Nem is tudom, hol kezdjem!? Hajnal 1-kor fejeztem be a könyvet, bár az utolsó oldalakat már alig láttam a könnyeimtől. Sok könyv van, ami képes könnyekre fakasztani, de az ritka, amikor ráz a zokogó sírás. Azt márpedig nem bírtam volna ki, hogy letegyem és ne tudjam meg, hogy végződik ez a számomra nagyon sokat nyújtó, kedvenccé vált történet.

A történet megrázó, az írónő mégis valahogy olyan finoman nyúlt a témához, hogy semmi giccs, semmi mézes-mázas, hatásvadász eszköz nincs benne. Egyszerűen csak úgy szép, ahogy van. Nagyon fontos témát boncolgat, amelyről a könyv nem változtatta meg a véleményemet, inkább toleránsabbá tett vele kapcsolatban, illetve ráébresztett, hogy ne csak mint valami "esetekre" gondoljak, hanem lássam a mögötte zajló családi drámákat. Ez a téma pedig az eutanázia.

Louisa Clark éli a kis viszonylag unalmas életét szüleivel. Bár 27 éves, sokra nem vitte, és szándékában sem áll szélesíteni látókörét. Bőven megfelel neki az a szűken szabott világ, amit saját maga köré épített. A város egyik kávézójában dolgozik, ezzel sincs gond mindaddig, amíg a tulajdonos nem kényszerül azt eladni. Lou munkanélkülivé válik, ami nagy gond egyrészt azért, mert semmi képesítése nincs, amivel másik, megfelelő állást találhatna, másrészt családját is jelentősen támogatja, és keresetének kiesése miatt az anyagi összeomlás fenyegeti őket. A munkaügyi központban képzettsége hiányában csak alantas munkákat kaphatna, de ezeket képtelen elvégezni. Végső kétségbeesésében elvállalja Will Traynor gondozását, aki egy súlyos motorbaleset következtében kvadriplégiában szenved, amely miatt az összes végtagja lebénult, így tolószékbe kényszerült, és a nap 24 órájában szigorú felügyeletre szorul. Lou helyzetét az sem könnyíti meg, hogy a férfi érthető okokból súlyos depresszióban szenved, mogorva mindenkivel, aki csak a közelébe kerül, így a lányt is rendkívül barátságtalanul fogadja, és ez hosszú időn át nem is változik. Viszont a hetek múlásával mindketten megváltoznak a másik hatására, és akkor megtudja a lány, hogy mire készül a férfi. Feltesz mindent, tényleg mindent egy lapra, hogy megmentse, és erre hat hónapja van.

Kedvenc szereplőim egyértelműen Lou és Will, azaz az ő kapcsolatuk úgy, ahogy van. Az elején a lány számomra is egy kis szürke egér volt minden tekintetben, de ahogy haladtunk előre a regényben, egyre érdekesebb, egyedibb lett, és a férfi tette azzá. Mindkettőjük családja borzalmas volt számomra, egyik szörnyebben viselkedett, mint a másik, de ők ketten a saját kis világukban... fantasztikusak.

Elég sok szempontból mutatja be ezt az erkölcsi kérdéseket súlyosan feszegető állapotot, lehetőséget. Megismerhettük magának az érintettnek az álláspontját, és szinte egy hajszál választott el a támogatásától. Aztán ott voltak a szülők érzései, a gondozó véleménye és a szerelem megnyilvánulása is. Ezek mind-mind együtt nehezítették az amúgy is elviselhetetlen helyzetet.

Olyan sokszor tudunk a saját kis nüansznyi problémáinkon görcsölni, pedig vannak ezeknél sokkal-sokkal nagyobb problémák az életben. Tudom, hogy az sem jó, ha mindig máshoz hasonlítjuk saját életünket, de néha jó elgondolkodni, és hálásnak lenni a sorsnak, hogy minden rendben van!

A könyv hatására valahogy sokkal jobb ember szeretnék lenni.

