Alig vártam, hogy ismét ezzel a flúgos nőszeméllyel együtt nyakamba kapjam a világot, és meg se álljak, amíg körbe nem keringek vele. A szórakozás, izgalom, szenvedély,  menekülés, nevetés garantált!

Ilyen cuki nőt!!! :D Rajongója vagyok Nellie-nek, de a fordítónak is. Enyhe túlzással életem végéig ellennék ezzel a sorozattal. Úgy kellett visszafognom magam utazásaim közben, hogy ne vigyorogjak egyfolytában, mint egy sült tök. Viccessége, a lány fergeteges humora visz mindent, de fontos momentum, a könyv erőssége a korhű történetek, események, helyszínek megbízható fel-, illetve megidézése is. Tökéletes, na!

A tempót, a színvonalat ugye az első részben, A gyilkosság alkímiájában megszokhattuk, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy ismét egy remek könyvet kapunk kézhez.

Nellie az előző részben elfogadja Verne kihívását, miszerint megdönti annak főhőse, Phileas Fogg rekordját, aki 80 nap alatt utazta körbe a Földet. A lány egy szál kistáskával vág neki az útnak, és nem is sejti, hogy rögtön az út legelején belecsöppen egy gyilkosságba, amely egész útján végigkíséri, -kísérti. Természetesen bizonyítékaira, állításaira a kutya nem figyel, illetve nem veszik komolyan, sőt, inkább beszámíthatatlannak tartják a törékeny nő feltűnési viszketegségnek tűnő jelzéseit.

Miután 1889 novemberében elhagyja kis kosztümjében New Yorkot, az egyiptomi Port Said emberektől hemzsegő kikötőjében meggyilkolnak egy férfit, aki Nellie karjaiban leheli ki a lelkét. De előtte még egy szót suttog a lány fülébe: "Amelia", ráadásul még valamit a kezébe is csúsztat. Életében nem látta még ezt a valószínűleg álruhába bújtatott embert, bár mintha ismerős lenne a hajóról, de semmit nem tud biztosan. Azért téziseket már felállít. :D Innentől kezdve rejtély rejtélyt követ, és egy láthatatlan (néha elég jól látható) árnyék követi mindenhova.

Egy luxushajón hagyja el Egyiptomot és a csodás Kelet felé veszik az irányt, ahol mindenféle különleges egzotikus emberrel találkozik, többek között híres-hírhedtekkel is. Ott van például Sarah Bernhard, aki ünnepelt színésznő és viszonyt folytat egy titokzatos előkelőséggel, akinek kilétéről csak sejtéseink vannak. Aztán fontos szerepet tölt be Frederick Selous, a híres felfedező is, aki Sarah mellett szintén támaszként, barátként szolgál Nellie számára, és aki az afrikai gyarmatok politikájának kialakításában is részt vett, nem mellékesen pedig az Indiana Jones figura megihletője.

Nellie mint egy nyakas kecske csak megy előre, egyszerűen nincs az az ellenség, akivel szembe ne szállna, félelemérzete mintha egyáltalán nem is lenne. De azért megkönnyebbültem, amikor végre megérkezett, és mintha csak egy kis kiránduláson vett volna részt, nevetve integetett a rá várakozó tömegnek.

Ha minden igaz, lesz még folytatás. Ha így van, én epekedve várom! :D

Az első kötettől '63-ban veszünk búcsút, abban a hiszemben, hogy minden jóra fordul, jön a felemelkedés minden szempontból. Hiszen a Radnayak megjárták a hadak útját, átmentek tűzön-vízen, de mégis áll még a nevük, ha nem is sziklaszilárdan.

Radnay Zoltán (akit nagy nehezen végül sikerült megkedvelnem az első részben) dédunokái veszik át a stafétabotot, és az eltelt jó pár évtized, a politikai változások fényében Zsófia és Lóri az akik, tovább viselik ezt a nevet. Nem mindkettejüknek jelenti ugyanazt a név, illetve nem mind a ketten gondolják ugyanúgy, mi módon kéne hűnek lenniük a Radnay névhez. Zsófiának elég az, hogy az adott társadalmi rendszerben, beilleszkedve az adott körülmények közé éljen egyszerű emberként, Lóri viszont nem tud a múlttól elszakadni, bőre szakadtáig küzdene nemesi rangjuk visszaszerzéséért, annak elismeréséért. Heves vérmérséklete nem igazán támogatja meg jól ezeket a próbálkozásait, lépten-nyomon bajba keveredik, amelybe sokszor Zsófiát is magával rántja.

Immár egy magyar nagyváros lakótelepén játszódik a történet, ahol kénytelenek átlagemberhez illő munkát vállalni, legalábbis Zsófia, mert magánóráival szinte ő tartja el Lórit és az apjukat is. Lóri csak lázong, Wass Albertet olvas és azon töri a fejét, hogy fennmaradó, üres testrészei közül hova tetováltasson ősi magyar szimbólumokat, ezzel is felhívva a figyelmet származására. Valahol értettem lázadását, sajnáltam is, de... na, egy idő után belefárad az ember. Zsófia közben felvételt nyer egy táncművészeti iskolába, ahol sikert sikerre halmoz. Gyönyörű nő, úgyhogy férfi csodálókban sincs hiány, de mindig ott van az árnyék, amelyet ikertestvére és apja vetnek rá, akik képtelenek a normális életre, útjukat a pusztulás, pusztítás jellemzi. A lány kitartó szeretete, munkája az, ami életben tartja őket, miközben mindenki küzd saját érzelmeivel, származástudatával, jelenével, jövőjével.

