Erika
Talán 2 hónapja olvastam ezt a könyvet, de akkor nem nagyon tudtam volna írni róla, az érzelmek annyira kavarogtak bennem. Egyszerre kellett sírnom és nevetnem is, de főként az első.

Tele van a könyv fájdalommal, az elmúlással, ugyanakkor a szeretet is túlcsordul szinte minden sorából. Mindig elgondolkodok ilyen könyvek hatására, hogy vajon az én életemben vannak-e olyanok, akiknek ennyire fontos vagyok, illetve fordítva. Mit tennénk meg egymásért? Hogy viselkednénk, tolerálnánk adott helyzetben? Ez a könyv mindenképpen példa-, iránymutató, hogyan kell szinte tökéletesen csinálni, még ha tudom is, hogy ez "csak" egy regény.

Szóval mit tennénk abban a helyzetben, ha egy nagyon közeli hozzátartozónk elkezdene apró dolgokat elfelejteni? Talán ekkor még semmit, de amikor már kezdene súlyosabbá válni a helyzet, és egyértelművé válna, hogy sokkal komolyabb a probléma, mint ahogyan azt gondoltuk. Nem csak fáradtságról, kimerültségről van szó, hanem egy súlyos klinikai esetről. Az Alzheimerről.

Alice egy igen elismert professzor a Harvardon. Házassága teljesen rendben, három gyermekét tisztességben felnevelte, ennek ellenére minden nap újabb és újabb kihívásokat állít maga elé, amelyeket tökéletesen megvalósít.

Aztán úgy tűnik, picit szenilissé válik. Miután egyre komolyabbá válik a helyzet, nem csak apró teendőket felejt el, hanem akár már egy fontos konferencia időpontját, sőt, annak létét is, diagnosztizálják nála a korai stádiumban lévő Alzheimer-kórt. Sajnos annak ellenére, hogy tényleg korán észlelik a betegséget, nagyon gyors lefolyású a folyamat, így időnk sincs feleszmélni a döbbenetből, csak szorítunk, szorítunk, hogy történjen nagyon gyorsan valami csoda.

Persze sokat hallottunk már erről a rettegett, gyógyíthatatlan betegségről, amely mérhetetlen pusztítást képes elvégezni az ember életében, de döbbenetes volt egy nevesített személy (Alice) életén keresztül ezt végigkövetni. Főként úgy, hogy nagyon-nagyon megszerettem ezt az asszonyt, rendkívüli módon csodáltam a bátorságát, életszeretetét még akkor is, amikor már egyáltalán nem volt önmaga.

Gyönyörűen és úgy tudom, nagyon hitelesen írta le Genova egy beteg szemszögéből ennek a betegségnek a lefolyását. Ebből a nézőpontból tényleg nagyon érdekes volt erről a témáról olvasni és talán hozzásegít ahhoz, hogy jobban megértsük ezt a főleg idős korban előforduló, sokszor nagyon nagy türelmet igénylő jelenséget.

u.i.: Pont tegnap vásároltunk a családommal a boltban, amikor egy nagyon idős bácsi (mi ismerjük, ő már senkit nem ismer meg) hozzám fordult segítségért különböző áruk beszerzésével kapcsolatban. Közben elmondta, hogy almás süteményt szeretne készíteni (90 fölött van), ahhoz kellenek hozzávalók. Miközben sétálgattunk a sorok között, megkérdeztem a receptjét, amit töviről hegyire elmondott, és azon aggódott, hogy vajon nekünk tényleg van-e időnk arra, hogy meghallgassuk. Biztosítottam, hogy nagyon is szívesen! És azt is megígértem, hogy majd a folyosón megszaglásszuk a finom illatokat. Erre azt felelte, hogy Ő már akkor azt sem fogja tudni, hogy valaha találkoztunk, és ha legközelebb összefutunk, nyugodtan rúgjuk bokán, hogy mi ismerjük egymást. :) Persze sosem tennénk ilyet, de nagyon fogunk örülni a újbóli találkozásnak, és az is lehet, hogy semmi köze sem volt a könyv témájához, csupán csak nagyon sok évet élt meg, de olyan jó volt megállni beszélgetni vele és pár kellemes percet okozni neki. Még ha erre sosem fog többet emlékezni.

5/5

Könyvmolyképző Kiadó, 2012
Fordította: Neset Adrienn
Eredeti cím: Still Alice
326 oldal

Erika
Huh! Nem vagyok egy nagy alkoholfogyasztó, de a mostanában kapott házipálinkára sokat gondoltam, amikor már fehéredésig szorítottam a fotel karfáját. Az elején. Mert akkor voltak jelei, hogy ez egy nagyon izgalmas kis pszichothriller lesz.

