Mivel Az időutazó felesége nagy kedvencem, ezt a könyvet is nagy várakozással vettem a kezembe. Nem volt ugyanaz a maradéktalan élmény, mint az előbb említett kötetnél, de itt is hozta a formáját az írónő.

Arról persze nem tehet a szerző, hogy engem ettől a témától a hideg ráz, ráadásul a lélekvándorlásban nem is hiszek, sőt...

A hátborzongatás ellenére, alig bírtam elszakadni a Vautravers-házból. Mellesleg a könyvtől is, magához láncolt, faltam a sorokat. Sokszor 3-4 sorral lejjebb jártam már, mire az előző mondatokat értelmeztem, felfogtam.

Julia és Valentina egy bájos ikerpár. Amerikában élnek szüleikkel, látszólag nagy összhangban. Mint általában az ikrekről hallani, olvasni lehet, ők is rendkívül kötődnek a másikhoz, egymás nélkül nem nagyon tudnak elképzelni semmi tevékenységet. De ez csak a látszat... Persze ennél azért az "ikerkérdés" sokkal összetettebb, bonyolultabb dolog, gondolom, tudom. Ez azért a későbbiekben nyilvánvalóvá is válik.

Nagynénjük halálával örökölnek egy londoni lakást, a Highgate temető szomszédságában. Rokonuk feltételekhez köti az örökség birtokbavételét. Félve bár, de nagy izgalmakkal, elvárásokkal érkeznek meg a ködös Albionba. Kikerülve a szülői háttér biztonságából, sok-sok ellentét, komoly problémák merülnek fel a két lány között. És akkor még nem beszéltünk a lakásban lakozó különös "világról". De nem is fogok róla említést tenni, mert innentől már erős spoiler lenne! :-)

Különös kapcsolat jön létre köztük és a házban lakó két fiatalemberrel. Nagy kedvencem volt Martin, a kényszerbeteg figura. Összeszorított kézzel drukkoltam neki, hogy sikerüljön a dolgokat helyrehozni.

A könyv háromnegyedéig a maximum 5-ös pontszám volt a nyerő, azonban az utolsó negyednél ez leapadt. Jó nagy fordulatokat tartogatott a végére az írónő, gyakorlatilag a lényeg ide sűrűsödött, viszont egyszerűen nem fogtam fel a miérteket. Nem győzött meg róla, illetve meg sem próbált meggyőzni, hogy miért úgy történtek a dolgok, ahogy! A gyermek-szülő, férj-feleség kapcsolatba ezek a dolgok nálam még egy kőkemény sci-fi-nél sem férnek bele. Haragudtam Robertre, Elspeth-re. Nagyon! A meghozott döntésük rettentő önző, szeretet nélküli volt. Valentinát nagyrészt sajnáltam, de azért neki sem tudtam megbocsájtani. Űr maradt bennem, szomorúság. Nyomaszt a sok-sok kérdés, a könyv folyamatosan foglalkoztatja a gondolataimat.

Érdekességként mindenképpen megemlíteném, hogy a Highgate temető létező hely. Mi több, a szerzőnő hosszú ideig dolgozott ott idegenvezetőként, úgyhogy meglehetősen kompetens a témában.

A könyvért köszönet az Athenaum Kiadónak

4/5














Athenaeum Kiadó, 2010
Fordította: Gálvölgyi Judit
Eredeti cím: Her Fearful Symmetry
423 oldal

Huhhh! Amikor elkezdtem olvasni, nem nagyon tudtam hova tenni ezt a könyvet a gondolataimban. Még most is rágom, emésztem. Az elején azt hittem, hogy valami rossz vicc és egy alja pornóvonalat sikerült megfognom. De szerencsére nem! :-) Bár a fülledt erotika mindvégig jellemző a könyvre.