Ó, jaj! Nagy gondban vagyok, egyszerűen nem tudok mit kezdeni az érzelmeimmel a könyv olvasása után. Nagy rajongója voltam az első résznek, bár az sem vidított fel túlságosan, de kicsit reálisabbnak tűnt. Most alig bírtam magam összekaparni, miután becsuktam a könyvet. Hihetetlen mértékű gyötrelem, lelki betegség van összetömörítve ebben a könyvben, amit nekem nagyon nehéz, valószínűleg lehetetlen feldolgoznom. De persze továbbra sem az írásmóddal, szerkesztéssel, "irodalmiasságával" van bajom, mert az rendben lenne. De olyan nincs, hogy egy családregényen belül ne történjen semmi pozitív, vagy ha pozitív nem, akkor se feltétlenül súlyosan beteges dolgok. Mindennek ellenére biztos vagyok benne, ha lenne folytatás, újból próbálkoznék, hátha egy kis fény árad be a falak között.

Ó, ez nagyon jól esett! Könnyed, szórakoztató, rövidke történetre vágytam, és pont azt kaptam. Mintha csak valami fekete-fehér pantomimfilmet néztem volna, úgy peregtek előttem a képek, pedig amúgy én azt annyira nem is szeretem, de ide illett nagyon. A kötet egyébként a Klasszikus krimi sorozat legújabb tagja, és gyakorlatilag 1-2 nap alatt elolvasható, utána pedig fülig ér a szánk.

Rögtön a legelején fel is ülhetünk a grenoble-i gyorsra Gomarral, a főszereplővel, akiről azt gondoljuk joggal, hogy egy talpig úriember, aki születésétől kezdve patyolattiszta lélekkel rendelkezik. Persze aztán később kicsit kijózanodunk, de szeretetünk nem múlik. :-) Jó időbe telik, amíg emberünk megtalálja a legkényelmesebb kupét a vonaton, mivel hosszú az út, és nem mindegy, mekkora kényelemben tölti el az órákat. Igen ám, de a lehető legrosszabb döntést hozza, amikor egy fura alakhoz társul be, pedig még figyelmeztetik is, hogy ne tegye! Aztán már csak akkor ébred a kloroformos bódultságból, amikor társa szétvitriolozott arcát pillanthatja meg magával szemben.

Nincs más út, mint a menekülés a 100 kilométeres sebességgel száguldó vonatról, amelyet az igen nagy tiszteletet parancsoló pocakkal kell véghezvinnie, de kedvencünknek semmi sem lehetetlen. Aztán pedig jöhet a menekülés és bőrének mentése, mert hamar fény derül arra, hogy a haláleset(ek) felfedezésekor két ember hiányzik a vonatról, és az egyik Ő. Természetesen gyanúsítottként keresi a rendőrség.

Mivel nem ejtették a feje tetejére, sőt!, maga is nyomozásba kezd, és milyen jól teszi, mert enélkül talán a fejét vennék. Termete ellenére mindenhonnan meglóg, kiszökik még egy egérlyuknyi helyen is. És továbbra is, mindvégig imádjuk! :D

Ez tényleg az a könyv, hogy hiába krimi, egy percig sincs görcsben a gyomrunk, egyszerűen csak élvezzük, mert nagyon-nagyon szórakoztató.

4,5/5

Én ezt a könyvet úgy elkavartam hónapokra a halmok aljára, hogy na. A létezéséről is megfeledkeztem, sajnos. Most viszont nagyon örülök, hogy megtaláltam, és ismét örvendezek, hogy vannak kicsiny hazánkban a posztmodern irodalmárokon túl is tehetséges, olvasmányos történeteket megjelenítő írók. Ezzel persze nem az előzőeket szerettem volna lehúzni, csak az nem az én világom, slussz.

Itt ez a bonyodalmas, keresztül-kasul átszőtt családtörténet, tele tragédiával, önsorsrontó eseményekkel. Ezek a Radnayak képesek arra, hogy odaszögezzenek a fotelhez, mert az életük minden gyötrelem ellenére nagyon érdekes, jócskán tanulságos is. Történelmét tekintve a régmúltra visszatekintő erdélyi bárócsalád tagjainak magánéletéért, családi kapcsolataiért is  izgulhatunk, de politikai-történelmi szempontból is bonyolult korszakban találjuk magunkat, hiszen az I. világháború és a trianoni békeszerződéssel járó, nehéz időszak főként az erdélyi magyarok számára siralmas helyzetet teremtettek.