Ó, ezek a Bondurant fiúk! Nem igazán hagytak egy perc nyugtot sem nekem, mindvégig görcsben volt a gyomrom, de semmiképp nem hagytam volna még abba az olvasást. Ez úgy ahogy van, tökéletesen lett megírva, minden betű pontosan a helyén van, üt-vág!

Hát nem egy lányregény, azt is meg kell hagyni, sőt, inkább pasis könyvnek mondanám, ráadásul hasonlatokat is tudnék hozni, de nem teszem, mert megtették már mások, ahogy láttam olvasás után a kritikákat. De nekem is ugyanazok a szerzők, azok művei jutottak eszembe, mint más olvasóknak is. És nem kis nevekről van szó.

Itt van ez a három fiú, akik a szesztilalom idején aktivizálódnak, más normálisabb, könnyebb megélhetési forrás híján. Persze nem ők az egyedüliek, de abban viszont igencsak különlegesek, hogy rettegnek tőlük a környékbeliek Franklin megyében. Én ezt nem is értettem, illetve igen, de én annyira, de annyira kedveltem őket mindenféle suttyóság, hónaljszag, viszkigőzös lehelet ellenére. Három különböző egyéniség, mentalitás, temperamentum, mégis egy egységet alkotnak, és aki a nevüket meghallja, annak sipirc, vagy nem ússza meg szárazon. Na, tényleg félelmetesek!

Az ő családjuk töredékes történetét meséli el - néhol úgy tűnik véletlenszerűen - a regény kíméletlen odamondással, és nincs más választásunk, mint a szívünkbe zárni őket, és bízni abban, hogy valóban halhatatlanok. Három generáción át, és még egy kicsivel tovább is kíséri keresztül őket az unoka, aki egyben meg kíván emlékezni Sherwood Anderson íróról is, hiszen Ő is szerves részét képezi a történetnek. A fiúk aktivitása után pár évvel próbál egy jó kis történet reményében "nyomozni" az ott történtek után.

A regény izgalmas kalandokkal van teli, és hűen, filmszerűen peregnek az 1930-as évek Amerikájának egy igen szegény térségében az események, ahol szinte minden a megélhetés érdekében történik, aztán meg már egy kicsit a büszkeség, a hírnév sem utolsó szempont. Vadnyugati félelmetes, izgalmas kis színjáték, nagyban megtörtént eseményekre alapozva. Előkelő helyet kap a polcon!

Nem tudom, miért kínzom magam folyamatosan. Nyilván valami mazohizmus is, de tény az is, hogy nagyon szeretem az édességeket, a gasztronómiai jellegű kiadványokat pedig pláne, és itt aztán minden együtt van, igényes kivitelben. Ez a könyv olyan hagyományos, nap mint nap hallott, vágyott desszertekkel van teli, amelyek többségének elkészítésére régóta ácsingózom, mégsem mertem belevágni.

Papp Emese kedvenc 100 süteményének gyűjteménye található ebben a gyönyörű kiadványban, de szerintem az ízlése sok magyar háziasszonyéval meg fog megegyezni, hiszen ahogy említettem, nagyon népszerű, hagyományos desszertek sorakoznak itt fel, nagyon könnyen követhető tanácsokkal ellátva. A szerző lépésről lépésre segít bennünket a finomságok elkészítésében, nem utolsó sorban pedig számomra nagyon fontos, hogy a hozzávalók is pénztárcabarátok és könnyen elérhetőek.

Nehezen válogatok, de pár kedvencet azért felsorolok. Megtalálhatóak benne a mézes krémes, Rákóczi-túrós, a csöröge fánk, a Sacher-torta és stílszerűen egy karácsonyi gyümölcskenyér receptje is, tényleg a teljesség igénye nélkül.

A könyv a gasztronómiai sznobságtól rendkívül távol áll, én bátran meglepnék vele kezdő konyhatündéreket is. Nagyon szerethető, szép a könyv, kimondottan hétköznapi, mégsem mindennapi háziasszonyoknak való.

