Jenni, a fiatal lány szellemíróként keresi kenyerét, azaz abból él, hogy mások helyett írja meg történetüket, így a lány neve minden esetben rejtve marad.

Rejtőzködésének, bár nem tudatosan, de oka van. Egy súlyos gyermekkori traumát cipel magával hosszú évek óta, ezzel veszélybe sodorva kapcsolatait, elsősorban párkapcsolatát. Egy meghatóan kedves, figyelmes férfi áll mellette mindenben, ám amikor egy kapcsolat sorsfordító döntéséhez érkeznek, nem tudnak egyezségre jutni, így az együtt maradásuk a tét. Pedig szeretik egymást, nagyon is!

Pont ebben a lelkileg viharos időszakban érkezik egy felkérés a lány számára, hogy írja meg Klara történetét, aki gyermekkorát Jáván töltötte, és elérkezettnek látja az időt, hogy családjával is megismertesse, hogyan alakult az élete, feltárja azokat a részleteket, amelyeket eddig senki sem ismert.

Jenni amikor igent mond a munkára, nem is sejti, hogy oda kell visszatérnie, ahonnan elmenekült, és minden porcikája tiltakozik az ellen, hogy újból odamenjen.

Az idős hölgynek van bőven mesélni valója, hiszen átélte Jáva japánok által való megszállását, sőt a fogságot is végigszenvedte. De van egy titok, amit senki nem tud, amit a legjobban szeretne eltitkolni, de úgy mit sem ér az önvallomás.

A két nő a nagy korkülönbség ellenére is szinte azonnal megtalálja egymással a közös hullámhosszt, napról napra egyre inkább megnyílnak egymás előtt. Mert bár Klara élettörténetét írják, Jenni számára is fordulópont ez a munka, minden tekintetben. Miután hazatér, már semmi sem lesz ugyanaz.

Isabel Wolff könyvei nagyon is szentimentálisak, de még csak minimálisan sem csöpögnek a sziruptól. Annyira finoman, emberségesen közelíti meg a legkényesebb témákat is, amik pedig adnák magukat, hogy használja ki az író, és tegyen bele helyzetekbe minél több hatásvadász elemet, de itt erről tényleg szó sincs.

Azért mindig aggódok egy kicsit, amikor valakitől olvasok valamit és az nagyon tetszik, hogy vajon tudja-e még ugyanazt a színvonalat hozni újból és újból. Wolff mindenképpen. Rajongó vagyok!

Hjajjj! Most én is szorongok, de nagyon! Első könyvem volt tőle, viszont tudom, hogy nem adom fel, mert szeretni akarom, és szerettem is rettentően kb. a közepéig. Akkor viszont történt valami, és én sokkot kaptam, becsuktam és félretettem. Talán majd később befejezem, de ott akkor nem voltam rá képes. Nem vagyok finnyás, sok mindent elolvasok, nem is tudom, mi történt velem...

Ameddig eljutottam, azt viszont nagyon, de nagyon élveztem. Igazi finom desszertként ízlelgettem az oldalakat. Annyi finomság, szép sorok halmozódtak fel, hogy vissza-visszatértem egy-egy mondathoz, hogy még élvezhessem.

Salamon Rubinstein a főszereplő, tehát szó sincs itt a Bibliáról. Rubinstein úr 85 éves, egykoron nadrágkirályként titulált tisztes polgár, aki egyedül van, mint a kisujjam ebben a világban, bár jó szíve miatt rengeteg ember veszi körül. Belül van nagyon egyedül, ott legbelül. Szorongásait enyhítendő, lelkisegély-szolgálatot tart fenn, és minden módon, néhol elképesztően próbál segíteni bajba jutott, szükségben lévő embertársain.

