A csapatépítő tréningekről az embernek mindenféle "ereszd el a hajam" típusú dorbézolás eszébe jut, csak nem a nyugodt kikapcsolódás.

Kicsit úgy készültem, hogy valami misztikus, sejtelmes utazásról lesz szó, úgyhogy kezdtem görcsölni gyomorban, de végül is no para, semmi ilyesmiről nem volt szó. :D

Van ennek a kötetnek egy első része, az Aszály, amit én nem olvastam, viszont úgy tudom és tapasztaltam is, hogy nem is feltétlenül szükséges, így is élvezhető ez a második. Önálló kötetként is teljesen jól megállja a helyét.

Annyiban azért kapcsolódik az írónő előző kötetéhez, hogy a zárkózott Aaron Falk nyomozó kalandjait követhetjük tovább nyomon.

Hová is szervezhetne az ember lánya csapatépítőt egy pénzügyi vállalat dolgozóinak, mint egy hegyláncnál található bozóterdőbe. (Itt azért picit még szorongtam. :D )

Férfiak és nők külön vannak választva, és más-más feladatokat kell majd a későbbiekben megoldaniuk.

Három nap elteltével találkoznak újból. A férfiak teljes létszámmal visszatérnek, a nők azonban egy fő híján érkeznek meg. Hogy hová tűnt a hiányzó láncszem - Alice - senki nem tudja.

Miután megérkezik a nyomozó, kezdetét veszi a kutatás. Külön érdekesség, hogy az utolsó hívás Alice-tól Aaron Falkhoz futott be, hiszen a lány a nyomozó egyik informátora volt. De ez önmagában még nem sok segítség.

Szép lassan kiderül, hogy igen érdekes karakterek verődtek itt össze, az ellenszenv több résztvevő között is egyértelmű.

Több indok, indíték is felmerül, Alice sem éppen a szimpatikus személyek listáján szerepel. Ezzel nem könnyíti meg Harper a helyzetünket, folyamatosan változtattam az álláspontomat a feltételezett elkövető személyét illetően.

Fokozatosan adagolt izgalom, ami garantálja, hogy ne nagyon akarjon az ember éjszaka a bozótosba vágyódni. :D

Családok válságát bemutató regény mindig felkelti az olvasóközönség figyelmét. Amolyan katasztrófaturizmus is lehet ebben, vagy valami olyasmi, hogy de jó távolról figyelni, ami hála az égnek, nem velem történik meg.

A mozaikokból álló kötet a St. Louis-beli, középosztályhoz tartozó Alter család történetét mutatja be. Rengeteg kérdés merül fel az olvasás során. 

Jellemzően a napi problémák jelentenek gondot. És egyből fel is merül, hogy érdemes-e jónak lenni, annak maradni, muszáj-e megfelelni az elvárásoknak, és úgy egyáltalán, hogy jussanak el a boldogsághoz!? Egyáltalán, mi az a boldogság!?

Nem mondhatnám, hogy egy átlagos családról van szó. Mindenkinél van valami gikszer. Egyiknél valami saját maga által előidézett probléma, másnál pedig neurotikus jelenségek nehezítik a helyzetet. Ezek összeadódva jelentősen megnehezítik azokat a bizonyos hétköznapokat.

Persze rávezet a regény is, de magunktól is egyből a múltban kutakodunk. Vajon hatnak-e ránk a múltban elkövetett tévedések, hibák, nevezzük bárminek is. És nyilván tudjuk is a választ. De aztán hogy tudjuk ezeket helyrehozni, különösen ha már ennyire elharapództak a dolgok, és a traumák már nem csak egy-egy személyre hatnak ki, hanem az egész családra.

Mindenkinek magába kellene néznie, egytől egyig mindenkinek gyökeres változásra, változtatásra lenne szüksége.

Borzasztó volt egy ilyen jellegű családról olvasni, egyszerűen egy nagy káosz volt az egész, és egy nagy kiáltással utasítottam volna őket rendre vagy vágtam volna őket pofon, hogy térjenek már észhez.

Az nem is volt kérdés, hogy mindenki jót szeretne, mindegyik szereplő vágyik a boldogságra, de hát mégis hogyan??? Az eszközök, az őszinteség hiánya eleve kizárta ennek esélyét.

Ridker nagyon is ért hozzá, hogy borzolja össze az eseményeket, hogy bonyolítsa meg a jellemek sokszínűségével a történetet. De nagyon lefáradtam! :D

Annyi, de annyi áradozást hallottam/olvastam erről a könyvről évek óta, hogy úgy döntöttem, eljött az ideje nálam is.

Hát nem dobott fel! :)

Két fiatal a főszereplő, Hazel és Augustus. Mindketten súlyos rákbetegek, ennek apropóján egy hasonló élethelyzetben lévőknek szervezett csoportülésen ismerkednek meg. Mindkettejüknek próbál segíteni a család, a barátok feldolgozni a feldolgozhatatlant, de ők tudják, hogy saját maguknak kell kézbe venniük saját sorsukat.

Nem kell sok idő, hogy hiányosságaik, gyengeségeik ellenére is menthetetlenül egymásba szeressenek. Tudják, hogy nincs sok hátra, így addig kell kihasználniuk az időt, ameddig az az övék.

Nagyon belevaló, vagány fiatalok mindketten. Mire vihetnék, ha előttük állna még sok-sok hosszú év!? De most csak ennyi adatott, ebbe kell belepréselni mindent, de mindent!

Vannak álmaik, amolyan bakancslista-féleség. Hazelt például a fene megeszi, hogy kedvenc könyvének mi lett a vége, mivel a szerző nyitva hagyott a történet végén minden ajtót. A fiú megszervez egy utat Amszterdamba, ahol az író él, hogy személyes találkozó keretében mesélje el a lánynak, hogyan alakult a főhősök élete a könyvben.

Bár a találkozó borzalmasra sikeredik, ezen jóval túlmutat az egész utazás, hiszen olyan sok más, egyéb élményt szereznek, amelyek feltöltik a lemerülőben lévő elemeket.

A morbid, cinikus humor mindkettejükre jellemző, jól állnak egymásnak nagyon. És bár úgy tűnik, az utolsó ékezetek is felkerültek életük történetére, ők még mindent megtesznek, hogy egy-két oldallal tovább gazdagítsák azt.

