Szinte egy lélegzetvétellel olvasható a könyv, amely három történést mutat be hajnalban, és amelyek akár nagyon kicsi valószínűséggel velünk is megtörténhetnének. Legalábbis el kell gondolkodnunk rajta, miközben olvassuk. Mindhárom történetben egy nő és egy férfi találkozását szemlélhetjük, amely titkokat, feltörő érzéseket, indulatokat takar.

Kiszámítható, mégis ámulattal állunk a végén. A szereplők a különbözőnek tűnő történetekben számunkra ismeretlenek, a végén mégis összeállnak a puzzle-darabkák, egy láthatatlan fonál összeér. Érzékenyen, Baricco-stílusban adagolja számunka a hangulatokat. Az egymásrautaltságról szól, a hajnali ébredezésről. A hajnalnak nálam mindig különös hangulata van, akkor valahogy el tud dőlni minden, de tényleg minden.

Egymásra utalt férfi és nő találkozása háromszor, ami sorsfordító lehet. Vagy nem.

4,5/5

Nem fogok sokat írni erről a könyvről. Úgy érzem, nincsenek szavak, amelyekkel méltatni tudnám a könyvet, az embert, aki által ezek a sorok születtek. Az üzenetet sem fogom tudni átadni, csak szeretném valahogyan tudatni mindenkivel, hogy van egy ilyen ember, Isten szóvivője, és mindenki, aki csak teheti, olvassa el ezt a könyvet, és figyeljen rá, mit szeretne mondani!

A felekezet, amelyhez Böjte Csaba "tartozik" a lehető legtávolabb áll az én életemtől, meggyőződésemtől, szimpátiámtól! Mégis, egyszerűen a nyomát sem láttam semmiféle felekezeti hovatartozásnak, semmiféle világi elkötelezettségnek, egyszerűen mindvégig úgy éreztem, hogy maga Isten szól hozzám. Döbbenetes egyszerűséggel, mégis szívig hatoló szavakat olvastam, amelyek utána égetik, tisztítják az ember összes belső szervét, de mindenekelőtt a szívét.

Mindig is fontos volt az életemben Isten beszéde, viszont az utóbbi években elég nagy távolságokra szakadtam tőle, de ez a könyv, illetve a tartalma, amit nyújtott, amit üzent, segített.

Gyönyörű szép történet az életről, annak szeretetéről, vidámságról, állatokról, barátságról, illatokról, érzésekről, szerelemről.

Felméri Kázmér egy igazi, szeretetreméltó csibész lókötő! Bár ezt a jelzőt ő kikéri magának. Felméri a jég hátán is megél, illetve éldegél. De a lényeg, hogy mindig vidáman, az élet napos oldaláról szemléli az eseményeket, amelyek egyébként a legtöbb esetben nem nevezhetők túl vidámnak.

Az Ő életének egy jó pár évét követhetjük nyomon a kétkötetes műnek ebben az első részében.

Nem mondom, hogy egyébként a mindennapokban szimpatikus lenne ez a figura. Gondolok itt a "nagy" munkaszeretetére, "megbízhatóságára" stb. De ez olyan kedves, életrevaló humorral van elénk tálalva, hogy haragudni nem lehet rá, csakis szeretni.

Egyéb sűrű elfoglaltságaim miatt nagyon lassan tudtam haladni a könyvvel, de amint leültem mellé, azonnal a sorok között éltem. Hihetetlen világba varázsolt el a szerző.

Kézzel tapinthatóan éreztem az erdő, fűrészpor illatát, a gomba ízét a számban, hallottam a malomkerékről lecsorduló víz hangját. Nem is beszélve, mennyire megcsodáltam volna élőben az állatkáival (a malac, a fürj, a nyuszt, Kati-a kecske, a csíz, a rigó) való rém aranyos kis párbeszédeit, részt vettem volna azok gondozásában is szívesen.

"A malac nekem szólt, Katalinnak szénát tettem félre a padláson, a nyusztnak gyümölcsöket, a fürjnek magokat, a rigónak meg lisztférgeket tenyésztettem nagyban, mert erősen fogyasztotta őket."

Magasról tesz a pléhpofákra, ezt nyíltan vállalja és ki is nyilatkoztatja. Ebből természetesen sok baja is származik, de mindezek után is fütyül a gondokra. Amolyan Füttyös Gyuri! Imádtam!

"A fapofák szerint az élet szörnyű nagy dolog, tisztelni kell. Lábujjhegyen kell járni benne, mint a templomban. Vannak igék, amiket lesütött fejjel illik fogadni, és szent kötelességek, amiket csak iszonyú fapofával lehet teljesíteni. A fapofa úgy hozzátartozik a nagy ceremóniához, mint kutyához a bolha. Sok ilyen kötelességtudó fapofa vert a fenekemre, mert elfelejtettem lekushadni rozzant igéik előtt, és mert szabályellenesen elvakkantottam magam unalmas ceremóniáik alatt. Sokszor neveztek ki léha pimasznak, mert kibontottam igéik és fogalmaik üres hasát, mint kíváncsi kölykök a pléhkatonájukat. A felbontott hasak kongottak a tartalmatlanságtól, a fapofák elfelejtettek nekik enni adni."