Ez a könyv kizökkentett a hosszú hónapok óta tartó olvasási válságomból. Végre!!!

Az igazság a Harry Quebert-ügyben-t nagyon magasztalják, jó értékeléseket kapott, de eddig arról én még csak nem is hallottam. Természetesen most aztán jöhet az is.

Egyfajta családtörténet ez, sok szereplő is feltűnik, de nekem egyértelműen a főszereplő, a mesélő, Marcus a kedvencem.

Két család történetéről szól, akiknek az élete lehetne fordítva is, mégis úgy alakult, ahogy.

Már rögtön a legelején kiderül, hogy valami tragédia fogja beárnyékolni a történteket. Erre mindvégig várunk türelmesen, közben pedig élvezzük a fiúkkal az életet, amíg lehet.

A Goldman család életébe pillanthatunk bele sok-sok éven keresztül, egészen a nagyszülőkig visszatekintve.

A unokafivérek közül az egyik Baltimore-ban él fényűző, irigylésre méltó életet, másikuk pedig egy poros, szürke kisvárosban. Mindkettejüknek egy-egy fia születik, és aki mindvégig irigykedve nézi unokafivére csillogó életét, az nem más, mint Marcus.

Minden esetben remegve várja, hogy látogatóba érkezhessen a baltimore-i családhoz, ahol szeretettel fogadják, élvezetekkel halmozzák el, ahol fürdik a gazdagságban. Azok után pedig, hogy Woody, a szerencsétlen sorsú fiú is (egyfajta sajátos örökbefogadással) a családba kerül, végképp összekovácsolódik a három srác élete, kisebb-nagyobb megszakításokkal.

Nagyon erős kötelék fűzi össze őket, tűzön-vízen átmennének egymásért. De aztán lecsúszik egy láncszem, és elkezd szép lassan foszlani az addig fényesen csillogó gyöngysor.

Én magam sem tudtam, hol romlottak el a dolgok, és hogy meg lehetett-e volna állítani kellő időben. De a tragédia, ahogyan az elején is ígéri Marcus, elérkezik, bármennyire is kívánjuk, hogy ne így legyen.

Marcus mindvégig valahogy picit háttérben van, bár ő a narrátor, és szerves része a csapatnak is, mégis valahogy a két másik srác, Hillel és Woody, akik körül olyan szélsebesen zajlanak az események.

A tragédia után kerül jobban reflektorfénybe a főszereplő, és ha addig nem is sikerült a szívünkbe zárni (kizárt!!!), onnantól tuti menni fog.

Szívszorító érzés még most is, kb. 2 héttel az olvasás után. Másrészt - ezt már többször is leírtam - addig jó, amíg emlékeztetnek minket, hogy mi történt. Nem szabad hagyni, hogy a feledés homályába vesszen.

Edith Eva Eger túlélte Auschwitzot, ami épp elég lenne a történethez. De ebből a könyvből megismerhetjük az azóta eltelt évtizedeit, hogyan próbálta meg feldolgozni az ott történteket, ezzel segítséget nyújtva hasonló vagy esetleg teljesen más traumát átélt embertársainak is.

Arról, hogy mit éltek át a deportált zsidók a koncentrációs táborokban, már nagyon sokat hallhattunk, olvashattunk, számtalan film is feldolgozta. Azt nem hinném, hogy bármennyiszer is találkozunk egy-egy ilyen történettel, elegendő lenne, hogy meg is értsük, fel is tudjuk fogni, hogyan lehet ezt ép ésszel feldolgozni, ha egyáltalán túlélték.

De aki azon szerencsések között volt - mint például Edit -, hogy élve kijutottak onnan, azoknak hogyan tovább??? Folytatódhat egyáltalán az élet? Van még bármi ezen a földön, amiért érdemes reggelente felkelni? És ha esetleg mégis akad bármi, ami életben tartja az ember, hogyan lehet együtt élni azokkal az emlékekkel?

Edit végtelen őszinteséggel tárja elénk az elmúlt évtizedek történéseit.

Évek múltán, mikor már egyre tisztábban értette a lélek, az elme dolgait, fő üzenete az lett, hogy a legnagyobb börtön a saját elménk, és mindig van választásunk, hogy ezt hogyan "használjuk". Mivel a múltat kitörölni, megváltoztatni nem lehet, azzal kell kezdenünk valamit, amink van. Ott pedig már dönthetünk, hogy milyen úton indulunk el.

Amerikában végzett pszichiáterként rengeteg emberen segített. És hát ha egy ilyen tapasztalatokat átélt emberre nem hallgatnánk, akkor kire!? Minden oka meglett volna, hogy gyűlölje az egész világot, az embereket. Ezt végül is meg is tette, de tudta, hogy a gyász időszaka után újra fel kell építeni az egész életét, át kell alakítania a gondolkodását.

Azt gondolom, hogy az az optimizmus, életszeretet, kedvesség, érzékenység, ami őt körülöleli, mindenképpen fő pillérei voltak annak, hogy sikerült talpon maradni, és egy nagyon is sikeres pályát végigfutni, boldog családot létrehozni, megőrizni.

Nem tudom, hogy van-e ember (a kétkedőket, holokauszttagadókat is beleértve), aki elolvas egy ilyen történetet, nem borul le rögtön sírva, elgondolkodva, hogy ki vagy mi is az ember!?

 

Nagyon érdekes nyelvezettel, kifinomult humorral írta meg ezt a könyvet, izgalmas korrajzzal megspékelve.

 

Főszereplőnk Gyra Miklós, akinek egy levél kézhezvételétől kezdve űzötté válnak mindennapjai. Célja, hogy nevét tisztára mossa, családja becsületét megvédje, és egyáltalán, hogy kiderítse, valóban ez a neve?

