Yalom könyveit olvasni nekem olyan, mintha részt vettem volna egy jó kis csoportterápián. Letisztult, érthető, világos szavai mindent rendbe tudnak bennem tenni egy időre. Még akkor is, ha olyan témát érint, ami éppen engem nem annyira foglalkoztat. Pl. a halál. Amivel elsősorban ez a könyv foglalkozik. Arról is úgy értekezik, hogy legyen mit kiemelnem belőle és a magamévá tenni.

Hitvallása szerint a pszichiáternek a pácienssel együtt kell fejlődnie, változnia. Sokszor akár meg is fordulhat a terápia irányultsága, és épp a terapeutának segíthet a páciens. Ő ezt semmiképpen nem utasítja el, ezzel olyan egyenrangú-félévé válik számomra.

Az alábbi könyvben hat történetet olvashatunk, melyeket nagy részben saját tapasztalataiból merített. Vannak nagyon személyes érintettségű történetek, és vannak olyanok is, amelyek vadidegenekkel történnek meg, a végére mégis mind személyes történetté válik. Ismét lemerül a legmélyebb szintekre, mégsem nyomasztanak egyáltalán egy percig sem, csak megnyugtatnak.

Eddigi könyveiben sem volt fennhéjázó a modora, nem nézett ránk magas lóról, bőségesen engedett belepillantanunk a saját maga lelkébe is. Úgy érzem, most minden eddiginél közelebb enged magához minket, szinte igazi barátokká válunk, tisztelettel teli barátokká.

Nagypapának is elfogadnám.

5/5

Véleményem szerint nagyon ritka manapság az olyan szakácskönyv, amely a hétköznapi élethez közelít, legalábbis számomra. Nyilván itt sok minden közrejátszik. Elérhetőség, gasztronómiai kultúra, alapanyagok megfizethetősége. Nem mintha a különböző gourmand receptkönyveket nem lapozgatnám élvezettel, de nagyon ritkán főzök belőlük. Inkább maradok a csodálatuknál.

De most más a helyzet, mert ebben a szakácskönyvben gyakorlatilag minden egyes recept egyrészt valamelyest hagyományőrző, másrészt elérhetőek alapanyagot illetően is. Azaz egyszerűek, finomak, kedvet hoznak a főzéshez.

Nem csupán egyszerű szakácskönyvről van szó. A bevezetőben először is kedvet csinál a főzéshez, a közös étkezésekhez és az etetés tízparancsolatát is megismerhetjük, amelynek a segítségével sosem eshetünk zavarba hirtelen ötlet, kívánság esetén sem, hiszen a kamránk mindig fel lesz töltve az alapvető készletekkel.

Még mindig a bevezető részben olvashatunk azokról szükséges eszközökről is, amik elengedhetetlenül fontosak egy konyhában, így ami nem feltétlenül evidens minden háztartásban (néha nálunk sem...), az éles késekről is, illetve az éles kések "előállításához" szükséges apró dolgokról, mint pl. a fenőkő. :-) De megtudhatjuk, hogy bizonyos edények ápolását hogy végezhetjük el olyan módon, hogy annak patináját, hosszú élettartamát biztosítsuk.

Aztán belecsap a lecsóba a szerző és reggeli-ebéd-vacsora-sütemények címszóval minden jóval ellát minket, ami szem szájnak ingere. A választék bőséges, az ételek egyszerűek, praktikusak, a főzési kedv meghozatalára tett kísérletek sikeresek, így tényleg nincs más dolgunk, mint egyszerűen bízva magunkban, örömmel elkészítjük ezeket az ételeket.

Egyértelmű, hogy pár év múlva meg fog látszódni a használat ezen a könyvön, mert sok közös programunk lesz egymással!

Nekem nagyon tetszik a letisztult, egyszerű külleme is a könyvnek. Sokszor a kevesebb több elmélet itt egyértelműen érvényesül.