Ennek kapcsán barátkozik össze Jeannal is, a 25 éves taxisofőrrel, akiben nagy lehetőségeket lát, és akiben szintén nagyon mozgolódik a segíteni akarás. Az egykor volt nadrágkirály egyik jobbkeze lesz, sőt, maga is aktívan keresi az alkalmakat, amikor szolgáltatásokat nyújthat.

Az egyik ilyen rászoruló a 65 éves Madame Cora Lamenaire, aki úgy tűnik képtelen elfogadni a biológiai öregedést, lélekben még mindig az a hajdanvolt híres sanzonénekesnő, akit ünnepelt a nép. Rubinstein úr úgymond rátestálja egykori partnerét(?) Jeanra, aki szívvel-lélekkel, aztán másképp is "gondoskodik" az idős hölgyről. És sajnos itt ért véget nekem a történet.

Azt hiszem, pár nap múlva újból előveszem, mert csak túlélem én ezt, és amúgy pedig sajnálnám, ha nem élvezhetném tovább a szép sorokat.

folyt. köv.

a közepéig 5/5

Máté Gábor előadásaira már több ízben próbáltam eljutni, sajnos sikertelenül. Mindegy, a remény hal meg utoljára, viszont pótlásként, megnyugtatásként itt van ez a könyv, amit szép apránként "fogyasztottam", hogy minden napra jusson egy kis bátorítás, támogatás.

Én tudom, hogy az egyik legnagyobb problémám, hogy túl sokat agyalok mindenen, így a legfőbb értékek megőrzésének módján is tudom rágni magam rendesen. Ebbe beletartozik a család összetartó erejének megtartása, a gyerekek helyes nevelése, és amikor fáradság, ingerlékenység, bármi más miatt ez egy adott napon nem sikerül, akkor teljesen le tudok törni, mint a bili füle. De aztán újult erőre kapok, főleg amikor ilyenfajta megerősítéseket kapok, amiket Máté Gábor és szerzőtársa sorokba foglalt nekünk.

Most már elmondható, hogy több évtizedes tapasztalattal a háta mögött, családorvosként, drogklinikákon, egészségügyi központban szerzett tapasztalatait bátran magunkévá tehetjük, azok segítségünkre lesznek.

Olyan témát boncolgatnak ebben a könyvben, amelyet most a saját bőrömön is érzek. Mégpedig azt, hogy milyen súlyos mértékben befolyásolják a kortársak gyermekeinket. Sajnos nagyon is! És itt persze elsősorban a negatív befolyásoltságról van szó. Mennyire marad meg vajon a szülői tekintély, miközben a gyermekek a kamaszodás útjára lépnek rá? Mit tehet a szülő, hogy mégiscsak ő legyen az első számú mérték-, értékmeghatározó a gyermek életében? Én bevallom, ebben rettentő tanácstalan vagyok, és sokszor nem tudom hol a határ a nagyon szigorú elvek szerint való nevelés és a finom, türelmes "várakozás" között.

Támpont ez a könyv, és talán az sem szégyen, amikor elbizonytalanodik az ember, jól csinálja-e? Talán még mindig jobb, mintha eszemben sem jutna foglalkozni vele. :)

5/5

Az a helyzet, hogy jókor jött ez a könyv, mert a nagyobbik gyerekemnek van egy idió... osztálytársa, aki miatt többször jön haza különböző színekben pompázó véraláfutásokkal. Kisfiam egyik este mondja nekem, hogy "Apa mutatott egy fogást, amivel térdre tudom kényszeríteni E...-t, ha bánt". Persze, hogy eldurrant az agyam, és próbáltam elmagyarázni, hogy sokszor nem ütni sokkal nehezebb, mint ütni, viszont muszáj általában az elsőt választani. Igen, általában, mert nyilván van az a helyzet, amikor nincs más kiút, de talán ez semmiképpen nem egy általános iskolában kell, hogy megtörténjen. Amúgy pedig remélem, sehol, soha!

