Huhhh, a végére értem! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem könnyebbültem meg egy picit, de ez kizárólag az utolsó fejezet majd' 800 oldalas terjedelmének volt köszönhető.A sorozat továbbra is a szívem mélyéig hatol, nagyon megszerettem ezt a történetet.
Némiképp ez a kötet különvált a többitől, hiszen az első három viszonylag szoros folytatólagosságot követ. Itt viszont eltelt röpke 15 év, nagyon sok minden megváltozott. Kaedének és Takeonak három gyönyörű leánygyermeke született, akik ilyen-olyan módon örökölték szüleiktől a kiváló képességeket, bár az ikrek kapcsolata nagyon érdekes a szülőkkel, kiváltképp Kaedéval. Mindez a babonának, hiedelmeknek köszönhető, amely fura lényként tartja számon az ikertestvéreket.
A Hármas Birodalomban megteremtett béke miatt gyermekeik csak hallomásból ismerik, miféle háborúkon mentek keresztül szüleik. Idillikus környezetben nőttek fel, viszonylagos szeretet veszi őket körül. Főként a legnagyobb leány, Sigeko élvezi szülei osztatlan szeretetét, figyelmét. Reményeik elsősorban benne vannak.
Persze így azért nem lenne elég izgalmas a történet, hiszen megszokhattuk, hogy a szerző folyamatosan ellátott minket eddig is nem kis izgalmakkal. A nagy béke közepette olyan helyről érkezik a szurka-piszka, ahonnan Takeo álmában sem remélte volna. Komoly vészhelyzet áll ismét elő, csatarendbe kell állni. Mi több, a lányoknak is ki kell venniük a harcból a részüket.
Kaede és Takeo szerelme töretlen. Bár bevallom, amennyire kedveltem a nőt korábban, ebben a részben nagyon a bögyömben volt. Pedig próbáltam belehelyezni magam az akkori hagyományok, elvárások, hiedelmek világába - hiszen négy fejezet óta benne éltem -, nem sikerült megértenem "anyai" viselkedését. Valahogy úgy gondolom, hogy az anya az minden korban, társadalmi helyzetben, kultúrában ANYA!
Mint mindegyik része a sorozatnak, a végére ez is megríkatott rendesen. A szerző kiválóan bánt az érzelmeimmel! Legyen szó haragról, szerelemről, bánatról!
Köszönet Csengának a hosszadalmas kölcsönzésért! :-)
4,5/5
Első rész: Lian Hearn: Fülemülepadló
Második rész: Lian Hearn: Fűpárna
Harmadik rész: Lian Hearn: Ragyog a hold
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008
Fordította: Tábori Zoltán
Eredeti cím: The Harsh Cry of the Heron
770 oldal
Annyira esetlenek vagyunk mi emberek, amikor valami/valaki MÁS-sal találkozunk, tőlünk ellenkezővel. Olyan nagyon szerencsétlen mondatokat tudunk összehozni, bármennyire is igyekszünk vigasztalót, együttérzéssel teli mondatot összeeszkábálni! Leginkább valami nagyon béna, pont az ellenkező hatást váltunk ki. Az évek folyamán megtanultam, hogy inkább ne mondjak semmit, minthogy kényszerből kínlódjak!Mély, elgondolkodtató könyv az elfogadásról, a másság elfogadásáról. Bár a könyv fő mondanivalója számomra a másság elfogadásáról szól, az emberi kapcsolatokból adódó mindennapi problémák, a nüansznyi csetepaték is benne vannak, telecsepegtetve iróniával, öniróniával.
Két fiatal, Annette és Bruce a fülszöveg szerint más esetben sohasem találkoztak volna. Én másként érzem! Szerintem, ha a balszerencse elkerüli őket, akkor is lett volna esélyük a szerelemre. Egymással. Oly mértékben kiegészítették egymást, hogy kizártnak érzem, hogy zsák a foltját hasonló esetben ne találja meg! A kérdés csak az, hogy a "jó" helyen "jó" időben tényező is közrejátszik-e!? Itt közreműködött rendesen, bár nem nevezném túl pozitívnak.
Bruce a nyomornegyedben él, ennek ellenére humora, intelligenciája nekem mást sugallt. Nem azért, mert a humoros, okos emberek nem lehetnek szegények... De az elkeseredés, a kilátástalanság egyáltalán nem jellemző rá. Vagy csak a humorával leplezi?
Annette orvoscsaládból származik. Adódik, hogy ő is ezt az utat válassza, ami annyira nincs kedvére, mégis célul tűzi ki. Mindketten élik az életüket a maguk módján, ám az a fent említett tényező igencsak közbeszól. Egyikőjük sem akarja elfogadni a társadalmi, szülői elvárásokat. Lázadnak szinte minden ellen. Saját családjukban is alig-alig találják meg a hangot. Vagy sehogyan sem! De még ez is betudható fiatalkori lázadásnak.
Olyan helyzetbe kerülnek, amin változtatni nem igazán tudnak. Ugyanabban a cipőben járnak. Nemsokára együtt tapossák ezt a cipőt. Bruce első látásra beleszeret Annette-ba, aki szinte rögtön viszonozza is. A fiú végre meglátja a lányban élete értelmét, az adott, nem választott élethelyzet ellenére. Minden jövőt illető dologban a lányt látja, csakis ő adja mindenre a vigaszt, a reményt.
"Furcsa, új, nemes, adakozó gyöngédség áramlott át a szívemen és a karomon. Ilyet sosem éreztem hajdan, vissza már nem térő ifjúságom mellékutcácskáin és rétjein. Aztán egyszerre magam is ott vágtattam érzékeim vad hullámtaraján. Nem, az mégsem én voltam. Annette volt. Engem kicseréltek, és minden, ami csak voltam, vagy lehettem volna, minden, amit csak ismertem, vagy amit ismernem kellett, azé a lányé volt, azé a barna, náthától fulladozó, takarókba temetett lányé. Egész énem őt illető ajándékká vált, hogy tulajdonaként birtokba vehesse, ismerhesse és szeresse széles e világon minden halál előtt és után, ajándékká, mely az övé marad akkor is, mikor minden kihűl, amikor már nincs, ami emlékezzen... mire?... az életre?"
Könnyű egészségesen okoskodni az embernek, nem ismerve szinte semmilyen betegséget. Könnyű arra gondolni, hogy én mit tennék, hogy csinálnám. De néha tényleg használni kéne az eszünket, hogy mi a jó a másiknak, akinek olyan problémája van, amit szerencsére hírből sem ismerünk. Nem feltétlenül a mi szempontunk szerint lehet vigasztalni.
Fogalmam sincs rendelkezem-e humorral!? Vagy ha igen, milyennel? Jóval? Rosszal? Viszont azt tudom száz százalékosan, hogy nagyon szeretem, ha valakinek van humora. Jó humora! Bruce humorát én megvettem, nagyon szerettem, bár leginkább társadalmi-, családi-, illetve öniróniával párosult. De ezt hogy is lehetne a szemére vetni?
Bárhogy is alakult a vége, ők mindenképpen boldogok voltak!
"Mosolyogtunk, aztán nevettünk, nem tudtuk abbahagyni, s a nagy nevetéstől majd kicsattant a képünk."
5/5
Aranytoll kötetek, Szeged, 2008
Fordította: Bányay Geyza
Eredeti cím: The Raging Moon
191 oldal
Állt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa. Jó helye volt: nap is érte, levegő is simogatta, idősebb társai, lucfenyők meg jegenyefenyők zúgtak körülötte. De a kisfenyőnek minden vágya az volt, hogy magasabbra nőjön; a meleg napot, az üdítő levegőt sem élvezte, s ügyet se vetett a parasztgyerekekre, akik ott jártak-keltek, fecsegtek körülötte, amikor szamócáért, málnáért mentek az erdőre. Sokszor egész köcsöggel szedtek, máskor szalmaszálra fűzték fel a szamócaszemeket, aztán leültek pihenni a kisfenyő tövébe, és azt mondták:- Milyen szép ez a kicsi fa! - S ezt a kisfenyő nem szívesen hallgatta.
A következő esztendőben egy jókora hajtással lett magasabb, újabb év múlva még egy hajtással; a fenyőfák hajtásaiból mindig meg lehet mondani, hány évesek a fák.
- Ó, ha akkora lehetnék én is, mint a társaim - sóhajtotta a kis fenyőfa -, akkor messzire szétterjeszthetném ágaimat, koronámmal pedig kitekinthetnék a nagyvilágba! Madarak fészkelnének az ágaim között, s ha szél támad, én is olyan méltóságosan bólogathatnék, mint azok ott!
És nem örült a napfénynek, sem a madárkáknak, még a szép kis piros felhőknek sem, amelyek napkeltekor, napnyugtakor elvitorláztak fölötte. Elközelgett a tél, csillogó-fehér hótakaró borított körülötte mindent, néha egy-egy nyúl iramodott el arra, és futtában átugrotta a kisfenyőt. Ó, milyen bosszantó volt! Két tél is elmúlt, míg végre a harmadikon akkorára nőtt, hogy a nyulak már nem ugorhatták át, meg kellett kerülniük. Ó, nőni, nőni, nagyra nőni és hatalmasra, mégiscsak ez ér legtöbbet ezen a világon - áhítozott a kisfenyő.
Ősszel favágók jöttek az erdőre, és minden esztendőben kidöntöttek néhányat a legmagasabbak közül. A fiatal fenyő, amely időközben szépen felcseperedett, reszketve figyelt: a fenséges faóriások recsegve-ropogva zuhantak a földre. Fejszével lecsapkodták ágaikat, csupaszon hevertek; így, ágaiktól fosztottan, soványan, alig lehetett megismerni őket, Aztán szekérre emelték a rönköket, a lovak közé csaptak, és elvitték őket az erdőből.
Hová vihették? S mi várhat rájuk?
Tavasszal, amikor a fecskék, gólyák visszatértek, megkérdezte tőlük a fenyő:
- Nem tudjátok, hová vitték a társaimat? Nem találkoztatok velük az úton?
A fecskék nem tudtak róluk, de egy öreg gólya hosszan elgondolkozott, aztán bólintott, és azt mondta:
- Alighanem láttam a társaidat. Amikor Egyiptomból útra keltem, új hajókat láttam a tengeren. Pompás árbocaik voltak - a társaidból faraghatták őket, mert fenyőillatuk volt. Köszöntem is nekik, de igen magasan hordták a fejüket.
- Ó, lennék csak magasabb! Most a tengert járhatnám. Milyen is az a tenger, mesélj róla!
- Hosszú volna arról a mese! - felelte a gólya, és továbblépdelt.
- Örülj az ifjúságnak! - intették a napsugarak. - Örülj üde hajtásaidnak, a fiatal életerőnek, ami betölt!
És a szél csókot lehelt a fára, a harmat megkönnyezte, de a kis fenyőfa velük sem törődött.
Karácsony táján aztán fiatal fenyőket is kivágtak az erdőn, még olyanokat is, amelyek zsengébbek voltak a nyughatatlan fenyőfánál. Ezekről a zsenge fákról - a legszebbeket válogatták ki - nem csapkodták le a gallyakat, úgy rakták szekérre, s a lovak ezeket is elvitték az erdőből.
- Ugyan hová viszik őket? - töprengett a mi fenyőfánk. - Nem nagyobbak nálam, volt köztük egy, amelyik még kisebb is, mint én. Mért hagyhatták meg az ágaikat? Hová vihette őket a szekér?
- Mi tudjuk! Mi tudjuk! - zsinatolták a verebek. - Lent a városban benéztünk itt is, ott is a házak ablakán. Tudjuk, hová mentek a szekéren. Olyan pompa és fény veszi körül őket, amilyenről te nem is álmodol! Bekukucskáltunk az ablakon, és láttuk őket: meleg szobában álltak szépséges díszekkel, aranyalmával, mézeskaláccsal, sokféle játékkal aggatták tele az ágaikat, s az ágak hegyén száz meg száz gyertya fénylett.
- És aztán? - kérdezte a fenyőfa, és reszketett minden ága. - És aztán? Aztán mi történt?
- Többet nem láttunk. De ez gyönyörűséges Szép volt.