 

Nemzőapja, Wargha István halála után kap egy levelet, amelyben feltárja, hogy bizony ő az igazi apa. Miklós erről mit sem tudott. Egyáltalán, a Wargha név sem mondott neki semmit, legalábbis nem családi vonatkozásban.

 

Annál inkább botránytól bűzös ez a név, hiszen a vádak szerint ez a Wargha elárulta a koronát, így a hazát is. Megváltoztatják a felszínre hozott, rejtett titkok a szabadságharc mibenlétét? Vagy ez csak Miklós neve, becsülete miatt fontos?

 

Történelmi oknyomozás indul. A fiatal, elszánt ügyvéd egyetlen kiindulópontja az elhunyt édesapa naplója. Ahogy egyre inkább kinyílik a szeme az információk alapján, úgy környékez meg egyre bátrabban bennfentes, nagyhatalmú embereket is. Akik persze inkább csak elhajtani akarják, senki nem szeretne a darázsfészekbe belenyúlni.

 

Szeretné megismerni ezt az embert jobban, ha már személyesen nem is ismerhette, de nem tudja ő maga sem, milyen hatásai lesznek a nyomozásnak.

 

Ahogy haladunk előre a történetben, és a napló meglétére is fény derül, egyre többen szeretnének rá lecsapni, magukénak tudni. Kisebbfajta krimi alakul ki.

 

Közben a korabeli, árvíz által sújtott Budapest mozgó életébe is betekinthetünk, ahol épp átadni készülnek a Margit-hidat, és bolond az, aki átadás előtt rámerészkedik. Ismerős utakon járunk, sőt, munkahelyem környezete (Kálvin tér) sokszorosan említve van, így még élénkebbek voltak a képek jártomban-keltemben a környéken.

 

A főhősbe én teljesen beleszerettem! :D A humorába, néhol kissé szerencsétlen teszetoszaságába, elszántságába.

 

Ez a könyv a Szent Korona-trilógia utolsó kötete. Bár nem olvastam az első kettőt, ez nem zavart a szórakozásban. Az élmény és a történet teljes képe miatt kézbe veszem azokat is.

 

Szót ejtenék a kiadásról is. Rendkívül igényes, szép könyv, öröm a kézben tartani minden szempontból!

 

4,5/5

Kepes András számomra mindig a nyugalom szigetét képviselte. Legyen az riport, saját tévéműsor vagy akár egy könyv. Ha "találkozok" vele, megnyugszok, szusszanok egyet és élvezem nagyon, amit ad nekem.

 

A Tövispuszta már hosszú-hosszú ideje a bakancslistámon van, de valahogy mindig elmentünk egymás mellett. Érhetetlen! Többedik kiadása végre a kezembe került.

 

Az első világháború utáni évekbe, a tövispusztai nyomorba kalauzol minket, ez lesz végig a történetben a középpont, innen ki erre, ki arra vándorol, de ide valahogy mindig visszatér az utazó és a gondolat is.

 

Három család tagjai a főszereplők, a Veresék, a zsidó kereskedő Goldsteinék és Szentágostony báró családja. Különböző vallás, különböző vérmérséklet, különböző lehetőségek, de lakóhelyük, Tövispuszta akkor is közös bennük, és azt sosem tudják magukról lerázni.

 

Az érzelmek széles skáláján mozgunk végig. Hol a hasunkat fogjuk a nevetéstől, akár az öreg Veres igen emberes büszkeségéről olvasva, akár fia, Isti hülyeségein. Aztán mélyrepülés, ahol a holokausztig is eljutunk, és már a nevünkre sem emlékszünk. Hullámvasút, ahol jó lenne az egyensúly, de sokszor nehezen váltunk át. Gyanítom az akkoriak sem túl könnyen vették ezeket a változásokat. Élet és halál. Felváltva. Nem könnyű.

 

Nagyon éles, kritikus társadalomrajzot ír le Kepes András. Fáj, hasba szúr, mégis le kell nyelni. És hiába nem lehettem én még ott, mégis éles emlékként, élményként épült bele a gondolataimba, a zsigereimbe a regény.

396 oldal

 

Bár reménykednék benne, hogy egy eltúlzott jelzőről van szó, de sajnos úgy tűnik, egy SOHA nem múló, egész világra kiterjedő problémát feszeget benne a szerző.

 

A gyermekkereskedelem évszázadok óta jelenlévő tragikus, megoldhatatlannak tűnő probléma, és bár ilyen intézményi módon, ahogy a könyvben is történik, talán már elvétve fordul elő, az alvilág számára továbbra is talán az egyik legjövedelmezőbb üzletág.

 

Szerintem anyának sem kell hozzá lenni, hogy az embert elborzassza még a legcsekélyebb bántalmazása is a gyerekeknek, de amikor már ilyen kilátástalan helyzetbe kerülnek gyermekek, nem hinném, hogy bárkit, aki egészséges lelkülettel bír, hidegen hagy.

 

Két szálon futnak az események. Napjainkban Avery a főszereplőnk, Rill elbeszélése segítségével pedig visszarepülünk az 1930-as évek végére.

 

Hogy a két nőnek mi köze egymáshoz, azt mindvégig titok lengi körbe.

 

Avery az, aki egy véletlen találkozás okán nyomozásba kezd. Olyan sejtelmes információk ütötték fel a fejüket családjában, amelyre muszáj választ találnia. Rendkívül elismert a családja, életüket a nyilvánosság előtt élik, társadalmi megítélésük nagyon fontos. Egyetlen apró hiba, egy múltból előkerülő titok tönkreteheti pályafutásukat, de akár az életüket is, úgyhogy a diszkréció is kulcsfontosságú.

 

A megrendítő részeket Rill szolgáltatta, aki testvéreivel együtt sajnos belekerült a gyermekkereskedők bűncselekményeinek körforgásába. Válogatottabbnál válogatottabb szörnyűségekkel szembesülnek, és teljesen tehetetlenek. Mindvégig várják szüleiket - merthogy ők nem árvák - ám úgy tűnik, hiába reménykednek.