Gyakorló szülőként látom, hogy mennyire nehéz a gyerekeknek saját kis "társadalmukban" kivívni, megtalálni a helyüket. Rettentő kegyetlenek tudnak lenni egymáshoz, kíméletlenül odavágnak akár szavakkal, akár ököllel. De magamat sem irigylem, hogy megértessem vele, amit én magam sem mindig értek. Sokszor nem tudom, hogy tudnék segíteni az eligazodásban, és gyanítom, hogy sok esetben maguknak kell rájönniük, hiszen nem állok már mindig ott a sarkában.

Szóval ez a könyv nálunk most jól betalált, mint egy jobbhorog (he-he), mert pontosan ez a tanulsága a könyvnek is.

A norvég szerző főhőse Bart, akiben ezek a kérdések szintén felmerülnek. Bart kissé különc srác, abban az értelemben, hogy vele szinte a kutya sem törődik, az utca neveli, mi mégis nagyon szeretjük és nagyon szorítunk érte. Egy nagyon magának való, magába zárkózó fiú történetét ismerhetjük meg, miközben komoly társadalomkritikát is megfogalmaz a szerző, érintve az alkoholizmus, a kábítószer élvezet, de a szülők felelősségét is.

Mindezek nagyon bájos humorral jelennek meg, óvatosan kezelve a témát. Helye van a történetben a hűség, barátság, kitartás kérdésének és az álmok eléréséért vívott harcnak is.

A kisfiúban óriási értékek lapulnak, csak elő kell csalogatni őket.

A szerzőt már ismerhetjük a Vadvirágok lányai című könyv által, amit én nagyon, de nagyon szerettem, úgyhogy ezt is nagy várakozásokkal vettem a kezembe.

Több mint egy évszázad különbséggel olvashatunk két nő, Isabella és Libby életéről. A cselekmények párhuzamosan futnak egymás mellett, majd a végén, ilyen hosszú idő ellenére is összetalálkoznak a szálak.

Isabella Winterbourne egy rettentő gazdag, pöffeszkedő ékszerésznek a felesége. Kényszerházasság az övék, bárhonnan is nézzük. 1901-ben óriási viharban útnak indulnak egy igen értékes szállítmánnyal, ám az időjárás nem kedvez nekik, Lighthouse Bay partjainál az utasszállító hajó elsüllyed. Egyetlen túlélője a fiatal lány, aki a kincset rejtő ládikának köszönheti életét és a további bonyodalmakat.

Miután életét megmentik, erőre kap, a szárazföldön új életet kezd, egész múltját, nevét eltemeti a kincset rejtő ládával együtt. Azt azonban nem sejti, hogy bár a Winterbourne család feje, azaz a férje odaveszett a hajótörés következtében, van annak egy testvére, aki hajtóvadászatot indít, miután megsejti, hogy nem mindenki veszett oda a szerencsétlenségben.

Említettem az elején, hogy két szálon fut a cselekmény. A másik szál 2011-ben játszódik, 110 évvel később, amikor is Libby Slater búcsút int Párizsnak, és visszatér szülővárosába. Lelkét nagyon régi, feldolgozatlan sebek borítják, és ezekkel menthetetlenül szembesülnie kell, amikor találkozik 20 éve nem látott húgával. Egymás szemében tudnak-e nézni, egyáltalán szóba állnak-e egymással? Mind a jövő zenéje, és a megbocsátás is. Mert arra mindkettejüknek szüksége van.

És hogy mi köze van a történeteknek egymáshoz??? Naná, majd elárulom. :D De van!

Olvasmányosságát tekintve ugyanazt kaptam, de azért nem érte utol az előbb említett történetet.

Hát... a borító... Az alsó része jó, a felsőről más jutott eszembe.