- Hátha engem is szerencse ér, s megjárhatom ezt a ragyogó utat! - ujjongott a fenyőfa. - Hiszen ez még nagyszerűbb, mint a tengereket járni! Ó, hogy epedek, hogy vágyakozom! Bár itt volna már újra a karácsony! Vagyok már akkora, mint a társaim, akiket tavaly a városba vittek. Csak már szekérre emelnének! Csak ott állhatnék már a meleg szobában, pompa és fényesség közepette! Vajon mi következik aztán? Biztosan még jobb lesz, még szebb, különben minek díszítenének föl olyan gazdagon? Utána még nagyszerűbb, még pompásabb dolgok várnak rám. De mik azok? Ó, hogy mennék már, hogy vágyom el innét! Magam sem tudom, mi lelt.
- Örülj nekünk! - mondta a levegő meg a napsugár. - Örülj az üde ifjúságnak itt az isten szabad ege alatt!
De a fenyőfa nekik sem tudott örülni. Nőtt, nőtt, ahogy csak erejétől telt, s zöldellt télen-nyáron. Az emberek, akik látták sötétzöld pompájában, azt mondták: "De szép fa ez!" És karácsony táján őt vágták ki elsőnek. Velejéig hatolt a fejsze, s egy mély sóhajjal elzuhant. Kínzó fájdalmat érzett s félájultan feküdt a földön; nem tudott most a szerencséjére gondolni, elszomorította, hogy meg kell válnia szülőföldjétől, a helytől, ahol felnövekedett; tudta, hogy nem látja soha többé kedves öregebb társait, körül a kis bokrokat, virágokat, talán még a madarakat sem. Bizony, az utazás nem volt kellemes.
Csak akkor tért újra magához, amikor társaival együtt lerakták egy udvaron, s hallotta, hogy egy ember így szól:
- Ez a legszebb! Ezt választjuk.
Aztán két libériás inas egy szép, tágas terembe vitte a fenyőfát. A falakon körös-körül arcképek függtek, a cserépkályha mellett magas kínai vázák pompáztak - oroszlán díszítette a tetejüket -, hintaszékek, selyemhuzatú heverők voltak a nagy szobában, meg hatalmas asztalok tele képeskönyvekkel, játékokkal, amelyek százszor száz tallérba kerültek - legalábbis így mondták a gyerekek. A fenyőfát egy homokkal megtöltött, nagy hordóba állították: a hordót senki sem láthatta, mert zöld szövettel vonták be, és egy nagy, tarka szőnyegre állították. Ó, hogy remegett a fenyőfa, hogy leste-várta, mi következik!
Inasok és szobalányok léptek a szobába, és díszítéséhez láttak. Színes papírból kivágott kis hálókat aggattak ágaira; a hálókat cukorkákkal töltötték meg; aranyozott almát, diót függesztettek fel gallyaira - úgy festettek, mintha rajta termettek volna. Ágai hegyére vagy száz piros, kék, fehér gyertyát erősítettek. Zöld tűi között babák ringatóztak, szakasztott olyanok voltak, mint az emberek, csak kicsinyek - a fenyőfa még sohasem látott ilyeneket -, fönt, a fa csúcsán pedig egy nagy aranycsillag tündöklött. Szép volt, ó, milyen szépséges szép!
- Ma este - mondták körülötte -, ma este meggyújtjuk minden gyertyáját.
"Ó, csak már este volna! - sóvárgott a fenyőfa. - Csak már meggyújtanák a gyertyáimat! Vajon mi következik aztán? Eljönnek-e társaim az erdőből, s látnak-e engem? Bekukucskálnak-e a verebek? Gyökereket eresztek-e itt, s így állok-e feldíszítve, télen-nyáron, öröklétig?"
A roppant vágyakozásba belefájdult a kérge, a kéregfájás pedig éppen úgy gyötri a fákat, mint az embereket a fejfájás.
Aztán végre meggyújtották a gyertyákat az ágain. Micsoda ragyogás! Micsoda pompa! A fenyőfának minden ága beleremegett; az egyik gyertya le is perzselte zöld tűit egy jó darabon.
- Jaj, istenem! - kiáltozták ijedten a szobalányok, s gyorsan eloltották a tüzet.
Most már vigyáznia kellett, nehogy megint elfogja a remegés. Pedig ó, hogy félt! Folyton attól reszketett, hogy elveszíti valamelyik ékességét - szinte eszét vette a kápráztató ragyogás. De egyszer csak kitárult a szárnyasajtó, s egy sereg gyerek rontott be, olyan hevesen, mintha föl akarnák dönteni a fát. A felnőttek nyugodt léptekkel követték őket. A kicsinyek némán álltak egy pillanatig, aztán megint kitört belőlük az ujjongás, de úgy, hogy zengett belé a nagy szoba. Körültáncolták a fenyőfát, és egymás után szedegették le róla az ajándékokat.
- Mit akarnak? - töprengett a fa. - Ugyan mi lesz velem?
A gyertyák tövig égtek az ágain, s akkor gyorsan elfújták őket, aztán megengedték a gyerekeknek, hogy leszedjék a fáról, amit csak megkívánnak. Azok megrohamozták, hogy csak úgy recsegtek az ágai; ha a csúcsát meg az aranycsillagot nem erősítették volna a mennyezethez, talán fel is döntik.
A gyerekek boldogan ugráltak körülötte pompás játékaikkal; a fára már ügyet se vetett senki, legföljebb az öreg dajka pillantgatott ágai közé, de ő is csak azt nézte, nem felejtettek-e egy almát vagy fügét a fán.
- Most egy mesét! Egy mesét! - hízelegtek körül a gyerekek egy alacsony, kövér embert, és odavonszolták a fenyőfa alá. A kövér ember leült a fa tövébe.
- Itt erdőben vagyunk - mondta -, s hátha a fának is hasznára válik, ha meghallgatja a mesét. Hanem igazán csak egy mesét mondok el. Válasszatok: Mákszem Matyiról akartok hallani, vagy Együgyű Jankóról, aki lebucskázott a grádicson, mégis becsületet nyert, és feleségül kapta a királykisasszonyt?
- Mákszem Matyiról mesélj! - kiáltották néhányan. - Együgyű Jankóról! - követelték a többiek. Nagy zsivaj kerekedett. Csak a fenyőfa állt szótlanul és tűnődve, s azt gondolta: "Velem már nem is törődnek!" Pedig hát ő már kivette a részét a dicsőségből.
És a kövér ember mesélt Együgyű Jankóról, aki lebucskázott a grádicson, mégis becsületet nyert, és feleségül kapta a királykisasszonyt. A gyerekek tapsoltak, és azt kiabálták:
- Mesélj még! Mesélj!
Mákszem Matyi történetét is hallani szerették volna, de be kellett érniük Együgyű Jankóval.
A fenyőfa némán és elgondolkozva meredt maga elé: az erdei madaraktól nem hallott efféle mesét soha. "Együgyű Jankó lebucskázott a grádicson, mégis megkapta a királykisasszony kezét! Igen, úgy látszik, ez a világ sora!" - tűnődött, és elhitte a mesét az utolsó szóig, hiszen olyan derék embernek látszott, aki elmondta! "Bizony, bizony, ki tudja! Hátha egyszer én is lebucskázom a grádicson, és királykisasszonyt kapok feleségül!" - álmodozott. S már előre örült a másnapnak; biztosan újra gyertyákkal, játékokkal, aranyos gyümölcsökkel ékesítik fel.
"De holnap nem remegek! - fogadkozott. - Szívből örülök majd a pompámnak. Holnap újra meghallgatom Együgyű Jankó történetét, talán még Mákszem Matyiét is", és hallgatagon, tűnődve virrasztott egész éjszaka.
Reggel inasok és szolgák léptek a nagy szobába.
"Újra feldíszítenek!" - gondolta ujjongva a fenyőfa.
De megfogták, és kivonszolták a szobából, fölvitték a lépcsőn a padlásra, s egy sötét zugba állították, ahová egyetlen napsugár sem ért el.
"Hát ez meg micsoda? - kérdezte magában a fa. - Mit csináljak itt? Hiszen ide egy hang se jut el hozzám!"
Nekidőlt a falnak, és gondolkozott, gondolkozott: Ráért: napok mentek, éjszakák múltak, de a padlásra nem ment föl senki. Végre megjelent valaki, de csak azért, hogy néhány ládát állítson a sarokba. A fenyőfa ott állt a sötét zugban, s már úgy látszott, hogy mindenki megfeledkezett róla.
"Odakinn most tél van - vigasztalta magát. - Kemény és fagyos a föld, hó takar mindent. Most nem tudnak elültetni, azért kell ebben a zugban megvárnom a tavaszt. Lám, gondot viselnek rám. Milyen jók is az emberek! Csak olyan sötét ne volna, s akadna valami társam!"
- Cin, cin! - cincogta egy előiramodó egérke. Aztán odaszaladt egy másik is. Körülszimatolták a fát, és besurrantak az ágai közé.
- Rettenetesen hideg van! - panaszkodtak a kisegerek. - Különben egészen jó itt, igaz-e, te öreg fenyő?
- Nem vagyok én öreg! - felelte a fenyő. - Vannak nálam sokkal öregebbek.
- Honnan jöttél? - kérdezték az egerek. - És mit láttál? - Szörnyen kíváncsi szerzetek voltak. - Mesélj nekünk a világ leggyönyörűbb helyéről, ha ugyan jártál ott! Voltál-e az éléskamrában, ahol sajtok illatoznak a polcon, és sonkák lógnak a rúdról? Ahol faggyúgyertyán táncol az egérnép? Soványan megyünk be oda, és kövéren jövünk ki. Jártál-e ott?
- Ott nem jártam - felelte a fenyőfa. - De mesélek nektek az erdőről, ahol nap süt, és madarak énekelnek.
És elmesélte egész ifjúságát. A kisegerek még sohasem hallottak ilyen mesét, buzgón hallgatták, és azt mondták a végén:
- Ó, de sok mindent láttál te! És milyen boldog voltál!
- Boldog? - kérdezte a fenyő, aztán újra végiggondolta, amit elmondott. - Csakugyan, egészen szép idők voltak azok!
Aztán elmesélte, mit látott karácsony este, amikor mézeskaláccsal aggatták teli, gyertyákat gyújtottak az ágain.
- Ó! - álmélkodtak az egérkék. - Milyen boldog is lehettél, öreg fenyő!
- Mondtam már, hogy nem vagyok öreg! - bosszankodott a fenyő. - Ezen a télen hoztak az erdőről. A legszebb korban vagyok. Csak nagyon magasra nőttem.
- Olyan szépen tudsz mesélni! - lelkesedtek a kisegerek. És másnap éjjel magukkal hoztak még négy egérkét, hogy azok is hallhassák a fenyőfa meséit. A fenyő pedig minél tovább mesélt, annál jobban emlékezett ifjúságára, és azt sóhajtotta magában:
"Mégiscsak szép idők voltak azok! De visszatérhetnek, még visszatérhetnek egyszer! Együgyű Jankó is lebucskázott a grádicson, mégis megkapta a királykisasszony kezét, hátha nekem is királykisasszony jut feleségül!" - és az erdő legszebb fiatal nyárfája jutott az eszébe. Az ő számára az a kis nyárfa volt a világ legszebb királykisasszonya.
- Ki az az Együgyű Jankó? - kérdezték az egérkék. És a fenyő elmondta nekik az egész mesét - karácsony este minden szavát megjegyezte magának. Az egerek majdnem a fa csúcsáig szökdeltek gyönyörűségükben. A következő éjjel már egész sereg egér hallgatta a fenyőfát, vasárnap pedig két patkány is odavetődött, de ezek ócsárolták a mesét, s elszomorították vele az egérkéket. Most már nekik sem tetszett olyan nagyon a fenyőfa meséje.
- Csak ezt az egyetlenegy mesét tudod? - kérdezték a patkányok.
- Csak ezt - felelte a fenyő. - Életem legboldogabb estéjén hallottam, csakhogy akkor még nem tudtam, milyen boldog vagyok.
- Nyomorúságos mese ez! Nem tudsz olyat, ami faggyúról meg szalonnáról szól? Valami éléskamramesét?
- Olyat nem tudok - mondta a fenyő.
- Akkor ajánljuk magunkat! - És a patkányok faképnél hagyták. Lassanként a kisegerek is elmaradoztak, és a fenyőfa keserűen sóhajtotta - Milyen jó is volt, amikor a fürge kisegerek körém telepedtek, és a meséimet hallgatták! Ők is elfelejtettek. Most már csak akkor leszek boldog, ha egy napon levisznek innen.
