Alig vártam, hogy ismét ezzel a flúgos nőszeméllyel együtt nyakamba kapjam a világot, és meg se álljak, amíg körbe nem keringek vele. A szórakozás, izgalom, szenvedély,  menekülés, nevetés garantált!

Ilyen cuki nőt!!! :D Rajongója vagyok Nellie-nek, de a fordítónak is. Enyhe túlzással életem végéig ellennék ezzel a sorozattal. Úgy kellett visszafognom magam utazásaim közben, hogy ne vigyorogjak egyfolytában, mint egy sült tök. Viccessége, a lány fergeteges humora visz mindent, de fontos momentum, a könyv erőssége a korhű történetek, események, helyszínek megbízható fel-, illetve megidézése is. Tökéletes, na!

A tempót, a színvonalat ugye az első részben, A gyilkosság alkímiájában megszokhattuk, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy ismét egy remek könyvet kapunk kézhez.

Nellie az előző részben elfogadja Verne kihívását, miszerint megdönti annak főhőse, Phileas Fogg rekordját, aki 80 nap alatt utazta körbe a Földet. A lány egy szál kistáskával vág neki az útnak, és nem is sejti, hogy rögtön az út legelején belecsöppen egy gyilkosságba, amely egész útján végigkíséri, -kísérti. Természetesen bizonyítékaira, állításaira a kutya nem figyel, illetve nem veszik komolyan, sőt, inkább beszámíthatatlannak tartják a törékeny nő feltűnési viszketegségnek tűnő jelzéseit.

Miután 1889 novemberében elhagyja kis kosztümjében New Yorkot, az egyiptomi Port Said emberektől hemzsegő kikötőjében meggyilkolnak egy férfit, aki Nellie karjaiban leheli ki a lelkét. De előtte még egy szót suttog a lány fülébe: "Amelia", ráadásul még valamit a kezébe is csúsztat. Életében nem látta még ezt a valószínűleg álruhába bújtatott embert, bár mintha ismerős lenne a hajóról, de semmit nem tud biztosan. Azért téziseket már felállít. :D Innentől kezdve rejtély rejtélyt követ, és egy láthatatlan (néha elég jól látható) árnyék követi mindenhova.

Egy luxushajón hagyja el Egyiptomot és a csodás Kelet felé veszik az irányt, ahol mindenféle különleges egzotikus emberrel találkozik, többek között híres-hírhedtekkel is. Ott van például Sarah Bernhard, aki ünnepelt színésznő és viszonyt folytat egy titokzatos előkelőséggel, akinek kilétéről csak sejtéseink vannak. Aztán fontos szerepet tölt be Frederick Selous, a híres felfedező is, aki Sarah mellett szintén támaszként, barátként szolgál Nellie számára, és aki az afrikai gyarmatok politikájának kialakításában is részt vett, nem mellékesen pedig az Indiana Jones figura megihletője.

Nellie mint egy nyakas kecske csak megy előre, egyszerűen nincs az az ellenség, akivel szembe ne szállna, félelemérzete mintha egyáltalán nem is lenne. De azért megkönnyebbültem, amikor végre megérkezett, és mintha csak egy kis kiránduláson vett volna részt, nevetve integetett a rá várakozó tömegnek.

Ha minden igaz, lesz még folytatás. Ha így van, én epekedve várom! :D

Jennifer Worth karrierjét az 1950-es évektől kísérhetjük nyomon, amely évek a londoni kikötő kikötőnegyedben sem voltak könnyűek ebben az időszakban, különösen, ha az ember lánya szülni készült. De mi a helyzet a bábákkal, akik hóban, fagyban, esőben vagy tűző napon is azonnal nyeregbe pattantak (már aki bírt ezzel a képességgel), és rögvest ott termett, hogy enyhítse a fájdalmakat, felügyelje a szülési folyamatot.

Az írónő hihetetlen érzékenységgel, empátiával írja le az évtizedek alatt megtapasztalt élményeit. Eseteket, embereket ismerhetünk meg, amelyek sokszor tele vannak tragédiával, nyomorral, de sok olyat is, amelyben a szülés, születés miatti színtiszta örömöt élhetjük át, akár ismét.