Na szóval, én értem, miért ilyen nagy siker ez a könyv. De! Nekem ez túlságosan hatásvadász, életszerűtlen volt. OK, hogy a legrosszabból hozzuk ki a legjobbat, de szerintem ez nem így működik. Szerencsére nem tudom, hogyan másként (nem is akarom!), de valahogy mégis nehéz volt ezt most elfogadnom. De mondom, értem és elhiszem, hogy nagy durranás! :D Ettől függetlenül bírtam nagyon a szereplőket, de jobb lett volna, ha makkegészségesek!

4/5

Gabo, 2018

Fordította: Bihari György

Eredeti cím: The Fault in Our Stars

296 oldal

Azért most már kezd kicsit eldurvulni a helyzet. :D

Ha élnék vele, ledöntöttem volna egy féldecist, amikor az első fejezeteket olvastam. Mert na... egy levágott végtagot kapni csomagban... kellett volna az a pálesz!

Elképesztő mértékben csúcsosodik ki a beteges, szadista jellemvonás ebben a részben.

Egy sorozatgyilkos nyomába kell erednie a párosnak, akinél úgy tűnik, nincsenek határok.

Az egyáltalán nem újdonság, hogy nem tudtam felvenni a történet fonalát, illetve, amikor felvettem, jött egy újabb csavar, és dobhattam el mindent, kezdtem elölről az elméletgyártást. Az külön (szó szerint) megbolondította a történetet, hogy a gyilkos fejével is gondolkodhattunk, hallhattuk saját szavait. Ehhez még hozzájött Cormoran múltja, volt itt minden!

Szóval megérkezik az a csomag, és hamar kiderül, hogy esetleg a nyomozó múltjában is érdemes lenne elkezdeni kutakodni. Négy ember is felmerül gyanúsítottként, és miközben a rendőrség is elindította a hivatalos nyomozást, a páros egyre inkább másfelé kacsintgat.

Nincs sok idejük, hiszen egyre-másra történnek a borzalmas bűntények, muszáj, hogy a gyilkos elé kerüljenek egy lépéssel.

A gyilkos hajkurászásán túl jócskán belekóstolhatunk ismét a magánéletükbe is. Nyilván az sem megy zökkenőmentesen. Matthew-t még mindig utálom, igazából egyre jobban.

A bizalom Robin és Cormoran között folyamatosan mélyül, az első részhez képest már kifejezetten barátinak (sőt!) mondanám. Szükséges is, hiszen sokszor segíti át őket a nehézségeken az intuíció, az összhang.

Egyre jobban élvezem a két főszereplő kapcsolatának alakulását. Ki sem néznék ebből a mackóból ennyi finomságot, kedvességet. Jó lesz ez... (Csak könyörgök, többé nem részletezzük, mire hasonlít Cormoran haja!!!)

A 624 oldalas kis csöppséget nagyon vártam, mivel az Öltések közt az idő nagy-nagy kedvencem volt könyvben és filmen is egyaránt, és az Elfelejtett missziót is élveztem nagyon.

Sokszereplős családregény, ahol hamar megszeretjük szinte az összes szereplőt. A cím is sejteti már, nagyjából kikről szól a könyv.

A Kapitány egy étkezde, amelyet a spanyol Emilio Arenas nyit a két világháború közti időben New Yorkban.

Azt nem mondanám, hogy minden 100%-os, de azért nagyjából eléldegélnek, mígnem egy véletlen baleset folytán a kikötőben a férfit halálos baleset éri.

A feleség és a három lány, Victoria, Mona és Luz magukra maradnak, férfi nélkül. Teljes kétségbeesés jellemzi az első napokat, ráadásul a nyakukba szakad még jó pár élősködő is, akik nagy haszon vagy éppen a csőd elkerülésének reményében környékezik meg a családot.

Nagyon hamar kell talpra állniuk és eldönteniük, mihez kezdjenek az életükkel. Maradjanak Amerikában, próbálják maguk elvezetni az étkezdét, vagy térjenek vissza szülőföldjükre, hátha ott könnyebb életet tudnak kialakítani maguknak. Nagy a dilemma, hiszen mindkét oldalra tudnak pro és kontra ellenérveket is felállítani, ráadásul tapasztalatlanságuknak köszönhetően mérhetetlenül befolyásolhatókká is válnak.

A könyv kiemeli a nők erejét, kitartását, különösen egy olyan korban, ahol társadalmi szinten még mankóval jár az egyenjogúság. Igaz, nincs sok választásuk, mint menni előre és tenni a dolgukat, talpon maradni, de akkor is...

Egy picit bő lére eresztette most Duenas a történetet. Jó volt ez, de én jól megvágtam volna, feleslegesnek éreztem ennyi oldalon keresztül részletezni a történéseket. A történet viszont most is érdekfeszítő volt, bár nem éri utol az Öltések közt az idő-t.

Rendesen rákattantam erre a sorozatra, úgyhogy próbáltam rekordidejű olvasást véghez vinni, de azért az 504 oldal az 504 oldal. :D (bocs Zsuzsi!)

Úgy, de úgy megszerettem én ezt a Strike nyomozót, hogy na! Már múltkor is hasonlítgattam Harry Hole-hoz, és ez a Deja Vu most csak tovább erősödött.

Kicsit jobb helyzetben van most Strike, mint az előző részben, hiszen van most már egy tetőtéri kis lyuk az iroda fölött, ahol meghúzhatja magát, ráadásul anyagilag is picit, tényleg csak picit jobb a helyzet.

Lula Landry gyilkossági ügyének sikeres felgöngyölítése nagy hírnevet szerzett az irodának, az újabb ügyfeleket rendre várólistára kell helyezniük.

Amikor viszont a híres regényíró Owen Quine felesége keresi meg a nyomozót, hogy kutassa fel a férjét, mivel jó pár napja nem hallott felőle, minden porcikája jelez Strike-nak, hogy ez az ő ügye lesz!

Természetesen(?) Robin is mellette van, hiszen bármilyen hízelgő állásajánlatokat kapott, számára mindennél vonzóbb, hogy az izgalmas ügyekben ott legyen emellett a nagy, szőrös medve mellett. Kettejük kapcsolata - a problémák, személyiségi különbözőségek ellenére - nagyon jó, egy csomó dologban kiegészítik egymást. Ráadásul Robin a titkárnői feladatokon kívül egyre inkább ráérez a nyomozói/megfigyelői munkára is. És hát ez minden vágya...

