Ma már ejtettem szót a Bocuse d' Or-ról egy másik könyv kapcsán. Hát itt a másik nagyágyú a gasztronómia világából, akit nem hinném, hogy sokaknak kell bemutatni. Személyisége megosztó, közömbös ember iránta szerintem nem létezik. Én a szimpatizánsok közé tartozom, főleg, hogy nem az én arcomba ordít megveszekedve. :-) De nem is a személyisége a legfőbb erénye, bár hangsúlyozom, én azért is rajongok szigorúan a képernyőn keresztül. A gasztronómiai tudományáról van szó, amelyet ő is évtizedek óta űz nem alacsony szinten. Az ő polca is Michelin csillagoktól ragyog, továbbá a Brit Birodalom Érdemrendjét is kiérdemelte.

A skót fenegyerek tv-műsorok tömkelegével, több könyvvel is büszkélkedhet, a mostani, ahogy a címe is mutatja, a halételek széles tárházát sorakoztatja fel számunkra. Nagy bajban vagyok a hallal otthon. Én bármikor meg tudnám enni a kopoltyúsokat, de a család ránézni sem hajlandó, úgyhogy offenzívát indítok, és ehhez nagy segítség lesz ez a könyv. Ha kell, akkor Gordon stílusát is előveszem. :-)

Komolyra fordítva, ez is egy gyönyörű, albumszerű képes kiadvány, tele speckó, nagyon stílusos, elegáns halétellel. A könyv első részében a vásárláshoz nyújt segítséget, mert ugye bármely élelmiszernél fontos a frissesség, megbízható forrás, de a halnál ez talán duplán igaz. Ha már megvásároltuk az alapanyagot, akkor az előkészítés útvesztőiben vezetget minket.

Aztán belevág a közepébe, jönnek a receptek. Itt is szépen osztályozva felosztotta a különböző típusú halas ételeket. Külön csoportban vannak a levesek, alaplevek, szószok, előételek, saláták, rizottók és tészták, házias halételek, halfogások vacsorára, barbecue és party fogások és a köretek, kísérők. 

A legvégén még a szakkifejezések könnyebb megértésében is segít, úgyhogy nem állunk ott időnként, mint Bálám szamara, hogy mi a csudát takarhatnak az érthetetlen megnevezések (de ilyen nincs sok!). :-)

Nem mondom, hogy minden könnyen, egyszerűen beszerezhető, de egy ínyenc elmegy a világ végére is! :-) Kimondottan a konyha szerelmeseinek ajánlom!

Négy utazás részletes dokumentációjára van lehetőség ebben a könyvecskében, kezdve az alapadatoktól, hogy hová, mikor, mennyiért, kivel utazunk. Aztán jöhet a részletezés, olyanok is, amiket egyébként eszünk ágában sem jutna lejegyzetelni, de itt adva van a lehetőség, és meggyőződésem, hogy később visszanézve ezek az információk kellemes emléket idéznek majd fel.

Nem csak az utazási élmények leírására jó ez a könyv, hanem már a tervezgetés időszakában is hasznát vehetjük, hiszen a költségeket összehasonlíthatjuk benne, feljegyezhetjük a szálláslehetőségeket, betervezhetjük a látnivalókat, azokhoz kapcsolódó esetleges költségeket stb., egyszóval az egész utazást megtervezhetjük a segítségével.

Szerintem ritka az olyan ember, aki leírja az első benyomásait az adott országról, településről, emberekről. Én biztos nem. Itt erre is van lehetőség. De a helyi jellegzetességeket, sajátosságokat - legyen az építészeti, gasztronómiai, kulturális, közlekedéssel kapcsolatos - is megörökíthetjük benne.

És hát ez is gyönyörűre sikeredett, öröm kézbe venni! Megyek pakolni...

5/5

Nem fogok sokat írni erről a könyvről. Úgy érzem, nincsenek szavak, amelyekkel méltatni tudnám a könyvet, az embert, aki által ezek a sorok születtek. Az üzenetet sem fogom tudni átadni, csak szeretném valahogyan tudatni mindenkivel, hogy van egy ilyen ember, Isten szóvivője, és mindenki, aki csak teheti, olvassa el ezt a könyvet, és figyeljen rá, mit szeretne mondani!