De mikor lesz az, mikor?
Egy reggel emberek jöttek fel a padlásra, félretolták a ládákat, és kiráncigálták a sötét zugból a fenyőt. Nem bántak éppen szelíden vele, odacsapták a padlóhoz, s egy szolga már vonszolta is a lépcső felé, ahol fényesen sütött a nap.
- Újra kezdődik az élet! - ujjongott a fenyő. Érezte az üde levegőt, az első napsugarakat - kinn volt az udvaron. Olyan gyorsan történt vele mindez, hogy ideje sem volt végignézni magát. Volt elég látnivaló körülötte. Az udvaron túl viruló kert illatozott; rózsák hajoltak üdén, mosolyogva az alacsony sövényre, a virágzó hársak között fecskék cikáztak, és boldogan csivitelték: "Csivitt, csivitt, a párom, az van itt!" De persze nem a fenyőfára értették.
- Most aztán élek! - örvendezett a fenyőfa, és kinyújtóztatta az ágait, de jaj, megsárgult és elszáradt minden kicsi tűlevele.
Ott hevert csalán és gaz között az udvar sarkában. De a csúcsán még ott tündöklött az aranycsillag, s visszaverte a napsugarakat.
Az udvaron vidáman játszottak a gyerekek, akik karácsony este körültáncolták a fenyőfát, és annyiszor örültek neki. A legkisebbik most odaszaladt hozzá, és leszakította csúcsáról az aranycsillagot.
- Nézzétek, mit találtam ezen a csúnya, vén karácsonyfán! - kiáltotta, és rátaposott a száraz ágakra, amelyek recsegve törtek le kis csizmája alatt.
A fenyőfa elnézte az üdén virágzó, szép kertet, aztán végigtekintett magán, és szégyenkezve vágyott vissza a padlás sötét zugába. Az erdőre gondolt, üde ifjúságára, a vidám karácsonyestre meg a kisegerekre, akik olyan gyönyörűséggel hallgatták Együgyű Jankó meséjét.
- Elmúlt, minden elmúlt! - sóhajtotta a szegény fenyőfa. - Mért is nem örültem akkor, amikor még örülhettem volna? Most már késő!
Jött egy fejszés ember, és fölvágta a fenyőfát; jókora nyaláb aprófa lett belőle. Föllobogott a nagy üst alatt, s mélyeket sóhajtott, olyan hangosan, hogy puskaropogásnak hallatszott. A kint játszadozó gyerekek be is szaladtak, leguggoltak a tűzhely elé, belenéztek, és harciasan kiabálták: "Piff-puff!" A fenyőfa pedig minden roppanásnál - egy-egy sóhaj volt minden roppanása - egy nyári napra gondolt, vagy egy téli éjre kinn az erdőben, amikor csillagok szikráztak fölötte; a karácsonyestre gondolt meg Együgyű Jankóra, az egyetlen mesére, amit hallott és elmesélt. Végül nem maradt belőle más, csak egy marék hamu.
A gyerekek tovább játszottak az udvaron; a legkisebbik a mellére tűzte az aranycsillagot, amely azon a boldog estén a fenyőfa legszebb ékessége volt. De annak az estének vége; vége a fának is, vége a mesének is; vége, vége - minden mesének ez a vége.
BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK!!!
Nincs mese, menthetetlenül beleszerettem a történetbe. Nem győzöm dicsérni, áradozni róla. Megunni pedig végképp nem sikerül!Házasságával és a Törzstől való menekülésével Takeo kivívta Arai, illetve Fudzsivara nagyúr haragját is, ráadásul a Törzs is üldözi őt minden erejével.
Arai Daiicsi, aki a Tohanok bukását kihasználva megkaparintotta a Hármas Birodalom fölötti hatalmat, azért haragszik rá, mert szövetségeseként elvárta volna Takeotól a tájékoztatást házasságáról, illetve nehezményezte a Törzzsel való szó nélküli eltávozását is. Fudzsivara pedig egyoldalúan kreált egy eljegyzést Kaedével, így ő is "joggal" dühös.
Takeónak nincs könnyű helyzete, rengetegféle elvárásnak kell megfelelnie, nem tud lelkiismeretével sem rendesen elszámolni.
"Neveltetés a Rejtettek közt, befogadás a harcosok osztályba, ráadásul törzsi elvárások: csupa kibékíthetetlen elem Takeo életében."
Miközben Takeo hadakozik uradalmukért, az őket megillető jussukért, Kaede elhatározza, hogy meglátogatja testvéreit. Döbbenettel veszi tudomásul, hogy Fudzsivara nagyúr elrabolta őket. Hamarosan ő maga is fogságba esik, miközben menteni próbálja testvéreit.
Vajon elegendőek Takeo képességei és a bosszúvágy céljai eléréséhez, a jóslatok megvalósításához? Ő és Kaede vajon valaha békés módon tudják élni együtt az életüket?
Vajon elegendőek Takeo képességei és a bosszúvágy céljai eléréséhez, a jóslatok megvalósításához? Ő és Kaede vajon valaha békés módon tudják élni együtt az életüket?
A szerelem Takeo és Kaede között nem hogy nem múlik, de minden eddiginél lángolóbb.
"Rábámultam. A haja nedves volt, a vonásait ellágyította az iménti szeretkezés. Ő volt a legszebb teremtés, akit valaha is láttam, de közben az agya úgy vágott, mint a borotva. Kimondhatatlanul erotikusnak találtam ezt a kettősséget, nem kevésbé azt, hogy ez a nő a feleségem."
Az utolsó oldalaknál alig láttam a sorokat, úgy potyogtak a könnyeim. Az örömtől vagy a bánattól? Mindkettőtől egyszerre. Nagyon hatásos vége volt!
Így a harmadik résznél ideje volt utánanéznem az írónőnek is, ha már ennyire rajongok munkájáért! :-)Lian Hearn modern nyelveket tanult az Oxfordi Egyetemen. Londonban dolgozott nint filmkritikus és művészeti szerkesztő, mielőtt letelepedett Ausztráliában. Egész életen át tartó érdeklődése Japán felé, a sok utazás, tanulmányai meghozták az eredményt, az Otori trilógiát.
Íme az eredeti borító. Nekem jobban tetszik a magyar verzió! De azért ez sem rossz! :-)Egyértelműen 5/5***
Első rész: Lian Hearn: Fülemülepadló
Második rész: Lian Hearn: Fűpárna
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005
Fordította: Tábori Zoltán
Eredeti cím: Brillance of the Moon
426 oldal
Rettentő helyes kis történetet olvastam Mona Lisa mosolyának vásznon való megszületéséről.Évszázadok óta nagy kérdés, ki is lehetett Leonardo da Vinci modellje!? A szerző tesz egy kísérletet, hogy elvarázsoljon minket egy lehetséges világba. Engem meggyőzött! :-)
A történet főszereplője a kamasz Monna Elisabetta, aki a 15. századi Firenze melletti Villa Vignamaggioban él. Nemesi, jómódú családja selyemhernyó-tenyésztéssel foglalkozik, amiben Lisa is előszeretettel vesz részt. Bár nem igazán vagyok oda a csúszómászókért, itt nagyon nagy örömmel olvastam, mekkora szeretettel bánik a munkás kis hernyókkal. Szinte már kedvem támadt nekem is ehhez a foglalatossághoz.
Lisa nem egy elkényeztetett úrilány, szívesen veszi ki a részét a házimunkából is. Lázadását a nemesi pöffeszkedés ellen jól jellemzi például az is, hogy szívesen merül el a főzéstudomány művészetében. Valóban művészetnek éreztem, mert hatalmas élvezettel készített el gasztronómiai csodákat, ráadásul ezeket nagy-nagy örömmel tette szerettei elé. Legjobb barátnőjét sem a nemesség köreiből választja. Silvia a család egyik szolgálója, vele osztja meg minden búját-baját, tőle kér szerelmi, érzelmi ügyekben tanácsot.Ez a lány gondolkodik, használja az eszét. Igazi kis tűzrőlpattant egyéniség, nagyon szerettem. Minden szeretetét megosztja Uccioval, a kecskével, rém bájos kis jelenetekkel tarkítva.
Leonardo da Vincit, a család barátját már gyermekkorában elvarázsolja, megihleti Lisa mosolya, és pontosan ő mutatja be őt Giulianonak, a legkisebb Medici fiúnak, akivel már kezdettől fogva mély érzelmi szálakba gabalyodnak.
Lisa készülődik az első báljára, ahol szülei reményei szerint talán egy jómódú, szintén nemes családból származó udvarlója is akad. Sajnos egy balszerencse folytán ez a bál elmarad. Az évek meg csak telnek és telnek. Mikor végre megtörténik ez az első bál, már senki sem ugyanaz, főként Lisa. Az akkori időknek megfelelően felnőtt nő lett belőle. Giulianoval való szerelmének gátat szab a politika, elszakítva őket egymástól nagyon hosszú időre.
Az én szememben irigylésre méltóan alakult Lisa élete. Bár boldogsága nem volt maradéktalan, megbecsülte, hálát adott azért, amije van. És ez nem volt kevés!
Szentimentalizmusomat rendkívüli módon táplálta ez a könyv, nagy-nagy örömmel olvastam az utolsó soráig. Balzsamos érzés volt elmerülni valóban ebben a világban, kis ékszerekre lehet benne lelni. :-)
Nagyon pontos képet fest a szerző a politikai, vallási, kulturális háttérről, arról az életről, amely Firenzét abban az időben jellemezte. Maga a történet sok helyen a képzeletből merítkezik, de velem nagyon el tudta hitetni, hogy ez akár így is lehetett.
Bevallom, engem eddig ez a festmény hidegen hagyott, de a könyv hatására mindenképp másképp tekintek ezentúl rá!
A könyvért köszönet a Tericum Kiadónak és Szeee-nek!
5/5
Tericum Kiadó, 2010
Fordította: G. Szilágyi Zsófia
Eredeti cím: The Smile
314 oldal
Bár kissé kezdetlegesnek éreztem, azért egész jó kis krimit olvastam. E könyv alapján én azt gondoltam, hogy elsőkötetes szerzőről van szó, de tévedtem. Ehhez képest egy picit többet vártam volna.Léna egy belevaló középkorú orosz újságírónő. A saját lábán áll, önmaga igazgatja életét. És gyermeket vár. Igazából csalódott a szerelemben, párja nincs. A gyermek véletlenül köszöntött be az életébe. Vagy talán mégsem!? Igen! Akarja ezt a gyermeket minden erejével, minden szeretetével, de férfit, apát nem tud elképzelni mellé, mivel nem találkozott még számára megfelelővel, és erre az esélyt sem látja.
Egy napon viszont kórházi ágyon ébred, fogalma sincs, mi történt vele, hogy került oda, mit csinálnak vele. De abban biztos, hogy valami nem kóser. A kezébe infúzió kötve, a kábulattól még gondolkodni is alig bír. Miközben próbál rájönni, mi a fene folyik körülötte, sikerül kihallgatnia egy beszélgetést két ápoló között, amiből kiderül, hogy gyermeke meghalt, de egyébként is életképtelen lett volna. De ez hogy történhetett, amikor semmi gond nem volt? Még zavarosabbá válik minden!
Miután továbbra is biztos benne, hogy szörnyű dologba keveredett, próbál megszökni, ami nehézségek árán ugyan, de azért sikerül is neki. Természetesen első útja a rendőrségre viszi, de senki nem hajlandó hinni neki.
Innentől kezdve meg van pecsételve a sorsa, nincs más hátra, mint a menekülés, segítségkérés, magyarázkodás. Szerencsére van segítsége, talál barátokat a bajban, és persze újságírói vénája sem száradt ki. Kiderül, hogy nem pár érdekhajhász, pénzsóvár ember ellen küzd, még csak nem is nemzetközi, annál inkább egy világméretű maffiahálózattal.
Menekülése során el kell hagynia Oroszországot is, ahol szintén hajtóvadászat folyik ellene. Mindent megtesz szerettei, illetve saját maga megmentése érdekében. Vajon sikerül megmenekülnie, lehetséges egy ekkora monstrum szervezettel szemben felvenni a harcot, ahol ki tudja milyen érdekek állnak a háttérben, mi mindenre képesek céljaik elérése érdekében?