Ez az új ügy ismét rengeteg szálon fut, nagyon sok a nyom, mégsem elég semmire. Bár Quine az utolsó, kiadatlan, mégis kiszivárgott regényében részletesen leír egy szörnyű, horrorisztikus, aberrált gyilkosságot, a képek mindvégig szimbolikusak, megfejtésük így óriási fejtörést okoz mindenkinek.

Az sem könnyíti meg a dolgot, hogy ugyanilyen módon kivégzett holttestet találnak egy elhagyatott házban, szinte szóról szóra megegyezve minden részlettel, amit a könyv tartalmaz.

A gyilkossági ügyben a rendőrség első számú gyanúsítottja maga a feleség, de Strike kitartóan hisz annak ártatlanságában. Attól, hogy őt kizárja a feltételezett tettesek köréből, nem lesz könnyebb a dolga, hiszen ettől függetlenül számtalan beteges életvitelű, furcsa szerzet kerül a látókörébe, mint esetleges indítékkal rendelkező személy.

Az egészségi állapota sem segíti a hatékony munkát, hiszen csonkolt lába egyre inkább fáj, sem lépcsőzni, sem autót vezetni nem nagyon tud. De szerencsére Robinra mindig számíthat.

Annak ellenére, hogy jól megvannak, kapcsolatuk továbbra is kimért, távolságtartó, bár ebben a részben már jobban közelednek egymáshoz, a nagyobb bizalom is teret kap beszélgetéseikben.

Mindkettejük küzd magánéleti/egészségügyi problémáikkal. Robinnak sem könnyű a helyzete, hiszen vőlegényével nem éppen fényes a kapcsolatuk, ráadásul esküvőjüket is el kellett halasztaniuk egy nem várt esemény miatt. Az is aggasztja a lányt, hogy a két férfi ki nem állhatja egymást, főként a vőlegény Cormorant. A nyomozó pedig még mindig küzd volt menyasszonya szellemével, nem tudta teljesen lezárni azt a kapcsolatot.

Nagyon nagy érdeklődéssel várom a folytatást, leginkább Robin és Cormoran kapcsolatának alakulásával kapcsolatban. Néhol kicsit túltolta a leírásokat "Robert", mégis letehetetlen, izgalmas kis könyvek ezek. :D

Tippem, sejtésem sem volt a végkimenetelt illetően, csak amikor már az orrom elé tolták a megoldást. Jellemző!

Ha a bikini body-t már nem is tudom elérni, javíthatatlan újrakezdő vagyok. Ismét elhatároztam, hogy az új élet, új szemléletmód, új test jegyében átalakítom az étrendemet, az életmódomat, így elérve a kívánt súlyt is. Utolsó próbálkozásnak szánom, de nyilván lehetnek még fordulatok, azt majd akkor megbeszélem magammal. :)

 

Jó lehetőségként kacsintgatott felém ez a könyv, hogy segítsen újbéli elhatározásomban. Meglepődtem, amikor kézbe fogtam, hogy mekkora!? :D Viszont ez ne riasszon el senkit, merthogy itt a tartalom javára írható a nagy oldalszám.

 

Részletes útmutatót kapunk, hogyan építsük fel a tervet, és egyértelműen rámutat arra (amit egyébként én is tudhatnék), hogy nem azonnali durr bele Balázs módjára kell ezt elkezdeni, hanem meg kell alapozni ezt a kemény munkát. Érdemes túlrágni magunkat a bevezetőn, ahol az egészség elméleti-gyakorlati fogalmát is körüljárja Kayla, de fiziológiai, kémiai hátterekbe is betekintést nyújt, amelyek alapján megismerhetjük mikor milyen folyamatok játszódnak le testünkben, agyunkban.

 

Ezek fontos ismeretek, kellenek ahhoz, hogy ne sürgetve, hanem türelemmel, kitartással álljunk neki ennek a nem rövid, de minden tekintetben kifizetődő útnak. Egyébként ő is kiemelt részt szentel annak, hogy miért is fontos a tájékozottság?

 

Részletesen elemzi a makro- és mikrotápanyagok különféle csoportjait. Nem mondom, hogy ezeken 100%-osan átrágtam magam, ebben a tekintetben rábízom magam a szakértőkre. Pedig lehet, hogy csak egyszer kéne ezeknek is alaposabban figyelmet szentelni, hiszen ezek ismerete is fontos szempont az életmódváltás terén.

 

Kitér az élelmiszer allergia, -érzékenység kérdésére is. Szerencsére ez engem nem érint, de mivel világméretekben érinti egész társadalmunkat, fontos információk ezek is.

 

Rengeteg opcionális menütervvel segít, részletesen kitérve a reggeli-ebéd-vacsora, napközbeni kisebb étkezések fontosságára is. Ötletszegény (pl. én) személyek számára kifejezetten hasznos, de akkor is, ha valaki csak egyszerűen fel akarja dobni az egyébként is változatos étrendjét, számtalan ötlettel segít meg minket.

 

Általában megszoktam, hogy a hasonló céllal kiadott könyvek némi rövid bevezető után egyből rátérnek a receptekre, épp ezért is emelem a kalapom ez előtt a nagyon alapos munka előtt. Ennyire komplexen összeállított, teljes felkészültséget, szakértelmet sugalló kiadvány még nem volt az én kezemben.

 

Mottója: "Egyensúly, rugalmasság, egyszerűség!"

Izgalmas kis könyv volt, végig tele váratlan fordulatokkal. Tényleg szeretem az olyan történeteket, amikor komplett megoldásokat állítok már össze magamban, aztán borul minden, mint a bili. Aztán amikor újból összerakom a végkifejletet, természetesen az az elmélet is összedől, és a végén csak nézek, hogy uhhh, erre nem számítottam.

Huszonkilenc évvel ezelőtt egy két éves kislány eltűnik az amerikai Manson városából. Akárhány forró nyomot is követnek, egyszerűen nem találják a megoldást, sem a kislányt, sem élve, sem holtan.

