Vannak szerzők, akik ha a bevásárlólistájukat nyomtatnák ki könyvformátumban, az is kedvenc lenne! Steinbeck az első helyen áll, ez már régóta egyértelmű. Egyszerűen ellennék vele életem végéig, komolyan, zseni! És akkor én írjak róla itt "kritikát"? Ajnározás, egekig magasztalás következik.

Ismét egy tökéletesen remek, bár mélységesen nyomasztó kor-, illetve társadalomrajzzal szembesülhettünk a '30-as évek Amerikájáról, amely nyőgi a gazdasági világválságot.
 
A Joad család súlyos terhekkel teli története ez. Akik a jobb élet, illetve az életben maradás reményében nekivágnak a poros, terméketlen Oklahomából Délnek, Kaliforniának, hiszen ott van a tejjel-mézzel folyó kánaán, ott a kerítés is kolbászból van, és potyognak a dollárok az égből. Legalábbis ezt ígéri egy szórólap, ők pedig mindent erre a szórólapra tesznek fel. Az egész életüket, ami pár dollárban mérhető. Maradásuk egyet jelent a biztos halállal.

A népes család mindenüket felpakolva egy furgonnal vág neki a kíméletlen és hosszú útnak. Az összetartozás óriási reményt ad nekik, úgy érzik megállíthatatlanok. Az anya különösen fontos szerepet tölt be a család életében, hisz ezt az összetartozást főként ő erősíti meg. Mind egy célért küzdenek, úgy tűnik ugyanazt szeretnék elérni. De ahogy haladnak az úton, kezd kikristályosodni, hogy mindenkinek más, egyéni célja van, ráadásul aggasztó hírek is érkeznek, amelyek szerint nem minden úgy van, ahogy azt a pici papírdarab ígérte. De nem hajlandóak elereszteni ezt az álomképet. Egyre inkább "oki"vá válnak, akik Oklahomából a munka reményében érkeznek Kaliforniába. Az oki a helyiek elnevezése, és tömény idegengyűlöletet takar, amelyet nem is győznek minden formában kimutatni. Ezzel is megküzdenének a családok, de a kizsákmányolással nem tudnak mit kezdeni, mint ahogy azzal sem, hogy mi a jobb, koldusbotra jutni vagy emberi méltósággal meghalni!?

Döbbenetes, hogy Steinbeck ezt a Pulitzer-díjas regényét 1939-ban írta, '68 óta nincs az élők között, és ez a regénye, úgy mint a többi is, él és lüktet. Halhatatlan. Mindkettő.

5/5***

A 8 éves kortól ajánlott könyv története egy picit bizarr, hiszen a szintén 8 esztendős Aglaia egy fán lakik barátnőjével, Biancával. Elegük lett a városból és úgy döntöttek, hogy a legmegfelelőbb hely, ahol boldogan élhetnének, ez a fa lesz. Itt mindenféle gyümölcs megterem, és olyan furcsa élőlényeket is maguk köré gyűjtenek, mint a beszélő macska, húsevő virágok, repülő kutyák stb., és így lesznek egy szép nagy család.

Meg kell küzdeniük betolakodókkal, különös szomszéddal, de gondoskodniuk is kell valahogy magukról, ami nem könnyű, hiszen mégiscsak gyerekek. És akkor még nem is beszéltünk a vízvezeték-szerelői mestermunkáról sem...

A vicces, ámde nagyon izgalmas történeteket nagyon kedves rajzok tarkítják, és kíváncsi vagyok, ehhez mit fog szólni kisfiam, hiszen ez már egy komolyabb olvasmány.

Yalom is nagy kedvencem. Mind az emberi, mind a szakmai oldalát nagyon szeretem. Ez a könyve most annyiban más, hogy szakembereknek íródott, így talán kívülállónak nem annyira könnyed olvasmány, bár kétségkívül nagyon érdekes. Negyvenöt évnyi tapasztalatát gyűjtötte össze, és a leghasznosabb terápiás módszereit vetette papírra, hogy ezzel is segítséget nyújtson főként nyilván a pályakezdőknek.

Ha rászorulnék és rávenném magam, hogy elmenjek pszichológus szakemberhez, nagyon örülnék, ha ilyen empatikus, az embereket valóban szerető szaktekintélyhez jutnék be, mert ezt szerintem másként nem is lehet csinálni. Belőle pedig sugárzik a szakma és embertársai szeretete, tisztelete is. Hihetetlen módon és nagyon hamar tud intim (nem félreértendő!) közelségbe kerülni pácienseivel, akiknek ezáltal bizalmát is pillanatok alatt nyeri el, ami elengedhetetlenül fontos ebben a szakmában.

Sok kérdés érint ebben a könyvében is. Élet értelmét, halál miértjét/hogyanját, páriens-terapeuta kapcsolatát, és még sorolhatnám. Én ajánlanám minden pszichológus hallgatónak, de akár tovább is mennék, végzetteknek is.

Minden összehasonlítási szándék nélkül, ugyanúgy, ahogy mindig azt gondoltam, hogy ügyfélszolgálatra, tanárnak, BKV ellenőrnek stb. is a megfelelő ember menjen, akinek elhívatása van, ebben a szakmában is különleges tálentummal kell rendelkezni, és kétségem sincs afelől, hogy Yalom ezzel rendelkezik. A könyv nem elfogult, ugyanúgy leírja benne tévedéseit, téves meglátásait, ahogy a hasznos, évek alatt bebizonyosodott téziseit is.

Arról már írtam, hogy javában benne vagyunk az olvasás tanulásában, és nem csak magamnak, de gyermekeimnek is gyűjtögetem a könyveket, mint egy hörcsög. Most elsősorban a nagynak, aki nagyon szépen megtanult olvasni, és úgy tűnik - hála az égnek - szereti is. Próbálok szelektálni, válogatni, mert a piac bőven el van látva 6-7-8 éveseknek szánt könyvekkel, amelyek megkönnyítik számukra az olvasást. Ezért is örülök nagyon ennek a könyvnek is, ismét jól választottam.

Külső-belső ismét egymásra talált, hiszen a borítója, a belső illusztrációk is nagyon vidámak, de a téma is adja magát, jó kis szeleburdi család feldolgozás. :-) A Segítség költözünk az Éljen a család! sorozat része, amelyben az egyébként sem kisszámú család újabb születendő babát vár, így kénytelenek tágasabb otthon után nézni, de ebben nincsen semmi köszönet. Nem volt nehéz elképzelni a költözködéssel járó felfordulást ennyi gyerek mellett, hiszen kettő mellett sem egyszerű még egy téli reggeli elindulás sem. Szóval még életszerű is, de szerencsére a vidámabb oldaláról mutatja be a rémisztő helyzeteket.

Az pedig csak egy ráadás, hogy az oldalai be vannak vonalazva, hasonlít kicsit egy írásfüzetre. Nekem nagyon tetszik, esztétikus, és még segíti is a gyerekeket a pontos vonalvezetésben.

Nekem ez most nagyon jól esett, nagyon tetszett, faltam végkimerülésig! Letisztult, finom, kedves kis történet. Első Hidasi könyvem volt, de most habzsolni fogom a többit, nagyon megkedveltem ezt a nőt.

Nem tudom, hogy pontosan meg fogom-e tudni fogalmazni, mi tetszett benne igazán. Végül is nem nagy kunszt. Mégis. A sztori egyrészt nagyon ötletes, az egy pont. Aztán itt van az a helyzet, hogy szerintem ebbe a legtöbb olvasó (nyilván nőkre gondolok) bele fogja tudni képzelni magát. Vagy abba a "görcsölésbe", ami a főszereplő lányt, Fehér Pirost jellemzi. Vagy pedig mindenki megtalálja benne a saját maga Attiláját, mert jó párunkat vágtak már át, mivel a szerelemtől ködösödő szemünktől nem láttunk az orrunk hegyéig sem. Tulajdonképpen mindkettőben megtaláltam saját magamat is, az őrületig tudok én is mindenen, de tényleg mindenen agyalni, míg a végén úgy elfáradok saját magamtól, hogy magától megoldódnak a dolgok, miközben lefutom ezeket a felesleges köröket. Na, Piros is ilyen, bár nem az idegesítő fajtából, mert nagyon meg lehet szeretni.

Úgy tűnik, miután kiheverte az évekkel ezelőtti "Attiláját", rátalált az igaz szerelem, amelyben minden tökéletes, leszámítva ugye az örökös "túlgondolkodását", de az persze nem fog változni semmilyen körülmények között. Viszont ez az új párja, a szakállas, a tökéletes pasi olyan lehetőség elé néz, amelynek a lány korántsem örül, mert hónapokig tartó, afrikai kalandról van szó. Egyedül. A férfi távozása után próbálja helyretenni érzéseit, gondolatait, de még jobban belegabalyodik a hálóba, így épp jókor jön egy régi ismerős munkaajánlata, amelynek teljesítésére 2 hetet kap. Nem több és nem kevesebb, mint kilenc színészt kell felkeresni és rábírni őket, hogy írjanak alá egy szerződést, amelyről szinte semmit sem lehet tudni, csak annyit, hogy valamiféle színházi munka. Nem egyedül kell véghezvinnie ezt a lehetetlennek tűnő küldetést, mivel a nem teljesen százas Lulu barátnője és a "véletlenül" útjába akadó ATTILA, az ex is megjelenik, így ők kísérik őt városról városra.