A főszereplő testvérvár, Radnay Sándor és Zoltán (néha nem tudtam eldönteni, hogy valóban testvérek vagy csak unokatestvérek-e) szolgáltatják a történet velejét, köréjük épül szinte az egész könyv. Gyulát is meg kell említeni, aki szinte biztos, hogy unokatestvér, de ő is fontos személy. Három teljesen különböző karakter, akik mondhatni tönkreteszik egymás életét, mégis Radnayak, akiknek mégis a család a legfontosabb. Sándor a hihetetlen jóvágású, magabiztos, kedves úriember, aki mindent megbocsát (még a megbocsáthatatlant is), mindig nagyvonalú, nem lehet kihozni a sodrából, és imádják a nők. Zoltánról majdnem ugyanezeket a tulajdonságokat el lehet mondani, de talán kishitűsége, elvakult irigysége miatt nem látja ezeket az erényeit. Hirtelen haragú, Sándort pedig gyűlöli gyermekkora óta, és mindig arra vágyik, ami Sándoré, legyen az bármi. Aztán ott van Gyula is, aki ugyan nem sok vizet zavar, leginkább egy pipogya alaknak nevezném, de kétségtelenül ragaszkodik a családhoz, a két férfihoz, és mindig megpróbálja a legjobbat kihozni a legrosszabból is. De ő mindig rosszkor van rossz helyen.

Aztán megtörténik az első tragédia, amire azt mondaná az ember, hogy ha másért nem, hát ezért meg kell, hogy változzon mindenki, de marad majdnem minden ugyanúgy. Közben pedig telnek az évek, alakul a politikai helyzet, családot alapítanak a fiúk. De persze akkor is mindig a másé kell, össze-vissza párosodnak, szerelmesednek egymásba, legtöbbször a vérmérgezést kockáztatva. De a Radnay csak Radnay marad, aki megállíthatatlanul, erején felül küzd a de genere Gyana, a család becsületéért, a több száz éves hagyomány megőrzéséért mindörökre.

Egy rendkívül büszke, tősgyökeres erdélyi család szomorú története ez. Nyomon követhetjük, ahogy Várfalva leszakad Magyarországtól, Erdély pedig román megszállás alá kerül. A család nagy része kénytelen Budapestre menekülni, de a föld, a szülőhaza hiánya folyamatosan ott lebeg, és azért a végére egy kicsit kiderül az ég!

4,5/5

A II. világháború idején játszódó történet egyik főszereplője a német származású Anna, aki kálváriák közepette, a csodával határos módon jut el a háború sújtotta Drezdából New Yorkba, onnan pedig a Csendes-óceáni Bikini szigetére, ahol talán megtalálja a szerelmet.

De ne ugorjunk ennyire előre, hiszen nyilván nem ilyen egyszerűen jutott oda ez a hányattatott sorsú lány, aki kislányként, a már említett, szétbombázott Drezdában kénytelen bujdokolni a háború kellős közepén anyjával és egy zsidó kisfiúval, akit ráadásul még rejtegetnek is. Bár az elején teljesen össze voltam zavarodva, mivel elbeszélésében ide-oda ugrál időben és térben a lány, végül valahogy kikristályosodott, mi miért történt, és hogy ki-kicsoda.

A másik fő vezérfonalat Stanley, az amerikai fotóriporter viszi, aki tudósítóként van jelen Európában, és a "véletlen" összehozza őt a lánnyal, aki szintén megszállottan szeret fényképezni. A férfi meglát valami varázslatot a lány képeiben, amelyeket a háború borzalmairól készített. Pont olyasmiket, amiket ő is szeretne lencsevégre kapni, de nem igazán találja a megfelelő pillanatokat, pedig ezzel a megbízatással utazott Európába. Azon nyomban felkarolja a lányt, és innen már szinte egyenes út vezet New Yorkba a jól fizető Times gárdájának csapatába.

Természetes, hogy a lány élete fenekestül felfordul, de a múltat nem tudja maga mögött hagyni, folyamatosan dolgozik benne a bizonyítási vágy, de emellett sokszor visszaemlékszik, visszavágyódik hazájába. Belső vívódását munkába folytja, a szerkesztőségben tölti ideje nagy részét. A szerelem, illetve inkább a testi vágy folyamatosan kísérti, dolgozik benne. Stanley iránt is furcsa, bizsergető érzelmeket táplál, de igazából az öccsével, Andrew-val kínálkozik fel a megfelelő lehetőség, hogy kialakuljon valami szorosabb, meghittebb.

Andrew maga a titokzatosság, nem igazán tudni, bár sejthető, hogy mivel foglalkozik. Ennek következtében kapcsolatuk (ha ezt kapcsolatnak lehet nevezni) is elég ingatag lábakon áll, sokszor azt sem tudja Anna, a világ mely részén tartózkodik a férfi. Aztán vége lesz a háborúnak, és Annát a főnöke Bikini szigetére küldi, mivel nagy valószínűséggel készülődik ott valami, ami nagy érdeklődésre tarthat számot a lap hasábjain keresztül. De arra senki nem készült fel, ami ott vár a lányra. Talán a szerelmet is megleli?

