Nnnna! Végre! Végre megtudtuk, hogyan alakul az America-Maxon-Aspen szerelmi háromszög. Rég vártam ennyire kíváncsian egy történet végét, még akkor is, ha szinte az első fejezet első harmada óta sejtettem, mi lesz a végkimenetel, mégis érdekes volt végigkövetni azt a hepehupás utat, amit bejártak a szereplők.

Igazából olyan nagyon nagy óriási változás semmilyen fronton nem történik, ugyanúgy folyik tovább a verseny, immáron csak négyen vannak versenyben, köztük  America egyik legnagyobb ellenfele is. Sokszor el is bizonytalanodik Maxon szerelmében, hiszen úgy tűnik, a másik lány iránt is nagyon gyengéd érzelmeket táplál. És természetesen ott van a közelben palotaőrként Aspen is, America ex(?) szerelme is, aki persze nem akar ex maradni, jóval inkább vissza szeretné szerezni a lány kegyeit.

A politikai helyzet is változatlan, továbbra is rendszeresen támadják a palotát az északiak és a déliek is, ezzel sokszor nagy veszélynek kitéve a királyi családot és a versenyben szereplő lányok életét is.

Ebben a fejezetben már sokkal több kimondott, kinyilvánított érzelem tör utat magának, az elvárásokkal ellentétben a lányok is empatikusabbak lesznek egymással, mert hát az előzőekben megszokhattuk, hogy volt egy pár ereszd el a hajam jellegű összecsapás köztük. De hát, ahol sok nő van egy helyen egyszerre... Nem kell ehhez feltétlenül egy utópisztikus világba elutaznunk. :D Na de vissza a témához!

Nagyon nagy változáson esik át mindegyik szereplő, főként America. A gőgös, büszke lányból átváltozik egy önzetlen, érzelemdús fiatal hölggyé, aki egyre jobban kiismeri azt a világot, amibe belecsöppent, és amire kezdetben egyáltalán nem is vágyott. Most már viszont annál inkább, de ugye ott a végszó, amit mégiscsak a herceg fog kimondani.

A végén pedig minden összekavarodik, a kártyavár összedőlni látszik, és minden elméletünk is vele együtt. És csak rághatjuk a körmünket az utolsó lapig.

Nem volt titok az előző részeknél sem, hogy én Maxonnak szurkoltam, aztán, hogy örömöm teljes volt-e vagy sem... hát persze, hogy nem árulom el!!! A három kötet közül egyértelműen ez tetszett a legjobban.

"Scar körül sok a titok.
Titok a vallása, mert kereszténynek született egy olyan világban, ahol a kalózok megnyúzzák, a császáriak pedig agyonlövik a hívőket. Titok, hogy szerelmes Artúrba. Titok az álma, amit követve navigátornak áll.
Artúr körül sok a halál.
Előbb azt hiszi, Scar meghalt, kétségbeesésében csatlakozik egy keresztény csempészhajóhoz, és az űrben bolyongva egyre mélyebben megismeri a sötétséget. Mikor úgy érzi, minden kegyetlenséget megtapasztalt, megtudja, hogy Scar nem halt meg. Hanem áruló lett.
Don körül nagy a csend.
A renegát mentál önkéntes száműzetéséből figyeli a világ eseményeit, ám az ijesztő dolgokról nem beszélhet senkinek. Hallgatása mögött más is lapul: egy titok, és egy régi, fájó szerelem emléke.
Lucy körül nagy a rend.
Don egykori társa majdnem hibátlan. A világegyetem egynyolcadának ura, aki a végső tökéletességet keresi, gyűlöli az érzelmeket és a vércseppek gömbjében lapuló π számot. Könyörtelenül kiiktatja mindazt, ami nem illik a társadalom rendjébe.
Ők négyen furcsa események sodrában találják magukat. Fogalmuk sincs, ki vagy mi mozgatja a szálakat.
Lehet, hogy pusztán játékszerek Isten és a Gonosz kezében?
Létezik egyáltalán szabad akarat?
A szerelem, melyet elpusztítottál magadban, pislákolhat-e még a másikban?
Egyvalaki sejti csupán, hogy ők négyen alkotják a tengelyt, melyen megfordul az emberiség sorsa.
A regény a Szivárgó sötétség sorozat első kötete."

