A főszereplő egy fiatal idegenvezető lány, aki többek között Görögországba kalauzol turistákat. Egy gondtalanul töltött napon bekopogtat hozzá a görög hatóság, és minden indok nélkül letartóztatják.

Hónapokig magyarázat, tájékoztatás nélkül marad. Annyit sikerül megtudnia, hogy valószínűleg apja üzleti partnerével történt szerződésbeli félreértés miatt verték rá a balhét.

A történet lényege igazából abban áll, miként éli meg a lány az igazságtalanul történő meghurcolás napjait?

Régóta írással szeretett volna foglalkozni, így adódik az alkalom, hogy megfigyelje a bentlakók életét, barátságokat kössön, tanulmányozzon.

Sok személyes kérdésem volt a történettel kapcsolatban. Először is, egyszerűen hihetetlen, hogy ilyen a XX. században megtörténhet. Ez persze nyilván nem jelenti azt, hogy nem történhetett meg. Több szereplő, akikre egy pillanatra fényt vetített a szerző, azonnal vissza is vonultak az árnyékba, eltűntek. Pedig kíváncsi lettem volna rájuk a későbbiekben. Kissé idillikusnak tűnt számomra a bent töltött napok légköre, pedig próbálja ecsetelni a borzalmakat. Valahogy nem sikerült egyáltalán belehelyezkednem a történetbe.

Mindig nehezebben mondok véleményt, amikor személyes történetet vet papírra valaki, hiszen számára ez nyilván szinte létkérdés, a legbensőbb titkait, élményeit, borzalmait osztja meg velünk. De muszáj, ha már egyszer belevágtam.

Kissé vontatott volt számomra a történet, urambocsá' erőltetett. Nagyon sok felesleges mondatot, kifejezést találtam benne. Egy picivel több humort is elviseltem volna. Ettől függetlenül érződik az írás szeretete, magát az írónőt is kedveltem mindvégig. Hiszen ez vele történt meg, saját élmény!

A borító nagyon tetszik!

A könyv megszerzése és elolvasása között 2-3 hét telt el. Ez alatt az idő alatt naponta többször vettem a kezembe, csodáltam, forgattam, szagolgattam. Éreztem, hogy értéket tartok a kezemben. Nem csalódtam!

Maddalena és Chiaretta testvérek. Pici gyermekként az anyjuk elhelyezi őket a híres Ospedale della Pieta árvaház lépcsőjén, ami másrészt Velence igen híres zeneiskolája is. Itt nagyjából "rendeződik" is a leányok sorsa. Az elején azt hittem, hogy "Jane Eyre-szerű" hányattatás kezdődik mindkettőjük életében. A könyv hangulata is errefelé vitt el az elején (ami azért nem feltétlenül lenne baj...) De nem!

Az első évek a szárnypróbálgatásról szólnak. Keresik a helyüket a zeneiskola falain belül.

Kettőjük közül Chiaretta, a kisebbik a tűzrőlpattant, rózsás arcú, nagy terveket szövő, álmodozó, míg Maddalena a megfontolt, komolyabb, visszafogottabb leány.

Míg Chiaretta az éneklésben, addig Maddalena a zenélésben találja meg a boldogságát. Felnőtté válásuk sok változást hoz mindkettejük életében, bár a szoros kapocs mindvégig megmarad. Chiaretta elismert tagjává válik a kórusnak, az idősebbik testvér pedig a hegedűjátékban nyújt kiválót. Olyannyira kiválót, hogy Vivaldi is tanítványává fogadja, legfőbb múzsájának tekinti.

Mindketten nélkülözhetetlen alappilléreivé válnak a zeneiskolának. Nagy változást hoz, hogy Chiaretta életében, mint azt a természetéből, temperamentumából az elejétől sejteni lehet, beköszönt a szerelem. Döntenie kell az éneklés, illetve a férjhezmenetel között. Az utóbbit választja, míg nővére Vivaldival létrejött, igen nehezen behatárolható kapcsolatának és persze a zenének szenteli az életét.

Ennél többet a történetből nem merek elárulni, el kell olvasni. Azt hiszem, inkább szentimentálisabb érzetű olvasóknak ajánlom. Nekik mindenképp megéri!