A történet egésze nekem egy picit zűrzavaros volt. Úgy éreztem sok mindenbe belekap a szerző, aztán ott hagyta a kérdéseket nyitva előttem, fogalmam sem volt, mi történt bizonyos szereplőkkel, miért kerültek bele a történetbe stb. Annát nekem egyáltalán nem sikerült megkedvelnem, sőt! Zavart a közönségessége, a túlzott szexuális beállítottsága, hiszen bármely férfival kapcsolatba lépett, máris fűtött erotikus töltete lett a dolgoknak. Másrészt kissé lezáratlannak is éreztem a történetet, illetve talán valami másra vártam. Ez elég szubjektív, mert itt lehet, hogy a vágyaim irányítottak, hiszen drukkoltam valamerre. :-) Arra is számítottam, hogy egy-két karakter jelleme jobban ki lesz dolgozva (pl. Andrew, Lukas). Persze ez mindig jó lehetőség lehet arra, hogy továbbgondoljuk az eseményeket, nekem is van egy saját verzióm a "folytatásra". :-)

Nagyon rég szórakoztam ilyen jól. Nagy élmény volt ez a könyv több tekintetben is. Amit a legjobban imádtam benne, az a humora, ami elsősorban Nellie Bly személyének köszönhető. Hihetetlen egy nő, nagyon lökött, nagyon bájos, mindemellett bátor és okos. Úgy tűnik, nem fél ez a nő semmitől. Persze dehogynem fél, de nem nagyon izgatja magát, szembeszáll a világ első számú sorozatgyilkosával is, ha kell. Márpedig kell! Hiszen emiatt utazza át a fél világot, a hasfelmetszőt üldözi megállás nélkül, egy szál bőrönddel.

Párizsban javában zajlik a Világkiállítás, 1889-ben járunk. Ide érkezik meg Nellie Bly, egyenesen Amerikából. Hiába a fantasztikus látványosságok tárháza, a városba érkezett egy kíméletlen gyilkos, aki az éj leple alatt vadászik magányos nőkre. Na őt üldözi Nellie, aki egyébként Amerikában nem más, mint Pulitzer munkatársa a World c. lapnál, oknyomozói minőségben. De itt sem fukarkodik vele a sors hírességek tekintetében, hiszen melléje szegődik a nyomozásban Jules Verne, Oscar Wilde és Louis Pasteur is. Na ezekből a kapcsolatokból is kikerekedik elég sok furfangosság. :-)

Az egyébként sem egyszerű helyzetet bonyolítja, hogy a városban különböző járványok dúlnak, és többek között a nyomozó csapat is úgy véli, hogy ennek köze lehet a gyilkosságokhoz. Az izgalmas nyomozáson túl az adott kor társadalomrajzát is elénk tárja az írónő, szinte ott kopogtattam cipőm sarkát korhű ruhában Párizs utcáin, aztán belecsöppentem az éjszakai életbe, ahol érdekes képet kaptam a Moulin Rouge vagy akár a Le Chat Noire életéből. Mindeközben pedig egyik percben nevetnem kellett, másik percben meg ott izgultam a lányért a sötét csatorna mélyében, mert van olyan eszement, hogy oda is bemegy.

Nellie egy valós személy, oknyomozói munkájával a 19. században vált híressé, és talán mondani sem kell, hogy azáltal, hogy nő létére ilyen mesterségbe fogott, nem mindenhol vívott ki osztatlan sikert. Attól sem riadt vissza, hogy egy jó cikk érdekében elmegyógyintézetbe zárassa magát, vagy akár felöltse egy prostituált öltözékét, hátha kelepcébe tudja csalni a gyilkost.

Amúgy sok más, egyéb érdeme is volt. Harcolt a gyermekmunka ellen, az árvák helyzetének javításán fáradozott. Nevét egyébként a Föld körüli útja tette híressé, amely utat Verne álmodott meg. Ha jók az értesüléseim, a kiadó tervezi ennek a történetnek a megjelentetését is. Ha tényleg így van, én nagyon várom!

Bárkinek ajánlanám a könyvet, mert humoros, kellemes, szórakoztató, ráadásul izgalmas is, és nagyon jól van megírva. Szuper volt!

Ó, egy fontos dolgot elfelejtettem. A könyvben megtalálhatóak Edouard Cucuel illusztrációi, amelyek még érdekesebbé teszik az egész könyvet.

Sajnálom, hogy soha életemben nem hallottam még ezelőtt az írónőről, pedig jelent már meg több kötete is. Hogy ez az én hiányosságom-e vagy sem, nem tudom, nem is ez a lényeg, csak sajnálom.

Sírnék is, meg nevetnék is egyszerre, mert azt a nyomorúságot, ami bele van sűrítve ebbe a kis rövidke könyvecskébe, keserű humorral fűszerezi meg a szerző, ami segít egy picit a helyzeten, de azért a téma realitása nem vész el. Tényleg reálisak ezek a történettöredékek? Sokszor kiáltottam volna fel, hogy ne, hiszen ezek tényleg mi vagyunk, de aztán próbáltam az egyébként befelé forduló, sokszor negatív énemet felvidítani, hogy azért vannak ennél másfélébb életek is.