 

Előreugrunk az időben évtizedeket, és egy ismeretlen állít oda az ausztrál Kimhez az egyetemen, hogy ő biztosan tudja, hogy ő az az "elveszett" kislány, aki sok-sok évvel ezelőtt eltűnt a szülői házból.

 

Ez az idegen már csak tudja, hiszen az eltűnt gyermek fiútestvérének vallja magát, aki azóta sem tudott belenyugodni húga hiányába, a felderítetlen esemény következményeibe. Az évek folyamán soha nem hagyta abba a nyomozást, bizton hitt benne, hogy rálel elveszett testvérére.

 

Kim nyilván sokként, fenntartásokkal fogadja a hírt, elképzelhetetlennek tartja, hogy a fiú igazat mond. Bár ahogy telnek a napok az információ közlése óta, egyre inkább forognak a gondolatai, és merülnek fel benne válasz nélküli kérdések. Például, hogy valóban igazak lehettek-e anyja indokai arra, hogy miért nem talált sosem magáról 2 évesnél korábbi fényképeket. Az anyjától már nem várhat válaszokat, mivel pár éve meghalt.

 

A DNS-teszt aztán minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy valóban a bátyja látogatta meg. A "családját" hátrahagyva, pikk-pakk az Egyesült Államokban találja magát a fiúval, hogy maga járjon utána, mi is történt olyan sok évvel ezelőtt.

 

Itt aztán végképp elkezdődnek a bonyodalmak. Kim összetalálkozik több, vér szerinti családtagjával. Ezek a találkozók így-úgy sülnek el, nyilván mások sem tudnak mit kezdeni a helyzettel ennyi év után, így nem meglepő, hogy a reakciók is különfélék, néhol elég szélsőségesek.

 

Egyáltalán nem könnyű ez a helyzet, de amikor az embernek a saját identitását kell rendbetenni, a helyére illeszteni, pláne felnőttként... hát, nem irigyeltem a nőt.

 

Amerikai kisvárosi hangulat, sejtelmes szekta ijesztő működése a közelben, rejtegetett családi és egyéni titkok, amelyek, ha akkor régen kiderülnek, talán nem történik meg a tragédia.

 

Szélsőséges érzelmeket váltottak ki belőlem a szereplők. Köztes állapot nem nagyon volt, de többen voltak rémisztően ellenszenvesek, köztük maga a főszereplő is. Ettől függetlenül izgi és kiszámíthatatlan volt.

Jaj, hát ez nagyon cuki volt!

Nem mondom, hogy őrült okos lettem állattartás terén, mert nem is erről szól a könyv, de felüdülés volt ezt a lelkesedéssel, állatok iránt való szeretettel teli pici könyvecskét olvasni.

Mindig is szerettem a teheneket, bár fővárosi születésűként csak gyermekkoromban, vakációk idején kerültem hozzájuk viszonylag közelebbi viszonyba.

Vas megyében éltek a nagyszüleim, és kiskoromban szinte még az összes háznál volt mindenféle háziállat, kisebbektől kezdve az egészen nagyokig, mint például a tehenek. Döbbenetes gyermeki csodálattal néztem végig minden este, ahogy a főutcán hazahajtották őket, és mindegyik tudta, hova kell bemenniük. Ilyenkor persze az ámulattal vegyes félelemtől a házfalhoz lapultam, úgy próbáltam vizsgálgatni, hogy valóban a mienk jött-e meg? De sosem volt tévedés.

Nekem ennyiben ki is merül a tehenekkel kapcsolatos tapasztalatom, de ebből a könyvből megtudhatjuk, hogy minden egyed teljesen más, egyedi természetük van, érzéseik, hangulataik befolyásolják mindennapjaikat. Megdöntötte azt az elméletemet, hogy a tehenek bár cukik, ettől függetlenül néma (néhanapján egy-egy bőgéssel fűszerezve), unalmas bambaságban töltik hétköznapjaikat.

Sok, nevén nevezett példányról tudhatunk meg érdekes történetet, érezve gazdájuk mérhetetlen szeretetét irántuk. De nemcsak tehenek élnek ezen a farmon. Disznók, tyúkok, bárányok, és róluk is akad egy-két nagyon édes történet.

Nem tudom, mi ihlette a szerzőt, mert mint fentebb említettem, az állattartásról, annak tudományosabb részét egyáltalán nem érinti, inkább csak kiragadott személyes élményekről, egy-egy példányhoz való erősebb ragaszkodásáról szól a könyv. Ilyen tekintetben bővebben is olvastam volna szórakoztatásképp több Riska Mariskáról is, vagy átcsaphattunk volna egy picit tudományosabba is. Így tényleg egy délután alatt "kivégezhető", nagyon aranyos kis élménygyűjteményben volt részem.

Amikor jól megy sorunk, fiatalok vagyunk, előttünk az élet, nehéz elképzelni, hogy egy pillanat alatt minden romba dőlhet.

 

Ha a halál bekopogtat az ajtón, akkor a legnehezebb talán az ittmaradottaknak. Amikor még egy lélegzetvétel is nehezére esik az embernek, nemhogy a normális élethez való visszatalálás útját megtalálni.

 

Autumn, Shay és Logan története, akik a zene által ismerkedtek meg, de a halál közbeszólt. Mindhárman elveszítenek valakit, amit nagyon nehezen tudnak feldolgozni.

 

Fiatalok, tele érzelmekkel, tervekkel, de most már másképp kell élniük. Képtelenség ugyanúgy. Ki-ki a maga módján, egyedi terápiával próbál a felszínen maradni. Összeszorult szívvel figyeljük, hogyan próbálják feldolgozni a gyászt, amikor szavak nincsenek. De akkor mi vagy ki segít?

 

A könyv nem hagyja szárazon a szemeket. Folyamatosan felmerül a kérdés, hogy mi lett volna, ha...? Éppen ezért is, mélyen elgondolkodtat azon, hogy értékeljük, amink van és amíg lehet. Hogyha ennek vége, hogyan tovább?! Nehéz, de túl kell élni!

John Banville, aki szépíróként elnyerte a Booker-díjat, most valami újjal, mással jött elő. Humoros krimi az 50-es évek Amerikájából, amelynek főszereplője Philip Marlowe, a nyughatatlan, láncdohányos, nőcsábász magánnyomozó.

Túl sokat nem foglalkoztatják őt megbízásokkal, úgyhogy unalmában bőven ráér kukkolni a szemben lévő házban dolgozó, állandóan veszettül gépelő titkárnőt.

