Nem kell kétszer könyörögni nekem, hogy vegyek a kezembe egy Moyes könyvet. Bár a legutóbbi olvasmányom tőle picit csalódás volt, de megbocsátható. :D És ismét visszatért a jól ismer, jól megszokott minőség, az igazi Moyes. Újból lángol a rajongás, egyszerűen fantasztikusan ír ez a nő.

4 nő, 4 sors... De akár lehetne több száz nő sorsáról írni, akik egy bizonyos, életüket jelentősen meghatározó időszakban egy időben voltak egy helyen. Több hétig fonódik össze a sorsuk, és bár nagyon különböző háttérrel érkeztek, teljesen más mentalitással, ez a pár hét teljesen átalakíthatja a jövőjüket, de akár a személyiségüket is.

1946-ban járunk, vége a háborúnak. Ezek az ausztrál asszonyok mindent hátrahagyva indulnak útnak az ismeretlen Anglia felé, hogy találkozzanak a háború alatt megismert vőlegényeikkel, férjeikkel. Az út nagyon hosszú, nagyon veszélyes, és semmi sem biztos. Csak a bizonytalanság.

Sok választási lehetőségük nincs, a Victoriára kell felszállniuk, vagy ki tudja, mikor jutnak keresztül a kontinensen. A Victoriát mindennek lehet nevezni, csak éppen luxus óceánjárónak nem. Egy óriási repülőgép-hordozóról van szó, ami cseppet sem alkalmas több száz, többnyire hisztis nő szállítására. Nem csak ez a gond, hiszen a hajó a jobb éveit is maga mögött tudja már, úgyhogy nem csak a kényelem, de a biztonság sem garantált. Sőt!

Szóval a négy nő történetén keresztül láthatunk be a színfalak mögé, az ő szemszögükből képzelhetjük el, mi vár rájuk. Azt gondolnánk, hogy társadalmi hátterük, személyiségük eleve adja, hogy kinek merre visz az útja az utazás végén, de várnak rájuk és ránk is meglepetések. Ők négyen teljesen mások, mégis egy kabinba kerülnek. Senki nem azt kapta, amit várt, mégis kénytelenek elfogadni a helyzetet. De vajon lehetnek-e ellenségekből barátok, vagy fordítva?

A hajón szigorú szabályok vannak érvényben, ezek elsősorban a férfi-női részleg/kapcsolattartás határozott elkülönítésére vonatkoznak. De hogyan lehetséges ezt betartani/betartatni a feltüzelt legénységgel, amikor ezek a nők valóban nőből vannak, és a fehérneműiket a hajó fedélzetén szárítgatják ezerszám, és nyilván illegetik-billegetik magukat minden adódó alkalommal.

A problémáknak sok forrása van, amit egy vén róka, ám mélységesen jószívű kapitány próbál kézben tartani, irányítani. Neki is sok mindenhez kell alkalmazkodnia, és mondhatni örülhet, hogy ezt a küldetést még teljesítheti.

Nagyon jó kis társadalom- és korrajz elevenedett meg a sorok között, megismerhetjük belőle az adott kor asszonyait, az azokat váró férfiembereket, és azokat a szokatlan körülményeket, amelyek ma már elképzelhetetlenek.

A tél miatt a focit fizikailag most kicsit hanyagoljuk, de ugye, mint minden sportban, fejben dőlnek el a dolgok. :D Így az elmére edzünk ebben az évszakban, hogy tavasszal már kellő lelkesedéssel vessük bele magunkat ismét ebbe a remek sportba. Igen, többesszámban írok, mert én is imádok focizni, és körömrágva várom mindig, melyik csapatba választanak be a kölykök. :D De a könyvet nekik szereztem be!!!

Fiús anyukák szerintem abszolút tudják, milyen focilázban égni az év szinte minden napján, úgyhogy én is megragadok minden alkalmat - pláne, ha könyvről van szó -, hogy még inkább kielégítsem ezt a fajta igényüket is.

Az első két részről itt már írtam, és kézhez kaptam a következő két kötetét is a sorozatnak. A srácok egyből be is állították a csatasorba a polcon, és gyönyörködnek bennük.

Az alaptörténet főszereplője nyolc gyerek, akik együtt élik át a rengeteg kalandot, együtt valósítják meg álmaikat, és a legfontosabb, hogy van egy közös szenvedélyük: a futball. Ez mindenképpen összeköti őket, bármi történjék is.

"A bajnokság folytatódik, és a Hagymácskák, akik a tabella második helyén állnak, most mindent beleadnak. Először azonban meg kell győzniük Cérnát, hogy a dzsúdó helyett inkább menjen vissza a kapuba… Hiszen ahogy a szakács-edző, Champignon mondani szokta: a legfontosabb a csapat egysége!"

Alexandra Kiadó