A sorozat elő kötetének Scar a főszereplője, amely történetben alaposan megismerkedhetünk azzal a világgal, amit a szerző nagyon aprólékosan épít fel, tár elénk. Scar egy fiatal lány, aki kereszténynek vallja magát, úgy hiszi, neki Isten a lényének szerves része. Folyamatosan belső párbeszédeket folytatnak, ami néha Isten részéről válasz nélkül marad. A másik oldalon a mentálok állnak, akik racionális beállítottságúak,  matematikai, logikai alapon közelítenek meg mindent.

Nem mindegy, milyen bolygóra születsz, ez meghatározhatja az egész életedet, a jövődet. A lány pont rossz helyre került, mert kereszténységét titkolnia kell, hiszen ha kiderül, az az életébe kerül. Miután úgy tűnik, hogy a vágyott férfi másé lesz, Scar nagy, azaz a lehetetlennel egyenlő lépésre szánja el magát, megszökik. Ismét az életével játszik, de terve sikerül, és a császári flottához kerül navigátornak. És itt természetesen nem dőlhetünk hátra, megnyugodva, hogy rendben van minden, hiszen innentől kezdődik csak az igazi nagy kaland.

Hűha! Ez izgi volt! Másrészt érdekes, mert hasonló történetet olvastam nemrég, és jól fel is bosszantottam rajta magam. A Párválasztó szintén trilógia, és szintén disztópisztikus történetről van szó. Csak azt én gagyinak neveztem, ezt viszont korántsem. Sőt!

A Cartaphilus Kiadó múlt évben sokáig hallgatott, aztán karácsonykor kiküldött egy csomó jobbnál jobb könyvet, köztük ezt is.

Egy olyan világban találjuk magunkat, ahol valamikor a múltban egy súlyos járvány ütötte fel a fejét, így a ma élő emberek majdhogynem percre pontosan meg tudják határozni haláluk időpontját. És ez elég hamar bekövetkezik, így mindenki próbál mindent megtenni azért, hogy megtalálják az ellenszert.

A világban eközben átrendeződnek az erőviszonyok. A legjellemzőbb állapot a szegénység. Gyermekek, fiatal lányok maradnak magukra, a bűnözés állandóvá válik, ezzel együtt a rejtőzködés is. Az óvatlan lányok a Gyűjtők kezére kerülnek, akik válogatás alapján döntik el, mi legyen a továbbiakban a sorsa a szerencsétleneknek. A legrosszabbul azok járnak, akiket kiküldenek őrizet mellett prostituáltnak az utcára. A legszemrevalóbbak bekerülnek valamelyik gazdag kényúr házába, aki többi felesége mellé beilleszti az újabbat.

A 16 éves Rhine is így jár, akinek már csak négy év van hátra az életéből. Ő még viszonylag jobban jár, hiszen Linden, a férje őszintén szereti őt, legjobban az összes felesége közül. A fogság azonban mégis megmérgezi a lány hangulatát, ráadásul a rejtekhelyen hagyott bátyjáért is nagyon aggódik.

Sok elgondolkodtató része van a könyvnek. Ugye maga a fogvatartás sem egyszerű eset, azon is lehet rágódni magunkban, még akkor is, ha pont ebben a történetben a férj erről nem is tud. Mármint hogy hogyan kerültek oda a feleségei. Szent meggyőződése, hogy saját akaratukból. Aztán ott van a feleségek közti viszony, ami egyrészt indokolná, hogy ellenségekké váljanak, de van benne egy nagy adag egymásrautaltság is. Talán (nem tudom) intelligencia, életkor kérdése, ki hogyan kezeli ezt a helyzetet, főként ha gyereklány is van köztük.

Igazából sok mindent nem tudunk meg a kerettörténetről. Azt tudjuk, hogy a jövőben játszódik, tudjuk, hogy egy genetikai kísérlet balul sült el, aminek a következményei itt láthatóak. Tudjuk, hogy a nők maximális életkora 20, a férfiaké 25-re csökkent. Ezen kívül sokkal többet nem árult el a szerző, ami nem jelenti azt, hogy majd a későbbiekben nem jutunk még több információhoz, de azért ezt itt most hiányoltam.