Nagyon friss az elsődleges élmény, mivel tegnap este kezdtük el a gyerekekkel. Viszont muszáj már most írnom róla, mert egy dögunalom, kétmillió oldalas könyvet cseréltünk le az első 6 oldal után erre, mert azt nem bírtuk tovább. :D Amikor viszont ebbe belefogtunk, nem bírtunk aludni menni, annyira izgi, ahogy kezdődik az egész. Komolyan, majdnem fenn maradtam sutyiban, hogy félredobva a Salamon királyt, megtudjam, hogyan folytatódik.

Amit eddig tudunk, hogy felköltöztünk egy tölgyfára, ahol egy komplett bogártársadalom él, kialakult, megszokott rendben/rendetlenségben. Van főútvonaluk, ahol lehet száguldozni a jó kis sportverdákkal, vannak zónák, ahol a különféle társadalmi jelenségek zajlanak. Viszont a zónák között is a legveszélyesebb a Tiltott zóna, ahová nem tanácsos betenni a lábunkat. Azt persze így az elején még nem tudtuk meg, mi okból, de komolyan, én majd' megveszek, hogy kiderüljön. Mi valami pókra gyanakszunk, de ez tényleg csak a sejtelem szintjén van még.

Az eddig megismert szereplők nagyon cukik. Itt van Fátyolka, a cincérlány, Csápy Tihamér személyesen, Vér Szivónia, a kullancs sztárriporter stb.

Azt gondolom, hogy azon túl, hogy tényleg izgalmasnak, érdekesnek ígérkezik a könyv, nem árt, ha a gyerekek már kiskorban akár játékosan is megismerkednek a környezetszennyezéssel, illetve annak védelmével, és itt bizony arról is szó lesz bőven, ahogy én suttyomban utánaolvastam. :D

A gyerekek autóból kidobott kiskutya szemmel néztek rám este 9-kor, hogy folytassam. Egyszer-kétszer megszántam őket, utána viszont győzött a józan ész, hiszen a suli/ovi az szent! Ma viszont alig várom....

Eddig 5/5***

Ezt a könyvet már régebben olvastam, és talán pont az Apa című Wharton könyv után. Ott is a férfiaké volt a főszerep, és a címéből kikövetkeztethetően itt is. Ráadásul nagyon komolyan, mélyen, érzékenyen értelmezve a férfi létet.

A főszereplők Jim és Bob Burgess testvérek, akiknek van ugyan még egy Susan nevezetű lánytestvérük is, a történet javát mégis ennek a két férfinek a kapcsolata adja.

Régi idők sebeit még nem elfeledő, ám dermedt mozdulatlanságban élik életüket ezek a testvérek, egymástól lehetőleg jó távol, kapcsolattartás nélkül. Mintha mindannyiuknál megállt volna az élet. Ezt az állóvizet azonban egyből felzavarja, amikor Zach, Susan kamaszodó fia egy véres disznófejet gurít be a kisvárosi bevándorlók által alapított mecsetbe, ráadásul Ramadán idején. Ez sorsfordító folyamatokat indít el mind a kisváros lakossága körében, mind pedig a testvérek életében. Az idegengyűlölet, a faji megkülönböztetés háborúja mintha egyenes arányban lenne a három testvér viszályával.

Zach tulajdonképpen tudatlannak nevezhető tettét követően - hiszen még a Ramadán fogalmáról sincs halvány lila gőze sem - nagybátyjai azonnal visszatérnek a kisvárosba, a Maine állambeli Shirley Fallsba, ahol gyermekkorukat töltötték, és megkezdődik egyrészt a harc Zach megmentéséért, másrészt pedig a saját életük, egymással való kapcsolatuk rendbetételéért. Egyik sem látszik túl könnyen megoldhatónak. Olyan mélyen eltemetett apró horzsolások is felszínre kerülnek, amelyekről talán azt sem tudták, hogy léteznek, illetve még pislákol bennük az egykor okozott sértés szikrája. A megfogalmazható, nagy bántalmakról nem is beszélve.

