Ha valaki, hát akkor én tudom, milyen rosszcsontokkal együtt élni. :D Úgyhogy nem is volt mese, ezt a könyvet meg kellett szerezni, bár nyilván inkább a kicsinek (4). Az első kötetből már megismerhettük ezeket a rosszcsont járműveket, akik mindig valami rosszban törik a fejüket, de szerencsére ezek tanmesék, úgyhogy nem kell izgulni, hogy az amúgy sem alapjáraton működő gyermekek újabb ötlettel gazdagodnak, amit hasznosíthatnak is. :D

Csakúgy, mint az első részben, itt is nyolc történettel ismerkedhetünk meg, amelyben ezek az emberi tulajdonságokkal felruházott csalafinta járművek rosszalkodnak, de szerencsére mindig jó vége kerekedik ezeknek a csínytevéseknek, mindig megtanulják a leckét. Az adott élethelyzetekből nagyon kedvesen, bájosan tanítja a gyermekeket a könyv arra, hogy a cselekedeteiknek milyen következményei lehetnek.

Van benne verekedős golyós autó, csaló daru, rendetlenkedő bobcat, irigy motoros szán és még sorolhatnám, akik mind-mind a kisfiam szívéhez nőttek. Nem mondom, hogy lányoknak nem ajánlanám, de mivel fiús anyuka vagyok, és általában "sorstárs fiús anyukákat" látok kizárólag rostokolni munkagépek előtt, nekik feltétlenül javaslom a könyv beszerzését. :D

Mindenképpen szót érdemel ismét Neuburger-Kohánszky Kinga munkája, aki az illusztrációt végezte a könyvben. Rendkívül bájos rajzok, szép, változatos színekkel.

Még szinte el sem kezdődött a történet, én már azon aggódtam, hogy még hány könyv fog tudni kijönni a Harry-történetekből, hiszen már alig van valami épkézláb terület egyik kedvenc hősöm testén, aztán a végére persze kissé át kellett formálni a gondolataimat...

Nesbo ismét egy tökéletesen kerek, jól odavágós krimit írt nekünk, és annak ellenére, hogy mindvégig ott volt a szemem előtt a megoldás, mégis buta arccal bámultam magam elé a végén.

Gusto egy gyönyörű szép, ám kőkemény narkós srác, aki épp holtan fekszik egy konyha padlóján. Mégis ő adagolja nekünk végig kis adagokban a történetben a meggyilkolásához vezető mozzanatokat.

Harry miután évekkel ezelőtt szinte elmenekült Oslóból, most mégis visszatér, hogy engedélyt kérjen hajdani felettesétől, hadd göngyölítse fel az ügyet, amely most érzékenyebben érinti őt, mint valaha. Gusto meggyilkolásáról van szó és a gyanúsított személye miatt repült ilyen rekordsebességgel Oslóba kedvenc nyomozóm. A bizonyítékok szinte egyértelműek, de azért akadnak kérdéses pontok az ügyben, és ugye ilyenkor Harry nagyon is bevethető.

A nyomok elvezetnek egészen a rendőrség és a politikai élet magas szintű köreihez. Ahogy az elején arra utaltam, az áldozat egy narkós fiú, így az oslói alvilág, a drogkereskedelem rejtett, foszlott bugyraiba is bevezet minket Nesbo, nem kímélve a különböző kínzóeszközök részletezésétől sem. És Harry ebben is érintett, ahogy az már korábbi fejezetekből is kiderült.

A másik nyom egy bizonyos Dubajként emlegetett maffiafőnök, akit úgy tűnik, még senki nem látott, mint egy szellem mozog az éjszakában. Harrynak nincs más hátra, mint belefolyni az alvilági életbe, közben pedig kénytelen saját szellemeivel  is megküzdeni, amelyek nemhogy kevesebbek lettek az elmúlt években, jócskán megszaporodtak. Ráadásul a mindig tiszta fejű, higgadt nyomozónak választania kell a szíve, illetve a józan ész között.