Nem is tudom, mit írjak róla. Történetet nem tudok, mert nincs neki. Pici, csodálatos élettöredékekből áll össze ez a kötet. Már a külcsín is sokat ígér, pedig ha nagyítóval nézzük, akkor sem találunk benne túlontúl izgalmas részeket. Valami csoda mégis berántott és elkapott, és nem kellett kényszeríteni, hogy napról-napra újból kézbe vegyem. Mert ez amolyan minden napra egy mese "típusú" könyv. Ráadásul még irigylem is Schäffer Erzsébetet, hogy így meg tudja ragadni, utána pedig leírni az olyan történeteket, amiket ha pl. én mesélnék el, semmi különös nem lenne bennük, Ő viszont mégis úgy vetette papírra teszem azt egy lekésett vonat utáni éjszaka "élményeit", hogy a szívem beleborzong, pedig komolyan nem történnek nagy dolgok, és mégis. Talán arról lehet szó, amit nap mint nap próbálok meghallani? Hogy vegyük észre az élet apró szépségeit, amik nap mint nap ott vannak az orrunk hegyén, mégsem látjuk őket? Na hát, ezt próbálom valahogy leírni, tele van a könyv ilyen apró csodákkal.

4,5/5

Nem több, mint fél óra alatt olvastam el ezt a könyvet, de több heti gondolkodni valót adott. Annak nagyon örülök, hogy most megint elárasztják a piacot a holokauszttal kapcsolatos kiadványok. Ha pedig ilyen elgondolkodtatóak, jól megírtak, akkor pedig pláne. Meggyőződésem, hogy nem felejthetünk!

Yalom írásai közül eddig csak eggyel, a Scopenhauer-terápia olvasásánál találkoztam, de az is nagyon megfogott. Ott is egy nagyon őszinte, az emberekre minden figyelmével odakoncentráló pszichiáterrel ismerkedtem meg. Ez a történet azonban sokkal személyesebb, hiszen két ember barátságának egy aprónak tűnő, mégis óriási mérföldkövénél lehetünk jelen, amikor is a magyar származású Robert L. Brent  neves szívspecialista beavatja évtizedek óta őrzött titkába, nyomasztó rémálmaiba szakember barátját. Az  ő barátságuk nagyon mély, mégis van egy időszak, egy Yalom számára homályos folt Brent életében, amibe még ezt a jó barátot sem avatja be. És ez pedig a holokauszt időszaka Magyarországon, amelyben Ő is szervesen részt vett, mint áldozat, bár mégis a szerencsésebbek, azaz túlélők között. Ráadásul 15 évesen, majd később 75 évesen is egy mondat menti meg az életét: "Szólok a rendőrnek!"

Van egy pont, egy törés évtizedek múltán, amikor ki kell adnia magából a nyomasztó élményeket, meg kell küzdenie az elfojtott bűntudattal, amelynek valószínűleg nem is lenne joga jelen lenni az életében, és ilyenkor végképp jó, ha ott van egy nagyszerű pszichiáter barátunk. Végre megszabadulhat kettős életétől, a nappalitól, amikor tökéletesen helytáll minden fronton, hatalmas sikereket ér el az élet minden területén, de utána jön az éjszaka, vele együtt pedig a démonok...

5/5

Hatalmas örömet okoztam kisfiamnak, amikor hazaállítottam ezzel a könyvvel. Szerencsére a néha már túlzásnak tűnő járműrajongás mellett nagyon érdekli Őt az élővilág, azon belül is különösen a madarak.

További apropója a nagy örömnek az is, hogy mostanában reggelente nem csúszómászókra, hanem dolmányos varjúra vadászunk iskolába menet. Először azt hittem, hogy ez a jószág csak az Ő fantáziájának szüleménye, de nem, megmutatta nekem, sőt, követtük fáról-fára. A könyvben ezután ez a madár volt az első, amit kikeresett. Íme:

És ez a fajta csak egy, a több mint 500 fantasztikus példány közül, hiszen egy rendkívül átfogó képet ad ez az enciklopédia Európa gyönyörű madarairól.

