Nagyon viccesnek találom a könyv eredeztetését. Erről Vámos Miklós a fülszövegben ír. Miszerint Őt úton-útfélen megállítják, mivel a kisugárzása arra ösztönzi az embereket, hogy kisírják bánatukat a vállán. Amúgy ez tényleg így van. Ha nem lenne elég, hogy így érzi az ember az írásai által, én többször is láttam személyesen, hiszen valószínűleg ugyanabban a régióban élünk, és ez az életben is elég nyilvánvaló. De az is, hogy hat lóval sem tudnának odavonszolni saját gátlásaim miatt, meg az érintett személy tiszteletben tartása miatt is. :D Maradunk a nyomtatott betűknél - kapcsolat terén!

 

Tehát a két Iván, Ivcsi, Ivánka, Ivi története innen ered. Nagy Iván (hajdanán Najn Iván) és Kispéter Iván elhatározzák, hogy egy vállalkozás keretein belül párkapcsolati mediátorként fognak működni.

 

Hááát... :D Nem is tudom még egyelőre hová tenni őket!? Két, már kiöregedőben lévő férfiember - akiknek a kapcsolatáról sokszor egy házasság jutott eszembe - élik a kis életüket, mindkettejükkel történik mindenféle, de valahogy mégis mindig egymás mellett haladnak, össze-összeér a történetük folyamatosan, szorosan. Furák ők, mégis szerethetőek, sokszor sajnálatot kiváltóak.

 

Szeretnének ők még írni forgatókönyvet is egy zenés filmhez, aminek a fő témája Beethoven munkássága, de a két hőn áhított fiatal nőt is meg kell szerezni, meg kell tartani valahogy, ehhez bulikba járni, a fiatalság látszatát kelteni.

 

Sokat elmélkednek az életről, de irányítani nem nagyon tudják. Inkább őket irányítják a körülmények, a nők.

 

A kilenc év története Beethoven kilenc szimfóniáján alapul. Sok-sok év tele bánattal, örömmel, szerelemmel 400 oldalba besűrítve.
 

Nagyon örülök a kiadó új kezdeményezésének, amelynek része ez a könyv is.

Több mint tíz éve szinte egy szuszra olvastam el az összes Vámos könyvet, szépen ott is sorakoznak a polcon. De valahogy az elmúlt években elkerültük egymást. Ezért is örültem nagyon, amikor a kezembe került egy régi kedvenc új könyve. :D

Már az első oldalak után megéreztem azt a valamit, amit annak idején is. Azt a barátságot, amivel Vámos Miklós fordul az olvasói felé. Színtiszta bizalom, jóindulat és őszinteség.

Én sosem érzek semmi nagy durranást Vámos könyveiben. Pont ez az egyik jellemzője, de semmiképp sem hátránya. Csak úgy egyszerűen papírra veti a gondolatait. Úgy tűnik, mintha minden erőlködés nélkül tenné ezt. És ezzel sem a feltételezést akartam kifejezni, miszerint semmi munka ne lenne mögötte. :)

Történeteket mesél szépen sorjában családról, barátokról, ismerősökről. Szomorúakat, vicceseket, életszagúakat. Bármelyikünkkel megtörténhetnek, megtörténnek, de nem tudjuk ilyen nyugodtan, szépen leírni, és mögé tenni azt a szellemet, amely a könyveit átjárják.

Miközben a személyes élményeken szórakozunk, remek kor- és társadalomképet is kaphatunk az említett időszakokról.

Anno az IBS-re is rengeteget jártunk a beszélgetős műsoraira, és egyik nap a buszon ülve arra eszméltem olvasás közben, hogy olyan, mintha nem is olvasnék, hanem mesélne a fülembe a régi, megszokott nyugodt hangon.

Minden sorát nagyon élveztem! Köszönöm!

Kérdezte egy ismerősöm - látva kezemben a könyvet -, hogy miről szól? Hát... Vámos Miklósról. Aki még nem "találkozott" vele, ezzel a kötettel nyugodtan elkezdheti, meg fogja ismerni.