő beszél. A barátok pedig - bár rettenetesen aggódnak a lányért a nap minden percében - hallgatnak.

Egy trilógia első kötetét tartottam a kezemben, és bevallom, alig várom, hogy érkezzen a következő. Bár szörnyen dühös voltam, hogy miért nem tesz valaki valamit, hiszen a kisgyermekek biztonsága itt nem volt indok, hiszen pont az ő érdekükben is cselekedni kellett volna, de azért persze értettem a lány álláspontját is. De egyértelműen más vehemenciával rendelkezünk. Nem tudom, hogy az ifjúsági korosztály felé milyen módon fog hatni ez a könyv, de remélem, hogy a másikra való nagyobb odafigyelés meglesz általa.

A fél pont levonás a viszonylag sok hibáért volt a könyvben, sokszor komplett szavak maradtak ki. Engem néhol a fordítás is nagyon zavart. Nem voltak életszerűek számomra, amikor a fordító Evanra ilyesmiket írt, hogy somolyog, meg sompolyog stb. Valahogy egy macsó, mégis tök kedves, lovagias srácra ezek nem jellemzőek. De ez csak a nagyon finnyás, egyéni véleményem miatt volt. :-)

A könyv egyébként a letehetetlen kategóriába tartozik. Folyamatosan fogva tartott vagy a folyamatos feszültség, a lány iránti aggodalom, vagy pedig a teli izgalommal, érzékiséggel, ám mégis finoman megírt romantikus szál.

A könyv a kiadó honlapján nagy kedvezménnyel megvásárolható!

4,5/5

Maxim Könyvkiadó, 2013

Fordította: Sóvágó Katalin

Eredeti cím: Reason to Breathe

494 oldal