Rémisztő, nyomasztó az egész történet, mondhatnám mély depresszió övezi, ám mindez remekül megírva, és kellően felcsigázva, hogy nagyon-nagyon várjuk a trilógia második kötetét.

Az alábbi borzongató kisregény az Anita Blake sorozat 13. része, amellyel eddig nem volt szerencsém találkozni, ennek is köszönhető tudatlanságom a sorozat mikéntjével kapcsolatban. Én hagyományos krimire számítottam, a természetfelettit nem számoltam bele, pedig... huh, szó szerint jegesen borzongató.

Anita hirtelen beugrik egy kollégája helyett, így azonnal Philadelphiába kell utaznia, ahol egy FBI üggyel kapcsolatban halottkeltési képességeit kell használnia. Társként Micah-ot viszi magával, akit asszisztenseként mutat be. Ennek ellenére kapcsolatuk egészen egyedi, hiszen Ő az egyik szeretője a lánynak. Vannak jó páran... És talán az egész történet igazából e köré szerveződik. Maga az ÜGY nem sok helyet foglal a könyvben, hanem ezeket a fura kapcsolatokat boncolgatja, mondhatnám lelkizés van benne bőven. Az is egy probléma Anita számára, hogyan fogják eltölteni életük első kettesben töltött éjszakájukat a férfivel, de sok fejtörést okoz a többi otthon maradott szerelmi szál is, akik gyakorlatilag egy egészet tesznek ki. Merthogy nem véletlen, hogy eddig nem töltöttek kettesben éjszakát, hiszen mindig többen vannak. Feszegeti bennünk a biszexualitás, illetve homoszexualitás, és az egyéb, nem megszokott szexuális viselkedés kérdéseit, amiről nyilván mindenkinek van véleménye, de ez a történet azért odacsap egy jókorát  annak a bizonyos véleményünknek.

Rövidke, egynapos könyv. Gondolom, a sorozat rajongóinak újabb kis csemege. Abszolút olvasható önmagában, de néha azért jól jött volna egy-két háttér infó az előző részekből.

Az abszolút az én hibám, hogy nem jártam utána jobban, milyen jellegű könyvről is van szó. Igazságtalannak érezném csillagozni, mert izgalmas, jó kis könyv ez, az már más kérdés, hogy én nem vagyok odáig a fantasyért, különösen a vámpíros, zombis történetekért. Szóval, aki bírja, az ne habozzon, mert amúgy meg izgi nagyon!

Az eredetileg Maurice Sendak 1963-ban megjelent képeskönyve alapján íródott könyv főszereplője Max egy nyolcéves, gyanúsan hiperaktív kissrác, aki - nyilván életkorából adódóan - szinte semmivel nincs megelégedve.

Legfőbbképpen a családja figyelmére, szeretetére lenne szüksége, amit úgy érez, nem kap meg maximálisan. Pár évvel idősebb nővére is érthető, aki már nyilván a saját korosztályával bandázik. Anyja pedig idegesítő új barátjával tölti idejét, ami szintén érthető valahol. Max mindeközben nagyon unatkozik és szörnyen magányos.

A kisfiú farkasjelmezben lófrál naphosszat, hóerődöt épít, onnan bombázza hógolyókkal nővérét és annak barátait. Ezzel kellőképpen az idegeire megy környezetének. A folyamatos büntetések sem javítanak a helyzeten, sőt...

Szintén egy nagy balhé és az azt követő büntetés után a szobájában a kisfiú úgy érzi nem bírja tovább, világgá megy. A rettentő hideg ellenére elköt egy csónakot, amellyel az éjszaka közepén kisodródik a nyílt vízre. És csak sodródik, csak sodródik... A szigeten, ahova kiveti az óceán, hatalmas és groteszk, ám mégis nagyon szerethető lényekkel találkozik. Maxot rövid időn belül királyukká választják, és elhatározzák, hogy létrehoznak egy sajátságos világot a maguk számára, ahol minden úgy történik, ahogyan azt csak ők akarják.