 

Vannak, akik szerencsésebbek, azok tisztes, jómódú családokhoz kerülnek örökbefogadással, de vannak a "hibásak", akiknek esélyük sincs, tovább kell tűrniük a megaláztatásokat.

 

Rill mindent megpróbál, hogy meneküljenek, de ő is csak egy gyerek, mégha a legidősebb is köztük. Hihetetlen bátorsággal, erővel próbál erőt meríteni a mindennapokhoz, de vajon mit ér el a kitartásával? Jutalmat vagy büntetést?

 

A borzalmak ellenére, a múltban és a jelenben is tele van szeretettel a történet, talán enélkül túl sem lehetne élni.

 

Avery mindvégig próbál kapcsolatot teremteni a múlttal, azokkal a személyekkel, akikkel érzi, hogy szorosan összefűződik valamilyen módon az életük. Nem is sejti, hogy az addigi rendezett, minden pillanatban szoros szabályok szerint zajló élete mennyire felborul, mennyire megváltozik minden.

 

Mélyen megrendítő történet felfokozott izgalmak közé ágyazva. A sírás kerülgetett mindvégig, és azon gondolkodtam, miféle kínzóeszközöket alkalmaznék ezeknek a szörnyűségeknek az elkövetőin!? De azzal jobb lenne vajon a világ???

 

A végére tisztán látunk, már amennyire a könnyek engedik...

Az év egyik nagy kedvence lett ez az egyelőre két tagból álló sorozat. Szórakoztatott, elgondolkodtatott, megsiratott. Volt benne minden, ami egy jó könyvhöz szükséges.

A főszereplőt szerintem mindenki azon nyomban megkedveli, de nagyon! Egyszerűen egy szeretni való figura, akit csak egyfolytában simogatna az ember.

Don nagyon vonzó férfi, ráadásul szuperintelligens is. Az egyetlen bibi, hogy Asperger-szindrómában szenved. De ő pont emiatt szerethető. Az esetlensége, az ahogyan ezt a számára érthetetlen világot szemléli. Már ami az érzelmeket, azok kifejezését illeti.

Merthogy feleséget szeretne találni, de ehhez csupán racionális "eszközei" vannak. A kapott érzelmekkel semmit sem tud kezdeni, és ő maga sem tudja ezeket viszonozni.

Nagyon pontosan összeállított szempontrendszer szerint lát neki a nagy projektnek. Abba hiba nem csúszhat, hiszen minden mértani pontossággal ki van számolva. A módszertan azonban ahol csak lehet, félresiklik, így külső segítséget is igénybe kell vennie Donnak.

Villámként berobban az életébe Rosie, aki nagyon sokat segít neki. Nemcsak a projekt megvalósításában, hanem főként abban, hogy Don megnyíljon a világ felé, az új tapasztalatok, akár érzelmek felé.

Nyilvánvalóan másképp működik ez a való életben. Illetve fogalmam sincs, de abban biztos vagyok, hogy nem minden ennyire vidám, hiszen itt nagyon megkönnyítette számunkra a dolgot az író a humorával. Iszonyatos nagy türelem, szeretet, támogatás kell, ha valakinek hasonló problémával küzdő ismerőse, családtagja van.

Azon kívül, hogy elsősorban egy szórakoztató könyvről van szó, kénytelenek vagyunk belehelyezkedni egy Aspergeres életébe, illetve annak ismerősei életébe. Így talán még jobban megérhetjük, mi zajlik le bennük, körülöttük, talán segít egy picit a könnyebb elfogadásban is.

A futás és én már évek óta próbálunk barátkozni. Hol nagyobb, hol kisebb sikerekkel. Azt érzem, hogy nem az én első számú sportom, viszont amikor túl vagyok rajta, az olyan, de olyan jó érzés. Nem beszélve arról, hogy én mennyire becsülöm, tisztelem azokat, akik kitartóan, rendszeresen, fájdalommal-fáradtsággal nem törődve űzik ezt a sportot. Legyen szó élvonalbeli-, illetve hobbisportolóról. Talán az egyik legnagyobb kitartást igénylő sportág, hiszen annyira monoton, annyira egysíkú az egész. Pont emiatt nehéz nekem is összehangolódnom vele.

Az alábbi kötetben egy csodaszép történeten keresztül ismerhetjük meg Aganetha Smartot, akinek élete a futás. De mondhatjuk úgy is, hogy az élete nem működik futás nélkül.

Nagyon korán, gyermekkorában kiderül, hogy hihetetlenül gyors, és rettentő jól bírja a hosszú távokat. Életkörülményei, nagyszámú családja nem igazán tennék lehetővé, hogy komolyabban űzze ezt a sportot, de szerencsére olyanok is felfigyelnek kimagasló teljesítményét, akik tudnak is tenni álmai megvalósításáért. És hogy mi az álma? Részt venni az első olyan olimpián, amelyen nők is indulhatnak.

Hirtelen minden megváltozik körülötte. Elkerül távol az otthonától, új közegbe, a nagyvárosba, ahol egy ilyen visszafogott, nagyon egyszerű kislány teljességgel idegennek érzi magát, de addig minden rendben van, amíg futhat. Amikor az e világ történései megpróbálják beszippantani, mindig meginog. Ám a futás nemcsak egy mánia a számára, hanem egy mentsvár is, amibe mindig menekülhet. A problémákon való túllendülést mindig a futás könnyíti meg neki. Márpedig nagyon sokszor kell túllendülnie.

Bár nagyon visszahúzódó személyiség, mégis szeretné maga irányítani az életét, ami nem mindig tetszik az ismerősöknek, rokonoknak.