Két nő a főszereplő. Két olyan nő, akinek nagyon, de tényleg nagyon súlyos önértékelési problémája van, megspékelve még egyéb lelki zavarokkal is, amelyek mind-mind a múltból erednek. Igazából semmi közük egymáshoz, a problémáik is teljesen más típusúak, bár amit éreznek, ahogyan ezeket képtelenek feldolgozni, egyáltalán nem különböznek egymástól. Ugyanúgy alkalmatlanok a normális életre, ugyanúgy megszakítanak minden normális emberi kapcsolatot, amelyek még a felszínen tarthatnák őket, ugyanúgy belesüppednek a problémák tengerébe.

Aztán mégiscsak közük lesz egymáshoz egy véletlen baleset folytán. Az egyik nő úgy gondolja, hogy nem volt az véletlen, neki kellett volna abban a balesetben meghalnia, a másik pedig úgy, hogy csupán tényleg a szerencsétlen körülmények összjátéka volt az egész, senki nem hibáztatható semmiért. Saját magukat mégsem tudják megmenteni, gyorsvonat sebességével száguldanak a végzetük felé, amely meg van írva. Szerintük.

Mindketten szégyellik, amit a múltban tettek, és azóta is csak folyamatosan ostorozzák magukat büntetésképpen. Képtelenek maguknak megbocsátani, így ellöknek maguktól mindent, ami megnyugvást hozhatna, kisegíthetné őket a bajból. Leginkább a segítőkész embereket.

Rettentő nyomasztó, szívszorító, fájdalommal teli könyv. Nagyon jó érzés volt becsukni, fellélegezni, hogy vége. Amúgy ez nem krimi, inkább amolyan novellaszerűségnek mondanám. Lehet, hogy kicsit jobban tetszett volna, ha eleve így indulok neki.

3,5/5

Animus Kiadó, 2014
Fordította: Dobosi Beáta
Eredeti cím: Skam
288 oldal
Erika
A fülszöveg azt ígéri, hogy egy igazán idegesítő pasasról olvashatunk ebben a könyvben. De ennyire??? :D

Ove legfontosabb jellemzője, hogy Saab típusú autója van (nekem is nagy kedvencem, de ezzel még nem nyert meg!). 59 éves az öregfiú és nagyon nincs kibékülve az élettel. Vagy az emberekkel? Egyáltalán külön lehet választani a kettőt? Bár neki mindegy, mert a kákán is csomót keres.

Számára mindenki hasznavehetetlen, teszetosza alak és mindenki egyébként is le van tojva.

De igazából a legnagyobb baja az, hogy munkája sincs, felesége is meghalt, szóval ő maga érzi saját magát hasznavehetetlennek. És végtelenül magányos!

Tragikomédia egy öregúrról, akitől sokszor összeszorul az ember torka, máskor a gyomra, utána meg az ökle. A szereplők valóságos figurák, akikkel nap mint nem találkozunk, az élethelyzetek mindennaposak, és Ovékkal is folyamatosan találkozhatunk. Próbálják meggyőzni őt is, minket is, hogy nem egy rossz ember ő, aztán néha sikerül, sokszor nem.

Az egyedüli, akivel meg tudja osztani búját-baját, az a felesége. De neki is csak a sírjánál öntheti ki a lelkét, ott viszont ontja magából. Ove egyetlen célja követni feleségét, de a teendők nem hagyják. Mindig van valaki vagy valami, akit vagy amit meg kell menteni. Mert mindenki magatehetetlen. :D

Összességében persze humoros volt, de azért folyamatosan ott volt az a gyomorszorító érzés is, ami nagyon szomorúvá is tett.

Animus Kiadó, 2014
Fordította: Bándi Eszter
Eredeti cím: En man som heter Ove
336 oldal
Erika
Katherine Webbet már olyan régóta szerettem volna olvasni, ráadásul több könyve is ott áll a polcomon. Nem értem, miért vártam eddig, most szépen sorban elő fogom szedegetni őket. Annyira szeretem, amikor egy író pillanatok alatt elvisz egy teljesen más világba, megszűnik körülöttem szinte minden egyéb, és már csak ott élek pár napig.

Van egy fess fiatalemberünk, egy galériatulajdonos. Galériája nem működik túl nagy sikerrel, a népszerűség sehogy sem akar érkezni. Van pár örök darab, de azon kívül nem frissül, szinte már unalmassá is válik. Talán ez a gond, viszont Zach-nek az a pár darab, de különös egy, amely egy fiatal lányt ábrázol, mérhetetlenül fontos. Érzi, hogy valami kötelék fűzi a festményhez, de maga sem tudja hol van ennek a kötelének a másik vége.

