Kedves, bájos nő mosolyog vissza a könyvborító hátuljáról. Sarita Mandanna jelenleg Torontóban élő indiai írónő első kötetén vagyok túl. Illetve dehogy vagyok túl, még sokáig a hatása alatt leszek! Adott bőven gondolkodni valót.

Származásából adódóan mélyen érinti az indiai hagyományokat, kezdve a gyermekek születésétől az elhalálozásig, de természetesen nagy szerepe van a házasságkötéseknek, a föld megáldásának, szellemektől való megtisztításának és egyéb csiribiri dolgoknak. A középpontban egy asszony áll, akinek az életét végigkíséri a nyomorúság, aki nagyon ritkán tud a boldogság tortájából szelni.

1878-ban járunk a gyarmati Indiában. Hatalmas örömhír éri el a Nacsimanda családot. Sok évtizedes várakozás után végre leánygyermek születik Kurg városában. Devi születése mindenkit hálára késztet az Iguthappa-templomban lakó mindenható istenség, Iguthappa Szvámi felé. Őhozzá egyébkét is sokszor fohászkodnak a történetben, neki adnak hálát születésért, termésért, jószerencséért.

Devi mindenki kedvence, kivétel nélkül az összes rokon kényezteti, amit a kislány jócskán ki is használ. Egy tragédia folytán hozzájuk kerül Devanna is, akivel testvérként nőnek fel. A fiú szinte már gyermekkoruktól kezdve nem csupán testvérként tekint Devire. Valami sokkal többet érez iránta, mi több, nem is tud más feleséget elképzelni magának, csakis őt. Óvja, védi, kiszedi a tüskéket a lábából, szóval igazi kis lovag.

Devi viszont 9 éves korában találkozik Macsuval, a nagy tigrisölővel, akinek különös szerepe van a társadalomban, felsőbb hatalmakkal ér fel tisztsége. A kislány azon nyomban beleszeret, álmaiban ő Macsuval köti össze életét. Devanna persze ennek semmi esélyét nem látja, úgyhogy nem is nagyon aggódik.

A könyv első harmadáig viszonylag egy síkon mozgott a történet hangulata, ami nem jelenti azt, hogy unalmas volt. Ellenkezőleg! Ám ekkor a történet egy olyan fordulatot vett, hogy én levegőért kapkodtam, a pilláimat rebegtettem és hosszas huhhh hagyta el a torkom. Amit eddig logikusan sejtetni engedett a könyv, az romjaiba dőlt.

Telnek az évek, éli ki-ki a saját maga életét. Devi gyönyörű fiatal nővé cseperedik, és bizony ő sem közömbös a tigrisölő számára. És akkor megtörténik a házasságkötés. Hogy kivel??? Titok! A történet tele van tragédiákkal, nyomorúsággal, így az esküvő sem "véletlen" módon jön létre. Minden szereplő élete teljes mértékben megváltozik, már semmi sem ugyanaz, nem tudni, mit remélhetnek a szereplők a jövőtől.

Devi, Devanna és a tigrisölő Macsu életét végigkísérhetjük meglett korukig. Végigizgulhatjuk Tigrisdombon a nem mindennapi életüket. Megdöbbentő volt Devi kitartása, illetve a problémákon való felülemelkedési képessége. Fogalmam sincs, mit tettem volna a helyében bizonyos szituációkban. Semmiképp nem tudtam figyelmen kívül hagyni a vallási, családi hátteret, ami jelentős mértékben meghatározta a főhősök cselekedetét, jellemét.

Devanna nagy kedvencem volt. Sajnáltam mindvégig, drukkoltam neki, hogy rendbe jöjjön az élete, helyre tudja hozni a végzetes hibát, amit elkövetett.

Mi a tanulsága a könyvnek? Még nem tudom! Folyamatosan rágom, emésztgetem, elmélkedem rajta. Ahogy fent is említettem, mindenképpen a hagyományoknak van a legnagyobb szerepe. Azt éreztem, hogy mindegy kivel mi történt, bármilyen tragédia ellenére a tartást senki nem veszítette el. Néhol nekem már szinte érzéketlennek is tűntek egyes szereplők.

Jó vaskos könyvre sikeredett, de nem bántam, mert mindvégig benne/vele éltem! Nem csodálnám, ha ráharapna a filmipar.

Ó, a borítót majd elfelejtettem méltatni. Gyönyörűre sikeredett, a szabadság vágyát juttatja eszembe, talán amire Devi is mindvégig vágyott...