Három jellem, amelyek olyan távol állnak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Jim, aki biztos egzisztenciát teremtett magának, bár jelleme nem valami elsöprő, Bob, akit végig nagyon szeretünk, de valljuk be, nagyon szerencsétlen az élet minden területén, Susan pedig Bob szerencsétlenségével+egy jó adag önsajnálattal, tramplissággal megspékelve. Ők hárman próbálnak újból életet lehelni a halottnak hitt dolgokba.

Sokszor úgy elakadt az én lélegzetem is, hogy szinte levegőt sem mertem venni, annyira a késhegyen táncolt a történet.

Gyönyörű, megható és az életen, kapcsolatokon mélyen elgondolkodtató könyv.

Ó, anyám! De jó volt ez a könyv! Élveztem minden pillanatát, minden betűjét! Igazi kikapcsolódás volt, ami még jól is van megírva. És persze ezt humor nélkül sem lehetett volna. Bár stand upos múltja miatt el is vártam tőle. :D

Sokszor panaszkodunk férjeinkre, hogy az agyuk mint a szita. Nálunk otthon is előfordul, hogy mire átér a lakás másik végébe, azt sem tudja, hogy beszéltünk fél másodperccel előtte. De mit tennénk, ha egyik napról a másikra arra ébrednénk, hogy még a létezésünket is elfelejtette, sőt az egész életét, beleértve a saját személyazonosságát is.

A regény főhősével is ez történik, akinek eleinte neve sincs, mivel arról sincs fogalma. A metrón döbben rá arra, hogy nem tudja hova tart, honnan jött és mit is akar? Próbál segítséget kérni, de hát ki ne állna gyorsan odébb, ha egyszer csak azzal állítanának oda hozzá, hogy segítsenek kideríteni, ki is ő? Gyanakvással találja szembe magát, bárhová is fordul, mígnem kap egy tippet, hogy forduljon a legközelebbi kórházhoz segítségért. Persze ott sem várják tárt karokkal, ez még nekik is furcsa. :D Végül megszánják, pár napra helyet biztosítanak neki, míg visszatér a tudata.

De az csak nem akar, és már éppen nagyon-nagyon megszeretjük, amikor kezd derengeni a fény az alagút végén. Na nem az ő agyában, hanem a körülmények alakulnak úgy, hogy kezdjen derengeni. És akkor bizony kiderülnek csúnya dolgok főhősünkről, amit el sem akarunk hinni, mert egy ilyen jámbor, elesett, segítségre szoruló ember ilyeneket nem tehet!

És akkor találkozik a nejével is, akit elfelejtett, és akivel épp egy válóper kellős közepén vannak. És akibe halálosan beleszeret! A cél: visszaszerezni bármi áron a nőt, elfelejteni a múltat, ha egyáltalán még ennél jobban sikerülhet! Imádtam ezt az embert! :D

Furcsa volt egy könyvet abszolút a férfiak szemszögéből olvasni, ám meglepően jó is. Élveztem azt a pikírt, szarkasztikus humort, amivel megközelítette a nőket, az adott helyzeteket, ahogyan teljesen másképp értelmeznek adott szituációkat.

Lövésem sem volt, hová vezethet ez a történet. Bármit el tudtam képzelni végkifejletként, de végül is csak egy kérdésem maradt: Lehet, hogy sok kapcsolatnak jót tenne, ha egyik fél néha elfelejtené egy időre a másikat? :D

"Néha azt hisszük, emlékszünk valamire, pedig az egészet csak kitaláljuk, mert a költött emlék jobban megfelel a céljainknak."

Az angol író által publikált Fecskék és Fruskák sorozat tizenkét könyvből áll, mely a nevét az első könyv címe után kapta. A történetek a két világháború között játszódnak, és a pár gyerekből álló baráti társaság iskolai szünidős kalandjait mutatják be, jórészt angliai, skóciai helyszíneken. A kalandok többnyire a nyári szünetekben, hajós utazások alkalmával történnek meg.