Egy kiadóval évekkel korábban megállapodott, hogy a festmény alkotójának életéről ír egy könyvet, és mivel családi életet romokban hever, felesége másik kontinensre költözött gyermekükkel, semmi akadályát nem látja annak, hogy a festmény eredetének nyomába eredjen, felkutassa azokat a plusz információkat, titkokat, amelyek által megírhatja végül a könyvet, és amelyek megkülönböztetik az írást az eddig megírt átlagos könyvektől.

A dorseti partvidékhez utazik, ahol a nyarakat töltötte a festő családjával, de ott "csak" egy öregasszonyt talál, aki lehet, hogy az összes titokhoz tudja a kulcsot. De ez az öreg hölgy olyan mélyen zárkózott be minden tekintetben, hogy reménytelennek látszik a helyzet.

A kezdeti kutatómunkának induló utazás Zach számára szinte már hitchcocki borzongássá válik, de szándéka töretlen marad. Az élete viszont fenekestül felfordul és sosem lesz már ugyanaz.

Titkokkal, izgalmakkal, bizonytalanságokkal teli regény, ami végig fogva tartja a figyelmet, a hangulata pedig elvarázsol. Ott sétálunk mi is a a domboldalakon, hallgatva a tenger zúgását, közben hátra-hátrapillantva, követnek-e minket az árnyak. Borzongató, mégis gyönyörű!

4/5

General Press Kiadó, 2013
Fordította: Tóth Bernadett
Eredeti cím: A Half Forgotten Song
464 oldal
Erika
A könyv közepénél éreztem, hogy máris kell pár sort írnom róla, és úgy akartam kezdeni, hogy "tudom, hogy olvasás szempontjából még messze van az év vége, de megkockáztatom, hogy ez lesz nálam az év könyve". Aztán végül mégsem, de ezt majd a végén.

Körülbelül a könyv háromnegyedéig teljesen el voltam ájulva, úgy gondoltam, hogy mindig ilyen könyveket akarok én olvasni. Egy szép szerelmi történet nagyon egyszerű szavakkal stílusosan, gyönyörűen megírva.

Amanda Collier és Dawson Cole tizenéves korukban szeretnek egymásba, úgy tűnik szerelmüket semmi sem akadályozhatja meg. Még az sem, hogy külsőleg talán nem annyira illenek egymáshoz, hiszen Amanda egy bomba csajnak számít, Dawson viszont egy kicsit szerencsétlenebb, visszahúzódóbb fajtájú fiú, szóval nem az a menő típus. Még csak sok izgalmat sem tud nyújtani a fiú a lánynak, hiszen reggeltől estig egy autószerelő műhelyben tölti az idejét, a lánynak mégis ez a fiú kell. És fordítva is. Ha saját különbözőségük nem lenne elég, családjuk is örökös viszályban áll egymással, de a kötelék, ami létrejött köztük, eltéphetetlennek tűnik.

Aztán ahogy az életben is sokszor közbeszól egy váratlan fordulat, itt is ez történik, és nincs más választásuk, mint az elválás.

Huszonöt év múlva találkoznak újból, annak az embernek a temetésén, aki egyedüli volt az ő kapcsolatuk támogatásában. Mint ahogy az a történet előrehaladtával kiderül, mindkettejüknek olyan örök érvényű értékeket adott át ez a férfi, amelyek fel sem tűntek nekik, csak így utólag, amikor nagy szükség van ezekre az "ajándékokra".

Szerelmük nyoma Amanda és Dawson lelkében is mély nyomott hagyott, és hosszú órákon át való beszélgetések az ára annak, hogy kiderüljön, egyikük sem olyan életet él, amelyről álmodozott. Mert mindkettejük álmában mindvégig a másik szerepelt. Az életük viszont már teljesen más mederben folyik, csak kérdés, hogy ez a meder kibírja-e az áradást?

Aztán ott volt a legeslegvége, nálam tényleg csak az, ahová Sparks szerintem besűrített minden szirupot, amit csak elő tudott ásni. Teljesen eltelített a vége, nem is igazán tudtam már hová feldolgozni a sok nem mindennapi történést. Viszont a könyv nagy többsége miatt mindenképpen megérte és érdekel a film is, amit az elmúlt hetekben tűztek a mozik műsorra.


