Ó, szegény Helmer, te szamaras ember! Jól kiszúrt veled az élet.

Idősödő, magányos gazdaként ismerjük őt meg, aki édesapjával és az állatokkal él tanyájukon. Magatehetetlen apjával a kommunikáció szinte egyenlő a nullával, időnként enni is elfelejt adni neki. Zárkózottságának, keménységének megvan a maga oka, amelyekről visszagondolásaiban képet is kapunk, és talán már egy kicsit meg is értjük.

Az egykor nagy reményekkel teli fiú ikertestvére váratlanul, tragikus módon meghal. Ha minden a "normális" kerékvágásban haladt volna tovább, akkor az elhunyt fiú, Henk vitte volna tovább a gazdaságot, Helmer pedig egy nagyvárosi egyetemen tanult volna tovább. Mivel a sors közbeszólt, apja felszólítására azonnali hatállyal fel kellett függesztenie tanulmányait, hogy segíteni tudjon a gazdaságban. Az élete fáklyája pedig innentől kezdve folyamatosan hunyt ki.

Ötvenöt évesen újból kénytelen szembenéznie a múlttal, amikor is öccse volt menyasszonya jelentkezik nála. Hogy mi okból, az Helmer számára is érthetetlen. Az asszony arra hivatkozik, hogy léhűtő fiának (akit szintén Henknek hívnak...) szeretne helyet találni, ahol embert faragnak belőle, és erre talán egy falusi gazdaság a legmegfelelőbb hely. A fiú érkezése szintén nagy port kavar Helmer életében, kénytelen egy csomó dologra visszaemlékezni, a régi sebek pedig egy pillanat alatt felszakadnak.

Rendkívül finom, óvatos, nyugodt írás kapcsolatokról, nő-férfi, férfi-férfi, fiú-apa, fiú-állat között, mind-mind egy külön tanulmány, mind-mind órákig való gondolkodásra okot adó téma. És a végén mégsem tudja eldönteni az ember, legalábbis én nem, hogy ki mellé álljon, hogy kell-e valaki mellé állni? Helmer, a szamaras ember mindenképp a szívemben volt, bár néha azért adtam volna egy jó nagy tockost. Ugyanakkor döntögeti az emberben az előítéleteket is, de azért ellenálltam.

Egy könyv arról, hogy mi lett volna, ha...

Nem is tudom, hogy olvastam-e már holland írótól? Mindenesetre nagyon egyedi íz-, hangulatvilága van a könyvnek, amit nagyon szerettem.

5/5

Kafkát imádom! De most egy világ omlott össze bennem, hiszen én egy végtelen férfias pasit képzeltem el magamban, bár nem ismertem az életrajzát.

Nem a szerelemről van szó ebben a könyvben, annál inkább az önfeláldozásról, a szeretet erejéről. A lángoló, perzselő szerelem Kafka utolsó éveiben már nem nagyon tudott kibontakozni súlyos tüdőbetegsége miatt, azért mégis irigylésre méltó kapcsolatuk az utolsó szerelmével.

Dora Diamant az a hölgy, aki ezekben a nehéz években az író mellett állt teljes mellszélességgel, magát alárendelve Kafka támogatásának, ápolásának. 1923. júniusában ismerkednek meg egy tengerparti pihenés alkalmával. A lány frissessége, vidámsága egyből leveszi a lábáról az akkor már súlyos beteg és egyben jóval idősebb férfit. Az események gyors egymásutánban követik egymást, hiszen nemsokára már közös lakást bérelnek Berlinben. A gyógyulás érdekében mindent megtesznek, de ez főleg a lányon múlik, mert Kafka inkább elhagyná magát. A felépülésben okkal bíznak, mivel nagyon közeli barátjuk, Klopstock Róbert is tuberkulózisból gyógyult fel, ráadásul orvosként a gyógykezelését is felügyelheti barátjának.

A könyv nyomasztó, hiszen végig ott lebeg a halál a szereplők körül. Dora önfeláldozása, az íróért való rajongása viszont az emberben sok mindent megmozgat, mélységes tisztelet ébreszt szerintem bárkiben.

Nem akarok orvosi értekezésekbe belemenni, nyilván nem egyszerű egy végstádiumú tüdőbetegséget megélni, de nagyon úgy tűnt, hogy Kafka teljesen elhagyta magát már a végén, nem sokat tett felépüléséért, az élni akarás mintha már rég elhagyta volna, pedig Dora odaadása talán átsegíthette volna.