Most Tom Dudgeon, a helyi Madárvédő Társulat, a Szárcsaklub ifjú vezetőjének köszönhetően a Norfolki Laposok vidékére utazunk ebben a történetben Dickkel és Dorotheával. Tom a szárcsák védelmében indított programja keretében szervezi a 2 hetes hajóutat, ami egyértelműen nem lesz zökkenőmentes. :D

A nyári Tisza-tó melletti nyaralásunknak köszönhetően nálunk most csak susnyás-szerelem van, hiszen hajóval bebarangoltuk a környéket, így nagy élmény volt hasonló témában olvasni, pláne hogy ha még izgalmakkal is van teli. Szóval olvasásra fel, kövessük nyomon a Fecskék és a Fruskák, e két gyermekcsapat élményeit, kalandjait! :D Nagyon visszavágyom...

Bár az ötödik kötetet számláló sorozat előző és az ezt követő részeiből kimaradtunk, de pótoljuk mindegyiket. Csak mondom, hogy önálló olvasmányként is simán csúszik! :D

A gyerekektől ötöst kapott!

Sajnos az a helyzet, hogy az olvasási kedv hanyatlani látszik kissé. Mármint a fiamnál, merthogy egyik fő küldetésem, hogy a gyerekeket olvasóvá "neveljem". Nem lesz ez olyan egyszerű dolog, legalábbis nem törvényszerű, mint ahogy én gondolom, ha egyszer én is imádok olvasni. Nekik gyűjtögetem a különféle irodalmat, így a ropikat is. Ezeknél nincs akkora válság, mert most kétféle sorozat van, amiket még le tudok szuszakolni viszonylagos örömmel a torkán, és az egyik ezekből a ropi sorozat.

Igazából nem csodálkozom a lelkesedésen, én is nagyon élvezem őket, mert szerintem rettentő viccesek ezek a történetek, a rajzokkal együtt pedig tökéletesek.

Greg Heffley viszontagságos történetei a mi szerencsénkre még nem értek véget, így tovább élvezhetjük azokat a bonyodalmakat, amelyeket általában ő saját magának okoz, de a családnak, osztálytársaknak is nagy szerepük van benne. :D

Mondhatnám, hogy átlag gyerek átlag élete, de remélem, hogy nem ez az általános. Nagyon szorgalmasan összegyűjtött szerencsétlenkedések gyűjteménye ez, amit ez az egy gyermek képes véghezvinni. Mondhatnám nincs olyan gödör, amibe ő ne lépne bele.

Greg mottója találó:

Ez a rendkívül "életrevaló" gyermek ismét elárasztott jópofa, néhol lehetetlen történetekkel, amelyeknek ismét nagyon várom a folytatását.

Tökéletes kikapcsolódás volt számomra ez a könyv. Bár én, aki könnyen elcsábítható vagyok a vágyódásra, miszerint egy adott tájegység után vágyakozzam, amiről szól az adott könyv, most ez azért nem történt meg, de az életérzés után igencsak sóvárgok, amit itt felvázolt nekünk a szerintem iszonyatosan jó humorú írónő.

Az adott házaspár sok mindent megtehet, hiszen megalapoztak egy olyan életet, amelyben ha valami extravagánsat kitalálnak, azt meg is tudják valósítani. Gondolok itt főként az anyagiakra, de a jó Isten megadta nekik azt a vállalkozókedvet is, hogy ne féljenek szinte semmitől. Még attól se, hogy ott hagyják a biztonságos, kiszámítható, bár igen esős, sötét Londont, és belevágjanak egy óriási kalandba Andalúziában.

Vicky és Joe gyakorlatilag egyik napról a másikra csomagol össze, rendkívül hatékonyan elintéznek minden  szükségeset és kész, útra kelnek, azt sem tudják szinte, hogy hova. Új otthonukból (illetve otthonná alakítandó, romos tákolmányukból)  minden - ami nekem pl. biztonságot, otthonosságot nyújtana - komfort hiányzik, ők mégis határtalanul boldogok. Főleg Vicky, hiszen mérhetetlen optimizmusa magával rántja férjét is, aki kénytelen követni a mindenre elszánt nejét.