Jennifer 22 éves korára lett körzeti bába az elhívatásnak engedve, és nem volt az a borzasztó körülmény, amely ettől a szándékától eltérítette volna. Erre tette fel az életét, amit azt gondolom, érdemes volt megírni.

Különösen amióta nekem is gyermekeim vannak, bármikor látok a tévében születésről szóló jelenetet, azonnal elszorul a torkom, és képtelen vagyok sírás nélkül végignézni. Ezt az élményt, hatást a könyv is ugyanígy kiváltotta belőlem, csodálatosan van megírva. Egy-egy család, nő életté veszi górcső alá a különböző fejezetek lapjain, ahol nem ritka, hogy tíznél több gyerek is születik.

Bár Jenny nem vonult be a rendbe, mégis a Nonnatus Rendház falai között éil az életét,  mindig ide tér vissza az East End nyomornegyedeiben tett látogatásai után. Barátsága a nővérekkel sokszor humorral van teli, így egy teljesen más kép alakult ki bennem a zárda falain belül élők mindennapjaival kapcsolatban.

Nagyon örülök, hogy beleláthattam egy bába életébe, hiszen erről irodalmat én még nem láttam. Döbbenetes felismerés volt, hogy nem csak egy szociális munkás szerepét töltötte be a bába anno, hanem legtöbbször az orvost magát is helyettesítenie kellett. Ez volt a jellemző. Mindent egy személyben, terhesgondozás, vajúdási időszak felügyelete, szülés levezetése. És akkor még arra is volt ideje, hogy felkaroljon egy-egy elkallódott lelket, támogatásra szoruló családot.

A szülés, a születés általában gyönyörű dolog egy anyának, a családnak, de nagyon érdekes volt ezt a folyamatot egy bába szemén keresztül nézni, akinek a pályafutása ráadásul évtizedeken ível át, olyan korszakokat is magába ölelve, amely időszakok alatt bizony nem voltak olyan körülmények egy szülő nő számára, amelyeket manapság megszokhatunk. És sokszor ilyen esetekben a bábán múlott élet vagy halál.

Az egészen biztos, hogy nem az ilyen jellegű könyvek állnak hozzám a legközelebb, viszont el kell ismernem, hogy a maga szórakoztató kategóriájában ez most kifejezetten jól esett. Valójában tényleg szórakoztatott, a szó szoros értelmében.

Chloe Madison hosszú ideje tartó párkapcsolata épp kiváló diplomájának átvétele napján hirtelen véget ér. A pasi még épp nyalogatja le a csokis keverőlapátot, amit a lány az ünnepre készített, miután bejelenti, hogy talált mást, úgyhogy kalap-kabát. A lányban iszonyatos düh forrong, gyilkosságon gondolkodik, de szerencséjére barátnője telefonon rábeszéli, hogy látogasson el Manhattanből egy hosszabb időre hozzá Sugar Creek-be, a kanadai határ mellett fekvő nyugodt kisvárosba, ahol kieresztheti a gőzt, felépítheti újra összetört életét.

Odaérkeztekor már munkája is van, egy idős hölgy, a Monroe család legidősebb tagjának a társalkodónője, házvezetőnője lesz. Kezdettől fogva elkerüli az unalom az életét, különösen emellett a nyugodni nem képes, ki tudja hanyadik fiatalkorát élő, visszaidéző hölgy mellett.

A kisváros rengeteg izgalmat rejtő életében jelentős szerepet játszik a Cupcake Imádók Klubja, amelynek tagjai heti rendszerességgel jönnek össze, hogy ínycsiklandozó finomságokkal kényeztessék magukat, megosszák egymás között receptjeiket, tanácsaikat. Közben persze a pletykák, szaftos hírek is megtárgyalásra kerülnek, de amolyan kedves kisvárosi módon. A város nagyon sok tagjával megismerkedünk a történet alatt, és egy kivételével mindenki imádni való. Aztán ott van Devlin Monroe is, a helység legszexisebb szabad prédája, mellesleg a kicsit flúgos idős hölgy unokája, másrészt pedig akivel Chloe első találkozása elég forróra sikerült a bevásárló központban. A későbbi találkozásaik sem lesznek kevésbé érzékiek, felfokozott hangulatúak. Közben pedig izgulunk, hogy mindenki amellett találja meg a párját, aki mellett kell, hogy az idős hölgy épségben kerüljön ki a legújabb ötletei megvalósításaiból, és néha irigykedünk, hogy néha jó lenne elvonulni jó pár hónapra egy kisvárosba, ahol a legnagyobb gond, hogy melyik recept kerüljön bele a szakácskönyvbe. :D

