Most már lassacskán elmondható, hogy rajongó vagyok, mivel hála ennek a jó kis kiadónak, szárnyai alá vették Hislop könyveit, és nem késlekednek sosem az újabbak kiadásával. Magyarországon ez a harmadik kötet az írónőtől, és az első kettő (A sziget, Hazatérés) is teljesen elvarázsolt. Annak ellenére, hogy én nem nagyon szeretem a túlzott szentimentalizmust, és kissé mindhárom könyv az, valahogy mégsem zavart, sőt, jól kezelte(m).

Ahogy A sziget esetében, itt is visszatérünk Görögországba. Ez a történet is eléggé megrendítő volt, nem nagyon lehet szívszorítás nélkül olvasni. Benne van a veszteség, a háború, a gyűlölet, de szerencsére a tanulság is.

A történet 2007-ben kezdődik, amikor egy nyugdíjas pár unokája kérdezgeti őket a múltról. Ők pedig mesélni kezdenek és egészen visszakanyarodnak 1917-ig Theszalonikibe, amikor és ahol egy hatalmas tűz porig rombolja a várost. A legtöbb embernek mindene odavész, de az egyik leggazdagabb kereskedőnek épp ezen a napon születik meg a fia, Dimitri, aki az egyik főszereplője a történetnek.

A másik főszereplő egy kislány, aki 5 évvel később Kis-Ázsiából menekül a török hadsereg elől. Ő Katerina, aki menekülés közben elveszíti édesanyját és testvérét. Egy idegen asszonnyal száll be a mentőcsónakba, amely Theszalonikibe viszi őket, egészen máshová, mint a családját. Katerina persze nem felejti őket, mindent megpróbálnak, hogy újra egyesülni tudjanak. Ahogy telik az idő a szigeten, ráébred, hogy nincs más választása, mint valahogy beilleszkedni, amelyben nagyrészt a befogadó családja segít neki. Talpraesett, ügyes lány, akinek kézügyességére hamar fény derül. A szegénység az alapvető jellemzője az emberek életének, így minden szorgos, ügyes kézre szükség van. No meg az összetartásra, abból pedig nincs hiány.

Dimitri szülei bár rendkívül jómódúak, a házuk is odaveszett a tűzvésznél, így a szegény negyedbe telepíti át fiát és feleségét, amíg az új rezidencia felépül. Másrészt kényelmesebb is így neki, mivel önmagán kívül más nem érdekli, örül, ha nem kell családi életet élnie. Mit ad a sors? Ugyanabban az utcában, sőt szomszédként élnek egymás mellett Katerináékkal, így a gyerekek egész hamar összebarátkoznak, kapcsolatuk különleges, ragaszkodó.

Évekkel később, amikor visszaköltöznek új házukba, a kapcsolattartás nehézkesebb, mert a borzalmas természetű férj minden lehetséges módon akadályozza azt. Mivel a család nagyrészt varrásból él, Dimitri édesanyja, Olga pedig előkelőségének köszönhetően megengedheti magának, hogy minden alkalomra új ruhát varrasson, gyakori vendégek a gazdag háznál, bár a családfő nem sejti, milyen szálak fűzik őket egymáshoz.

Évtizedeken ível át a történet, közben a gyermekekből kamaszok, aztán felnőttek lesznek, útjuk pedig nagyon szövevényes. Mindeközben megismerhetjük Theszaloniki történelmi, politikai, gazdasági hátterét.  A végén pedig megtudhatjuk kik a nagyszülők, ki az unoka, hogyan kerültek oda, ahova. Jól érzékeltette az írónő a helyszíneket, fényeket, képeket, mintha én is ott járkáltam volna a mezítláb a szigeten.

Nagyon jó küldetése van a könyvnek, hiszen a romantikus szerelmi szálon túl a népek, különböző vallások hiábavaló harcáról is szól, illetve annak ki nem mondott elítéléséről.