A Kafka fennmaradt levelei, naplói alapján megírt könyv segít mögé látni annak a valakinek, akiről az iskolában tanultunk, és  sosem gondolnánk, hogy még magánélete is van. Így vagyok általában minden szerzővel kapcsolatban, és ez mostanában kezd változni, hogy több életrajzi könyvet is elolvastam. Szóval kezd érdekelni már egy regény olvasása közben is, hogy ki is az az író, akinek a soraiból olvasok. Nem mondom, hogy ebből a könyvből az egész életét megismerhetjük Kafkának, hiszen egy nagyon tragikus időszakot dolgoz fel benne Kumpfmüller, de azért mégis képet kapunk róla.

 Kéne egy kis Kafkát olvasnom...

Jaj, hát nem is tudom. Annyira kis egyszerű, mint a bot. Olyan kis bugyuta történet volt ez, hogy megfeküdte kicsit a kánikulában az agysejtjeimet.

Grace és Uno fiatal házasokként élnek Velencében, de közbeszól a háború. Nincs mese, a fiúnak be kell vonulnia, a haza kötelez. Ellenállóként harcol, miközben Grace menedéket keres magának a hegyekben, és mindennap épségben várja vissza szerelmét. A háború végezte után még fél évvel később sem tér vissza a férfi, így mindenki halottnak hiszi.

Amikor egy szép napon motoron berobog az amerikai katona, az teljesen felborítja Graziella (mert közben nevet változtatott) életét. Minden nappal egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és a lányban dúl a harc, hiszen eddig epekedve várta haza férjét, ugyanakkor itt van ez a fess katona, aki egyértelmű érzésekkel viseltetik iránta. Döntenie, választania kell, ami nyilván nem könnyű.

Nem nagyon tudok róla többet írni, mert amúgy nem sok mindenről szólt. Nekem kissé szirupos, unalmas történet volt, amin picit javított a vége, de nem sokat.

Szinte egy lélegzetvétellel olvasható a könyv, amely három történést mutat be hajnalban, és amelyek akár nagyon kicsi valószínűséggel velünk is megtörténhetnének. Legalábbis el kell gondolkodnunk rajta, miközben olvassuk. Mindhárom történetben egy nő és egy férfi találkozását szemlélhetjük, amely titkokat, feltörő érzéseket, indulatokat takar.

Kiszámítható, mégis ámulattal állunk a végén. A szereplők a különbözőnek tűnő történetekben számunkra ismeretlenek, a végén mégis összeállnak a puzzle-darabkák, egy láthatatlan fonál összeér. Érzékenyen, Baricco-stílusban adagolja számunka a hangulatokat. Az egymásrautaltságról szól, a hajnali ébredezésről. A hajnalnak nálam mindig különös hangulata van, akkor valahogy el tud dőlni minden, de tényleg minden.

Egymásra utalt férfi és nő találkozása háromszor, ami sorsfordító lehet. Vagy nem.

4,5/5

Na hogy kerülhet a blogoldalamra ez a könyv? :D Hát úgy, hogy focilázban, azon belül is Messi-lázban égünk hónapok óta. 8 éves fiam félredobott mindent és csak a Barca körül forog minden. Nem mondom, a jövőről alkotott kép picit javult a kukásautó vezetéshez képest, de azért még gyúrunk a dolgon. Egyelőre hagyom, hadd élje ki magát. :D

Ez a könyv pont jókor, jó időben lépett színre, egy időben az ámulatba eséssel.

Életrajz egy óriási sikertörténettel megkoronázva. Lionel Messi manapság az egyik legünnepeltebb focisztárok közé tartozik, aki kiskorában zárkózott, félénk volt, ráadásul növekedési hormonbetegséggel küzdött, nem volt evidens, hogy "itt köt ki". A szerző egészen a kiskorig megy vissza, hogy bemutassa azt az utat, ami ebből a hátrányos helyzetből háromszoros aranylabdás sztárságig vezetett.

Nagyon sok érintett, hozzátartozó, ismerős megszólal a könyvben, és gyakorlatilag mindenki nagyon elfogult. Gyanakszom, hogy tényleg egy nagyon kellemes ember lehet, minden elszállás nélkül, bár erre az adócsalásos dologra azért kíváncsi leszek, mert amúgy köztudottan nagy adományozó, jó szívű emberként éli mindennapjait. Focidrukkereknek, Messi rajongóknak mindenképp ajánlom, rengeteg háttér információt oszt meg a könyv.