Több szempontból mutatja be a történetet Nesbo, és nagyon tetszett, ahogy egy patkányanya érintettségét is nagyon érdekes módon belevette, ami kicsinyeihez szeretne bejutni a fészkébe a holttesten keresztül.  Rendkívül érdekfeszítő, jól megszerkesztett könyv, amit egy pillanatig sem untam. Úgy jó, ahogy van. És bár egyre inkább áramlanak be hozzánk a skandináv krimik, ezáltal egy picit talán fel is hígulva minőségileg, Nesbo most már lassan klasszikus, és védi a haza becsületét!

A végén kissé meg vagyok rémülve, hogy most mi lesz, de remélem, nem hagy minket így itt a "szaharában"... Tarts ki Harry!!!

5/5

Ismét kedvencet avattam, megy a féltve őrzött könyvek közé a polcon. Borító, leírás alapján valami könnyed, szórakoztató irodalomra számítottam. Végül is könnyed is, szórakoztató is, de mégis abszolút a szépirodalom kategóriába sorolom, ami utána még jócskán elgondolkodtat, sokat ad.

A főszereplő maláj kisfiú az ásványi kincsekben burjánzó Belitung szigetén él, ahol vagy ügyesen kiaknázza az ember a sziget adta lehetőségeket és mesésen gazdag, vagy pedig eleve szegény sorsba született és az is marad, mint a mesélő kisfiú. Itt is, mint mindenhol, az élet minden területére kiterjed, ha szegény vagy, csak talán itt még sarkalatosabban is. Az, hogy iskolába járjon egy gyerek korántsem  természetes. A történet elején epekedve várja kilenc gyerek, hogy megérkezzen tizedik társuk, hogy elindulhasson számukra a tanév. A tíz fő a feltétele annak, hogy áldatlan körülmények között részesülhessenek a tanulás örömében, nehézségeiben.

Ennek a maroknyi kis csapatnak a kalandokkal tarkított élettöredékét kísérhetjük nyomon, sokszor könnyel az arcunkon, máskor pedig jóízű nevetéssel. Az egzotikus indonéz sziget, annak kultúrája igen távol áll tőlünk, mégis olyan közel kerülnek hozzánk a szereplők, mintha csak ránk lennének bízva és nem jószívű tanítójukra, Bu Musra, aki az életét is odaadná ezért a szedett-vedett kis társaságért. Itt szó sincs róla, hogy rá kellene vennie őket a tanulásra, hiszen ők mindannyian esőben, fagyban, télbe, nyárban ott vannak és  epekedve szomjazzák a tudást. Az elvakult, mindenen áttipró gazdagság ellen küzdenek, miközben olyan emberi értékek mutatkoznak meg közöttük, ami ritka, legalábbis ritkán figyelünk fel rá, még ritkábban tulajdonítunk neki jelentőséget.

Példaértékű volt ezeknek a gyerekeknek a kitartása, állhatatossága, a tanítójuk elhivatottsága. Az egész történet változtatásra késztet.

Az önéletrajzi ihletésű könyv remek beugró, egy könyv alapján is az egyik kedvenc szerzőmmé lépett elő Andrea Hirata. Döbbenetes érzékenységgel tárta fel ezeket a sorsokat. Valahogy ettől a könyvtől is jobbá szeretne lenni az ember, és megnyugodtam, hogy valahol még rendben van a világ, még ha a körülmények nem is erről tanúskodnak, de ott bent lehet még rend.

"A bölcsesség olyan egyszerű volt, mint maga a jámbor iskola. Sors, erőfeszítés és végzet - olyan, mint három, magasban kéklő hegycsúcs. Köztük ring lágyan az emberiség bölcsője. Sors, erőfeszítés és végzet összefonódásából születik meg a jövő, de hogy e három dolog miként működik együtt, azt a legtöbben nehezen értik meg. Azok, akik kudarcot vallanak az élet egyes területein, Istent okolják. Azt mondják, azért szegények, mert Isten így alakította a sorsukat. A nyughatatlanok kihívják maguk ellen a végzetet. A lusták és kényelmesek egyszerűen elfogadják a sorsukat, mert megváltoztathatatlannak hiszik - végül is minden előre elrendeltetett, így be is zárul a kör. De biztosan tudom a szegény iskolában szerzett tapasztalataimból, hogy a kemény munkával töltött élet olyan, mint bekötött szemmel gyümölcsöt válogatni egy kosárból. Bármilyen gyümölcsöt kapun ki végül, legalább van gyümölcsünk. Eközben a kemény munka nélküli élet olyan, mint behunyt szemmel sötét szobában fekete macskát keresni úgy, hogy a macska nincs is bent."