5/5

Az a helyzet, hogy a Messi-rajongás nemhogy apadna, épp ellenkezőleg. Kismajom fiam már éppen csak az emeletes ágy tetején nem dekázik, azt is csak technikai okok miatt. Most már az információi is nőttek rajongása tárgyáról, így már nem kell győzködnöm tovább, hogy Messi nem a világ legjobb kapusa. :-)

Kénytelen kelletlen muszáj vagyok én is bekapcsolódni időnként a focis videók végeérhetetlen nézésébe, így magam is megállapíthattam, hogy valóban hihetetlen ügyességű focijátékot mutat be ez a srác. Mármint a Messi... (de az enyém is ügyes!) :D

Van már nekünk Messiről szóló könyvünk, de azzal csak apránként halad, mert tömény szöveg, amivel még azért birkózunk. Ez a rajongók könyve viszont nagyon élvezetes, látványos, pergő módon mutatja be a sztárfocista történetét gyermekkorától kezdve egészen a mai napig. Rengeteg képpel ötvözve ismerhetjük meg pályafutását, nézhetjük meg képekben is legszebb, legfurfangosabb góljait, csodálhatjuk meg a méltán kiérdemelt elismeréseket, számtalan kupát.

Az 1987-es születésű sztár több szempontból is rekorder focikörökben. Ő az, aki eddig a legtöbbször elnyerte az Aranylabdát (négyszer!), rendkívül fiatalon elnyerte a FIFA Év játékosa címet, a spanyol bajnokságban pedig ő volt az eddigi legfiatalabb játékos és egyben gólszerző is. Sokan a világ legjobb játékosának tartják, amiről díjai is árulkodnak. És bár a spanyol FC Barcelona megbecsült játékosa, származását a mai napig nem tagadja meg, hű országához, Argentínához, ahol nemzeti hősként ünneplik, és a válogatott állandó tagja.

Úgy gondolom, hogy ez a könyv biztos, hogy örömet fog okozni neki a karácsonyfa alatt. Meg a sárga Barca mez, mert a kék már elrongyolódott. :D

Ciceró, 2013
Fordította: Kövesdi Miklós
Eredeti cím: Lionel Messi : The Ultimate Fan Book
63 oldal

1916. St. Péronne, Franciaország. Sophie és kicsiny megmaradt családdarabkája bőséges ételről, szabadságról, nyugalomról, félelem nélküli életről álmodozik. Az I. világháború elérte otthonukat is, a németek mindenhol ott vannak, az utolsó kis titkukról is szinte azonnal tudomást szereznek. Éjszakánként reménnyel teli szívvel hajtják álomra a fejüket, hátha holnap jobb lesz.

Sophie egy fogadót vezet úgy, ahogy a költségek megengedik. De sokszor még a gyerekeknek sem jut semmi. Ott él két testvére, a fiatal fiú, Aurélien és Heléne is gyermekeivel. Mindkét nő férje a háborúban van, akikről semmi hír. A Kommandant jelenléte hátborzongató, szinte levegőt sem tudnak tőle venni. Hát még amikor előállnak azzal a paranccsal, hogy másnaptól kötelesek jó pár németre és magára a Kommandantra esténként bőséges vacsorát főzni. Annyiból örülnek a hírnek, hogy le tudnak csippenteni némi élelmet az ellátmányból.

Amikor már több napja folyik a "vengégeskedés", Sophie felfigyel rá, hogy a német parancsnok fokozott figyelmet fordít arra a a festményre, amelyet a lányról készített annak férje. Elkezdenek festészetről, művészetekről, a kép eredetéről beszélgetni, és ha a körülményeket valahogy sikerülne figyelmen kívül hagyni, még erős túlzással barátokká is válhatnának. De erről persze szó sem lehet, mert Sophie-t szinte megöli a félelem ettől a férfitól, bármennyire is úgy tűnik, a férfiban talán jószándék is lapul valahol mélyen.

Közben a kis francia falucskában mindenki gyanakszik a másikra, egy apró hiba, és az embert máris kollaboránsnak kiáltják ki, amivel azonnali kiközösítés, megbélyegzés jár. Így amikor a parancsnok arra kéri Sophie-t karácsony estéjén, hogy felejtsenek el minden külső körülményt és ajándékozza meg egy közös tánccal, nem vet túl jó fényt a lányra, elkezdődnek a sustorgások, ujjal mutogatások. Az pedig végképp kiássa a lány alatt a talajt, amikor felbátorodva a Kommandant jóindulatán, megkéri őt, hatalmánál fogva szabadítsa ki férjét a frontról. Fizetségképpen felajánlja neki a férfi csodálatának tárgyát, a festményt. De vajon a férfit valóban a festmény érdekli vagy annak tartalma?