És ismét egy elmaradás pótlása klasszikusok tekintetében. Egy cseppel kevesebb lett az óceánban. :D

Denise egy fiatal francia vidéki lány, aki szerencsét próbálni érkezik Párizsba két testvérével. Bízik abban, hogy rég nem látott, szabászattal foglalkozó rokonaik jó szívvel fogadják, munkát adnak neki, amiből eltarthatja testvéreit. Számításai azonban nem jönnek be, mivel ők is épphogy oda tudják varázsolni a mindennapi kenyerüket az asztalra. A fiatal lánynak sürgősen megoldást, leginkább munkát kell találnia. A kiskereskedelem haldoklik és ez leginkább az újkeletű, impozáns nagyáruháznak "köszönhető", a Hölgyek Örömének, amelyet Octave Mouret alapított, aki egyrészről rendkívül jó üzletemberként meglátja a benne rejlő lehetőségeket, másrészről kíméletlenül tapossa el a családi vállalkozásokat. A vélemények megoszlanak, nyilván mindenki a saját érdekét nézi, de kétségtelen, hogy a vásárlók inkább betérnek a nagy áruházba, amelyben egyszerre mindent megkapnak, ráadásul árban sem vehetik fel a versenyt a kiskereskedők a Hölgyek Öröme nyújtotta kínálattal.

Denise is egyik csodálatból a másikba esik az áruház láttán, és bármennyire is tudja, hogy megbántja ezzel rokonait, elszegődik alkalmazottnak a rivális óriásvállalathoz. A kezdet nagyon nehéz, hiszen a divat az alkalmazottakat is megfertőzte, hozzájuk képest a lány csak egy toprongyos, vidéki kis fruska, aki mindenképpen kilóg a sorból. Attól pedig még rosszabb lesz a helyzete, hogy a fiatal, jóképű főnök is szemet vet rá, mint ahogy szinte minden nőre a környezetében. De talán most más a helyzet, ez a lány nem adja olyan könnyen magát.

Rendkívüli társadalom-, illetve korrajzot szemléltet Zola igen realisztikus módon. Valahol vicces, mégis szörnyű érzés volt olvasni azokról az asszonyokról, akiknek csak a ruha volt a minden, egy árleárazásnál képesek voltak eszüket veszteni. Még ismerős is volt...

"A vásárló hölgyek fulladoztak, arcuk sápadt volt, szemük ragyogott. Mintha az áruház minden csábítása itt egyesült volna egy végső kísértésben, mintha itt lett volna a bukás rejtett hálószobája, az az elveszejtő zug, ahol a legerősebbek is elbuknak. A kezek belemerültek a felhalmozott csipkékbe, és megittasultan remegtek."

A lány teljesen kirí ezekből a pénzhajhász, édek-ellenérdek küzdelemmel átitatott mindennapokból, de szerencsére kemény fából faragták, egyenes derékkal áll, aki talán képes egy tékozló lelket megmenteni.

Zola is kellemes csalódás volt számomra, nem mintha meg tudnám magyarázni, miért kezdek bele ilyen nehezen a klasszikusokba. A végén mindig nagyon kellemesen csalódok!

4,5/5

Ez a könyv kihozott az olvasási válságomból, hiszen tele van szenvedéllyel, amelybe nyakig merültem. :)

Nos hát, megvolt az első találkozásom Hemigway úrral. Merthogy eddig elkerültük egymást igencsak. Mondjuk eléggé egyoldalú képet kaptam róla, hiszen első felesége szemszögéből láthatjuk azt a jó pár évet, amit együtt töltöttek, de úgy hiszem, ez a kép elég hiteles.

Én nem is tudom, mit gondoljak erről az emberről. Gyűlöljem vagy beleszeressek? :D Azt hiszem, az igazi viharos érzelmek valahol itt kezdődnek, és a könyv végére rájöttem, hogy el kell vonatkoztatnom egy átlagember életétől, mivel ő aztán abszolút művészléleknek nevezhető, akinek a hangulata percenként ingadozik egy olyan széles skálán, amely perifériákon a hétköznapi emberek nem is jártak sosem. És talán pont egy ilyen feleség kellett neki kezdésnek, aki ezt bambán tűri, odaadó szerelmével támogatja ezt a ... hú, nem is tudom, minek nevezzem ... férfit. :D Nem árulok zsákbamacskát, nem lövök le poént azzal, hogy első feleség, hiszen ez a címből is kiderül, és ha már így állunk, akkor leírom, hogy négy is volt neki. Velük majd később foglalkozom. :D

Hadley Richardson egy 28 éves, a boldogságról már épp lemondó "fiatalka" hölgy, aki 1920-ban Chicagóban ismerkedik meg Ernest Hemingwayjel. Ha létezik két tökéletesen ellentétes vehemenciájú, hátterű ember, na akkor ők azok! Hadley minden baráti figyelmeztetés ellenére szerelembe esik ezzel a khm... csődörrel, és rövid udvarlás után össze is házasodnak, aztán már egy hajón kapják magukat Párizs felé, amely város mindvégig központi szerepet tölt be házasságuk alatt.