Végeredményben személyes életében is váratlan, számára is teljesen meglepő ajtók nyílnak meg! Talán még sincs minden veszve?!
A téma nagyon tetszett, hiszen a szervkereskedelem témája manapság is aktuális, nem kis pénzt hozva illegális módon az alvilág számára. Mondjuk ez a része a szervkereskedelemnek, azaz a magzatvér-, illetve placentakinyerés félidős terhesekből extrán rázós volt számomra. Borzalmas belegondolni, hogy esetleg ilyen történetek a valóságban is előfordulhatnak. Ennek ellenére nem rendített meg nagyon a történet, amit a könyv rovására írok! Mindettől függetlenül viszonylag jól elszórakoztatott és mindenképpen elgondolkodtatott a könyv.
A könyvért köszönet az Athenaeum Kiadónak!
A kiadó gondozásában jelent meg a szerző másik műve is Magyarországon A téboly könnyed léptei címmel 2009-ben.
3/5
Athenaeum Kiadó, 2010
Fordította: Goretity József
Eredeti cím: Krov'nyerozsgyonnih
275 oldal
Csatlakozom barátaimhoz, akik szintén azt hitték, hogy egy nő írta a könyvet! Tévedtünk! Persze ennek nincs nagy jelentősége, csak érdekességképpen említettem. Hacsak az nem említésre méltó, hogy végig az volt az érzésem, hogy egy kiégett 60-as háziasszony sorait olvasom. :-(Jaj, belevágtam a kellős közepébe! Nagyon nem tetszett ez a könyv! Az hagyján, hogy mondjuk a történet lehetett volna akár érdekes is, de olyan bugyután lett összerakva, hogy ihaj! De még a mondatok is olyanok, mintha csak úgy oda lettek volna dobálva véletlenszerűen a papírra. Darabosak, hidegek, zörögnek.
Peónia nagyon fiatalon megözvegyül. Belül igazából nem nagyon rendül meg, házassága rossz volt, viszont a kínai hagyományoknak megfelelően - főként, hogy az 1800-as évek végén járunk - illene méltón megsiratnia elhunyt férjét. Ő lázad mindenféle elvárás ellen. Két igen szélsőséges választási lehetősége van. Az egyik, hogy élete végéig özvegyen él, többé nem létesít semmiféle párkapcsolatot, illetve a másik, hogy "hősként" öngyilkos lesz. Számára mindkettő elfogadhatatlan, még az 1 éves gyászidőt sem hajlandó kivárni.
Miközben férje holttestét viszi haza családjához, útközben összetalálkozik egy rég nem látott rokonával. Filozofálgatnak, flörtölgetnek, az élet nagy dolgait vitatják meg. A lány hirtelen elhatározásból dönt: ő igenis éli a saját maga életét, fittyet hányva elvárásoknak, hagyományoknak. Férfiak tömkelegét fogyasztja el, használja őket, játszik velük.
Persze kérdés, hogy a végére megleli e számításait!? Talán bölcsebbé válik, ráébred igazi vágyaira. Ettől függetlenül Peóniától a hideg rázott. Mélységes mély szerelemből a rákövetkező 5 percben újabb mélységes mély szerelembe esett egy másik férfival. Ez semmi problémát nem jelentett neki. És ez olyan közhelyes, szirupos mondatokkal elénk tálalva, ami szintén nem tetszett.
2/5
A könyvért köszönet a Tericum Kiadónak és Szeee-nek!
Tericum Kiadó, 2010
Fordította: Gáti István
Eredeti cím: The Red Peony
397 oldal
Igencsak megihletett a könyv, ugyanis gyakorlatilag azonnal útra kelnék, világgá mennék, elmélkednék, élvezném az életet a könyv hatására. :-) Bugris koromban sokszor a határán voltam, hogy nyakamba kapom a világot, de nem volt hozzá bátorságom. Most már nem is tehetem, megvan a saját kis életem, családom, de a megközelítő élményt megadta Elizabeth Gilbert, aki önéletrajzi regényében beavatott minket életének jó pár évébe. Abba az életbe, ami igencsak sikeresnek volt mondható...Van egy asszony, aki minden téren sikereket könyvelhet el... látszólag. Csodálatos házban lakik, sikeres vállalkozása van, férjnél van, vagyonnal rendelkezik. De! A házassága mégsem működik! Szenved, majd meghal benne. Egy, talán az utolsó kibírható éjszakán zokogva borul a fürdőszoba padlójára (mint ahogy ezt már sokszor megtette), segítséget kérve a fölsőbb hatalmaktól. Bár érdekes módon, de megkapja a választ.
Ő bizony tényleg nekivág a világnak. Elhatározza, hogy először Olaszországba megy a testi gyönyöröket keresni, ami akár állhat a világ legjobb pizzájának elfogyasztásából is... de azért még sok más is belefér! :-)
A következő célállomás India, ahol a meditálást, Isten, illetve önmaga keresését helyezi előtérbe. Itt elvonul egy asramba, ahol indiai guruk tanítását, vezetését élvezi. Mindezt a keleti filozófia, ezotéria segítségével.
Indonéziába egy öreg füvesember invitálja, akivel pár évvel azelőtt találkozott egy hivatali útján. Itt próbálja megtalálni az egyensúlyt a világban, önmagában. Keresi az igazságot, a szerelmet, az élet értelmét.
Mindhárom útnak úgy vág neki, hogy se kutyája, se macskája nincs az adott országban, élete ugye romokban hever. Szerintem rettentő nagy bátorság kellett hozzá, én nagyon irigyeltem ezért.
A könyv szerintem rendben van, a helyén van, bár engem túlzottan a maszturbálásának részletei és a bővelkedő szexuális élményeinek következtében kialakult hólyaggyulladása nem érdekelt volna, de ezt betudom a nagy őszinteségnek! No és a sok meditálás, az indiai elvonulások részletezése is kissé túllőtt nálam már a célon.
Természetesen a humor nem hiányozhatott a történetből, ez adta a sava-borsát. Hazudnék, ha azt mondanám, óriási irodalmi értékkel gazdagodtam, de jó időben jött, megfelelő módon. Összességében nagyon kellemesen kikapcsolódtam, jót szórakoztam a könyv olvasása közben.
A könyv történetéből mozifilm készült Julia Robert főszereplésével, amit éppenséggel jelenleg is meg lehet tekinteni a filmstúdiókban!
4/5
Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2010
Fordította: Balázs Laura
Eredeti cím: Eat, Pray, Love
463 oldal
Kedves, bájos nő mosolyog vissza a könyvborító hátuljáról. Sarita Mandanna jelenleg Torontóban élő indiai írónő első kötetén vagyok túl. Illetve dehogy vagyok túl, még sokáig a hatása alatt leszek! Adott bőven gondolkodni valót.Származásából adódóan mélyen érinti az indiai hagyományokat, kezdve a gyermekek születésétől az elhalálozásig, de természetesen nagy szerepe van a házasságkötéseknek, a föld megáldásának, szellemektől való megtisztításának és egyéb csiribiri dolgoknak. A középpontban egy asszony áll, akinek az életét végigkíséri a nyomorúság, aki nagyon ritkán tud a boldogság tortájából szelni.
1878-ban járunk a gyarmati Indiában. Hatalmas örömhír éri el a Nacsimanda családot. Sok évtizedes várakozás után végre leánygyermek születik Kurg városában. Devi születése mindenkit hálára késztet az Iguthappa-templomban lakó mindenható istenség, Iguthappa Szvámi felé. Őhozzá egyébkét is sokszor fohászkodnak a történetben, neki adnak hálát születésért, termésért, jószerencséért.
Devi mindenki kedvence, kivétel nélkül az összes rokon kényezteti, amit a kislány jócskán ki is használ. Egy tragédia folytán hozzájuk kerül Devanna is, akivel testvérként nőnek fel. A fiú szinte már gyermekkoruktól kezdve nem csupán testvérként tekint Devire. Valami sokkal többet érez iránta, mi több, nem is tud más feleséget elképzelni magának, csakis őt. Óvja, védi, kiszedi a tüskéket a lábából, szóval igazi kis lovag.
Devi viszont 9 éves korában találkozik Macsuval, a nagy tigrisölővel, akinek különös szerepe van a társadalomban, felsőbb hatalmakkal ér fel tisztsége. A kislány azon nyomban beleszeret, álmaiban ő Macsuval köti össze életét. Devanna persze ennek semmi esélyét nem látja, úgyhogy nem is nagyon aggódik.
Devi mindenki kedvence, kivétel nélkül az összes rokon kényezteti, amit a kislány jócskán ki is használ. Egy tragédia folytán hozzájuk kerül Devanna is, akivel testvérként nőnek fel. A fiú szinte már gyermekkoruktól kezdve nem csupán testvérként tekint Devire. Valami sokkal többet érez iránta, mi több, nem is tud más feleséget elképzelni magának, csakis őt. Óvja, védi, kiszedi a tüskéket a lábából, szóval igazi kis lovag.
Devi viszont 9 éves korában találkozik Macsuval, a nagy tigrisölővel, akinek különös szerepe van a társadalomban, felsőbb hatalmakkal ér fel tisztsége. A kislány azon nyomban beleszeret, álmaiban ő Macsuval köti össze életét. Devanna persze ennek semmi esélyét nem látja, úgyhogy nem is nagyon aggódik.
A könyv első harmadáig viszonylag egy síkon mozgott a történet hangulata, ami nem jelenti azt, hogy unalmas volt. Ellenkezőleg! Ám ekkor a történet egy olyan fordulatot vett, hogy én levegőért kapkodtam, a pilláimat rebegtettem és hosszas huhhh hagyta el a torkom. Amit eddig logikusan sejtetni engedett a könyv, az romjaiba dőlt.
Telnek az évek, éli ki-ki a saját maga életét. Devi gyönyörű fiatal nővé cseperedik, és bizony ő sem közömbös a tigrisölő számára. És akkor megtörténik a házasságkötés. Hogy kivel??? Titok! A történet tele van tragédiákkal, nyomorúsággal, így az esküvő sem "véletlen" módon jön létre. Minden szereplő élete teljes mértékben megváltozik, már semmi sem ugyanaz, nem tudni, mit remélhetnek a szereplők a jövőtől.
Devi, Devanna és a tigrisölő Macsu életét végigkísérhetjük meglett korukig. Végigizgulhatjuk Tigrisdombon a nem mindennapi életüket. Megdöbbentő volt Devi kitartása, illetve a problémákon való felülemelkedési képessége. Fogalmam sincs, mit tettem volna a helyében bizonyos szituációkban. Semmiképp nem tudtam figyelmen kívül hagyni a vallási, családi hátteret, ami jelentős mértékben meghatározta a főhősök cselekedetét, jellemét.
Devanna nagy kedvencem volt. Sajnáltam mindvégig, drukkoltam neki, hogy rendbe jöjjön az élete, helyre tudja hozni a végzetes hibát, amit elkövetett.
Mi a tanulsága a könyvnek? Még nem tudom! Folyamatosan rágom, emésztgetem, elmélkedem rajta. Ahogy fent is említettem, mindenképpen a hagyományoknak van a legnagyobb szerepe. Azt éreztem, hogy mindegy kivel mi történt, bármilyen tragédia ellenére a tartást senki nem veszítette el. Néhol nekem már szinte érzéketlennek is tűntek egyes szereplők.
Telnek az évek, éli ki-ki a saját maga életét. Devi gyönyörű fiatal nővé cseperedik, és bizony ő sem közömbös a tigrisölő számára. És akkor megtörténik a házasságkötés. Hogy kivel??? Titok! A történet tele van tragédiákkal, nyomorúsággal, így az esküvő sem "véletlen" módon jön létre. Minden szereplő élete teljes mértékben megváltozik, már semmi sem ugyanaz, nem tudni, mit remélhetnek a szereplők a jövőtől.
Devi, Devanna és a tigrisölő Macsu életét végigkísérhetjük meglett korukig. Végigizgulhatjuk Tigrisdombon a nem mindennapi életüket. Megdöbbentő volt Devi kitartása, illetve a problémákon való felülemelkedési képessége. Fogalmam sincs, mit tettem volna a helyében bizonyos szituációkban. Semmiképp nem tudtam figyelmen kívül hagyni a vallási, családi hátteret, ami jelentős mértékben meghatározta a főhősök cselekedetét, jellemét.