A felekezet, amelyhez Böjte Csaba "tartozik" a lehető legtávolabb áll az én életemtől, meggyőződésemtől, szimpátiámtól! Mégis, egyszerűen a nyomát sem láttam semmiféle felekezeti hovatartozásnak, semmiféle világi elkötelezettségnek, egyszerűen mindvégig úgy éreztem, hogy maga Isten szól hozzám. Döbbenetes egyszerűséggel, mégis szívig hatoló szavakat olvastam, amelyek utána égetik, tisztítják az ember összes belső szervét, de mindenekelőtt a szívét.

Mindig is fontos volt az életemben Isten beszéde, viszont az utóbbi években elég nagy távolságokra szakadtam tőle, de ez a könyv, illetve a tartalma, amit nyújtott, amit üzent, segített.

Imádom a tésztát! Bármilyen formában, ízben. Valószínűleg én eléldegélnék életem végéig tésztán és krumplin! :-) És a lényeg, hogy elkészíteni is szeretem őket. Ezért is örülök nagyon ennek a kiadványnak. Ha ebben valaki nem találja meg a neki való tésztaételt, akkor sehol nem fogja. Ezen felül pedig egy csodaszép könyv ínycsiklandozó, csalogató képekkel.

Ahogy a címe is ígéri, megtalálható itt a sós és az édes mérhetetlen számú változata is a tésztának. Számtalan elkészítési módot ajánl fel a szerző, viszont van egy fantasztikus dolog is a könyvben, mégpedig az, hogy megad alaptésztarecepteket, amelyeket utána sokféle módon tudunk megtöltetni, elkészíteni. A leírások is nagyon részletes útmutatóul szolgálnak, de ezeket még kiegészítik a szintén nagy segítséget nyújtó és gyönyörű fényképek is.

Mivel ahogy említettem, nagy sütögető vagyok, sokszor téma ez az ismerőseim körében, így tudom, hogy sokan félnek a tésztakészítéstől. Szerintem amúgy nem egy bonyolult dolog, de a könyv egyből a legelején a tésztakészítési technikák rejtelmeibe vezet bele, nagyon barátságos, érthető módon. Utána pedig szerintem bátran neki mer vágni bárki ezeknek az ételeknek, legyen szó ünnepi tortáról, vacsoráról, reggeliről, ebédről, bármely napszakra megtalálható benne a megfelelő étel.

Most mindenképpen aktuális a napokban zajló Bocuse d' Or apropóján, amely a gasztronómiai olimpiája, és különben is, megérdemli Michel Roux, hogy említést tegyünk három Michelin csillagjáról, hatalmas, több évtizedes tapasztalatáról, ami a gasztronómia világában nem kis dolog. Nem beszélve arról, hogy ha nem volt esetleg elég az ajánlóm, ez talán meggyőz mindenkit. :-)

Szóval, ínyencek, édesszájúak, egytálételre vágyóak, szerintem ebben a könyvben mindenki megtalálja a kedvére valót! Tésztára fel!!!

Amióta elolvastam a könyvet, százszor jobban figyelek gyermekeimre, pedig én néha még egyébként is túlzásba viszem az aggódást. Az tuti, hogy nincs az a pénz, nincs az a körülmény, ami miatt én fenn hagyom a gyerekemet egy pár percre megálló vonaton...

Pedig a történet így indul. Amíg a vonat várakozik, az anya leszáll egy cigarettára, egy telefonra, fent hagyja alvó gyermekét. Itt már görcsben állt a gyomrom rendesen. Naná, hogy elindul a vonat az anya nélkül. A nő azonnal riasztja a személyzetet, akik ígérik, figyelnek a kislányra, amíg a vonat befut a stockholmi főpályaudvarra, ahová ő taxival követi őket. Mire azonban beérkezik a szerelvény, a kislánynak hűlt helyét találják. Hiába az embertömeg, egyszerűen senki nem látott semmit. Megkezdődik a nyomozás és egyben versenyfutás az idővel.