Majd' 100 évvel később Londonban egy másik fiatal lány, Liv küzd az életben maradásért. Nem fizikai értelemben. Férje 4 évvel ezelőtti hirtelen halálát a mai napig nem képes feldolgozni. Embereket alig enged magához közel, csak rideg, gránitlapokkal teletűzdelt, sötét színekkel rendelkező, ám építészetileg kétségtelenül remekműnek beillő lakásában érzi magát biztonságban, amit hajdani építész férje épített és a város csodájára jár. Az egyetlen "szín" a lakásban egy festmény, amely egy asszonyt ábrázol, akiből Liv folyamatosan erőt merít, és érzi, hogy valami láthatatlan kapocs fűzi össze őket.

A férj halálának negyedik évfordulóján az őrület elől minden mindegy alapon egy meleg bárba tér be a lány, ahol egy szerencsétlen dolog kapcsán megismerkedik Paullal. Bár a lány részegsége megakadályozza őket abban, hogy jobban elmélyüljenek újdonsült kapcsolatukban, ennek ellenére egy véletlennek tűnő újabb alkalom kapcsán ismét összetalálkoznak és a vonzalom immár józanon is egyértelmű. Addig amíg ki nem derül, hogy a férfi munkájának a lényege a restitúció, azaz háborúban jogtalanul, hatalommal elkobzott kincsek visszaszolgáltatása azok jogos tulajdonosának...

Így év vége felé el szoktam gondolkodni, hogy vajon melyik könyv viszi el a pálmát. Nem mindig emlékszem, így sokszor nem is tudok kiválasztani egyet a sok közül. Most viszont teljesen egyértelmű, illetve mégsem annyira. A szerzőn nem kell gondolkodnom, hiszen Moyes az, csak még vacillálok, hogy a Mielőtt megismertelek avagy ez győzött-e?

Csak remélni merem, hogy nem egy társadalomrajzot olvastam, bár nincsenek illúzióim. Életszagúságból mindenképpen megérdemli az ötöst, akár bármelyikünkkel meg is történhetne, láttam már hasonlót.

Maróthy Frida és pár barátnője néhány évébe pillanthatunk bele, ami - bátran kijelenthetem - egy jó nagy adag kínlódás az élet szinte minden területén. A körülmények folyamatosan változnak körülöttük, kezdve a munkától, az életcélokon át a pasikérdésig. Az állandóságot csak ők maguk jelentik egymásnak. Ők mindig kéznél vannak, ha valamelyiknél éppen beüt a krach. Márpedig ez a hat lánynál (inkább már nőnél) elég sűrűn előfordul.

Mindegyik csajnak fontos szerepe van a regényben, de Frida mégis a középpontban áll, talán mondhatjuk, hogy ő hozza össze ezt a bandát is. Frida egyszerűen nem találja a helyét a világban, azt sem tudja mihez van kedve, illetve tehetsége. Hasraütés-szerűen beiratkozik egy kommunikációs iskolába, amit természetesen apja fizet, mert neki van dögivel, Fridának viszont üres a zsebe folyamatosan. Szülei elváltak, így az érzelmi kommunikáció hiányának kárpótlásaként apja tömi őt pénzzel, csak átölelni, lelket ápolgatni ne kelljen.

A lány szerencséjére, ahogy már említettem, mellécsapódnak a csajok, akikkel bármikor bármennyit lehet inni, sírni, zabálni, bulizni hajnalokig. Mézzel a suliban ismerkedik meg, és folyamatosan ámulatba ejti őt a szépsége (bár a férfiakhoz vonzódik), ott van Precíz, akit amúgy később főnökeként ismer meg, Szőke, a színházi PR-os, akinek a sok közül az egyik pasiját is köszönheti, Gabi, a szomszéd, aki mellrákkal küzd, de jószívűsége határtalan és Kicsi, Frida bátyjának volt felesége, akit sokkal jobban tolerál, mint saját testvérét. Az összetartás, ami köztük megvolt, az nagyon irigylésre méltó, az megcáfolhatatlan. Jófejség is volt benne bőven, bár inkább a barátnők részéről, mert bennem Fridáról a hisztis p..csa szó jutott legtöbbször eszembe. Elmondható, hogy ez a pár lány jóban-rosszban együtt kísérik át egymást az élet nehéz és a vidám pillanatain is, és ha jól végződik mindenkinek az útkeresés, akkor még el is tudom képzelni, hogy sok év távlatából visszatekintve ezek rém vicces időszakok lehetnek.

