Ugyebár nem ismeretlen a szerző, mivel itthon már olvashattuk tőle A csodálatos Waverley-kertet ami akkor teljesen elvarázsolt, nagyon helyes kis mese. Úgyhogy nagyon vártam erre a könyvre, kíváncsi voltam, hogy a fantáziája ugyanúgy meglódult-e az írónak? A képzelettel itt sem volt semmi gond, ugyanúgy tele van misztikummal, az elképzelhetetlennel.

Egy különös, fiatal lány, Josey a főszereplője a könyvnek, aki a világ elől szinte bezárkózva él  óriási házuk emeletén lévő szobájában, ahol kulcsszerepet tölt be a gardrób. Hiszen ott rejtegeti tonnaszám a csokoládékat, különféle egyéb finomságokat és halomban állnak a romantikus regények. Josey zugevő, amivel kompenzálni szeretne. Élete komplikált. Már az is elég lenne, hogy anyja árnyékában kell élnie, aki a nap minden percét megkeseríti számára. Ők ketten együtt élnek, és ha Josey megfeszül, akkor sem tud "felnőni" anyja szépségéhez, kecsességéhez. De számtalan rejtély van az életükben, amelyek nyomják a lány lelkét.

Aztán az egyik nap Della Lee pillant vissza rá a gardróbból, aki szörnyű kapcsolata elől menekült épp a fiatal lány gardróbjába és onnan egy tapodtat sem hajlandó elmozdulni, úgy tűnik soha többé. Innentől kezdve megváltozik Josey élete, hiszen a zűllött életű pincérnő tesz róla, hogy a fiatal lány másképp tekintsen saját magára, az egész világra.

A lány szép lassacskán kinyílik a világnak, új barátságokat köt, és még Adammal, a helyes postásfiúval is szóba mer végre állni. Azzal, hogy minden nappal messzebbre merészkedik, a környezete is folyamatosan döbben rá, hogy mennyire szép lány is ez a Josey és ráadásul még remek humora is van. Mindezeket saját maga előtt is titkolta, mindig is lesújtó véleménnyel volt önmagáról.

Van még egy fontos szereplője a történetnek, Chloe, aki mágikus módon mindig talál valami aktuális könyvet a keze ügyében. Ezeket a könyveket előtte sosem látta, csak úgy odakerülnek, és ha nem vesz róluk tudomást, akkor a könyvek addig "üldözik", amíg meg nem adja magát. Ez a két lány mély barátságot köt, miközben mindenféle furcsaság történik körülöttük, velük.

A kedvencem egyértelműen Helena, a kotnyeles szobalány, aki különféle szereket, kütyüket helyez szerteszét a házban a szellemek ellen, mert valamit sejthet, és aki szenzációs személyiség. Na miatta mindenképpen érdemes volt elolvasnom a könyvet.

Sarah Addison egyedi stílusa az elejétől a végéig felismerhető, semmivel össze nem téveszthető. Viszont annak ellenére, hogy faltam a sorokat, kíváncsi voltam arra, amit nagyjából az elejétől fogva sejtettem, most nekem ez egy kicsit kevés volt. Valószínűleg ebből már kinőttem, de akkor a Waverley-ből miért nem? Az is ugyanilyen meseszerű, fantáziadús csiribiriség.

Sajtosrolótól kaptam ezt a cukker lánykát, amit itt is nagyon köszönök!

A szabályok szerint 4 olyan bloggernek kell továbbadni, akinek a rendszeres olvasói  száma nem lépi át a 200-at (szerintem ez egy óriási baromság, na mindegy). Továbbá linkelni kell az ajándékozottak blogoldalát, azután pedig értesíteni kell őket a díj odaadásáról.

A szabályokat nem fogom maradéktalanul betartani, viszont három blogot megemlítek, akiket nagyon szeretek és szinte mindig mindent elolvasok náluk, még ha nem is vagyok az a nagy kommentelő. :) Viszont üzenetet nem fogok hagyni, szerintem egyikőjük sincs nagyon oda ezért a csilivili díjért. :D

Szóval összesen 3, azaz három olyan blog van, akiknél tényleg szinte mindegy miről írnak, olvasom őket.