Alex, Peder és Fredrika nyomozók szerint az elsődleges nyomok a kislány apjához vezetnek, akivel a nő már nem él együtt, és akit hajdanán többször is feljelentett  súlyos bántalmazásért. Arra gyanakszanak, hogy ez egyfajta bosszú a férfi részéről. Ahogy egyre mélyebbre merülnek a nyomozásban (és ez nem feltétlenül a nyomozócsoport férfitagjaira vonatkozik, mert ilyen fatökű népet én még nem láttam), kezdenek rájönni, hogy téves nyomon vannak, és valószínűleg egy sokkal betegebb, mindenre elszánt pszichopatával van dolguk.

Miközben folyik a nyomozás, a történetben résztvevő szereplők magánéletéről is sokat tudunk meg, ami nehezíti vagy könnyíti (?) a helyzetünket. Nehezíti, amikor a kisgyermekek vonatkozásában próbálja velünk megértetni, mit miért. Azt hisszük, hogy könnyíti, amikor már biztosak vagyunk benne, hogy tudjuk ki(k) az elkövető(k).

Az egyébként izgalmas krimiszál mellett tehát érdekes volt különösen az Alex-Peder-Fredrika hármas fura mizériáját is végigkövetni. Fredrika mint civil szakértő próbál beilleszkedni a rendőrség kötelékébe, de ez egyrészt mint nőnek nagyon nehéz, ráadásul ő olyan nő, aki a nőiességét inkább véka alá rejti. Pedig ennek megcsillogtatása segíthetne rajta... Az együttműködés mint olyan teljesen távol áll hármójuktól, a lényeg, hogy a másik hátán valahogy feljebb kerüljenek.

Bizony tűkön ültem végig, és egyáltalán nem tudtam kitalálni, hogy ki vagy mi állhat a dolgok hátterében, de a női vonal nagyon jól képviselte magát a nyomozásban, a pasik meg... hát tőlük aztán évekig elhúzódhatott volna a dolog, gyakorlatilag egy szalmaszálat alig tettek keresztbe. :-)

4/5

Ismét egy vagány, belevaló nő abban a korban, amikor ez még nem nagyon volt mindennaposnak mondható, sőt, egyenesen bicskanyitogató volt az akkor élő társadalom szemében.

A XVI. században járunk, Velencében, ahol Gabriella Mondini él családjával. Már azzal is felhívja magára a figyelmet, hogy fiatal kora ellenére az orvostudományt választja élete értelmének. Persze ebben nagy szerepe van szintén orvos édesapjának is, és akinek a hatására a gyógyítás szerelmese lesz a lány. És akkor ehhez társul még talpraesett, tűzrőlpattant jelleme is.

Az apja ismertette meg a gyógyítás csodájával, a különböző gyógynövények, gyógymódok tudományával, ötvözve a hagyományokkal, hiedelmekkel, Nap-Hold váltakozó hatásainak ismeretével. Másrészt pedig be szeretné fejezni, ki akarja egészíteni  az apja által elkezdett Betegségek Enciklopédiáját saját tapasztalataival, feljegyzéseivel is.

Apja már korábban is el-eltünedezett, mondván kutatásokat végez, de egy napon úgy tűnik, véglegesen nyoma vész. A lánynak nem túl jó a kapcsolata szeszélyes, mondhatni hisztis anyjával, így nem esik túl nehezére meghozni a döntést, megkeresi az apját, ha a világ végére is kell utána mennie. Mint később kiderül, ez majdhogynem be is válik. Utazására két szolgája kíséri el, akikkel a végén szinte baráti kapcsolat szövődik.

Az útirányt csakis az apjától kapott levelek alapján szabják meg, ez az egyetlen nyomuk. Keresztülutaznak Európán, úgy érezzük, útjának sosem lesz vége, nem érhetnek apja nyomába. Végül Marokkóban kötnek ki. Mindeközben sokszor misztikus kalandokon keresztül, néhol álruhában átélt események következtében az addigi tapasztalatai megsokszorozódnak, életét átértékeli.

