Bernard Minier: Durva egy történet
Erika
Ahh, ez ott volt! Dermesztő az egész történet, mint maga a borító. Rémesen passzolnak egymáshoz. :D

Régen "faltam" a horrorfilmeket, a rémtörténeteket, de felnőttem, idősödtem, inkább már kímélem a szívemet. :D Úgyhogy nem mondom, hogy minden héten bevállalnék egy ilyen kaliberű történetet, de időnként vágyok rá, jól esik a borzongás.

Ennek az igénynek a kielégítésére tökéletes volt ez a könyv. A félelem mindvégig a gyomorszájunkat szorongatja, alig-alig engedi el, mintha csak egy Hitchcock film kockái peregnének előttünk.

Persze, hogy ezer szálon kezdi el felfűzni a történetet az író, még véletlenül se legyünk tisztában már az elejétől, hogy ki kivel van, jó-e vagy rossz. Úgyhogy a legelején megismert leszbikus pár is gyanús, akik kiskorában örökbe fogadták Henryt, aki egyébként a főszereplő lesz a történetben.

És mi a gyanú tárgya? A csendes-óceáni Seattle város közelében holtan találják Henry barátnőjét. A gyilkosság (merthogy egyértelműen az történt) brutális módon történt. Ami bizonyos, hogy az elkövető valami nagyon beteg elme lehet, továbbá a lány utoljára egy kamerafelvételen látható, ahol egy hullámok által verdesett hajón csúnyán vitatkozik Henryvel. Szóval ő is gyanúsítottá válik. Ez már három. És ez a szám lapról-lapra növekszik.

Kicsiny szigeten lakókról van szó, így ez egy nagyon zárt közösség. Mindenki tud mindenkiről majdnem mindent! De van aki mindent megtesz azért, hogy a külső látszattal megelégedjenek a többiek, a rejtett kis titkokat görcsösen őrzi. De hogy ezeknek lehet-e közük a lány meggyilkolásához? Mi magunk sem tudjuk, pedig sok mindenbe beavat minket a szerző.

Pont a zárt élettér miatt mindenki küzd valami belső félelemmel, démonnal, ami a mindennapokat szinte járványként fertőzi. Henrynek egyébként sem egyszerű az élete a furcsa családmodell miatt, de ezek után még kevésbé érzi magát biztonságban, nyugalomban a szigeten. Ráadásul ő is keresi-kutatja Naomi halálának, utólag kiderült titokzatos útjainak miértjét?

Csavaros fordulatok jellemzik végig, sosem vagyunk jó nyomon. A felépített elméletek sorban dőlnek le. De a végén mindenre fény derül, és picit megkönnyebbülünk. Vagy nem?

5/5

GABO Kiadó, 2016
Fordította: Bíró Péter
Eredeti cím: Une putain d'histoire
469 oldal
Címkék: , , , 0 megjegyzés | edit post
Jojo Moyes: Miután elvesztettelek
Erika
Az első rész, a Mielőtt megismertelek óriási kedvencem. Epekedve vártam a folytatást, el sem tudtam képzelni, hogy lehet kijönni abból a mély veremből, amiben ott hagytuk Lou-t.

Ugye egy rettentő kényes témával, az eutanáziával foglalkozott az előző kötetben az írónő. Egyik oldalra sem lehetett odaállni jó szívvel, mindegyik fél nézőpontját értettem, mindegyik ellen tudtam érveket felhozni, határozott véleményem volt mindenről, mégis a szívem majd' megszakadt.

Nagyon nem akarom lelődözni a poént annak, aki esetleg nem olvasta az elsőt. De a lényeg, hogy a fiatal lánynak tovább kell lépnie, élnie kell az életét valahogyan.

Érthető okokból a lány már nem ugyanaz. Az életvidám, tettrekész nőből, önmagáról gondoskodni szinte képtelen, elhanyagolt, depressziós személy válik. Ami mentőkötelet nyújt, az pont abból a tulajdonságából ered, hogy mint egy rakás szerencsétlenség, egyfolytában bevonzza a kínos helyzeteket. A mostani galiba majdhogynem az életébe kerül, mégis jól jön ki belőle, és támogató kezekre talál általa.

Kezd egy kicsit előtűnni a napfény, talán mégis érdemes élni!? A helyzet korántsem ilyen egyszerű, mert a támogató kézen kívül egy fura tini is belép az életébe. Olyannyira besűrűsödnek Lou napjai, hogy szinte ideje sincs a sebeit nyalogatni, a teendők elvonják minden figyelmét a saját maga bajairól.

Lou számára sok megoldandó feladat van. Helyretenni saját maga életét, környezetét kibékíteni egymással, a világgal békét kötni, aztán kiderül, érdemes-e tovább élni?

Úgy érzem, hogy ez a folytatás egyfajta elvárás volt Moyes-tól. Jó volt ez, önmagában teljesen megállta volna a helyét, de ugye volt egy erős viszonyítási alap. Ahhoz képest viszont ez már nem ütött akkorát, nem tudott úgy letaglózni. De hangsúlyozom, viszonyítottam, és nagyon erős volt a versenytárs. :D

4,5/5

Cartaphilus Kiadó, 2016
Fordította: Todero Anna
Eredeti cím: After You
447 oldal
Címkék: , , , , 0 megjegyzés | edit post
Neil Abramson: Ki nem mondott szavak
Erika
És hát ez is... A borító leírhatatlanul szép, és a történet is. A papírzsepi elengedhetetlen kelléke a könyvnek. Szinte elejétől a végéig szükség volt rá.

Helen és David házassága amolyan természetfölötti, szavakkal ki nem fejezhető kapcsolat. Különösen szoros kapocs van köztük, és pont ezért is veszti el a lába alól a talajt a férfi, amikor feleség meghal.

Helen állatorvosként praktizált, David pedig ügyvédként. A nőnek mindennél fontosabb volt, hogy könyörületesen segítse át a másvilágra azokat az állatokat, amelyeknek élete már menthetetlen volt.

Halála után David nem találja sehol sem a helyét, praxisát is felfüggeszti, képtelen a munkájára koncentrálni. Egyre csak úgy érzi, felesége szelleme folyamatosan ott van körülötte, mindenképpen közölni szeretne még valamit.

Ahogy telnek a napok, David rájön, hogy felesége munkája még annál is többről szólt, ahogyan azt ő sejtette. Helen nagyívű, hosszú évekig tartó kutatómunkát végzett a főemlősökön, amelynek fő célja ezen állatok kommunikációs képességének a vizsgálata, felmérése, képességeiknek bizonyítása volt. Cindyvel, a csimpánzzal különösen nagy, mérföldköveket átlépő sikereket ért el, hiszen bizonyítékai voltak arról, hogy az állat kommunikációs képességei felérnek egy 4 éves kisgyermekével. És ez csodálatos eredmény.

Különböző érdekellentétek miatt ezeket a kutatásokat leállítják, az állat élete veszélyben van. David ha akarja, ha nem - de inkább minden idegszálával berzenkedik ellene -, kénytelen belefolyni, megismerni ezeket az információkat, később pedig ügyvédi tapasztalatait felhasználni.

A gyász időszakában neki csak arra lenne szüksége, hogy hagyják békén belesüppedni a depresszióba, az emlékezésbe, különböző jogi hercehurcákra nincs most szüksége. De nem csak valós személyektől jövő segítségkérések hangzanak el felé, hanem az a bizonyos belső hang is folyamatosan zaklatja.

A történet főszereplői az állatok, az ő kapcsolatuk az emberrel, a természetfelettivel. Képesek ezek a tényezők megvigasztalni egy reménytelen embert? Képesek ezek a tényezők rávezetni sok másikat arra, hogy ne vért ontsanak, hanem megértést, toleranciát? Ezeket a kérdéseket mindennap fel lehetne tenni saját magunknak is. És hátha jobb lenne...
"Minden élőlény meghal egyszer. Ezzel nincs mit tenni."

5/5

Pioneer Books Kiadó, 2016
Fordította: Fehér Fatime
Eredeti cím: Unsaid
288
Címkék: , , 0 megjegyzés | edit post
M. O. Walsh: Fényed ki ne hunyjon
Erika
A csodaszép borítók mindig egy elsődleges ígéretnek számítanak nálam. Nagyon sok esetben nem jön be, de időnként összepasszol a történet nagyságával is. Most is ez történt, gyönyörű szép, sokatmondó könyv ez.

A louisianai Baton Rouge-ban történt nemi erőszak köré fonódik a történet. Legalábbis úgy hisszük. Az erőszak elszenvedője Lindy Simpson, egy ártatlan, tizenöt éves középiskolás lány. Mindvégig ennek a borzalmas tettnek az elkövetőjét keressük, sajnos egy ideig sikertelenül.

A főszereplőnk és egyben a történet elmesélője egy Lindyékkel szemközt lakó kamaszfiú, aki csillapíthatatlanul és kicsit túl szenvedélyesen is szerelmes az áldozatba. Éppen ezért ő is a gyanúsítottak között szerepel, hiszen lépten-nyomon figyeli már évek óta a lányt, leskelődik utána, intim jellegű fényképeket tart magánál, és még sok már terhelő bizonyíték is van ellene. Az más kérdés, hogy kezdetektől a tűzbe tennénk érte a kezünket, mert rögtön egyfajta anyai ösztön mozdul meg bennünk, hogy ez az édes, cuki fiú tuti nem csinált semmi ilyen gonoszat.

