Fiatalabb koromból persze ismerős volt a könyv-/filmcím, de valahogy sosem keltette fel annyira az érdeklődésemet, hogy foglalkozzam vele. Most látva a Partvonal új kiadását, gondoltam, simán jöhet egy jó kis kémregény. Nem is csalódtam, eszméletlen jó kis könyv ez. :D

Szerintem nagyon egyedülálló vagyok abban, hogy nem nagyon ismertem a történetet, de azért mégis írok róla pár mondatot.

Ramiusz nevezetű hajóskapitány eléggé szokatlan tettre szánja el magát - tekintve a szigorú orosz hadászati rendszert -, eltulajdonít egy tengeralattjárót, amivel tervei szerint átszökik az Egyesült Államokba. Tettét felesége igazságtalan halálával magyarázza, amelyen semmiképp nem tud és nem is akar túllépni.

Természetesen több helyütt is azonnal érzékelik, hogy valami nincs rendjén, talán csak egyedül az ellopott járművön suhan egyre elölrébb gyanútlanul a személyzet.

Másik részről feltűnik Jack Ryen is, aki nagy lehetőséget lát az eseményekben, hiszen egy-két ügyes húzással titokban fogságba ejthetik a tengeralattjárót, ezzel szuper fontos titkos adatokra szert tévén.

Megkezdődik a hajsza leginkább az idővel, nagyhatalmak vetik össze erejüket, ami mindenképpen nagyot kell, hogy szóljon.

Saját magam is meglepődtem, amikor élvezettel olvasgattam a tengeralattjárók műszaki leírását, egy-egy technikai történés fizikai folyamatát. Ebben a könyvben még ezek is iszonyú izgalmasak, érdekesek voltak. Tökéletes és furfangos!

Óriási olvasottságú könyvről van szó, és ennek a hatalmas olvasótábornak rendkívüli módon megoszlik a véleménye. Engem nagyon vonzott valami ehhez a történethez, és gyanítom bárkinek felkelti az érdeklődését, aki a felszínnél egy picit mélyebbre akar ásni a világ dolgaiban.

 

Nálam talán az is közrejátszott, hogy épp életközepi válságban vagyok, szükségem van a mélyebb mondanivalójú irodalomra, zenére, beszélgetésekre stb. Úgyhogy lecsaptam rá.

 

Igaz vagy nem igaz történet arról, ahogy Marlo Morgan doktornő, szintén sok-sok magánéleti válság után úgy dönt, hogy vegyen egy órási fordulatot az élete.

 

Gondol egy merészet, és elfogadja egy ismeretlen ausztrál bennszülött törzsnek, az Igazaknak a meghívását. Ő maga sem tudja, mire vállalkozott, de a megtisztelő felkérést érzi, vétek lenne kihagyni, soha vissza nem térő alkalom egy hatalmas kalandra.

 

Elég hamar tudatosul benne, hogy nem egy egyszerű túráról van szó a végtelen sivatagban, hanem kőkemény, hónapokon át tartó, erőt, életet próbáló küzelemről.

 

Az egész élete megváltozik, és bár ez volt a cél, nem biztos, hogy belevágott volna, ha előre tudja. Érzékszervei kitágulnak, olyan képességek kerülnek elő, amelyekre előtte még álmában sem gondolt volna.

 

A törzs kivételes és szokatlan módon befogadja az idegent (mutánst), megosztanak vele mindent. Különleges bizalmat élvez felőlük, és ezt igyekszik minden módon megbecsülni. A legnehezebb pillanatokban is kitart hite mellett, hogy neki ott és akkor elrendelt helye van.

 

Fontos tanulságokat tud levonni az addigi és az életének elkövetkezendő időszakára is. Nemcsak egy évezredes, idegen, távoli kultúrával ismerkedik meg, hanem saját magával is. És ez talán még fontosabb.

 

Némiképp csalódás volt. Mert bár sok érzelmet megmozgat, az ember hitét is kénytelen olvasás közben megvizsgálni, hogy működik-e, rendben van-e. Viszont kérdés, hogy miben hiszünk, mifelé irányítjuk a spirituális érdeklődésünket, esetleges nyitottságunkat. És nálam ez teljesen félrement, mármint nem tudtam összevetni a Biblia szavaival, mint ahogy ezt sokan megtették kommentekben, véleményezésekben. Tény, hogy ez a törzs abszolút spirituális légkörben éli a mindennapjait, és ha járt ott Morgan, nyilván ő is tapasztalta ezeket, mint ahogy leírja, de a spiritualitásnak rendkívül sok oldala van. Rossz is, jó is.

 

Mindenesetre mélyen elgondolkodtató, hogy vajon a civilizált 21. századunkban mennyire lennénk képesek életben maradni, ha kiraknának minket a természetbe, amivel elvileg jó barátságban kéne lennünk...

Úgy néz ki, most üldöz a téma, mármint a gyermekrablással, -eltűnéssel kapcsolatos történetek. Az előző olvasmányom is hasonló volt a lényegét tekintve, így most jól ki vagyok művelve.

Hű, azért hátborzongató volt sok tekintetben ez a könyv. Azon túl, hogy a központi téma a gyermekrablás, ami önmagában sem egyszerű eset, itt a különböző kapcsolatok, akár pár-, akár szülői viszonylatban is elég bonyolultak, problémásak voltak, külön-külön megérnének egy saját történetet. Főszereplőt sem tudok kiválasztani, mert párhuzamosan több fontos szál fut, ide-oda ugrálunk a helyszínek, családok között.