Vannak a színészek között könnyebb esetek, akik pár egyszerű kérdés után aláírják a papírt, de nyilván hozzátartozik a történethez, hogy nem minden kerek. Mindeközben a lány súlyos és fontos önértékelési, önvizsgálati folyamaton megy át, amelyek talán az életét is megváltoztathatják, és talán végre fellélegezhet régi sérelmek alól, megmenekülhet önostorozó életmódja elől. Mindez szerintem rendkívül viccesen van megírva, nem fedve el a helyzet komolyságát. És akkor most vannak véletlenek vagy nincsenek?

"Önmagunk keresése nagy élmény, csak az a baj, hogy egész életünkben tart. Mikor a végére érnénk, jön egy újabb változás, egy újabb magunkra csodálkozás."

Odavoltam ezért a történetért, Hidasi Judit stílusáért. Nagyon közelinek, "emberinek" éreztem. Simán el tudnám képzelni, hogy leülünk egy kávéra, és jókat röhögünk a saját bénaságunkon. Jöhet az Április út, bár fordítva jobb lett volna. :-)

5/5

Bevallom őszintén, én már túlléptem volna az Anna-Petis sorozaton, de nem engednek. :-) Kisebbik fiam rajongásig szereti őket, és este nem telik el úgy, hogy ne kelljen az összesből legalább egyet felolvasni, bár kívülről fújja a szövegüket. Ami valljuk be, nem túl bonyolult, és nem is gondolom, hogy feltétlenül kéne, hogy ez másként legyen. Számára ezek könnyen befogadható, megérthető események Bartos Erika családjának életéből, főként a gyerekekre koncentrálva. Nagyon sok kalandos utat - a könyv lapjaitól elrugaszkodva - mi is bejártunk.

Bár majdnem teljes a sorozat, a Gézengúzok könyve hiányzott, és persze nem véletlen a választás. :-) Ebben az eddiginél is több hasonlóságot véltem felfedezni saját csemetéimmel. Ennek a kötetnek nem véletlenül van még egy alcíme: Petikönyv. Az első fejezet Peti születésével indul, és a továbbiakban is főként Ő áll a középpontban, nem feledkezve meg a család többi tagjáról sem.

Bár a végtelen egyszerű szövegektől néha én már elfutnék, a rajzok kárpótolnak mindenért. Nagyon szeretem Bartos Erika rajzait. Kedvesek, színesek, szépek! Másrészt pedig nem is az a lényeg, hogy nekem mi tetszik, hanem az öröm kisfiam arcán, amikor kéri az "Anna-Petit".

Sokat vannak emlegetve a sorozatban szereplő könyvek sorai, hiszen a mindennapi életből vett történetekről olvashatunk bennük, amelyekkel mi is nap mint nap találkozunk az utcán, ilyenkor mindig meg is említik gyermekeim, hogy itt Anna, Peti és Gergő is jártak. Biztos vagyok benne, hogy Erika és családja rendkívül sokat csuklanak. :-)

Ránézek erre a könyvre és nyomban fülig ér a szám. Már maga a süti külleme is sugározza az örömöt, de erre rátettek még egy lapáttal a borítóval.

Nagyon szeretek sütni, de ez az az édesség, amihez nem mertem még hozzáfogni. Azt gondoltam, hogy ennek elkészítéséhez valami nagyon magas szintű gasztronómiai képesítés kell, pedig dehogy! Mondhatnám, hogy rém egyszerű, de az a helyzet, hogy Jill Colonna nagyon sokat segít nekünk ebben a szép kötetben, és még az önbizalmunkat is az egekig szökkenti. Lelkesedése nyomban átragad az emberre, ahogy kinyitja a könyvet. De ha még ez sem elég, akkor a gyönyörű, színes fényképek végképp meggyőznek minket.

Az úgymond makaron divatőrület Franciaországból származik,  ám eredete egészen a reneszánsz idejére tehető, amiről szintén olvashatunk adalékként a könyvben. Az ára viszont az egekig hatolhat, úgyhogy még egy indok, hogy merjünk belevágni az elkészítésébe. Lépésről-lépésre segít bennünket a szerző a számtalan variációjú makaronok elkészítésében.

Bármilyen alkalomra el tudom képzelni ezt a sütit. Vendégváró falatkának, ünnepi asztal mellé, hétvégén a gyerekeknek, akár velük együtt elkészítve, de ajándéknak sem utolsó. Kreativitásra serkent, ha elhatározza az ember, hogy nekiáll. Bőven van választék a könyvben, ízek kavalkádjával találkozhatunk, ahogy lapról lapra haladunk.

Arra fel kell készülni, hogy aki elkezdi lapozgatni a könyvet, azonnal nyúl fél kézzel a lisztes bödönért, mert nem bírja sokáig, hogy ki ne próbálja.

Aki tényleg veszi a bátorságot és belevág, nagyon sok örömet fog szerezni családjának. Mondom, elég csak rájuk nézni! :D

Csak szólok, hogy Ő lesz az én egyik legjobb és legújabb barátom 2013-ban. :)

Hogy én milyen régóta vágytam egy ilyenre... Többször próbálkoztam különböző füzetekkel, egyik sem vált be, nem hívogattak utána, hogy gyere, rendszerezd a dolgaidat, kiadásaidat, bevételeidet, segítek neked. Viszont ez a gyönyörűség? Könyörög, hogy végre magamévá tegyem. Kevés rendetlenebb ember van nálam sok tekintetben. Az egyik ezek közül a pénzügyek rendszerezése, elszámolása, rendben tartása a fő helyen van. A jövő évben ez másként lesz, hiszen nemcsak ránézésre ízléses, szép ez a kiadvány, de nagyon hasznos is. És még szükségem is van rá.

Ez a naplószerű kiadvány havi bontásban ad lehetőséget pénzügyeink rendben tartására, segítve az előre nyomtatott címkékkel, úgymint például a rezsi (fűtés, gáz, víz, villany stb.), de egyéb bevételi/kiadási lehetőségeket is vezethetünk benne. Teljesen más jellegű, magunk számára fontos információknak is bőven helyet ad, így telefonos regiszterként is használható, hiszen ezeknek is hely marad. A legvégén pedig egy összegzést végezhetünk az egész évi pénzügyi helyzetünkről. Komolyan, szuper! És gyönyörű, de ezt már írtam. :)

Hát én alig várom, hogy az első számokat beleírhassam.

5/5

Hát igen! Ismét a vonatok! :D Azért örülök, hogy gyermekeim más érdeklődési körrel is rendelkeznek, például nagyon szeretik a természetet, a bogarakat stb., de a vonat... a vonat az most már úgy látom, hogy örök. Egyszerűen nem tudunk szabadulni tőlük, és most már bele is nyugodtam, sőt, támogatom is ezt a rajongásukat, hiszen látom, mekkora örömöt okoz nekik.

Ez a könyv egy újabb örömforrás volt az életükben, amikor megkapták. És nem is csodálom, mert egy 304 oldalas, gyönyörűen kivitelezett, csodaszép képekkel teletűzdelt albumról van szó. Mivel ők már régen túlképezték magukat a kis vonatos, zakatolós gyerekkönyveken, a színvonal például az az itt látható könyv, amely komoly technikai-műszaki háttérrel taglalja a legszebb vasúti útvonalakat, számos különböző mozdony műszaki leírását, felszereltségét.

A könyv elrugaszkodik a járművektől, mint ahogy azt a címe is sejteni engedi, hiszen nagyon sok információt kapunk a különböző vasútvonalak mentén található építészeti különlegességekről, amelyeket még történelmi adatok is kiegészítenek.

Örülök, hogy ilyen szép, igényes kiadványokat adhatok gyermekeim kezébe, és igazából én is nagyon szívesen forgatom velük együtt a lapokat és keresem a különböző teljesítmény adatokat és férőhely számokat.

az átvétel... :D

5/5

Az írónő jegyzetét olvashatjuk rögtön a könyv legelején, ahol elmondja, hogy ez a regény, illetve ennek a történetnek egy másik változata már megjelent 2002 nyarán Homok a cipőd talpán címmel. Megtudhatjuk tőle, hogy ez egy tömegpiacra szánt, puhafedeles külsővel tervezett kiadvány volt, és a nagy sikerre való tekintettel, engedett a nyomásnak, és átdolgozva, kicsit újraírva ismét piacra dobták. Ő maga is elmondja, de érezhető is olvasás közben, hogy nagy kedvence ez a történet, ragaszkodása egyértelmű saját munkájához.