Ramona az én szememben egy rém trampli, igénytelen, a nőiességtől igen távol álló nőszemély. Az őt körülvevő férfinép véleménye ettől a véleménytől gyökeresen eltér. Mellesleg Ramóna albínó is. Ezt a környezete a rontó átok, bűbáj jelének tekinti. Mint ahogyan az általa kibocsájtott illatanyagot is. Mert hogy Ramona illatozik, nem is akárhogyan.

"Nápoly sohasem érzett ahhoz foghatót. Az orr gazdája majd elolvadt a gyönyörtől, lehunyta szemét, és csodálatos álmot látott: háremek varázsát, gyönyörök végeláthatatlan árját sejtette az illat, alighogy beszippantották."

Ramona mindent meg is tesz, hogy ezt a tulajdonságát, "ajándékát" a leghatásosabb módon kamatoztassa. A csürheként követő férfisereg szemén fátyol, az asszonyok kezében seprű, illetve mindenféle kézzelfogható dolog, amivel üldözni lehet a boszorkányt.

Fő-fő álmai között szerepel, hogy híres operaénekes lesz. Persze hangja, esze egy szál sem!

Házasságait is érdekből köti, továbbra is ámulatba ejtve minden hímet. Amikor az egész falut sújtja már a rontás, az asszonyok egyesült erővel elüldözik. Újdonsült férjével elindul szerencsét próbálni a nagyvárosba, mondván beteljesíti világmegváltó álmait. Az illat persze követi őt lépten-nyomon.

A történet vége felé egy nagy sorsfordító esemény következtében elveszíti a varázslatos illatot. Csak az elhízott, tespedt, lusta nő szaga árasztja őt el. Csodálkozik, hogy már (szó szerint) a kutya sem fordul meg utána. Nagy szerencséjére legújabb férjének korábban a legtöbb érzékszerve elveszítette működőképességét, így a szaglása is. Csak az emlékeiből merítkezik. Azokban pedig Ramona illatozó rózsabimbó, ezáltal csodás nő!

Mintha csak egy korabeli kosztümös színházi paródiát láttam volna. Összességében nagyon jól mulattam, érdekes felfogású könyv, szerettem!

Hallottam már a Bernie-féle őrületről, de nem igazán tudtam, mit, illetve kit is takar ez a történetsorozat!? Ideje volt megismerkednem vele.

Bernie Rhodenbarr egy kis antikváriumot üzemeltet, mellesleg pedig a vésztartalékait halmozza betörésekből az otthon kialakított rejtekhelyén. Hülyén hangzik, ha azt írom, hogy Bernie egy tisztességes bűnöző??? Érzem, hogy igen, de mégis ez visz a jellemzéséhez a legközelebb. :-)

!!!SPOILER!!!
Véletlenszerű portyázása alatt kiszemeli egy fiatal nő lakását. Már indulna haza a szajréval, amikor hallja, hogy hazaérkezik a nő. Ráadásul nem egyedül, hanem egy férfipartnerrel. Az ágy alatt rejtőzve hallgatja végig, ahogy a randidroggal elkábított nőt megerőszakolják, majd újból kirabolják. Mert ugye előtte ezt már Bernie is megtette, csak "tisztességesen". Amikor távozik a kettes számú elkövető, Bernie megsajnálja a nőt, aki ájultan fekszik az ágyon. Rendet tesz a lakásban, visszateszi az előzőleg általa eltulajdonított értéktárgyakat.

Na innen kezd érdekessé válni a történet. Ettől fogva lehetetlen, hihetetlen módon minden összefügg mindennel. Szinte már az utcára nem tud úgy kilépni, hogy a véletlennek tűnő események ne követnék egymást percről-percre. Bernie pedig igen hamar és logikusan rakja össze a kirakós darabkáit.

Kebelbarátnőjével, Carolynnal, a leszbikus Pudliművek (kutyafürösztő) tulajdonosával próbálnak rájönni a rejtéllyel tűzdelt történésekre. Egymáshoz közel lévő üzleteikből ugranak át egy-egy kávéra, szendvicsre, hogy megtárgyalják legújabb információik jelentőségét.