Ugrálunk folyamatosan a jelen és a múlt között, és egyre inkább együtt tudunk érezni ezzel a nővel. Döbbenetes kitartása, elszántsága sajnos nem eredményez egy boldog életet, mégis úgy érezzük, nem tehetett volna másképp.

Érdekes kis társadalom-, illetve korrajzot kaphatunk a történet által, főszerepben a női diszkriminációval.
 

A 104 éves, hajdanán olimpikon futónő fájdalommal emlékszik vissza az életére. Amikor felkeresi őt két fiatal a nyugdíjas házban, kénytelen felidézni a szép és a kevésbé kellemes emlékekre. Sokszor a sírás fojtogatott, annyira szomorú az egész történet, mégis nagyon szép. Az életét nem, de a kitartását, küzdeni tudását rettenetesen irigyeltem.

Nem tudom, mi az oka, hogy kevés könyvvel jutok mostanában dűlőre, egyszerűen félbehagyom a legtöbbet. Így tettem ezzel is, annak ellenére, hogy nagy elvárásaim voltak vele szemben.

Én egyszerűen nem értettem ezt a könyvet. Fogalmam sem volt, miről szól. A koncepció nem nagyon talált meg. :) Azt értettem persze, hogy az eljegyzések szerves része a gyémánt, annak jelentősége évtizedek óta felülmúlhatatlan, talán még pótolhatatlan is, de ezen felül egy nyomvonalat sem tudtam benne találni, aminek a mentén élvezhettem volna a történetet. Merthogy számtalan történet elindul. Van hogy a múltban járunk, utána a jelenben, amivel nincs is gond, de egy idő után követhetetlen volt, ki kicsoda és mit is csinált jó pár oldallal előrébb. Nem volt hozzá több türelmem.

Sokkal többet nem tudok róla írni, mert ugyan tegnap raktam félre, egy nevet sem tudnék felidézni belőle, hát még neveket... :D

Gárdos Péter regénye szívbemarkolóan gyönyörű.

 

Egy nagyon szép történet szülei szerelméről, egyszerűen leírva, mégis annyi, de annyi érzelmet megmozgatva. 

Talán az író sem gondolta, mekkora kincsre bukkant, mikor kezébe került pár évtizeddel ezelőtt szülei levelezése, amelyeket egymás között váltottak.

A hihetetlen humorral, élni akarással megáldott Miklós 25 éves. Túlélte a holokausztot, ám úgy néz ki, nem volt elég a bajból, a tüdőbetegséggel is komoly gondjai akadnak. Svédországban lábadozik egy szanatóriumban, miközben elhatározza, párt keres magának.

117 lánynak ír a megszólításon kívül ugyanolyan levelet, amolyan társkeresőset. A 19 éves Lili az, akivel komolyabbra fordul kapcsolatuk, mármint csak a levelek szintjén, mert ezzel elidőznek azért elég sok hónapot. :D  A személyes találkozásig ismerkednek, kihasználnak minden alkalmat, hogy leírják egymásnak gondolataikat, vágyaikat, érzelmeiket.

Találkozásuk ugyanolyan szép, mint amilyen az egész levelezésük is volt. Fülig szerelmesek lesznek egymásba, és már a gyógyulás sem reménytelen Miklós számára. Élni akar minden erejével! Arra is fittyet hánynak, hogy az orvos szerint már csak néhány hónapja maradt hátra. Elszántságuk, hitük óriási, ami megelőlegezi a boldog befejezést. Kétségünk sincs afelől, hogy minden rendbe jön!

 

A szerző így emlékszik: "1998. augusztus 4-én éjszaka olvastam először a szüleim levelezését. Több mint 50 éve íródott leveleket tartottam a kezemben. Pár nappal korábban halt meg az apám, és nem sokkal utána elkezdtünk szembenézni a hagyatékkal. Úgy véltem, nem véletlen, hogy megkaptam ezt az addig soha nem bolygatott levelezést a mamámtól. És az elhatározás akkor éjszaka megszületett bennem: kötelességem, hogy ezt a szerelmet valamiképpen megörökítsem. (...) Ez a történet arról szeretne szólni, hogy a halál után is van élet, és hogy szigorúan tilos feladni. Arról szeretne szólni, hogy a szerelemhez nem csak jogunk van, hanem bizonyos körülmények között kötelességünk szerelmesnek lenni. Hogy a csodák itt vannak velünk, bennünk."

Ó, hát régi nagy kedvencemmel "randevúzhattam". Nem volt mitől félnem, most sem csalódtam, azt hiszem, ilyen szinteken ez lehetetlen is. :) Találkoztunk mi már a  Beleszerelmesedések kapcsán, ott is elvarázsolt teljesen.

Tulajdonképpen a legelső oldaltól kezdve az állam leesett és nagyjából végig úgy is maradt. Persze ehhez hozzásegített a nem mindennapi kezdés is, onnantól pedig a figyelmemnek esélye sem volt lankadni.

Hogy lehetne nyugodtan várni újból az alkalmakat, hogy olvashassunk, amikor rögtön a legelején elénk tárja a tényt, hogy a karjában kap szívrohamot és hal meg a szeretője a középkorú férfinak. Titkos légyotton vannak, hiszen a férj külföldre utazott. Egyetlen zavaró tényező a beszélni még nem tudó gyermek a szomszéd szobában, aki szerencsére az igazak álmát alussza. Ja, és a szívroham. Ja, és az, hogy a gyermek is felébred a muri közepén.

Bár hősünk furfangos módon el tudja hagyni a helyszínt, a történtek nem hagyják nyugodni. Nem képes beletörődni, hogy az élet megy tovább, mintha mi sem történt volna. Hiszen történt! És annak ő része volt.