Az alapsztori nagyon tetszik. Cassie fiatalkorában egy sérelem folytán New Yorkba menekül, hogy ott hagyja, elfelejtse a Georgia állambeli Valtonban gyökereit, múltját, családját. Úgy tűnik, hogy meg is találja számításait, hiszen életszínvonala nagyon magas, igencsak menőnek számító üzleti vállalkozásuknak köszönhetően, amelyet vőlegényével vezetnek, és akivel szintén tökéletesnek tűnik kapcsolatuk.

Aztán az egyik napon érkezik egy telefonhívás szülőföldjéről. Testvére hívja, aki miatt eljött onnan. Édesapjuk haldoklik. Apja az egyetlen Cassie életében a múltból, akivel évente egyszer találkozott, és telefonon is rendszeresen tartotta a kapcsolatot, de még ő sem tudta sosem meggyőzni a lányt, hogy térjen vissza családjához, békéljen meg a múlttal. Utolsó kívánsága a férfinek, hogy a család együtt legyen, így a lánynak nem nagyon van más választása, összeszedi minden erejét és visszatér.

Sok mindennel meg kell küzdenie. Rettentően fél találkozni testvérével, annak férjével, akibe ő hajdanán szerelmes volt, meg úgy általában az összes régi emlék hirtelen rátör, amelyek birizgálják az érzelmeit és ez nem feltétlenül kellemes, hiszen ő már egy kiszámítható, felelősségteljes, mindig kifogástalan megjelenésű (a réten is magassarkúban) tiptop üzletasszony. De bizony ezek a gyerekkori emlékek nem passzolnak össze ezzel az egyéniséggel, és megkezdi harcát benne a múlt, a jelen és igencsak a jövő kérdése is, hiszen az is a tétek között van.

A feladat nem más, mint rendbe hozni kapcsolatait a családjával, rendet tenni önmagában, mit is akar, ki is ő valójában, és kivel/hol szeretné leélni hátralévő életét.

Mint ahogy fent is írtam, az írónő előre tájékoztatott, hogy tömegpiacra szánt könyv, ami az én olvasatomban egy kicsit a ponyvára hajazott. És nálam valóban súrolta ezt a határt, sőt, sokszor át is lépte. Nem  igazán tetszett az írásmódja Karen White-nak, a legtöbbször azt éreztem, hogy annyira szeretné, hogy megértsünk egy-egy nüansznyi jelenetet, hogy mindent belezsúfolt, nem győzte körülírni, és ettől már nagyon sok lett. Olyan volt, mintha nem bízna bennünk. Úgy érzem, nem nekem íródott a könyv, mégis elhiszem, hogy nagy sikere van, hiszen az érzelmeket pengeti, és az alapsztori is, mint mondtam, nagyon jó.

3,5/5

Nem is tudom, hol kezdjem!? Hajnal 1-kor fejeztem be a könyvet, bár az utolsó oldalakat már alig láttam a könnyeimtől. Sok könyv van, ami képes könnyekre fakasztani, de az ritka, amikor ráz a zokogó sírás. Azt márpedig nem bírtam volna ki, hogy letegyem és ne tudjam meg, hogy végződik ez a számomra nagyon sokat nyújtó, kedvenccé vált történet.

A történet megrázó, az írónő mégis valahogy olyan finoman nyúlt a témához, hogy semmi giccs, semmi mézes-mázas, hatásvadász eszköz nincs benne. Egyszerűen csak úgy szép, ahogy van. Nagyon fontos témát boncolgat, amelyről a könyv nem változtatta meg a véleményemet, inkább toleránsabbá tett vele kapcsolatban, illetve ráébresztett, hogy ne csak mint valami "esetekre" gondoljak, hanem lássam a mögötte zajló családi drámákat. Ez a téma pedig az eutanázia.

Louisa Clark éli a kis viszonylag unalmas életét szüleivel. Bár 27 éves, sokra nem vitte, és szándékában sem áll szélesíteni látókörét. Bőven megfelel neki az a szűken szabott világ, amit saját maga köré épített. A város egyik kávézójában dolgozik, ezzel sincs gond mindaddig, amíg a tulajdonos nem kényszerül azt eladni. Lou munkanélkülivé válik, ami nagy gond egyrészt azért, mert semmi képesítése nincs, amivel másik, megfelelő állást találhatna, másrészt családját is jelentősen támogatja, és keresetének kiesése miatt az anyagi összeomlás fenyegeti őket. A munkaügyi központban képzettsége hiányában csak alantas munkákat kaphatna, de ezeket képtelen elvégezni. Végső kétségbeesésében elvállalja Will Traynor gondozását, aki egy súlyos motorbaleset következtében kvadriplégiában szenved, amely miatt az összes végtagja lebénult, így tolószékbe kényszerült, és a nap 24 órájában szigorú felügyeletre szorul. Lou helyzetét az sem könnyíti meg, hogy a férfi érthető okokból súlyos depresszióban szenved, mogorva mindenkivel, aki csak a közelébe kerül, így a lányt is rendkívül barátságtalanul fogadja, és ez hosszú időn át nem is változik. Viszont a hetek múlásával mindketten megváltoznak a másik hatására, és akkor megtudja a lány, hogy mire készül a férfi. Feltesz mindent, tényleg mindent egy lapra, hogy megmentse, és erre hat hónapja van.

Kedvenc szereplőim egyértelműen Lou és Will, azaz az ő kapcsolatuk úgy, ahogy van. Az elején a lány számomra is egy kis szürke egér volt minden tekintetben, de ahogy haladtunk előre a regényben, egyre érdekesebb, egyedibb lett, és a férfi tette azzá. Mindkettőjük családja borzalmas volt számomra, egyik szörnyebben viselkedett, mint a másik, de ők ketten a saját kis világukban... fantasztikusak.

Elég sok szempontból mutatja be ezt az erkölcsi kérdéseket súlyosan feszegető állapotot, lehetőséget. Megismerhettük magának az érintettnek az álláspontját, és szinte egy hajszál választott el a támogatásától. Aztán ott voltak a szülők érzései, a gondozó véleménye és a szerelem megnyilvánulása is. Ezek mind-mind együtt nehezítették az amúgy is elviselhetetlen helyzetet.

Olyan sokszor tudunk a saját kis nüansznyi problémáinkon görcsölni, pedig vannak ezeknél sokkal-sokkal nagyobb problémák az életben. Tudom, hogy az sem jó, ha mindig máshoz hasonlítjuk saját életünket, de néha jó elgondolkodni, és hálásnak lenni a sorsnak, hogy minden rendben van!

A könyv hatására valahogy sokkal jobb ember szeretnék lenni.

Ó, ezek a Bondurant fiúk! Nem igazán hagytak egy perc nyugtot sem nekem, mindvégig görcsben volt a gyomrom, de semmiképp nem hagytam volna még abba az olvasást. Ez úgy ahogy van, tökéletesen lett megírva, minden betű pontosan a helyén van, üt-vág!

Hát nem egy lányregény, azt is meg kell hagyni, sőt, inkább pasis könyvnek mondanám, ráadásul hasonlatokat is tudnék hozni, de nem teszem, mert megtették már mások, ahogy láttam olvasás után a kritikákat. De nekem is ugyanazok a szerzők, azok művei jutottak eszembe, mint más olvasóknak is. És nem kis nevekről van szó.

Itt van ez a három fiú, akik a szesztilalom idején aktivizálódnak, más normálisabb, könnyebb megélhetési forrás híján. Persze nem ők az egyedüliek, de abban viszont igencsak különlegesek, hogy rettegnek tőlük a környékbeliek Franklin megyében. Én ezt nem is értettem, illetve igen, de én annyira, de annyira kedveltem őket mindenféle suttyóság, hónaljszag, viszkigőzös lehelet ellenére. Három különböző egyéniség, mentalitás, temperamentum, mégis egy egységet alkotnak, és aki a nevüket meghallja, annak sipirc, vagy nem ússza meg szárazon. Na, tényleg félelmetesek!

Az ő családjuk töredékes történetét meséli el - néhol úgy tűnik véletlenszerűen - a regény kíméletlen odamondással, és nincs más választásunk, mint a szívünkbe zárni őket, és bízni abban, hogy valóban halhatatlanok. Három generáción át, és még egy kicsivel tovább is kíséri keresztül őket az unoka, aki egyben meg kíván emlékezni Sherwood Anderson íróról is, hiszen Ő is szerves részét képezi a történetnek. A fiúk aktivitása után pár évvel próbál egy jó kis történet reményében "nyomozni" az ott történtek után.