Számomra nem volt kérdés, hogy Frida és hát a barátai is kőkemény alkoholisták. És én nagyon nehezen viselem a dolgot. Főleg nőknél, de különösebb rangsor nincs a nemiséget tekintve. Magát az életérzést én is többször átéltem, amit a lányok, voltam egyetemista, főiskolás, voltak bagófüstös esték, amikor csak ittunk, ettünk, sírtunk, nevettünk, semmi célunk nem volt, de ezt az év 365 napjában egyszerűen nem tudom elképzelni, ez már ijesztő. És sajnos tudom, hogy létező dolog, probléma(?).

Nagyon szerettem az Április utat és a Kilencet is, rendkívül színvonalas, szépirodalmi írásokként tartom őket számon. Lehet, hogy az volt a baj, hogy előző két könyvéhez próbáltam mérni az újabbat, pedig nyilván nem várható el mindig ugyanaz a hangulat, ugyanaz a stílus, de mégis, valahogy ez nekem nem volt hidasis. Sokszor rettentő alpárinak tartottam, hiába tudtam, hogy ez a tulajdonság szervesen hozzátartozik a főszereplők személyiségéhez, enélkül nem ők lennének. Mindentől függetlenül még simán várom a következő könyvét. :D

Már a borító is hűen tükrözi azt az izgalmat, amit a könyv mindvégig magában rejtett. Aki csak egy részt is végignézett anno a Twin Peaks sorozatból, annak végképp nem kell több győzködés, hogy szüksége van erre a könyvre. Hasonlóan sejtelmes, földi dolgokkal sokszor nem magyarázható történetről van szó. És mondom ezt én, aki annyira azért nem túl nagy sci-fi rajongó.

Will West akár egy szokványos tinédzser srác is lehetne, de rögtön a legelején kiderül, hogy nem az. Ő maga arra törekszik, hogy minél átlagosabbnak, minél szürkébb diáknak tűnjün, de minden igyekezete ellenére messze kimagasló eredményt produkál egy országos teszt megírásakor. Erre felfigyelnek egy elit iskola képviselői, akik azonnal olyan ajánlatot tesznek neki, ami Will számára több szempontból sem utasítható vissza. Elsősorban az élete védelmében muszáj elfogadnia az ajánlatot, hiszen ebben az iskolában úgy tűnik, hogy biztonságban lesz.

Mi elől menekül a fiú? Ő maga sem tudja biztosan. Az biztos, hogy a fekete autós, napszemüveges férfiak mindig a nyomában vannak, otthonukat is elfoglalták, szülei tekintete mögül pedig ismeretlenek tekintenek vissza rá. Menekülése, az  iskolába való beilleszkedése közben Will egyre több természetfeletti képességére eszmél rá, közben az is kiderül, hogy talán nem véletlenül került ebbe az iskolába sem. Társai mind nagyon különlegesek, csak kérdés, hogy ezeket a karizmákat egymás ellen vagy egymással összefogva tudják megfelelően használni.

Frost gondoskodik róla, hogy végig bizonytalannak érezzük magunkat a cselekmény előrehaladását illetően. Egyszerre több vasat tart a tűzben, a szálak hol összegabalyodnak, hol picit engednek a szorításon, de a kérdések bennünk nemhogy csökkennének, sőt...

A fiúnak eleinte az egyetlen segítsége az apjától származó rövid üzenetek, amik amennyire tömörek, annyira hasznossá válnak számára. A diákcsapat számára is egyre több a misztikum, de vajon segíthet-e, ha megtudják, miről szól a Paladin próféciája?

A könyv egy trilógia első része, amelyre már a filmes jogok is eladásra kerültek. Azt gondolom, érdemes várni a folytatásra.

Ó, mit is írjak erről a könyvről? Rettentő szélsőséges érzelmek kavarognak bennem vele kapcsolatban. Mindamellett, hogy végig rettentően bosszantott, a főszereplő kimondottan irritált, leginkább szörnyen butuska könyvnek mondanám, mégsem tudtam letenni és várom, hogy olvashassam a folytatást. Szóval nem nagyon tudok értékelni, írok picit a tartalomról. :D

Eleinte nem tudtam eldönteni, hogy a múltban vagy a jövőben járunk-e? Fülszöveget nem szoktam olvasni, így nem tudom, onnan vajon kiderült-e volna? Mindegy is, mert amikor utaltak rá, hogy a III. világháború után járunk, onnantól egyértelmű volt. :D

America egy olyan világban él, ahol kasztrendszer működik. Egytől nyolcasig vannak besorolva az emberek. A legmagasabb szintűek az egyesek, akik igazán kiváltságos helyzetben vannak minden tekintetben. Nem érzik hiányát pénznek, elismerésnek, megbecsülésnek. A lány az ötösben él családjával, ami egy középszintnek felel meg, bár előfordul időnként, hogy éheznek. Boldogságuk azonban viszonylag felhőtlen, békés, összetartó családról van szó, a lányt pedig még a szerelem is megtalálja. Igaz, hogy a választott fiú egy alsóbb kaszt tagja, de ez egy ideig nem gördít akadályt kettejük közé.