Nagyon színvonalas kiadványról van szó, egyszerűen öröm a kézben tartani és csak úgy lapozgatni még amatőrként is. Mert mi aztán azok vagyunk, de azt hiszem, nem fogjuk tudni ilyen szép állapotban tartani, valószínűleg rongyosra lesz lapozva. Azon túl, hogy gyönyörködhetünk a képekben, rengeteg információhoz is jutunk a madarak evolúciójáról, táplálkozási szokásaikról, tudományos nevekről, élethelyekről, viselkedési szokásaikról stb. Mindez lényegre törően, jól összefoglalva van tálalva, szóval egy cseppet sem tűnnek unalmas adatoknak, sőt.

Nagyon profi munka, nemcsak profiknak!

5/5*

Ezt a gyönyörű borítójú könyvet az elején majdnem félbehagytam. Nem bírtam a sok szörnyűséget, a drasztikus módszerekkel végzett abortusz ecsetelését, a különböző testnedvek itt-ott való ömlését. Szóval eléggé kendőzetlen ábrázolásokkal találkoztam, de rá kellett jönnöm, hogy nincs más dolgom, mint belehelyezkedni a 18. századi London nyomorúságos életébe. Innentől kezdtem "élvezni" az olvasást, és persze arra is rájöttem, hogy pont emiatt hiteles az írónő, hiszen mit kéne szépíteni a dolgokat, ha egyszer koránt sem voltak azok?

A főszereplő Mary Saunders, akinek a sorsa szinte születésétől fogva megpecsételődik. Szegény családban cseperedik, ahol annak ellenére, hogy minden garast a fogukhoz kell verni, az erény nagy kincs. De vajon ellent tud-e állni a bimbódzó lány egy vörös selyemszalagnak, amit egy prostituálton vesz észre egy napon? Úgy érzi, bármit képes megadni, csak hogy Ő is birtokolhasson egyet, de mégis, milyen áron? Semmije sincs, csak a teste, de úgy érzi, megéri. Az esetnek persze következményei vannak, ennél fogva a család kitagadja Őt, és London nem éppen biztonságos hely egy ilyen fiatal lány számára. Csak egy menekülési útvonal van, a szajhaság, amely "mesterséget" kitanul pártfogója, jó barátja, Doll mellett.

Bármennyire is úgy tűnik, hogy megkedvelte ezt az életformát, az élet mégis úgy hozza, hogy elégedetlen sorsával, többre vágyik, ráadásul a fenyegető körülmények sem úgy alakulnak, hogy maradhatna. Így vidékre utazik, ahol szolgálólányként helyezkedik el, próbál tisztességes, normális életet élni egy kedves család gondoskodó oltalma alatt. Hatalmas szerencséje ellenére hiúsága, nagyra-, többre vágyása  azonban itt sem hagyja nyugodni, úgy néz ki, ismét a veszte felé rohan.

Egy rendkívül olvasmányos, bár megrázó történet ez, tele megaláztatással, szegénységgel, nyomorral, de mégis annyira együtt lehet érezni a szereplőkkel. Kínlódtam az ítélkezés, aztán a megbocsátás érzései között, egyszer csak ismét azon kaptam magam, hogy drukkolok, hogy valamelyest jobbra forduljon ennek a lánynak a sorsa.

Az izgalmas, érdekes történet mellett elég mély belepillantást nyerhettünk az adott kort jellemző társadalmi rétegek életébe. Számomra ez is nagyon érdekes volt, bár nem nagyon vágynék oda vissza.

4,5/5

Ó, ez nekem nagyon tetszett! Csodaszép kis könyv ez. Már vagy fél éve sóvárogtam utána, mert éreztem én ezt. Annyira közeli, annyira kedves, és olyan szép, de ezt már írtam. :) Talán nagyon sokakat érdekelhet és megfoghat a jelenlegi Magyarország területén élők közül ez a könyv, de azt gondolom, hogy a Vajdaságban élőknek vagy az onnan elszármazottaknak igazi csemege lehet, hiszen Melinda Nadj Abonji egy, a Vajdaságból Svájcba disszidált írónő, és rengeteg kincset "csempészett" bele ebbe a kötetbe, amihez hasonlót valószínűleg nagyon sokat átéltek.