A regény izgalmas kalandokkal van teli, és hűen, filmszerűen peregnek az 1930-as évek Amerikájának egy igen szegény térségében az események, ahol szinte minden a megélhetés érdekében történik, aztán meg már egy kicsit a büszkeség, a hírnév sem utolsó szempont. Vadnyugati félelmetes, izgalmas kis színjáték, nagyban megtörtént eseményekre alapozva. Előkelő helyet kap a polcon!

Nem tudom, miért kínzom magam folyamatosan. Nyilván valami mazohizmus is, de tény az is, hogy nagyon szeretem az édességeket, a gasztronómiai jellegű kiadványokat pedig pláne, és itt aztán minden együtt van, igényes kivitelben. Ez a könyv olyan hagyományos, nap mint nap hallott, vágyott desszertekkel van teli, amelyek többségének elkészítésére régóta ácsingózom, mégsem mertem belevágni.

Papp Emese kedvenc 100 süteményének gyűjteménye található ebben a gyönyörű kiadványban, de szerintem az ízlése sok magyar háziasszonyéval meg fog megegyezni, hiszen ahogy említettem, nagyon népszerű, hagyományos desszertek sorakoznak itt fel, nagyon könnyen követhető tanácsokkal ellátva. A szerző lépésről lépésre segít bennünket a finomságok elkészítésében, nem utolsó sorban pedig számomra nagyon fontos, hogy a hozzávalók is pénztárcabarátok és könnyen elérhetőek.

Nehezen válogatok, de pár kedvencet azért felsorolok. Megtalálhatóak benne a mézes krémes, Rákóczi-túrós, a csöröge fánk, a Sacher-torta és stílszerűen egy karácsonyi gyümölcskenyér receptje is, tényleg a teljesség igénye nélkül.

A könyv a gasztronómiai sznobságtól rendkívül távol áll, én bátran meglepnék vele kezdő konyhatündéreket is. Nagyon szerethető, szép a könyv, kimondottan hétköznapi, mégsem mindennapi háziasszonyoknak való.

Nem is tudom, mit írjak róla. Történetet nem tudok, mert nincs neki. Pici, csodálatos élettöredékekből áll össze ez a kötet. Már a külcsín is sokat ígér, pedig ha nagyítóval nézzük, akkor sem találunk benne túlontúl izgalmas részeket. Valami csoda mégis berántott és elkapott, és nem kellett kényszeríteni, hogy napról-napra újból kézbe vegyem. Mert ez amolyan minden napra egy mese "típusú" könyv. Ráadásul még irigylem is Schäffer Erzsébetet, hogy így meg tudja ragadni, utána pedig leírni az olyan történeteket, amiket ha pl. én mesélnék el, semmi különös nem lenne bennük, Ő viszont mégis úgy vetette papírra teszem azt egy lekésett vonat utáni éjszaka "élményeit", hogy a szívem beleborzong, pedig komolyan nem történnek nagy dolgok, és mégis. Talán arról lehet szó, amit nap mint nap próbálok meghallani? Hogy vegyük észre az élet apró szépségeit, amik nap mint nap ott vannak az orrunk hegyén, mégsem látjuk őket? Na hát, ezt próbálom valahogy leírni, tele van a könyv ilyen apró csodákkal.

4,5/5

Nem több, mint fél óra alatt olvastam el ezt a könyvet, de több heti gondolkodni valót adott. Annak nagyon örülök, hogy most megint elárasztják a piacot a holokauszttal kapcsolatos kiadványok. Ha pedig ilyen elgondolkodtatóak, jól megírtak, akkor pedig pláne. Meggyőződésem, hogy nem felejthetünk!

Yalom írásai közül eddig csak eggyel, a Scopenhauer-terápia olvasásánál találkoztam, de az is nagyon megfogott. Ott is egy nagyon őszinte, az emberekre minden figyelmével odakoncentráló pszichiáterrel ismerkedtem meg. Ez a történet azonban sokkal személyesebb, hiszen két ember barátságának egy aprónak tűnő, mégis óriási mérföldkövénél lehetünk jelen, amikor is a magyar származású Robert L. Brent  neves szívspecialista beavatja évtizedek óta őrzött titkába, nyomasztó rémálmaiba szakember barátját. Az  ő barátságuk nagyon mély, mégis van egy időszak, egy Yalom számára homályos folt Brent életében, amibe még ezt a jó barátot sem avatja be. És ez pedig a holokauszt időszaka Magyarországon, amelyben Ő is szervesen részt vett, mint áldozat, bár mégis a szerencsésebbek, azaz túlélők között. Ráadásul 15 évesen, majd később 75 évesen is egy mondat menti meg az életét: "Szólok a rendőrnek!"

Van egy pont, egy törés évtizedek múltán, amikor ki kell adnia magából a nyomasztó élményeket, meg kell küzdenie az elfojtott bűntudattal, amelynek valószínűleg nem is lenne joga jelen lenni az életében, és ilyenkor végképp jó, ha ott van egy nagyszerű pszichiáter barátunk. Végre megszabadulhat kettős életétől, a nappalitól, amikor tökéletesen helytáll minden fronton, hatalmas sikereket ér el az élet minden területén, de utána jön az éjszaka, vele együtt pedig a démonok...

5/5

Hatalmas örömet okoztam kisfiamnak, amikor hazaállítottam ezzel a könyvvel. Szerencsére a néha már túlzásnak tűnő járműrajongás mellett nagyon érdekli Őt az élővilág, azon belül is különösen a madarak.

További apropója a nagy örömnek az is, hogy mostanában reggelente nem csúszómászókra, hanem dolmányos varjúra vadászunk iskolába menet. Először azt hittem, hogy ez a jószág csak az Ő fantáziájának szüleménye, de nem, megmutatta nekem, sőt, követtük fáról-fára. A könyvben ezután ez a madár volt az első, amit kikeresett. Íme:

És ez a fajta csak egy, a több mint 500 fantasztikus példány közül, hiszen egy rendkívül átfogó képet ad ez az enciklopédia Európa gyönyörű madarairól.

Nagyon színvonalas kiadványról van szó, egyszerűen öröm a kézben tartani és csak úgy lapozgatni még amatőrként is. Mert mi aztán azok vagyunk, de azt hiszem, nem fogjuk tudni ilyen szép állapotban tartani, valószínűleg rongyosra lesz lapozva. Azon túl, hogy gyönyörködhetünk a képekben, rengeteg információhoz is jutunk a madarak evolúciójáról, táplálkozási szokásaikról, tudományos nevekről, élethelyekről, viselkedési szokásaikról stb. Mindez lényegre törően, jól összefoglalva van tálalva, szóval egy cseppet sem tűnnek unalmas adatoknak, sőt.

Nagyon profi munka, nemcsak profiknak!

5/5*

Ezt a gyönyörű borítójú könyvet az elején majdnem félbehagytam. Nem bírtam a sok szörnyűséget, a drasztikus módszerekkel végzett abortusz ecsetelését, a különböző testnedvek itt-ott való ömlését. Szóval eléggé kendőzetlen ábrázolásokkal találkoztam, de rá kellett jönnöm, hogy nincs más dolgom, mint belehelyezkedni a 18. századi London nyomorúságos életébe. Innentől kezdtem "élvezni" az olvasást, és persze arra is rájöttem, hogy pont emiatt hiteles az írónő, hiszen mit kéne szépíteni a dolgokat, ha egyszer koránt sem voltak azok?

A főszereplő Mary Saunders, akinek a sorsa szinte születésétől fogva megpecsételődik. Szegény családban cseperedik, ahol annak ellenére, hogy minden garast a fogukhoz kell verni, az erény nagy kincs. De vajon ellent tud-e állni a bimbódzó lány egy vörös selyemszalagnak, amit egy prostituálton vesz észre egy napon? Úgy érzi, bármit képes megadni, csak hogy Ő is birtokolhasson egyet, de mégis, milyen áron? Semmije sincs, csak a teste, de úgy érzi, megéri. Az esetnek persze következményei vannak, ennél fogva a család kitagadja Őt, és London nem éppen biztonságos hely egy ilyen fiatal lány számára. Csak egy menekülési útvonal van, a szajhaság, amely "mesterséget" kitanul pártfogója, jó barátja, Doll mellett.

Bármennyire is úgy tűnik, hogy megkedvelte ezt az életformát, az élet mégis úgy hozza, hogy elégedetlen sorsával, többre vágyik, ráadásul a fenyegető körülmények sem úgy alakulnak, hogy maradhatna. Így vidékre utazik, ahol szolgálólányként helyezkedik el, próbál tisztességes, normális életet élni egy kedves család gondoskodó oltalma alatt. Hatalmas szerencséje ellenére hiúsága, nagyra-, többre vágyása  azonban itt sem hagyja nyugodni, úgy néz ki, ismét a veszte felé rohan.