4/5

General Press Kiadó, 2014
Fordította: Szabó Ágnes
Eredeti cím: The Best of Me
312 oldal
Erika
Jobb későn, mint soha helyett: jobb előbb, mint utóbb. :D Kisebbik fiam jövőre kezdi az iskolát, így már jó előre gondoskodok neki külön feladatokról. (hogy még jobban szeressen!!!) :)

Viccet félretéve, ezekről nem tudtam lemondani, amikor megláttam őket. Eleve nagyon szeretjük/szeretik a Geronimo Stiltonokat, bár kicsi inkább még csak a képi világát élvezi, hacsak meg nem könyörül rajta a nagy, és felolvas neki. Vagy én... :D Szóval Geronimo történeteivel már nagy barátságban vagyunk, ezért is örültem, hogy kicsiknek szóló foglalkoztató füzet formájában is beszerezhetőek.

Nagyon sokféle, színes, végtelenül változatos feladat található bennük, megfeleltetve az általános iskola 1-2-3. osztályos tananyagának. Játszva tanítja, okosítja a kicsiket, a klassz illusztrációk pedig még szórakoztatóbbá teszik mindkét kiadványt.

Találhatóak benne szövegértési feladatok is, amelyek mi másról szólhatnának, mint Geronimo Stilton kalandos történeteiről. :D

Az én kisfiam nagyon-nagyon várja az iskolát (én is meg vagyok lepődve), de azt gondolom, hogy ha az ilyen kiadványok még jobban elősegítik az Ő lelkesedését, akkor én nem állok az útjukba! :D

Vigyázz, kész, sajt!

Alexandra Kiadó
Erika
Az őszi szünetben adtam ki feladatként kisfiamnak, hogy olvassa el. Oldalszámilag is megfelelt az egy hétnek, tartalmilag meg pláne. Már a borító is igencsak felkeltette az érdeklődésemet, amikor először megláttam és egyáltalán nem is csalódtunk benne.

Ha jól emlékszem, ez az első könyv, amit az elejétől a végéig, tényleg az utolsó betűig elolvasott, ráadásul nem láttam a kényszert közben. :) És ez egy könyvmoly anyukának nagyon nagy öröm.

Egy egész macskakolónia válogatott tagokkal ügyködik egy nagyon furfangos bűncselekmény körül. Marie La Belle színésznő ékszereit ellopták. Vannak ugyan nyomok, de a következtetések a rendőrségnél is mások és a nagyon vicces macskosz detektíveknél is. A rendőrök valamiféle fantomra gyanakszanak, de a szemfülesebb nyomozókat nem lehet átejteni.

Bőszen folyik a nyomozás, és a végére kiderül, hogy a talpraesett négy nyomozó elkapja-e Párizs rettegett tolvaját? Már ha az tényleg nem egy fantom...

Sajnos azt csak utólag láttam, hogy ez egy sorozat második része, de nincs semmi vész, önmagában is tökéletesen olvasható, élvezhető. De az tuti, hogy beszerzem az elsőt is...  :D

Akció közben... :D

5/5

Ciceró Kiadó, 2014
Fordította: Berényi Márk
Eredeti cím: Misteri coi baffi
122 oldal
Erika
Nem is tudom, mire számítottam, amikor kezembe vettem ezt a könyvet. Volt pár elképzelésem hangulatát, témáját tekintve, de egyik sem jött be.

Egy 1930-ban, a gazdasági világválság idején történt botrány után a tizenöt éves, kissé koraérett Thea Atwellt a szülei bentlakásos iskolába küldik, így biztosítva azt, hogy tisztessége - ha még van - megmaradjon.

A Yonahlossee Lovas Leánytáborban elsősorban gazdag szülők gyermekei élnek, busás támogatásért cserébe. Thea szinte rögtön összebarátkozik a legmenőbb lányokkal, ezáltal könnyen be is illeszkedik. Honvágya nem nagyon csitul, és kérdések tömkelegére keresi a választ, nem érti, családja miért juttatta őt ide, és egyáltalán, miért nem írnak neki vigasztaló, érdeklődő leveleket.

A kezdeti benyomás alapján egy nagyon kedves, szeretetreméltó lányról van szó, aki mellett egyértelműen letesszük szimpátiánkat, aztán ahogy telik az idő, úgy bújik elő az angyali mosoly mögül a sötétebbik énje. Az elején már írtam, hogy koravén lányról van szó, abban az értelemben, hogy a nemiség iránti érdeklődés nagyon fiatalon kezdődött nála, és pont ez sodorta őt ebbe a helyzetbe is, amiben éppen van. Így egyáltalán nem csodálkoztam azon, amikor a tábor vezetője felé irányul figyelme, akinek nap mint nap ott van szem előtt felesége és gyermekei is.