Próbálja az életét úgy alakítani, hogy részesévé váljon a következményeknek, át tudjon venni a vállára ő is a terhekből. Akarva-akaratlan is olyan helyzetekben találja magát, amely egyre közelebb viszi őt az elhunyt szerető családjához. Morbid, bizarr az egész, mégis érthető és szerethető.

A tragédia és az azt követő történések nyomasztóak, mégis olyan iróniával adja át nekünk a szerző, hogy tulajdonképpen végignevetjük az egészet. Pedig tényleg semmi nevetnivaló nincs.

Én, aki menekülök a hosszú, végeérhetetlen mondatoktól, Maríastól egyszerűen ajándékként veszem, hogy elemezgethetem, vissza-visszatérhetek rájuk és ízlelgethetem őket. Tele vannak ízzel, illattal ezek a mondatok. És az unalomtól olyan messze vannak, mint Makó Jeruzsálemtől.

Na ő a másik, aki aztán végképp kitépett szó szerint az olvasási válságomból. Erre is csak azt tudom mondani, hogy az ilyen könyvekért érdemes kikelni az ágyból, vagy eleve le sem feküdni. :D

Rettentő összetett egy könyv ez. Annyi, de annyi mindenről szól, hogy azt sem tudtam, hová kapkodjam a fejem. És mindegyik vonatkozása nagyon érdekfeszítő, cseppet sem laposodik el sehol. És azt sem tudom, hol kezdjem róla a beszámolót. :D

A főszereplő egy ikerpár, Noah és Jude. Amennyire különböznek, annyira hasonlítanak is egymásra. Egy pár évük van kiragadva a történetben, , amely időszak alatt annyi minden történik az életükben, amit feldolgozni nem könnyű. Sem nekik, sem nekünk olvasóknak. A kamaszkor legközepében az ezzel az időszakkal járó óriási változások és olyan csapások is érik őket, amelyek hol közel viszik őket egymáshoz, hol a világ két végére száműzi őket.

Mindketten nagyon érzékenyek, bár teljesen másképp reagálják le a velük történteket. Az útkeresésüket nehezíti a családban bekövetkezett tragédia, a nemiség felfedezése, a pályaválasztás rögös buktatói, a végzetes szerelmek felbukkanása. De van egy óriási szerencséjük. Annak ellenére, hogy ők maguk egy burokban élnek, kőkemény falat húztak maguk köré, mindig, de mindig ott van mellettük valaki, aki fogja a kezüket, még ha ezzel sokszor nincsenek is tisztában.

Ezt a kőfalat próbálja folyamatosan kívülről áttörni a világ, hol rossz, hol jó szándékkal. Érzelmi hullámvasúton ülnek ők is, mi is. A szívemet mintha marokkal szorították volna, annyira fojtogatott a sírás, aztán sokszor a nevetés is, de az is könnyekkel.

Van ám egy elég markáns véleményem a témáról, amit nem akarok kifejteni, viszont ez a könyv mégis olyan közel hozta a témát, ahogyan még soha senki és semmi. És még el is fogadtam. Nem úgy a nagy általánosságban, kizárólag itt!

Hogy ki nyeri meg végül a napot? Ki tud érte többet kínálni? Olvassátok el mindenképpen! Úgy kerek az egész, ahogy van!

Ismét egy csodaszép könyv! Szeretem, hogy a kiadó nemcsak ízléses könyveket ad ki, hanem "használhatóakat" is. Erősek, strapabíróak, jó kézbe venni őket.

És hát a tartalom. Persze kezdhetném itt azzal, hogy hú, mennyire tetszett, mert amúgy igen, nagyon tetszett! De zavarban vagyok, mert a könyv igaz történetet mesél el, ami véletlenül sem szórakoztató, hanem a végletekig szomorú, elkeserítő. Szóval ahogy a könyv meg van írva, azt remeknek tartom, a tartalmat pedig nyilván nem pontozom.

Mexikó. Dzsungel. Marihuánaültetvény. Drogbárók tömkelege. Ladydi mesél nekünk, aki ezen a helyen élt, ahol "a maximum, amit elérhetsz, hogy csúnya lány vagy". Ha szép vagy, elvesztél. Vagy bújdoshatsz egész életedben föld alá vájt lyukakban.

A luxusterepjárók naponta rémisztgetik a lakosokat, életük folyamatos félelemben telik. Aki nem elég gyors, odaveszett vagy nagyon súlyos árat fizet. Számunkra Európában ezek felfoghatatlan élethelyzetek, míg rájuk bármikor lecsaphatnak a nap bármely percében. A kérdés csak az, hogy aznap kinek lesz szerencséje és kinek ért véget a játszma. És itt egyértelműen elgondolkodik az ember, hogy miért is panaszkodik piszlicsáré problémák miatt?

A tizenhat éves Ladydi ugyan megúszta, de az emlékek, az átélt borzalmak mélyen beleivódtak egész lényébe. Rengeteg elveszett lány története ez, akik számára ez a könyv talán egy picike emléket állít.

Szenzációs volt! Kezdeném újra elölről az egészet! Jonas Jonasson könyveit idézte fel nekem, azokon nevettem ennyit. A humora, a karakterek megjelenítése, a kiadvány külleme, minden, de minden, úgy ahogy van, tökéletes!!!

Nem is tudom, mit írjak a könyvről. Annyira abszurd az egész, hogy leírni sem egyszerű.

Fakírunk, Hathadrab Béhrez Nehmár gondol egyet, vesz egy repjegyet Párizsba, ahol a helyi IKEA áruházat szeretné meglátogatni. Tervei szerint este már haza is repül, csak előtte megveszi az évek óta hőn áhított szöges ágyát. Pénze nincs. Amivel rendelkezik, az egy hamis bankjegy, amire egy vékony cérnaszál van fűzve, hogy bármikor visszahúzhassa magához fizetés után. :D

Szállodába kockázatos hamis pénzzel mennie, ezért úgy dönt, az éjszakát az áruházban tölti. Már a címből is kiderül, mit sikerül összehoznia végtelenül szerethető, szerencsétlen főhősünknek. Beragad a szekrénybe, amit aztán becsomagolnak, és útjára indítanak Anglia felé. Természetesen ez egyáltalán nem szerepelt fakírunk tervei között.