Egy rendkívül olvasmányos, bár megrázó történet ez, tele megaláztatással, szegénységgel, nyomorral, de mégis annyira együtt lehet érezni a szereplőkkel. Kínlódtam az ítélkezés, aztán a megbocsátás érzései között, egyszer csak ismét azon kaptam magam, hogy drukkolok, hogy valamelyest jobbra forduljon ennek a lánynak a sorsa.

Az izgalmas, érdekes történet mellett elég mély belepillantást nyerhettünk az adott kort jellemző társadalmi rétegek életébe. Számomra ez is nagyon érdekes volt, bár nem nagyon vágynék oda vissza.

4,5/5

Ó, ez nekem nagyon tetszett! Csodaszép kis könyv ez. Már vagy fél éve sóvárogtam utána, mert éreztem én ezt. Annyira közeli, annyira kedves, és olyan szép, de ezt már írtam. :) Talán nagyon sokakat érdekelhet és megfoghat a jelenlegi Magyarország területén élők közül ez a könyv, de azt gondolom, hogy a Vajdaságban élőknek vagy az onnan elszármazottaknak igazi csemege lehet, hiszen Melinda Nadj Abonji egy, a Vajdaságból Svájcba disszidált írónő, és rengeteg kincset "csempészett" bele ebbe a kötetbe, amihez hasonlót valószínűleg nagyon sokat átéltek.

Nagyon sok emberi sorshoz hasonlóan, a Kocsis család a forrongó politikai helyzet elől, a háború kapujából, a jobb élet reményében tehát Svájcba költözik, ahol természetesen (szinte) minden csak jobb lehet. Bár Mamika, az ízek, az illatok, a táj, az otthon nagyon hiányzik Ildinek, Borinak, Rózsának és Miklósnak. És hát erősen küzdeni kell még az idegengyűlölettel is, ami szintén nem kevés. De az életszínvonal kétségtelenül jobb.

A főszereplő Ildikó, az egyik leánygyermek, aki vissza-visszaemlékezve beavat a múltba, de a jelent és a jövőt is folyamatosan megosztja velünk, elbeszélés formájában. A rekord hosszúságú mondatokban elvesztem. Nem rossz értelemben, hanem áradtam a szép gondolatokkal együtt. Olyan volt, mintha egy gőzölgő kávé mellett hallgatnám egy nagyon kedves jó barátom csodálatos, érzelmekben dúskáló, mégis nagyon finom meséit, ráadásul nem is egy könnyű, hanem pont a kamaszkor kellős közepén történt eseményekről. Ez a lány küzd az identitásával, a felnőtté válás nehézségeivel és a beilleszkedéssel is, aztán még az a kérdés is ott kiáltozik a bensőjében, hogy mit keresnek ők Svájcban? Mégis ahogy bennem lecsapódott, nagyon remekül helytáll. Mind a négyük egy teljesen külön személyiség, mégis annyira jó kis család, minden nézeteltérés ellenére is. Olyan mélyre nyúló gyökereket próbálnak ápolgatni kisebb-nagyobb sikerekkel, amely próbálkozásoktól könny gyűlik a szemünkbe, pedig nem is mi éljük át. Illetve dehogynem!

5/5*

Van nekem is egy ilyenem. Ugyan nem Peti, de a cím többi része stimmt. :-) Amúgy pedig második osztályos, és mostanában kezdett el csak úgy, saját magának olvasgatni. És íme, ez az első kötet, amit kiválasztott, és valóban rendesen olvasgatja esténként fejezetről fejezetre. Több lehetőséget kínáltam neki, de választása eleve egyértelmű volt számomra, hiszen tele van zombikkal, rémekkel, fura, szerinte vicces versikékkel. :-)

Ez a könyvecske egy sorozat 21. kötete, és a történet ugyan más, de abban egyezik a többivel, hogy Peti ismét egyfolytában a rosszaságon töri a fejét, kicselezve szüleit, egész környezetét. Ahogy a címe is mutatja, filmforgatásra adja fejét, amelyben megjelennek a legkülönbözőbb félelmetes alakok, hiszen képzelőereje határtalan, és igazán félelmetes rémfilmet sikerül forgatnia. :) Én kimondottan kisfiúknak nagyon ajánlom, néhol borzolta az idegeimet, de gyermekemnek kifejezetten tetszik.

Az előző rész, a Ha maradnék jól megroggyantott lelkileg, aztán meg ott hagyott a kérdéseimmel. Nagyon megviselt a történet, hiszen egy kőkemény tragédiát ismerhettünk meg, ahol Mia egy autóbalesetben elveszti egész családját. Ő maga marad egyedül életben, már ha életnek lehet nevezni, hogy ép csontja nem maradt, műtétek sorozatán esik át, és így is kevés esélye van a túlélésre. És amikor már éppen eldőlne, hogy mi lesz a sorsa, vége lett a könyvnek. Úgyhogy sokszorosan örültem és a kíváncsiságom szinte percnyi szünetet sem hagyott, azonnal elkezdtem a folytatást.

Három év telt el a baleset óta. Szinte teljes egészében Adam útkereséséről szól a történet, hiszen nagyon szerette barátnőjét, annak családját, így őt is nagyon megviselte a tragédia. Ez alatt a három év alatt folyamatosan épült le belül a fiú, bár a zenekari sikereik ennek ellentmondanak, hiszen népszerűségük egyre felfelé ívelő, turnéikat, koncertjeiket tömegek követik, persze főleg lányok. Belemerül a felületességbe, próbálja elnyomni magában a történteket, bár egyértelműen keresni a kiutat, illetve mindenben és mindenkiben Miát. A hatalmas népszerűség ellenére Adam rendkívül magányos, magába zárkózó, ugyanakkor ahogy ez már az előző részben is kiderült, rendkívül értelmes, szimpatikus fiatal srác. Mint ahogy szinte mindenki a történetben. Mindvégig rettentően sajnáltam ezt a fiút, nem éreztem igazságosnak a vele megtörtént dolgokat. Annyira vártam, hogy korábban segítsen neki valaki, bár az is lehet, hogy attól lett olyan, amilyen, át kellett mennie ezeken az eseményeken, hogy odáig jusson, ahová.

Nagyon valóságos szereplőkről és élethelyzetekről van szó, egyáltalán nem esik nehezére az embernek elképzelni az adott szituációkat. (Ettől függetlenül még mindig nem érzem ifjúságinak.)

4,5/5

Végig kettősséget éreztem a könyv olvasása közben, mert egyszer majd' meghaltam az unalomtól, sokszor nem is értettem, mit olvasok, másszor pedig még gyaloglás közben is olvastam, annyira lekötött. Persze terjedelme okán is megpróbálta néha a türelmemet, de alapvetően azt kell mondjam, hogy nagyon jó kis írás.

Nagyon alaposan kidolgozott kémtörténettel van dolgunk, ezerféle szállal megtűzdelve. Nem marad ki senki a szereplők közül a részletes górcső alá vétel alól, nem panaszkodhatunk, hogy valakiről ne tudnánk meg szinte mindent. Úgy érzem, hogy Le Carrénak ebben (is) van a fő erőssége, a végletekig menő részletesség kidolgozásában.

A főszereplő Magnus Pym, akit én nagyon be sem tudnék határolni, annyiféle arcát mutatja meg a történet. Abban sem voltam biztos, hogy ő maga akarja ilyen sokszínűen láttatni magát vagy a többi szereplő ruházza fel ezerféle arccal az egy szimpla, átlagos, szinte középszerű mellé. Bár az egy időben fenntartott, nőkkel való kapcsolata azért gyanakvóvá tett. :-)  De igazából semmi sem egyértelmű. Aztán ez a Pym, ez a brit hírszerző szőrén-szálán eltűnik bécsi lakásukból és több fronton, számos ország titkosszolgálata által megindul a hajsza utána. Ezen kívül keresi még felesége, kollégája, tartótisztje, szóval nem kevesen. A nyomozás során derül ki számos titok az életéről, és mindenki próbálja a maga módján, elég egyedien kikövetkeztetni a múltban történt eseményeket.

Kezdettől fogva sejtetni engedi a szerző, hogy valamely eldugott, tengerparti búvóhelyen írja mesterművét, amiben többek között megelevenedik szélhámos, bár kétségtelenül ügyes kezű apjának alakja, akivel igencsak sajátságos viszonyt ápoltak gyermekkoruk óta, aztán egy furcsa, magának való emberke, akivel Svájcban kötött örök barátságot. De ez is csaj sejtés, nem kell félni, tartogat meglepetéseket a könyv.

És kitartás, az első harmad után jócskán beindulnak az események, érdemes kitartani!

A nemzetközi sajtó nagyon magasztosan nyilatkozik a könyvről, zseniális műnek tartják. Érzem én ezt, mert tényleg hihetetlen alapos munkát érezni mögötte, de azért nekem néhol picit nehezen ment le. De azt is tudom, hogy ez csak stílus-, illetve ízléskülönbségekből adódott. Szóval nagyon jó könyv, és én főként erősen intellektuális beállítottságú embereknek ajánlom, akik még ráadásul az izgalmat sem vetik meg.