Nem csak ő az egyedüli gyanúsított, vannak még rajta kívül hárman. Mindenki ellen elég alapos bizonyítékokat lehetne felhozni, sőt, van köztük olyan, akinek életvitele, családi háttere már önmagában elég lenne egy jól megalapozott vádirathoz.

Mégis, valami egész más nyomán indulunk el. A fiú érzelmeit vesszük górcső alá, visszatekintve a múltba és előrenézve a távoli jövőbe is. Szépen lassan épül fel bennünk erről a fiúról, később férfiról egy teljesen megingathatatlan, egyértelműen pozitív véleményünk. De hihetünk olyan állításoknak, amelyek csak egy oldalról hangzanak el? Amúgy meg teljesen mindegy ezen gondolkodni, mert rabul ejt az egész ember...

A tragédia ugyan 1989-ben történik, és mi előre és hátra is mozgunk az időben, ennek ellenére a kamaszkori sajátosságok azóta rengeteget változtak, mégis vannak bizonyos szegmensei (például érzelmek, bűntudat), amelyek talán a mai napig érvényesek. Ezek ugyanúgy lezajlanak a mai kamaszokban is, így nagyon érdekes a dolognak erről az oldaláról, egy kamasz lelkivilágán keresztül is gondolkodni a történeten.

Nagyon örültem, hogy nem totálisan az erőszak köré szövődött a történet, nem azt emelte ki. Az is fontos, persze, de ez most másról szólt. Emberi jellemekről, életutakról, életutakat befolyásoló, sokszor kicsiny dolgokról. A jóról és a rosszról.

5/5

Alexandra Kiadó, 2016
Fordította: Bujdosó István
Eredeti cím:
349 oldal
Címkék: , , , 0 megjegyzés | edit post
Joyce Maynard: Függőség
Erika
Maynard neve nem volt ismeretlen, hiszen a Nyárutót, hazánkban is megjelent könyvét már olvastam, és nagyon is tetszett. Éppen ezért már a könyv beharangozásánál izgalomba jöttem, nagyon vártam, hogy megjelenjen.

A főszereplő Helen, akinek jól indul családi élete, de egy szinte véletlennek mondható hiba miatt elveszik tőle 8 éves fiát. Az élete teljesen felborul, az addigi biztonságot felváltja a folyamatos félelem, önmarcangolás.

Helennek nem annyira súlyos, de akkor is alkoholproblémái vannak. Gyermekét is emiatt vesztette el, holott mi olvasók tudjuk, mik voltak a körülmények, hogyan történt, mégis dilemmába kerülünk, hogy vajon van mentség? A mezsgyén táncolunk az igazságérzetünkkel, ahogy Helen is az életével.

Nagyon szerettem benne, hogy velem ellentétben, aki kisebb sokk után is képes vagyok évekig a sebeimet nyalogatni, ő talpra áll, és elhatározza, ha törik, ha szakad, visszaszerzi a fiát.

Egy véletlen folytán a sors összehozza őt Ava és Swift Havillanddel, a különös házaspárral. Dúsgazdagok, jó szívűek, szívesen segítenek az elesetteken, így nem is kérdés, hogy Helent is felkarolják. Nem kell sok időnek eltelnie, és szinte már családtagként kezelik. Amikor nagy ritkán nála lehet egy napra Ollie, vele is úgy bánnak, mintha a saját unokájuk lenne.

A két idős ember is harcol a gyermek visszaszerzéséért, nincs olyan, amit meg ne tennének Helennek. Mégis valami bizsergeti végig belülről az embert, hogy egy csomó minden nem stimmel, valami atomtöltet készül felrobbanni. De megindokolni nem tudjuk ezeket az érzéseket.

Évek telnek el, és már nem biztos, hogy csupán csak a fiát kell visszaszereznie. Annak bizalmát is. A volt férj családja teljesen Helen ellen hangolják a gyermeket, elhalmozzák minden világi jóval, így a fiúnál az anyai szeretet feledésbe merült.

A feszültség egyre fokozódik, ahogy közeledünk a végéhez, és még mindig nem tudjuk, mi fog történni, mire számíthatunk, és leginkább, hogy honnan?

A függőség a fő okozója mindennek. De biztos, hogy csak az alkoholtól való függőség jelenthet problémát Helen életében? Hiszen minden erejével küzd ellene, ráadásul úgy tűnik, sikerrel. Lehet emberektől is betegesen függeni? Olyanoktól, akik a szívüket is kiteszik elénk, értünk? Az önzetlennek tűnő szeretet megváltozhat? Vagy csak annyira akarunk valamit, hogy a fától nem látjuk az erdőt, és mindenkit gyanúsnak találunk?

Sok kérdést felvet a könyv. Tanulságokat is nyújt, lehet rajta gondolkodni bőven, még ha néhol kicsit szerintem túlzóak is voltak egyes szerepek. És bár az írónő bevallása szerint az életből merít a könyvtémáihoz, véleményem szerint nagyon naivnak kell lenni, ahhoz, hogy bármit "benyeljen" az ember.

A könyv lassan csordogáló, mégis olvasmányos, szórakoztató, körömrágós. :D Helennek pedig természetesen végig szorít az ember minden idegszálával!

3,5/5

Alexandra Kiadó, 2016
Fordította: Getto Katalin
Eredeti cím: Under the Influence
352 oldal
Címkék: , , 0 megjegyzés | edit post
Irvin D. Yalom: Terápiás hazugságok
Erika
Nagyon szeretem Yalom könyveit. Szeretem, ahogy fejtegeti, elemezgeti az emberi elmét, lelket, cselekedeteket. A saját magam kínjait sosem értem, soha nem találok megoldásokat, viszont ő mindig olyan könnyedén megérteti velem az emberben lezajló különböző folyamatokat. Utána aztán visszasüppedek a saját kis hülyeségeimbe. :D De legalább addig nagyon-nagyon jól szoktam szórakozni!

Mi máshoz, mint ismét a saját tapasztalataihoz nyúl könyvtémáért. Éppenséggel a pszichiáterek megtéveszthetőségéről írt most egy jó kis vaskos kötetet.

Merthogy:
„…bizton állítom, hogy a pszichiáterek a legkönnyebben megtéveszthető emberek közé számítanak. Úgy értem, végső soron ahhoz vannak szokva, hogy az emberek igazat mondanak nekik, hiszen fizetnek azért, hogy meghallgassák a történetüket. Úgy vélem, a pszichiátereket nagyon könnyű átverni…”
Sokféle történés zajlik le előttünk, amivel egy terapeuta találkozhat, ez néhol nagyon komikus, sokszor pedig szánni való, gyötrelmes.

A történet egyik főszereplője Ernest Lash, szintén pszichiáter, akinek munkája a mindene, azért bármi árat képes megfizetni. Igen különböző igényű, problémájú páciensei vannak, egyik ezek közül Justin, aki egy hosszan tartó, borzalmas házasságból képtelen kilépni. Saját tehetetlensége, az asszony uralkodása teljesen lebénítja. Ernest sem nagyon látja már a kiutat, hiszen a férfinak is a talpára kéne már állnia, nem csak várni a sült galambot.

Amikor már épp feladná, kudarcként ítélné meg a terápiát, hirtelen történik valami. A férfi magára és egy fiatal szeretőre talál, így sikerül véget vetnie a kínlódásnak. Vagy mégsem?

Nemsokkal ezután tűnik fel a színen Carol, a szintén munkájának élő ügyvédnő. Agyafúrtságát titkolja, őszinte kitárulkozását késlelteti, szerepet játszik. De ezek ellenére is fontos neki nagyon ez a terápia, Ernest számára pedig egy újabb megoldandó kihívás.

A pszichiáternek nem csak egy új páciensnek kell helyes utat találnia, hanem saját maga is válaszút elé érkezik. Rá kell jönnie arra is, mi fér bele az értékrendjébe? Meddig pszichiáter, és mikortól férfi? A kettő működik-e egymás nélkül, esetleg épp ellenkezőleg, kart karba öltve?

Természetesen itt is van konklúzió, bár a szerző nagyon bölcs módon ránk hagyja, mi mit veszünk ki belőle. Megéri lejátszani ezeket a felesleges(?) játszmákat? Jól járunk vajon? Vagy mindig egyszerűbb az őszinte, nyílt utat járni, amivel kiszolgáltatjuk magunkat az ellenségnek is!?

Bölcs, jó humorú, szórakoztató! Csak a szokásos Yalom!

5/5

Park Könyvkiadó, 2016
Fordította: Résch Éva
Eredeti cím: Lying on the Couch
468 oldal

Címkék: , , 0 megjegyzés | edit post
Elizabeth Berg: Álmok szárnyán
Erika
George Sand (alias Amandine Aurore Lucile Dupin, Párizs, 1804. július 1.–1876. június 8.) francia írónő életrajzát tartalmazza a Regényes történelem sorozat újabb tagja.

Nem egy egyszerű élettörténetről van szó. Mint ahogyan sosem volt egyszerű a pár száz évvel ezelőtt élt, a társadalommal szemben haladó nőknek. Mindegyiküknek ki kellett taposniuk a maguk járatlan útját, meg kellett küzdeniük folyamatosan az elutasítással, ítélkezéssel. A kényszer, hogy megfeleljenek bizonyos normáknak, még nagyobb erővel vértezi fel ezeket az asszonyokat, és még inkább rátesznek egy lapáttal. Ha már lúd, legyen kövér!

Már Aurore gyermekkora sem egyszerű. Szülei kapcsolata úgymond botrányos, ám a szerelem győz, így ellenállásuk a "rosszakarókkal" szemben meghozza gyümölcsét, köztük Aurore-t. Szülei mérhetetlen szeretetének is köszönhetően egy igazi életvidám kislány válik belőle, amit hamar megtör az élet. Édesapja hirtelen halála, utána anyja összeomlása nem teszi könnyűvé életének további alakulását.