Devanna nagy kedvencem volt. Sajnáltam mindvégig, drukkoltam neki, hogy rendbe jöjjön az élete, helyre tudja hozni a végzetes hibát, amit elkövetett.
Mi a tanulsága a könyvnek? Még nem tudom! Folyamatosan rágom, emésztgetem, elmélkedem rajta. Ahogy fent is említettem, mindenképpen a hagyományoknak van a legnagyobb szerepe. Azt éreztem, hogy mindegy kivel mi történt, bármilyen tragédia ellenére a tartást senki nem veszítette el. Néhol nekem már szinte érzéketlennek is tűntek egyes szereplők.
Jó vaskos könyvre sikeredett, de nem bántam, mert mindvégig benne/vele éltem! Nem csodálnám, ha ráharapna a filmipar.
Ó, a borítót majd elfelejtettem méltatni. Gyönyörűre sikeredett, a szabadság vágyát juttatja eszembe, talán amire Devi is mindvégig vágyott...
Ó, a borítót majd elfelejtettem méltatni. Gyönyörűre sikeredett, a szabadság vágyát juttatja eszembe, talán amire Devi is mindvégig vágyott...
A könyvért köszönet az Athenaeum Kiadónak!
5/5
Athenaeum Kiadó, 2010
Fordította: Nagy Gergely
Eredeti cím: Tiger Hills
573 oldal
Elsősorban a borító, a könyv külleme fogott meg. Nap mint nap kezembe vettem, szagolgattam, nézegettem a csodaszép kiadást. Gyönyörű, igényes kötetről van szó.Lamarat Minar 6 hónapos volt, amikor várandós anyjával Marokkóból Hollandiába vándorol.
19 év múlva érkeznek vissza Iwojenbe, ahol is Lamarat húgát szándékoznak férjhez adni Moszához. Ám a férjjelölt megfutamodik, egyenesen egy bordélyházba menekül. Lamaratra és Khalidra, a taxisofőrre hárul a feladat, hogy visszahozza az eltűnt férjet.
Miután "elvégezték a feladatot" és visszavitték a pernahajder vőlegényt, a menyasszony, Rebeka gondoskodik róla, hogy az esküvő ne múljon el zavartalanul...
A könyv foglalkozik a kivándorlók belső gondolataival, küzdelmeivel, honvágyukkal, illetve hogy milyen módon élik meg visszatérésüket szülőhazájukba.
Bevallom, ez nem az "én könyvem" volt. Már Závada Pál előszavával sem bírtam, azt fel is adtam... Csalódtam! Magamban! Egyértelmű, hogy nagyon szép, értékes könyv. De számomra túl művészi volt, kifogott rajtam. Szégyellem bevallani, de sokszor azt sem tudtam, mit olvasok. Sajnálom, mert úgy vártam ennek a könyvnek az elolvasására!
A könyvért köszönet a Gondolat Kiadónak!
3,5/5
Gondolat Kiadó, Budapest, 2005
Fordította: Fenyves Miklós
Eredeti cím: Bruiloft aan zee
236 oldal
Csengától és Szeee-től érkezett a kérdés, hogy vajon melyik könyvbeli szereplő bőrébe bújnék szívesen? Azt hittem, hogy ez elsőre egy könnyű kérdés, mégis nehézséget okozott. Járkáltam a polcok között, nézegettem a könyveket. Elég sok szimpatikus, számomra irigylésre méltó szereplő eszembe jutott, de talán kettő az, akinek teljes egészében a bőrébe bújnék. De csak pár órára... :-)
Az egyik a Hulló angyalokból Maude az életszeretete, vidámsága, humora, őszintesége miatt.
A másik pedig Isten teremtményeiből Mary az, akivel picit cserélnék. Bár az ő élete nem feltétlenül volt vidám, ő mégis annak élte meg, mert azt csinálhatta, amiért rajongott.
Ohhh, most nézem, hogy már megint Chevalier-nél vagyunk... :-) nem kicsit...
Én továbbpasszolom a kérdést Üstökösnek és Stipistoppnak!
Az egyik a Hulló angyalokból Maude az életszeretete, vidámsága, humora, őszintesége miatt.
A másik pedig Isten teremtményeiből Mary az, akivel picit cserélnék. Bár az ő élete nem feltétlenül volt vidám, ő mégis annak élte meg, mert azt csinálhatta, amiért rajongott.
Ohhh, most nézem, hogy már megint Chevalier-nél vagyunk... :-) nem kicsit...
Én továbbpasszolom a kérdést Üstökösnek és Stipistoppnak!
Vigyázat! Ömlengés következik...Remegve vártam az újabb rész kézbevételét! Szerencsére most sem kellett csalódnom! Mintha nem is lennének külön a kötetek, ugyanott folytatódott a történet, ugyanazzal a megszokott izgalommal. Ugyanúgy fogvatartott, csak a kötelességek miatt tettem le a könyvet. Szemem már majd kiesett, úgy faltam a sorokat!
Hogy is csináljam, hogy ne lőjek le poént azoknál, akik még nem olvasták az előző részt??? Azt hiszem pici spoiler muszáj lesz, de tényleg csak a szükséges mértékben!
Otori Takeo lesz a Tohan nemzetség vezére apja, Otori Sigeru halála, illetve Iida Szadamu vezér legyilkolása által. Új kötelességek előtt áll, hatalmas felelősség szakad a nyakába. Az emberek már nem úgy néznek rá, mint annak előtte. Tőle várják a felszabadítást az éhezés, az elnyomás alól. Nincs könnyű helyzetben továbbra sem, hiszen két nemzetség is igényt tart rá. Az egyik a Törzs, a másik pedig apja, azaz most már az ő nemzetségének népe, a Tohanok. Továbbra sem bízhat szinte senkiben. Egyedül szerelmébe, Kaedébe veti bizalmát, de róla nem tudja, él-e, hal-e?
Nehezíti a dolgot, hogy a Törzs tagjai erőszakkal elrabolták őt, kényszerítik rá, hogy ehhez a nemzetséghez legyen hűséges, őket szolgálja az egyre kifinomultabb, egyre fejlettebb képességeivel.
Takeonak egy porcikája sem kívánja a Törzshöz való csatlakozást. Mindent elkövet, hogy megszökjön és a szívének kedves utat válassza. Úgy érzi, hogy az ősei által ráhagyományozott szellemi-testi örökség kettészakítja. Emellett ráadásul leghőbb vágya, hogy Sigerunak fogadott hűségéről tanúbizonyságot tegyen, halálát megbosszulja.
Kaedének sincs könnyű dolga. Hiszen az előző részben Sigeru nagyúr menyasszonyaként bizonyos védelmet élvezett. Most viszont ki van szolgáltatva a jelenleg legerősebb nemzetség vezére, Arai döntésének. A mielőbbi házasságkötés a cél, a nagyúr által kiválasztott férfival. Kaede próbálja húzni az időt, kénytelen hihetetlen határozottságot, már-már férfias viselkedést tanúsítani a férfiak távolságtartásának érdekében. Ő is próbálja kitapogatni, kiben bízhat, kitől kérhet segítséget. Közben persze ő is sóvárog szerelme után, bár előtte is bizonytalan párja holléte, hogyléte. A legkézenfekvőbb és legszerencsésebb megoldás persze az egymással kötött házasság lenne, de hát ugye így érdekes a történet, hogy nem megy ez olyan könnyen. Egyáltalán sikerül-e valaha???
Odavagyok ezért a könyvért, szinte fájt, hogy abba kellett hagynom. Továbbra sem vagyok oda a japán kultúráért, harcművészetért, de ez egy cseppet sem zavar! :-)
Hogy is csináljam, hogy ne lőjek le poént azoknál, akik még nem olvasták az előző részt??? Azt hiszem pici spoiler muszáj lesz, de tényleg csak a szükséges mértékben!
Otori Takeo lesz a Tohan nemzetség vezére apja, Otori Sigeru halála, illetve Iida Szadamu vezér legyilkolása által. Új kötelességek előtt áll, hatalmas felelősség szakad a nyakába. Az emberek már nem úgy néznek rá, mint annak előtte. Tőle várják a felszabadítást az éhezés, az elnyomás alól. Nincs könnyű helyzetben továbbra sem, hiszen két nemzetség is igényt tart rá. Az egyik a Törzs, a másik pedig apja, azaz most már az ő nemzetségének népe, a Tohanok. Továbbra sem bízhat szinte senkiben. Egyedül szerelmébe, Kaedébe veti bizalmát, de róla nem tudja, él-e, hal-e?
Nehezíti a dolgot, hogy a Törzs tagjai erőszakkal elrabolták őt, kényszerítik rá, hogy ehhez a nemzetséghez legyen hűséges, őket szolgálja az egyre kifinomultabb, egyre fejlettebb képességeivel.
Takeonak egy porcikája sem kívánja a Törzshöz való csatlakozást. Mindent elkövet, hogy megszökjön és a szívének kedves utat válassza. Úgy érzi, hogy az ősei által ráhagyományozott szellemi-testi örökség kettészakítja. Emellett ráadásul leghőbb vágya, hogy Sigerunak fogadott hűségéről tanúbizonyságot tegyen, halálát megbosszulja.
Kaedének sincs könnyű dolga. Hiszen az előző részben Sigeru nagyúr menyasszonyaként bizonyos védelmet élvezett. Most viszont ki van szolgáltatva a jelenleg legerősebb nemzetség vezére, Arai döntésének. A mielőbbi házasságkötés a cél, a nagyúr által kiválasztott férfival. Kaede próbálja húzni az időt, kénytelen hihetetlen határozottságot, már-már férfias viselkedést tanúsítani a férfiak távolságtartásának érdekében. Ő is próbálja kitapogatni, kiben bízhat, kitől kérhet segítséget. Közben persze ő is sóvárog szerelme után, bár előtte is bizonytalan párja holléte, hogyléte. A legkézenfekvőbb és legszerencsésebb megoldás persze az egymással kötött házasság lenne, de hát ugye így érdekes a történet, hogy nem megy ez olyan könnyen. Egyáltalán sikerül-e valaha???
Odavagyok ezért a könyvért, szinte fájt, hogy abba kellett hagynom. Továbbra sem vagyok oda a japán kultúráért, harcművészetért, de ez egy cseppet sem zavar! :-)
Kérem a következőt!!!
5/5***
Első rész: Lian Hearn: Fülemülepadló
Harmadik rész: Lian Hearn: Ragyog a hold
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004
Fordította: Tábori Zoltán
Eredeti cím: Grass For His Pillow
376 oldal
Citromisszában az élet kissé unalmassá válik. Polli, akinek teljes neve mellesleg Dzsemi Gremi Bari Hoppsza Hopplá Berlin Sztereó Onlájn Lebi Akkord Hermonik Bülbül Degerke Tekerke Szigorka Vecsernye Bodorka Honorka Brunetta Kellemes Karácsonyt Lenóra, nem találja helyét. Már Jákó kutya sem jön kutyagoltatni a gyerekeket. Rém unalom minden!Egy szép napon viszont megérkezik Tallérosi Apor, a menő üzletember, azaz a 15,24 cm-es, tetőtől talpig mézes kekszből álló, mazsolaszemű emberke. Apor hatalmas kekszes dobozból szórja a hatalmas pénzmennyiséget mindenkire, akivel csak szembetalálkozik. Úgy gondolja, a pénzen barátságokat vásárolhat. Polli hiába próbálja meggyőzni, hogy enélkül is beszállhat a csapatba, nem hisz nekik.
Mindenkit, akivel csak összetalálkozik, meghív gyönyörű palotájába a hatalmas buliba. Szerencsétlenségére Haragumi és Vilmos Vili is az útjába kerül, akik egyből vérszemet kapnak a sok pénz láttán. Elhatározzák, hogy "megkönnyítik" picit a terhét Tallérosinak.
El is rabolják nagy furfanggal az összes pénzét, és itt kezdődnek az izgalmak. Polliék sietnek a segítségére, és persze Jákó kutya is előkerül. Vajon sikerül bebizonyítaniuk Tallérosi Apornak, hogy nem a pénz számít a barátságban, az életben?
Ebben a kötetben már szerencsére kevesebb gusztustalan dolog volt, úgyhogy barátságosabbnak találtam! :-)
Gondolkodom, hogy eltegyem-e gyermekeimnek ezeket a könyveket későbbre? Vajon megfér majd Gazdag Erzsi, Szutyejev, Tesz-vesz város, Lázár Ervin mellett??? Még gondolkodom!
