A 624 oldalas kis csöppséget nagyon vártam, mivel az Öltések közt az idő nagy-nagy kedvencem volt könyvben és filmen is egyaránt, és az Elfelejtett missziót is élveztem nagyon.

Sokszereplős családregény, ahol hamar megszeretjük szinte az összes szereplőt. A cím is sejteti már, nagyjából kikről szól a könyv.

A Kapitány egy étkezde, amelyet a spanyol Emilio Arenas nyit a két világháború közti időben New Yorkban.

Azt nem mondanám, hogy minden 100%-os, de azért nagyjából eléldegélnek, mígnem egy véletlen baleset folytán a kikötőben a férfit halálos baleset éri.

A feleség és a három lány, Victoria, Mona és Luz magukra maradnak, férfi nélkül. Teljes kétségbeesés jellemzi az első napokat, ráadásul a nyakukba szakad még jó pár élősködő is, akik nagy haszon vagy éppen a csőd elkerülésének reményében környékezik meg a családot.

Nagyon hamar kell talpra állniuk és eldönteniük, mihez kezdjenek az életükkel. Maradjanak Amerikában, próbálják maguk elvezetni az étkezdét, vagy térjenek vissza szülőföldjükre, hátha ott könnyebb életet tudnak kialakítani maguknak. Nagy a dilemma, hiszen mindkét oldalra tudnak pro és kontra ellenérveket is felállítani, ráadásul tapasztalatlanságuknak köszönhetően mérhetetlenül befolyásolhatókká is válnak.

A könyv kiemeli a nők erejét, kitartását, különösen egy olyan korban, ahol társadalmi szinten még mankóval jár az egyenjogúság. Igaz, nincs sok választásuk, mint menni előre és tenni a dolgukat, talpon maradni, de akkor is...

Egy picit bő lére eresztette most Duenas a történetet. Jó volt ez, de én jól megvágtam volna, feleslegesnek éreztem ennyi oldalon keresztül részletezni a történéseket. A történet viszont most is érdekfeszítő volt, bár nem éri utol az Öltések közt az idő-t.

O'Ferrelltől ezt olvastam legutóbb, és ott sem csalódtam. Ahogy most sem!

Fantasztikus családregény egy ír családról, akik küzdenek a hőhullámmal az 1976-os londoni hőségben. Teljesen átlagos emberek, hétköznapok, mégis egyből beleveszünk az első oldalak után.

Tehát belecsöppenünk ennek az átlagosnak tűnő családnak az életébe, ahol tulajdonképpen nem történik semmi extra. Mindenkinek megvan a maga kis titka, mindennapos, unalmas, kevésbé unalmas történései, de ennyi.

Amikor azonban Robert, a családfő minden előzmény nélkül eltűnik, a család kénytelen feladni egy időre a saját kis megszokott életét, egybegyűlni, és akciótervet készíteni, hogyan találják meg a férfit.

Tehát a testvérek ismét összejönnek a hajdani családi fészekben, és kezdetét veszi a múlt boncolása, sérelmek mélyről való elbányászása. Hárman vannak, mindhárman teljesen különböző karakterek. 

Michael Francis házassága romokban hever, maga sem tudja, mit hoz számára a jövő. Monicának sem fenékig tejfel az élete. Férjével és nevelt gyermekeivel nehezen találja meg a hangot, valamiféle mártírként, kívülállóként tengeti napjait abban a "családban". Boldognak semmiképp nem nevezhető ő sem. És a harmadik, legkisebb lánytestvér, Aoife, a család feketebáránya, aki születésétől fogva megbontotta a harmóniát a családban, na hát nála is lenne mit rendbe hozni. Bár talán még ő a legfelszabadultabb, legmegnyugtatóbb jellem az egész bagázsban. Hiába megy ellene minden elvárásnak, mégis szimpatikus, hogy kitart ezek mellett. Nem mellesleg magas intelligenciája ellenére majdhogynem analfabéta.

Természetesen a fő cél, megtalálni Robertet, de itt sokkal fontosabb dolgok is történnek. O'Ferrell szép lassan bontogatja le a héjakat a szereplők karakteréről, egyre mélyebbre ásunk a jellemek tekintetében. És ezt nagyon érdekesen, izgalmasan csinálja!