Az hamar kiderül, hogy remek írói vénával van megáldva, de nőként ezt az álmot nehéz megvalósítania. Egy korai állásajánlata is arra sarkallja, hogy öltsön álruhát, férfiként mutatkozzon, így hatékonyabban érheti el a céljait. Később már az álnév is természetes, és persze, hogy ez is férfinév.

Ezek talán nem is voltak véletlenek, hiszen személyisége, nem egyértelmű nemi identitása is valahol már korábban előrejelezte, hogy számára ez az út járható, ez vezethet sikerre, és nem végső soron a boldogsághoz, amelyet élete végégig hajszolt.

Írói karrierje nagyon gyorsan berobban, nem is kétséges a tehetsége, szerelmi élete viszont viharos, bonyolult, sokszor érthetetlen még saját maga számára is.

Rossz házasságkötés után, néhol férfiak, néhol nők jönnek-mennek az életében, sokszor szinte válogatás nélkül.

Műveire nagy hatással volt Balzac és Gustave Planche. Önálló gondolatai életre kelnek, elismert kritikusok nyilatkoznak róla, méltatva munkáit. Kiáll a nők egyenjogúsága mellett, ez később könnyebbé teszi a procedúrát a férjétől való elválást illetően is.

Ahogy a fülszövegből is kiderül, szoros barátságot ápolt Gustave Flaubert-rel, Liszt Ferenccel, szeretői között tudhatta Alfred Musset-t és Frédéric Chopint is. Utóbbi szinte halálig vele volt, de egy újabb családi viszály pont a halála előtt elszakította őket. Nem kétséges, hogy a nagy zeneszerző művei közül sokat maga Sand ihletett.

A könyv rendkívül olvasmányos, érdekfeszítő. Az már csak egyéni szocprobléma, hogy rém unszimpatikussá sikerült nekem az írónő ábrázolása. Ugyanakkor ehhez az is hozzátartozik, hogy tisztában vagyok vele, hogy korszakalkotó emberekről van szó, akiknek egyáltalán nem lehetett könnyű - mint ahogy fent is említettem - kitaposni ezeket a járatlan utakat, megteremteni a saját maguk álmait, amit addig más még csak elképzelni sem mert. Úgyhogy könnyű így a 21. századból szimpátiáról, unszimpátiáról beszélni.

George Sand ismertebb művei közé tartozik az Indiana, a Lélia, A kis Fadette, a Consuelo, a Rudolstadt grófné és a Mauprat is.
"Így hát mit mondjunk minderről? Rólam és a szenvedélyeimről, meg aki voltam, a nagy szerelmeimről és a szerelmi csalódásaimról, az írásműveimről, a politikai meggyőződésemről? És mit mondjunk a rólam elharsogott ítéletekről, a viselkedésem okait és céljait kutató végtelen kérdésekről? Végül is csak egyetlen válasz lehetséges minden kérdésre, akár fröcsögve, akár szelíd érdeklődéssel teszik fel azt: én én voltam."

4/5

General Press Kiadó, 2016
Fordította: Kiss Annamária
Eredeti cím: The Dream Lover
416 oldal


Címkék: , , , 0 megjegyzés | edit post
Helen Macdonald: H, mint héja
Erika
Ó, te jó ég! Ez valami fantasztikus könyv! Nem is tudom... Az biztos, hogy nem csak az év könyve, hanem az eddigi összes olvasmányom közül a legeslegelsők között van. Hogy lehet így írni???

Nagyon egyszerű oknál fogva csaptam le a könyvre. Imádjuk otthon a madarakat. Rendszeres látogatóik vagyunk a természetben is, úgy a kis énekesmadaraknak, mint a fent, a magasban köröző vadászmadaraknak is. Csodálatos, fenséges állatok!

Arra számítottam, hogy eddigi silány ismereteimet egy kicsit jobban elmélyíthetem, de arra nem számítottam, hogy olyan húrokat pendít meg bennem, amelyeket nem akartam, hogy megszólaljanak, vagy esetleg nem is tudtam, hogy vannak ilyen hangszínek is az életben, az életemben.

Sajnos a nyáron pontosan ugyanazt a fájdalmat átéltem, amit Helen. Ilyen veszteség még sosem ért, ezért az érzéssel, a helyzettel azóta sem nagyon tudok mit kezdeni, csak tapogatódzok. A sok teendő, a nyári szünet, ami e köré a tragédia köré fonódott, nem is engedte, hogy foglalkozzak a bennem dúló érzelmekkel. Már az első lapoknál kicsordult a könnyem, áttört mindent bennem.

Az írónőt nem ez az esemény vezeti a héják szeretete felé, hiszen kislány kora óta rendkívül intenzívem vonzódik a vadászmadarakhoz, különösen a sólymokhoz. 8 évesen már tömérdek jegyzetet készít, a könyvek lapszélein mindenhol vázlatok találhatók ezekről a csodálatos állatokról. Saját bevallása szerint minden másban nagyon ügyetlen, ez az egy dolog, amiben ki tud teljesedni.

Felnőtt korára már nem csak hobbiszinten műveli a vadászmadarak kutatását, idomítását, szeretetét, hanem egész profi tudásra tesz szert, és bármennyire is ágál ellene, és bárhogyan is próbálják lebeszélni a héjáról, őt csak nem hagyja nyugodni ez a végtelenül vérszomjas állat.
"Ültem a számítógép előtt az esős fényben úszó dolgozószobában. Felhívtam a barátaimat. E-maileket írtam. Találtam egy héjatenyésztőt Észak-Írországban, akinek maradt egy fiatal madara az az évi szaporulatból. Tízhetes volt; félig cseh, negyedrészben finn, negyedrészben német, és aránylag kicsiny termetű. Megbeszéltük, hogy Skóciában veszem át. Úgy gondoltam, szeretnék egy kis héját. Ez volt az egyetlen dolog, amit eldöntöttem: hogy legyen kicsi. Afelől egy pillanatig sem voltak kétségeim, hogy héja kell. A héja szerzett meg engem. Sosem fordítva."
Szinte lehetetlen vállalkozásba kezd Mabellel, a kis héjával. Ők ketten egy külön világba kerülnek, a természettől körülvéve. Külön szövetséget alkotnak, amelybe nem nagyon van másnak bejárása. A köztudottan (vadászkörökben) rossz természetű madár nem riasztja vissza Helent, pedig mint említettem, mindenki lebeszélné róla.

Ember és állat kapcsolata fantasztikus kibontakozásának lehetünk tanúi. Bizalom jellemzi az ő kapcsolatukat. Helennek szinte csak a héja a kapcsolata a külvilággal, amely kapaszkodót nyújt neki, hogy ne zuhanjon még jobban bele a depresszió fojtogató mélyébe. Talán ő mentheti meg a lányt. És ez fordítva is igaz lehet.

Azt gondolom, hogy a legkevésbé szól ez a könyv a héjanevelésről. Természetesen az a része is nagyon érdekes vonala a történetnek, önmagában is kiválóan megállná a helyét. De legfőképpen a gyász egyfajta feldolgozásáról van szó, amit most már én is tudok, sokszor úgy tűnik, lehetetlen megérteni, feldolgozni. Mégis tovább kell lépni, és hogyan máshogyan, ha nem így, szeretetben, hittel valamiben.

Nem tudok szavakat találni a könyvre...
"Aztán egyszerre minden megváltozik. A héja többé már nem az erőszakos halál eszköze, hanem gyermek. Egész lényemben megrendülök. Mabel gyermek. Héjagyermek, aki most fedezte fel, hogy ki is ő. Hogy mire született. Lehajolok, és anélkül, hogy tisztában volnék vele, mit teszek, ahogy az anya segít enni a gyermekének, vele együtt én is tépkedem a fácánt. Neki. Aztán ott guggolok, és nézem, csak nézem, ahogy eszik. Tollak szállnak, lelibegnek a sövény mentén, és fennakadnak a pókhálókon, meg a tüskés ágakon. A csillogó vér megalvad, és rászárad Mabel lábára. Múlik az idő. Az áldott nap melege. Szellő simítja végig a bogáncskórókat, aztán elül. Aztán hangtalanul sírni kezdek. Csorognak a könnyek az arcomon. Siratom a fácánt, a héját, siratom apámat minden béketűréséért, és azt a kislányt, aki ott állt a kerítésnél, és várta, hogy jöjjenek a héják."

5/5*******

Park Kiadó, 2016
Fordította: Makovecz Benjamin
Eredeti cím: H is for Hawk
340 oldal
Címkék: , , 0 megjegyzés | edit post
Anne Tüllmann: Mit főz ki Pettson és Findusz?
Erika
Örök darabok! A teljes sorozatra törekszünk, nagyjából ez már meg is van. Ez az új kötet is megállja a helyét rendesen. :D Sütni-főzni is szeretünk a gyerekekkel együtt, Pettson és Findusz kalandjaiért is rajongunk, úgyhogy jött velünk ő is haza.

Szerintem az egyik legigényesebb mese mind nyomtatott formában, mind televízión keresztül. Hihetetlenül kedves, szerethető szereplők, és az a kapcsolat, ami e között a szótlan, morgós öregember és a cuki macsekja között van, az fantasztikus.

