Nem egy lányregényről van szó, senkit ne tévesszen meg a cím. Akik viszont Vadnyugat rajongók, szeretik annak a bizsergető hangulatát, az ne habozzon!

Ez egy dráma, ami szanaszét boncolgatja a lelket, az érzelmeket.

Mary Bee Cuddy, aki az egyik főszereplő, megtestesítője egy olyan nőnek, akinek igazából nem is nagyon engedi a társadalom, a körülmények, hogy nő legyen. Férfias mivolta szükséges is a rábízott feladathoz. Bármennyire is szeretne ő törékeny, szeretett, kívánatos nő lenni, úgy tűnik, a sorsát nem kerülheti el.

Akár ő is ülhetne annak a lovas szekérnek a hátuljában, azok között az asszonyok között, akiket a kíméletlen Vadnyugat adta élet megőrjített. De ő kibírta, így miután egyik "gatyás" sem meri bevállalni a feladatot, rá hárul, hogy pár megroncsolt idegzetű asszonyt elszállítson keletre, egy szanatóriumba.

Nem feltétlenül bölcs döntés, mégis társául szegődteti George Briggset, a lator földfoglalót. Már csupán ebből a szempontból sem veszélytelen vállalkozás ez az út. Semmi és senki sem kiszámítható, nem lehet semmit sem előre elkönyvelni. Az állunk pedig hamar le is esik.

Az amerikai telepesek kőkemény világába is betekinthetünk, és egy pillanatig sem vágynánk oda vissza. Amikor egy picit is belehelyezkedünk a történetbe, egyből magányossá, kitaszítottá válunk. Mégis csak csodáltam az írás szépségét, ezt bármennyire is realista módon, minden finomítás nélkül kaptam az arcomba.

Tömény ez a könyv, nem hagy szabadulni, viszont utána csak hálát tud adni az ember mindazért, amije csak van, legyen az bármilyen kevés is!