A gyermekkorról, annak is a sötétebb oldaláról szól ez a könyv. Talán mindannyian megbirkóztunk a saját magunk kis (nagy?) szörnyeivel. Nagyon sajnáltam Max-ot, és úgy kiáltottam volna egy nagyot a családja felé, hogy figyeljenek már picit jobban oda rá, pedig saját tapasztalatból is tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, és nem feltétlenül arról van szó, hogy nem szeretik a szülők a gyermeküket.

A könyv egy film forgatókönyve alapján íródott, ami állítólag sikert aratott. Ha az utamba akad, feltétlenül megnézem.

Huhhh, a végére értem! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem könnyebbültem meg egy picit, de ez kizárólag az utolsó fejezet majd' 800 oldalas terjedelmének volt köszönhető.

A sorozat továbbra is a szívem mélyéig hatol, nagyon megszerettem ezt a történetet.

Némiképp ez a kötet különvált a többitől, hiszen az első három viszonylag szoros folytatólagosságot követ. Itt viszont eltelt röpke 15 év, nagyon sok minden megváltozott. Kaedének és Takeonak három gyönyörű leánygyermeke született, akik ilyen-olyan módon örökölték szüleiktől a kiváló képességeket, bár az ikrek kapcsolata nagyon érdekes a szülőkkel, kiváltképp Kaedéval. Mindez a babonának, hiedelmeknek köszönhető, amely fura lényként tartja számon az ikertestvéreket.

Persze így azért nem lenne elég izgalmas a történet, hiszen megszokhattuk, hogy a szerző folyamatosan ellátott minket eddig is nem kis izgalmakkal. A nagy béke közepette olyan helyről érkezik a szurka-piszka, ahonnan Takeo álmában sem remélte volna. Komoly vészhelyzet áll ismét elő, csatarendbe kell állni. Mi több, a lányoknak is ki kell venniük a harcból a részüket.

Kaede és Takeo szerelme töretlen. Bár bevallom, amennyire kedveltem a nőt korábban, ebben a részben nagyon a bögyömben volt. Pedig próbáltam belehelyezni magam az akkori hagyományok, elvárások, hiedelmek világába - hiszen négy fejezet óta benne éltem -, nem sikerült megértenem "anyai" viselkedését. Valahogy úgy gondolom, hogy az anya az minden korban, társadalmi helyzetben, kultúrában ANYA!

Nincs mese, menthetetlenül beleszerettem a történetbe. Nem győzöm dicsérni, áradozni róla. Megunni pedig végképp nem sikerül!

Házasságával és a Törzstől való menekülésével Takeo kivívta Arai, illetve Fudzsivara nagyúr haragját is, ráadásul a Törzs is üldözi őt minden erejével.

Arai Daiicsi, aki a Tohanok bukását kihasználva megkaparintotta a Hármas Birodalom fölötti hatalmat, azért haragszik rá, mert szövetségeseként elvárta volna Takeotól a tájékoztatást házasságáról, illetve nehezményezte a Törzzsel való szó nélküli eltávozását is. Fudzsivara pedig egyoldalúan kreált egy eljegyzést Kaedével, így ő is "joggal" dühös.

Takeónak nincs könnyű helyzete, rengetegféle elvárásnak kell megfelelnie, nem tud lelkiismeretével sem rendesen elszámolni.

A szerelem Takeo és Kaede között nem hogy nem múlik, de minden eddiginél lángolóbb.

Az utolsó oldalaknál alig láttam a sorokat, úgy potyogtak a könnyeim. Az örömtől vagy a bánattól? Mindkettőtől egyszerre. Nagyon hatásos vége volt!

Lian Hearn modern nyelveket tanult az Oxfordi Egyetemen. Londonban dolgozott nint filmkritikus és művészeti szerkesztő, mielőtt letelepedett Ausztráliában. Egész életen át tartó érdeklődése Japán felé, a sok utazás, tanulmányai meghozták az eredményt, az Otori trilógiát.