Nagyon-nagyon tudtam szeretni Michael Francis-t és Aoife-t is, és nagyon tudtam utálni Monicát. Nagyon kifinomultan irányítja az érzelmeket, a szálakat, nem is sejtjük, milyen folyamatok zajlanak, csak a végeredménynél kapkodjuk a fejünket.

Olyan az egész, mint egy jó kis terápia, a szereplőknek és nekünk is. Szépen vezet rá mindenkit arra, hogy a jelen tökéletes letükröződése a múltnak. Éppen ezért is fontos, hogy feltárják a múltat. Mindegyikük, mert mindenkinél akadnak elvarratlan szálak. És a végére szép lassan összeáll az összes mozaikdarabka.

Nagy könnyedséggel, olvasmányosan ír, legyen az humor vagy mélyszántású történet. Árad könyveiből a profizmus és az írás szeretete.

Gyönyörű borító mögött gyönyörű történet egy családról, a szeretetről, a szenvedésről, a büszkeségről, és még megannyi másról. Mindvégig rendkívül összetetten boncolgat különböző lelkiismereti kérdéseket.

Maga a történet nem túl szép, mégis ez a szó jutott a legvégén az eszembe. Nagyon finoman, érzékletesen van megírva a legszörnyűbb rémtett is.

A főszereplő Laura, akit nem sok jóval kecsegtet az élet, úgy tűnik, vénlány marad. De valahogy mégis bekopogtat hozzá a szerencse Henry képében, akivel összeházasodnak, és nagyon úgy néz ki, hogy még boldogok is lehetnek.

A képet a férfi apja ronthatja némiképp, akire a házsártos, gonosz kifejezés enyhe. Na meg Henry öccse, Jamie felbukkanása sem könnyíti meg a dolgokat. De minden nehézség ellenére, boldogok ők együtt.

Nap mint nap küzdenek a megélhetésért, mások pedig az elfogadásért, az egyenlő bánásmódért. A negyvenes évek Amerikájában járunk, így a fő probléma a rasszizmus. A feketék még mindig a fehérek szolgálatában állnak, cselédként élnek, megfosztva minden emberi méltóságuktól, jogaiktól, igényeiktől.

Bár Laura teljesen emberi, elfogadó módon viszonyul a házuknál, földjeiken dolgozó feketékhez, így is akad épp elég feszültséggóc. A félelem átitatja a napjaikat, folyamatos a bizalmatlanság a másik ember irányába.

Több nézőpontból ismerhetjük meg a történetet. Nem mintha egy jobb érzésű ember nem tudná elképzelni minden oldalról a történteket, mégis jó volt, hogy kicsit kézen fogott minket Jordan és átvezetett a másik oldalra is. Mondjuk van az a nézőpont, amit segítséggel sem tudok megérteni.

Persze a fő téma, ami gondolkodásra ad okot a rasszizmus, de nagyon fontos tényező volt a történetben a háborúból hazatért katonák válsága, az ott átélt borzalmak hatása a későbbi életükre. Senki sem tért vissza egészséges lélekkel, és ez Laura családjára is jelentősen kihat.

Laura ereje, szeretete, akarata hihetetlen volt számomra. Nem is értem, honnan szerez valaki ekkora erőt ennyi borzalom átélte után. De ő kitart, más sem számít, csak hogy összetartsa azt a kis csapatot, amit a családjának nevez, és ami marad belőle.

Mindvégig ott lebeg a kard a fejük felett, a rossz érzés az elejétől kezdve megkeseríti az ember szája ízét. De felkészülni még így sem lehet.

A történetből nem tud csak úgy egyszerűen kilépni az ember. Ott marad a bőre alatt, az agysejteket tovább mozgatja, kényszeríti, hogy gondolkozzon.

Olyan nagyon régen vágyakozom ezután a könyv után, mégis csak másodszori nekifutásra sikerült átrágnom magam a kezdeti nehézségeken. Megérte, és büszke vagyok magamra, hogy nem adtam fel, újból próbálkoztam.

Klasszikus minden tekintetben, és azokban nagyon le vagyok maradva.