Ugye eddig sem volt izgalmaktól mentes a története, innentől aztán végképp megtörténik vele minden, ami csak lehetséges. Illetve ezek hogyan történhetnének meg? Vele mégis minden abszurditás megesik. Rengeteg különféle emberrel hozza össze a sors, és egyre inkább ráébred arra, hogy amennyire távol kerül az eredeti céljától, annyira közeledik a teljesség felé, azaz ő elhatározza, hogy nagyon jó ember lesz, és akin csak tud, segíteni fog. Az más kérdés, hogy elsősorban neki lenne minden pillanatban segítségre szüksége, mert lépni nem tud úgy, hogy bele ne pottyanjon egy újabb kalamajkába.

Országról országra jár Hathadrab, sodródva az eseményekkel, viszont egyre inkább megváltozik ő maga is, a körülmények is, és a végén még kiderül, hogy a sors akarta így.

Amellett, hogy a könyv hihetetlenül szórakoztató, van nagyon szomorú apropója is, főként Európai viszonylatban, az elmúlt hónapok eseményei tükrében. Teljesen más oldalról tekinthetünk be az illegális bevándorlók életébe, kegyetlen utazásaikba, amikor sokszor valóban az életük a tét. Jobban megismerhetjük az indokaikat, mi motiválja őket, milyen viszontagságokon kell keresztülmenniük, míg eljutnak több ezer kilométeres távolságokba, szülőhazájukat hátrahagyva.

Máté Gábor előadásaira már több ízben próbáltam eljutni, sajnos sikertelenül. Mindegy, a remény hal meg utoljára, viszont pótlásként, megnyugtatásként itt van ez a könyv, amit szép apránként "fogyasztottam", hogy minden napra jusson egy kis bátorítás, támogatás.

Én tudom, hogy az egyik legnagyobb problémám, hogy túl sokat agyalok mindenen, így a legfőbb értékek megőrzésének módján is tudom rágni magam rendesen. Ebbe beletartozik a család összetartó erejének megtartása, a gyerekek helyes nevelése, és amikor fáradság, ingerlékenység, bármi más miatt ez egy adott napon nem sikerül, akkor teljesen le tudok törni, mint a bili füle. De aztán újult erőre kapok, főleg amikor ilyenfajta megerősítéseket kapok, amiket Máté Gábor és szerzőtársa sorokba foglalt nekünk.

Most már elmondható, hogy több évtizedes tapasztalattal a háta mögött, családorvosként, drogklinikákon, egészségügyi központban szerzett tapasztalatait bátran magunkévá tehetjük, azok segítségünkre lesznek.

Olyan témát boncolgatnak ebben a könyvben, amelyet most a saját bőrömön is érzek. Mégpedig azt, hogy milyen súlyos mértékben befolyásolják a kortársak gyermekeinket. Sajnos nagyon is! És itt persze elsősorban a negatív befolyásoltságról van szó. Mennyire marad meg vajon a szülői tekintély, miközben a gyermekek a kamaszodás útjára lépnek rá? Mit tehet a szülő, hogy mégiscsak ő legyen az első számú mérték-, értékmeghatározó a gyermek életében? Én bevallom, ebben rettentő tanácstalan vagyok, és sokszor nem tudom hol a határ a nagyon szigorú elvek szerint való nevelés és a finom, türelmes "várakozás" között.

Támpont ez a könyv, és talán az sem szégyen, amikor elbizonytalanodik az ember, jól csinálja-e? Talán még mindig jobb, mintha eszemben sem jutna foglalkozni vele. :)

5/5

Egy sorozat második része ez a könyv. Az első az Érdekházasság volt, amiről áradoztam, annak ellenére, hogy távol áll tőlem az erotikus regények témaköre. Azt gondoltam akkor és most is, hogy az első rész a kategóriáján belül annak, amire hivatott, tökéletesen megfelelt. Így nem is volt kérdés, hogy a folytatás is érdekel, különösen ilyenkor nyáron, nagy melegben, amikor szinte gondolkodni sincs erőm.

A szereplők már ismerősek voltak az első laptól kezdve, hiszen az első részben megismert Nick lánytestvére keveredik most szerelmi hálóba, illetve ez azért szintén nem indul ilyen egyszerűen.

Az Érdekházasságban Alexa és Nick híven a címhez, érdekházasságot köt, mindketten anyagi megfontolásból. Most sincs ez másként, hiszen Maggie és Michael is hasonló helyzetbe kerül, bár itt viszonylag egyoldalú a dolog. Michaelnek van szüksége egy álházasságra, hiszen tősgyökeres olasz családjában az egyik húga halálosan szerelmes, ám amíg a családfő szerepét betöltő bátyja nem nősül meg, szó sem lehet a másik esküvőről. A férfi amolyan röptében a legyet típusú pasi, bár nagyon vágyik az igazira. Utolsó lehetőségként Maggie jut eszébe, hogy őt kérje meg, játssza el Olaszországban a hitvesi szerepet. A két ember kapcsolata nem éppen felhőtlen, izzik köztük a levegő ilyen-olyan módon, végül is a lány elvállalja abban az esetben, ha a férfi megígéri, hogy teljes mértékben távol tartja magát a jövőben bátyja feleségétől, Alexától, mivel úgy véli, a férfi a sógornőjét szereti. :D (kicsit brazilos...)

Útra is kelnek Olaszországba arra az egy hétre, amikor hűen alakítják a szerelmes házaspárt, de az egyéb eshetőségeket egyikük sem vette számításba, ami felforgat mindent körülöttük.