Folyamatosan Nellie Bly járt az eszemben, hiszen Ő is kirítt abból a közegből, ahol élt, bár bátorsága jutalmául Ő is sok mindent megtapasztalt, amiről másoknak még csak sejtelmük sem volt, álmaikban sem képzelhettek.

A könyv közepéig lassan csordogált a történet, néhol picit nekem már túlírva. Ennek ellenére gyönyörű tájleírásokat olvashattam, az írónő megismertetett az adott kor szokásaival, hagyományaival. Viszont a vége nagyon izgalmas, kiszámíthatatlan és jól felpörögnek az események.

4/5

Bár nem érzem magam taplónak a mindennapi protokoll szempontjának, nekem is sok újat tudott adni ez a könyv. Meggyőződésem, hogy eleve tantárgyként kéne szerepelnie az iskolák tantervében, de ennek híján szülői felelősség, kötelesség megtanítani ezekre a gyermekeket. De persze nem mindenre lehet, hiszen számtalan olyan területtel, helyzettel találkozhatunk életünk során, amelyek addig elkerültek bennünket. Mégis jó ezekkel tisztában lenni, hiszen nem tudhatjuk milyen helyzetet sodor elénk az élet, amely speciális viselkedési formát igényel. De ha csak arra gondolunk, hogy számunkra eddig ismeretlen országba utazunk, illetve más kultúrában nevelkedett személlyel találkozunk, ebben az esetben is igen hasznos tanácsokkal lát el minket a szerzőnő.

A könyv két fő részre tagolódik, a magánéleti és a hivatalos dolgok területére. Rendkívül részletesen, nagyon sok területre kiterjednek a jó tanácsok, mindezek valahogy olyan kedves, atyai (anyai) hangnemben. Sokszor volt olyan érzésem, mintha Anyukám okítana, mi illik, mi nem. :-) Én pedig közben csak bólogattam magamban, hogy "igenis, anyu!".

Lehet, hogy sokakban felmerül, hogy te jó ég, tuti, hogy dögunalom a könyv. De ez nagyon távol áll az egész kiadványtól. Pörgő, lényegre törő, szórakoztató! Köze sincs az unalomhoz. Ráadásul a szerző saját rajzaival díszítette ezt a humoros, ámde mérhetetlenül hasznos könyvet.

Bizton állíthatom, hogy mestertől tanulhatunk, hiszen Görög Ibolya az egyik alappillére Magyarországon a protokollnak, többek között a Miniszterelnöki Hivatalban látta el a protokollfőnöki posztot, ahol megalapozhatta addigi tapasztalatát. Különböző publikációkat olvashattunk tőle az évek folyamán, továbbá könyv formájában is találkozhattunk írásaival a Protokoll az életem, Mindennapi maceráink, A nyilvánosság kelepcéi címen.

Tényleg mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el a könyvet, jól jöhet bármilyen helyzetben, anélkül, hogy úgy éreznénk, botot nyeltünk.

5/5

Athenaeum, 2012

211 oldal

Ki ne ábrándozott volna kiskorában egy titkos kertről, amelynek kapuján, ha belép, megszűnnek a hétköznapok gondjai, és amint átlépi ezt a küszöböt, ott találja magát a csodák földjén. Egyelőre az én gyermekeim sokszor megelégszenek egy jó kis bunker építésével is, de ez a könyv új távlatokat nyitott meg, és sokszor kucorodunk össze, hogy újból megtegyük ezt az utat a titkos kert felé.

Mary, a főszereplő kislány is így tesz, aki Angliában élő nagybátyja titkos kertjének rejtelmeit fedezi fel, ahol minden csupa varázslat. A kert elsőre félelmetes, telis tele van vadul burjánzó, ágas-bogas fákkal, növényekkel, de bátorsággal és szeretettel érdemes legyőzni ezt a félelmet, mert mögöttük ott rejtőznek a kincsek.

Bár tiltott ide a belépés, a csúnyácska Mary mégis megszegi a tilalmat, és itt lel barátokra. Kalandos, titokzatos eseményeknek lesz a részese, és mindezek megváltoztatják az egész életét.