Új fordításról van szó, úgyhogy viszonyításról én nem tudok nyilatkozni, semmiféle összehasonlítási alapom nincs, hacsak az olvasói véleményeket nem veszem számításba.

Nagyon szeretem a családregényeket, és itt van mindenféle keszekusza láncolat. A 19. század közepétől generációk sorával ismerkedhetünk meg, a társadalmi változások pedig folyamatosan nyomon követnek minket, ami újabb színt, keretet ad az egész történetnek.

A könyv elején folyamatosan bálokban, családi rendezvényeken vagyunk jelen, csupa móka és kacagás az élet. Aztán ezeket szépen lassan felváltják a kevésbé örömtelibb események. Közben sodródunk az árral, hullámokban jönnek a különböző érzelmek. Egyik végéből a másikba esünk ennek az érzelmi hullámvasútnak. Épp amikor már a depresszió szélén mozgunk, Mann rendkívüli humora visszaránt minket.

Az évek csak telnek, ott vagyunk születéseknél, házasságoknál, betegségeknél, haláleseteknél, mégsem ér véget soha. Színházban ültem szép ruhában, síri csendben, és lélegzetvisszafojtva hallgattam a színészek előadását, le voltam nyűgözve.

Tűpontos társadalomrajz, de az egyéneket is tökéletesen felboncolja, hogy a velejüket is kiismerhessük. Realista, óriási családregény ez, amely úgy gondolom, óriási veszteség, ha nincs a polcon. Az elején rágjátok át magatokat, utána menni fog. :-)

5/5

Az első kötettől '63-ban veszünk búcsút, abban a hiszemben, hogy minden jóra fordul, jön a felemelkedés minden szempontból. Hiszen a Radnayak megjárták a hadak útját, átmentek tűzön-vízen, de mégis áll még a nevük, ha nem is sziklaszilárdan.

Radnay Zoltán (akit nagy nehezen végül sikerült megkedvelnem az első részben) dédunokái veszik át a stafétabotot, és az eltelt jó pár évtized, a politikai változások fényében Zsófia és Lóri az akik, tovább viselik ezt a nevet. Nem mindkettejüknek jelenti ugyanazt a név, illetve nem mind a ketten gondolják ugyanúgy, mi módon kéne hűnek lenniük a Radnay névhez. Zsófiának elég az, hogy az adott társadalmi rendszerben, beilleszkedve az adott körülmények közé éljen egyszerű emberként, Lóri viszont nem tud a múlttól elszakadni, bőre szakadtáig küzdene nemesi rangjuk visszaszerzéséért, annak elismeréséért. Heves vérmérséklete nem igazán támogatja meg jól ezeket a próbálkozásait, lépten-nyomon bajba keveredik, amelybe sokszor Zsófiát is magával rántja.

Immár egy magyar nagyváros lakótelepén játszódik a történet, ahol kénytelenek átlagemberhez illő munkát vállalni, legalábbis Zsófia, mert magánóráival szinte ő tartja el Lórit és az apjukat is. Lóri csak lázong, Wass Albertet olvas és azon töri a fejét, hogy fennmaradó, üres testrészei közül hova tetováltasson ősi magyar szimbólumokat, ezzel is felhívva a figyelmet származására. Valahol értettem lázadását, sajnáltam is, de... na, egy idő után belefárad az ember. Zsófia közben felvételt nyer egy táncművészeti iskolába, ahol sikert sikerre halmoz. Gyönyörű nő, úgyhogy férfi csodálókban sincs hiány, de mindig ott van az árnyék, amelyet ikertestvére és apja vetnek rá, akik képtelenek a normális életre, útjukat a pusztulás, pusztítás jellemzi. A lány kitartó szeretete, munkája az, ami életben tartja őket, miközben mindenki küzd saját érzelmeivel, származástudatával, jelenével, jövőjével.