Mindennapjai felbolydulnak, amikor belép az irodájába egy gyönyörű nő, aki arra kéri, keresse meg szeretőjét.

Nyilván nem lesz ennyire egyszerű a dolga. Ráadásul a bonyodalmak egyre csak fokozódnak. Először csak a nő illata bódítja el, később már az érzelmei is egyre inkább mélyülnek el a másik felé.

A dolog azért is nehéz és egyben érdekes, mert Nico Petersonról, akinek a felkutatására bérli fel a nő, egyértelmű jelek és bizonyítékok állítják, hogy meghalt. Ennek ellenére valaki mégis élve látta San Francisco-ban...

Nagyon sok kérdés merül fel a nyomozás során, érdekek-ellenérdekek kerülnek napvilágra, és már nem is annyira hihetetlen, hogy esetleg egy megrendezett halálesetről van szó. De akkor hogyan tudják mégis a hullát kétségtelenül beazonosítani a keresett személlyel?

Az 50-es évekbeli alkoholgőzös, cigarettafüstös környezetben játszódó események könnyen képkockákká váltak a szemeim előtt, pillanatok alatt megelevenedtek a jelenetek. Tökéletesen beleilleszkedtek a szereplők ebbe díszletbe, és én is a történetbe.

Fanyar, egyedi humor, intelligencia jellemzi a regényt.

Amikor kézbe vettem a könyvet, alapvető információkkal nem voltam tisztában, illetve helyesebb az a megfogalmazás, hogy fogalmam sem volt róluk. Az egyik, amiről fentebb már írtam, hogy az írói álnév kit takar (és nemsokára jövök A tengerrel is...), a másik infó pedig, hogy Philip Marlowe-t már megszemélyesítették az eredeti Raymond Chandler-féle történetben. Párhuzamot nem tudok vonni, összehasonlítást nem tudok végezni, mivel csak ezzel volt dolgom. De ez kétségtelenül belopta magát a szívembe. :D

Régóta tologatom a polcon ide-oda ezt a könyvet. Nem is értem, miért halogattam, hiszen kiváló írás!

A krimiket régen faltam, de az utóbbi időben valahogy kimaradtak az életemből. Ha már visszatérnek is valamelyest, akkor minimum ilyen legyen. Intelligens, humoros, megfejthetetlen (bár most azért voltak sejtéseim az elejétől fogva, he-he...). Az előjelek ellenére rengeteg csavar volt benne, ami folyamatosan újraírta az egészet bennem.

Van egy Harry Hole-féle főszereplő nyomozónk, akit itt most Cormoran Strikenak hívnak, de kiköpött mása volt a kedvenc karakteremnek. Kissé alkoholista, depressziós, lepukkant mackó, aki minden negatív látszat ellenére állat jó pasi. Fogyatékossága nem csekély, hasa mélyen lelóg, egzisztenciája a nullán, mégis ragadnak rá a jobbnál jobb nők.

Van egy kisugárzása, ami a lapokon keresztül is vág, kétség sem merül fel az emberben, hogy maga is megborzongana, ha szembetalálná magát vele.

A népszerű topmodell egyik éjjel kiugrik(?) az ablakon és rögtön meghal. Természetesen a sajtó rögtön keselyűként ugrik az ügyre, a családtagok, ismerősök pedig próbálják meglovagolni a negatív hír keltette hullámokat.

Egy régi ismerős keresi fel Cormorant, hogy nyomozza ki, mi történt valójában, mivel meg van róla győződve, hogy nem öngyilkosság történt, hanem Lulát meggyilkolták, valaki kilökte őt az ablakon.

A nyomozó éppen élete kálváriájának legalján van, az anyagi helyzetével együtt. Magánéleti problémák miatt az irodájában tölti az éjszakákat egy kinyitható ágyon. Ha mindez nem lenne elég, egy állásközvetítő cég még egy kéretlen titkárnőt is a nyakára küld, akit végképp nem tud kifizetni, meg egyáltalán, hagyja őt mindenki békén!

Az szinte pillanatok alatt kiderül, hogy Robinnal egy hullámhosszon vannak, bár mindketten tartják eleinte a két lépés távolságot. Nem tart ez sokáig, mert mindkettőnek szüksége van a másikra. A nyomozónak jól jön a lány diszkréciója, maximalizmusa, kedvessége, a lány pedig mindig is ilyen kalandokra vágyott, még akkor is, ha százszor jobban fizető állásokat ajánlanak neki.

Közösen erednek nyomába az állítólagos tettesnek, percről percre gyűjtik az újabb információkat. Rengeteg szereplő bejön a képbe, potenciálisan sokuknak lehetett oka, hogy a lány halálát kívánják.

Maga a bűntény(?), a nyomozás nem is annyira lényeges vagy izgalmas, inkább az odavezető út, ahogy lassan kibontakozik az apró részletek által a történet. Az egyszerű krimiből kinőnek a tökéletes karakterábrázolások, érzékletes helyzetleírások.

Nem is titkolt szándék, hogy erre a két emberre lett írva ez a történet. Nagyon szerettem ennek a két teljesen más karakterű embernek a közös munkáját. Ahogy kiegészítették egymást, pedig erre a lehetőségre gondolt volna az ember a legkevésbé.

Azért azt gondolom, nem kell leírni, kit takar a szerzői álnév?! :D Teljesen el tudtam vonatkoztatni, olyan, mintha nem is ugyanaz írta volna a kettőt. És ez nem értékítélet, teljesen más a kettő.

Misztikus történet egy anyáról és lányáról, akiket nagyon sokáig elkerül a boldogság. Nagyon szomorú történet az övék, mert nem elég, hogy a körülmények mind ellenük játszanak, a hatéves kislánynál fokozottan jönnek elő a trauma által okozott következmények.

Annát férje, Toby cserben hagyja, magukra maradnak a kislánnyal, Avával. Ez a helyzet önmagában sem könnyű senkinek sem.

Annánál ez azért is szörnyű, mert gyermekkora is hasonló nélkülözéssel, boldogtalan évekkel telt, így nagyon erőt sem tud meríteni a múltból, de a súlyosabbnak tűnő megpróbáltatást Ava éli át, aki védekezésül némaságba burkolózik.