Az édes kis történet mellett évszakokra bontott, jellegzetes svéd receptet találhatunk a húsgombóchoz, palacsintatortához, gofrihoz, áfonyatortához, és még sorolhatnám. Fiaim kezébe nyomom, fejükre a szakácssapkát, próbálgassák a szárnyaikat a gyerekbarát receptekkel. Közben pedig ámuldozunk az ismét rendkívül igényes, részletgazdag illusztrációkon.
"– Hol lehet a liszt? Te etted meg, Findusz? – kiáltott ki a kamrából.
– Soha életemben nem ettem még lisztet – válaszolta Findusz sértődötten.
– Akkor biztosan én voltam az – motyogta az öreg, és elgondolkodva vakargatta az orrát."

Természetesen 5/5

General Press Kiadó, 2016
Fordította: Szalay Zsuzsanna
56 oldal
Címkék: , , 0 megjegyzés | edit post
Graeme Simsion: A Rosie projekt/Rosie update
Erika
Az év egyik nagy kedvence lett ez az egyelőre két tagból álló sorozat. Szórakoztatott, elgondolkodtatott, megsiratott. Volt benne minden, ami egy jó könyvhöz szükséges.

A főszereplőt szerintem mindenki azon nyomban megkedveli, de nagyon! Egyszerűen egy szeretni való figura, akit csak egyfolytában simogatna az ember.

Don nagyon vonzó férfi, ráadásul szuperintelligens is. Az egyetlen bibi, hogy Asperger-szindrómában szenved. De ő pont emiatt szerethető. Az esetlensége, az ahogyan ezt a számára érthetetlen világot szemléli. Már ami az érzelmeket, azok kifejezését illeti.
Merthogy feleséget szeretne találni, de ehhez csupán racionális "eszközei" vannak. A kapott érzelmekkel semmit sem tud kezdeni, és ő maga sem tudja ezeket viszonozni.

Nagyon pontosan összeállított szempontrendszer szerint lát neki a nagy projektnek. Abba hiba nem csúszhat, hiszen minden mértani pontossággal ki van számolva. A módszertan azonban ahol csak lehet, félresiklik, így külső segítséget is igénybe kell vennie Donnak.

Villámként berobban az életébe Rosie, aki nagyon sokat segít neki. Nemcsak a projekt megvalósításában, hanem főként abban, hogy Don megnyíljon a világ felé, az új tapasztalatok, akár érzelmek felé.

Nyilvánvalóan másképp működik ez a való életben. Illetve fogalmam sincs, de abban biztos vagyok, hogy nem minden ennyire vidám, hiszen itt nagyon megkönnyítette számunkra a dolgot az író a humorával. Iszonyatos nagy türelem, szeretet, támogatás kell, ha valakinek hasonló problémával küzdő ismerőse, családtagja van.

Azon kívül, hogy elsősorban egy szórakoztató könyvről van szó, kénytelenek vagyunk belehelyezkedni egy Aspergeres életébe, illetve annak ismerősei életébe. Így talán még jobban megérhetjük, mi zajlik le bennük, körülöttük, talán segít egy picit a könnyebb elfogadásban is.

Nem nagyon akarok a történetről többet írni, hiszen itt van a folytatás borítója is a bejegyzés tetején. Annyit csak, hogy szorosan összekapcsolódik a kettő, és bár nekem az első volt a favorit, a második sem kutya.

5/5

Libri Kiadó, 2014/2015
Fordította: Sziklai István
Eredeti cím: The Rosie Project/The Rosie Effect
400 oldal
Címkék: , , 0 megjegyzés | edit post
Winkler Róbert: Nagyvárosi természetbúvár
Erika
Valószínűleg elsősorban nekünk készült ez a könyv. Mániákus állatszeretetünk nem nagyon ismer határokat, úgyhogy roskadoznak a polcok a hasonló jellegű kiadványoktól. De sosem elég!

Talán a kedvenceink a madarak, így amikor megláttuk a gyerekekkel a borítón a cuki széncinkét, azonnal hozzáláttam a beszerzéshez. :D Rengetegszer kerül kézbe, lapozgatjuk, tanulmányozzuk, nevetünk!

A könyv széleskörű ismeretet ad a városban megtalálható állatfajokról. Ismertekről és kevésbé ismertekről is. Mindennap láthatóakról és a nappal rejtőzködő, ám éjjel előbúvó csalafintákról is. :D

Winklert nagyon szeretem még a Totálcar-ból, rendszeres nézője voltam a műsornak. Imádtam pikírt humorukat, úgyhogy aki ismeri, elképzelheti, hogyan ismertet meg például a csótányokkal. Merthogy azokat is megismerhetjük a kötetből. És miért is ne?! :D A leírásokat szinte mindig kíséri valami személyes történet is, ami még színesebbé teszi az egészet.

Nagyon nagy segítség lehet a könyv olyan gyermekeknél, akik esetleg kicsit félősebbek a természettel, a minket körülvevő állatokkal kapcsolatban. Nálunk ilyen félelmek nincsenek, hiszen rendszeres körutunk van a környező utcákon eső után. Küldetésünk az összes csiga megmentése a járdákról. De a madármentőknél is ismert látogatók vagyunk már, hiszen nagyon sok sérült állatot vittünk már be. Szóval barátkoztatni nem kell szerencsére sem a gyerekeket, sem minket. Nekünk csak úgy egyszerűen élvezetes, úgy ahogy van!

Nagyon érdekes és még annál is viccesebb kis könyv ez! Gyermekek mellett szerintem kötelező!!!

5/5

Bookline Könyvek, 2016
282 oldal
Címkék: , , , 0 megjegyzés | edit post
Rubin Eszter: Barhesz
Erika
Rendkívül szeretem a zsidó kultúrát, annak minden aspektusát. Gasztronómia, vallás, mindennapos rituálék, bármit szívesen "fogyasztok". Így nem is volt kérdés, hogy nagyon szeretném ezt a könyvet elolvasni.

Vidám is, szomorú is. Majd' egy élet benne van, minden vele járó érzéssel együtt. És közben sütünk-főzünk. Mert persze, hogy én is kedvet kaptam a klassz receptleírások után.

Idősíkok változnak, ugyanígy a hangulat is egyfolytában. Van, hogy fergeteges nevetések, olyanok, amik mindent legyőznek, de aztán fordul a kocka, nem győz le mindent a nevetés. :(

A családi anekdotákon keresztül megismerjük a főhős életének különböző szegmenseit. Rokonokkal, barátokkal, ellenségekkel találkozunk, és próbáljuk megérteni, mit miért? Sokszor azt is, hogy ki kicsoda, mert nem mindig sikerült beazonosítanom a szereplőket, olyan sokan voltak. :)

Ironikus családtörténet ez a könyv, amely talán egyfajta feldolgozás folyamata is.

Bevallom, kicsit zavart a szavak egyfolytában elém való dobálása. Ömlesztve, válogatás nélkül kaptam a szavakat, amikkel sokszor nem tudtam mit kezdeni. Értettem őket, persze, hogy értettem, csak sok volt. Úgy nem tudom feldolgozni, hogy ott van 50 szó egymás után, gyönyörű szavak, csak éppen túl gyorsan és sokan jönnek, én pedig azért mennék tovább. Nem akartam én rohanni, szívesen elidőzök egy-egy mondatnál, akár szónál is, de nem ötvennél. Pedig egyébként olyan szépen le vannak írva történetek, emlékek, talán lehetett volna ezekkel a szavakkal is így bánni. Vagy csak én nem értettem meg az ömlesztés lényegét. (mert nem ez jellemezte végig a könyvet) :(

3,5/5

Athenaeum Kiadó, 2016
208 oldal
Címkék: , , 0 megjegyzés | edit post
Leitner Olga: Púder nélkül
Erika
Az elején majdnem félredobtam. Viszonylag sok oldalon keresztül saját élményeken alapuló konfliktushelyzeteket olvashattam, amelyek főként nőtársakkal fordult elő. Miért zavart ez? A csapból is ez folyik, és ha ez nem lenne elég, 100%-ig női munkahelyen dolgozok... Mindennap megtapasztalom a nők közötti "együttélés" szabályait, amelyet nagyon nehezen tudok elfogadni, hozzájuk alkalmazkodni.

Voltam részese fantasztikusnak hitt, virtuálisan kialakult közösségnek, amelynek szintén csak női tagjai voltak, és amelynek a mai napig nem értem, mi vetett véget. Szerencsére most már nem is foglalkozok vele. Betudom ezt annak, hogy nők egymással valami fergetegesen hülyén tudnak viselkedni. De erről annyira én nem akarok már olvasgatni, pláne nem más átélt konfliktusairól.

Szerencsére ezen túllendültünk, és átléptünk a többi témakörre.

Érinti a nemiséget, azon belül is külön a nőiességet, férfiasságot, azok összemosódását. Ezzel vissza-visszatérően is foglalkozik, összehasonlítva az évtizedekkel ezelőtt tapasztaltakkal. Egyértelműen következik, hogy el kell gondolkodnunk, hová is tartunk, jó-e az irány!?

Amint fent említettem, szó esik a nők egymás közötti kapcsolatairól is. Itt sem túl sok a pozitív tapasztalat, amivel szintén egyetértek, hiszen nap mint nap tapasztalom a saját bőrömön keresztül is.

Nők és a szinglijelenség, feminizmus, tinik és ribik, anyaság kontra karrier. Mind mind olyan téma, amellyel szerintem egy gondolkodó ember nap mint nap találkozik, foglalkozik vele, hiszen szembejön az utcán. Mert kinek ne tűnne fel egy járművön, hogy öltöznek a mai fiatalok. Nem feltétlenül a 18 éves körüli korosztályra gondolok, Olga sem őket emelte ki szélsőségként. A 11-13 éves, szinte még kiskamaszokról van szó.