A legfontosabb, ami eszembe jut erről a kiadványról, hogy én ilyen gyönyörű könyvet még életemben nem láttam. Amikor kézhez kaptam, sokáig csak szorongattam, forgattam, simogattam. Legszívesebben kitapétáznám vele a lakást, és ezt nem rossz értelemben írom. Szóval csodaszép!

Másrészt picit bajban vagyok, mert rendkívül vegyes érzelmek, gondolatok vívódnak bennem. Nagyon hangulatos, szépen megírt könyv, pillanatok alatt behabzsoltam. Ugyanakkor mélységesen szomorú maga a történet, bár az írónő a szuper jó képi ábrázolásokkal enyhítette ezeket a fájdalmakat. Mert főként anyaként hogy lehet azt megérteni, feldolgozni, hogy egy kicsi lányt ott hagy az anyja és utána csak évente látja őt egy-egy hétre. Persze a végére nagyjából értettem én, hogy hogyan, de akkor is... mégsem. Végig dúlt bennem a harc, hogy ilyen nem lehetséges (pedig tudom, hogy igen!), másrészt meg micsoda klasszul megírt könyv.

A történet főszereplője az angol apától és magyar anyától született Elisabeth Lowe, akinek egy napon apja váratlanul egy csomagot ad, amely teljesen felzaklatja a lány mindennapjait. Ebben a csomagban a Nyarak könyve van, ami egy bejegyzésekkel, impressziókkal tarkított fényképalbum, amelyet anyja készített még gyermekkorában azalatt a pár hét alatt, amit vele töltött minden évben Esztergomban, a Villa Serenában a kislány. Beth újra átéli ezeket a nyarakat és kézen fogva vezet minket a visszafelé vezető úton (vagy inkább mi segítjük szívünk szerint őt?), mi is történt jó pár évvel ezelőtt. Miért kellett ennek a kislánynak egy tragédiát túlélve egy újabbat is átélnie, amiből viszont már nem nagyon tud segítség nélkül kijönni hosszú éveken keresztül.

Amikor Beth 9 éves volt, a család Magyarországra látogat és a Balatonnál töltenek egy hetet, ami mindannyiuk számára meghatározó lesz, mivel a látogatás végén anyja bejelenti, hogy nem tér vissza Angliába, életét nem tudja ugyanúgy folytatni, ahogyan addig.

Számomra meghökkentő módon Beth megbocsát édesanyjának, sőt, alig várja, hogy nyaranta 1 hetet ott töltsön nála, ahol olyan fantasztikus élmények érik, amelyek egész évben táplálják a lelkét. 16 éves korában viszont történik valami, amikor is váratlanul hazatér és elhatározza, hogy sosem tér vissza oda többet. Minden kapcsolatot megszakít a Magyarországon maradottakkal, hiába próbálják felvenni vele a kapcsolatot. Visszazökken a kissé unalmas, magányos életébe, amelyben apjával való kapcsolata is igen nehézkes, kimondatlan fájdalmakkal nehezített.

A 37 éves Beth sokáig rakosgatja ide-oda a könyvet, de a szíve mélyén tudja, hogy elkerülhetetlen, hogy ne nézzen szembe a múlttal. És ebben a fényképek, anyja bejegyzései segítenek, megkönnyebbülten tisztázza magát, anyját és még apját is.

Hihetetlen kontrasztot mutat be az írónő Anglia és Magyarország között, és végre-végre ez nagyon pozitív a számunkra. Elkerülhetetlen, hogy az ember ne találja saját magát is ott gyermekként a Balaton partján, ahol baracklekváros kézzel, szúnyogcsípések ellen fehér rázókeverékkel behintett testtel, lila szájjal épp ki vagy berohan a vízbe.