Ó, jaj! Nagy gondban vagyok, egyszerűen nem tudok mit kezdeni az érzelmeimmel a könyv olvasása után. Nagy rajongója voltam az első résznek, bár az sem vidított fel túlságosan, de kicsit reálisabbnak tűnt. Most alig bírtam magam összekaparni, miután becsuktam a könyvet. Hihetetlen mértékű gyötrelem, lelki betegség van összetömörítve ebben a könyvben, amit nekem nagyon nehéz, valószínűleg lehetetlen feldolgoznom. De persze továbbra sem az írásmóddal, szerkesztéssel, "irodalmiasságával" van bajom, mert az rendben lenne. De olyan nincs, hogy egy családregényen belül ne történjen semmi pozitív, vagy ha pozitív nem, akkor se feltétlenül súlyosan beteges dolgok. Mindennek ellenére biztos vagyok benne, ha lenne folytatás, újból próbálkoznék, hátha egy kis fény árad be a falak között.

Totálisan levett a lábamról ez a könyv. Annak ellenére, hogy súlyától, nagyságától megrémültem, amikor először megláttam, egyetlen unalmas sor sem volt benne. Akár azonnal kezdtem volna elölről, vagy egy folytatást is bevállaltam volna rögtön.

Fantasztikus könyv, amelyben, mint ahogy az egy jó családregényben  lenni szokott, rengeteg szereplő jelen van, rajtuk keresztül számos szál fut végig a történeten, amelyek mindegyike hozzám nőttek, velük éltem abban a pár napban, amíg olvastam a könyvet.

A történet kezdete az első világháború előtti időkbe nyúlik vissza, amikortól is szép lassan megismerkedhetünk a zsidó gyökerekkel rendelkező Ferenc, a Rácz-Rassay és a Káldy családdal. E három család tagjai főszerepet töltenek be mindvégig a könyvben, néha nagyon utáljuk, máskor szánjuk őket, de érzéketlenek semmiképp nem maradunk egyik felé sem. Az amúgy békés, bálok csodás hangulatában telő időszakból kiindulva áthaladunk a második világháborún, végül kikötünk az '56-os forradalomnál, eközben pedig nemcsak a család sokszor botrányos, máskor enyhítésképpen rendkívül mulatságos történésein keresztül láthatunk bele az aktuális politikai változások színfalai mögé.

A központi téma a nemesség és az alsóbb osztályok egymáshoz való viszonyulása, később pedig ezek az éles határvonalak egyre inkább való elmosódása. E között a három család között is pattanásig feszülő ellentétek, másfelől pedig szenvedélyes vonzalmak alakulnak ki. Szülők célja a megfelelő, ranghoz méltó házasság gyermekeiknek, gyermekek célja pedig, hogy szívük választottját elnyerjék. De nem minden olyan egyszerű, ahogy megálmodja az ember, mint általában.

Nyilván nem egyedülálló a könyv abból a szempontból, hogy a témát, a korszakot, a hátteret feldolgozták már számtalan irodalmi műben, de az sosem mindegy, hogyan. Megőrizve olvasmányosságát, fantasztikus dokumentumregénynek is mondhatnám a könyvet, amely emléket állít Magyarország háborús hadviselt évei, résztvevői előtt. Mint, ahogy az a címsorban látható, nem magyar a szerző. Diane Pearsont Magyarország iránti rajongása ihlette a könyv megírására, ami azért valljuk be, ritka, és amely mondhatom, tökéletes szépirodalmi írásra sikerült.

Az utóbbi években az olvasandó könyveim felszaporodása miatt nagyon kicsi esélyt látok bármely könyv újraolvasására, de ez biztos, hogy újból a kezembe kerül, 100%. És még a karizmaim is megerősödtek közben. :)

Én ezt a könyvet úgy elkavartam hónapokra a halmok aljára, hogy na. A létezéséről is megfeledkeztem, sajnos. Most viszont nagyon örülök, hogy megtaláltam, és ismét örvendezek, hogy vannak kicsiny hazánkban a posztmodern irodalmárokon túl is tehetséges, olvasmányos történeteket megjelenítő írók. Ezzel persze nem az előzőeket szerettem volna lehúzni, csak az nem az én világom, slussz.