Csodálatos történet a testi-lelki gyógyulásról. Bánat, szomorúság ellen javallott e könyv elolvasása! Kisgyermek jelenléte pedig fokozza a hatást. :-)

Hát így kezdődött. És hogy kik fagytak jéggé, kikben hűlt meg a vér? A grófi nagyurakban, akiket Szörnyű Jóska eldöntötte, hogy móresre akar tanítani. A módszerekkel persze lehet vitatkozni, de a szimpátia egyértelmű lesz, hogy ki mellé szegődik. Ez a Szörnyű Jóska, alias Avar Jani egy mélységes nyomorban tengődő faluból származó parasztlegény, akit elkeserít a kilátástalanság, a szegénység. Pedig dolgozna ő, ha lenne mit, tisztességes ember a javából. A szegénység miatt már elvesztett egy feleséget, gyermekei pedig otthon szinte a padlót rágják. Nem lát más kiutat, mint rabolni. Nem lopni!!! Rabolni! Mert az tisztességes, már ahogy ő elmagyarázza azt, és mi hiszünk neki.

Ebben az úri társaságban ott van Dea is, aki az ifjú gróf jegyese, de észjárása, talpraesettsége hasonló a parasztlegényéhez. Nem hordja fenn az orrát, fennhéjázás nélkül beszél Janihoz. Az első pillanattól kezdve elkerülhetetlen, hogy szerelembe essenek egymással.

Nemcsak izgalmas a történet, de a romantikus szál is nagyon finoman, szépen van szőve.

Már sokszor vertem a fejem a falba, hogy miért hanyagolom én a klasszikus magyar írókat, hiszen több lábon is megáll(nák)ják a helyüket a mai irodalmi élet palettáján is. Jelen könyvet pedig aktuálpolitikai szempontból is értelmezni, használni lehet(ne), én bizony szívesen szétosztogatnám országunk házában, és némelyiket jól meg is riogatnám Szörnyű Jóskával, mert a legtöbbjében még a szikrája sincs meg ennek a fajta igazmondásnak, bátorságnak. Pedig hát hol kéne, hogy meglegyen, ha nem ott!?

5/5 

Ismét nem sokat aludtam az éjszaka, az utolsó cseppjéig ki akartam élvezni a könyvet, másfelől pedig abba sem tudtam hagyni. Akár azonnal újrakezdeném, és természetesen újabb kedvenc...

Grissom fantasztikus mesemondó, az első mondattól az utolsóig tökéletes összhangban volt minden, az ízek, a fények, a színek, a hangulat, és én is a könyvvel. És akkor még ott van a történet is, ami szintén nem egy utolsó szempont, mert az is igencsak szerethető és nem hagy nyugtot éjszaka sem.

Lavinia 1791 tavaszán, 7 éves korában kerül a kapitány birtokára, Tall Oaks-ra, miután egy Írországból Amerikába induló hajóúton elveszti hozzátartozói nagy részét. Az ültetvényen szolgáló fekete rabszolgák veszik pártfogásuk alá. Új otthonában nagyon nehezen oldódik fel, és nekik is furcsa a helyzet, hogy egy fehér gyermeket istápoljanak. Épp elég a maguk baja... De szinte észrevétlenül sorsuk, szeretetük összefonódik és családdá, fontossá válnak egymás számára.

Telnek, múlnak az évek, Laviniának pedig mindennél fontosabbá válik ez az otthon, ez a család, amelyet immáron sajátjának érez, és amikor lehetősége adódik rá, akkor sem szívesen hagyja ott őket, hiába mondják, hol van az ő helye. Itt a frissen kikelt szárnyasok jutottak eszembe, akit először megpillantanak, azoknak "esküsznek" örök hűséget. Ennek a kislánynak is mindegy volt bőrszín, származás, bármi egyéb hátrányos megkülönböztetés, neki ez a pár ember jelentette az életet. Hihetetlen szeretet veszi körül nemcsak a szolgálók, de a ház urai felől is. Tudatlanul, kimondatlanul is próbál bizonyos kapcsot teremteni szolgák és urak között.