Nagyon sok emberi sorshoz hasonlóan, a Kocsis család a forrongó politikai helyzet elől, a háború kapujából, a jobb élet reményében tehát Svájcba költözik, ahol természetesen (szinte) minden csak jobb lehet. Bár Mamika, az ízek, az illatok, a táj, az otthon nagyon hiányzik Ildinek, Borinak, Rózsának és Miklósnak. És hát erősen küzdeni kell még az idegengyűlölettel is, ami szintén nem kevés. De az életszínvonal kétségtelenül jobb.

A főszereplő Ildikó, az egyik leánygyermek, aki vissza-visszaemlékezve beavat a múltba, de a jelent és a jövőt is folyamatosan megosztja velünk, elbeszélés formájában. A rekord hosszúságú mondatokban elvesztem. Nem rossz értelemben, hanem áradtam a szép gondolatokkal együtt. Olyan volt, mintha egy gőzölgő kávé mellett hallgatnám egy nagyon kedves jó barátom csodálatos, érzelmekben dúskáló, mégis nagyon finom meséit, ráadásul nem is egy könnyű, hanem pont a kamaszkor kellős közepén történt eseményekről. Ez a lány küzd az identitásával, a felnőtté válás nehézségeivel és a beilleszkedéssel is, aztán még az a kérdés is ott kiáltozik a bensőjében, hogy mit keresnek ők Svájcban? Mégis ahogy bennem lecsapódott, nagyon remekül helytáll. Mind a négyük egy teljesen külön személyiség, mégis annyira jó kis család, minden nézeteltérés ellenére is. Olyan mélyre nyúló gyökereket próbálnak ápolgatni kisebb-nagyobb sikerekkel, amely próbálkozásoktól könny gyűlik a szemünkbe, pedig nem is mi éljük át. Illetve dehogynem!

5/5*

Van nekem is egy ilyenem. Ugyan nem Peti, de a cím többi része stimmt. :-) Amúgy pedig második osztályos, és mostanában kezdett el csak úgy, saját magának olvasgatni. És íme, ez az első kötet, amit kiválasztott, és valóban rendesen olvasgatja esténként fejezetről fejezetre. Több lehetőséget kínáltam neki, de választása eleve egyértelmű volt számomra, hiszen tele van zombikkal, rémekkel, fura, szerinte vicces versikékkel. :-)

Ez a könyvecske egy sorozat 21. kötete, és a történet ugyan más, de abban egyezik a többivel, hogy Peti ismét egyfolytában a rosszaságon töri a fejét, kicselezve szüleit, egész környezetét. Ahogy a címe is mutatja, filmforgatásra adja fejét, amelyben megjelennek a legkülönbözőbb félelmetes alakok, hiszen képzelőereje határtalan, és igazán félelmetes rémfilmet sikerül forgatnia. :) Én kimondottan kisfiúknak nagyon ajánlom, néhol borzolta az idegeimet, de gyermekemnek kifejezetten tetszik.

Az előző rész, a Ha maradnék jól megroggyantott lelkileg, aztán meg ott hagyott a kérdéseimmel. Nagyon megviselt a történet, hiszen egy kőkemény tragédiát ismerhettünk meg, ahol Mia egy autóbalesetben elveszti egész családját. Ő maga marad egyedül életben, már ha életnek lehet nevezni, hogy ép csontja nem maradt, műtétek sorozatán esik át, és így is kevés esélye van a túlélésre. És amikor már éppen eldőlne, hogy mi lesz a sorsa, vége lett a könyvnek. Úgyhogy sokszorosan örültem és a kíváncsiságom szinte percnyi szünetet sem hagyott, azonnal elkezdtem a folytatást.