Nagyon élveztem majdnem a háromnegyedéig. Könnyed, jó humorú könyv. Még az sem aggasztott, hogy az életszerűségtől igen távol áll. De miért is állt volna közel? Épp ez a lényege!

A végén már a sok szövevénybe belegabalyodtam, eltévedtem, elvesztem. Már fogalmam sem volt, ki kicsoda. Kissé sokra sikeredett a szereplők száma. Csak ugráltam át kergén a sorokat, hogy mihamarabb a végére érjek.

Bár ez a kötet a harmadik része egy sorozatnak, simán megállta a helyét önálló történetként is. Ahol utalások voltak az előző részekre, ott kellő információt adott a szerző ahhoz, hogy elhelyezzem az eseményt időben és térben.

Angela Gennaro és Patrick Kenzie bostoni magánnyomozók tetemes jutalék fejében felkérést kapnak egy dúsgazdag üzletembertől, hogy találják meg a lányát, Desiree-t. A lányért látszólag komolyan aggódnak, hiszen anyja nemrégiben halt meg balesetben, apjának pedig betegsége miatt hetei vannak hátra. Akár ezek megalapozott indoknak is tűnhetnének egy jó kis depresszióra vagy a magány utáni vágyakozásra...

Bostontól egészen Floridáig jutnak el a nyomozás során, és fokozatosan válik egyre nyilvánvalóbbá a számukra, hogy semmi és senki nem az, aminek látszik.

A két magánnyomozót kezdettől a szívébe zárja az ember. Talán ők az egyedüliek a történetben, akik nem rejtegetnek titkokat. De talán kettőjük kapcsolata is rejtegethet még meglepetéseket...

"Nagy részben Angie-nél kezdődtem, és teljes egészében nála értem véget."

Olvastam már több könyvet is a szerzőtől, de a Titokzatos folyó mellett ez tetszett a legjobban. Fergeteges humorral és fifikával megírt könyv. Az egész sztori pörög, izgalomban nincs hiány, a fordulatok pedig nagyon frappánsak. Majdnem az utolsó oldalakig rejtve maradt előttem a sztori végkimenetele, így addig rágtam a körmöm és a sok-sok szotyit!

Tetszett a könyv! Nagyon kevés krimit olvasok, és ilyenkor mindig megerősödik bennem, hogy fokoznom kell a mennyiséget. Különösen és nyilvánvalóan a jó krimikre gondolok.

Menő, vagány, belevaló! Ezek a jelzők jutottak eszembe az első pár oldal után, és ez a véleményem a könyv végéig kitartott. Az egész könyvből árad a nyugalom, a kiegyensúlyozottság, Hihetetlen klassz, elegáns stílusa van.

Bár a borító és a fülszöveg egész más történetet "ígért" a számomra, azt meg sem közelítette, amire számítottam. Sőt, megkockáztatom, semmi köze sincs hozzájuk. De nem haragszom, mert kárpótolt az élmény.

Ki ez az Signor Farfalla, alias Pillangó úr? Sötét alvilági bűnöző? A világ megmentője? Senki nem tudja. Illetve mindenki annyit tud, amennyit tudni enged. Számunkra is csak információmorzsákat szór el a sorok között. Mi is gyanúsak vagyunk, bennünk sem bízik. Őszintén bevallva, ez kicsit rosszul esett. Szerettem volna, ha jobban a bizalmába fogad.

"Én nem vagyok sem Hitler, sem Sztálin, sem Churchill, sem Jonhson, sem Nixon vagy Mao-Ce-tung. Sem Krisztus vagy Mohamed. Nem ismer senki, mégis én vagyok az, aki lehetővé teszi, hogy megtörténjenek a dolgok. Én adom a végzet kezébe a megfelelő eszközöket. Rajtam is múlik, hogy mikor milyen irányt vesz a történelem."

