Egyik napon váratlanul egy amerikai nő, Debbie toppan be Roscarbury Hallba, ahol megismerkedik egy kedves, idős hölggyel, Ellával.

Ella és Roberta egy idős, házsártos testvérpár, akik kizárólag papírfecnire írt üzeneteken keresztül kommunikálnak egymással. Ez főként Robertának köszönhető, ő zárkózik el hosszú évek óta mindennemű más társalgástól.

Oka van persze annak, hogy ilyen a viszonyuk. Hosszú évekkel azelőtt történt tragédia váltotta ki, amit szerintem is nagyon nehéz feldolgozni, megbocsátani, úgyhogy fogalmam sincs, én hogy reagálnék. Ők így oldják meg!

Ella úgy érzi, muszáj valamit tennie, hogy a hétköznapjait felforgassa, változást akar, továbbá az anyagi helyzetük is szükségessé teszi. Szokatlan döntést hoz, patinás házuk használaton kívüli báltermét kávézóként megnyitja. Természetesen most is, mint mindig, kivívja testvére féktelen haragját, aki - kívülállóként rettentő viccesnek tűnő módon - kénytelen mérgét is fecniken kifejteni.

Bár Debbie más célból érkezett a városba, adódik a lehetőség, hogy Ella segítségére legyen a kávézóban. Ez mindkettejüknek jó, Ella nem marad egyedül a sok munkával, Debbie figyelmét pedig kicsit eltereli a tragédiáról, ami körüllengi az életét. Bár titkát mindvégig megőrzi, Ella tudja, hogy pártfogolnia kell valami miatt a fiatal lányt. Szinte anya-lánya viszony alakul ki köztük, ami szintén nem tetszik Robertának, tovább gyűlnek a papírdarabkák a ház különböző pontjain elhelyezve.

Ahogy a kávézó jó híre és Ella fantasztikus süteményei egyre több vendéget vonz, eljön az a pont a történetben, amikor mindenkinek színt kell vallania, ki így, ki úgy. Rejtegetett titkok derülnek ki, amik feltépik az összeforrottnak tűnő sebeket is. Ilyenkor nincs más, mint szembenézni a múlttal és a jövővel is, még ha mindkettő rettentő fájdalmas is.