A könyvért köszönet a Geopen Kiadónak és Borostyánnak!
4/5
Geopen Könyvkiadó, 2009
Fordította: Balázs Éva
Eredeti cím: Mr Gum and the Biscuit Billionaire!
168 oldal
Nehezen vettem rá magam erre a könyvre. Eleve ifjúsági könyv, amelyekért annyira nem rajongok. A kisgyermekeknek szánt könyvek világába minden gond nélkül bele tudok merülni, a nagyobbaknak szólóakkal már nehezebb a dolgom. A végére azért valamelyest sikerült viszonylagos barátságba kerülnöm vele.Először azt hittem, hogy Haragumi nem is lesz annyira rossz ember, mint azt a címe és az őt ábrázoló rajz mutatja. De bizony, hogy nagyon kis genya.
Citromisszában minden megtörténhet, semmi sem fura. Végül is még Haragumi a legéletszerűbb figura. Rossz emberek ugye mindenhol vannak. Na de Péter nevű lányka, kizárólag zöld-lila-sárga színben pompázó, bűzlő húst árusító Vilmos Vili, a hentes? Na jó, még ilyen is elképzelhető, de talán ritkábban. Ó, és még mennyi érdekes jelenség...
Haraguminak a lakása egy disznóól, így érzi jól magát. A kertje viszont gyönyörű, azt maximálisan rendben tartja, minden fűszál a helyén van. Egy nap viszont érkezik ebbe a hihetetlen kis városba egy óriáskutya. A gyerekek imádják, hiszen rendszeresen megkutyagoltatja őket a hátán. Csak egy apró hibája van ennek a kutymáknak. Imádja a kerteket széttúrni. Mi sem természetesebb, hogy megtalálja Haragumi gyönyörű kertjét is. Innentől kezdve vége a békének. Haragumi bosszút esküszik, ehhez Vilmos Vili segítségét kéri. És persze a színpompás romlott húsoknak is van még némi szerepük.
Jákó azért nincs magára hagyva, segítségére sietnek az imádott gyerekek, akikkel együtt szurkoltam, hogy ne sikerüljenek Haragumi tervei. De ennek a szőrmóknak a jó útra téréséért is nagyon drukkoltam.
Az egyetlen bajom a könyvvel az volt, hogy néhol oly gusztustalan dolgok voltak, hogy csak na! Forgott a gyomrom rendesen! Bár tudom, hogy a gyerekeket sokszor vonzzák a rém undorító dolgok. Lehet, hogy pont itt jött ki, hogy nem tudtam maximálisan beleélni magam???!!! Ki tudja?
A könyvért köszönet a Geopen Kiadónak és Borostyánnak!
4/5
Geopen Könyvkiadó, 2009
Fordította: Balázs Éva
Eredeti cím: You're a Bad Man, Mr Gum!
176 oldal
"Ez aztán tényleg mesteri könyv volt egy mesteri embertől!" Nem hinném, hogy hosszú poszt lesz... Gondban vagyok, hogy mit írjak a könyvről!? Nem azért, mert nem tetszett! Nagyon is a magamévá tettem.
A téma nagyon nehéz, hihetetlen profi irodalomként tálalva. Ráadásul nem vagyok biztos benne, hogy vissza tudom adni a könyv hangulatát, értékét. Nem akarom amatőrségemmel lerontani a könyv minőségét. Csak próbálkozom.
A téma nagyon nehéz, hihetetlen profi irodalomként tálalva. Ráadásul nem vagyok biztos benne, hogy vissza tudom adni a könyv hangulatát, értékét. Nem akarom amatőrségemmel lerontani a könyv minőségét. Csak próbálkozom.
Miért is írtam, hogy nehéz a téma? Benne van egy hazáját elhagyó, beilleszkedési gondokkal küszködő ember kálváriája a családjával, országával (vajon melyik is az ő országa?), munkájával, megélhetésével, ...szóval szinte az egész környezetével. Ráadásul nem kis mértékben játszik közre, hogy arab származású. Kell-e a rasszizmus jelentőségét itt bővebben ecsetelnem, főként egy európai országban? Mindenesetre az emészteni való nem mindennapi módon van elénk téve.
Vágjunk bele! Jonas Hassen Khemiri, a svéd-tunéziai szerző önti sorokba megélt érzéseit, hangulatait, emlékeit Tunéziából Svédországba áttelepült családjával kapcsolatban. Főként apja hányattatásait, próbálkozásait próbálja felidézni Kadir levelei segítségével, amelyek tele vannak tűzdelve csűrt-csavart, nyelvi bravúrokkal megspékelt mondatokkal. Kadir nem más, mint Jonas apjának gyerekkori, tunéziai barátja. Ő keresi meg Khemirit egy közös könyv megírásának ötletével. Khemiri és Kadir levelezéséből áll össze a kerek történet.
Végigkísérhetjük, ahogy Jonas apja küzd az identitással. Ő nagyon szeretne tősgyökeres svéd lenni, elsősorban svéd felesége kedvéért. Világhírű fényképésszé válni, ez álmai netovábbja. És hogy elfogadják olyannak, amilyen. Sajnos rá kell döbbennie, hogy ő, mint bevándorló, csekély esélyekkel indulhat. Hadakozik a "bevándorló" meghatározás ellen is, hiszen mindent megtesz azért, hogy elismerjék igyekezetét, erőfeszítéseit a totális beilleszkedés érdekében.
Vágjunk bele! Jonas Hassen Khemiri, a svéd-tunéziai szerző önti sorokba megélt érzéseit, hangulatait, emlékeit Tunéziából Svédországba áttelepült családjával kapcsolatban. Főként apja hányattatásait, próbálkozásait próbálja felidézni Kadir levelei segítségével, amelyek tele vannak tűzdelve csűrt-csavart, nyelvi bravúrokkal megspékelt mondatokkal. Kadir nem más, mint Jonas apjának gyerekkori, tunéziai barátja. Ő keresi meg Khemirit egy közös könyv megírásának ötletével. Khemiri és Kadir levelezéséből áll össze a kerek történet.
Végigkísérhetjük, ahogy Jonas apja küzd az identitással. Ő nagyon szeretne tősgyökeres svéd lenni, elsősorban svéd felesége kedvéért. Világhírű fényképésszé válni, ez álmai netovábbja. És hogy elfogadják olyannak, amilyen. Sajnos rá kell döbbennie, hogy ő, mint bevándorló, csekély esélyekkel indulhat. Hadakozik a "bevándorló" meghatározás ellen is, hiszen mindent megtesz azért, hogy elismerjék igyekezetét, erőfeszítéseit a totális beilleszkedés érdekében.
"Egész életében az anyagi javak túlcsordulásáért küzdött, hogy örömöt szerezzen a családjának. Mosogatott, és kutyaszart szedett, és metrót vezetett, és háziállatokat fotózott."
Jonas belső harcai is nagy jelentőséggel bírnak a történetben. Ha azt gondolnánk, hogy egy, az iskolát alig elkezdő gyermeknek, akit körülvesz szülei szeretete, nem lehet probléma egy új országba való beilleszkedés, tévedünk! Bár mindvégig az apjáért szurkoltam, a végén döbbentem rá, hogy te jó ég, mi van ezzel a gyerekkel, vele ki foglalkozik, őt ki szereti? Talán az ő személyisége még rejtettebb saját maga előtt is, mint apjáé!? Vajon tisztában van vele, hogy kicsoda is ő valójában?
A nyomasztó történet ellenére rendkívül szellemes, fergeteges humorral megáldott könyvet tartottam a kezemben. Nagyon sokat segített ez a humor a történet feldolgozásában. Egyik pillanatban sírtam, a másikban pedig a hasamat fogtam a nevetéstől. Az első soroktól kezdve szerettem!
"Egyébként miért adtad a Montecore nevet a dokumentumnak? Talán elírtad? A mantikórra célzol, az oroszlányszörnyre a szerepjátékotokból? Vagy a Montegóréra utal, a hegy urára? Vagy Monte-coeur akart lenni, a hegy szíve?"
A szerző neve előttem eddig ismeretlen volt eleddig, de türelmetlenül várom a következő könyvét!!!
A fordítást is méltatnám, hihetetlen módon adta vissza a nyelvi bravúrokat. Elsősorban szerintem ez teszi a könyvet nagyon naggyá! Csak sejtem, hogy nem lehetett egyszerű munka ezt a művet lefordítani, főként, ahogy utánaolvastam, a svéd nyelv eléggé szegényes, egyszerű ahhoz, hogy visszaadja ezeket az értékes mondatokat.
A könyvből egyéb, számomra nagyon fontos idézetek találhatók még itt!
A könyvért köszönet a Gondolat Kiadónak!
5/5***
Gondolat Kiadó, Budapest, 2009
Fordította: Papolczy Péter
Eredeti cím: Montecore. En unik Tiger
351 oldal
Mivel Az időutazó felesége nagy kedvencem, ezt a könyvet is nagy várakozással vettem a kezembe. Nem volt ugyanaz a maradéktalan élmény, mint az előbb említett kötetnél, de itt is hozta a formáját az írónő.Arról persze nem tehet a szerző, hogy engem ettől a témától a hideg ráz, ráadásul a lélekvándorlásban nem is hiszek, sőt...
A hátborzongatás ellenére, alig bírtam elszakadni a Vautravers-házból. Mellesleg a könyvtől is, magához láncolt, faltam a sorokat. Sokszor 3-4 sorral lejjebb jártam már, mire az előző mondatokat értelmeztem, felfogtam.
Julia és Valentina egy bájos ikerpár. Amerikában élnek szüleikkel, látszólag nagy összhangban. Mint általában az ikrekről hallani, olvasni lehet, ők is rendkívül kötődnek a másikhoz, egymás nélkül nem nagyon tudnak elképzelni semmi tevékenységet. De ez csak a látszat... Persze ennél azért az "ikerkérdés" sokkal összetettebb, bonyolultabb dolog, gondolom, tudom. Ez azért a későbbiekben nyilvánvalóvá is válik.
Nagynénjük halálával örökölnek egy londoni lakást, a Highgate temető szomszédságában. Rokonuk feltételekhez köti az örökség birtokbavételét. Félve bár, de nagy izgalmakkal, elvárásokkal érkeznek meg a ködös Albionba. Kikerülve a szülői háttér biztonságából, sok-sok ellentét, komoly problémák merülnek fel a két lány között. És akkor még nem beszéltünk a lakásban lakozó különös "világról". De nem is fogok róla említést tenni, mert innentől már erős spoiler lenne! :-)
Különös kapcsolat jön létre köztük és a házban lakó két fiatalemberrel. Nagy kedvencem volt Martin, a kényszerbeteg figura. Összeszorított kézzel drukkoltam neki, hogy sikerüljön a dolgokat helyrehozni.
A könyv háromnegyedéig a maximum 5-ös pontszám volt a nyerő, azonban az utolsó negyednél ez leapadt. Jó nagy fordulatokat tartogatott a végére az írónő, gyakorlatilag a lényeg ide sűrűsödött, viszont egyszerűen nem fogtam fel a miérteket. Nem győzött meg róla, illetve meg sem próbált meggyőzni, hogy miért úgy történtek a dolgok, ahogy! A gyermek-szülő, férj-feleség kapcsolatba ezek a dolgok nálam még egy kőkemény sci-fi-nél sem férnek bele. Haragudtam Robertre, Elspeth-re. Nagyon! A meghozott döntésük rettentő önző, szeretet nélküli volt. Valentinát nagyrészt sajnáltam, de azért neki sem tudtam megbocsájtani. Űr maradt bennem, szomorúság. Nyomaszt a sok-sok kérdés, a könyv folyamatosan foglalkoztatja a gondolataimat.
Érdekességként mindenképpen megemlíteném, hogy a Highgate temető létező hely. Mi több, a szerzőnő hosszú ideig dolgozott ott idegenvezetőként, úgyhogy meglehetősen kompetens a témában.
A könyvért köszönet az Athenaum Kiadónak
4/5
Athenaeum Kiadó, 2010
Fordította: Gálvölgyi Judit
Eredeti cím: Her Fearful Symmetry
423 oldal
Érdekességként mindenképpen megemlíteném, hogy a Highgate temető létező hely. Mi több, a szerzőnő hosszú ideig dolgozott ott idegenvezetőként, úgyhogy meglehetősen kompetens a témában.