Pár nap múlva ugyan újból elkezd beszélni, de azok mind, egytől-egyig furcsaságok. Eleve az anyját keresi, aki mindvégig mellette van, utána pedig egy Fóka nevezetű helyről kezd beszélni olyan módon, mintha tökéletesen ismerné azt a helyzet, járt volna már ott. Teljesen valóságos helyszínnek tűnik, de igazából a valóságban nem ismerheti azt a helyet. Anna a sokkhatásnak tudja be, de így is mindenképp ijesztő. Persze az sem nyugtatja meg Annát, hogy egy idő után kiderül, hogy amikor az anyját keresi a kislány, nem róla beszél, hanem az "igazi" anyjáról...

Na itt azért én beparáztam, sosem bírtam a horrort! :D

Addig fokozódik mindkettejükben a nyugtalanság, hogy Anna tudja, addig nem áll helyre a rend, amíg fel nem keresik ezt a Fóka nevezetű helyet, legyen az bárhol.

Amikor eljutnak erre a képzelődésnek hitt helyre, tovább játszódik a kislány fantáziavilága, bár egyre erősebben. Vízi világ veszi őket körül ezen a gyönyörű skót szigeten, ahol szép lassan egyre több mozaikdarabka kerül elő.

Elkezdődik egy folyamat, amely alatt mindkettejük egyre inkább próbálja feldolgozni a régmúlt történteket. Nem könnyű egyikőjük dolga sem, de muszáj keresztülmenniük ezen az úton.

Anna sivár, szeretet nélküli gyermekkora arra mindenképp "jó", hogy most minden erejét összeszedje, hogy csak kislányára koncentráljon, próbálják megtalálni a gyógyulás, lelki béke útját. Ha egyáltalán erre van szükség...

Fogalmam sincs, mit tennék hasonló helyzetben. Az tuti, hogy a frász jönne rám, de nyilván megpróbálnék én is előbb-utóbb a mélyére ásni, mi miért történik.

3/5

Hű, igazi hullámvasúton ültem, amelynek azt sem tudtam, hol az eleje, hol a vége. Elindult ugyanis valahonnan a történet, és ekkor még kényelmesen ültem a hintaszékemben, fantasztikusan éreztem magam, tudtam, hogy nagyon jó könyvet találtam. De aztán, ahogy egyre inkább haladtunk előre (illetve időben visszafelé) a történetben, fokozatosan fészkelődni kezdtem, hogy várjunk csak, mi lesz ebből, hová jutunk!?

 

Szeretem a kiszámíthatatlan történeteket, amikor jól meg tudnak lepni. Így volt ez most is.

 

Szóval belecsöppennünk ugyan egy tragédiába, de mégis valami végtelen békességet érzünk, mert egy idős pár békés, szeretetteli kapcsolatába helyezkedhetünk bele, jó pár évtizeddel a hátuk mögött. És bár a tragédia beárnyékolja a történet elejét, ahogy minél jobban megismerjük a szereplőket, kezdjük megérteni a miérteket. Legalábbis próbálkozunk.

 

Mindvégig érezteti velünk a szerző, hogy valami óriási titok lappang a háttérben, de bevallom, bennem fel sem merült a lehetőségek között az, ami a múltban történt.

 

A két főszereplő Robert és Emily, akiknek nagyon régre nyúlik vissza megismerkedésük. Az ő történetüket, de még milyen történetüket ismerhetjük meg a regényben. Olyan viszontagságokon mennek át, amelyeket nem élhet túl semmilyen kapcsolat, csak akkor, ha olyan mérhetetlenül szeretik egymást, hogy akár a halálba is rohannának a másikért. Kettejük kapcsolata pont ilyen. És bár hihetetlen, szinte feldolgozhatatlan dolgok történnek kapcsolatukban, az ő esetükben a szerelem győz. Persze ennek nem kicsi az ára, de ha a halált vállalnák a másikért, akkor egy kis szenvedés bele kell, hogy férjen.

 

Persze az izgalom, és a nem várt befejezés kellemes volt, nekem az egész elég életszerűtlennek tűnt, nehezen tudtam beleképzelni magam az adott szituációba. Szerintem én hanyatt homlok menekülnék az ilyen helyzetek elől. De ez a két ember mégis megtalálta valahogy a saját maga boldogságát, és ez így volt jól.

Bár alig hagytuk még el az év felét, bizton állíthatom, hogy talán az év könyve lesz az olvasmányaim között. Még annak ellenére is, hogy rettentő sok ellentmondást generált bennem.

 

Én nem gondolnám, hogy mindig ez van! Rengetegféleképpen történhetnek a dolgok, az elfogadás, a szeretet, az élet. De így a legritkább esetben látom.

 

Mit teszel, ha van egy gyönyörű családod, öt fantasztikus fiad, és szép lassan kiderül, hogy a legkisebbel valami nem stimmel? Persze tudják a szülők, hogy majd' belegebedtek, hogy lányuk szülessen, mindenféle praktikákra képesek voltak, hogy befolyásolják a természet rendjét, biológiailag mégis fiút hozott a gólya. Claude viszont a legapróbb mértékig sem érzi magát fiúnak.

 

Ez a család valami hihetetlen, egy csoda! A szeretet nem ünnepek alkalmával jelenik meg, hanem az egész létezésüket átitatja. Minden irányba működik, a szülők között és a gyerekek között is. De ez vajon elég? Ez a világ - legyen bármely földrészról szó - nem az elfogadásáról, toleranciájáról híres.

 

Őket sem kíméli a környezet, és egyre inkább másról sem szólnak a napjaik, csak a túlélésről, megoldás kereséséről, menekülésről, a boldogság kereséséről. Vannak mélypontok, de alapvetően azt gondolom, nagyon boldogok, mert egymás támaszai. Mind, egytől egyig. Pedig vannak ebben a családban kőkemény kamasz fiúk is, akikről azt gondoltam volna, hogy beállnak az ellenség táborába, csakhogy megőrizzék a méltóságukat társaik előtt. De hihetetlen, irigylésre méltó módon mindig ott vannak Claude mellett, és sokszor humorral zrikálják, de legfőképp bástyaként védik.

 

Nem irigyeltem ezt a családot, mégis jó lett volna köztük lenni.