Három év telt el a baleset óta. Szinte teljes egészében Adam útkereséséről szól a történet, hiszen nagyon szerette barátnőjét, annak családját, így őt is nagyon megviselte a tragédia. Ez alatt a három év alatt folyamatosan épült le belül a fiú, bár a zenekari sikereik ennek ellentmondanak, hiszen népszerűségük egyre felfelé ívelő, turnéikat, koncertjeiket tömegek követik, persze főleg lányok. Belemerül a felületességbe, próbálja elnyomni magában a történteket, bár egyértelműen keresni a kiutat, illetve mindenben és mindenkiben Miát. A hatalmas népszerűség ellenére Adam rendkívül magányos, magába zárkózó, ugyanakkor ahogy ez már az előző részben is kiderült, rendkívül értelmes, szimpatikus fiatal srác. Mint ahogy szinte mindenki a történetben. Mindvégig rettentően sajnáltam ezt a fiút, nem éreztem igazságosnak a vele megtörtént dolgokat. Annyira vártam, hogy korábban segítsen neki valaki, bár az is lehet, hogy attól lett olyan, amilyen, át kellett mennie ezeken az eseményeken, hogy odáig jusson, ahová.

Nagyon valóságos szereplőkről és élethelyzetekről van szó, egyáltalán nem esik nehezére az embernek elképzelni az adott szituációkat. (Ettől függetlenül még mindig nem érzem ifjúságinak.)

4,5/5

Végig kettősséget éreztem a könyv olvasása közben, mert egyszer majd' meghaltam az unalomtól, sokszor nem is értettem, mit olvasok, másszor pedig még gyaloglás közben is olvastam, annyira lekötött. Persze terjedelme okán is megpróbálta néha a türelmemet, de alapvetően azt kell mondjam, hogy nagyon jó kis írás.

Nagyon alaposan kidolgozott kémtörténettel van dolgunk, ezerféle szállal megtűzdelve. Nem marad ki senki a szereplők közül a részletes górcső alá vétel alól, nem panaszkodhatunk, hogy valakiről ne tudnánk meg szinte mindent. Úgy érzem, hogy Le Carrénak ebben (is) van a fő erőssége, a végletekig menő részletesség kidolgozásában.

A főszereplő Magnus Pym, akit én nagyon be sem tudnék határolni, annyiféle arcát mutatja meg a történet. Abban sem voltam biztos, hogy ő maga akarja ilyen sokszínűen láttatni magát vagy a többi szereplő ruházza fel ezerféle arccal az egy szimpla, átlagos, szinte középszerű mellé. Bár az egy időben fenntartott, nőkkel való kapcsolata azért gyanakvóvá tett. :-)  De igazából semmi sem egyértelmű. Aztán ez a Pym, ez a brit hírszerző szőrén-szálán eltűnik bécsi lakásukból és több fronton, számos ország titkosszolgálata által megindul a hajsza utána. Ezen kívül keresi még felesége, kollégája, tartótisztje, szóval nem kevesen. A nyomozás során derül ki számos titok az életéről, és mindenki próbálja a maga módján, elég egyedien kikövetkeztetni a múltban történt eseményeket.

Kezdettől fogva sejtetni engedi a szerző, hogy valamely eldugott, tengerparti búvóhelyen írja mesterművét, amiben többek között megelevenedik szélhámos, bár kétségtelenül ügyes kezű apjának alakja, akivel igencsak sajátságos viszonyt ápoltak gyermekkoruk óta, aztán egy furcsa, magának való emberke, akivel Svájcban kötött örök barátságot. De ez is csaj sejtés, nem kell félni, tartogat meglepetéseket a könyv.

És kitartás, az első harmad után jócskán beindulnak az események, érdemes kitartani!

A nemzetközi sajtó nagyon magasztosan nyilatkozik a könyvről, zseniális műnek tartják. Érzem én ezt, mert tényleg hihetetlen alapos munkát érezni mögötte, de azért nekem néhol picit nehezen ment le. De azt is tudom, hogy ez csak stílus-, illetve ízléskülönbségekből adódott. Szóval nagyon jó könyv, és én főként erősen intellektuális beállítottságú embereknek ajánlom, akik még ráadásul az izgalmat sem vetik meg.