Nálunk közben duplájára nőtt a lelkesedés, mert már a pici is Barca-rajongó, bár ha megkérdezem tőle, hogy mi az a Barca, azt válaszolja, hogy egy ember... :D

Vannak szerzők, akikkel kapcsolatban sosem titkoltam, hogy teljesen elfogult vagyok. Picoult is ilyen, és sok rossz könyvet kéne letennie az asztalra, hogy elpároljak mellőle. Nyilván vannak gyengébb és erősebb könyvei is, de ez most szerintem az utóbbiak közé tartozik. Nagyon nagyra tartom, hogy velejéig beleássa magát mindig a kiválasztott témába, amelyek nem egyszerű esetek, hanem sokszor a társadalom perifériáján mozgó jelenségek, emberek, csoportok.

Ebben a könyvben az amis közösséget veszi górcső alá, most is, mint mindig egy kirívó eset kapcsán. Egyik reggel egy kis Pennsylvania állambeli amis közösség istállójában halott gyermeket találnak. Minden jel arra mutat, hogy az újszülöttet megfojtották, és a nyomok a közösségben élő tizennyolc éves, hajadon Katie Fisherhez vezetnek. A csecsemőgyilkosságon túl az is súlyos véteknek számít, hogy a lány házasságon kívül élt szexuális életet. Bár megdönthetetlen bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a gyermeket Katie hozta a világra, Ő mindent tagad, még a terhesség tényét is, annak ellenére, hogy másnap reggel a lábszárain folyik végig a vér, tejelválasztása napokon belül megindul.

Ezek az események a zárt, különös szabályok, vallási szokások szerint élő közösség életét egy pillanat alatt felbolygatják, minden a feje tetejére áll, titkok sorozatára derül fény.

A lány nagy szerencséjére épp a szomszédba érkezik kipihenni magát Ellie Hathaway, aki nem mellesleg ügyvéd, a sikeresebb fajtából. Maga sem szégyelli bevallani, hogy hazugságból, a bíróság ámításából él, és sorra nyeri meg bűnös ügyfelei számára a pereket. A lelkiismeretét pedig próbálja elnyomni. Annak ellenére, hogy bele van fásulva szakmájába, magánéletébe, elvállalja Katie ügyét, bár maga sem tudja mibe csöppen bele, hiszen erről a világról semmit nem tud. Ráadásul a fiatal lány szabadlábon maradásának egyik feltétele, hogy éjjel-nappal vigyáznia kell rá Ellienek, így odaköltözik a farmra, egy szobába az amis lánnyal. Minden más, mint amit megszokott. Mintha egy másik bolygóra került volna, és idejébe telik, amíg eligazodik ezek között az emberek között, akik még pénzt sem fogadhatnak el közvetlenül az árujukért, elektromosság használatáról pedig ne is beszéljünk. A XXI. századi technikához, luxus elektronikai eszközökhöz, sebességhez szokott ügyvédnek rémálomnak tűnnek az első hetek.

Ahogy göngyölíti fel a család hátterét, múltját, egymáshoz való viszonyát, úgy érti meg egyre jobban, kit mi vezérel bizonyos cselekedetekben. Katie bűnösségével kapcsolatban váltakozó álláspontokon lyukad ki, talán rajta igazodik ki a legnehezebben, pedig a szoros egymásrautaltságuk miatt nagyon közel kerülnek egymáshoz.

Persze, hogy elgondolkodik az ember, ahogy én is tettem ezt azon, hogy képes lenne-e így élni? Mi értelme van ennek? Miért küzdenek az ember alkotta dolgok ellen. Aztán szép lassan, a végére rájövünk, hogy mennyivel boldogabbak lehetnek, hogy nem száguldoznak végig száznyolcvannal a főúton, ami mellett képtelenség észrevenni a virágokat, az állatokat, a természetet magát. Bezzeg egy bricskán...

 "Az egyszerű ember azt az igazságot tanulja meg elsőnek, hogy a tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak."

Nehéz dolgom van, mert nem nagyon tudom, mit írjak erről a könyvről, és az sem segít, hogy a 30. oldalnál sem nagyon jutottam tovább. A könyv szerkezete is meghökkentett már az elején, ami kissé naplószerű, kissé bugyuta iskolás lányok levelezésének gyűjteményére hajaz. De ahogy belemélyedtem, már amennyire ekkora olvasmány mennyiségnél lehet, láttam, hogy a történettel sem fogok tudni mit kezdeni. Nagyjából azért megpróbálom összefoglalni.