Elsősorban a borító, a könyv külleme fogott meg. Nap mint nap kezembe vettem, szagolgattam, nézegettem a csodaszép kiadást. Gyönyörű, igényes kötetről van szó.

Lamarat Minar 6 hónapos volt, amikor várandós anyjával Marokkóból Hollandiába vándorol.

19 év múlva érkeznek vissza Iwojenbe, ahol is Lamarat húgát szándékoznak férjhez adni Moszához. Ám a férjjelölt megfutamodik, egyenesen egy bordélyházba menekül. Lamaratra és Khalidra, a taxisofőrre hárul a feladat, hogy visszahozza az eltűnt férjet.

Miután "elvégezték a feladatot" és visszavitték a pernahajder vőlegényt, a menyasszony, Rebeka gondoskodik róla, hogy az esküvő ne múljon el zavartalanul...

A könyv foglalkozik a kivándorlók belső gondolataival, küzdelmeivel, honvágyukkal, illetve hogy milyen módon élik meg visszatérésüket szülőhazájukba.

Bevallom, ez nem az "én könyvem" volt. Már Závada Pál előszavával sem bírtam, azt fel is adtam... Csalódtam! Magamban! Egyértelmű, hogy nagyon szép, értékes könyv. De számomra túl művészi volt, kifogott rajtam. Szégyellem bevallani, de sokszor azt sem tudtam, mit olvasok. Sajnálom, mert úgy vártam ennek a könyvnek az elolvasására!

Csengától és Szeee-től érkezett a kérdés, hogy vajon melyik könyvbeli szereplő bőrébe bújnék szívesen? Azt hittem, hogy ez elsőre egy könnyű kérdés, mégis nehézséget okozott. Járkáltam a polcok között, nézegettem a könyveket. Elég sok szimpatikus, számomra irigylésre méltó szereplő eszembe jutott, de talán kettő az, akinek teljes egészében a bőrébe bújnék. De csak pár órára... :-)

Az egyik a Hulló angyalokból Maude az életszeretete, vidámsága, humora, őszintesége miatt.

A másik pedig Isten teremtményeiből Mary az, akivel picit cserélnék. Bár az ő élete nem feltétlenül volt vidám, ő mégis annak élte meg, mert azt csinálhatta, amiért rajongott.

Ohhh, most nézem, hogy már megint Chevalier-nél vagyunk... :-) nem kicsit...

Én továbbpasszolom a kérdést Üstökösnek és Stipistoppnak!

Remegve vártam az újabb rész kézbevételét! Szerencsére most sem kellett csalódnom! Mintha nem is lennének külön a kötetek, ugyanott folytatódott a történet, ugyanazzal a megszokott izgalommal. Ugyanúgy fogvatartott, csak a kötelességek miatt tettem le a könyvet. Szemem már majd kiesett, úgy faltam a sorokat!

Hogy is csináljam, hogy ne lőjek le poént azoknál, akik még nem olvasták az előző részt??? Azt hiszem pici spoiler muszáj lesz, de tényleg csak a szükséges mértékben!

Otori Takeo lesz a Tohan nemzetség vezére apja, Otori Sigeru halála, illetve Iida Szadamu vezér legyilkolása által. Új kötelességek előtt áll, hatalmas felelősség szakad a nyakába. Az emberek már nem úgy néznek rá, mint annak előtte. Tőle várják a felszabadítást az éhezés, az elnyomás alól. Nincs könnyű helyzetben továbbra sem, hiszen két nemzetség is igényt tart rá. Az egyik a Törzs, a másik pedig apja, azaz most már az ő nemzetségének népe, a Tohanok. Továbbra sem bízhat szinte senkiben. Egyedül szerelmébe, Kaedébe veti bizalmát, de róla nem tudja, él-e, hal-e?

Nehezíti a dolgot, hogy a Törzs tagjai erőszakkal elrabolták őt, kényszerítik rá, hogy ehhez a nemzetséghez legyen hűséges, őket szolgálja az egyre kifinomultabb, egyre fejlettebb képességeivel.

Takeonak egy porcikája sem kívánja a Törzshöz való csatlakozást. Mindent elkövet, hogy megszökjön és a szívének kedves utat válassza. Úgy érzi, hogy az ősei által ráhagyományozott szellemi-testi örökség kettészakítja. Emellett ráadásul leghőbb vágya, hogy Sigerunak fogadott hűségéről tanúbizonyságot tegyen, halálát megbosszulja.