Itt ez a bonyodalmas, keresztül-kasul átszőtt családtörténet, tele tragédiával, önsorsrontó eseményekkel. Ezek a Radnayak képesek arra, hogy odaszögezzenek a fotelhez, mert az életük minden gyötrelem ellenére nagyon érdekes, jócskán tanulságos is. Történelmét tekintve a régmúltra visszatekintő erdélyi bárócsalád tagjainak magánéletéért, családi kapcsolataiért is  izgulhatunk, de politikai-történelmi szempontból is bonyolult korszakban találjuk magunkat, hiszen az I. világháború és a trianoni békeszerződéssel járó, nehéz időszak főként az erdélyi magyarok számára siralmas helyzetet teremtettek.

A főszereplő testvérvár, Radnay Sándor és Zoltán (néha nem tudtam eldönteni, hogy valóban testvérek vagy csak unokatestvérek-e) szolgáltatják a történet velejét, köréjük épül szinte az egész könyv. Gyulát is meg kell említeni, aki szinte biztos, hogy unokatestvér, de ő is fontos személy. Három teljesen különböző karakter, akik mondhatni tönkreteszik egymás életét, mégis Radnayak, akiknek mégis a család a legfontosabb. Sándor a hihetetlen jóvágású, magabiztos, kedves úriember, aki mindent megbocsát (még a megbocsáthatatlant is), mindig nagyvonalú, nem lehet kihozni a sodrából, és imádják a nők. Zoltánról majdnem ugyanezeket a tulajdonságokat el lehet mondani, de talán kishitűsége, elvakult irigysége miatt nem látja ezeket az erényeit. Hirtelen haragú, Sándort pedig gyűlöli gyermekkora óta, és mindig arra vágyik, ami Sándoré, legyen az bármi. Aztán ott van Gyula is, aki ugyan nem sok vizet zavar, leginkább egy pipogya alaknak nevezném, de kétségtelenül ragaszkodik a családhoz, a két férfihoz, és mindig megpróbálja a legjobbat kihozni a legrosszabból is. De ő mindig rosszkor van rossz helyen.

Aztán megtörténik az első tragédia, amire azt mondaná az ember, hogy ha másért nem, hát ezért meg kell, hogy változzon mindenki, de marad majdnem minden ugyanúgy. Közben pedig telnek az évek, alakul a politikai helyzet, családot alapítanak a fiúk. De persze akkor is mindig a másé kell, össze-vissza párosodnak, szerelmesednek egymásba, legtöbbször a vérmérgezést kockáztatva. De a Radnay csak Radnay marad, aki megállíthatatlanul, erején felül küzd a de genere Gyana, a család becsületéért, a több száz éves hagyomány megőrzéséért mindörökre.

Egy rendkívül büszke, tősgyökeres erdélyi család szomorú története ez. Nyomon követhetjük, ahogy Várfalva leszakad Magyarországtól, Erdély pedig román megszállás alá kerül. A család nagy része kénytelen Budapestre menekülni, de a föld, a szülőhaza hiánya folyamatosan ott lebeg, és azért a végére egy kicsit kiderül az ég!

4,5/5

Igen, most kapott el a gépszíj Allendével kapcsolatban. A Távoli sziget is nagyon tetszett, de ez végleg bedarált! :-)

A történet a chilei Trueba család négy generációjának történetét követi nyomon a XIX. század végétől a XX. század második feléig, de a középpontban mindvégig Esteban Trueba áll, aki a maga erejéből lehel életet a családi örökségből hátrahagyott, teljesen lepusztult vidéki gazdaságba. Bár vannak körülötte bőven szolgálók, mégis kínlódik a magánytól, férfias vágyaival küzd megállás nélkül. Olyannyira, hogy más választás nem lévén, a szolgálólányokat teszi magáévá, szinte válogatás nélkül. Kegyetlenkedései, kíméletlen munkatempója meghozza a gyümölcsét, hiszen a birtokot felvirágoztatja, ezáltal hatalmas vagyonra tesz szert, igencsak befolyásos földbirtokossá válik.