Nekem Alexa és Nick története sokkal inkább tetszett. Jóval életszagúbb volt, bár érdekházasság közelében sem jártam még sosem, de ha mégis megtörténik, akkor úgy, ahogy náluk alakult. Könnyed, nyári olvasmányként ez is megállja a helyét, de valahogy a szereplők sem voltak annyira szimpatikusak, mint az előző részben.

Azért kíváncsi vagyok a folytatásra! :D

Nagyon nehéz erről a könyvről, erről az emberről a közhelyességet elkerülve írni. Megpróbálom, max. nem sikerül. Mosolykáról már nagyon sokat hallottam a könyv előtt is, a legnagyobb közösségi oldalon pedig lelkes követője vagyok. Napról napra önt erőt az emberekbe kitartásával, hitével, hihetetlen bizalmával az emberekben, még a döbbenetes diszkrimináció, egymás elfogadásának hiánya ellenére is.

Ha valaki, hát Ő igen, írjon könyvet, nagyon szívesen olvasom a sorait bármikor. Mert tényleg ad valamit. Valamit, aminek van értéke, lehet vele mit kezdeni, maradandó és értékes. Mert megyek az utcán, és csak rossz szót hallani, nagyon ritka és meg is hatódok, amikor valaki kedvesen szól hozzám. És kinek lenne oka igazából haragudni az egész világra, az életre, az emberekre? Neki mindenképpen, és mégsem teszi, hanem csak töretlenül hisz valamiben, ami mindennél fontosabb a számára. Azt is ki meri mondani, amikor minden gáz, és elönti az elkeseredés, de mégsem reked meg benne, hanem feláll (remélem, nemsokára teljesen!) és tovább folytatja a küldetését.

Nem akarok többet írni erről a könyvről. Inkább írjon Ő, még sokat! És gyógyuljon meg teljesen a teste is, mert lélekben sokunknál sokkal egészségesebb!

És mindig elhatározom, hogy megfogadom az egyik maradandó, régebbi tanácsát, hogy ne azt nézzük folyamatosan, hogy mink nincs, hanem azt, hogy mink van. Mert lehet, hogy a világ legboldogtalanabb emberének hisszük magunkat, mégis ott van esetleg a világ legnagyobb kincse a szemünk előtt, csak vegyük már észre!

Persze, hogy 5/5* (Nem szánalomból! Tiszteletből!)

Nahát! Megpróbálom először a pírt letörölni az arcomról, aztán magamhoz térek. 

Nekem tényleg fogalmam sem volt, hogy ez a könyv is beletartozik a manapság lépten-nyomon kiadott erotikus kiadványok sorába, amiket én egyáltalán nem terveztem elolvasni. Ha pedig így hozta a sors, akkor meg nagyon örülök, mert ez a maga kategóriájában (egyszerű, kiszámítható, mint a faék) szerintem szuper volt. Gyakorlatilag semmi olyan meglepetés nem ért a könyvben, amire a kezdetétől fogva ne lettem volna felkészülve, mégis... Humoros volt, jól megírt, tele izgalommal. Igen, olyan izgalommal is, ami nálam nem lépett át semmilyen határt, pedig néha igencsak kipirult az arcom. :D Nem nagyon kendőznek el benne semmit, na!

A történetről nincs értelme sok mindent írnom, mert szinte már a címéből is ki lehet az egész történetet következtetni. Igen, egy férfi és egy nő érdekházasságot köt. Mindkettőnek a pénz kell. A férfi csak úgy kapja meg a busás örökségét, ha megnősül és úgy is marad 1 évig, a nő pedig csak úgy mentheti meg szülei házát az elárverezéstől, ha szerez valahonnan egy, a férfi örökségéhez képest potom összeget, ám nekik mégis az életet jelenti.

Két nagyon belevaló emberről van szó, ám mindketten nagyon sebzettek is egyben. A férfi egy macsó (én beleszerettem, bármilyen dög is volt), a nőből pedig csak úgy árad a szexi nőiesség, mellette életrevaló, okos, sikeres. Ó, és hát ők már gyerekkoruk óta ismerik egymást, és azóta ki is tartott a gyűlöletük egymás iránt, most mégis kénytelenek-kelletlenek egymáshoz kötni az életüket. Szigorú kritériumokat szabnak meg ebben a különös házasságban, amiből szinte semmit sem sikerül betartani, így viszont elég kaotikusra sikeredik az az egy év, amit ki kell bírniuk.

Nagyon olvasmányos, nagyon vicces, és bár én a többi erotikus tartalmú könyvet nem olvastam a palettáról, ezt mindenképp ajánlanám, nem hinném, hogy túlságosan túl lehetne szárnyalni ebben a kategóriában. Nagyon szerettem, na! Kíváncsi vagyok a következő részeire, amikről ilyet is, olyat is hallottam... Merthogy ez egy sorozat első része volt.

A borító egyértelműen első látásra megragadott, de nem tudtam elképzelni, mi közöm lehet majd ehhez a könyvhöz. A box nem érdekelt sosem, mégis éreztem, hogy össze fogunk valahogy kötődni. Nagyon szeretem a férfias, belevaló dolgokat, így az ilyen típusú könyveket is.  És ez maradéktalanul megfelelt ezeknek a kívánalmaknak. Jó kis bunyós, izzadtságszagú könyv, mégsem áporodott.

Az olasz életérzéssel átitatott regényben amellett, hogy nagyon rideg is tudott lenni,  megjelent folyamatosan a féltő, óvó szeretet is. Pedig ha boxról van szó, semmiképp nem a lágyság jut eszünkbe, hanem a kőkemény bunyó, a mocsok, nemegyszer a halál is.