Ha valami véletlen folytán a VIII. ker-ben sétálok (bár a könyv a VII. ker-ben játszódik), minden erőlködés nélkül a házak mögé tudom képzelni az itt leírt élethelyzeteket, ráadásul gyermekkorom rövid, itt töltött szakaszából is vannak még emlékfoszlányaim, úgyhogy el kell ismernem, nagyon is valóságos. Sajnos? Nem tudom, ezek is csak életek, bárhogy is élik. Vagy korszak függő? Ezt sem tudom, mert rég jártam ilyen környéken. Hallok ezt-azt, de azokat mindig szélsőséges eseteknek vélem. De akkor itt egy egész lépcsőház volt szélsőséges eset? Mégsem hinném. Meg kell küzdenie az ott lakóknak a reménytelenség, kilátástalanság érzetével, és ez nagyon nehéz volt olvasóként is átélni, mert igencsak hajlamos vagyok beleélni magam mindenbe.

A történet elég sok szálon fut, de a szereplők élete több ponton is kapcsolódik, találkozik, hol így, hol úgy. Leginkább rontanak egymás, illetve saját helyzetükön, de akad kivétel is. Mindenkinél van valami gixer, a szegénységen, nyomorúságon túl is. Mi miből következik? Ezt sem tudnám megmondani. Ugye látszik, mennyi kérdés maradt bennem?

Jól ír Vág Bernadett, nagyon tetszett, hogy ugyan könnyednek tűnik, mégis megmaradtak bennem a sorai, mondatai, és még utána is hatottak jócskán. Gondolkodtam rajta, emésztgettem, de magára a történetre nem szeretnék sokat emlékezni, mert elég nyomasztó, viszont azt mindenképpen elérte, hogy keresni fogom még a könyveit.

Az oroszok mellett a másik nagy kedvencem a héber-zsidó irodalom. Egyértelműen elfogultan kezdek neki ezeknek a könyveknek, nehezemre esik objektíven értékelni őket.

Magyar nyelven is megjelent az eddig számomra ismeretlen, mégis a jiddis irodalom egyik legrangosabb képviselőjének nagyon színvonalas regénye. A galíciai Motke sokgyermekes család legkisebbjeként, születése pillanatától megtapasztalja a legkínzóbb nélkülözést. Olyannyira, hogy anyja melle helyett cukros anyagcsücsköt nyomnak a szájába, hátha megelégszik annyival is. Szinte borítékolható, hogy már mászóképes korában maga jár az élelem után, megeszik mindent, amit az utcán, szemetesben talál. Ahhoz sem rest, hogy a többi gyerek kezéből szedjen ki mindent, ami élelemre emlékezteti. Ahogy "fejlődik", egyre kifinomultabbá válik élelemszerzési technikája, zsiványsága egyértelművé válik, így igen hamar ráragad a címben olvasható jelző.

Anyja szíve majd' megszakad, de nem azt az időt élik, amikor saját gyermekét szoptathatná, érzelmi-fizikai igényeiket akár csak alapvető módon kielégíthetné.

"Slatke, valamennyi gyermekétől körülvéve ágyában feküdt, és magukra húzott minden régi rongyot, ami fellelhető volt a pincében. És csak ebben a sarokban, Slatkénál volt meleg. Ott voltak mellette kicsinyei, akik fiatal testükkel melengették, s akiket maga alá vett, mint kotlós a csibéket. Az anya karjai alól Motke, a tolvaj kukucskált ki. Fekete szemecskéi csillogtak a kerek, barna arcocskában, amely még az előző este evett krumplitól volt maszatos. Melege volt és jól érezte magát anyja ágyában."

Felnőttként megszökik otthonról, menekülni próbál nyomorúsága elől, abban reménykedve, hogy a nagyvárosban boldogabb életre lelhet. Önmaga is kivert kutyaként az utcán kódorgó ebek vezéreként tündököl, majd üvegfúvóként próbálja ki magát, később pedig vándorkomédiásokhoz szegődik. A cél Varsó, a nagyváros, ahol "boldogságát" az örömtanyán találja meg, mint romlott nők oltalmazója, futtatója. Tisztelik, tartanak tőle, de nem feltétlenül felkapaszkodott egzisztenciája miatt.

Végig nagy kérdés volt, vajon sikerül-e ennek a zsiványnak kitörni otthonról hozott, átkozott sorsából, vajon az igaznak hitt szerelem segíthet-e neki ebben!?

Nagyon tetszett, de ebben szinte biztos voltam attól a pillanattól kezdve, ahogy kézbe vettem!

Asztalos Andrea viszonylag nyugalmas életet él anyjával Magyarországon. Szerelmese a természetnek, legfőbb vágya, hogy a Hortobágyon kutathassa az élővilágot. Az iskolában is jeleskedik dolgozataival, kutatási eredményeivel. A család nem teljes, ami a lány mindennapjaira is kihat. Nagyon hiányzik az apja, aki lezüllött, nem igazán keresi vele a kapcsolatot, ráadásként rögtön a legelején, lumpen élete miatt gyilkosság áldozatává is válik.