Viszont eljön az a pillanat, amikor már egy takaros feleségre vágyik. Így kerül kapcsolatba a del Valle családdal. Először Rosát jegyzi el, aki rövid időn belül meghal, később testvérét, Clarát, aki a felesége is lesz. Clara egy külön jelenség a történetben, a sava-borsát az Ő karaktere adja. Egy külön világban él a lány, amibe nem tudnak kívülállók behatolni. Csakúgy mint édesanyja, élénk kapcsolatot ápol a szellemvilággal, azzal teljes összhangban él. A mindennapi, való életben nem igazán vesz részt, így tragédiák, kudarcok sem rendítik őt meg. Álomvilága, ami egyben kiegyensúlyozottá is teszi, mindenkire nagy hatással van. A családot Ő tartja össze, nélküle minden a semmibe veszne. Megismerkedhetünk gyermekeikkel, a felmenők is sok említést kapnak, de a középpontban ez a két ember áll mindvégig.

Rengeteg szereplő van még a könyvben, mindenkinek fontos a szerepe is, de feleslegesnek és szinte lehetetlennek is tartom kibogozni itt most a szálakat. Amikor olvastam, tökéletesen beleillett minden és mindenki a képbe. Érzelmeimmel folyamatosan játszott az írónő, egyszer felnevettem, mert rengeteg humor is van benne, máskor a gyomrom összeszorult, annyira nyomasztó volt egy-egy helyzet.

A remek, szövevényes családtörténeten túl Chile történelmébe, politikai forrongásába is belepillanthatunk, ez egy külön érdeme a könyvnek.

Szoktam álmodozni, álmodni, huh, de még milyeneket. Álmomban tudok repülni, varázsolni, mindenfélét, aztán amikor felkelek, szomorúan konstatálom, hogy álom ez és nem valóság. De ez a könyv teljesen álomszerű volt, pedig ébren voltam. Felültem egy felhőre és csak repkedtünk. Ráadásul én nem is nagyon szeretem a misztikus dolgokat, a szellemjárkálós mizériákat, de most kifejezetten élveztem, sőt, szórakoztatott, pedig itt aztán tényleg tömegesen járkáltak a szellemek. Clarát pedig egyenesen imádtam, a fő szellembarátot. Egy tündér, akihez csak közel megyünk, egyből vidámak leszünk. És aki mindent, mindenkor megment, mellette minden megoldódik!

Annak ellenére, hogy Esteban Trueba egy mérhetetlenül kíméletlen, erőszakos emberként van ábrázolva, nem tudtam gyűlölni, inkább sajnáltam, és kívántam, hogy meglelje békéjét.

A regényben megelevenedett előttem egy család sorsán keresztül a XIX. és XX. századi magyar történelem az 1956-os forradalmat követő évekig. Leginkább három nő élete volt a középpontban, de minden Ilona, az állomásfőnök leányának születésétől indul. Már világrajövetele is előrevetíti boldogtalan életét. Illetve ki hogy fogja fel. Ő maga nem így látja.

Három generáció, három életút. Sok közük egymáshoz a vérségi kapcsolaton kívül nem nagyon van.

Ilona már gyermekkorában úgy érzi, hogy ő kiválasztatott valami nagy dologra, ő más mint a testvérei, más mint a többiek. Elmondható, hogy ő maga nem érezte egyáltalán szomorúnak a sorsát.

Leánya, Zita a húszas évek fiatal és mindenképpen lázadó generációját testesíti meg. Őt zártam a szívembe a leginkább. Annyira segítettem volna neki anyja helyett. A dühöm leginkább szikrákat hányt. Sokszor tűnik úgy, hogy megtalálja a boldogságát, hiszen az érzelmileg rendkívül irányítható lány egy jó szóért odaadja mindenét. Sajnos arra képtelen, hogy a fától meglássa az erdőt...

Gyermeke, Éva már jobban megtalálja helyét a világban. A regény színpompás, csillogó eseménydús korszakot ábrázol. Az olvasó nagyon sokféleképpen érzékelheti a Ferenc József császár korabeli Bécs, Budapest, Berlin, Szentpétervár városát. Elvezet bennünket a második világháború alatti Amerikába, s végül vissza a háború által megszabdalt Európába. A magyar származású író legsikeresebb könyve, a huszadik század epikájának egyik mesterműve.

Magyarország és Európa történelmét nagyon részletesen mutatja be a szerző a három generáció három asszonyának életén keresztül.