Ez milyen jó volt. Most azonnal kezdeném újra. Ha nem is most, de újra fogom olvasni, mert annyira jó a szövege, könnyesre nevettem magam rajta. Filmért kiált, de most egyelőre beértem a papíralapú történettel is. Végig a nagy kedvenc, a Pulp Fiction pörgött előttem, mármint azok a barom arcú bűnözők, akik folyton keménykednek, de mégis annyira bénák, hogy na.

Szóval van ez a főszereplő, a Daniel McEvoy, aki a legjobb fej mindegyik között és ő hajkurássza szegény mutyi sebész barátját annak szelleme segítségével. Aztán van egy csomó másik fura alak, akik képszerűen előttem voltak és hát... jaj, nagyon hülyék. Szóval ők meg a Danielt kergetik, meg akarván ölni őt. Danielnek éppen elég lenne annyi gond is, amit a nemrégiben beültetett hajhagymák jelentenek neki, miszerint azok ki ne essenek, ha már annyit vesződött értük! Aztán kínlódik a szomszédjával is... hiányzik neki egy jó kis balhé? Márpedig olyan gyilkosságot akarnak a számlájára írni, amihez semmi köze sincs.

Daniel amúgy egy New Jersey-i koszos kis klub kidobóembere, de megjárta már kommandósként a katonaságot is, ahol kellő harci képességekre tett szert, amelyre szüksége is lesz. No meg a szerencsére, mert ezek nem kispályások, már amikor nem csesznek el mindent.

Mindvégig ő maga sem nagyon tudja, hogy miért üldözik őt ellenségei, hiába kér segítséget, vár választ Zeb szellemétől, az csak csoportterápia szintű instrukciókkal látja el őt, és csak arra elegendőek, hogy jól felbosszantsák Danielt, de nem adja fel azért sem.

Eoin Colfer a krimi világában most debütált, a rajongók egyébként a fantasy világából ismerhetik őt. Majdhogynem azt mondanám, hogy tök lényegtelen a történet. Nem abban van az erőssége, hanem a humorában, Eoin jófejségében. Letehetetlen, rém szórakoztató könyv. Komolyan nagyon bírtam.

Hűha!!! Ekkora félrenézést még nem csináltam könyvvel kapcsolatban. Teljesen ellentmond a borító a tartalomnak. Nyilván a rózsaszín miatt, de valami szirupos, csajos történetre számítottam, pedig szó sincs ilyesmiről.

A helyzet tragédiájának feldolgozásában nagyban segített a szarkasztikus, fanyar humor, máskülönben betemetett volna a történet.

Két teljesen másféle, különös módon sérült ember valahogy egészen fiatalon egymásra talál és nem is tudnak szabadulni többé a másiktól, persze nem is akarnak. Ha csak úgy elmesélném valakinek, hogy kikről is van szó, csak nézne, hogy is került össze egy ilyen pár, pedig minél jobban belemélyedtem a történetbe, annál inkább éreztem, hogy ők a tökéletes páros, annyira megkedveltem őket, hogy minden pillanatban aggódtam, mi is lesz a sorsuk, ugye sikerül nekik minden?

A könyv elsősorban a külsőségekről szól, illetve arról, hogy mi emberek mennyit és milyen áron szentelünk a külsőségekre, miközben a belső, fontos tartalmat elnyomjuk vagy egy legyintéssel elintézzük, ha valami sérültnek néz ki, nem teljes a társadalom elvárásai szerint, az már nem is képviselhet értéket. Közhelyeket rombol le a könyv, ha engedjük.

Sunny, aki próbál tökéletes feleség és anya lenni, küzd ezekkel az elvárásokkal, mindent megtesz annak érdekében, hogy a saját közösségében ő legyen az az irigyelt személy, akinek mindene megvan, akinek minden sikerül, szép ház, sok pénz, tökéletes gyerekek, szerintem eszméletlen szexi, nemkülönben zseni férj. Pedig tökre nem ilyen ez a nő, teljesen normális, természetes, amikor például ezzel a fantasztikus pasival van, mellette levetkőz minden allűrt, a kopasz valóság létezik csak.