Anya és lánya eddig is nehéz körülmények között él, ezek után még inkább. Keresik a kiutat, folyamatosan küzdenek a depresszióval, az anyagi gondokkal. Úgy tűnik beállít a "szerencse" Tamás személyében, aki az anyát feleségül kéri Canadába. Andreának ez többszörös törést jelent, mivel eleve utálja a anyja új pasiját, másrészt esze ágában sincs itt hagyni Magyarországot. Itt van a jövője, itt van a Hortobágy, itt van minden, amihez igazán kötődik. De hát az anyjához is szoros szállal kapcsolódik, úgyhogy vele tart.

Kint kezdődnek csak az igazi problémák. Problémák az anyja kapcsolatában, a saját maga kapcsolataiban, a pénzzel, minden egyébbel. Hogy hogy oldják meg, egyáltalán meg tudják-e oldani, ahhoz nem is tudom mit javasoljak? Olvassátok el? Nem merem ezt mondani!

Nem, nem és nem! Végigkínlódtam, de mind a tíz körmöm az arcomat szántotta közben. Számomra szinte semmiféle értéket nem hordozott ez a könyv. Még szórakoztató kategóriában sem ment el nálam. Úgy érzem, az írónő saját kislányos álmodozásait egy kezdetleges formában odavetette a papírra.

A legelején történt gyilkosságot nem értettem. Eléggé nagy jelentőségű esemény volt ahhoz, hogy annyival le is legyen zárva. Engem például érdekelt volna vagy inkább ott se lett volna...

Az volt az érzésem, mintha egy általános iskola felső tagozatos nebulójának az igencsak gyengécske, talán közepes olvasónaplóját olvastam volna. Az hagyján, hogy már az első oldaltól kezdve nagyon zavart az I/3, de ez persze egyéni gond, el tudom képzelni, hogy ez senki mást nem zavar! Szóval nem ezen múlott.

Nem is szaporítom a szót, igazából nem érdemes. Rövidre zárva, nagyon nem tetszett ez a könyv!

Sissi, "a magyarok királynője" mindmáig sokak tudatában élénken él. Az ő történetét ha nem tévedek, kimerítette már a filmipar és az irodalom is, de a családi hátteréről, szoros rokoni kapcsolatairól nem sok szó esett. Legalábbis azok életéről nem. Voltak leánytestvérei is, ezek közül a legkisebb és legkedvesebbként emlegetett Sophie. Ebben a könyvben, ahogy azt a címe is elárulja, az ő története, életrajza olvasható, sok esetben nem feltétlenül követve a történelmi hitelességet.

Sissi a legkisebb leánygyermek. Lázad, minden elvárásnak ellene áll, társadalmi helyzete ellenére bőszen próbálja a saját határait feszegetni. Mindemellett életvidám jelleme felvidítja környezetét, külleme pedig kérők számtalan példányát sorakoztatja fel a szülők előtt. Ám őt inkább a kalandok, kihívások érdeklik, szívét sem királyi udvarokból származó jelölt rabolja el, "csak" egy egyszerű müncheni fotográfus, Edgar lopja el.

Eközben szülei igencsak sürgetik Sophie házasságát, természetesen nem a fent említett úrral. Gyermekkori barátja, II. Lajos, Bajorország királya siet segítségére a leánynak, akivel igencsak rokonlelkek. Szülei nagy örömére Lajos eljegyzi Sophiet, hiszen királyi esküvőről még csak álmodni sem mertek, illetve inkább csak azt. A lány pedig ettől a jegyességtől/házasságtól reméli szabadságát, szabad utat engedve Edgarral folytatott szerelmének.

A sors viszont nem ilyen kegyes hozzájuk. Lajos nem tudja legyőzni valószínűsíthető homoszexualitását, Sophie is inkább Edgar hitveseként képzeli el magát. A jegyesség felbontása mellett döntenek, viszonyuk a királlyal viharossá válik. És akkor felbukkan egy újabb kérő, Ferdinánd, akitől a lány undorodik, viszolyog. Eleinte, sőt sokszor később is valóban visszataszítóan viselkedik a férfi, később viszont voltak mozzanatok, amikor szimpátiám kifejezetten felé irányult.

Itt már igencsak kalandossá válik a történet, izgulhatunk, hogy beteljesedhet-e a két szerelmes boldogsága?

Ez egy történelmi regény, de abszolút olvasmányos, olvasható formában.

A regényben megelevenedett előttem egy család sorsán keresztül a XIX. és XX. századi magyar történelem az 1956-os forradalmat követő évekig. Leginkább három nő élete volt a középpontban, de minden Ilona, az állomásfőnök leányának születésétől indul. Már világrajövetele is előrevetíti boldogtalan életét. Illetve ki hogy fogja fel. Ő maga nem így látja.

Három generáció, három életút. Sok közük egymáshoz a vérségi kapcsolaton kívül nem nagyon van.

Ilona már gyermekkorában úgy érzi, hogy ő kiválasztatott valami nagy dologra, ő más mint a testvérei, más mint a többiek. Elmondható, hogy ő maga nem érezte egyáltalán szomorúnak a sorsát.

