Ó, te jó ég! Ez valami fantasztikus könyv! Nem is tudom... Az biztos, hogy nem csak az év könyve, hanem az eddigi összes olvasmányom közül a legeslegelsők között van. Hogy lehet így írni???
Nagyon egyszerű oknál fogva csaptam le a könyvre. Imádjuk otthon a madarakat. Rendszeres látogatóik vagyunk a természetben is, úgy a kis énekesmadaraknak, mint a fent, a magasban köröző vadászmadaraknak is. Csodálatos, fenséges állatok!
Arra számítottam, hogy eddigi silány ismereteimet egy kicsit jobban elmélyíthetem, de arra nem számítottam, hogy olyan húrokat pendít meg bennem, amelyeket nem akartam, hogy megszólaljanak, vagy esetleg nem is tudtam, hogy vannak ilyen hangszínek is az életben, az életemben.
Sajnos a nyáron pontosan ugyanazt a fájdalmat átéltem, amit Helen. Ilyen veszteség még sosem ért, ezért az érzéssel, a helyzettel azóta sem nagyon tudok mit kezdeni, csak tapogatódzok. A sok teendő, a nyári szünet, ami e köré a tragédia köré fonódott, nem is engedte, hogy foglalkozzak a bennem dúló érzelmekkel. Már az első lapoknál kicsordult a könnyem, áttört mindent bennem.
Az írónőt nem ez az esemény vezeti a héják szeretete felé, hiszen kislány kora óta rendkívül intenzívem vonzódik a vadászmadarakhoz, különösen a sólymokhoz. 8 évesen már tömérdek jegyzetet készít, a könyvek lapszélein mindenhol vázlatok találhatók ezekről a csodálatos állatokról. Saját bevallása szerint minden másban nagyon ügyetlen, ez az egy dolog, amiben ki tud teljesedni.
Felnőtt korára már nem csak hobbiszinten műveli a vadászmadarak kutatását, idomítását, szeretetét, hanem egész profi tudásra tesz szert, és bármennyire is ágál ellene, és bárhogyan is próbálják lebeszélni a héjáról, őt csak nem hagyja nyugodni ez a végtelenül vérszomjas állat.
"Ültem a számítógép előtt az esős fényben úszó dolgozószobában. Felhívtam a barátaimat. E-maileket írtam. Találtam egy héjatenyésztőt Észak-Írországban, akinek maradt egy fiatal madara az az évi szaporulatból. Tízhetes volt; félig cseh, negyedrészben finn, negyedrészben német, és aránylag kicsiny termetű. Megbeszéltük, hogy Skóciában veszem át. Úgy gondoltam, szeretnék egy kis héját. Ez volt az egyetlen dolog, amit eldöntöttem: hogy legyen kicsi. Afelől egy pillanatig sem voltak kétségeim, hogy héja kell. A héja szerzett meg engem. Sosem fordítva."
Szinte lehetetlen vállalkozásba kezd Mabellel, a kis héjával. Ők ketten egy külön világba kerülnek, a természettől körülvéve. Külön szövetséget alkotnak, amelybe nem nagyon van másnak bejárása. A köztudottan (vadászkörökben) rossz természetű madár nem riasztja vissza Helent, pedig mint említettem, mindenki lebeszélné róla.
Ember és állat kapcsolata fantasztikus kibontakozásának lehetünk tanúi. Bizalom jellemzi az ő kapcsolatukat. Helennek szinte csak a héja a kapcsolata a külvilággal, amely kapaszkodót nyújt neki, hogy ne zuhanjon még jobban bele a depresszió fojtogató mélyébe. Talán ő mentheti meg a lányt. És ez fordítva is igaz lehet.
Azt gondolom, hogy a legkevésbé szól ez a könyv a héjanevelésről. Természetesen az a része is nagyon érdekes vonala a történetnek, önmagában is kiválóan megállná a helyét. De legfőképpen a gyász egyfajta feldolgozásáról van szó, amit most már én is tudok, sokszor úgy tűnik, lehetetlen megérteni, feldolgozni. Mégis tovább kell lépni, és hogyan máshogyan, ha nem így, szeretetben, hittel valamiben.
Nem tudok szavakat találni a könyvre...
"Aztán egyszerre minden megváltozik. A héja többé már nem az erőszakos halál eszköze, hanem gyermek. Egész lényemben megrendülök. Mabel gyermek. Héjagyermek, aki most fedezte fel, hogy ki is ő. Hogy mire született. Lehajolok, és anélkül, hogy tisztában volnék vele, mit teszek, ahogy az anya segít enni a gyermekének, vele együtt én is tépkedem a fácánt. Neki. Aztán ott guggolok, és nézem, csak nézem, ahogy eszik. Tollak szállnak, lelibegnek a sövény mentén, és fennakadnak a pókhálókon, meg a tüskés ágakon. A csillogó vér megalvad, és rászárad Mabel lábára. Múlik az idő. Az áldott nap melege. Szellő simítja végig a bogáncskórókat, aztán elül. Aztán hangtalanul sírni kezdek. Csorognak a könnyek az arcomon. Siratom a fácánt, a héját, siratom apámat minden béketűréséért, és azt a kislányt, aki ott állt a kerítésnél, és várta, hogy jöjjenek a héják."
5/5*******
Park Kiadó, 2016
Fordította: Makovecz Benjamin
Eredeti cím: H is for Hawk
340 oldal
Megjegyzés küldése