Davidú mindenekfelett óhajtott bajnoki címéért izgulhatunk végig. Azért a bajnoki címért, amelyet meg kell nyernie, amelyet apja és nagybátyja is elvesztett. Ez az út meg van fűszerezve a család múltbéli krónikáival. A fiút nagybátyja, Umbertino készíti fel a mérkőzésre és segíti át szaftos történeteivel a nehézségeken. Megismerhetjük Rosario nagypapa háborús emlékeit, kalandjait is a rövidke, ámde annál velősebb fejezetekben. Feltételezem, hogy teljesen tudatosan voltak kimérve, porciózva ezek az adagok, mert a végén éreztem úgy, hogy egyben van az egész, pont jókor jött minden. Sokszor a gyomromat ugyan megfeküdte, de gyöngyvirág lelkemet ilyenkor erőnek erejével elnyomtam.

A családregény 50 év történetét meséli el, és alapot szolgáltatnak a valóságnak háttérként a II. világháború bombázásai, a maffia létrejötte, elterjedése. Rengeteg benne a tragédia, de a sport iránti szeretet, a küzdés végeérhetetlen ereje végigkíséri az életüket.

Ökölvívás iránt érdeklődő vagy Olaszországért rajongóknak és FÉRFIaknak kötelező, bár ezek hiánya sem kizáró ok, ahogy nálam sem volt. Napokig Palermóban jártam, utána fura volt a nyugodt, ökölcsapásoktól mentes kis életembe visszazökkennem.

Kafkát imádom! De most egy világ omlott össze bennem, hiszen én egy végtelen férfias pasit képzeltem el magamban, bár nem ismertem az életrajzát.

Nem a szerelemről van szó ebben a könyvben, annál inkább az önfeláldozásról, a szeretet erejéről. A lángoló, perzselő szerelem Kafka utolsó éveiben már nem nagyon tudott kibontakozni súlyos tüdőbetegsége miatt, azért mégis irigylésre méltó kapcsolatuk az utolsó szerelmével.

Dora Diamant az a hölgy, aki ezekben a nehéz években az író mellett állt teljes mellszélességgel, magát alárendelve Kafka támogatásának, ápolásának. 1923. júniusában ismerkednek meg egy tengerparti pihenés alkalmával. A lány frissessége, vidámsága egyből leveszi a lábáról az akkor már súlyos beteg és egyben jóval idősebb férfit. Az események gyors egymásutánban követik egymást, hiszen nemsokára már közös lakást bérelnek Berlinben. A gyógyulás érdekében mindent megtesznek, de ez főleg a lányon múlik, mert Kafka inkább elhagyná magát. A felépülésben okkal bíznak, mivel nagyon közeli barátjuk, Klopstock Róbert is tuberkulózisból gyógyult fel, ráadásul orvosként a gyógykezelését is felügyelheti barátjának.

A könyv nyomasztó, hiszen végig ott lebeg a halál a szereplők körül. Dora önfeláldozása, az íróért való rajongása viszont az emberben sok mindent megmozgat, mélységes tisztelet ébreszt szerintem bárkiben.

Nem akarok orvosi értekezésekbe belemenni, nyilván nem egyszerű egy végstádiumú tüdőbetegséget megélni, de nagyon úgy tűnt, hogy Kafka teljesen elhagyta magát már a végén, nem sokat tett felépüléséért, az élni akarás mintha már rég elhagyta volna, pedig Dora odaadása talán átsegíthette volna.

A Kafka fennmaradt levelei, naplói alapján megírt könyv segít mögé látni annak a valakinek, akiről az iskolában tanultunk, és  sosem gondolnánk, hogy még magánélete is van. Így vagyok általában minden szerzővel kapcsolatban, és ez mostanában kezd változni, hogy több életrajzi könyvet is elolvastam. Szóval kezd érdekelni már egy regény olvasása közben is, hogy ki is az az író, akinek a soraiból olvasok. Nem mondom, hogy ebből a könyvből az egész életét megismerhetjük Kafkának, hiszen egy nagyon tragikus időszakot dolgoz fel benne Kumpfmüller, de azért mégis képet kapunk róla.

 Kéne egy kis Kafkát olvasnom...

Na hogy kerülhet a blogoldalamra ez a könyv? :D Hát úgy, hogy focilázban, azon belül is Messi-lázban égünk hónapok óta. 8 éves fiam félredobott mindent és csak a Barca körül forog minden. Nem mondom, a jövőről alkotott kép picit javult a kukásautó vezetéshez képest, de azért még gyúrunk a dolgon. Egyelőre hagyom, hadd élje ki magát. :D

Ez a könyv pont jókor, jó időben lépett színre, egy időben az ámulatba eséssel.

Életrajz egy óriási sikertörténettel megkoronázva. Lionel Messi manapság az egyik legünnepeltebb focisztárok közé tartozik, aki kiskorában zárkózott, félénk volt, ráadásul növekedési hormonbetegséggel küzdött, nem volt evidens, hogy "itt köt ki". A szerző egészen a kiskorig megy vissza, hogy bemutassa azt az utat, ami ebből a hátrányos helyzetből háromszoros aranylabdás sztárságig vezetett.

Nagyon sok érintett, hozzátartozó, ismerős megszólal a könyvben, és gyakorlatilag mindenki nagyon elfogult. Gyanakszom, hogy tényleg egy nagyon kellemes ember lehet, minden elszállás nélkül, bár erre az adócsalásos dologra azért kíváncsi leszek, mert amúgy köztudottan nagy adományozó, jó szívű emberként éli mindennapjait. Focidrukkereknek, Messi rajongóknak mindenképp ajánlom, rengeteg háttér információt oszt meg a könyv.

Nálunk közben duplájára nőtt a lelkesedés, mert már a pici is Barca-rajongó, bár ha megkérdezem tőle, hogy mi az a Barca, azt válaszolja, hogy egy ember... :D