Az egyik helyszínen sem rózsás helyzetet igencsak bebonyolítja, és így a gépezetet beindítja, hogy a híres írónő, Benet anyja látogatóba érkezik. Az anyáról egy dolgot fontos tudni, mégpedig azt, hogy súlyos ön- és közveszélyes pszichiátriai eset. Benet egyedül neveli kisfiát, aki a nagymama ott tartózkodása alatt megbetegszik. Anya és lánya kapcsolata rémes, Benet folyamatosan az anyja elleni utálattal küzd, illetve annak elkerülésével. Anyja ténykedéseit, nyomulását egyszerűen nem tudja kikerülni, pszichikai nyomással rákényszeríti a legszörnyűbb dolgokat is.

A másik szál Carolék zűrzavaros élete. A fiatal anyának három gyermeke van, kettő nevelőintézetben, egy picit pedig "élettársával" "nevel". Hát az itteni élet sem szívderítő. A központi helyen az alkohol, a cigaretta, a pénz áll, amelyből nincs túl sok. A kapcsolatuk sem túl stabil, így simán beférkőzhet egy tragédia az életükbe, tárva-nyitva van előtte a kapu.

Aztán akad még itt néhány apróbbnak tűnő szál, amelyek utólag végül is fontosnak bizonyulnak. Egy aranyifjú, aki idősödő özvegyasszonyokra les temetők közelében, hogy aztán elcsábítsa őket busás haszon reményében. Itt van Benet gyermekének apja is, aki időről-időre felbukkan, szeretne együtt élni a nővel és közös gyermekükkel, de a másik erről hallani sem akar. És ezek a szálak szép apránként összekapcsolódnak, és tisztul előttünk is a kép, hogy ki miért hova?

Nagyon érdekes volt az anya-gyermek kapcsolatot vizsgálni mindkét családnál. Annak különbözősége, egészséges-beteges mivolta szerintem nagyon sok fontos kérdést vet fel, legalábbis bennem mindenképpen.

Tudom, hogy van a költői szabadság, meg a képzelet hatalma, de sokszor vájtam a tenyerembe a körmömet, hogy ilyen bizony nincs, nem létezik. Miért nem csinál már valaki valamit? Dühítettek bizonyos esetekben a reakciók, ill. a reakciók hiánya. Ugyanakkor a végén sok helyütt elvarratlannak éreztem szálakat, kis hiányérzetem maradt a befejezésnél. Alapvetően izgalmas kis krimi volt.

Jelentem, van egy új kedvenc könyvem! Bár ismét nem túl szívderítő történetet sikerült választanom, ez nem von le semmit az értékéből.

Vida Winter ünnepelt, sikeres író. Az életéről senki nem tud semmit, ugyanis akárhányszor kérdezik, Ő annyiszor ad elő különfélébbnél különfélébb, kusza történeteket. Ám eljön egy pillanat, amikor úgy dönt, felkéri Margaret Leát, hogy írja meg életrajzát.

Margaret magányos életet él. Édesapjával dolgozik egy nem túl nagy forgalmú antikváriumban, így sok izgalom nem éri az életben. A legizgibb történés, amikor édesapja aukciókon rálel számára egy régi kéziratra, mivel rég elhunyt írók életrajzát bújja, illetve azokat önti sorokba.

Az új munka, megbízatás által rengeteg rejtéllyel találja szemben magát. Teljes erővel beleveti magát a kutatásba. Az első, amivel szembesül, hogy az írónő regényében a címből is kitűnő tizenhárom történetből csak tizenkettő szerepel. Hol a tizenharmadik? Miről szól? Margaret feladata már-már rögeszméjévé válik: ezt a tizenharmadik történetet "megtalálni".

Tanúi lehetünk, ahogy a két nő munkakapcsolata átvált szinte már barátságba, Egyre szorosabb, bizalmasabb kapcsolatba kerülnek. Eközben Margaret életébe is bepillanthatunk. Abba az életbe, ami szintén nagyon "lyukacsos", sok részlet hiányzik. Pont azok a részletek homályosak, hiányoznak, amelyek segíthetnének megérteni neki, ki is Ő, honnan jött, hová megy? Folyamatosan szembesülnek saját múltjukkal, titkolni próbált hibáikkal. Ki nem mondva, egymást segítik elérni kinek-kinek a maga célját!

A könyv dúskál a csodaszép gondolatokban. Rendkívül színesen tárja elénk a szerző a megformált világot. Elmerültem benne, a külvilág szinte megszűnt a könyv olvasása közben. Amikor már sokadszor esett le az állam a meglepetéstől, azt gondoltam, most már nem jöhet semmi új fordulat. De akkor ismét elgurult a tantusz!

Nem csodálom, hogy sokat említi Jane Eyre-t. Szinte ugyanabba a világba, életérzésbe repített el. Csendben megjegyzem, néha már picit sok volt az utalás. De efölött szemet hunytam! :-)

"Van valami különös erejük a szavaknak. Ha avatott kezek alól kerülnek ki, megbabonáznak. Úgy rátekerednek az ember végtagjaira, mint a pókháló, és amikor annyira elbűvölték, hogy mozdulni sem tud, akkor átszúrják a bőrét, behatolnak a vérébe, és elnémítják a gondolatait. És a belső énében csodákat művelnek."

5/5

Partvonal Kiadó, 2006
Fordította: Szaffkó Péter
454 oldal