A ház beteges úrnőjének testvére veszi magához a kislányt, hogy taníttassa, jó modorra nevelje, "fehérré" alakítsa. Semmi rossz szándék nincs amúgy bennük, és Lavinia is szívesen veszi, de másodlagos gyökereit akkor sem hajlandó feledni, elárulni. Aztán elérkezik a fekete leves, férjhez megy. Innentől már a gyomrunk görcsben és csak a szeretet erejében, az igazságban bízunk.

A gyönyörű történeten túl nagyon sokat megtudhatunk a hatalmas déli ültetvények mindennapi életéről. Szinte minden szereplőt nagyon alaposan bemutatott nekünk a szerző, közeli és emberi volt az egész. Mindenkinél teljesen egyértelmű volt, hogy miért szeretem, illetve miért nem. De a könyvet egyértelműen nagyon szeretem!

5/5***

1942-ben járunk, Somlyói Anna egy kamaszlány, akinek nincs más gondja, mint vihogva kibeszélni barátnőivel a szigorú tanítókat, és hogy milyen módon találkozzon a tiltás ellenére Andrással, szerelmével. Persze ez a szerelem kristálytiszta, a kézfogáson túl nemigen jutnak többre, mégis élteti őket a mindennapjaikon. De egyre közelebb ér a háború, és ugyanígy a remény is egyre fogy afelől, hogy kimaradhatnak belőle, és élvezhetik tovább gondtalan életüket.

Rengeteg háborús könyvet olvastam már, úgyhogy kb. tudom mihez tartani magam, de mindig, itt pedig pláne reménykedtem a végsőkig, hogy ez a lány, a családja és az ő szerelmük most megússza valamilyen módon. Annyira kedves, tiszta, jó szándékú lányról van szó ebben a regényben, hogy muszáj szorítani érte.

Azon kapják magukat, hogy búvóhelyről búvóhelyre költözködnek át, mikor melyik tűnik biztonságosabbnak, hol férnek el többen. A komfort a végén már egyáltalán nem számít, a lényeg a túlélés. Még itt is reménykedtem, hogy talán ennyi "kényelmetlenséggel" vége, ők kimaradnak a legrosszabból. De aztán jönnek az oroszok, akik rájuk találnak és a fő célpontok a fiatal, pláne a csinos lányok, asszonyok. Anna sem marad ki a szégyenteljes meghurcolásból, az erőszakból folyamatosan kijut neki. De ha még ez sem lenne elég, táborba is elviszik, ahol szintén nem leányálom az élete. Mindezek a rémségek mellett pedig saját családtagjaiért, barátaiért is aggódik, sok esetleg ő maga siet a segítségükre.

Gondolkodtam sokat a könyv után, és döbbenetes, hogy a háború mit képes tenni az emberrel. Most arra gondolok, hogy egy törékeny, tiszta szívű, fiatal lány hogy lesz képes ennyire felvértezni magát a gonosszal szemben, honnan veszi a szükséges erőt ahhoz, hogy ne haljon bele már csak a gondolatába is annak, amin keresztülmegy. Vagy eleve ilyen volt például Anna is, csak a borzalmak előhozták ezeket a rejtett tartalékokat? Vagy a sok százezer többi másikból?

Dokumentumjellegű írás, bár Somlyói Anna személye nem valóságos, ennek ellenére minden megtörtént, ami a könyvben le van írva. Az írónő hosszú időn keresztül készített riportsorozata alapozta meg a regényt.

Kinek volt ez az egész jó? Van aki megúszta sértetlenül? Ha testileg meg is, lelkileg ki bírta ezt ki? Nem hinném, hogy van ilyen túlélő.

Huh, nehéz a gondolataimat összeszednem ez után a könyv után, a gyomrom görcsben, levegőt alig bírok venni. Alapvetően a mondanivalója is nagyon súlyos volt, de Mazzantininek döbbenetes képessége van arra, hogy betűit úgy vesse papírra, hogy a szörnyűt is még szörnyűbbnek lássuk. Érzékletessége kihat minden idegszálára az embernek, szinte a bőrömből is kibújtam volna, csak ne érezzem azt, amit a szereplők. Mert bizony elérte a célját.