Aztán egy napon megkapja a lány az értesítést, hogy módjában áll indulni a nagy Párválasztón, amelynek a nyertese 35 lány közül kerül ki a verseny végén. A nyertes jutalma, hogy a herceg felesége lehet, később pedig királynő. A tét nem kicsi, így az ország összes érintett leánya teljes izgalomban van, a siker érdekében sokan bármit képesek lennének megtenni. America anyja is ebben látja a nagy lehetőséget, mivel a verseny által a család is felemelkedhet, győzelem esetén pedig garantált a jobb élet. Viszont a lány szerelmes és eszében sincs indulni ezen a versenyen. Különben is, a herceg egy sznob fajankó. Gondolja ezt mindaddig, amíg meg nem ismerkedik vele, mivel anyja és szerelme nyomására mégis beadja a jelentkezését és be is válogatják a 35 kitüntetett lány közé.

Akad ezek között a lányok között mindenféle, kedves, fúria, visszahúzódó, hisztis, na meg eleve, hogy ennyi nő együtt... tudjuk. A versengés, a féltékenység kihoz belőlük jót és rosszat is egyaránt, de a cél mindenkinél ugyanaz, a herceg keze. Vagy nem mindenkinek? Van, akinek csak a korona jár az eszében? A csillogás, a pompa, amiben részük van, nem mindenki számára tart hosszú ideig, hiszen időről-időre lemorzsolódnak. A cél, hogy a végén három lány maradjon, az Elit, akik közül végül választ a herceg. A csillogásba sokszor belerondítanak a felkelők, akik időről időre betörnek a palotába, ahol rombolnak, törnek-zúznak, időnként gyilkolnak, így a lányok biztonsága sem teljes. De vajon itt is, mint általában a mesékben, elnyerheti a jó a jutalmát?

Mindvégig mintha gyermekkorom nagy kedvencei közül, a csehszlovák mesefilmek közül néztem volna egyet. És itt jöttem rá, hogy mi a problémám. Kinőttem belőle, pedig amúgy meg nagyon szeretem a mesék világát. Tinilányoknak ez szerintem szuper könyv. Ettől függetlenül most már tényleg nagyon-nagyon érdekel, mi a folytatás. És hát persze, hogy a hercegnek drukkolok!!! :D

Most viszonylag sokáig nélkülöztem Grishamet, úgyhogy kezdtek elvonási tüneteim keletkezni. Most egy ideig megint meg vagyok etetve. :)

Huh, én eddig is mondtam, hogy zseni a pasi, és ez most még jobban megerősödött bennem. Ugyan eddig sem szapultam a könyveit, de szerintem ez volt eddig a legjobb, ha egyáltalán tudok a könyvei között valamelyest is rangsorolni. Ismét egy mértani pontossággal kiszámított, tökéletesen precíz regényt írt. Ugye nem túl kicsinyek a könyvei, de egyszerűen képtelen vagyok letenni őket. Ez most is így volt. Mindvégig, az utolsó betűig összeszorított szemöldökkel vártam, mi sül már ki megint a betűk komplikált, mégis nagyon élvezetes ide-odatevéséből.

Merthogy most sem egyszerű a történet, bár úgy tűnik az elején. Sivár, unalmas kis börtönélettel kezdődik, amelynek egyik elszenvedője Malcolm Bannister, későbbi hősünk. 10 éves börtönbüntetéséből már majdnem a felét lehúzta, állítása szerint ártatlanul. Hiszen ügyvédként tudatlanul rángatták bele egy olyan gazdasági bűncselekménybe, amelyről nem is tudott. Teljes élete összedől, felesége elhagyja, fiát nem láthatja többé. Már épp nagyon-nagyon sajnáljuk, amikor kezdenek kinyiladozni a különböző szálak és azzal együtt értelmünk is kezd szikrákat szórni, hogy ho-ho-hó, itt valami készül.