A történet szó szerint az első oldaltól kezdve kiszámítható, de nem is ez a lényeg, mert tényleg humorosan, érzékien van megírva, és csak egyszerűen élvezni kell az olvasását. Várom a következő három részt. Recepteket azért hiányoltam... :D

Cecelia Ahern leginkább az Ui.: Szeretlek című regényével lett híres, amit meg is filmesítettek, és mellékesen az egyik kedvenc filmem. Ennek ellenére is, és annak is, hogy halomban állnak a polcomon az Ahern regények, valahogy eddig kimaradt mindegyik. Nagyon sok ismerősöm rajong írásaiért, ezt a könyvét pedig különösen magasztalta mindenki, úgyhogy végre próbát tettem, amit nem is bántam meg. Különös érzékenységet éreztem az írónőnél a történet, azon belül a szereplők karakterének megformázása terén. Kicsit Picoult-os szindrómám volt, ami nálam mindenképp pozitív.

Jó ideig halvány lila gőzöm sem volt, mi akar kisülni ebből a történetből, utólag viszont minden pici mozaikdarabka a helyére került, és egészében véve tényleg fantasztikus élményt kaptam. Amit nagyon szeretek egy könyvnél - különösen annak a fényében, hogy zsinórban olvasok általában - az, amikor még sokáig fogva tart, foglalkoztatja a gondolataimat, sőt... belenyúl az életembe. Az Életed regénye mindenképp ebbe a kategóriába tartozik.

Kitty Logannak van egy listája, amely száz nevet tartalmaz, amelyet kezdetektől fogva sem ő, sem mi nem tudunk hová tenni. Jelentéktelennek tűnnek, de vajon mi kapcsolja őket össze, van-e értelme ennek a listának?

A nő újságíró, bár karrierje épp a végét járja, mivel egy neves tévéműsorban nagyon mellényúlt egy ügy kapcsán, alaptalanul megrágalmazott valakit, akinek ezzel tönkretette az életét. Mentorához és egyben barátjához, Constancehoz fordul segítségért, de ő sem nagyon tudja támogatni, mivel halálos beteg, halála pedig hamarosan be is következik. Egy utolsó "ajándék" Kittynek ez a száz nevet tartalmazó lista, de mint, ahogy már fentebb említettem, Constance nem fűzött hozzájuk semmiféle kommentárt.

Kittynek kevesebb, mint 1 hete van, hogy leadja az Etcetera magazinnak cikkét, amely pont Constance emlékére adatik ki. Ez az idő vajmi kevés ahhoz, hogy elegendő legyen száz személy megkereséséhez, az interjúk elkészítéséhez. Nincs más választása, ha még valamelyest meg akarja védeni önbecsülését, visszaszerezni mások elismerését, kénytelen nekivágni a teljesíthetetlennek tűnő feladatnak. Erejét, idejét nem kímélve ássa bele magát a száz személy felkutatásába, de amikor már benne van a kellős közepében, akkor sem érti, mi az egésznek a célja. Közben számot vet egész addigi életével, miközben a jelenlegi is percről percre változik. Emberek jönnek, emberek lépnek ki az életéből, amelyek mind-mind arra késztetik, hogy még mélyebbre ásson a dolgok sűrűjében. És a végén kiderül, hogy akár Te is lehetsz pillangó, vagy ha csak kicsit is elgondolkodsz egy barátodon, hogy mivel lepd meg, nem lehetetlen egy olyan ajándékot találni a számára, ami tényleg csakis neki szól és egy életre szóló is lehet.

Az ember akarva, akaratlanul is a könyv végén saját életének, önmagának vizsgálatához jut el, vajon ki is ő és mit ad a másik embernek?