Huhhh! Amikor elkezdtem olvasni, nem nagyon tudtam hova tenni ezt a könyvet a gondolataimban. Még most is rágom, emésztem. Az elején azt hittem, hogy valami rossz vicc és egy alja pornóvonalat sikerült megfognom. De szerencsére nem! :-) Bár a fülledt erotika mindvégig jellemző a könyvre.

Ramona az én szememben egy rém trampli, igénytelen, a nőiességtől igen távol álló nőszemély. Az őt körülvevő férfinép véleménye ettől a véleménytől gyökeresen eltér. Mellesleg Ramóna albínó is. Ezt a környezete a rontó átok, bűbáj jelének tekinti. Mint ahogyan az általa kibocsájtott illatanyagot is. Mert hogy Ramona illatozik, nem is akárhogyan.

"Nápoly sohasem érzett ahhoz foghatót. Az orr gazdája majd elolvadt a gyönyörtől, lehunyta szemét, és csodálatos álmot látott: háremek varázsát, gyönyörök végeláthatatlan árját sejtette az illat, alighogy beszippantották."

Ramona mindent meg is tesz, hogy ezt a tulajdonságát, "ajándékát" a leghatásosabb módon kamatoztassa. A csürheként követő férfisereg szemén fátyol, az asszonyok kezében seprű, illetve mindenféle kézzelfogható dolog, amivel üldözni lehet a boszorkányt.

Fő-fő álmai között szerepel, hogy híres operaénekes lesz. Persze hangja, esze egy szál sem!

Házasságait is érdekből köti, továbbra is ámulatba ejtve minden hímet. Amikor az egész falut sújtja már a rontás, az asszonyok egyesült erővel elüldözik. Újdonsült férjével elindul szerencsét próbálni a nagyvárosba, mondván beteljesíti világmegváltó álmait. Az illat persze követi őt lépten-nyomon.

A történet vége felé egy nagy sorsfordító esemény következtében elveszíti a varázslatos illatot. Csak az elhízott, tespedt, lusta nő szaga árasztja őt el. Csodálkozik, hogy már (szó szerint) a kutya sem fordul meg utána. Nagy szerencséjére legújabb férjének korábban a legtöbb érzékszerve elveszítette működőképességét, így a szaglása is. Csak az emlékeiből merítkezik. Azokban pedig Ramona illatozó rózsabimbó, ezáltal csodás nő!

Mintha csak egy korabeli kosztümös színházi paródiát láttam volna. Összességében nagyon jól mulattam, érdekes felfogású könyv, szerettem!

Mintha csak Szilvási Lajos: Egymás szemében c. művét olvastam volna. Senkit nem akarok megtéveszteni. Nem ugyanaz a történet, de hangulatában ugyanazt hozta számomra.

Megrendítő történet egy szerelmes párról, akinek a kapcsolata nem feltétlenül klasszikus módon alakul. A klasszikust itt úgy értem, hogy általában egy szerelem szárba szökken, zakatolnak az érzelmek, de a kezdeti lángolás után is apróbb-nagyobb gondok között folyik megszokott medrében élet, a szerelem.

Az adott történet sajnos nem úgy alakul, ahogy a kezdeti fellángolás ígéri.

Bart Templeton egy szoknyavadász pernahajder, aki a II. világháborúból tér éppen haza. Barátnője váratlanul a hajóállomáson vár rá, bár Bart lelkében a testi vonzalmon kívül más még nem mozdul meg, viszont az nagyon! :-)

Ahogy telik-múlik az idő, ráébred Jan tisztaságára, arra, hogy vele talán el tudná képzelni az életét. Szerelembe esik a lánnyal. Szerelmük a fent említett klasszikus módon indul, Bart is egyre komolyabbnak érzi a kapcsolatot, bár mindenféle elkötelezettségtől retteg, menekül, kétlaki életet él!

Mikor már végre úgy érzi, Jan mellett meglelte boldogságát, megállapodhatna, szörnyű hírrel kell szembesülniük. Jan-nek tbc-je van! Elindul a szüntelen harcuk a kór ellen. Eleinte nem is nagyon aggodalmaskodnak, szentül hiszik, hogy Jan mihamarabb kikerül az áldatlan állapotokkal jellemezhető kórházi intézményekből, és ott folytatódhat boldogságuk, ahol elkezdődött.

Végigkísérhetjük Bart belső küzdelmeit is, hiszen az elkötelezettség érzése is fokozatosan alakul ki benne, emellett persze a saját szabadsága is utat szeretne törni magának.