És akkor jönnek a gondolatok, hogy hú, de tarkón vágnám a szülei helyében, ha reggel meglátnám így kilépni az utcára. Közben egyből eszembe jut, amikor én voltam fiatal, mennyiféle módon próbáltam feszegetni a határaimat, és milyen öregnek, begyepesedettnek gondoltam a szülőket, gondoskodni akaró embereket, hogy hagyjanak már békén, én tudom, mi a jó. Közben most én okoskodok. Hozzáteszem, amit Olga is megállapít, hogy az akkori határfeszegetés köszönőviszonyban sincs a maiakkal...

De tulajdonképpen nem kell járműre ülnöm ahhoz, hogy lássam, merre tart a fiatalság. 12 éves gyermekem osztálytársait is elég megfigyelnem, és mindig oda jutok, hogy iszonyú konzervatív, túl szigorú vagyok. De nem bánom. Azokat a veszekedéseket, párbeszédeket igen, amikor a fiam elsősként megkérdezte, hogy ő miért nem ihat energiaitalt minden nap, miért nem vihet be szintén minden nap egy tábla csokoládét, és egyáltalán, miért nem nézheti az Éjjel nappal Budapestet??? Sorolhatnám még bőven tovább, talán ezek az "egyszerűbbek". Még szerencse, hogy a sminkről nem kellett fiúként lebeszélnem...

Nem tudom azt mondani, hogy sok újat adott nekem ezt a könyv. Nekem egyébként is egyfolytában jár az agyam a világon, a gyerekeimen, a környezeten. Folyamatosan aggódok pont olyanok miatt is, amelyekről Olga ír. Inkább csak erősítgeti azokat a frázisokat, amelyekkel vagy egyetért az ember vagy nem, de tulajdonképpen tényleg a csapból is ezek a témák folynak.

Amely témának viszont nagyon örültem, és erről ritkán olvasok, illetve inkább az ellenkezőjéről. Miszerint fogadjuk el a gyerekünket olyannak, amilyen. Itt konkrétan a nemiségre gondolok, és Olga is kifejezetten ennek szentelt egy fejezetet. Nem, nem és nem! Soha nem fogom természetesnek elfogadni azt, ha valaki megengedő azzal szemben, hogy pl. kisfia tüllszoknyában szeretne oviba, iskolába, főiskolára menni. Nagyon is egyetértek azzal a megállapítással, hogy "a világ nőies nőktől és férfias férfiaktól működik". Két fiúval az oldalamon soha eszembe nem jutott, hogy kipróbáljuk a női ruhákat is, esetleg terelgessem őket a másik nemi szerep kipróbálgatásával. Istenem, dehogy! Szerencsére az ő kívánságuk sem hajlott sosem ilyen igények felé. Egyértelműen megijednék, és elsősorban magamban keresném a hibát.

Mégis visszanézve, mennyi gondolatot ébresztett ismét bennem, el kell ismernem, hogy csak jó, hogy újra és újra előveszik az adott témákat, hátha vissza lehet még sok mindent fordítani...

3,5/5

Athenaeum Kiadó, 2016
256 oldal
Címkék: , 0 megjegyzés | edit post
Carrie Snyder: A futónő
Erika
A futás és én már évek óta próbálunk barátkozni. Hol nagyobb, hol kisebb sikerekkel. Azt érzem, hogy nem az én első számú sportom, viszont amikor túl vagyok rajta, az olyan, de olyan jó érzés. Nem beszélve arról, hogy én mennyire becsülöm, tisztelem azokat, akik kitartóan, rendszeresen, fájdalommal-fáradtsággal nem törődve űzik ezt a sportot. Legyen szó élvonalbeli-, illetve hobbisportolóról. Talán az egyik legnagyobb kitartást igénylő sportág, hiszen annyira monoton, annyira egysíkú az egész. Pont emiatt nehéz nekem is összehangolódnom vele.

Az alábbi kötetben egy csodaszép történeten keresztül ismerhetjük meg Aganetha Smartot, akinek élete a futás. De mondhatjuk úgy is, hogy az élete nem működik futás nélkül.

Nagyon korán, gyermekkorában kiderül, hogy hihetetlenül gyors, és rettentő jól bírja a hosszú távokat. Életkörülményei, nagyszámú családja nem igazán tennék lehetővé, hogy komolyabban űzze ezt a sportot, de szerencsére olyanok is felfigyelnek kimagasló teljesítményét, akik tudnak is tenni álmai megvalósításáért. És hogy mi az álma? Részt venni az első olyan olimpián, amelyen nők is indulhatnak.

Hirtelen minden megváltozik körülötte. Elkerül távol az otthonától, új közegbe, a nagyvárosba, ahol egy ilyen visszafogott, nagyon egyszerű kislány teljességgel idegennek érzi magát, de addig minden rendben van, amíg futhat. Amikor az e világ történései megpróbálják beszippantani, mindig meginog. Ám a futás nemcsak egy mánia a számára, hanem egy mentsvár is, amibe mindig menekülhet. A problémákon való túllendülést mindig a futás könnyíti meg neki. Márpedig nagyon sokszor kell túllendülnie.

Bár nagyon visszahúzódó személyiség, mégis szeretné maga irányítani az életét, ami nem mindig tetszik az ismerősöknek, rokonoknak.

Ugrálunk folyamatosan a jelen és a múlt között, és egyre inkább együtt tudunk érezni ezzel a nővel. Döbbenetes kitartása, elszántsága sajnos nem eredményez egy boldog életet, mégis úgy érezzük, nem tehetett volna másképp.
Érdekes kis társadalom-, illetve korrajzot kaphatunk a történet által, főszerepben a női diszkriminációval.
 
A 104 éves, hajdanán olimpikon futónő fájdalommal emlékszik vissza az életére. Amikor felkeresi őt két fiatal a nyugdíjas házban, kénytelen felidézni a szép és a kevésbé kellemes emlékekre. Sokszor a sírás fojtogatott, annyira szomorú az egész történet, mégis nagyon szép. Az életét nem, de a kitartását, küzdeni tudását rettenetesen irigyeltem.

5/5

 Libri Könyvkiadó, 2016
Fordította: Csáki Judit
Eredeti cím:  Girl Runner
371 oldal

Címkék: , , 0 megjegyzés | edit post
Dirk Husemann: A király elefántja
Erika
802-be repít minket vissza Husemann, amikor a frank és szaracén harcosok vívják csatájukat. Ezek a harcok kíméletlenek (melyik nem az?), résztvevői számára nem létezik kegyelem.

Az arabok megtámadják a Frank Birodalmat, és amit csak érnek, elpusztítanak. Legyen az város, falu, kolostor. Az emberéletről nem is beszélve.

A zsidó Isaak, Nagy Károly követe éppen a bagdadi kalifától érkezik vissza négy arab harcossal. Az úti cél a lehetséges békekötés volt. A követség egy elefántot és egy időmérő szerkezetet hoz magával, amolyan "békepipaként".

A párhuzamosan futó szálon megismerkedhetünk Thankmarral, a rabszolgával is, aki társadalmi helyzete ellenére is igen nagy bátorsággal lett megáldva. Ez a bátorság jól is jön neki, a szerencse melléáll, így a karavánhoz tud csatlakozni, amely eljuttatja a nemes ajándékokat a címzetthez.

A szálak nagyon-nagyon összekavarodnak, és a vége az, hogy mindenki az arabok elől menekül, miközben a nemes célt is próbálják szem előtt tartani.

Két birodalom próbál összecsapni, létük, fennmaradásuk a tét. És a jól ismert költői kérdés: létezhet-e béke a muszlimok-zsidók-keresztények háromszögében?

A General Press Kiadó Regényes történelem című sorozatának egy újabb tagja ez a könyv. Érdemes a sorozat többi kötetét is kézbe venni, hiszen amellett, hogy érdekesek, olvasmányosak, valós történelmi alapokra is épülnek.

4/5

 General Press Kiadó, 2016
Fordította: B. Szabó Károly
Eredeti cím: Ein Elefant für Karl den Großen
442 oldal
Címkék: , , , 0 megjegyzés | edit post
Gillian Flynn: Éles tárgyak
Erika
Hűha! Az oké, hogy vágytam valami magával ragadó, izgalmas, gondolataimat a bajokról totálisan elterelő könyvre, de azért ez picit húzós volt.

Ismertem már az írónőt a Holtodiglan kapcsán, és mondjuk ott is a frászt hozta rám, de most überelt mindent. :D Ennyi pszichopata, beteg embert hogy lehet összehozni egyetlenegy regénybe???

Na lássuk! Főszereplőnk Camille, aki egyébként nagyon szimpatikus a maga kis szerencsétlen, néhol életképtelen mindennapjaival. Pont a sebezhetősége, nem túl vidám élete miatt szerethető.

A lány újságíróként dolgozik egy nem túl ismert újságnál, és túl nagy kiugrásra nincs is esélye, hiszen saját maga szerint is középszerű újságíró. Főnöke sem vélekedik róla másképp, viszont lányaként szereti őt.

Adódik egy sürgős munka, egy gyerekgyilkosság. Camille-ra vár a történet megírása, csak egy bökkenő van, hogy szülővárosába kell visszatérnie. Anyjával hosszú évek óta nem beszélt, és már az elején kiderül, hogy viszonyuk eléggé viharos volt.

Nem nagyon van más választása a lánynak, mennie kell. Főnöke bátorsággal próbálja őt felvértezni, de a lány retteg a visszatéréstől.