A szerző jegyzetét elolvasva kiderült, hogy nagyon sok valóságtartalma van a könyvnek, mint ahogy a képzelet is nagy szerepet játszik. Mindenképp felkelti az ember érdeklődését, hogy mélyebben utánanézzen. Részletes, igényes szószedet található a latin kifejezésekből és nem utolsósorban a könyvben található zenék listáját is megtalálhatjuk a könyv végén.

Egy ismerősöm csajos könyvként jellemezte az írást. Igen, tényleg az, de gyönyörűen, igényesen megírt csajos könyv. Nagyon szépen van felépítve az egész könyv, a karakterek szépen ki vannak dolgozva benne. Nagyon szép könyv!

Két napja tök laza vagyok! :-) Egyébként mindig rágódom mindenen, semmi nem megy egyszerűen nálam. Úgy látszik, mostanában sorban "okítós" könyvek kerülnek a kezembe. Nem is baj! Szóval, nagyon klassz lazán felfogni a világot! Bárcsak tartós lenne!!! Ezt most egyelőre a könyvnek köszönhetem, a többi az én dolgom...

Garance és két testvére, Simon és Lola útban vannak egy esküvőre. Bár odaérnek, de a hátuk közepére sem kívánják az ottlétet. Elhatározzák, hogy meglátogatják Vincentet, a negyedik testvért, aki egy kastélyban dolgozik.

A négy testvér felhőtlenül boldog napot tölt el együtt. Felidézik gyermekkoruk legszebb éveit, csínytevéseiket, örömüket, bánatukat.

Mind a négyüknek megvan a saját maga "baja". Egyikőjüknek sincs maradéktalanul rendben az élete. (Kinek van???) A testvéri összetartozás náluk nagyon erős, a szabadságvágy szintúgy. Bár nagyon különbözőek, mégis "nagyon testvérek".

Olyan sok minden a kiruccanás alatt nem történik, egyszerűen csak bóklásznak, együtt vannak. Belül történnek mind a négyükben a fontos dolgok.

A könyv olvasása közben azonnal elrepültem volna a provence-i tájakra. Beültem (beülnék) egy hatalmas olajfa alá, boroznék, beszélgetnék. Közben a gyerekek (nagyon-nagyon sok) mezítláb, barnán, koszosan szaladgálnának a szőlőtőkék között. Jaj de jó lenne!!! De most úgy érzem, hogy ezt az életérzést meg lehet tartani, nagyon fontos megtartani... legalábbis nekem nagyon sokat adna. Egész más szemlélettel tudnám élni az életemet.

Kedvem támadt elővenni Peter Mayle könyveit is. És így is lesz! Pungtum! És laza vagyok, mint a Riga lánc!

Hirtelen kaptam meg ezt a könyvet. Egy másik, számomra nagy volumenű könyvet olvastam, ezt csak elkezdtem lapozgatni. Ott is ragadtam a sorok fölött, egy szuszra "lenyeltem" az egészet.

Megdöbbentett, letaglózott, megsiratott. Sajnos évek óta be vannak tokosodva a könnycsatornáim, de most megnyíltak! Teljesen fogva tart a történet, gyönyörű!!!

Oszkár egy kilencéves kisfiú és halálos beteg. Napjai vannak hátra. Egyedül Rózsa mami, aki derűvel tudja átitatni a hátralévő napjait. Vagy talán fordítva??? Ez a kisfiú tele van szeretettel, az élet szeretetével, annak ellenére, hogy tudja, mi vár rá. Az elején talán kérdés volt, hogy ki ad kinek? A végén azonban egyértelművé vált!

Rózsa mami kitalál egy "játékot". Ráveszi Oszkárt, hogy képzelje el, a hátralévő életéből minden napja 10 évet ér. Ezalatt "kell" Oszkárnak átélnie egy egész emberöltőt. Istennek ír leveleket, melyekben olyan kéréseket, kérdéseket fogalmaz meg, mint az átlagember, de hihetetlen bájosan, kedvesen. Ahogyan csak egy gyermek tudja. Ezeken a leveleken és Rózsa mamival történő beszélgetésein keresztül ismerhetjük meg gondolatait a kisfiúnak.