Nem mondanám őt szívbajosnak. Igazi pasi! OK, milyen az igazi pasi? Sokféle lehet, tudom. Számomra ő egy nagyon elegáns, szexi pasi. Kiegyensúlyozottsága, nyugalma mérhetetlen. Mindent 100%-osan megszervez maga körül. Mindenki úgy látja őt, ahogy ő szeretné, hogy lássák. Cseppet sem csodáltam, hogy meglett kora ellenére bomlottak érte a fiatal bombázók.

"Az én életemben minden egyértelmű és világos. Nincsenek benne homályos foltok, elmosódó határterületek, ahol a valóság teret enged a képzelet játékainak."

Sajnáltam, már-már fájt, amikor az elbizonytalanodást, szinte a félelmet éreztem benne. Akitől tart, az a lopakodó. Tőle is csak azért, mert a megszokottól eltérően, most nem tudja, mire számíthat.

"Lopakodók, akik árnyként követnek, mindig vannak, voltak és lesznek. Jól ismerem őket, mert én is közülük való vagyok. Testvéri kapcsolat fűz össze bennünket. Mindnyájan ugyanahhoz a szabadkőműves társasághoz - a rejtőzködők titkos rendjéhez tartozunk."

Legtöbbször hihetetlen részletességgel tér ki olyan események, tárgyak ecsetelésére, amiknek látszólag nincs is nagy jelentőségük, de sokkal kevesebb lenne nélkülük a történet. Egyébként pedig imádtam ezeket a részeket. Amikor ecseteli a pillangók szárnyán lévő foltokat, ábrákat a legapróbb részletességig. Majdhogynem fegyverkészítő szakértővé léptettem elő magam a leírásai alapján. De akár ahogyan a tájak, városok látnivalóit tárja elénk, az sem semmi. A rideg külső, a határozott jellem érző szívet takar??? Azt ám!!!

Felesleges itt elemeznem a történetet. Mert igazából történet nincs is. Önmagával, velem beszélget. Próbál meggyőzni, hogy hasznos a társadalom számára. Már-már sikerült!

És mi a végkifejlet? Itt is csak sejtet, bár már sokkal jobban megbízik bennem. Sokat elárult, de a nagy titkokat megtartotta magának.

"Gondolom, nem várod el tőlem, hogy felfedjem, mivé lettem az utolsó átváltozáskor. Elégedj meg annyival, hogy Mr. Butterfly - il Signor Farfalla - most is nektáron él virágról virágra szállva, és nincs oka panaszra."

A könyvből film készül, és én nem is tudnék mást elképzelni a szerep megformálására, mint George Clooney-t.

Beleszerettem!!! Már a borítója is régóta izgatta a fantáziámat, holott nem is nagyon tudtam, miről szól a történet. Nem csalódtam a megérzésemben, annak ellenére, hogy a japán kultúra, harcművészet nem igazán áll közel hozzám.

A Hármas Birodalom harcáról szól ez a történet. Harc a barbárság, Iida nagyúr zsarnoksága ellen.

Egyetlen lehetőség van a viszonylagos békére, az pedig Iida levágott feje. Ez szinte egyenlő a lehetetlennel, hiszen olyan védelmi bástyákkal van körülvéve, hogy még a legedzettebb orgyilkosok sem tudják tervüket véghezvinni. Ráadásul még a fülemülepadlóval is meg kéne "birkózni". A történet során kiderül, hogy egy, még majdnem gyermek az, akinek ez sikerülhet, aki olyan természetfölötti erőkkel van megáldva, amely által ki tudja játszani a hatalmas nagyurat körülvevő birodalmat.

A történet elején Tomaszu gombászásból érkezik vissza a falujába, Minóba, amikor döbbenten látja már messziről a felszálló füstöt. Máskor is történt ilyen, hiszen minden fából, szalmából készült. De most a Tohanok jöttek leszámolni a Rejtettekkel. Felégették az egész falut, megölték az összes embert. A Tohanok vezére nem más, mint a fent említett Iida, akinek ez alkalommal Tomaszu a személyes ellenségévé is válik, és hajtóvadászatot indít utána.

