Az elején majdnem félredobtam. Viszonylag sok oldalon keresztül saját élményeken alapuló konfliktushelyzeteket olvashattam, amelyek főként nőtársakkal fordult elő. Miért zavart ez? A csapból is ez folyik, és ha ez nem lenne elég, 100%-ig női munkahelyen dolgozok... Mindennap megtapasztalom a nők közötti "együttélés" szabályait, amelyet nagyon nehezen tudok elfogadni, hozzájuk alkalmazkodni.
Voltam részese fantasztikusnak hitt, virtuálisan kialakult közösségnek, amelynek szintén csak női tagjai voltak, és amelynek a mai napig nem értem, mi vetett véget. Szerencsére most már nem is foglalkozok vele. Betudom ezt annak, hogy nők egymással valami fergetegesen hülyén tudnak viselkedni. De erről annyira én nem akarok már olvasgatni, pláne nem más átélt konfliktusairól.
Szerencsére ezen túllendültünk, és átléptünk a többi témakörre.
Érinti a nemiséget, azon belül is külön a nőiességet, férfiasságot, azok összemosódását. Ezzel vissza-visszatérően is foglalkozik, összehasonlítva az évtizedekkel ezelőtt tapasztaltakkal. Egyértelműen következik, hogy el kell gondolkodnunk, hová is tartunk, jó-e az irány!?
Amint fent említettem, szó esik a nők egymás közötti kapcsolatairól is. Itt sem túl sok a pozitív tapasztalat, amivel szintén egyetértek, hiszen nap mint nap tapasztalom a saját bőrömön keresztül is.
Nők és a szinglijelenség, feminizmus, tinik és ribik, anyaság kontra karrier. Mind mind olyan téma, amellyel szerintem egy gondolkodó ember nap mint nap találkozik, foglalkozik vele, hiszen szembejön az utcán. Mert kinek ne tűnne fel egy járművön, hogy öltöznek a mai fiatalok. Nem feltétlenül a 18 éves körüli korosztályra gondolok, Olga sem őket emelte ki szélsőségként. A 11-13 éves, szinte még kiskamaszokról van szó.
És akkor jönnek a gondolatok, hogy hú, de tarkón vágnám a szülei helyében, ha reggel meglátnám így kilépni az utcára. Közben egyből eszembe jut, amikor én voltam fiatal, mennyiféle módon próbáltam feszegetni a határaimat, és milyen öregnek, begyepesedettnek gondoltam a szülőket, gondoskodni akaró embereket, hogy hagyjanak már békén, én tudom, mi a jó. Közben most én okoskodok. Hozzáteszem, amit Olga is megállapít, hogy az akkori határfeszegetés köszönőviszonyban sincs a maiakkal...
De tulajdonképpen nem kell járműre ülnöm ahhoz, hogy lássam, merre tart a fiatalság. 12 éves gyermekem osztálytársait is elég megfigyelnem, és mindig oda jutok, hogy iszonyú konzervatív, túl szigorú vagyok. De nem bánom. Azokat a veszekedéseket, párbeszédeket igen, amikor a fiam elsősként megkérdezte, hogy ő miért nem ihat energiaitalt minden nap, miért nem vihet be szintén minden nap egy tábla csokoládét, és egyáltalán, miért nem nézheti az Éjjel nappal Budapestet??? Sorolhatnám még bőven tovább, talán ezek az "egyszerűbbek". Még szerencse, hogy a sminkről nem kellett fiúként lebeszélnem...
Nem tudom azt mondani, hogy sok újat adott nekem ezt a könyv. Nekem egyébként is egyfolytában jár az agyam a világon, a gyerekeimen, a környezeten. Folyamatosan aggódok pont olyanok miatt is, amelyekről Olga ír. Inkább csak erősítgeti azokat a frázisokat, amelyekkel vagy egyetért az ember vagy nem, de tulajdonképpen tényleg a csapból is ezek a témák folynak.
Amely témának viszont nagyon örültem, és erről ritkán olvasok, illetve inkább az ellenkezőjéről. Miszerint fogadjuk el a gyerekünket olyannak, amilyen. Itt konkrétan a nemiségre gondolok, és Olga is kifejezetten ennek szentelt egy fejezetet. Nem, nem és nem! Soha nem fogom természetesnek elfogadni azt, ha valaki megengedő azzal szemben, hogy pl. kisfia tüllszoknyában szeretne oviba, iskolába, főiskolára menni. Nagyon is egyetértek azzal a megállapítással, hogy "a világ nőies nőktől és férfias férfiaktól működik". Két fiúval az oldalamon soha eszembe nem jutott, hogy kipróbáljuk a női ruhákat is, esetleg terelgessem őket a másik nemi szerep kipróbálgatásával. Istenem, dehogy! Szerencsére az ő kívánságuk sem hajlott sosem ilyen igények felé. Egyértelműen megijednék, és elsősorban magamban keresném a hibát.
Mégis visszanézve, mennyi gondolatot ébresztett ismét bennem, el kell ismernem, hogy csak jó, hogy újra és újra előveszik az adott témákat, hátha vissza lehet még sok mindent fordítani...
3,5/5
Athenaeum Kiadó, 2016
256 oldal