Kórházról-kórházra, szanatóriumról-szanatóriumra járják útjukat, persze amikor épp a várakozási listán megürül egy hely valaki más halála által.

Megindító volt átélni, ahogy Bart gyökerestül megváltozik a történet folyamán. Teljes pálfordulás következett be az emberekhez, szerelméhez való hozzáállásában. Hihetetlen odaadással ápolja Jan-t, még a biztos munkahelyét is felcseréli ápolói állásra, csak hogy mellette lehessen. A végkimenetelét a történetnek az elejétől fogva sejtettem, szerintem nem is akart a szerző nagy talány elé állítani senkit.

Eddig csak Bart-ról írtam, pedig Jan küzdelme is nyilvánvalóan nagyon nagy. De Ő talán nem is a betegséggel küzd elsősorban, hanem Bart szerelméért. És az mindvégig az övé marad!

Sokat hallottam már erről a betegségről, szerencsére tényleg csak hallomás útján ismerem, de megközelítőleg sem volt ilyen rálátásom a témára, mint amit a könyv nyújtott. A kilátástalanság, kiszolgáltatottság, tehetetlenség nem igazán fejezi ki azt az érzést, amit átélhettek ezek a betegek, a könyv olvasása közben pedig én is...

Valami hiány maradt bennem az olvasás után, de meg nem tudnám mondani, miért, honnan, hogyan? Talán küzdök magamban a tehetetlenséggel, annyira segítettem volna, megmondtam volna a magamét az orvosoknak, a kórházi személyzetnek, mindenkinek akiben bármiféle segítségnyújtás lehetőségét láttam, mégsem tette meg.

A könyv megszerzése és elolvasása között 2-3 hét telt el. Ez alatt az idő alatt naponta többször vettem a kezembe, csodáltam, forgattam, szagolgattam. Éreztem, hogy értéket tartok a kezemben. Nem csalódtam!

Maddalena és Chiaretta testvérek. Pici gyermekként az anyjuk elhelyezi őket a híres Ospedale della Pieta árvaház lépcsőjén, ami másrészt Velence igen híres zeneiskolája is. Itt nagyjából "rendeződik" is a leányok sorsa. Az elején azt hittem, hogy "Jane Eyre-szerű" hányattatás kezdődik mindkettőjük életében. A könyv hangulata is errefelé vitt el az elején (ami azért nem feltétlenül lenne baj...) De nem!

Az első évek a szárnypróbálgatásról szólnak. Keresik a helyüket a zeneiskola falain belül.

Kettőjük közül Chiaretta, a kisebbik a tűzrőlpattant, rózsás arcú, nagy terveket szövő, álmodozó, míg Maddalena a megfontolt, komolyabb, visszafogottabb leány.

Míg Chiaretta az éneklésben, addig Maddalena a zenélésben találja meg a boldogságát. Felnőtté válásuk sok változást hoz mindkettejük életében, bár a szoros kapocs mindvégig megmarad. Chiaretta elismert tagjává válik a kórusnak, az idősebbik testvér pedig a hegedűjátékban nyújt kiválót. Olyannyira kiválót, hogy Vivaldi is tanítványává fogadja, legfőbb múzsájának tekinti.

Mindketten nélkülözhetetlen alappilléreivé válnak a zeneiskolának. Nagy változást hoz, hogy Chiaretta életében, mint azt a természetéből, temperamentumából az elejétől sejteni lehet, beköszönt a szerelem. Döntenie kell az éneklés, illetve a férjhezmenetel között. Az utóbbit választja, míg nővére Vivaldival létrejött, igen nehezen behatárolható kapcsolatának és persze a zenének szenteli az életét.

Ennél többet a történetből nem merek elárulni, el kell olvasni. Azt hiszem, inkább szentimentálisabb érzetű olvasóknak ajánlom. Nekik mindenképp megéri!

A szerző jegyzetét elolvasva kiderült, hogy nagyon sok valóságtartalma van a könyvnek, mint ahogy a képzelet is nagy szerepet játszik. Mindenképp felkelti az ember érdeklődését, hogy mélyebben utánanézzen. Részletes, igényes szószedet található a latin kifejezésekből és nem utolsósorban a könyvben található zenék listáját is megtalálhatjuk a könyv végén.

Egy ismerősöm csajos könyvként jellemezte az írást. Igen, tényleg az, de gyönyörűen, igényesen megírt csajos könyv. Nagyon szépen van felépítve az egész könyv, a karakterek szépen ki vannak dolgozva benne. Nagyon szép könyv!