4/5

Na vágjunk bele!

Nagy valószínűséggel ezzel a könyvvel sosem találkoztam volna, tudatosan legalábbis semmiképpen sem, ha nem kapok meghívást egy rendezvényre. Ott viszont hallottam a szerzőpárost beszélni írásukról, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Aztán belevágtam és lelohadt az érdeklődésem. Illetve dehogy lohadt, mert eszement sebességgel száguldottam végig rajta, mivel érdekelt a négy lány sorsa, története. Viszont nagyon elkeseredtem, megdöbbentem és azóta is kérdéseket teszek fel magamban,  magamnak, amelyek nagy valószínűséggel  száz százalékig költőiek.

Négy lány szerepel a történetben, de ahogy a szerzők a bevezetőben írják, akár több is lehet. Közös bennük, hogy fiatalok, csinosak és mindannyian egyetemisták. Továbbá mindegyikük szűkölködik anyagiakban. Ki az albérletét szeretné finanszírozni, ki a tandíját, ki egyszerűen csak jobban szeretne élni. Mind a négyüket látszólag a szükség viszi rá, hogy a testüket kezdjék árulni. Egyikük sem szeretne az utcára menni, mindannyian viszonylag kulturált körülmények között szeretnének ilyen módon pénzhez jutni. Egy szempillantás alatt indul be mind a négy lány "karrierje", nem nagyon kell utánajárogatni a lehetőségeknek, azok szinte az ölükbe pottyannak. Mert igény az van bőven! A könyv kendőzetlenül tárja fel előttünk ennek a  életformának a csínját-bínját, nem nagyon kertelnek, arcpirító nyíltsággal, részletességgel írnak le egy-egy intim találkozót.

Kíváncsi voltam, hogy van-e konklúziója a könyvnek, levonja-e a tanulságokat a két szerző? Vagy legalább valami menekülő útvonalat adnak-e, hogy mi érezzük legalább? Mert ez a téma szerintem nem engedi meg, hogy ne legyenek tanulságok, hiába a másik tiszteletben tartása, elfogadása, ennek ahhoz most nincs köze. A szerzőpáros elmondta ezen a találkozón, hogy igazából nincs különösebb tanulság. Ők csak egyszerűen összegyúrták sok lány történetét és leírták tényszerűen, nem is volt szándékukban saját véleményt írni, nem szerettek volna állást foglalni. Ez igaz is. Láttam kritikákat és Ők is megemlítették, hogy voltak felháborodott hangú reakciók, mivel voltak lányok, akik a könyv elolvasása után, annak hatására vágtak bele a "szakmába". Akkor azt mondtam, hogy "te jó ég, ez nem hiszem el!". De amikor már én is azon kezdtem gondolkodni, hogy ez vajon tényleg járható út? Tényleg ennyire kellemes ez az egész? Téves volt a hosszú évek óta gondosan építgetett erkölcsi normám? Hiszen én azt éreztem, miután becsuktam a könyvet, hogy ez tök tuti, ki kéne próbálni. Aztán meg észbe kaptam, hogy én meghülyültem? Ez az, AMI! Nem más, bárhogy szépítjük. Nincs ez rendjén valahogy. És én még viszonylag értelmesebb nőnek tartom magam. Sajnos (de inkább tévedjek!!!) úgy érzem, hogy egy egyszerűbb lelkületű lányka ezt a könyvet simán ajánlólevélnek veszi. De mondom, ne legyen igazam!

Való igaz, hogy foglalkozni kell a témával, de nem érzem, hogy el lett találva a megfelelő irány. Nem tudom, én hogy csináltam volna. Hiányzik nekem az erkölcsi útmutatás, ami persze ezerféle lehet, de az nyilvánvaló kéne, hogy legyen, hogy nem ez a helyes út. Azt is elhiszem, hogy a szerzők is óvatosak voltak, hiszen hogy írják le a személyes véleményüket anélkül, hogy bárkit is megsértenének azáltal. Szóval nem tudom, tanácstalan vagyok és lehangolt a könyv után.

2,5/5

Bajban vagyok, nagyon. Alig vártam, hogy ez a könyv megjelenjen, és amikor kézhez kaptam, odáig voltam, meg vissza, mennyire gyönyörű, milyen sok szépet és jót ígér. Ráadásul Karuza, aki visszatekint ránk a hátsó borítóról, no az Ő tekintetében is benne van egy csomó minden, amire én most vágytam. Merthogy itt az olvasónak az egyedülálló és gyönyörű horvát tengerparti élet szépségébe kellene belemélyednie, ízletes dalmát ételek ínycsiklandó illatát kéne éreznünk (jó, ez utóbbi megvolt).

Aztán jött a hideg zuhany. Értem én, hogy hatalmas különbségek vannak a nomád és a civilizált életmód között, azt is tudom, hogy fergetegesen hülyék tudnak lenni a turisták, de ennyire nem, mint ahogy Karuza beállítja őket. Időnként olyan nagyon szépen elkezd felvázolni egy-egy élethelyzetet, jelenetet, hiszen élettöredékekből áll a könyv, amik nagyon érdekesek is (lehetnének), de a vége mindig az, hogy menjenek az anyjukba (és most finoman fogalmaztam) a hülye idegenek, meg ez sem jó, meg az sem jó. Az egész könyv nekem egy nagy panaszáradat, pedig kétségtelen, hogy tud(na) írni, van szépérzéke, de valahogy mindig elrontotta nekem az egészet, rossz szájíz maradt szinte minden egyes történet után.

Bevállalom, ha esetleg nincs igazam. Megígérem magamnak, hogy el fogom olvasni egy fél év múlva. Most viszonylagos olvasási válságban vagyok, alig-alig tud lekötni valami. De most így csapódott le bennem. Rettentően sajnálom, ezt most tényleg nagyon! Úgy vártam erre a könyvre...

"Már tudjuk, hogy a következő hét napban, a magányt és békét, amiért idejöttek, el fogják cserélni a konyhánkra meg a társaságunkra, és nagyobb szigetté kell válnunk, mint ez a valóságos, de kit érdekel, mert együtt vonjuk le a konklúziót, hogy a turisztikai irodák, amelyek a természetet kínálják fel megvételre, egyvalamit soha nem fognak tudni felszámolni, és az a megtapasztalt élmény, amelyet egy életen át hordozunk majd magunkban."

Nehezen jutok szóhoz ezután a könyv után. Egyfelől számomra tökéletes volt, másrészt lesújtó is, hiszen egy drámát olvastam. Mérhetetlen átmenet volt a könyv elejétől a végéig, nehéz volt a lelkemet hozzáidomítani. Bár az elejétől sejteni lehetett, hogy komoly dologról van szó, mégis könnyeden indult, a humora nálam mindent vitt, hiszen ritkán húzódik mosolyra a szám járműveken, de itt megtörtént folyamatosan. Aztán egyre süppedünk, süllyedünk bele a mély valóságba, és csak imádkozunk Eváért.

Eva Tyne egy new yorki vagány csaj, aki debütáló szólókoncertje után rosszul lesz, emiatt kórházba is kerül. A sokkból magához térve egyedül vág neki a hazafele vezető útnak, bár nagyon otthona sincs, hiszen barátjával szakított, nem nagyon tudja, hova menjen. A legjobb megoldásnak egy éjszakai, lepukkant bár tűnik, ahol megismerkedik  Daniellel és az éjszakát is együtt töltik. Ezután egy másik kétes helyen összecimborál   egy orosz emigránssal, Alexanderrel, aki megvételre kínál neki egy minden valószínűség szerint, bár elég kétséges múltú Stradivari hegedűt. A gyönyörű hangszer semmilyen papírral nem rendelkezik, csak az érzés van abban a pillanatban, amit Eva átél, amikor a vállára veszi. Nyilván nem olcsó, annyira nem, hogy minden megtakarítását, az évekkel ezelőtt eltűnt apja hagyatékát, sőt, még kölcsönt is fel kell vennie hozzá, de ha minden igaz, és ez tényleg az, ami, akkor még így is jól jár. És egy valami biztos, e nélkül a hegedű nélkül nem tud tovább élni.

Döbbenetes volt átélni Eva lelki vívódásait, amelyet komoly pszichológiai háttérrel toldott meg az írónő.  Eva és a hegedűje. Nagyon érdekes kapcsolat volt kettejük között, mindent meghatároz. Eva és a művészet? Vajon miért fordult ez a lány a művészethez? Mert vannak gondok ott legbelül. De elég vajon a hegedű és a zene, hogy minden megoldódjon? Mindamellett, hogy egy nagyon vagány, minden helyzetben magát jól feltaláló lányról van szó, mégis rendkívül bizonytalan, a bizalma az emberekben egy pillanat alatt válik köddé, pedig előtte évekig élvezte azokat.