A téma? Mondtam, önmagában sem egyszerű. Két végén égeti a gyertyát, mert egyrészt egy fájdalmas, beteljesült vagy beteljesületlen (kinek hogy?) szerelem fékevesztett harcát mutatja be, másrészt pedig számomra csak a híradókból ismert véres szarajevói harcok időszakába visz vissza minket az írónő.

A tősgyökeres római Gemma egy napon váratlanul telefonhívást kap rég nem látott bosnyák barátjától Gojkotól, aki visszahívja a nőt Szarajevóba, ahol a nő hajdani nagy szerelme fotókiállítását nézhetik meg együtt. És innentől kezdve ugrálunk az időben, és szép lassan megérthetjük(?), min is ment keresztül Gemma.

Diego és Gemma szerelme nem egyedi, rajonganak egymásért, bár egy sötét árnyék már kezdettől fogva ott leselkedik kapcsolatuk legelejétől. Mint ahogy az egy normálisan futó szerelmi kapcsolatnál általában egyértelmű, ők is összeházasodnak és kis idő múltán minden vágyuk egy gyermek. Próbálkoznak természetes úton, lombikprogrammal, és végső kétségbeesésükben béranyával is. De egyik sem bizonyul sikeresnek. A fiatal fiú pedig mégis ott van másfél évtized múlva, amikor is jön a hívás.

A történet tényleg szívszorító, nyomasztó minden porcikájában, és valahogy eleve elrendelt. A vége felé egy picit engedett a szorításból, aztán újból görcsbe rántott, pedig...

A könyv 2009-ben elnyerte a Campiello díjat, szerintem megérdemelten.

Az alábbi borzongató kisregény az Anita Blake sorozat 13. része, amellyel eddig nem volt szerencsém találkozni, ennek is köszönhető tudatlanságom a sorozat mikéntjével kapcsolatban. Én hagyományos krimire számítottam, a természetfelettit nem számoltam bele, pedig... huh, szó szerint jegesen borzongató.

Anita hirtelen beugrik egy kollégája helyett, így azonnal Philadelphiába kell utaznia, ahol egy FBI üggyel kapcsolatban halottkeltési képességeit kell használnia. Társként Micah-ot viszi magával, akit asszisztenseként mutat be. Ennek ellenére kapcsolatuk egészen egyedi, hiszen Ő az egyik szeretője a lánynak. Vannak jó páran... És talán az egész történet igazából e köré szerveződik. Maga az ÜGY nem sok helyet foglal a könyvben, hanem ezeket a fura kapcsolatokat boncolgatja, mondhatnám lelkizés van benne bőven. Az is egy probléma Anita számára, hogyan fogják eltölteni életük első kettesben töltött éjszakájukat a férfivel, de sok fejtörést okoz a többi otthon maradott szerelmi szál is, akik gyakorlatilag egy egészet tesznek ki. Merthogy nem véletlen, hogy eddig nem töltöttek kettesben éjszakát, hiszen mindig többen vannak. Feszegeti bennünk a biszexualitás, illetve homoszexualitás, és az egyéb, nem megszokott szexuális viselkedés kérdéseit, amiről nyilván mindenkinek van véleménye, de ez a történet azért odacsap egy jókorát  annak a bizonyos véleményünknek.

Rövidke, egynapos könyv. Gondolom, a sorozat rajongóinak újabb kis csemege. Abszolút olvasható önmagában, de néha azért jól jött volna egy-két háttér infó az előző részekből.

Az abszolút az én hibám, hogy nem jártam utána jobban, milyen jellegű könyvről is van szó. Igazságtalannak érezném csillagozni, mert izgalmas, jó kis könyv ez, az már más kérdés, hogy én nem vagyok odáig a fantasyért, különösen a vámpíros, zombis történetekért. Szóval, aki bírja, az ne habozzon, mert amúgy meg izgi nagyon!