Napról napra egyre inkább belelovalja magát a vágyakozásba a férfi iránt, minden figyelmeztető jel ellenére. Kissé skizofrén vagy egyszerűen csak képmutató napjai egyre kevésbé szólnak a tanulásról, lovaglásról, csakis az az álomkép hajtja, amelyet már szinte minden pillanatban maga elé vetít. De hogy ezt a maga javára tudja-e fordítani az alatt az idő alatt, amíg a feleség több hétre üzleti útra indul, az a jövő zenéje. Számomra innentől elég gyomorforgatóra sikerült a könyv, előtte csak szimplán unalmas volt.

Úgy összességében ennek a könyvnek se füle, se farka nem volt. Egyáltalán nem is értettem a lényegét. Romantikusnak nem volt romantikus, erotikát éppen hogy csak érintette, szóval olyan semmilyen. A főszereplő csaj pedig... brrr, kiráz tőle a hideg, annyira ellenszenves volt. Soha ilyet a közelembe, pláne barátnőnek!

2,5/5

Alexandra Kiadó, 2014
Fordította: Getto Katalin
392 oldal
Erika
Ahh! Valószínűleg tényleg fanatikus vagyok Picoulttal kapcsolatban, mert az ilyen jellegű, témájú könyvekkel ki lehet üldözni a világból. Mégis..., volt az a pillanat, amikor a gyerekek már jócskán nyüszögtek, hogy éhesek, én meg visszanyígtam, hogy csak még 2 sort, légyszí', légyszí'!

Döbbenetes! Nem nagyon tudok rangsort teremteni a könyvei között, mert mindegyik kincsként csücsül a polcomon, de ha muszáj volna, akkor ez valahol biztos elől kapna helyet.

Fontos megjegyezni, hogy van egy előzménye ennek a regénynek, amely Szelíd vadak címmel jelent meg, és kizárólag e-könyv formájában olvasható. Tulajdonképpen teljességgel olvasható önálló kötetként is a Találj rám!, de érdemes beszerezni az előzményt, mert jó kis táptalajt nyújt az egész történethez, megalapozza az izgalmakat. Mert az van bőven!

Szóval minden, azaz majdnem minden az elefántok élete körül forog, amelyek egy rezervátumban élnek. Gondozójuk Alice, aki az életét rátette az elefántok szokásainak, a különleges gyászszertartásuk kutatására. Egy nap viszont eltűnik, magára hagyva 3 éves lányát Jennát.

A történet igazából Jenna tizenhárom éves korától íródik, bár nagyon sokszor visszapillantunk a múltba, mert a megoldás a rejtélyekre, válaszok a kérdésekre valahol ott vannak. A lány kamaszodó, nyiladozó értelemmel eltökélten elkezdi keresni anyját, mert az eltűnéssel kapcsolatban nagyon sok a megoldatlan helyzet. Azt sem tudja, életben van-e? Netán gyilkosság áldozata lett vagy csak egyszerűen fogta magát és ott hagyta totyogó korban lévő gyermekét? Mindezekre választ szeretne kapni, és ebben a környezete úgy tűnik semmilyen módon nem tudja meggátolni.

Furcsamód egy szellemlátóhoz megy elsőként segítségért, akivel már az első pillanatban forr köztük a levegő, a szikrák csak úgy csapkodnak a feszültségtől. A kutatásba még furcsább módon beszáll az a nyomozó is, aki az Alice eltűnésekor történt balesettel kapcsolatban is nyomozott annak idején a rezervátumban. Furcsa egy triumvirátus alakul ki, ennél különbözőbb, konfliktusokkal teli csapatot nehezebb lenne összehozni. Mégis valahogy a végére annyira összekovácsolódnak, és egyébként is annyira muris tudott lenni, ahogy a három szélsőséges személyiség tízfelé húzott. Megvolt a maga bája, kedvessége mindenek ellenére.

Egy folyamatos hajsza zajlik a történetben, közben az elefántok életével, szokásaival is behatóan megismerkedhetünk, és bár én nem vagyok nagy elefánt-fan, igazán megkedveltem őket. Persze az én éles logikám mellett ez nem nagy szám, de végig az orromnál fogva vezetett az írónő, pedig annyira nyilvánvaló volt minden mindvégig!!! Vagy nem? Valaki megnyugtathatna! :D

Az pedig mindig is lenyűgöz, hogy Picoult milyen mélyen ássa bele magát egy-egy témakör kutatásába. Döbbenetes a munkája mögött rejlő szorgalom. Ráadásul minden egyes alkalommal merőben más témákhoz nyúl és kezdi elölről. Én pedig alig várom az újabb és újabb köteteket!

5/5

Athenaeum Kiadó, 2014
Fordította: Babits Péter
456 oldal