Ilona személyisége mindvégig nagyon vitatott volt előttem. Leginkább nem volt szimpatikus. Gondolkodtam, hogy vajon gond-e, hogy mindenképpen anyaként vizslattam az emberekhez, dolgokhoz való hozzáállását. Nem tudom, de mindegy, mert nem is ment volna másként. Egyszóval anyaként én el nem tudnám képzelni, hogy úgy reagáljak dolgokra, ahogyan Ilona, még a kor adott társadalmi elvárásai ellenére sem.

Összességében nagyon tetszett a könyv. Terjedelme ellenére nagyon gyorsan faltam.

Hans Habe, alias Békessy János 1920-ban került családjával Bécsbe. 1929-től újságíróként dolgozik, itt használja először a Habe nevet. Bécsből tudósít magyar lapoknak, de Budapestre is gyakran visszatér. 38 regénye jelent meg, legtöbbje világnyelvre is lefordítva.

Nagyon élveztem a könyvet. Megszerettem a Czeisler családot és az évtizedeken át hozzájuk csapódó különböző szereplőket is. Nagyjából egy évszázadon átívelő, nagyon érdekes történelmi korrajzzal átitatott családregényt olvashattam.

A történet középpontjában Auguszta áll, aki hosszú éveken át próbálja egyben tartani a hatalmas családot, küzdve hittel, bánattal, szeretettel.

Annak ellenére, hogy egy korábbi posztomban pont a háborús történetektől való megcsömörlésem miatt fakadtam ki, most ez mégsem okozott gondot, pedig átitatja többek között a II. világháború, az 56-os forradalom is a regényt, amelyek nem kímélték a család tagjait sem, főként hogy egy zsidó családról van szó. Ortodoxnak nem nevezhetőek, azért mégis a zsidóság gyökere mélyen ott rejtőzik kezdetekben mindegyikük lelkében, mindennapjaiban. Fontos számukra, főként az idősebb generációnak a jeles ünnepekről megemlékezni, Széder estét kihagyni nagy vétek. Innentől kezdve nálam majdhogynem garantált volt a siker...

Egyben visszaemlékezés a könyv egy jó pár generációval későbbi leszármazottól, Auguszta dédunokájától, akinek a vallás már nem jelent szinte semmit, a hagyományok réges-régen tovaszálltak. Maradt a depresszió, a kilátástalanság. Tulajdonában vannak feljegyzések, emléktárgyak, amelyek talán közelebb vihetik felmenőihez. Segít, ha visszamegy a múltba? Tudnak neki az ősei jó tanácsokat adni? Számít honnan jött? Mindez kiderül (vagy talán mégsem) a könyv olvasása után.

Az 1800-as évek végére, 1900-as évek elejére, Mezőkövesdre nyúlik vissza a történet kezdete. Mezőkövesd mindvégig nagy hangsúlyt kap a történetben, hiszen ez a család bázisa, ide megy férjhez Pollner Auguszta. Nagyon sokáig innen "irányítja" családját, ide születnek meg gyermekei, szám szerint hat. Mindegyik más-más egyéniséggel, így más-más problémával vág neki az életnek.

A család a háborús viszonyok következtében, az új lehetőségek reményében szerteszét szóródik a világban, Mezőkövesden már írmagja sincs a hajdani zsidó családnak. Hogy ott éltek e nemzetség lakói, már csak a lezárt zsidó temető bizonyítja.

Szerintem nagyon jól voltak ábrázolva a karakterek, mindegyiket "személyesen" megismertem, aggódtam értük, szerettem őket, drukkoltam nekik, velük éltem. Hihetetlen gazdag, színes háttérrel rendelkező család sok-sok évébe pillanthattam bele.

Én nagyon bírtam az öreglányt, annak ellenére, hogy a vele való együttélést nem biztos, hogy nagyon preferáltam volna. Szegényt néhol már karosszékestül, ordebálás közepette tették fel a platóra továbbköltöztetés céljából, de szinte már úgy tűnt, mindenkit túlél. Az egész család mozgatórugója volt.

És mi az, ami elveszett? A hit, a hagyomány mindenképpen, de a családi köteléket, szeretetet, összetartást sem találtam már meg a regény végén az emberek életében, még akkor is, ha ez néha nagyon nehéz teherként helyezkedett el a vállukon.