Leánya, Zita a húszas évek fiatal és mindenképpen lázadó generációját testesíti meg. Őt zártam a szívembe a leginkább. Annyira segítettem volna neki anyja helyett. A dühöm leginkább szikrákat hányt. Sokszor tűnik úgy, hogy megtalálja a boldogságát, hiszen az érzelmileg rendkívül irányítható lány egy jó szóért odaadja mindenét. Sajnos arra képtelen, hogy a fától meglássa az erdőt...

Gyermeke, Éva már jobban megtalálja helyét a világban. A regény színpompás, csillogó eseménydús korszakot ábrázol. Az olvasó nagyon sokféleképpen érzékelheti a Ferenc József császár korabeli Bécs, Budapest, Berlin, Szentpétervár városát. Elvezet bennünket a második világháború alatti Amerikába, s végül vissza a háború által megszabdalt Európába. A magyar származású író legsikeresebb könyve, a huszadik század epikájának egyik mesterműve.

Magyarország és Európa történelmét nagyon részletesen mutatja be a szerző a három generáció három asszonyának életén keresztül.

Ilona személyisége mindvégig nagyon vitatott volt előttem. Leginkább nem volt szimpatikus. Gondolkodtam, hogy vajon gond-e, hogy mindenképpen anyaként vizslattam az emberekhez, dolgokhoz való hozzáállását. Nem tudom, de mindegy, mert nem is ment volna másként. Egyszóval anyaként én el nem tudnám képzelni, hogy úgy reagáljak dolgokra, ahogyan Ilona, még a kor adott társadalmi elvárásai ellenére sem.

Összességében nagyon tetszett a könyv. Terjedelme ellenére nagyon gyorsan faltam.

Hans Habe, alias Békessy János 1920-ban került családjával Bécsbe. 1929-től újságíróként dolgozik, itt használja először a Habe nevet. Bécsből tudósít magyar lapoknak, de Budapestre is gyakran visszatér. 38 regénye jelent meg, legtöbbje világnyelvre is lefordítva.

Tudtam én, hogy megint megtaláltam az én könyvemet! És igen, igen, igen, ismét a klasszikus magyar szépirodalom mellett teszem le a voksom, és buzdítok mindenkit, hogy vegye elő őket, mert megéri, van itt érték bőven!

Zilahyt még sosem olvastam, viszont az eddig olvasott értékelések nagyon meggyőzőek voltak. Nem véletlenül. Rendkívül választékosan, részletesen, ugyanakkor finoman fogalmazza meg mondandóját. Úsztam a történetben, aztán teljesen elvesztem benne.

Takács Péter és Almády Miett megindító szerelmi történetéről szól a könyv. Már a nevük is gyönyörű így együtt! A gombócokat a torkomban megszámlálni nem tudtam olvasás közben. Ugyanakkor dühös is, tehetetlen is voltam. Csak sodródtam a szereplőkkel és belül ordítoztam, hogy miért???

A század elején, a háború kitörése előtti utolsó békebeli időkben a tökéletes szerelem bontakozik ki kettejük között. Fogadásról fogadásra járnak, élvezik a könnyed élet mindennapjait. Péternek nincs túl nehéz dolga Miett meghódításával kapcsolatosan, de hát az Isten is egymásnak teremtette őket. Tiszta ez a kapcsolat, mint a friss folyóvíz, semmi hiba nincs benne. Nem mondom, hogy nem voltak döcögések az elején, hiszen mindkettő önbizalom hiányától szenved. Pedig hát miért is? De annyira helyesek voltak, ahogy irultak-pirultak minden szóváltás közben, hát még az első csók előtt!

Viszont kitör a háború, ennek ellenére mindenki bizakodva néz elébe. Senki nem hiszi, hogy több hónapnál tovább kellene a másik társaságát nélkülözni. Nem is sejtik, hogy 7 évig lesznek egymástól távol.

Mi történik 7 év alatt egy ember életével? Szinte minden. Házasodik, gyerekeket szül, neveli őket. De hogyan lehet túlélni a mindennapokat, amikor egyáltalán nem találkoznak, azt sem tudják, él-e, hal-e a társuk. Hogyan lehet a szerelmet életben tartani? Az emlékek elegendőek, hogy a parazsat szítsák?

Péter Oroszországban egy hadifogolytáborban, Miett saját érzelmei fogságában vergődik ezalatt a 7 év alatt. Próbáltam belegondolni, elképzelni, hogy lehet 7 évet kibírni a másik nélkül, amikor annyira összeillenek, annyira tökéletes volt minden. Kizárt, hogy ugyanazok az érzelmek megmaradjanak. Egyszer Miett vergődését, máskor Péter szinte önkínzás számba menő belső vívódásait olvashatjuk.

Szívszorító éveken vannak túl, vége a háborúnak, és végre nem áll az útjukban semmi, hogy megkeressék egymást...

Papír zsebkendőre szükség van, de nem érdemes kihagyni ezt a könyvet!