 

Az elején írtam, hogy nagyon sok ellentmondás dolgozott bennem. Alapvető elveim, álláspontom van akár a homoszexualitással, akár a transzneműséggel kapcsolatban. Sosem aláznék meg embert azért, mert más bármilyen szempontból - legyen az vallás, szexuális orientáció, bőrszín, akármi -, de nem fogadom el normális állapotnak. Ettől függetlenül ez a könyv annyira szépen, kíméletesen, szeretettel telve mutatja be ezt a helyzetet, főként a család oldaláról, hogy nem lehetett nem elfogadóbbá válni.

 

A kialakult állapot ellenére ez a család tökéletesen helytállt! Szeretnék így szeretni!

 

5/5

O'Ferrelltől ezt olvastam legutóbb, és ott sem csalódtam. Ahogy most sem!

Fantasztikus családregény egy ír családról, akik küzdenek a hőhullámmal az 1976-os londoni hőségben. Teljesen átlagos emberek, hétköznapok, mégis egyből beleveszünk az első oldalak után.

Tehát belecsöppenünk ennek az átlagosnak tűnő családnak az életébe, ahol tulajdonképpen nem történik semmi extra. Mindenkinek megvan a maga kis titka, mindennapos, unalmas, kevésbé unalmas történései, de ennyi.

Amikor azonban Robert, a családfő minden előzmény nélkül eltűnik, a család kénytelen feladni egy időre a saját kis megszokott életét, egybegyűlni, és akciótervet készíteni, hogyan találják meg a férfit.

Tehát a testvérek ismét összejönnek a hajdani családi fészekben, és kezdetét veszi a múlt boncolása, sérelmek mélyről való elbányászása. Hárman vannak, mindhárman teljesen különböző karakterek. 

Michael Francis házassága romokban hever, maga sem tudja, mit hoz számára a jövő. Monicának sem fenékig tejfel az élete. Férjével és nevelt gyermekeivel nehezen találja meg a hangot, valamiféle mártírként, kívülállóként tengeti napjait abban a "családban". Boldognak semmiképp nem nevezhető ő sem. És a harmadik, legkisebb lánytestvér, Aoife, a család feketebáránya, aki születésétől fogva megbontotta a harmóniát a családban, na hát nála is lenne mit rendbe hozni. Bár talán még ő a legfelszabadultabb, legmegnyugtatóbb jellem az egész bagázsban. Hiába megy ellene minden elvárásnak, mégis szimpatikus, hogy kitart ezek mellett. Nem mellesleg magas intelligenciája ellenére majdhogynem analfabéta.

Természetesen a fő cél, megtalálni Robertet, de itt sokkal fontosabb dolgok is történnek. O'Ferrell szép lassan bontogatja le a héjakat a szereplők karakteréről, egyre mélyebbre ásunk a jellemek tekintetében. És ezt nagyon érdekesen, izgalmasan csinálja!

Nagyon-nagyon tudtam szeretni Michael Francis-t és Aoife-t is, és nagyon tudtam utálni Monicát. Nagyon kifinomultan irányítja az érzelmeket, a szálakat, nem is sejtjük, milyen folyamatok zajlanak, csak a végeredménynél kapkodjuk a fejünket.

Olyan az egész, mint egy jó kis terápia, a szereplőknek és nekünk is. Szépen vezet rá mindenkit arra, hogy a jelen tökéletes letükröződése a múltnak. Éppen ezért is fontos, hogy feltárják a múltat. Mindegyikük, mert mindenkinél akadnak elvarratlan szálak. És a végére szép lassan összeáll az összes mozaikdarabka.

Nagy könnyedséggel, olvasmányosan ír, legyen az humor vagy mélyszántású történet. Árad könyveiből a profizmus és az írás szeretete.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer Nora Robertset fogok olvasni, pláne nem ilyen gigantikus méretűt. :D

Többen próbáltak meggyőzni az ismeretségi körömből, hogy próbáljam már ki, nagyon jó, és amitől félek, az nem úgy van. :)

Mondjuk úgy volt, de tisztességtelen lenne részemről, ha emiatt lehúznám.

Aki eddig is szerette a nagyon (túlontúl) romantikus történeteket, kifejezetten szereti, ha a szerző minden elképzelhető mértékben elrugaszkodik a talajtól, akkor ez továbbra is szuper kis könyv lesz. Én nagyon szeretem a romantikus történeteket, képes vagyok telebőgni egy százas zsepit, de ez kb. az én határaimat harmincszorosan lépte túl. :)

Na, a történetről...

Főszereplőnk Bodine, aki egy farmot vezet népes családjával karöltve. Sokan vannak nagyon, mégis ő a leghatározottabb közöttük. A lány fiatal, szép, tehetséges, tökéletes.

Sokan vannak, mégsem elegen! Egy családtag nagyon hiányzik. Bodine nagynénje, Alice. Évtizedekkel ezelőtt egy jeles napon veszett nyoma, senki nem tudja, merre vitte sorsa. Annak idején viharosan, botrányosan távozott, családja hiába várta vissza, sosem jött. Nem sokat beszélnek róla egymás között, csak nagy ritkán, akkor is harag tombol minden érintettben.

Sok idejük nincs is a hosszú évekkel ezelőtt történtekre emlékezni, hiszen a farm minden erejüket, idejüket felemészti. Folyamatosan rengeteg a munka, de a lány és családja ezt nagyon élvezi.

Szerelmek szövődnek, tervek kovácsolódnak nap mint nap, mindenki nagyon boldog. De az egyik napon holttestet találnak, ráadásul egy közeli ismerősét. Felbolydul a farmon élők élete, hiszen eddig minden olyan fantasztikus volt.

A rendőrség tehetetlen, szinte semmi nyom nem áll a rendelkezésükre. Az emberek még inkább összefognak, de ez sem vezet eredményre. Aztán még egy holttest...

Az egyértelmű, hogy valahol a közelben van a tettes, de senki nem tudja a másikról elképzelni ezeket a szörnyűségeket.

Aztán eljön az a nap is, amikor még inkább felzavarja egy váratlan esemény a nyugalmat.

A múlt felidézése mindenkiben megmozgat valami addig láthatatlan szálat. Minden szereplő átértékeli az életét, és akként éli tovább.

Aki szereti a naplementéket, a lovakat, a western hangulatot, semmiképp ne hagyja ki!