Íme az eredeti borító. Nekem jobban tetszik a magyar verzió! De azért ez sem rossz! :-)

Remegve vártam az újabb rész kézbevételét! Szerencsére most sem kellett csalódnom! Mintha nem is lennének külön a kötetek, ugyanott folytatódott a történet, ugyanazzal a megszokott izgalommal. Ugyanúgy fogvatartott, csak a kötelességek miatt tettem le a könyvet. Szemem már majd kiesett, úgy faltam a sorokat!

Hogy is csináljam, hogy ne lőjek le poént azoknál, akik még nem olvasták az előző részt??? Azt hiszem pici spoiler muszáj lesz, de tényleg csak a szükséges mértékben!

Otori Takeo lesz a Tohan nemzetség vezére apja, Otori Sigeru halála, illetve Iida Szadamu vezér legyilkolása által. Új kötelességek előtt áll, hatalmas felelősség szakad a nyakába. Az emberek már nem úgy néznek rá, mint annak előtte. Tőle várják a felszabadítást az éhezés, az elnyomás alól. Nincs könnyű helyzetben továbbra sem, hiszen két nemzetség is igényt tart rá. Az egyik a Törzs, a másik pedig apja, azaz most már az ő nemzetségének népe, a Tohanok. Továbbra sem bízhat szinte senkiben. Egyedül szerelmébe, Kaedébe veti bizalmát, de róla nem tudja, él-e, hal-e?

Nehezíti a dolgot, hogy a Törzs tagjai erőszakkal elrabolták őt, kényszerítik rá, hogy ehhez a nemzetséghez legyen hűséges, őket szolgálja az egyre kifinomultabb, egyre fejlettebb képességeivel.

Takeonak egy porcikája sem kívánja a Törzshöz való csatlakozást. Mindent elkövet, hogy megszökjön és a szívének kedves utat válassza. Úgy érzi, hogy az ősei által ráhagyományozott szellemi-testi örökség kettészakítja. Emellett ráadásul leghőbb vágya, hogy Sigerunak fogadott hűségéről tanúbizonyságot tegyen, halálát megbosszulja.

Kaedének sincs könnyű dolga. Hiszen az előző részben Sigeru nagyúr menyasszonyaként bizonyos védelmet élvezett. Most viszont ki van szolgáltatva a jelenleg legerősebb nemzetség vezére, Arai döntésének. A mielőbbi házasságkötés a cél, a nagyúr által kiválasztott férfival. Kaede próbálja húzni az időt, kénytelen hihetetlen határozottságot, már-már férfias viselkedést tanúsítani a férfiak távolságtartásának érdekében. Ő is próbálja kitapogatni, kiben bízhat, kitől kérhet segítséget. Közben persze ő is sóvárog szerelme után, bár előtte is bizonytalan párja holléte, hogyléte. A legkézenfekvőbb és legszerencsésebb megoldás persze az egymással kötött házasság lenne, de hát ugye így érdekes a történet, hogy nem megy ez olyan könnyen. Egyáltalán sikerül-e valaha???

Odavagyok ezért a könyvért, szinte fájt, hogy abba kellett hagynom. Továbbra sem vagyok oda a japán kultúráért, harcművészetért, de ez egy cseppet sem zavar! :-)

Beleszerettem!!! Már a borítója is régóta izgatta a fantáziámat, holott nem is nagyon tudtam, miről szól a történet. Nem csalódtam a megérzésemben, annak ellenére, hogy a japán kultúra, harcművészet nem igazán áll közel hozzám.

A Hármas Birodalom harcáról szól ez a történet. Harc a barbárság, Iida nagyúr zsarnoksága ellen.

Egyetlen lehetőség van a viszonylagos békére, az pedig Iida levágott feje. Ez szinte egyenlő a lehetetlennel, hiszen olyan védelmi bástyákkal van körülvéve, hogy még a legedzettebb orgyilkosok sem tudják tervüket véghezvinni. Ráadásul még a fülemülepadlóval is meg kéne "birkózni". A történet során kiderül, hogy egy, még majdnem gyermek az, akinek ez sikerülhet, aki olyan természetfölötti erőkkel van megáldva, amely által ki tudja játszani a hatalmas nagyurat körülvevő birodalmat.