Ezt a  kis kedves, ünnepi küllemű, zsebkönyvszerű kiadványt éppen karácsonykor olvastam, és próbáltam magam Minou helyébe képzelni, aki egy tizenkét éves kislány, és aki egy elhagyatott, földrajzilag nem meghatározott szigeten él, ahol úgy tűnik, nagyon kevesen élnek, de hamar kiderül, hogy még annál is kevesebben. Dús fantáziával megáldott, okos kislány ez a Minou, akinek folyamatosan kérdésekkel van teli a feje. Szerencsére az a pár ember (a lány papája, a Tiszteletes, Ládás és annak kutyája, Nevenincs), aki körbeveszi őt, mindent meg is tesznek azért, hogy válaszokat kapjon rájuk. Ezek a kérdések mind-mind az élettel kapcsolatosak, mély filozófiai kérdéseket boncolgat végig.

Történnek furcsa dolgok ezen a szigeten, vagyis szinte minden nagyon furcsa. Kezdve onnan, hogy Minou talál egy halott fiút, akit bevisznek a házba egészen addig, amíg a szállítóhajó meg nem érkezik a szigetre. De beszélgetnek is ezzel a fiúval, szinte sosem hagyják társaság nélkül. A kislány tőle is vár bizonyos válaszokat. Aztán ott van a kislány édesanyja, aki rejtélyes módon tűnt el a szigetről, pedig úgy tűnt, minden rendben van. Minoun kívül mindenki halottnak könyvelte el az anyát, a kislány viszont biztos benne, hogy egy távoli országban töltekezik, hogy vidáman, élettel telve visszatérjen hozzájuk.

Megmondom őszintén, hogy én nem nagyon értettem ezt a könyvet. Aranyos, bájos történet, sok-sok olyan mondattal, gondolattal, amik nagyon jól estek, sokat mondtak, de úgy összességében fogalmam sem volt a könyv üzenetéről. És egy picit azért nyomasztott is az a halott fiú napokig a házban, pedig a szerző tényleg mindent megtett, hogy a legpozitívabb fényben tüntesse fel a helyzetet. Nagyon szomorú voltam a könyv után.

"6.11 Átmeneti üresedés akkor áll fenn, ha:

(a) egy helyi tanácsnok elmulasztja határidőre letenni a hivatali esküt, vagy

(b) a lemondását tudomásul vették, vagy

(c) elhalálozott..."

Itt most a c) pontban foglaltak "érvényesülnek", mivel a középkorú Barry Fairbrother szíve váratlanul és tragikus hirtelenséggel leáll. Ez az esemény Pagford városának nem várt körülményeket idéz elő, mondhatni teljesen felforgatja a helység életét. A megüresedett önkormányzati szék lehetősége gyakorlatilag mindenkiből a legrosszabb oldalát hozza elő, és hamar kiderül, hogy az idillikus, ódon városka nem is olyan békés, mint amilyennek első látásra tűnik.

Ez tényleg nagyregény egy kisvárosról, amely mégis óriásinak képzeli magát. Amúgy szerintem senki sem túl érdekes, senkit nem kedveltem meg vagy utáltam meg nagyon. Azok a viszályok az érdekesek, amelyek dúlnak köztük, és hogy ki mire képes egy-egy cél elérésének érdekében.

Beleestem én is abba a hibába, hogy valami olyasmit vártam, amit megszoktunk az írónőtől. Ugyebár van egy védjegye, amit le sem írok, mert szerintem nincs ember, aki ne tudná, mely könyveket jegyezte eddig, de szerencsére hamar rájöttem, hogy nem efféle elvárásokkal kell olvasnom ezt a könyvet. Kétségtelenül nagyon nyomasztó, búskomor a történet, illetve nem is a történet, mert majdhogynem mindennap találkozunk hasonló korrupciógyanús, köpönyegforgatós helyzetekkel, mégis Rowling ráhúzott még egy jó adag sötét árnyalatot az emberi jellemek ábrázolása, az amúgy is vérre menő (sokszor belső) harcok leírása által.

Elég rossz kritikákat olvastam a könyvről, de szerintem nem rossz ez, de mindenképpen szükséges elvonatkoztatni már a legelején az írónő "múltjától", nem érdemes hasonlítgatni, semmi köze hozzá és értelme sincs!