4/5

Na vágjunk bele!

Nagy valószínűséggel ezzel a könyvvel sosem találkoztam volna, tudatosan legalábbis semmiképpen sem, ha nem kapok meghívást egy rendezvényre. Ott viszont hallottam a szerzőpárost beszélni írásukról, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Aztán belevágtam és lelohadt az érdeklődésem. Illetve dehogy lohadt, mert eszement sebességgel száguldottam végig rajta, mivel érdekelt a négy lány sorsa, története. Viszont nagyon elkeseredtem, megdöbbentem és azóta is kérdéseket teszek fel magamban,  magamnak, amelyek nagy valószínűséggel  száz százalékig költőiek.

Négy lány szerepel a történetben, de ahogy a szerzők a bevezetőben írják, akár több is lehet. Közös bennük, hogy fiatalok, csinosak és mindannyian egyetemisták. Továbbá mindegyikük szűkölködik anyagiakban. Ki az albérletét szeretné finanszírozni, ki a tandíját, ki egyszerűen csak jobban szeretne élni. Mind a négyüket látszólag a szükség viszi rá, hogy a testüket kezdjék árulni. Egyikük sem szeretne az utcára menni, mindannyian viszonylag kulturált körülmények között szeretnének ilyen módon pénzhez jutni. Egy szempillantás alatt indul be mind a négy lány "karrierje", nem nagyon kell utánajárogatni a lehetőségeknek, azok szinte az ölükbe pottyannak. Mert igény az van bőven! A könyv kendőzetlenül tárja fel előttünk ennek a  életformának a csínját-bínját, nem nagyon kertelnek, arcpirító nyíltsággal, részletességgel írnak le egy-egy intim találkozót.

Kíváncsi voltam, hogy van-e konklúziója a könyvnek, levonja-e a tanulságokat a két szerző? Vagy legalább valami menekülő útvonalat adnak-e, hogy mi érezzük legalább? Mert ez a téma szerintem nem engedi meg, hogy ne legyenek tanulságok, hiába a másik tiszteletben tartása, elfogadása, ennek ahhoz most nincs köze. A szerzőpáros elmondta ezen a találkozón, hogy igazából nincs különösebb tanulság. Ők csak egyszerűen összegyúrták sok lány történetét és leírták tényszerűen, nem is volt szándékukban saját véleményt írni, nem szerettek volna állást foglalni. Ez igaz is. Láttam kritikákat és Ők is megemlítették, hogy voltak felháborodott hangú reakciók, mivel voltak lányok, akik a könyv elolvasása után, annak hatására vágtak bele a "szakmába". Akkor azt mondtam, hogy "te jó ég, ez nem hiszem el!". De amikor már én is azon kezdtem gondolkodni, hogy ez vajon tényleg járható út? Tényleg ennyire kellemes ez az egész? Téves volt a hosszú évek óta gondosan építgetett erkölcsi normám? Hiszen én azt éreztem, miután becsuktam a könyvet, hogy ez tök tuti, ki kéne próbálni. Aztán meg észbe kaptam, hogy én meghülyültem? Ez az, AMI! Nem más, bárhogy szépítjük. Nincs ez rendjén valahogy. És én még viszonylag értelmesebb nőnek tartom magam. Sajnos (de inkább tévedjek!!!) úgy érzem, hogy egy egyszerűbb lelkületű lányka ezt a könyvet simán ajánlólevélnek veszi. De mondom, ne legyen igazam!

Való igaz, hogy foglalkozni kell a témával, de nem érzem, hogy el lett találva a megfelelő irány. Nem tudom, én hogy csináltam volna. Hiányzik nekem az erkölcsi útmutatás, ami persze ezerféle lehet, de az nyilvánvaló kéne, hogy legyen, hogy nem ez a helyes út. Azt is elhiszem, hogy a szerzők is óvatosak voltak, hiszen hogy írják le a személyes véleményüket anélkül, hogy bárkit is megsértenének azáltal. Szóval nem tudom, tanácstalan vagyok és lehangolt a könyv után.

2,5/5