Nekem a '82-es, régebbi kiadás borítója sokkal-sokkal jobban tetszik. Ezt az új borítót próbáltam takarni magam elől, mert az én képzeletvilágomban teljesen másképp jelent meg Péter és Miett...

Hűha!!! Ez aztán nagyon jól esett a lelkemnek! Rég éreztem ekkora megelégedést egy könyv elolvasása után.

Kortársaim, ismerőseim körében - nem igazán érthető okokból - azt tapasztalom, hogy nagyon el van hanyagolva, feledve a klasszikus magyar irodalom. Ez a hiányosság az én életemben is jelen van. Nem is értem, hogy miért!? Az biztos, hogy ezentúl másként lesz.

Mikszáth valami olyan fondorlatossággal, profizmussal rakja egymás mellé a szavakat, mondatokat, hogy csak győzzük nyomon követni a történéseket, és törölgetni arcunkról a könnyeket a nevetéstől. Merthogy nem csak írni tud nagyon-nagyon jól, de humorból sem szűkölködnek sorai, anekdotái ott ütnek, ahol kell.

Milyen szép is az élet, hiszen Buttler János Sárospatakról Bornócra igyekezvén megpillantja élete szerelmét, Piroskát. Minden a rendes kerékvágásban halad, annak rendje és módja szerint megkéri a leány kezét, aki igent is mond, megtörténik az eljegyzés.

Na itt jön a bibi, mivel Dőry báró lányának, Máriának nem kívánt terhességét valahogy el kell tusolni. A lány apja jó nagy ármánykodással, fondorlattal csapdába ejti Buttler Jánost, akit erőnek erejével belevisznek egy kényszerházasságra. Természetesen a gróf családja mindent elkövet a házasság érvénytelenítése érdekében, perre viszik a dolgot. Magával az egyházzal állnak szemben, óriási, évekig tartó küzdelem kezdődik. Az egyházzal, a klérussal vívott csata felemészti Buttler idegrendszerét, de szerelmüket nem tudja elpusztítani! Mindvégig reménykednek, hogy vágyuk egymás iránt beteljesedhet, de közben csak telnek az évek...

Mikszáth 1900-ban írta ezt a művét. Sok helyütt megvádolták egyházellenességgel. Van benne valami... Bár, ha valóban igaz történeten alapul (amit maga Mikszáth állít), akkor még érthető is.

Mindenképp el kell vonatkoztatni a több, mint száz éves kulturális, történelmi, politikai változásoktól, de a humora, írásmódja egy lábon is megállja a helyét mind a mai napig.

Tényleg csak áradozni tudok erről a könyvről. Örülök és megtiszteltetés, hogy "összetalálkozhattam" az íróval! Már be is gyűjtöttem szűk családi körömből jó pár Mikszáth kötetet a folytatáshoz.

Az alábbi helyen pedig több idézet is található a könyvből, azoknak már az újraolvasása is nagy örömet szerez nekem! Szeretem Mikszáthot!!!

Nagyon cuki kis történet ez egy cicáról. Biztos vagyok benne, hogy minden állattartó különlegesnek tartja saját háziállatát. Ki ezért, ki azért. Nekem is volt 6 évig egy cicám, ráadásul az is fekete, és ő volt a világ legklasszabb cicusa. Ez már elég rég volt, és már nem is vagyok akkora macskarajongó, de ettől függetlenül szeretem az állatokról szóló könyveket. Ez a könyv szerintem a pálmát elsősorban a "macskabolondok"nál fogja vinni. :-)

Homér nem egy átlagos cica, már ha a testi "adottságait" vesszük. Születése után egyből elveszíti mindkét szemét. Az állatorvos ebben az állapotában hívja fel Gwent, aki híres hatalmas állatszeretetéről, nem utolsó sorban másik két cica is várja otthon, hátha befogadja harmadiknak a vak cicát. Első pillantásra beleszeret, így egyértelmű a döntése.

Mindenki sokkal inkább aggódik a cica testi épségéért, mint azt kéne, hiszen a kis állatban olyan, a természetesnél sokkal erősebb ösztönök fejlődnek ki fogyatékossága által, amelyek jól irányítják, segítik a mindennapokban.

Nem tagadom, sokszor összeszorult a torkom, különösen akkor, amikor a tragédia bekövetkeztekor nem lehetett tudni, mi van a cicákkal. Bár némiképp butaságnak hangzik, de sok felnőtt megirigyelhetné Homér akaraterejét. Ráadásul egy kis szeretetbomba a cicus. De ha arról van szó, hogy megvédje gazdáját, otthonát, akkor viszont, mint egy bivaly áll elébe a harcnak. :-)

A történet középpontjában Homér áll, de nagy szerepet kap (természetesen) a másik két macsek is, és Gwen szerelmi kalandjai is, amelyeket úgy éreztem, rendesen a macskák irányítanak.

Nem tagadhatom le, hogy sokszor meg lehet engem venni a szirupos, ömlengős történetekkel, de nekem ez a történet néhol egy picit túl nyálas volt már. (Sicc!!!) Azért mindenképpen örülök, hogy elolvashattam! Macskás barátaimnak pedig feltétlenül ajánlani fogom!