Azért nem akkora a kényszer, ez csak a látszat, hiszen a nő 5 évet kapott arra, hogy bizonyítsa, ez egy élhető világ lesz a számukra, nem kell visszatérniük a borongós Angliába. De egyértelmű már az elejétől, hogy Joe is lubickol a boldogságban, és élvezi minden pillanatát a gazos kertben felállított kanapén töltött időnek, miközben csirkéik egyéniségét elemzik, akiknek egyenként nevük is van. Mindnek! :D

Arról fogalmam sincs, hogy ha tudták volna előre, mi vár rájuk az elkövetkezendő években, vajon akkor is belevágtak-e volna a kalandba, de a végeredmény a lényeg. Most mit szépítsem? A címe is elárul mindent, nem? Hihetetlen, mégis igaz történet két bátor emberről, akik követik a szívük hangját. De a humor, amivel Vicky megosztja velünk élményeiket, boldogságukat, nehézségeiket, az a legjobb benne!

Hű, de rég olvastam én Cook könyveket? Anno nagy rajongó voltam, de valahogy elmaradtak, úgyhogy most kapva kaptam az alkalmon.

Bevallom, a kétharmad részéig (ami nem kevés) többször gondolkodtam rajta, hogy félreteszem, annyira semmitmondó, unalmas volt. Szerencséjére a végén azért kissé beindultak a dolgok, mondhatnám akkor történt a java a történetnek. Bár azt is a könyv hátrányának tulajdonítom, hogy gyakorlatilag semmi meglepetés nem történt akkor sem, mivel mindent lehetett az elejétől tudni.

Na szóval, a történet elején időutazunk a 17. századba, a boszorkányüldözés kellős közepébe, ahol nagyon rövid időre betekinthetünk Elizabeth Stewart életébe, aztán már ki is végzik. Ez elég ahhoz, hogy megalapozza a napjainkban játszódó thrillert, aminek a főszereplője szintén egy fiatal lány, kinek az élete fenekestül felfordul, amikor kapcsolata zátonyra fut, ráadásul meg is örökli azt a hatalmas házat, amely őseié volt, és amelyben Elizabeth is lakott. Merthogy igen, ők rokonok, Elizabeth Kim felmenője.

De nem csak ezek az újdonságok Kim életében, hiszen összeismertetik őt Edward Amstronggal, a nagy reménységű kutatóval. Mindketten zárkózottak, bizonytalanok, ha emberi kapcsolatokról van szó, ennek ellenére mégis hamar megtalálják egymással a közös hullámhosszt. Amikor pedig kiderül, hogy egy feneketlen mély kutatási téma is rejtőzik abban a házban, végképp összefonódni látszik az életük.

Kim a feledésbe merült leveleket, periratokat tanulmányozza szabadideje nagy részében, Edward pedig orvosi szempontból kutatja, hogy mi okozhatta azokat a rohamokat az 1600-as években, amelyek miatt sok nőt boszorkányperbe vontak. Ugyanis abban már 100%-ig biztosak, hogy nem az ördög szállta meg őket, hanem a kenyérben lévő rozs volt mérgezett, amely a szervezetbe való folyamatos bevitel következtében, olyan jeleket produkált az emberekben, amely a vesztüket okozta.

Miután izgalmas körülmények között Edward mintát szerez a hajdani nyomokból, csapatával rekord gyorsasággal fejlesztenek ki egy új gyógyszert, amely mérföldkő lehet a depresszió, szorongás kezelésében, mindenféle mellékhatás nélkül. A bonyodalmak, izgalmas események ott kezdődnek, amikor magukon kezdi kipróbálni a kutatócsoport...