Innentől elkezdődik a rémálom. Fojtogató légkör egy olyan helyen, ahol tudvalevő, hogy egy hidegvérű gyilkos járkál a gyermekek között. És akkor a lánynak még a családtagjaival való zűröket is kezelnie kell. Tapintható a feszültség szinte minden párbeszédben, mindegyik jelenetben. És jön a jól bevált csapda, amikor már azt hinnénk, hogy mindenre fényt derítettünk, fordul a kocka, és teljesen új alapokra helyeződik az egész történet. Kezdhetjük elölről a machinálást. :D

Mint már fent említettem, hihetetlen mennyiségű beteg embert sikerült ebben a regényben felsorakoztatni, őket találkoztatni. Picit gyengédebbre vágytam, de el kell ismernem, hogy állat jó volt, végigizgultam az egészet. Tökéletesen ért a feszültségkeltéshez, természetesen sok hatásvadász eszközzel, de akkor is, le a kalappal!

4,5

Alexandra Kiadó, 2016
Fordította: Csonka Ágnes
Eredeti cím: Sharp Objects

286 oldal
Címkék: , , , 0 megjegyzés | edit post
Clara Bensen: Poggász nélkül
Erika
Lélekközösséget tudtam vállalni az íróval és egyben a könyv főszereplőjével. Egy fátyol nélküli, kendőzetlen írás a leginkább önmagát legyőző lányról, aki nyakába vette a világot, az ismeretlent... egy ismeretlennel.

És hogy miért éreztem ennyire együtt vele? Ugyanilyen szorongó, mindentől és mindenkitől (leginkább önmagamtól) tartó ember vagyok én is. Kívülről próbálok magabiztosnak tűnni, de belül marcangolom, rágom magam folyamatosan.

Clara is ilyen nő. Épp a lejtő legalján van, tulajdonképpen már minden mindegy állapotban vegetál. Úgyhogy akkor miért ne vághatna bele az ismeretlenbe. 3 hét alatt nyolc ország, ugyanabban a ruhában, minimális (egy kézitáskában elférő) poggyásszal. Rémisztő, de belevág!

Egy online társkeresőn ismerkedik meg Jeffel, együtt határozzák el és tervezik meg a nagy utazást. Még sosem látták egymást, először az induláskor találkoznak. A tervezés szó erős túlzás, mert az a terv, hogy nincs terv. Ahogy esik úgy puffan alapon kezdik meg utazásukat. Fogalmuk sincs, mit fognak enni, hol fognak megszállni, hogy fognak tisztálkodni.

Ha mindez nem elég, két gyökeresen ellentétes habitusú, különböző igényű emberről van szó. Clara, mint már említettem egy szorongó, magába forduló nő, szüksége lenne a külső-belső biztonságra. Jeff pedig egy felszabadult, bohókás, minden helyzetben vidám, minimál igényekkel rendelkező professzor.

Három hétig összezárva nagyon rizikósnak tűnik egy ilyen párosnak, mégis valami olyan fantasztikus módon egészítik ki egymást, hogy az szívet melengető.

Clarát én csodálattal szemléltem, mert bár ugyanilyen szorongó alkat vagyok, aki minden nap vágyik arra, hogy kitörjön a komfortzónájából, sosem merném megtenni azt, amit ő mert.

Őszinte vallomás egy olyan időszakról, amely talán mindkettejük életét megváltoztatta. De Claráét mindenképp!

Sajnos ez a könyv az első 5 oldal után hullott szét. Tényleg nem tudom az okát, mármint annak, hogy ez sorozatban előfordul. Nem megszokott...

5/5

GABO Kiadó, 2016
Fordította: Komló Zoltán
Eredeti cím: No Bagagge
342 oldal
Címkék: , 0 megjegyzés | edit post
Andrew Nicoll: Miss Jean Milne titokzatos élete és különös halála
Erika
Megszoktam már a szerzőtől, hogy történetei nem szokványosak, van valami egészen különleges a sorok között. Legyen az bármiféle téma. Lehet mihez viszonyítani, hiszen ez hazánkban a harmadik megjelent könyve. Az első kettő (ez és ez) kifejezetten kedvenc lett.

Jelen esetben egy rejtélyes gyilkosság szálait próbálja kibogozni a szerző. Illetve ki volt az már bogozva, mert megtörtént esetről van szó, de mivel számomra teljesen új volt a sztori, szűz szemmel szemléltem mindent, és teljesen Nicoll tehetségébe vetettem a bizalmamat. És ez ismét jó döntés volt.

1912-ben járunk, szerintem egy nagyon izgalmas korban és helyen, egy skóciai tengerparti városkában. Mindenki ismer mindenkit. A hölgyet picit kevésbé, mert zárkózott életvitele miatt kint ragadnak a kíváncsi szemek. De azért sustorgások természetesen folynak. Így, amikor felfedezik a holttestet, mindenkinek van teóriája, mindenki tudja a frankót.

A vénkisasszonyt kegyetlen módszerrel gyilkolják meg. Ennek ecsetelése picit igénybe is vette az elején a gyomrom, de hamar túllendültem rajta. Az első szemre is látható, hogy nem nyereségvágyból követték el a szörnyű gyilkosságot, hiszen rengeteg érték ott hever látható helyen.

A helyi rendőrfelügyelő akadályokba ütközik, talán a fától nem látják az erdőt. Ki tudja? De kívülről jövő segítségre van szükség. Az együttműködés szintén nem zajlik gördülékenyen.

Megkezdődik a szemtanúk kihallgatása, ami elég komikusra sikerül időnként. Úgy tűnik, a szálak egészen Londonig, és még azon túlra is elnyúlnak.

A történet lassan bontakozik ki, némiképp melankolikus is, de mintha ezek is hozzásegítenének, hogy könnyebben belehelyezkedjünk az adott korba és körülményekbe.

Nemcsak Jean Milne halála különös, hanem ahogy ismét elénk tárta ezt a történetet. Egy előző posztban már írtam, hogy csukott szemmel is megismerném Nicoll stílusát. Most sem volt ez másként, hiszen nagyon egyedi, esszenciával teli írásmódról van szó. Jó is az ilyen!

Ami nem a belső tartalommal kapcsolatos, viszont nagyon bántott, hogy tulajdonképpen atomjaira hullott a könyv, mire végeztem. Mivel én rendkívüli módon vigyázok a könyvekre, így nem miattam volt. :( A szívem viszont vérzik ilyenkor. Nyilván ez sem normális! :D

4/5

GABO Könyvkiadó, 2016
Fordította: Komló Zoltán
398 oldal

Címkék: , , , 0 megjegyzés | edit post
Brigitte Riebe: A három grácia
Erika
De jó is volt belemerülni a reformáció kellős közepén játszódó történetbe.

Wittenbergben járunk, ahol nem kisebb hírességek élnek, mint Martin Luther, annak felesége, Katharina von Bora, I. János Frigyes, annak felesége Klevei Szibilla, Melanchthon és Lucas Cranach.

A történet elmeséli nekünk, hogyan születhetett a híres festmény, amely a címoldalt is borítja. Szerintem senki nem képzelt volna mögé olyan izgalmas eseményeket, amelyek megelőzték a létrejöttét. Még akkor is, ha nagy része fikció.

Először két, a zárdát elhagyó apácát ismerhetünk meg, Susanne és Bini személyében. Miután kolostoruk bezárt, az utcát járják, és számukra is elítélendő módon próbálnak élelemhez jutni. Egyértelmű, hogy óriási veszélynek vannak kitéve egyedülálló nőként, de nincs más választásuk. A rablások, az erőszak mindennaposak, ha egyáltalán túlélik a természet kívánta alapvető dolgok hiányát.

Egy szerencsétlen véletlen folytán találkoznak össze Jannal, aki először bár börtönbe záratná őket, később megenyhül és segítségükre lesz.

Jan nem más, mint a kor egyik legnagyobb festőjének, Lucas Cranachnak a mesterlegénye. Közösen szereznek a két nőnek szállást és munkát Luther házában. Katharina, annak felesége szeretettel fogadja őket, nagyon hamar szinte baráti viszony alakul ki köztük.

Mindeközben a híres festő egy titokzatos felkérést kap a három grácia elkészítésére. Feltételeket is szab az árnyékban rejtőzködő megbízó. Meghatározza, hogy kik legyenek a modellek, ettől a festő nem térhet el. A kérés egyenlő a lehetetlennel, szinte biztos, hogy a három kiszemelt modell közül egyik sem fogja vállalni akár rangja, akár elvei, akár életkörülményei miatt.

Cranach elfoglaltságai miatt a nők behálózását Janra bízza, tekintve, hogy egyébként is remekül ért a nők nyelvén. :) Ő maga sem tudja, mibe vágta a fejszéjét, és milyen folyamatokat indított el az egész sejtelmes megbízatás.

Jelentem, a mű elkészült, megtekinthető a Louvre-ban. Hogy mi a történet folytatása? A részletekért lapozzon mindenki bele a könyvbe. :D

A szereplőket (már amelyiket) hamar megkedveltem, és tényleg nagyon élveztem elmerülni a múltban.

Klassz kis könyv, átszőve szerelmi szálakkal, kellő titokzatossággal, jó kis krimivonallal, és hű történelmi ábrázolással.

4/5

General Press Kiadó, 2016
Fordította: B. Szabó Károly
Eredeti cím: Die geheime Braut
399 oldal
Címkék: , , , 3 megjegyzés | edit post
Maros András: Kávéházi pillanatok
Erika
Nagyon sokat szoktunk sétálni sötétedés után kertvárosi környezetben, és bevallom töredelmesen, hogy imádok belesni az utcáról a kivilágított házakba, ahonnan még nem zárták ki a külvilágot függöny segítségével.