Ez a könyv hasít, vág, színtiszta, éles mondatokkal van teli, iszonyat jól megírva. A lelkemmel meg majd kezdek valamit.

5/5

Ó, ez gyönyörű volt! Annak ellenére mondom ezt, hogy nem nagyon vagyok híve a megcsalásos történeteknek, de itt valahogy a jó oldaláról volt megközelítve, ha van egyáltalán ilyen!?

Időutazáson jártam több tekintetben is. Egyrészt mintha csak egy nagy kedvencem, A tizenharmadik történetet hangulatát éltem volna újra át, másrészt szó szerint is egy időutazásra vitt a szerző, hiszen több évtizednyi időszakon ugrálunk keresztül-kasul.

Azon túl, hogy igazi kockás plédes, forró teás, hintaágyas olvasmány megrögzött romantikusoknak, tele van izgalommal is, hiszen mint minden valamirevaló szerelmes történet, ez sem megy olyan egyszerűen.

Ellie, a fiatal újságírónő, és egyben megrögzött (vagy nem?) szingli csaj sikeres karrierje árnyékában, anyagi függetlensége biztonságában próbálja elhitetni magával, hogy ez így mind rendjén van. Azt, hogy egy nős férfiba szerelmes és azzal viszonyt folytat, elrejti egy titkos kis hátsó fiókba, az smafu, belefér az "egészséges" életszemléletébe. Bár titkon reménykedik, hogy a férfi otthagyja őérte a családját... Miközben egy, a szerkesztőség által felkért cikk után kutat az irattárban, rábukkan egy szerelmes levélre, amely egyrészt a munka szempontjából is felkelti az érdeklődését, másrészt pedig mély, elrejtett sebeket szakít fel benne.

Kutakodása során rátalál Jenniferre, akiről kiderül, hogy neki írták a '60-as években azt a bizonyos levelet, és egy férfi kéri őt arra, hogy hagyja ott férjét, tartson vele egy távoli vidékre. Szóval a két nő eléggé hasonló cipőben jár, a különbség "csak" az a jó pár évtized. Ellie szinte megszállottjává válik a kutatásnak, hiszen a munkahelyén is rezeg a léc, de már érzelmileg is annyira belebonyolódott a történetbe, hogy akkor sem tudna nyugodtan aludni, ha nem derítené ki, mi történt a levél írójával, illetve a szerelmes párral. Aztán pedig még a saját életét is rendbe kéne szednie, főként, hogy teljesen új megvilágításba került az egész élete.

Én mélységesen sajnálom, hogy kihalni látszanak a kézzel írott levelek, nem is beszélve a szerelmes levelekről... Az írónő fantasztikus hangulatot varázsolt elém. Kép-, illetve filmszerűen jelentek meg előttem a sorok. De ha ez még mindig nem meggyőző, tessék a borítóra tekinteni, mindent elárul már az is.

5/5

Amikor először megkértem a páromat, hogy olvasson 3 1/2 éves kisfiamnak belőle esti mesét, rá kellett szólnom egy idő után, hogy "hahó, hangosan, ott van melletted a gyerek...". :) Nemcsak engem vett le a lábamról, hanem Őt is, a gyerekeket meg pláne. Bár a mi rajongásunk jó pár évre visszanyúlik ugyebár. Sok más mese között ez volt az egyik, aminek a kezdése előtt mindig kész voltam a házival, mindent rendbe tettem, mert "kötelező" volt ott ülni előtte. Na majd lent egy kis meglepetés! :)

Nos hát ismét egy lerövidített, szerintem nem csak pici gyermekeknek való csodaszép mesekönyv. Azon túl, hogy szerintem őrült izgalmas kalandokat él át ez a svéd fiúcska, rendkívül tanulságosak, tanítóak is ezek a mesék. Nagyon sokat megtudhatnak a kicsik-nagyok az állatok szokásairól, tulajdonságaikról, és mindezt szórakoztató formában, hiszen ők nem erre koncentrálnak feltétlenül, mégis a kis okosságok raktározódnak a fejükben.

Selma Lagerlöf fejéből Nils Holgersson történeteinek ötlete saját élettapasztalat alapján tört elő, hiszen nagymamája mesélt neki kiskorában a vadludak vándorlásáról. Később ezeket az élményeket vetette papírra. Ezer hála neki... Az első kötet 1906-ban jelent meg olvasókönyvként, hatalmas sikerrel, ami azóta sem csappant.

Ez a kötet 16 részben mutatja be Nils és Márton gúnár kalandjait, ahogy nekivágnak a nagy vándorútnak Észak felé. Találkoznak benne emberekkel, barátokkal, ellenségekkel, rókával, mókussal, medvebocsokkal, meghallgathatják Gorgó sas meséjét, és velük együtt érkezünk meg a nyári völgybe.

Én annyira szívesen ajánlom ezt a könyvet akár esti felolvasásra kisebbeknek, de nagyobbaknak is saját felfedezésre.

Irigylem azokat a nőket, meg úgy általában azokat az embereket, akik görcsölés nélkül, nyugalomban tudják élni az életüket. Én sajnos nem ebbe a kategóriába tartozom, sőt! Képes vagyok a legapróbb dolgokon is szétrágni magamat belülről, aztán amikor már túlvagyok a nehezén, akkor térek csak észhez, hogy megint mi értelme volt? Mármint a lelki huzavonának. Így van ez az élet majd' minden területén nálam, különösen a gyermeknevelésnél.

Ez a könyv először is egy önvallomás az írónőtől, hiszen évek óta küzdött különféle elvárásokkal, a világ felé való megfelelni vágyással. 2 gyermeke várása, aztán nevelésük nem kis megpróbáltatásoknak  tette ki. És valljuk be, ezzel nincs egyedül. Bár érdekes módon, nekem a terhességeim fantasztikus módon zajlottak le, élveztem szinte minden pillanatát mindkettőnek. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy problémamentes volt, de még csak az óriási  reklámhadjárat dömpingek sem tudtak eltéríteni, elbizonytalanítani (ld. mérhetetlen mennyiségű ultrahang vizsgálatra-, illetve különböző szűrővizsgálatokra való felhívások). Azt gondolom, természetes módon persze, hogy izgultam, hogy egészségesek legyenek a gyermekeim, de nem léptem túl azt a bizonyos határt. Kétségtelen, hogy találkoztam én is, itt, Magyarországon azokkal a "bombatámadásokkal", amelyeket, ha nem hajtasz végre, rossz, felelőtlen anya vagy. És hány ilyen nőt láttam a terhesgondozásokon is, és nagyon sajnáltam őket, hogy nem tudják ezt a feledhetetlen, megismételhetetlen állapotot úgy átélni, ahogyan azt kell.

Na a gyermeknevelés az más kérdés. Azon már tudok eleget aggódni, és nagyon sokszor a külvilágtól érkező jelek miatt kezdek el gondolkodni, hogy jól csinálom-e? Így van ezzel Ulrike Hartmann is, aki nagyszerű humorával tárja fel a szemellenzős anyáknak a buktatókat, szinte tükörképet tart elénk. A könyv próbál segítséget nyújtani, felhívni az anyák figyelmét, hogy próbáljanak ösztönből cselekedni, hiszen annál jobban nem lehet csinálni, mint amit az egészséges ösztön, életösztön diktál. Ezt persze magamnak is felkiáltójellel kiáltom!

Amúgy meg kaptam egyszer egy régi barátnőmtől egy ilyet... Elég csak ránéznem, és minden OK! :))) Ajánlom szorongó anyatársaimnak!

4/5

Nehéz megszólalnom is ezután a könyv után, nemhogy a gondolataimat össze tudnám fésülni valahogy. Kavarog bennem minden. Félelem, szeretet, menekülés.

Ismerőseim felületes beszámolóiból sejtettem, hogy valami lesújtó történettel fogok találkozni, mégis minden képzeletemet felülmúlta, nagyon megrázott. Letenni sem tudtam, feldolgozni sem tudom. Bár kétségtelenül remekül van megírva maga a borzalom. Váltakozva tört rám a sírás, máskor meg valamiféle, elsöprő szeretethullám vonult át bennem, és még humoros is. Na ezt rakjátok össze!

A 17 éves Miának gyakorlatilag mindene megvan, amiről egy tinédzser álmodhat. A környék egyik legmenőbb sráca pont Ő belé szeret, szülei állati jó fejek, akik egyébként még mindig nem nagyon tértek magukhoz a fiatal koruk óta tartó rockélet őrületéből, mégis minden szeretetet megadnak Miának és testvérének. Kisebb nézeteltérések ugyan vannak, de egyébként tökéletes minden, és valóban boldog mindenki.

Mia egy kakukktojás a családban, de ez sem zavarja meg az összhangot köztük. A szülőkön kívül Adam is rockzene rajongó, sőt egy menő banda vezéregyénisége is. A lány pedig érdekes módon csak a komoly zenéhez vonzódik, csellón játszik magas szinten. Abban viszont szintén egyeznek, hogy egész életüket a zene hatása alatt élik. A két fiatal szerelme is irigylésre méltó. Tiszta, őszinte, jaj, szívszorongató az is.