Fogalmam sincs, hogy kell, hogy kellene ilyen helyzetben viselkedni. Pontosan úgy nincs fogalmam, ahogy Oszkár szüleinek sincs! Sajnáltam őket! Sokkal jobban, mint Oszkárt! A kisfiút nem féltettem, mert végig biztos voltam benne, hogy a hite, a bátorsága, a szeretete mindent legyőz! Talán a győzelem mindenkinek mást jelent, nekem a történet kimenetele is hatalmas győzelem volt!

A polcomon előkelő helye lesz. Azt hiszem, sűrűn kézbe fogom venni! És természetesen vadászni fogok a szerző többi művére is!

Mostanában olyan sötéten láttam a világot. Semmi sem volt jó, semmiben nem vettem észre a szépet. Úgy éreztem senki nem szeret (pedig dehogynem!). Ez a könyv fejbe kólintott, megállított, hogy gondolkodjak már el! Semmi baj nincs, minden rendben van!

Megfogadom a tanácsodat, és a gyakorlatban is alkalmazom. Életemben először (sokadszor?). Nézem a fényt, a színeket, a fákat, a madarakat, az állatokat. Jó mélyet szippantok, és lélegzem. Hangok szállnak felfelé a folyosón, mintha egy katedrális boltívei felé szállnának. Élek. Reszketek az örömtől, hogy élek. Csodálatos!

Hálás vagyok az írónőnek, hogy megírta ezt a negyedik fejezetet.

Nagy rajongója voltam az elsőnek. A másodikat is izgatottan vettem a kezembe. Na ott már picit lankadt a lelkesedésem. A harmadik pedig... brrrr..... Mondhatni rettentő nagy csalódás, időpocsékolás volt számomra. Szó szerint félredobtam. Maga volt a nagy semmi!

Nem azért nem tetszett, mert nem az ízlésem szerint írt a szerző, hanem mert folyamatos ismétlésnek éreztem minden mondatát. Az égvilágon semmiről nem szólt, csak az azt megelőző részeket ismételte. Gáz, ha azt írom, hogy sikerhajhász gyanús volt? Emiatt ezt a (szintén nem kis) kötetet nagyon szkeptikusan vettem kézbe! Csalódnom kellett!

Végre! Végre! Végre történt valami! Gondban vagyok, hogy nem élhetek a cselekményleírás eszközeivel, mivel itt tényleg történések, fordulatok tömkelege követi egymást!

Bella kínlódásai is (amiket én rém nehezen viseltem már) jelentősen lecsökkentek oldalszám és idő tekintetében is. Folytatódik és vajon megoldódik-e a Bella/Edward/Jacob affér!?

Nem is nagyon tudok többet írni róla, de érdemes volt elolvasni, így teljes lett az egész! Hiányt pótolt bennem a könyv!

Mellékesen, szerintem két (közepes méretű) kötetbe simán belefért volna az egész történet...

A könyvért köszönet a Bézs Magazinnak!

Gondolkodom, mit is fűzhetnék hozzá ehhez a klasszikus alapműhöz! Bár a könyvet most olvastam először (nem utoljára), a filmet ezerszer láttam! Kétlem, hogy van olyan viszonylag felnőttkorú ember, aki ne olvasta/látta volna a művet!? Ezért is vagyok bajban a jellemzéssel! Mindkettő szenzációs!

Úgy éreztem végig, hogy Rideg Sándor időutazást tett anno, és a fiamról írt könyvet! :-) Csak tudnám, ez esetben miért tudtam végig nevetni...???

Regős Bendegúz bakterházban töltött mindennapjaiba tekinthetünk bele. A fiú a szolgálóéveit tölti a bakterházban, mint tehénpásztor. Napjai azzal telnek, hogy a sérelmeit okozókon kitöltse humorral teleszőtt haragját. Különösen a ténsasszonnyal vívott parádés harca nevettetett meg. Az ősbutaság végig kiütközik a könyvben, de persze ilyen formán ezen is végig nevettem.

Gyerek(ek) nélkül pár óra alatt végigolvasható! Stresszes napok után (vagy csak úgy is) mindenképpen ajánlom!

Mit nem adnék ilyen humorért!!! :-)

Rideg Sándor ajánlása mindent elmond, nálam nagyon célba talált:

"Jelen munkámat annak idején azért írtam, hogy olvasóimat megajándékozzam a szertelen vidámság és a nevetés örömével. Ez alkalomként szolgált nekem arra, hogy támadást intézzek a határtalan butaság világa ellen, amelyet tiszta szívből utáltam."