Paula amolyan szokványos tinilány, illetve annyiban mindenképp eltér az átlagtól, hogy tökéletes és a földön minden férfi halálosan szerelmes csakis belé. Több tinilány barátnő is benne van a történetben, akik végigkísérik Paula kínlódásait, próbálnak nagyon okos ötleteket adni, hogy melyik fiút is válassza. Paula pedig csak kering-kering a választható lehetőségek útvesztőjében. Azért tudom nagyjából, hogy mi történik mindvégig, mert hátralapoztam, és az várt, amire számítottam, sajnos a nagy semmi.

Az elején a szerző nevét nézve gyanakodtam én, hogy vicc lesz a dologból, aztán később rájöttem, hogy nem tévedtem. Nem is nagyon tudom, hogy mit olvastam, bár sokáig tényleg nem bírtam. Ugyanarra jutottam, mint a tehetségkutatók válogatóján, hogy nincs ezeknek az embereknek szerető családtagjuk (a szerzőre gondolok), aki szólna nekik, hogy ne!!!??? Erre szoktam mondani, hogy kár a papírért! :(

A főszereplő Remy Starr, kicsit durva jellemű, szabad elveket valló tinédzser, aki túl az érettségin, szeretné a nyarat bulizással eltölteni, nem gondolva semmiféle kötelezettségre. Nem túl hihető módon a szerelmet szándékosan elkerüli, a fiúkat csak futó kapcsolatra használja, senkit sem enged magához túl közel. Amikor érzi, hogy kezd elgyengülni e tekintetben, azonnal útilaput köt az érintett lábára.

Nem véletlenek ezek a tüskék a fiatal lányban, hiszen a családi élet nem túl rendezett körülötte. Anyja ötödik esküvőjére készülnek, úgy néz ki, ez most végleges... A menyasszony, azaz az anyuka elég fura egy személyiség, gyakorlatilag semmit sem képes önmaga véghezvinni, így az esküvő megszervezése is maradéktalanul Remyre hárul.

Épp, amikor bőszen gyakorolja szilárd elveit, az esküvői forgatag kellős közepében van, akkor csöppen, illetve inkább robban be az életébe Dexter, a zenész fiú. Szó szerint az ölébe esik, és a fiú szerint ez nem is véletlen, hiszen hihetetlen kémia működik köztük, ők egymásnak vannak rendelve. Azt még nem is sejti, hogy ezt pont kinek mondja. Nagy küzdelmek vannak mindvégig a két fiatal között, de a vonzódás egyértelmű.

Amikor a lánynak szüksége van egy kis őszinteségre saját magával szemben is, egyetlen dolog van, ami felé oda tud fordulni, ahol kisírhatja a bánatát, ez pedig a halott apja által szerzett altatódal, amely kiskora óta kíséri őt. De hogy képes-e átlépni a láncait, amivel saját magát kötözte oda saját szabályrendszeréhez...???

A Tökéletes után bevallom, én csalódtam ebben a könyvben. Számomra az előbb említett könyv, annak ellenére, hogy ifjúsági irodalomról van szó, nagyon tetszett. Amennyire az kerülte a felszínességet, ebben a könyvben annál inkább felfedeztem azt. Az első sikere után még mindenképpen próbálkozom majd az írónő könyveivel, de most egy picit pihentetem.

Ezeken a kánikulával terhes napokon kimondottan hűsítően hatott belecsöppenni a karácsonyi hangulatba. Ráadásul olyan az egész könyv, mint egy kis ajándékdoboz. Gyönyörű, pici kis dobozka, tele ajándékkal. Néhol egy kicsit sok a cukorka, de az is kell időnként.

Ez a mese a szerző két kislányának, Jennának és Allysonnak szól, akiknek a karácsony hangulatát, szeretetét szeretné átadni.

Egy idős özvegyasszony és egy család történetét meséli el a könyv, amely eredetileg 20 példányban lett összekötve és családi használatra szánta Evans. A könyv viszont utat akart törni magának szélesebb körben is, így ma már több mint 7 millió olvasóhoz jutott el.

A könyv szentimentális, ahogy a karácsony is az, akárhogyan tagadjuk. A család összetartó erejét, az ünnep hangulatát, áhítatát szeretné hangsúlyozni a történet. Ezek a dolgok persze örök érvényűek, nem kell új dolgokra számítani, de jó őket időről-időre ismét felidézni.