És akkor jön az az autó százzal. Beléjük. És Miának döntenie kell, hogy marad-e vagy továbblép?

5/5

Fordította: Kincses Edit

Illusztrátor: Julian Jusim

Eredeti cím: PeterPan

A Corvina Kiadó sorozatának egyik darabja ez a rövidke kis könyv tele érzelemmel, vívódással, "mi lenne, ha?" kérdésekkel. Amit talán mindenki, de én mindenképpen felteszek magamnak. Most már, hogy családom van, egyre kevésbé, de azért persze, hogy megfordul a fejemben, hogy ha pár éve másképp döntök, ha más hivatást választok, ha más külsővel születek, hogy alakult volna az életem?

A novellák főhőse, a szegény tanítónő, Anna is ezekkel a gondolatokkal, álmokkal(?)  kacérkodik. Vajon miért ezt az életet éli? Tényleg csak ennyi jutott neki? Aztán végül mindig (tényleg mindig?) kiderül, hogy az a legjobb, amiben vagyunk, csak értékelnünk kéne, meglátni benne a jót. Közhelyes vagyok? A könyv is az? És ki nem az? Csak próbáljuk álarcok mögé bújtatni, másként megfogalmazni, de akkor is ezek a közhelyek irányítják az életünket. Sokszor mondták már nekem, hogy az a bajom, hogy túl sokat gondolkodok, túlagyalok mindent, máskor meg pont az ellenkezője. Anna is rágódik, és folyamatosan megkapja a környezetétől is, hogy Miért ott tart, ahol?, Miért olyan, amilyen?, Miért nincs, aminek lennie kéne?

Négyféle életet álmodik meg magának, egy gyönyörű topmodell, egy nagy tudású orvos, egy példás családanya és egy feltörekvő, eredményes menedzser életét. Egyik sem tökéletes, mindegyikben van hiba,  de irigylésre méltó momentumok is. Jelleme mindenhol azonos, csak a körülmények, helyszínek, családi állapot más. De mégis Anna az. Kiderül vajon, hogy más bőrében jobb-e?

Van-e tanulsága a könyvnek? Ó, nekem rengeteg! Számít-e a környezetünk véleménye? Nem kéne, de persze, hogy számít. Úgy kell elfogadni magunkat, ahogy vagyunk? Naná, de persze, hogy nem megy. De mégis jó, hogy más is gondolkodik ilyeneken, és őszintén papírra veti. Jó volt együtt érezni Annával, aztán megnyugodni, hogy minden rendben van úgy, ahogy van.

A Rope Nemzeti Park Szolgálat különös, nőnemű rangerének kalandjaiból eddig tizenhat jelent meg, Ez a kötet most egy előzmény, amelyet valószínűleg sorban követ majd a többi.

 

A történet hátborzongató... lenne, de engem nem borított ki annyira, amennyire vágytam rá. Már a kezdés önmagában elég misztikus, hiszen Anna a Glen Canyon sivatagos fennsíkján egy víznyelő mélyén (amelyből egyébként sok száz van körülötte) ébred emlékezetkieséssel, nem mellesleg meztelenül, kificamodott vállal, betört fejjel. Kétségbeesetten próbál visszaemlékezni arra, hogy mi történt vele, hogy került oda. Bár ő ezt nem tudja, de segítségre sem nagyon számíthat, hiszen kollégái azt hiszik, lelépett, mivel eltűnt az összes személyes holmija, és egyébként is egy magának való nőnek ismerték meg.

Örültem, hogy túljutottam az első 150 oldalon, addig majdnem feladtam, hiszen szinte semmi sem történik, csak nyújtja, nyújtja, mint a rétestésztát. Amikor egy pici izgalmat éreztem volna, huss, elillant. Na ott az egyharmadánál végre történt valami, egy picit beindulnak az események, de mégis mindig valahogy visszazuhanunk a hosszú elbeszélések mélységébe. Pedig mondom, a történet nagyon jól ki van találva, csak egy kicsi felturbózásra vártam. Jó kis lélektani leírások vannak benne, belső elmélkedések, a főhőst például kimondottan megkedveltem, belevaló, vagány csaj. Nem tudom megfogalmazni, mi hiányzott belőle, de valami fűszer híján volt a történet. És hát az Anna szó... meg kellett volna számolnom, hányszor szerepelt, de mondatonként minimum kétszer, ez nagyon zavaró volt!!!

Annak ellenére, hogy nem volt maradéktalan az élményem, el fogom olvasni az első részt, tényleg érdekel mi lesz a folytatása, és sikerül-e belelendülni.

3,5/5

Ismerőseim is megjegyezték, hogy nem kimondottan az én "imidzsemhez" passzoló könyv, és valóban. De most könnyed, szórakoztató, nem túl kemény agymunkát igénylő könyvre vágytam, és ez pont jókor jött. Párizs egyébként is a szívem egyik csücske, úgyhogy a helyszínnel sem volt semmi gond. És még egy ráadás, ha a gasztronómiának is szerepe van, az a tuti! :) És itt nem csak Elizabeth rögös útját követhetjük nyomon New Yorkból Londonon keresztül, egészen Párizsig, hanem főként ez alatt az időszak alatt ihletett receptekkel is meg van jócskán spékelve a könyv, amelyek mind-mind egy-egy élményhez kapcsolódnak férjével és kalandos útkeresésével.

Amint említettem, egy new yorki születésű, zsidó leányzóról van szó, aki éppen Londonban él, de végül is úgy tűnik, lehorgonyoz Párizsban, mivel egy konferencián megismerkedik a nagy Ő-vel. De csak úgy tűnik, mert kétségek között vívódik, hiszen a francia mentalitás annyira nem nőtt a szívéhez, viszont az a bizonyos férfi, Gwendal, a későbbi férje igen. És bár az elején egyből kifejti, hogy az első randevújukon lefeküdt jövendőbelijével, ő mégsem olyan lány. Amúgy tényleg nem!

A könyv önéletrajzi ihletésű és ilyen módon nagyon őszinte, megkapó pillanatok vannak benne, ráadásul a humor sem hiányzik belőle. Nyomon követhetjük beilleszkedésének minden fontos mozzanatát, kezdve a napi rutin kialakításától, amibe a piacok felfedezése, érzékletes leírása is beletartozik, egészen a párjával való vívódásáig, a kulturális hátterükből adódó különbségek kiküszöböléséig. Nagyon érdekes volt végigkísérni őt bevásárló körútjaira, ahogy felkutatja az arra érdemes árusokat, hogy éppen hol lehet a legfrissebb halat megvásárolni. Talán valahol itt gyökerezett meg benne a főzés iránti szeretet, megszállottság.

Nem utolsó sorban a receptek is fantasztikusak, amelyeket tovább lehet gyarapítani az írónő saját blogoldaláról, valamint weboldaláról.

4/5

Főként fiúkkal rendelkező anyatársaim tudhatják mit jelent egy markológép előtt ácsorogni akár mínusz 5 fokban is órákon keresztül. Ezzel kezdődik. Aztán ez csak fokozódik az évek előrehaladtával. Bővül a kör, kiszélesedik a látótér, így mozgunk mi is velük együtt egyre szélesebb spektrumon. Ez a könyv szinte mindent tartalmaz, ami egy kisfiút vagy egy erre orientáltabb kislányt érdekelhet. :) (Láttam én már lányos anyukát is kotrógép előtt...)

Először azért én is elgondolkodtam, hogy egy nappal később  dobom be a könyvet az oroszlánketrecbe, addig én nyitogatom, hajtogatom, tologatom, tekerem a képeket, de aztán megsajnáltam őket. Nem tudok rangsort állítani a lelkesedést illetően, mert apuka ugyanúgy nyelvlógatva, hason fekve élte át ugyanazt, amit én előtte rövid ideig egymagamban.

Nagyon szépen kivitelezett, jól megszerkesztett kis(?) könyv ez, öröm ránézni. És akkor még csak a nézésről beszéltem, mert ezzel szinte mindent lehet. A könyv nagyalakú,  jó minőségű, strapabíró. Mindenhol van valami meglepetés. Itt egy kihajtható fül, ott egy lenyitható ajtó, egy forgó kerék, amivel mindkét oldalon valami csodát lehet művelni. Egyiken a markológép kütyüjét (az, ami ott elől van) lehet cserélgetni, a másikon a betonkeverő tartályát forgatni. Szinte mindenféle jármű megtalálható benne, azok részleteibe, belsejébe, működésébe pillanthatnak bele a gyerekek, kipróbálhatják azokat. Igazán élvezetes, szemnek kedves foglalkoztató könyv. Kincsként őrizzük.

5/5