A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
Erika
Máté Gábor előadásaira már több ízben próbáltam eljutni, sajnos sikertelenül. Mindegy, a remény hal meg utoljára, viszont pótlásként, megnyugtatásként itt van ez a könyv, amit szép apránként "fogyasztottam", hogy minden napra jusson egy kis bátorítás, támogatás.

Én tudom, hogy az egyik legnagyobb problémám, hogy túl sokat agyalok mindenen, így a legfőbb értékek megőrzésének módján is tudom rágni magam rendesen. Ebbe beletartozik a család összetartó erejének megtartása, a gyerekek helyes nevelése, és amikor fáradság, ingerlékenység, bármi más miatt ez egy adott napon nem sikerül, akkor teljesen le tudok törni, mint a bili füle. De aztán újult erőre kapok, főleg amikor ilyenfajta megerősítéseket kapok, amiket Máté Gábor és szerzőtársa sorokba foglalt nekünk.

Most már elmondható, hogy több évtizedes tapasztalattal a háta mögött, családorvosként, drogklinikákon, egészségügyi központban szerzett tapasztalatait bátran magunkévá tehetjük, azok segítségünkre lesznek.

Olyan témát boncolgatnak ebben a könyvben, amelyet most a saját bőrömön is érzek. Mégpedig azt, hogy milyen súlyos mértékben befolyásolják a kortársak gyermekeinket. Sajnos nagyon is! És itt persze elsősorban a negatív befolyásoltságról van szó. Mennyire marad meg vajon a szülői tekintély, miközben a gyermekek a kamaszodás útjára lépnek rá? Mit tehet a szülő, hogy mégiscsak ő legyen az első számú mérték-, értékmeghatározó a gyermek életében? Én bevallom, ebben rettentő tanácstalan vagyok, és sokszor nem tudom hol a határ a nagyon szigorú elvek szerint való nevelés és a finom, türelmes "várakozás" között.

Támpont ez a könyv, és talán az sem szégyen, amikor elbizonytalanodik az ember, jól csinálja-e? Talán még mindig jobb, mintha eszemben sem jutna foglalkozni vele. :)

5/5

Libri Kiadó, 2014
516 oldal
Erika
Anyák napja közeledtével ezt a könyvet Anyukámnak szántam ajándékul. A 15 megható történet tényleg méltó ünneplése május első vasárnapjának és természetesen az év többi napjának is. Talán ez az egy nap egy külön alkalom arra, hogy újból kifejezzük a hálánkat. Nagyon örülök, hogy ezeket a történeteket - amelyek magyar és világirodalmi klasszikusoktól is egyaránt származnak - most csokorba szedték, és ilyen gyönyörű borításban kiadták.

Különböző sorsokról, személyekről olvashatunk történeteket, azonban a közös a főszereplőkben, hogy mind nők és egyben édesanyák is. Amióta én is átélem ezt az állapotot, tudom, hogy ez egy nagyon különleges "hely" a világegyetemben, ezért már egészen másképp szemlélem én is, és egyre inkább rájövök, hogy bár valóban a világ legfantasztikusabb állapota, mégis egyben a legnehezebb is. Éppen ezért IS jó értékelni az édesanyánk felé, hogy VAN!

A kötetben az alábbi szerzőktől olvashatunk gyönyörű történeteket: Örkény István, Kosztolányi Dezső, Jane Austen, Mikszáth Kálmán, Nathaniel Hawthorne, Ady Endre, Csáth Géza, Gárdonyi Géza, Kaffka Margit, Guy de Maupassant, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Tolsztoj, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula.

Athenaeum Kiadó, 2014
208 oldal
Erika
Bár valószínűleg már nem lesz aktuális ez a téma, azért még messze sem vagyok tőle. :-) Ráadásul mindig is érdekelt a várandósság kérdése, illetve azok a problémák, amik azzal járnak, annak ellenére, hogy nekem szerencsére semmilyen problémám nem is volt. Tudom, hogy sokaknak nem túl áldásos ez a 9 hónap, ezért is ajánlom ezeknek a nőtársaimnak a könyvet, mert ahogy az alcíme is mutatja, ez egy túlélőkalauz modern anyukáknak. Ráadásul nem is csak arról a bizonyos 9 hónapról szól, hanem egy komplett életvezetési tanácsadás a kiadvány. Na ezzel a részével az életnek már nekem is bajom van. :D

Amikor az ember lánya megtudja, hogy várandós, az élete fenekestől felfordul, ha akarja, ha nem. A teste megváltozik, sokszor a baráti társaság átalakul, a gondolatok, a hormonok, minden és minden teljesen más lesz. És ez még csak az említett 9 hónap. A baba születésével pedig még tovább bonyolódik a dolog. :-) Mindig kivételesnek tartottam azokat a családokat, akik ugyanúgy tudták tovább folytatni az életüket, mint azelőtt, de ez a ritkább az ismeretségi körömben. Márpedig ha ezek a változások beállnak az életünkben, akkor azokhoz alkalmazkodni kell. És ha ezt jól tesszük, akkor nem lesz feltétlenül egy káosz az életünk a gyermek születésével, hanem lehet azt rendezetten, stílusosan is csinálni. Egy pici kalamajka persze időnként belefér! :D

Ezekhez a változásokhoz ad közvetlen stílusban Liz Fraser használható, praktikus tanácsokat a baba várásától kezdve, a születésen, babaápolási dolgokon keresztül egészen a párkapcsolati problémákig, tényleg rengeteg, úgy tűnik minden területre kitérően.

Sanoma-Media, 2012
Fordította: Molnár Edit
Eredeti cím: The Yummy Mummy's Survival Guide
414 oldal