A könyvért köszönet az Athenaum Kiadónak
4/5
Athenaeum Kiadó, 2010
Fordította: Gálvölgyi Judit
Eredeti cím: Her Fearful Symmetry
423 oldal
Huhhh! Amikor elkezdtem olvasni, nem nagyon tudtam hova tenni ezt a könyvet a gondolataimban. Még most is rágom, emésztem. Az elején azt hittem, hogy valami rossz vicc és egy alja pornóvonalat sikerült megfognom. De szerencsére nem! :-) Bár a fülledt erotika mindvégig jellemző a könyvre.Ramona az én szememben egy rém trampli, igénytelen, a nőiességtől igen távol álló nőszemély. Az őt körülvevő férfinép véleménye ettől a véleménytől gyökeresen eltér. Mellesleg Ramóna albínó is. Ezt a környezete a rontó átok, bűbáj jelének tekinti. Mint ahogyan az általa kibocsájtott illatanyagot is. Mert hogy Ramona illatozik, nem is akárhogyan.
"Nápoly sohasem érzett ahhoz foghatót. Az orr gazdája majd elolvadt a gyönyörtől, lehunyta szemét, és csodálatos álmot látott: háremek varázsát, gyönyörök végeláthatatlan árját sejtette az illat, alighogy beszippantották."
Ramona mindent meg is tesz, hogy ezt a tulajdonságát, "ajándékát" a leghatásosabb módon kamatoztassa. A csürheként követő férfisereg szemén fátyol, az asszonyok kezében seprű, illetve mindenféle kézzelfogható dolog, amivel üldözni lehet a boszorkányt.
Fő-fő álmai között szerepel, hogy híres operaénekes lesz. Persze hangja, esze egy szál sem!
Házasságait is érdekből köti, továbbra is ámulatba ejtve minden hímet. Amikor az egész falut sújtja már a rontás, az asszonyok egyesült erővel elüldözik. Újdonsült férjével elindul szerencsét próbálni a nagyvárosba, mondván beteljesíti világmegváltó álmait. Az illat persze követi őt lépten-nyomon.
A történet vége felé egy nagy sorsfordító esemény következtében elveszíti a varázslatos illatot. Csak az elhízott, tespedt, lusta nő szaga árasztja őt el. Csodálkozik, hogy már (szó szerint) a kutya sem fordul meg utána. Nagy szerencséjére legújabb férjének korábban a legtöbb érzékszerve elveszítette működőképességét, így a szaglása is. Csak az emlékeiből merítkezik. Azokban pedig Ramona illatozó rózsabimbó, ezáltal csodás nő!
Persze tartogat a vége még meglepetéseket, de többet semmiképp nem szeretnék elárulni! :-)
Mintha csak egy korabeli kosztümös színházi paródiát láttam volna. Összességében nagyon jól mulattam, érdekes felfogású könyv, szerettem!
A könyvért köszönet a Tericum Kiadónak és Szeee-nek!
4,5/5
Tericum Kiadó, 2010
Fordította: Stefanovits Péter
Eredeti cím: Nectar
268 oldal
Hallottam már 
a Bernie-féle őrületről, de nem igazán tudtam, mit, illetve kit is takar ez a történetsorozat!? Ideje volt megismerkednem vele.
Bernie Rhodenbarr egy kis antikváriumot üzemeltet, mellesleg pedig a vésztartalékait halmozza betörésekből az otthon kialakított rejtekhelyén. Hülyén hangzik, ha azt írom, hogy Bernie egy tisztességes bűnöző??? Érzem, hogy igen, de mégis ez visz a jellemzéséhez a legközelebb. :-)
!!!SPOILER!!!
Véletlenszerű portyázása alatt kiszemeli egy fiatal nő lakását. Már indulna haza a szajréval, amikor hallja, hogy hazaérkezik a nő. Ráadásul nem egyedül, hanem egy férfipartnerrel. Az ágy alatt rejtőzve hallgatja végig, ahogy a randidroggal elkábított nőt megerőszakolják, majd újból kirabolják. Mert ugye előtte ezt már Bernie is megtette, csak "tisztességesen". Amikor távozik a kettes számú elkövető, Bernie megsajnálja a nőt, aki ájultan fekszik az ágyon. Rendet tesz a lakásban, visszateszi az előzőleg általa eltulajdonított értéktárgyakat.
!!!SPOILER VÉGE!!!
a Bernie-féle őrületről, de nem igazán tudtam, mit, illetve kit is takar ez a történetsorozat!? Ideje volt megismerkednem vele.Bernie Rhodenbarr egy kis antikváriumot üzemeltet, mellesleg pedig a vésztartalékait halmozza betörésekből az otthon kialakított rejtekhelyén. Hülyén hangzik, ha azt írom, hogy Bernie egy tisztességes bűnöző??? Érzem, hogy igen, de mégis ez visz a jellemzéséhez a legközelebb. :-)
!!!SPOILER!!!
Véletlenszerű portyázása alatt kiszemeli egy fiatal nő lakását. Már indulna haza a szajréval, amikor hallja, hogy hazaérkezik a nő. Ráadásul nem egyedül, hanem egy férfipartnerrel. Az ágy alatt rejtőzve hallgatja végig, ahogy a randidroggal elkábított nőt megerőszakolják, majd újból kirabolják. Mert ugye előtte ezt már Bernie is megtette, csak "tisztességesen". Amikor távozik a kettes számú elkövető, Bernie megsajnálja a nőt, aki ájultan fekszik az ágyon. Rendet tesz a lakásban, visszateszi az előzőleg általa eltulajdonított értéktárgyakat.
Na innen kezd érdekessé válni a történet. Ettől fogva lehetetlen, hihetetlen módon minden összefügg mindennel. Szinte már az utcára nem tud úgy kilépni, hogy a véletlennek tűnő események ne követnék egymást percről-percre. Bernie pedig igen hamar és logikusan rakja össze a kirakós darabkáit.
Kebelbarátnőjével, Carolynnal, a leszbikus Pudliművek (kutyafürösztő) tulajdonosával próbálnak rájönni a rejtéllyel tűzdelt történésekre. Egymáshoz közel lévő üzleteikből ugranak át egy-egy kávéra, szendvicsre, hogy megtárgyalják legújabb információik jelentőségét.
Nagyon élveztem majdnem a háromnegyedéig. Könnyed, jó humorú könyv. Még az sem aggasztott, hogy az életszerűségtől igen távol áll. De miért is állt volna közel? Épp ez a lényege!
A végén már a sok szövevénybe belegabalyodtam, eltévedtem, elvesztem. Már fogalmam sem volt, ki kicsoda. Kissé sokra sikeredett a szereplők száma. Csak ugráltam át kergén a sorokat, hogy mihamarabb a végére érjek.
A könyvért köszönet az Agave Kiadónak és Borostyánnak!
3,5/5
Agave Könyvek, 2010
Fordította: Varga Bálint
Eredeti cím: The Burglar on the Prowl
291 oldal
Bár ez a kötet a harmadik része egy sorozatnak, simán megállta a helyét önálló történetként is. Ahol utalások voltak az előző részekre, ott kellő információt adott a szerző ahhoz, hogy elhelyezzem az eseményt időben és térben.Angela Gennaro és Patrick Kenzie bostoni magánnyomozók tetemes jutalék fejében felkérést kapnak egy dúsgazdag üzletembertől, hogy találják meg a lányát, Desiree-t. A lányért látszólag komolyan aggódnak, hiszen anyja nemrégiben halt meg balesetben, apjának pedig betegsége miatt hetei vannak hátra. Akár ezek megalapozott indoknak is tűnhetnének egy jó kis depresszióra vagy a magány utáni vágyakozásra...
Bostontól egészen Floridáig jutnak el a nyomozás során, és fokozatosan válik egyre nyilvánvalóbbá a számukra, hogy semmi és senki nem az, aminek látszik.
A két magánnyomozót kezdettől a szívébe zárja az ember. Talán ők az egyedüliek a történetben, akik nem rejtegetnek titkokat. De talán kettőjük kapcsolata is rejtegethet még meglepetéseket...
"Nagy részben Angie-nél kezdődtem, és teljes egészében nála értem véget."
Olvastam már több könyvet is a szerzőtől, de a Titokzatos folyó mellett ez tetszett a legjobban. Fergeteges humorral és fifikával megírt könyv. Az egész sztori pörög, izgalomban nincs hiány, a fordulatok pedig nagyon frappánsak. Majdnem az utolsó oldalakig rejtve maradt előttem a sztori végkimenetele, így addig rágtam a körmöm és a sok-sok szotyit!
Tetszett a könyv! Nagyon kevés krimit olvasok, és ilyenkor mindig megerősödik bennem, hogy fokoznom kell a mennyiséget. Különösen és nyilvánvalóan a jó krimikre gondolok.
A kötet előző részei: Sötétség, fogd meg a kezem és Egy pohárral a háború előtt (mindenképp beszerzem őket, már csak azért is, hátha Bubbáról többet megtudok... )
A könyvért köszönet az Agave Kiadónak és Borostyánnak!
4/5
Agave Könyvek, 2009
Fordította: Huszár András
Eredeti cím: Sacred
282 oldal
Menő, vagány, belevaló! Ezek a jelzők jutottak eszembe az első pár oldal után, és ez a véleményem a könyv végéig kitartott. Az egész könyvből árad a nyugalom, a kiegyensúlyozottság, Hihetetlen klassz, elegáns stílusa van.
Bár a borító és a fülszöveg egész más történetet "ígért" a számomra, azt meg sem közelítette, amire számítottam. Sőt, megkockáztatom, semmi köze sincs hozzájuk. De nem haragszom, mert kárpótolt az élmény.
Ki ez az Signor Farfalla, alias Pillangó úr? Sötét alvilági bűnöző? A világ megmentője? Senki nem tudja. Illetve mindenki annyit tud, amennyit tudni enged. Számunkra is csak információmorzsákat szór el a sorok között. Mi is gyanúsak vagyunk, bennünk sem bízik. Őszintén bevallva, ez kicsit rosszul esett. Szerettem volna, ha jobban a bizalmába fogad.
"Én nem vagyok sem Hitler, sem Sztálin, sem Churchill, sem Jonhson, sem Nixon vagy Mao-Ce-tung. Sem Krisztus vagy Mohamed. Nem ismer senki, mégis én vagyok az, aki lehetővé teszi, hogy megtörténjenek a dolgok. Én adom a végzet kezébe a megfelelő eszközöket. Rajtam is múlik, hogy mikor milyen irányt vesz a történelem."
Nem mondanám őt szívbajosnak. Igazi pasi! OK, milyen az igazi pasi? Sokféle lehet, tudom. Számomra ő egy nagyon elegáns, szexi pasi. Kiegyensúlyozottsága, nyugalma mérhetetlen. Mindent 100%-osan megszervez maga körül. Mindenki úgy látja őt, ahogy ő szeretné, hogy lássák. Cseppet sem csodáltam, hogy meglett kora ellenére bomlottak érte a fiatal bombázók.
"Az én életemben minden egyértelmű és világos. Nincsenek benne homályos foltok, elmosódó határterületek, ahol a valóság teret enged a képzelet játékainak."
Sajnáltam, már-már fájt, amikor az elbizonytalanodást, szinte a félelmet éreztem benne. Akitől tart, az a lopakodó. Tőle is csak azért, mert a megszokottól eltérően, most nem tudja, mire számíthat.
"Lopakodók, akik árnyként követnek, mindig vannak, voltak és lesznek. Jól ismerem őket, mert én is közülük való vagyok. Testvéri kapcsolat fűz össze bennünket. Mindnyájan ugyanahhoz a szabadkőműves társasághoz - a rejtőzködők titkos rendjéhez tartozunk."
Legtöbbször hihetetlen részletességgel tér ki olyan események, tárgyak ecsetelésére, amiknek látszólag nincs is nagy jelentőségük, de sokkal kevesebb lenne nélkülük a történet. Egyébként pedig imádtam ezeket a részeket. Amikor ecseteli a pillangók szárnyán lévő foltokat, ábrákat a legapróbb részletességig. Majdhogynem fegyverkészítő szakértővé léptettem elő magam a leírásai alapján. De akár ahogyan a tájak, városok látnivalóit tárja elénk, az sem semmi. A rideg külső, a határozott jellem érző szívet takar??? Azt ám!!!