Egy másik szálon, mindennel párhuzamosan megtudhatjuk, hogy brutális kegyetlenséggel meggyilkolnak egy szövetségi bírót. Az FBI teljes készültséggel nyomoz az ügyben, gyanúsított és igazából indíték sincs. Az alagsorban található, kipakolt páncélszekrény ugyan rablótámadásra utal, de a köztiszteletben álló bíró elvi okokból is nagyon sok ember útjában állhatott, illetve nagyon sokan forraltak ellene bosszút. Arról már nem is beszélve, hogy időközben kiderül, hogy ő sem volt az a ma született bárány.

Malcolm eszméletlen jófejsége - amely abból adódik, hogy segít rabtársainak különböző beadványokat megírni, sokukat ezáltal a szabadulás útjára téríteni - akkor kezd gyanússá válni, amikor odaáll a börtönigazgató elé, hogy márpedig ő teljes bizonyossággal tudja, ki a gyilkos, és ezt hajlandó is közölni a szövetségi nyomozókkal. Cserében a szabadságát kéri vissza, továbbá a tanúvédelmi programba való felvételét, ami által új arcot, személyazonosságot is kapna. Az FBI a teljes tehetetlenség állapotában nem lát más kiutat az ügyben, minthogy elfogadja a férfi ajánlatát, így megköttetik az üzlet, Malcolm pedig már szabad emberként sétálhat az utcán, élheti a mindennapi emberek hétköznapi életét. Mindez tart kb. 1 órán keresztül, amikor is a feltételezett gyilkosok a nyomára bukkannak.

Malcolm kilép a tanúvédelmi programból és a maga útját kezdi el járni. Idáig sem eseménytelen a történet, na de innentől... Szenzációs fordulatok veszik kezdetét, és az ember egyszerűen már azt sem tudja, ő maga kicsoda, nemhogy azzal tisztában lennénk, hogy Malcolm vagy Max(?) melyik oldalon áll. Bűnös vagy bűnhődő?

Én úgy szeretnék már végre találkozni egy másik rajongóval itt az éteren keresztül. Addig én maradok továbbra is elkötelezett híve az író úrnak!

5/5

Geopen Könyvkiadó,  2013

Fordította: Wertheimer Gábor

Eredeti cím: The Racketeer

413 oldal

Könnyed, bájos, rövidke történetre számítottam a borító alapján. Kis füttyös madárka ül az ágon... Minden ez a könyv, csak nem ilyen. Nagyon megrázó egy történet, kavarognak bennem folyamatosan a gondolatok, érzések. Azonosulni semmiképpen sem tudok az egésszel, mert annyira abszurd.

Egy semmilyen szempontból sem hétköznapi "család" életébe pillanthatunk bele, még ha megérteni nekem egy percre sem sikerült, ki mit miért csinál. Sem a férjet nem értettem, sem a nőt, na őt végképp. A gyerek meg mint általában mindig, az ég világon semmiről sem tehetett, csak itta a levét mindennek.

Viola és Carlo a szülők, házaspárok, de ennyire két egymástól távol lévő, távol álló embert ritkán látni házasságban. Az szinte egyértelmű, hogy Viola az, aki képtelen az alkalmazkodásra, a ragaszkodásra, érzelmei kimutatására. Szóval elsőként őt kiáltottam ki bűnösnek, de a férfi is eléggé ludas a dologban, mivel hosszú éveken keresztül reménykedik, közben tűr. Így őáltala a gyerek is.

Aztán egy újabb, szépnek nem mondható napon Violát telefonhívás fogadja a hajnali órákban, hogy lányukat baj érte és csak a szervátültetés segíthet rajta. Donornak pedig egyedül csak Viola alkalmas.

Ha addig a nő nem vetett volna számot addigi életével (de megtette egyébként), innentől kezdve képtelen elszaladni múltja, jelene elől, kénytelen szembenézni önmagával, az évek folyamán elkövetett cselekedeteivel. És a tükörképe nem túl hálás.

Violát mindenhogyan próbáltam felruházni szimpatikus vonásokkal, igyekeztem megsajnálni, de képtelen voltam rá. Elsősorban anyaként, másodsorban átlagemberként.

Az 1000%, hogy senkit sem fog érintetlenül hagyni ez a könyv. De csakis szélsőséges érzelmekre számítson mindenki. Padlóra tett, de hát az élet nem mindig habostorta.