Bővítettem az eddig meglévő gyűjteményemet a sorozat újabb tagjaival. Nagyon szeretem ezt a sorozatot a kiadótól, mert szépek, jól használhatóak, és amikor hirtelen van szükségem egy bizonyos ételtípussal kapcsolatos ötletre, akkor ezeket nagyon hamar fel tudom lapozni, és mindig találok megoldást is bennük.

A kenyeres után most az aprósütemények és a rizottók számtalan variációjával gazdagodhatunk.

"Rohanó világunkban egy kiadós, gyorsan elkészíthető egytálétel nagy kincs, rengeteg időt, energiát takaríthatunk meg vele.
A rizottó e kincsek közé tartozik, ráadásul szinte végtelenül variálható: húsokkal és zöldségekkel, édesen és sósan egyaránt ínycsiklandó fogás készíthető belőle. Mint minden ételnek, a rizottónak is megvannak a maga titkai - a receptek mellett e fortélyokat is megismerhetjük ebből a nosztalgikus képekkel illusztrált, bájos szakácskönyvből."

"Az olasz konyha legalább olyan változatos, mint Olaszország gyönyörű tájai.
Nincs ez másképp az évszázadok óta népszerű aprósüteményekkel sem. A könyvben hagyományos olasz receptekkel találkozhatunk, melyek mindegyike egy-egy tájegység vagy ünnepkör jellegzetes és igen régóta kedvelt süteményét mutatja be.
Az aprósütemények tea mellé, vendégváró falatokként kínálva, de még uzsonnára fogyasztva is kitűnő választásnak bizonyulnak. Ezekkel a nagyon könnyen elkészíthető, mégis ellenállhatatlan édes apróságokkal egyszerűen lehetetlen betelni" 


Alexandra Kiadó, 2014

És hova utazunk megint? :) Hát perszehogy! Bár most nem maradunk ott végig, de épp elég ideig, hogy megint sóvárogjak.

Először kicsit megijedtem, mert deja vu élményem volt, mintha az egyik kedvenc filmem, a Mielőtt felkel a nap képkockái peregtek volna a sorok között. Azt pedig nálam lehetetlenség utolérni. De aztán megnyugodtam, mert a hasonlóság egy ponton megszűnt.

Allyson, a zárkózott, magának való lány érettségi ajándékként a szüleitől egy nyugat-európai körutazást kap. Bár az utazás nem unalmas, de a hátránya pont az, hogy lóhalálában futnak végig számtalan nevezetességen, szinte instant módon szívják magukba a kultúrát.

Londonban, egy szabadtéri Shakespeare előadásba botlanak bele, szinte véletlenül egy srácba, ahol egyből robban a szikra. Willemmel, az egyik alternatív holland színésszel való találkozása az első pillanattól kezdve kivételes, és nem is aprózzák el a továbbiakat, mivel a fiú megpróbálja kizökkenteni a lányt a jól megszokott, biztonságos komfortzónájából. Párizsba invitálja egy kalandos napra, és a lány átlépve minden belső és külső határt, beleegyezik az utazásba.

Egész napjuk spontán és fantasztikus, főként a lány számára, aki egy új perspektívából látja az egész világot, a szerelmet, az életet.

Már azt gondolnánk, hogy az egész történet tökéletes, maradjon is így, amikor a fiú váratlanul eltűnik. A lány ott marad minden segítség és válaszok nélkül.

Az elkövetkezendő évben - már hazatérve - Allyson folyamatosan keresi a kimondatlan kérdésekre a választ, de mindenfelé falakba ütközik. Még inkább bezárkózik a korábban felépített magas falak mögé, onnan szinte lehetetlen kimozdítani. A végén belátja, hogy nincs más hátra, mint visszatérni, felkutatni a nyomokat, hátha rendbe tudja tenni a dolgokat, amik nagyon nincsenek rendben...