Felesleges itt elemeznem a történetet. Mert igazából történet nincs is. Önmagával, velem beszélget. Próbál meggyőzni, hogy hasznos a társadalom számára. Már-már sikerült!
És mi a végkifejlet? Itt is csak sejtet, bár már sokkal jobban megbízik bennem. Sokat elárult, de a nagy titkokat megtartotta magának.
"Gondolom, nem várod el tőlem, hogy felfedjem, mivé lettem az utolsó átváltozáskor. Elégedj meg annyival, hogy Mr. Butterfly - il Signor Farfalla - most is nektáron él virágról virágra szállva, és nincs oka panaszra."
A könyvből film készül, és én nem is tudnék mást elképzelni a szerep megformálására, mint George Clooney-t.
Bár a borító és a fülszöveg egész más történetet "ígért" a számomra, azt meg sem közelítette, amire számítottam. Sőt, megkockáztatom, semmi köze sincs hozzájuk. De nem haragszom, mert kárpótolt az élmény.
Ki ez az Signor Farfalla, alias Pillangó úr? Sötét alvilági bűnöző? A világ megmentője? Senki nem tudja. Illetve mindenki annyit tud, amennyit tudni enged. Számunkra is csak információmorzsákat szór el a sorok között. Mi is gyanúsak vagyunk, bennünk sem bízik. Őszintén bevallva, ez kicsit rosszul esett. Szerettem volna, ha jobban a bizalmába fogad.
"Én nem vagyok sem Hitler, sem Sztálin, sem Churchill, sem Jonhson, sem Nixon vagy Mao-Ce-tung. Sem Krisztus vagy Mohamed. Nem ismer senki, mégis én vagyok az, aki lehetővé teszi, hogy megtörténjenek a dolgok. Én adom a végzet kezébe a megfelelő eszközöket. Rajtam is múlik, hogy mikor milyen irányt vesz a történelem."
Nem mondanám őt szívbajosnak. Igazi pasi! OK, milyen az igazi pasi? Sokféle lehet, tudom. Számomra ő egy nagyon elegáns, szexi pasi. Kiegyensúlyozottsága, nyugalma mérhetetlen. Mindent 100%-osan megszervez maga körül. Mindenki úgy látja őt, ahogy ő szeretné, hogy lássák. Cseppet sem csodáltam, hogy meglett kora ellenére bomlottak érte a fiatal bombázók.
"Az én életemben minden egyértelmű és világos. Nincsenek benne homályos foltok, elmosódó határterületek, ahol a valóság teret enged a képzelet játékainak."
Sajnáltam, már-már fájt, amikor az elbizonytalanodást, szinte a félelmet éreztem benne. Akitől tart, az a lopakodó. Tőle is csak azért, mert a megszokottól eltérően, most nem tudja, mire számíthat.
"Lopakodók, akik árnyként követnek, mindig vannak, voltak és lesznek. Jól ismerem őket, mert én is közülük való vagyok. Testvéri kapcsolat fűz össze bennünket. Mindnyájan ugyanahhoz a szabadkőműves társasághoz - a rejtőzködők titkos rendjéhez tartozunk."
Legtöbbször hihetetlen részletességgel tér ki olyan események, tárgyak ecsetelésére, amiknek látszólag nincs is nagy jelentőségük, de sokkal kevesebb lenne nélkülük a történet. Egyébként pedig imádtam ezeket a részeket. Amikor ecseteli a pillangók szárnyán lévő foltokat, ábrákat a legapróbb részletességig. Majdhogynem fegyverkészítő szakértővé léptettem elő magam a leírásai alapján. De akár ahogyan a tájak, városok látnivalóit tárja elénk, az sem semmi. A rideg külső, a határozott jellem érző szívet takar??? Azt ám!!!
Felesleges itt elemeznem a történetet. Mert igazából történet nincs is. Önmagával, velem beszélget. Próbál meggyőzni, hogy hasznos a társadalom számára. Már-már sikerült!
És mi a végkifejlet? Itt is csak sejtet, bár már sokkal jobban megbízik bennem. Sokat elárult, de a nagy titkokat megtartotta magának.
"Gondolom, nem várod el tőlem, hogy felfedjem, mivé lettem az utolsó átváltozáskor. Elégedj meg annyival, hogy Mr. Butterfly - il Signor Farfalla - most is nektáron él virágról virágra szállva, és nincs oka panaszra."
A könyvből film készül, és én nem is tudnék mást elképzelni a szerep megformálására, mint George Clooney-t.
4/5
A könyvért köszönet az Athenaeum Kiadónak!
Athenaeum Kiadó, 2010
Fordította: Gellért Marcell
Eredeti cím: A Very Private Gentleman
432 oldal
Beleszerettem!!! Már a borítója is régóta izgatta a fantáziámat, holott nem is nagyon tudtam, miről szól a történet. Nem csalódtam a megérzésemben, annak ellenére, hogy a japán kultúra, harcművészet nem igazán áll közel hozzám.A Hármas Birodalom harcáról szól ez a történet. Harc a barbárság, Iida nagyúr zsarnoksága ellen.
Egyetlen lehetőség van a viszonylagos békére, az pedig Iida levágott feje. Ez szinte egyenlő a lehetetlennel, hiszen olyan védelmi bástyákkal van körülvéve, hogy még a legedzettebb orgyilkosok sem tudják tervüket véghezvinni. Ráadásul még a fülemülepadlóval is meg kéne "birkózni". A történet során kiderül, hogy egy, még majdnem gyermek az, akinek ez sikerülhet, aki olyan természetfölötti erőkkel van megáldva, amely által ki tudja játszani a hatalmas nagyurat körülvevő birodalmat.
A történet elején Tomaszu gombászásból érkezik vissza a falujába, Minóba, amikor döbbenten látja már messziről a felszálló füstöt. Máskor is történt ilyen, hiszen minden fából, szalmából készült. De most a Tohanok jöttek leszámolni a Rejtettekkel. Felégették az egész falut, megölték az összes embert. A Tohanok vezére nem más, mint a fent említett Iida, akinek ez alkalommal Tomaszu a személyes ellenségévé is válik, és hajtóvadászatot indít utána.
Megmentésére Sigeru érkezik, aki az Otoriak fejedelme. A nevét is megváltoztatják Takeo-ra, hogy minden nyomot eltüntessenek. Az életmentés következtében a nagyúr felelősséget érez a fiú iránt, akit később fiává is fogad.
Mintha a névváltoztatással személyisége is változna. Kezd rájönni, mi is az ő küldetése, bár mindvégig vívódik magában, hova tartozik, ki ő?
A barátságnál valami jóval mélyebb alakul ki közöttük, életük összefonódik. Immár együtt tervezik a leszámolást.
Nem csak Sigeruval fonódik össze az élete, hanem a vele egyidős Sirakava Kaede-val is, aki 8 éve a Nogucsi kastélyban él hányattatott módon.
A történet, amely az Otori klán legendáiról, és az ősi ellenségeskedésről szól a Tohanokkal, lebilincselő volt számomra, letenni alig bírtam. A szerelem, az erotika is olyan finoman, érzékien van ábrázolva a történetben, hogy (jó értelemben) beleborsódzott a hátam. A könyv egyben a hűség, barátság, bátorság, ugyanakkor a barbárság, zsarnokság története is.
Az írónő kitüntetett figyelmet szentelt a japán kultúra tanulmányozására. Ez úgy gondolom, egyértelműen látszik is a könyvön, bár a történet kitalált neveken, helyeken alapszik.
És mi is az a fülemülepadló??? El nem tudtam képzelni. Íme:
"Olyan padló, ami énekel. Senki sem mehet át rajta, még egy macska sem anélkül, hogy csipogni ne kezdene, mint egy madár."
5/5***
Második rész: Lian Hearn: Fűpárna
Harmadik rész: Lian Hearn: Ragyog a hold
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003
Fordította: Ágoston Szabina
Eredeti cím: Across the Nightingale Floor
330 oldal
Kedves Látogatóim!
Szétválasztottam és költöztettem a családi, illetve személyes élményeimet! Valahogy úgy érzem, nem fér meg a kettő egymás mellett, hiszen kit ez, kit az érdekelhet! Aki tovább érdeklődne kissé gyagya családom iránt, az alábbi címen követheti a történéseket! :-)
http://csaladifeszek-erika.blogspot.com/
Szétválasztottam és költöztettem a családi, illetve személyes élményeimet! Valahogy úgy érzem, nem fér meg a kettő egymás mellett, hiszen kit ez, kit az érdekelhet! Aki tovább érdeklődne kissé gyagya családom iránt, az alábbi címen követheti a történéseket! :-)
http://csaladifeszek-erika.blogspot.com/
Mintha csak Szilvási Lajos: Egymás szemében c. művét olvastam volna. Senkit nem akarok megtéveszteni. Nem ugyanaz a történet, de hangulatában ugyanazt hozta számomra.Megrendítő történet egy szerelmes párról, akinek a kapcsolata nem feltétlenül klasszikus módon alakul. A klasszikust itt úgy értem, hogy általában egy szerelem szárba szökken, zakatolnak az érzelmek, de a kezdeti lángolás után is apróbb-nagyobb gondok között folyik megszokott medrében élet, a szerelem.
Az adott történet sajnos nem úgy alakul, ahogy a kezdeti fellángolás ígéri.
Bart Templeton egy szoknyavadász pernahajder, aki a II. világháborúból tér éppen haza. Barátnője váratlanul a hajóállomáson vár rá, bár Bart lelkében a testi vonzalmon kívül más még nem mozdul meg, viszont az nagyon! :-)
Ahogy telik-múlik az idő, ráébred Jan tisztaságára, arra, hogy vele talán el tudná képzelni az életét. Szerelembe esik a lánnyal. Szerelmük a fent említett klasszikus módon indul, Bart is egyre komolyabbnak érzi a kapcsolatot, bár mindenféle elkötelezettségtől retteg, menekül, kétlaki életet él!
Mikor már végre úgy érzi, Jan mellett meglelte boldogságát, megállapodhatna, szörnyű hírrel kell szembesülniük. Jan-nek tbc-je van! Elindul a szüntelen harcuk a kór ellen. Eleinte nem is nagyon aggodalmaskodnak, szentül hiszik, hogy Jan mihamarabb kikerül az áldatlan állapotokkal jellemezhető kórházi intézményekből, és ott folytatódhat boldogságuk, ahol elkezdődött.
Végigkísérhetjük Bart belső küzdelmeit is, hiszen az elkötelezettség érzése is fokozatosan alakul ki benne, emellett persze a saját szabadsága is utat szeretne törni magának.
Kórházról-kórházra, szanatóriumról-szanatóriumra járják útjukat, persze amikor épp a várakozási listán megürül egy hely valaki más halála által.
Megindító volt átélni, ahogy Bart gyökerestül megváltozik a történet folyamán. Teljes pálfordulás következett be az emberekhez, szerelméhez való hozzáállásában. Hihetetlen odaadással ápolja Jan-t, még a biztos munkahelyét is felcseréli ápolói állásra, csak hogy mellette lehessen. A végkimenetelét a történetnek az elejétől fogva sejtettem, szerintem nem is akart a szerző nagy talány elé állítani senkit.
Eddig csak Bart-ról írtam, pedig Jan küzdelme is nyilvánvalóan nagyon nagy. De Ő talán nem is a betegséggel küzd elsősorban, hanem Bart szerelméért. És az mindvégig az övé marad!
Sokat hallottam már erről a betegségről, szerencsére tényleg csak hallomás útján ismerem, de megközelítőleg sem volt ilyen rálátásom a témára, mint amit a könyv nyújtott. A kilátástalanság, kiszolgáltatottság, tehetetlenség nem igazán fejezi ki azt az érzést, amit átélhettek ezek a betegek, a könyv olvasása közben pedig én is...
Valami hiány maradt bennem az olvasás után, de meg nem tudnám mondani, miért, honnan, hogyan? Talán küzdök magamban a tehetetlenséggel, annyira segítettem volna, megmondtam volna a magamét az orvosoknak, a kórházi személyzetnek, mindenkinek akiben bármiféle segítségnyújtás lehetőségét láttam, mégsem tette meg.
4/5
A könyvért köszönet Borostyánnak és a General Press Kiadónak!
General Press Kiadó
Fordította: Vásárhelyi Miklós
Eredeti cím: Say No to Death
374 oldal