Kaedének sincs könnyű dolga. Hiszen az előző részben Sigeru nagyúr menyasszonyaként bizonyos védelmet élvezett. Most viszont ki van szolgáltatva a jelenleg legerősebb nemzetség vezére, Arai döntésének. A mielőbbi házasságkötés a cél, a nagyúr által kiválasztott férfival. Kaede próbálja húzni az időt, kénytelen hihetetlen határozottságot, már-már férfias viselkedést tanúsítani a férfiak távolságtartásának érdekében. Ő is próbálja kitapogatni, kiben bízhat, kitől kérhet segítséget. Közben persze ő is sóvárog szerelme után, bár előtte is bizonytalan párja holléte, hogyléte. A legkézenfekvőbb és legszerencsésebb megoldás persze az egymással kötött házasság lenne, de hát ugye így érdekes a történet, hogy nem megy ez olyan könnyen. Egyáltalán sikerül-e valaha???

Odavagyok ezért a könyvért, szinte fájt, hogy abba kellett hagynom. Továbbra sem vagyok oda a japán kultúráért, harcművészetért, de ez egy cseppet sem zavar! :-)

Citromisszában az élet kissé unalmassá válik. Polli, akinek teljes neve mellesleg Dzsemi Gremi Bari Hoppsza Hopplá Berlin Sztereó Onlájn Lebi Akkord Hermonik Bülbül Degerke Tekerke Szigorka Vecsernye Bodorka Honorka Brunetta Kellemes Karácsonyt Lenóra, nem találja helyét. Már Jákó kutya sem jön kutyagoltatni a gyerekeket. Rém unalom minden!

Egy szép napon viszont megérkezik Tallérosi Apor, a menő üzletember, azaz a 15,24 cm-es, tetőtől talpig mézes kekszből álló, mazsolaszemű emberke. Apor hatalmas kekszes dobozból szórja a hatalmas pénzmennyiséget mindenkire, akivel csak szembetalálkozik. Úgy gondolja, a pénzen barátságokat vásárolhat. Polli hiába próbálja meggyőzni, hogy enélkül is beszállhat a csapatba, nem hisz nekik.

Mindenkit, akivel csak összetalálkozik, meghív gyönyörű palotájába a hatalmas buliba. Szerencsétlenségére Haragumi és Vilmos Vili is az útjába kerül, akik egyből vérszemet kapnak a sok pénz láttán. Elhatározzák, hogy "megkönnyítik" picit a terhét Tallérosinak.

El is rabolják nagy furfanggal az összes pénzét, és itt kezdődnek az izgalmak. Polliék sietnek a segítségére, és persze Jákó kutya is előkerül. Vajon sikerül bebizonyítaniuk Tallérosi Apornak, hogy nem a pénz számít a barátságban, az életben?

Ebben a kötetben már szerencsére kevesebb gusztustalan dolog volt, úgyhogy barátságosabbnak találtam! :-)

Nehezen vettem rá magam erre a könyvre. Eleve ifjúsági könyv, amelyekért annyira nem rajongok. A kisgyermekeknek szánt könyvek világába minden gond nélkül bele tudok merülni, a nagyobbaknak szólóakkal már nehezebb a dolgom. A végére azért valamelyest sikerült viszonylagos barátságba kerülnöm vele.

Először azt hittem, hogy Haragumi nem is lesz annyira rossz ember, mint azt a címe és az őt ábrázoló rajz mutatja. De bizony, hogy nagyon kis genya.

Citromisszában minden megtörténhet, semmi sem fura. Végül is még Haragumi a legéletszerűbb figura. Rossz emberek ugye mindenhol vannak. Na de Péter nevű lányka, kizárólag zöld-lila-sárga színben pompázó, bűzlő húst árusító Vilmos Vili, a hentes? Na jó, még ilyen is elképzelhető, de talán ritkábban. Ó, és még mennyi érdekes jelenség...

Haraguminak a lakása egy disznóól, így érzi jól magát. A kertje viszont gyönyörű, azt maximálisan rendben tartja, minden fűszál a helyén van. Egy nap viszont érkezik ebbe a hihetetlen kis városba egy óriáskutya. A gyerekek imádják, hiszen rendszeresen megkutyagoltatja őket a hátán. Csak egy apró hibája van ennek a kutymáknak. Imádja a kerteket széttúrni. Mi sem természetesebb, hogy megtalálja Haragumi gyönyörű kertjét is. Innentől kezdve vége a békének. Haragumi bosszút esküszik, ehhez Vilmos Vili segítségét kéri. És persze a színpompás romlott húsoknak is van még némi szerepük.