Na így vagyok ezzel akkor is, ha épp egyedül ülök egy parkban vagy bárhol, és esetleg mellettem beszélgetés zajlik. Én szívesen bele szoktam hallgatni ezekbe a párbeszédekbe. Ez van. :D

Kávéházba ugyan nem szoktam egyedül ücsörögni, talán még sosem voltam, viszont ha lenne hozzá bennem elég spiritusz, tuti kagylóznék mindenfelé. Épp ezért is volt vonzó számomra ez a könyv, amely röpke párbeszédeket, intim pillanatokat, tovaszálló mondatokat tűz tollvégre.

Valóban karon fog minket, bevezet a koffein illatú helyiségbe, felteszi a lábunkat gondolatban, nekünk pedig csak figyelni, fülelni kell. Megelevenedik előttünk a mindennapi élet, részeseivé válhatunk más emberek életének, legalább egy picinyke időre, élményre. Semmi különleges nincs ezekben az emberekben, hétköznapiak, mindennapiak, éppen ez a jó benne. Pont olyanok, mint mi.

Szerintem nincsenek nagy tervei a könyvnek, egyszerűen csak szórakoztat, kikapcsol. És persze a kávé illata ott lebeg az orrunk előtt mindenekfelett! :D

4/5

Athenaeum Kiadó, 2015
160 oldal
Címkék: , , 0 megjegyzés | edit post
Chaja Polak: Salka - Egy anya portréja
Erika
Aki ismer, tudja, hogy a témát falom, bármikor vevő vagyok rá, annak ellenére, hogy a könnyeim megállíthatatlanul folynak ilyenkor. De hálát adok minden egyes esetben az égnek, hogy nem hagyják, hogy elfelejtődjön, hogy letagadják a megtörténteket, amikor emléket állítanak az áldozatoknak.

Salka egy holokauszt-túlélő asszony portréja, akit rengetegen vesznek körül, akik próbálnak emlékezni a régmúltra tárgyak, elbeszélések alapján. Akár egy festmény által, amely Salkát ábrázolja, amint egy pulóvert kötöget, és ami Fannynak nagyon fontos lenne, neki csak az kellene.

Sok helyen az emlékezésben leginkább a képzeletükre kell támaszkodniuk, hiszen hiányosak az ismeretek. Egy-egy fotó, írás, festmény az, ami segíthet.

A múlt szörnyű, elhurcolás, kínzások, halál. Ezeken változtatni nem lehet, de muszáj megőrizni a szépet is.

4,5/5

Park Könyvkiadó, 2016
Fordította: Gera Judit
240 oldal
Címkék: , , 0 megjegyzés | edit post
Julia Rochester: Ház a világ peremén
Erika
Morwenna és Corwin egy furcsa nevű ikerpár. Egyébként nem csak a nevük furcsa...

A történetet a lány szemszögéből ismerhetjük meg. Azt a történetet, ami először "csak" egy szerencsétlen, ám furcsa balesettel kezdődik. Illetve elkezdődött az már jóval korábban, de ezt szép lassan ismerhetjük csak meg a könyv végére.

Gyönyörű helyszínen, a devoni szikláknál fekszik a Venton ház. Szinte odaköltöznénk azonnal. A hely árasztja magából az évszázados legendák, mondák, mítoszok hangulatát.

A történet, mint azt már említettem, egy tragédiával indul. John Venton, a család feje erősen ittasan lezuhan a parti sziklák tetejéről, és életét veszti. Minden jel erre utal, és ebbe bele is nyugszik mindenki. Feleségével való házasságuk mindennek volt mondható, csak boldognak nem. Mindketten mást akartak, ezekkel a különböző életcélokkal évről évre egyre távolabb kerültek egymástól. Ennek köszönhetően a feleség elég hamar rátalál a várva várt boldogságra egy másik férfi oldalán.

Az ikrek viszont... Gyermekkorukban is furcsa szerzetek voltak, felnőttkorukra ez még inkább elmondható. Egyikőjük sem találja nyugalmát, helyét a világban. Sodródnak az élethelyzetek, a világ különböző pontjai között, és egyértelműen keresnek valamit/valakit, de hogy mit, talán maguk sem tudják megfogalmazni.

Nagyapjuk felnőttkorukra is a düledező, romos házban maradt. Időnként meglátogatják, és tanulmányozzák a gyermekkoruk óta készülő térképét, amelyre a hely, a családjuk történetét festegeti folyamatosan. Van egy apró részlet a képen, amely a Corwinnak szemet szúr, és nem hagyja többé nyugodni.

Életük még bonyolultabbá, hajszoltabbá válik, egyre elszántabban, megrögzötten követik a jeleket, nyomokat, amelyek egy családi titokra deríthetnek fényt.

Két lehetőség van. Az egyik, hogy teljesen tönkremennek lelkileg, érzelmileg, ha egyáltalán van még lejjebb, a másik pedig, hogy rendezni tudják saját érzéseiket is, és talán minden megoldódik.

Nyomasztó könyv egy ikerpár életre szóló, mélyen elgondolkodtató kálváriájáról. A ház a világ peremén pedig mindig ott lesz minden titkával, örömével, tragédiájával együtt, de vajon őket hová sodorja az áramlat.

Nagyon különleges hangulatú könyv. Valóban nem vidám, de nagyon szépen van megírva. Érdemes a polcra tenni ezt a valóság és a fantázia között lebegő könyvet!
"Szép lassan elfelejtettük őt is, meg a többieket is. Nem egyik napról a másikra történt. Olyan volt, mint egy bőr levedlése: mintha hártyavékony gipszöntvényeket hagytunk volna magunk után a parti ösvényen, amelyek aztán kiszikkadtak, és szétporladtak a szélben."

4/5

GABO Kiadó, 2016
Fordította: Komló Zoltán
345 oldal
Címkék: , , 0 megjegyzés | edit post
J. Courtney Sullivan: Eljegyezve
Erika
Nem tudom, mi az oka, hogy kevés könyvvel jutok mostanában dűlőre, egyszerűen félbehagyom a legtöbbet. Így tettem ezzel is, annak ellenére, hogy nagy elvárásaim voltak vele szemben.

Én egyszerűen nem értettem ezt a könyvet. Fogalmam sem volt, miről szól. A koncepció nem nagyon talált meg. :) Azt értettem persze, hogy az eljegyzések szerves része a gyémánt, annak jelentősége évtizedek óta felülmúlhatatlan, talán még pótolhatatlan is, de ezen felül egy nyomvonalat sem tudtam benne találni, aminek a mentén élvezhettem volna a történetet. Merthogy számtalan történet elindul. Van hogy a múltban járunk, utána a jelenben, amivel nincs is gond, de egy idő után követhetetlen volt, ki kicsoda és mit is csinált jó pár oldallal előrébb. Nem volt hozzá több türelmem.

Sokkal többet nem tudok róla írni, mert ugyan tegnap raktam félre, egy nevet sem tudnék felidézni belőle, hát még neveket... :D

2,5/5

Libri Kiadó, 2016
Fordította: Sziklai István
595 oldal
Címkék: , , 0 megjegyzés | edit post
Keri Smith: Nyírd ki ezt a naplót
Erika
Hű, ennyire könyv még nem akasztott ki! Elsőre, amikor megláttam, úgy gondoltam, jó lesz ez a gyerekeknek, viccesnek tűnt távolról. Aztán megérkezett, belelapoztunk, és elájultunk a sokktól. Még a gyerekek is, pedig én vagyok a nagy könyvfan, meg aztán náluk sok minden belefér. :D

Jónak tartanám én ezt az elképzelést, bár azért bennem van a zabszem, amikor könyvek megsemmisítéséről van szó, de egyszer belefér(ne). Addig rendben is van, amíg "színezd össze!", "gyűrd össze", "nyomd ide a piszkos cipőd talpát!" (itt már picit kezdett elgurulni a gyógyszerem, de még tartottam magam) stb., de amikor bogarak elfogására és odaragasztására buzdított, ott kiakadtunk egyetemben, lévén nagy bogárb*zik. És akkor még nem is ejtettem szót a begyűjtendő, odakenendő kaka- és hányásmintáról... Frankón!!!

ennyi.

0/5

Maxim Kiadó, 2016
Fordította: Loósz Vera
Eredeti cím: Wreck This Journal
Címkék: , 0 megjegyzés | edit post
Jim Shepard: Áron könyve
Erika
Áronnal, a kisfiúval a lengyelországi német megszállás alatt ismerkedhetünk meg. Ő meséli el nekünk a történetét, amelyben nem bővelkedik a vidám részletekben.

A megszállás és a rendeletek következtében a varsói gettóban kénytelenek "élni", ahonnan életük kockáztatásával szöknek ki nap mint nap, hogy ellopják vagy valamilyen más, bonyolult úton élelemhez jussanak.

Áron kezdetben normális emberi életet élt családjával. Semmi sem különböztette meg társaitól. A háború az, ami megbélyegezte őt és családját is, és még sok más embertársukat is. Onnantól kezdve pokollá vált az életük. Légiriadók rémisztő hangja, bombatámadások elől való menekülés, a zsidókat megkülönböztető sárga karszalag - ez képezi mindennapjaikat. Aztán egyszer csak a gyermekek árván maradnak, nincs aki segítsen rajtuk.