A történet elején Tomaszu gombászásból érkezik vissza a falujába, Minóba, amikor döbbenten látja már messziről a felszálló füstöt. Máskor is történt ilyen, hiszen minden fából, szalmából készült. De most a Tohanok jöttek leszámolni a Rejtettekkel. Felégették az egész falut, megölték az összes embert. A Tohanok vezére nem más, mint a fent említett Iida, akinek ez alkalommal Tomaszu a személyes ellenségévé is válik, és hajtóvadászatot indít utána.

Megmentésére Sigeru érkezik, aki az Otoriak fejedelme. A nevét is megváltoztatják Takeo-ra, hogy minden nyomot eltüntessenek. Az életmentés következtében a nagyúr felelősséget érez a fiú iránt, akit később fiává is fogad.

Mintha a névváltoztatással személyisége is változna. Kezd rájönni, mi is az ő küldetése, bár mindvégig vívódik magában, hova tartozik, ki ő?

A barátságnál valami jóval mélyebb alakul ki közöttük, életük összefonódik. Immár együtt tervezik a leszámolást.

Nem csak Sigeruval fonódik össze az élete, hanem a vele egyidős Sirakava Kaede-val is, aki 8 éve a Nogucsi kastélyban él hányattatott módon.

A történet, amely az Otori klán legendáiról, és az ősi ellenségeskedésről szól a Tohanokkal, lebilincselő volt számomra, letenni alig bírtam. A szerelem, az erotika is olyan finoman, érzékien van ábrázolva a történetben, hogy (jó értelemben) beleborsódzott a hátam. A könyv egyben a hűség, barátság, bátorság, ugyanakkor a barbárság, zsarnokság története is.

Az írónő kitüntetett figyelmet szentelt a japán kultúra tanulmányozására. Ez úgy gondolom, egyértelműen látszik is a könyvön, bár a történet kitalált neveken, helyeken alapszik.

És mi is az a fülemülepadló??? El nem tudtam képzelni. Íme:

"Olyan padló, ami énekel. Senki sem mehet át rajta, még egy macska sem anélkül, hogy csipogni ne kezdene, mint egy madár."

5/5***

Második rész: Lian Hearn: Fűpárna
Harmadik rész: Lian Hearn: Ragyog a hold

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003
Fordította: Ágoston Szabina
Eredeti cím: Across the Nightingale Floor
330 oldal

Egy trilógia második részéről van szó, amire elég sokat kellett várni! Az első részből már kiderült, hogy a távoli jövőben játszódik a történet.

Az első rész nagyon tetszett, és az író gondoskodott róla, hogy kellő kíváncsisággal várjam a folytatást.

Tally végre szép lett, ahogy erre mindig is vágyott, de valami nem stimmel körülötte. Bármennyire gyönyörű, tökéletes külsőt kapott, bármilyen jól sikerült a széppé változtató műtét, a szépagyúság nem tudja elnyomni az emlékeket, kérdések tömkelege tör utat benne. A Krimek vezére, Zane is ebben ösztönzi Őt.

A Krimek egy vagány szépekből álló elit csapat, ahova Tally is bekerül. Innen indulnak a balhék, csínytevések.

Természetesen Shay sem tűnt el! Az Ő szerepe és barátságuk Tally-vel is nagyon izgalmas.

A legelső oldalakkal nagyon döcögősen haladtam, de utána fénysebességgel értem a végére. Egy Tally-nek szóló üzenet a múltból, ami elindítja a lavinát. Onnantól pörög, forog az esemény, nem nagyon tudtam letenni a könyvet.

Hatalmas szépirodalmi értéket ne várjon senki a könyvtől. Szerintem mindenképpen ifjúsági irodalomról van szó. De elég sok gondolatot ébreszt a felnőttekben is, bennem legalábbis mindenképpen, aki ettől a könyvtől függetlenül ámulok mindig a világban, hogy minden az egzisztenciáról, testi szépségről szól. A belső már csak olyan ritkán fontos. Örülnék, ha majd annak idején a gyerekeim elolvasnák és beszélgetnénk róla.