Annak ellenére, hogy Shriver rajongó vagyok, ez most nem az én könyvem volt, és még így is faltam.

Nem titkolom, nem voltam sosem megáldva a matematika rejtelmeinek mély értelmezésének készségével, így a közgazdaságtan is elég messze áll tőlem. Mégis nagyon jó érzés volt olvasni az agyafúrt mondatokat, csűrés-csavarását a logikának.

A nem túl távoli jövő Amerikájában vagyunk, ahol óriási változások történtek. A 2008-as gazdasági világválság semmi ahhoz képest, ami sújtja épp a kontinenst. Teljesen átalakulnak az erőviszonyok, magántulajdon már nem nagyon létezik. Amerika összeomlik.

A középosztálybeli Mandible család történetén, tagjain keresztül élhetjük át ezeket a hatalmas változásokat. Reakciók, ellenreakciók részesei vagyunk, és próbálunk mi is túlélni. Közgazdasági, pénzügyi fejtegetések kereszttüzében a család tagjai között zajló, szatíraként is működő párbeszédek tanúi lehetünk.

A közepe felé próbáltam magam nyugtatgatni, hogy jó, jó, ez egy fikció, ne tojj be! De egyre inkább belemerültem, egyre inkább az a velős kérdés merült fel bennem, hogy miért ne? Nem tudtam eldönteni a végén, hogy barackot kaptam-e a fejemre vagy jól fejbe vertek?

Tűpontosan operál a szereplőkkel, aprólékosan dolgozza ki az egész történetet, az első vonástól az utolsóig. Ez abszolút jellemző Shriverre. Apró darabokra szedi a családi, a társadalmi kapcsolatokat, vonatkozásokat. Okosnak éreztem magam ettől a könyvtől, még ha sok minden nem is volt tiszta. :-)

Kíméletlenül elgondolkodtat a könyv, nem hagyja, hogy nyugton becsukjuk az utolsó oldal után. Szerintem akár értette az ember, akár nem minden szavát, akkor is fel kell, hogy merüljenek kérdések, muszáj, hogy megmoccanjon az emberben valami ott belül, hogy vajon jó úton haladunk-e?! 

Shriver sosem unalmas, sőt! Viszont a közgazdasághoz vonzódó olvasóknak egyenesen kötelező, valódi csemege!

Kevin Pearce viharos gyorsasággal hagyja el Boston külvárosát, a lepukkant Brightont. Hátra sem nézve távozik, ott hagyva barátját is, Bobby Scalest, akivel épp egy szörnyű bűncselekményt követtek el.

Évtizedek telnek el, Kevin már a Boston Globe Pulitzer díjjal is elismert újságírója, amikor is eredeti szándékaival teljesen ellentétesen visszafelé tart a rettegett város felé.

Bobby bajban van, egy kegyetlen sorozatgyilkosság fő gyanúsítottja. Muszáj visszatérnie, saját maga és a másik férfi érdekében is. Ráadásul meg is akarja védeni, tisztára akarja mosni barátját.

A történet középpontjában a két ír fiú kapcsolata, barátsága áll. Meghatározó és borítékolható volt mindkettejük sorsa, attól függően, ki maradt, ki ment. Az egyiknek sikerült, a másiknak nem!

Visszatérése után Kevin konstatálja, hogy misem változott. Ugyanaz a bűnös város, ugyanazok a fásult, többnyire bűnözésből élő lakosok, nincs kilátás semmire, és sajnos határok sem.

Kellemes lassúsággal halad előre a történet, szinte felkészít, pihentet minket, hogy be tudjuk fogadni, amikor viharos sebességre kapcsolnak az események.

Döbbenetes feszültséggel van teli az egész könyv, mindvégig kiélezett, tapintható az elektromosság. A végén pedig még rá is csavar egyet Harvey. Rendkívül komor a történet, a nap szinte egy pillanatra sem bújik elő a felhők közül, de ez szinte mellékes!

Számolni sem tudom már, az évek alatt hányszor néztem végig a Szívek szállodájának teljes évadát. Mindig hagyok egy kis szünetet, aztán visszatérek. :-) Most is épp a közepén járok, ajándék az az egy óra esténként, ha jut rá idő. Nyilván a fantasztikus filmgyártásnak, az alkotóknak is nagy szerepük van benne, de úgy gondolom, itt elsősorban a szereplők, a főszereplő viszi el a bulit a hátán.

Ezért is örültem már az első könyvnek is, ami a privát életéről szólt. Kíváncsi voltam, mennyiben más a valódi a filmvászonhoz képest. Szerintem olyan sokban nem, így még hitelesebb számomra a nő.

Továbbra is rendkívül érdekes, pezsgő egyéniségnek tartom. Privát élete sem szűkölködik izgalmasabbnál izgalmasabb helyzetekkel, legyen szó akár a pályájáról, akár a magánéletéről. Mindenhol rezeg, zsong körülötte a levegő, az optimizmusa pedig töretlen.

Míg az első könyvben Franny bőrébe bújva avat be minket a magánéletébe, itt már nyíltan vállalja, hogy mindazok, amik le vannak írva a könyvben, vele történtek meg. Azt nem gondolom, hogy bárki feltételezi, hogy ezeknek a sztároknak fenékig tejfel az életük, és minden egy csettintésre hullott az ölükbe, mégis érdekes ilyen módon is szembesülni azzal, hogy a legtöbben legalábbis ugyanúgy megküzdenek a sikerért, sokszor vállalva a kemény nélkülözést is.

Lauren felvállalja élete nehézségeit is, párkapcsolatai kudarcát teljes nyíltsággal tárja elénk. Izgi kulisszatitkokba avat be minket, ami most különösen érdekessé teszi az egyes epizódok nézését. Bennfentesnek érzem magam attól, amiket megosztott a könyvén keresztül. :-)

Sok szó esik ebben a kötetben a Vásott szülőkről is, aminek szintén főszereplője. Eddig ez kimaradt az életemből, de feltétlenül pótlom, amint végzek a másikkal. De annyira nem volt kérdéses számomra egy percig sem, hogy melyik a kedvence. :-)

Továbbra is egyértelmű, hogy nem ő találta meg Lorelai szerepét, hanem egyenesen neki íródott. Tökéletes az összhang!