Jákó azért nincs magára hagyva, segítségére sietnek az imádott gyerekek, akikkel együtt szurkoltam, hogy ne sikerüljenek Haragumi tervei. De ennek a szőrmóknak a jó útra téréséért is nagyon drukkoltam.

Az egyetlen bajom a könyvvel az volt, hogy néhol oly gusztustalan dolgok voltak, hogy csak na! Forgott a gyomrom rendesen! Bár tudom, hogy a gyerekeket sokszor vonzzák a rém undorító dolgok. Lehet, hogy pont itt jött ki, hogy nem tudtam maximálisan beleélni magam???!!! Ki tudja?

"Ez aztán tényleg mesteri könyv volt egy mesteri embertől!"

Nem hinném, hogy hosszú poszt lesz... Gondban vagyok, hogy mit írjak a könyvről!? Nem azért, mert nem tetszett! Nagyon is a magamévá tettem.

A téma nagyon nehéz, hihetetlen profi irodalomként tálalva. Ráadásul nem vagyok biztos benne, hogy vissza tudom adni a könyv hangulatát, értékét. Nem akarom amatőrségemmel lerontani a könyv minőségét. Csak próbálkozom.

Miért is írtam, hogy nehéz a téma? Benne van egy hazáját elhagyó, beilleszkedési gondokkal küszködő ember kálváriája a családjával, országával (vajon melyik is az ő országa?), munkájával, megélhetésével, ...szóval szinte az egész környezetével. Ráadásul nem kis mértékben játszik közre, hogy arab származású. Kell-e a rasszizmus jelentőségét itt bővebben ecsetelnem, főként egy európai országban? Mindenesetre az emészteni való nem mindennapi módon van elénk téve.

Vágjunk bele! Jonas Hassen Khemiri, a svéd-tunéziai szerző önti sorokba megélt érzéseit, hangulatait, emlékeit Tunéziából Svédországba áttelepült családjával kapcsolatban. Főként apja hányattatásait, próbálkozásait próbálja felidézni Kadir levelei segítségével, amelyek tele vannak tűzdelve csűrt-csavart, nyelvi bravúrokkal megspékelt mondatokkal. Kadir nem más, mint Jonas apjának gyerekkori, tunéziai barátja. Ő keresi meg Khemirit egy közös könyv megírásának ötletével. Khemiri és Kadir levelezéséből áll össze a kerek történet.

Végigkísérhetjük, ahogy Jonas apja küzd az identitással. Ő nagyon szeretne tősgyökeres svéd lenni, elsősorban svéd felesége kedvéért. Világhírű fényképésszé válni, ez álmai netovábbja. És hogy elfogadják olyannak, amilyen. Sajnos rá kell döbbennie, hogy ő, mint bevándorló, csekély esélyekkel indulhat. Hadakozik a "bevándorló" meghatározás ellen is, hiszen mindent megtesz azért, hogy elismerjék igyekezetét, erőfeszítéseit a totális beilleszkedés érdekében.

Jonas belső harcai is nagy jelentőséggel bírnak a történetben. Ha azt gondolnánk, hogy egy, az iskolát alig elkezdő gyermeknek, akit körülvesz szülei szeretete, nem lehet probléma egy új országba való beilleszkedés, tévedünk! Bár mindvégig az apjáért szurkoltam, a végén döbbentem rá, hogy te jó ég, mi van ezzel a gyerekkel, vele ki foglalkozik, őt ki szereti? Talán az ő személyisége még rejtettebb saját maga előtt is, mint apjáé!? Vajon tisztában van vele, hogy kicsoda is ő valójában?

A nyomasztó történet ellenére rendkívül szellemes, fergeteges humorral megáldott könyvet tartottam a kezemben. Nagyon sokat segített ez a humor a történet feldolgozásában. Egyik pillanatban sírtam, a másikban pedig a hasamat fogtam a nevetéstől. Az első soroktól kezdve szerettem!

A szerző neve előttem eddig ismeretlen volt eleddig, de türelmetlenül várom a következő könyvét!!!

A fordítást is méltatnám, hihetetlen módon adta vissza a nyelvi bravúrokat. Elsősorban szerintem ez teszi a könyvet nagyon naggyá! Csak sejtem, hogy nem lehetett egyszerű munka ezt a művet lefordítani, főként, ahogy utánaolvastam, a svéd nyelv eléggé szegényes, egyszerű ahhoz, hogy visszaadja ezeket az értékes mondatokat.