A fiú is ebbe a helyzetbe kerül, és bár befogadja egy árvaház, ott sem maradhat sokáig nyugalomban. Sok felnőtt helyett küzd az életben maradásért. Minden nap attól fél, hogy ha nem egy lövedék öli meg, akkor egy társa lövi tarkón.

Ugye különlegessége ennek a könyvnek, hogy egy gyermek szemszögéből láthatunk bele az eseményekbe, így még borzasztóbb, ha lehet ezt egyáltalán fokozni. Mindenesetre furcsa, "érdekes" volt látni, hogy éli meg egy gyermek a félelmet, a túlélésért való küzdelmet, egyáltalán az életet.

Ez az a téma, ami számomra megunhatatlan, illetve ez rossz kifejezés. Inkább úgy mondanám, hogy sosem elég belőle. Ezt már többször is hangoztattam, hogy bárcsak mindig lenne, aki emlékezteti az emberiséget azokra a szörnyűségekre, amik nem is olyan régen történtek ebben a világban. Nem lehet, nem szabad elfelejteni!

5/5

Alexandra Kiadó, 2016
Fordította: Getto Katalin
Eredeti cím: The Book of Aron
240 oldal
Címkék: , , , 0 megjegyzés | edit post
Saskia Sarginson: Nélküled
Erika
Pozitívan csalódtam a könyvben. Túlírt érzelmekre számítottam, ami végül is megvalósult, de nem olyan elviselhetetlen nyálas stílusban. És az ilyen történeteknél el is várható, hogy az érzelmek borzolódnak.

Egy család a főszereplő. Anya, apa és lányuk, Faith. A lány testvére odaveszett a tengerben, amikor édesapjukkal együtt közös halászatra indultak. Az apa érthető módon magát okolja, de ami a nagyobb baj, az anya is gőzerővel érezteti mindennap férjével, hogy hibás a történtek miatt. Emiatt házasságuk romokban, de nem csak egymással küzdenek, saját magukkal is.

Mindeközben a fiatalabb lány szentül hiszi, hogy nővére él. Még abban is biztos, hogy hol van. Korábban testvérével sokszor áthajóztak egy nem messze lévő, ámde annál veszélyesebben megközelíthető szigetre. Testvére mindig is bevállalósabb volt, Faith csak csapódott a kalandokhoz, bátortalanságát mindig legyőzve. Most is tudja, hogy ott van valahol a szigeten Eva, de senki nem hisz neki.

Abban biztos, hogy cselekedni fog, csak azt nem tudja, hogyan... Egyedül képtelen átevezni a túlpartra, segítséget nem kap, hiszen mindenki csak legyint egyet, mondván, a gyász ilyen módon dolgozik benne.

Remélem, hogy ilyen a valóságban nem történhet meg, ettől függetlenül bennem volt a zabszem, mi lenne, ha... Nehéz volt látni a családot, ahogy széthullik, holott jó emberek mindannyian, akik még szeretik is egymást, ám annyi, de annyi gát van bennük a tragédia miatt.

Ahogy az lenni szokott, egy jelen probléma előhoz sok száz másikat is a múltból, amelyekkel ugyanúgy foglalkozni kell, amelyek ott dolgoztak akár éveken keresztül, csak nem vettük észre.

Vajon helyre lehet hozni a dolgokat? Képesek lehetnek a szereplők a józan eszüket megőrizni egy ilyen tragédia után? Ha mégsem, akkor tud valaki segíteni ebben? A bizalom, a hit, a szeretet tud-e működni ilyen esetben is?

A végénél volt kis hiányérzetem, de csak egy nüansznyi. :D

4,5/5

Alexandra Kiadó, 2016
Fordította: Frei-Kovács Judit
Eredeti cím: Without You
344 oldal
Címkék: , , , 2 megjegyzés | edit post
Barrington Barber: Rajzolni egyszerű : rajztechnikák lépésről lépésre
Erika
Többször írtam már hasonló könyvekről itt a blogon. Az indok nem más, minthogy gyermekeimnek ilyen módon is támogatást nyújtsak a rajzolás élvezetének minél profibb kihasználásához.

Szerencsére nem tőlem, hanem apjuktól örökölték tehetségüket, ha van nekik... Én pedig úgy látom, hogy van, és érdemes vele foglalkozni. A legfontosabb pedig az, hogy szeretik is nagyon!

Úgyhogy nagyon megörültem, amikor megláttam ezt az újonnan megjelenő könyvet, ami ismét nagy segítséget nyújt felnőttnek-gyereknek egyaránt, ha szeretné kicsit professzionálisabbá tenni meglévő vagy még alakulóban lévő rajztehetségét.

Állítólag mindenki képes megtanulni jól rajzolni, ha van kitartása a sok gyakorláshoz. A könyv mint említettem, azoknak is segít, akik még csak most kóstolgatják képességeiket. Nem kell hozzá semmilyen előképzettség, csak elszántság.

Olyan gyakorlatokat, feladatgyűjteményeket tartalmaz a könyv, amelyek lépésről lépésre segítik a rajzolni vágyókat. Különféle technikákat mutat be számtalan témában, kezdve az emberi alakoktól, a csendéleten, természeti környezeten keresztül, egészen a tájképekig.

Jól követhetőek a magyarázatok, és mintarajzok, feladatok segítenek elsajátítani a különböző technikák rejtelmeit.

Nagyon klassz!

Gabo Könyvkiadó, 2016
128 oldal
Címkék: , 0 megjegyzés | edit post
Lionel Shriver: Nagytestvér
Erika
Nem is tudom, hogy avattam-e már idén kedvencet, mert ugye azt általában év vége felé illik megállapítani. De most megint kivételt teszek, mert kizártnak tartom, hogy jobb könyvet fogok még idén olvasni.

Anyám! Ez megint annyira, de annyira...!!! Valami döbbenetes hatással ír ez a nő. Nincs várakozás sem, mert ahogy kinyitottuk a könyvet, már bent is vagyunk, és sosem ereszt többet.

A téma nem állt messze tőlem, már amiatt is érdekelt volna, de egyébként pedig Ő is amolyan bevásárlólistás szerző nálam. Most már egyértelműen!

Pandora éli nyugalmas életét férjével és két nevelt gyermekével. Különösebb gond nincs, egész jól megvannak, bár korántsem tökéletes a kapcsolat. Olyan zavaró tényező, amely megingathatná őket, nem fordul elő.

Amikor viszont bejelentkezik a nő évek óta nem látott New York-i bátyja, aki szívesen meglátogatná őket, elindul valami ősrobbanás.

Pandora kimegy elé a reptérre, ám a bátyját nem látja az érkező utasok között. Az egyébként mindenki által elkerült, szinte leprásként kezelt tolószékes, végtelenül elhízott hapsi a látókörén kívül esik, hiszen az ő bátyja karcsú, kifejezetten menő pasiként szerepel az emlékezetében.

A döbbenet leírhatatlan, amikor a nő rájön, hogy a tolószékben ülő férfi a bátyja, Edison...

Otthonukba hazatérve tovább folytatódik a döbbenet a család többi tagja részéről is, bár mindenki igyekszik rém udvarias lenni.

Ahogy telnek az órák, a napok, a hetek, kiderül, hogy e mellé az irdatlan nagy test mellé elég pikírt, flegma személyiség is társul, amely összeférhetetlen Pandora férjének, Fletchernek a higgadt, fegyelmezett temperamentumával. A két férfi kezdettől fogva öli egymást szavakkal, nincsenek tekintettel senkire és semmire. A kimondatlan vádló szavak elé sem áll már senki, repkednek a tulajdonképpeni igazságok, vágatlan formában.

Az i-re a pontot felteszi, amikor Edison összetör egy széket, amelyet Fletcher saját maga készített, és egyike azoknak a bútordaraboknak, amelyre rendkívül büszke a férfi. Természetesen Edison ráült...

Ultimátum elé állítja a férj a feleséget. Valakinek mennie kell otthonról. Pandora pedig óriási, meglepő döntést hoz. Ez a döntés az egész család életét megváltoztatja, mindennapjaik már sosem lesznek ugyanolyanok, visszacsinálni nem lehet. Segíteni akar a bátyján, de a család is fontos neki. Kompromisszumos megoldást választ, ami csak szerinte az, mindenki más szerint az összeomlás kezdete.

A téma tényleg közel áll hozzám, a főszereplők lelkével, a bennük lezajló harcokkal nagyon könnyen tudtam azonosulni. Én is állandóan keresem a megfelelő fogyókúrás megoldásokat. Holott abszolút tisztában vagyok vele, mi az, mégis mindig elolvasom az újdonságokat, kipróbálnám a legdrasztikusabb eszközöket is. Szerencsére(?) ennyire nem vagyok elvakult. Viszont tényleg tudom, mi zajlik le az emberekben, mi az, ami segíthet, és mi az, ami lejátszódhat a környezetünkben, illetve saját magunkban, ha nem kérünk vagy kapunk segítséget.

A történet vége döbbenetes. Bár számítottam valami csavarra, hiszen ez jellemző Shriverre, ekkorára azért mégsem! Fantasztikus!

Ismét egy olyan írás, ami nagyon is komoly témát dolgoz fel, mégis annyira könnyedén ír róla Shriver, hogy befal minket, mint Edison a tízfős reggelit. Fantasztikus írónak tartom, akinek kisujjában van az írás minden csínja-bínja.

A Születésnap után-ról is írtam, azt is érdemes nagyon is kézbe venni!

5/5***

GABO Könyvkiadó, 2016
Fordította: Komló Zoltán
Eredeti cím: Big Brother
368 oldal
Címkék: , , , 0 megjegyzés | edit post