Maxon pedig, aki ez a bizonyos szuper pasi? Hát ő... hogy is mondjam? Nem minden nő álma. Kicsit szerencsétlen langaléta, akinek kilógnak a csontjai, máskülönben szeret a Hold felé repkedni. Amikor pedig a felesége "szuperotthon" bemutatót szervez az összes szomszédnak, zsong tőlük a ház, ez a manus észre sem veszi, mert csak a matematikai egyenleteken jár az esze, miközben übergáz melegítőben végigslattyog a nappalin, ezzel tönkretéve a felesége lelkes prezentációját. Na ez a pasi odavan ezért a nőért, és állati jól kezeli annak kirohanásait, hisztirohamait. És mondom, tökéletesek és nagyon cukik együtt, csak teljesen másképp reagálják le a különböző helyzeteket.

Ők ketten küzdenek egymásért, az életben maradásért, az elfogadásért.

A könyvet legegyszerűbben is rendkívül furának nevezném, mégis nagyon különleges. Nem tudom semmilyen kategóriába sorolni, és nagyon tetszik, hogy végre valami új, valami sokatmondó feltűnt a magyar könyvpiacon. Na, szóval ne tévesszen meg senkit a borító!!! Tök jó kis könyv!

4,5

Ó, Istenem, így írni a szerelemről, érzésekről... Olyan végtelenül egyszerűen, mégis szívbemarkolóan. Hát nem hiába... spanyol, van vér a pucájában honnan merítenie indulatok terén.

E könyv főhőse pontosan ugyanazt csinálja, amit én is nagyon sokszor szoktam és imádom. Csak ülni valahol, jelen esetben egy kávézóban és nézni az embereket, aztán kiszúrni egy bizonyos párt és hosszú-hosszú időn keresztül figyelni őket. Utána pedig jöhet a képzelgés, belefeledkezve a kávéba, elgondolni, vajon milyen lehet az életük kávé előtt, kávé után. Pontosan megtervezni az egész napjukat, a váltott csókok mögött rejlő gondolatokat, vágyakat, az elbúcsúzás pillanatában suttogott szavakat, nem elfelejtkezve az egyszerű hétköznapi tevékenységekről sem. Mindent tud róluk María, a főszereplő lány, illetve mindent tudni vél róluk.

María egy könyvkiadóban dolgozik, így talán érthető, hogy jó kis fantáziával van megáldva, nem esik nehezére egy komplett történetet kerekíteni e köré a szerelmespár köré.

Az egyik napon viszont történik valami, ami mindent megváltoztat, mindent fenekestül felborít, vége az álmodozásnak. Egy újság címlapján vérbe fagyott férfit pillant meg, aki nem más, mint az ő megfigyelt párjának a férfitagja. Nem egészen véletlenül megismerkedik Luisával, az özveggyel, akivel barátinak mondható kapcsolatot alakít ki, és a szerelemről szóló gondolatok tovább szövődnek a lányban, hiszen nem állt meg az élet.

Ahogy eddig is kiderült, de a cím is sokat segít benne, elsősorban a szerelem szövevényes témáját járja körül ez a fantasztikus író, de szó van itt a megbocsátásról, igazságszolgáltatásról, hiábavaló vagy éppen nagyon is szükséges cselekedetekről. Minden nézőpont kérdése. Talán még a szerelem is?

Egyértelműen nagyon-nagyon kedvenc karakterem volt María, az elbeszélő, a gondolkodó, a képzelgő, másfelől pedig a nagyon vicces főszereplő lány. Többször olvastam szabadban, és néha-néha azon kaptam magam, hogy álmélkodva tekintek magam elé, kiszúrva egy-egy embert, párt, hogy vajon honnan hová...? Aztán gyorsan spuri vissza a könyvhöz!

Nekem csak az a kérdésem, hogy miért nem ismertem eddig az író urat? Hát egyszerűen gyönyörűen ír. Egyszerűen és gyönyörűen! :D

4,5/5