Megmentésére Sigeru érkezik, aki az Otoriak fejedelme. A nevét is megváltoztatják Takeo-ra, hogy minden nyomot eltüntessenek. Az életmentés következtében a nagyúr felelősséget érez a fiú iránt, akit később fiává is fogad.

Mintha a névváltoztatással személyisége is változna. Kezd rájönni, mi is az ő küldetése, bár mindvégig vívódik magában, hova tartozik, ki ő?

A barátságnál valami jóval mélyebb alakul ki közöttük, életük összefonódik. Immár együtt tervezik a leszámolást.

Nem csak Sigeruval fonódik össze az élete, hanem a vele egyidős Sirakava Kaede-val is, aki 8 éve a Nogucsi kastélyban él hányattatott módon.

A történet, amely az Otori klán legendáiról, és az ősi ellenségeskedésről szól a Tohanokkal, lebilincselő volt számomra, letenni alig bírtam. A szerelem, az erotika is olyan finoman, érzékien van ábrázolva a történetben, hogy (jó értelemben) beleborsódzott a hátam. A könyv egyben a hűség, barátság, bátorság, ugyanakkor a barbárság, zsarnokság története is.

Az írónő kitüntetett figyelmet szentelt a japán kultúra tanulmányozására. Ez úgy gondolom, egyértelműen látszik is a könyvön, bár a történet kitalált neveken, helyeken alapszik.

És mi is az a fülemülepadló??? El nem tudtam képzelni. Íme:

"Olyan padló, ami énekel. Senki sem mehet át rajta, még egy macska sem anélkül, hogy csipogni ne kezdene, mint egy madár."

5/5***

Második rész: Lian Hearn: Fűpárna
Harmadik rész: Lian Hearn: Ragyog a hold

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003
Fordította: Ágoston Szabina
Eredeti cím: Across the Nightingale Floor
330 oldal

Mintha csak Szilvási Lajos: Egymás szemében c. művét olvastam volna. Senkit nem akarok megtéveszteni. Nem ugyanaz a történet, de hangulatában ugyanazt hozta számomra.

Megrendítő történet egy szerelmes párról, akinek a kapcsolata nem feltétlenül klasszikus módon alakul. A klasszikust itt úgy értem, hogy általában egy szerelem szárba szökken, zakatolnak az érzelmek, de a kezdeti lángolás után is apróbb-nagyobb gondok között folyik megszokott medrében élet, a szerelem.

Az adott történet sajnos nem úgy alakul, ahogy a kezdeti fellángolás ígéri.

Bart Templeton egy szoknyavadász pernahajder, aki a II. világháborúból tér éppen haza. Barátnője váratlanul a hajóállomáson vár rá, bár Bart lelkében a testi vonzalmon kívül más még nem mozdul meg, viszont az nagyon! :-)

Ahogy telik-múlik az idő, ráébred Jan tisztaságára, arra, hogy vele talán el tudná képzelni az életét. Szerelembe esik a lánnyal. Szerelmük a fent említett klasszikus módon indul, Bart is egyre komolyabbnak érzi a kapcsolatot, bár mindenféle elkötelezettségtől retteg, menekül, kétlaki életet él!

Mikor már végre úgy érzi, Jan mellett meglelte boldogságát, megállapodhatna, szörnyű hírrel kell szembesülniük. Jan-nek tbc-je van! Elindul a szüntelen harcuk a kór ellen. Eleinte nem is nagyon aggodalmaskodnak, szentül hiszik, hogy Jan mihamarabb kikerül az áldatlan állapotokkal jellemezhető kórházi intézményekből, és ott folytatódhat boldogságuk, ahol elkezdődött.

Végigkísérhetjük Bart belső küzdelmeit is, hiszen az elkötelezettség érzése is fokozatosan alakul ki benne, emellett persze a saját szabadsága is utat szeretne törni magának.

Kórházról-kórházra, szanatóriumról-szanatóriumra járják útjukat, persze amikor épp a várakozási listán megürül egy hely valaki más halála által.

