Többen kifogásolták, hogy ez a könyve Shemiltnek nagyon hajaz az előző, Magyarországon megjelent Lányom című könyvére. Ez így is van, de ez engem egy cseppet sem zavart.

Imádom, amikor egy történetben sokáig nem történik túl sok minden, mégis minden idegszálammal érzem a feszültséget, a kitörni készülő vulkán nyomását. És utána sem feltétlenül dramaturgiai eszközökkel operál, hanem csak úgy egyszerűen összerakja a mondatokat, mégis pattanásig feszülnek az idegek.

A módszerek is hasonlóak, mint az előző könyvben. Egyből beleugraszt minket a mélybe, azaz az első oldaltól fogva tudjuk nagyjából, hogy mi fog történni, mégsem válik okafogyottá az olvasás, nem tölt el az unalom minket, hanem pláne belehúzunk.

Emma és Adam, az orvosházaspár élettöredékét ismerhetjük meg, amely része a kapcsolatuknak meghatározza egész további életüket. Nem túl sok évről van szó, de éppen elég ahhoz, hogy minden borulni látszódjon.

Éldegélnek egymás mellett úgy, hogy ők azt gondolják, ez így rendben van. Vannak egyértelmű jelek, amik arra utalnak, hogy dehogyis van. Többek között kamasz lányuk furcsa szokásai, befelé fordulása, egyéb kamaszokra is jellemző dolgok. És a szülők ezt ennek a korszaknak a sajátosságaként is fogják fel. Nem is törődnek vele különösképpen.

Nekem az sem a harmónia jelenlétét tükrözte, hogy Emma folyamatosan vívódik magában, hogyan múlja felül férjét, akár egyszerű, mindennapi cselekedetekkel, de lehet szó akár a szakmai előrejutásról is. Mindent górcső alá vesz, vizsgálgatja, hogy neki még mennyit kell tennie azért, hogy egálban legyenek a férjével, ha pedig még meg is akarja előzni, nagyon bele kell húznia. Legnagyobb problémája, hogy ő hátránynak érzi ebben a versenyben magát meglévő két gyermekük miatt.

Egyszer csak jön a lehetőség, 1 évet tölthetnek Afrikában. Adam kutatómunkát végezhet, amivel még előrébb juthat a ranglétrán, és ez azt jelenti, hogy Emma hátránya tovább fokozódik, így mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt az utazást meghiúsítsa.

Kettőt pislogunk és már harmadik, csecsemő gyermekükkel is egyetemben Afrikában van az egész család, és a harmadik pislogásnál már el is rabolták a gyermeket.

Megkezdődik a nyomozás, illetve annak teljes hiánya. Telnek a hónapok, nem történik semmi. Teóriája mindenkinek van, ráadásul ezek napról-napra változnak, a gyermek pedig sehol. Életben maradási esélyei már egyenlőek a nullával.

Mindenki kénytelen átgondolni az addigi és a jövőbeni életét. A múlton is feltétlenül el kell gondolkodni, hiszen valami idáig vezetett, a jövőt pedig hogy lehet kibírni egy családtag elvesztése után. Egymást is elveszítjük vagy talpra állunk, és elfogadjuk az elfogadhatatlant!?

Én nagyon szeretem Shemil írásait, ha kettő alapján már lehet ilyen megállapításokat tenni. Semmi extra, tényleg, mégis fogva tart a történet végig, nem hagy nyugodni.