Házasságuk példaértékű az erkölcsi szinten igencsak rogyadozó lábakon álló párizsi kávéházi életben. Nem kisebb művészekkel partiznak esténként, mint Gertrude Stein, Ezra Pound, F. Scott és Zelda Fitzgerald, és mindenhol dúl a vihar, csak az ő kapcsolatuk szolgál béke szigeteként. De mekkora esélye van egy önbizalomban nem bővelkedő, visszahúzódó lánynak és az ő magabiztos, kissé harsány, exhibicionista férjének abban a Párizsban, ahol a monogámia kihalt, mindent megfertőznek a beteges kapcsolatok, és még mintha a művészet is ebben a melegágyban érezné jól magát. Ernestnek pedig főleg ez számít, életét feltette írói munkássága építésére. Ezért képes lemenni a pokolba, utána pedig egyenesen felszállni a mennybe.

Hadley pedig csakis férjéért él, teljesen aláveti magát mindenféle hangulatának, igényének. Nem tudtam eldönteni, hogy szimpatikus-e ez a nő vagy sem. Egyrészről nagyon sajnáltam, hiszen tele volt sérülésekkel, kishitűséggel, és nagyon nagy erő kell, hogy egy ilyen ember mellett labdába rúgjon az ember individuma. Leginkább azt éreztem, hogy nem is létezik Hadley, csak papíron. Máskor pedig pont azon dühöngtem magamban, hogy miért nem csap oda az asztalra, amikor egy másik nő befekszik melléjük az ágyba, csak mert a nagyságos úr úgy kívánja.

Hemingway? Nem is tudom. Nyilvánvalóan rendkívül karizmatikus személyiség, akit lehet szeretni, gyűlölni, és ezeknek az érzelmeknek a széles skáláját felvonultatni, de közömbösnek maradni iránta, azt nem!

(http://www.konyv7.hu/index.php?menuId=222&articleId=4012&action=article)

Egyértelmű, hogy az életrajzi ihletésű könyveket is keresni fogom, hogy még többet tudjak meg az életéről, művészetéről, de itt az ideje elővenni a regényeit is, mert elég nagy lemaradásban vagyok.

4,5/5

Azt kaptam, amit vártam. Schäffer Erzsébet könyvei után mindig mélyen elgondolkodom az életemről, illetve arról mennyi mindent nem csináltam még. Nem feltétlenül olyan dolgokra gondolok, amikről a könyveiben szó van, hanem hogy a saját életutamat megtaláltam-e vajon? Nyilvánvalóan nem, ezért pozitív értelemben irigykedéssel olvastam az alábbi kötetben szereplő emberek életútját is. Tényleg mindenképpen pozitívnak mondanám ezt az irigységet, mert nagyon jótékony érzés ez, hiszen ösztönöz, hogy jobb ember legyek, keressem a helyes utat, vagy csak egyszerűen hagyjak fel a görcsöléseimmel.

Ebben a könyvben az egyik kedvenc írónőm most nem önmagával vetett számot, hanem más emberek életébe engedett bepillantást nyújtani. Van köztük híresség, de ez nem volt feltétel a részvételhez. Kincsembereknek nevezi őket, akiket példaképnek lehet választani nyugodtan. Kit ezért, kit azért. Nem sorolnám fel a könyvben szereplő személyeket, mert sokan vannak, de akár egy-egy ember életmeséjét egy-egy estére is be lehet osztani, garantáltan nyugodtabban alszik utána az ember. :)

Sok szereplő élete nagyon távolinak tűnik az egyszerű polgárétól, mégis nagyon közelinek érezzük magunkhoz, és én szívesen ott lettem volna akkor is, amikor ezeket a meséket hallgatta, lejegyezte az írónő.

A könyv üzenete azt hiszem az egyszerű életforma, ami persze nem zárja ki a nagyszerűséget, nem feltétele, hogy nagy dolgokat vigyünk véghez. Csak éljünk nem hivalkodóan, másokat eltiporva, hanem csak úgy egyszerűen. Szeretnék kincsember lenni, de olyan távol vagyok tőle.

"Amit nézel, azzá leszel!"

4,5/5