Megindító volt átélni, ahogy Bart gyökerestül megváltozik a történet folyamán. Teljes pálfordulás következett be az emberekhez, szerelméhez való hozzáállásában. Hihetetlen odaadással ápolja Jan-t, még a biztos munkahelyét is felcseréli ápolói állásra, csak hogy mellette lehessen. A végkimenetelét a történetnek az elejétől fogva sejtettem, szerintem nem is akart a szerző nagy talány elé állítani senkit.

Eddig csak Bart-ról írtam, pedig Jan küzdelme is nyilvánvalóan nagyon nagy. De Ő talán nem is a betegséggel küzd elsősorban, hanem Bart szerelméért. És az mindvégig az övé marad!

Sokat hallottam már erről a betegségről, szerencsére tényleg csak hallomás útján ismerem, de megközelítőleg sem volt ilyen rálátásom a témára, mint amit a könyv nyújtott. A kilátástalanság, kiszolgáltatottság, tehetetlenség nem igazán fejezi ki azt az érzést, amit átélhettek ezek a betegek, a könyv olvasása közben pedig én is...

Valami hiány maradt bennem az olvasás után, de meg nem tudnám mondani, miért, honnan, hogyan? Talán küzdök magamban a tehetetlenséggel, annyira segítettem volna, megmondtam volna a magamét az orvosoknak, a kórházi személyzetnek, mindenkinek akiben bármiféle segítségnyújtás lehetőségét láttam, mégsem tette meg.

Kicsit félve nyúltam ehhez a könyvhöz. Mostanában valahogy sorozatban kifogtam a kiadó (számomra) gyengébb könyveit. Végül is, a többihez képest egész kellemesen csalódtam.

Kathleen viszonylag fiatal korában Párizsba kerül nagynénjéhez, és ott (természetesen) szülei tudta nélkül bevonják a társasági életbe, pénzért szórakoztat férfiakat. Na nem kell annyira rosszra gondolni, bár nekem először egyből AZ jutott eszembe. Azért így sem az erkölcs megtestesült példaképe.

A lánynak valószínűleg anyjával és testvérével való rossz viszonyából adódóan rettentő természete van. Nyilván a párizsi létforma sem teszi alázatossá... Gőgös, rosszindulatú, kényes, beképzelt, és még sorolhatnám.

Hosszú évek után visszatér családjához Georgiába. Rövidre tervezi maradását, hiszen minél hamarabb szeretne visszakerülni a fényűzés városába. Az élet viszont közbeszól.

A család birtokának szomszédságában vendégeskedik egy házaspár. Annak férfitagját szemeli ki magának következő "áldozatként", aki - hogy ne legyen túl egyszerű a helyzet - családos. Kathleen semmiféle behálózási csapdától, fondorlattól nem riad vissza, így elég rendesen összegabalyodnak az érzelmi szálak. Kapcsolatukba közbeszól a háború, Észak és Dél viadala, és ne feledkezzünk meg a feleségről, gyermekekről is.

A történelmi háttér viszonylagos ábrázolása nekem nagyon tetszett, többet is olvastam volna róla, de persze itt most nem ez volt a lényeg.

Bár a végét happy end-nek szánta az írónő, nekem szörnyű volt a boldogság árát figyelembe véve. Soha nem szeretnék ilyen áron szerelmi összefonódást! Számomra eléggé nyomasztó volt a rettentő sok különleges rosszindulat a könyvben, de hát persze ez nyilván így volt érdekes, kerek történet.

Azt semmiképpen sem szeretem, ha a számba rágják a történetet. Szeretem, ha a szerző hagy annyi szabadságot, hogy a képzeletem elkezdjen dolgozni. Ebben a regényben elég sok volt az ismétlés, magyarázás. Volt olyan mondat, ami lehet, hogy nem pont ugyanabban a formában, de rengetegszer megismétlődött. Ez picit zavart. Én körülbelül a harmadára csökkentettem volna a könyv mennyiségét...

Mindenesetre próbálkozni fogok még az írónő munkáival!