A most már lassan több éve tartó olvasási válságom feloldódni, megszűnni látszik, pláne, ha ilyen könyvek kerülnek a kezembe. Vaskossága ellenére is pillanatok alatt végeztem vele.

Nem véletlen a Ferrante-sorozathoz való hasonlítás. Valóban ugyanaz a hangulat. Megkockáztatom, ha a szerző ismerete nélkül adták volna oda, elsőre Ferrante könyvnek hittem volna. De nem baj.

Mostanában én is sokat elmélkedek, vívódok magamban a barátság kérdéséről. Bennem is létre tudnak jönni olyan kaotikus monológok, analitikák, zűrzavarok, amelyek aztán olyan ködöt teremtenek, hogy azt sem tudom, merre van az előre. :D

Valahogy ezt éreztem Elisán is, akinek a szemszögéből megismerhetjük Beatrice-vel való barátságát(?).

Két lelkileg súlyosan sérült lány egymásra talál, és utána hosszú évtizedekig gyötrik egymást, mégsem tudnak egymás nélkül élni. Barátság ez? Nem tisztem eldönteni, kinél mi fér bele egy barátságba, meddig lehet egymást kihasználni, meddig lehet egymást gyötörni? Mi egyáltalán a barátság?

Ugyanúgy, ahogy egy házasság sem fenékig tejfel - furcsa is, ha minden csillámtól fénylik -, egy barátságba is nyilván belefér sok konfliktus, zavar. De van-e határ? És ha igen, akkor meg kell-e őket egyáltalán szabni?

A két lány történetében persze eljön ez a bizonyos határ, de szerintem túl későn érik el azt a falat. Az más kérdés, hogy egymás nélkül nem-e ugyanabba a helyzetbe sodródnának!? Vagyis erősítik egymás lelki nyavalyáját vagy azt egyáltalán nem is befolyásolja a barátságuk, szimplán csak együtt élik meg?!

Egyébként két nagyon különböző személyiségről van szó. Elisa egy nagyon érzékeny, okos, könyvekre, versekre, beszélgetésekre éhező lány, Beatrice-t pedig úgy tűnik, csak a külsőségek, a divat érdeklik. És persze a mindennapos tökéletes fotó.

Nem kiegyenlítettek az esélyek. Míg Elisa egy lepukkant, inkább hátrafelé mint előre haladó családból jön, addig Beatrice családja kőgazdag, bármit megkaphat, csak az a bizonyos hiba nélküli fotó legyen meg. Ez anyja elvárása. Ha ez megvan, semmi gond.

Tényleg elég lenne annyi, hogy Elisa rajongva követi és tesz meg bármit a másikért? És Beatrice ezt minden szégyen nélkül el is fogadja, sőt?! És Elisa igényei?

A végére azért csak kiderül, hogy nagyon is sok közös van bennük. A családi tragédiák sorát a szülők önfeláldozása előzte meg, még akkor is, ha mégis úgy tűnik, ők tették tönkre a lányok életét.

Elisával nagyon szívesen bandáztam volna. :D

5/5

Park, 2022

Fordította: Lukácsi Margit

Eredeti cím: Un' amicizia

536 oldal

 

Bár nem kívánom a blogoldalamat gasztrooldallá változtatni, ezzel most muszáj leszek többet foglalkozni.

Nem tudom, hogy nemfüggő-e a dolog, de a két fiammal, amikor még kicsik voltak, a munkagépek, vonatok mellett többek között a hangyabolyokat is órákig tudtuk nézegetni. Ha jól emlékszem, egyszer még hangyafarmot is létesítettünk otthon, de azok lehet, hogy giliszták voltak. :D

Elsőre dögunalomnak tűnt mindig a megfigyelés, de ha pár percig kitartó volt az ember, hihetetlen szervezettséget, összehangolt munkát vehetett észre. Döbbenetes volt az a fegyelem, ahogy tömött sorokban indultak harcba a másik kolónia tojásaiért, utána pedig a győztes zsákmánnyal visszafelé a saját területükre.

Ez a szervezettség persze valamilyen instrukció(k) alapján történik. Na ez az igazán érdekes, amiről nagyon sokat meg lehet tudni a könyvből. Fogalmam sem volt, hogy a hangyák éreznek szagokat, amely a tájékozódásukat is segíti.

A bolyban betöltött rangokról is többet megtudhatunk. Bár a királynő fontost szerepéről a biológia órákon is hallhattunk.

A színes rajzok, fotók fantasztikusak. Ezek mellett megismerkedhetünk a különböző fajokkal, a harcmodorokkal (amik néha egészen horrorisztikusak). És hát annak a módja, ahogyan a "hangyászok" tanulmányozzák ezeknek a piciny élőlényeknek az életét... :D

Fiaim sok érdekes dologra megtanítottak, amire érdemes figyelni a világban. Ezek közül az egyik a hangyák élete. Cseppet sem az unalmas biológia órákra hajaz a könyv. Érdekfeszítő, okos, humoros. Csakis ilyeneket a gyerekek kezébe!

Nagyon igényes ismeretterjesztő kiadvány ez, és hát sosem gondoltam volna, hogy a hangyákról egy 308 oldalas könyvet elmélyülten fogok olvasgatni. :D

Egyébként is a kedvenc kiadómról van szó, azon belül pedig ez az ismeretterjesztő sorozat végképp mindent visz nálam.

5/5

Park, 2021

Fordította: Fodor Zsuzsa

Eredeti cím: Weltmacht auf sechs Beinen

308 oldal

 

Hűha! Hát ez nagyon megviselt!

Sokszor írtam, mondtam már, hogy ennek a témának a kivesézését nem szabad abbahagyni. Emlékeznie kell örökké az emberiségnek arra, hogy mi történt. De ebből a szempontból még sosem gondoltam bele (miért is tettem volna?). Vajon az egyik mészáros rokonaként, pláne unokájaként megélni mindezt... túl lehet élni??? Ki lehet ezt bírni???

Őszinte tiszteletem és együttérzésem Jennifernek, hogy szembe mert nézni ezekkel a tényekkel, és még meg is osztotta az egész világgal. Ahogy megtudjuk a könyvből, nem volt könnyű. Nyilván.

Nem másnak az unokája, mint Amon Göth náci parancsnoké. Bár ő erről gyermekként mit sem sejt, azt viszont érzékeli, tapasztalja felnőttként, hogy nagyon terhelt múltja van, bár különösebb okot nem talál rá. Kénytelen szakember segítségét is kérni, hogy rájöjjön, miért nem tud az életben boldogulni, miért az a sok-sok keserűség, mély depresszió, aminek a forrását nem ismeri.

Felnőttként, szinte véletlenszerűen szembesül a szörnyű, átkokkal teli rokoni kapcsolat tényével.

Nagyon hosszú utat kell bejárnia ahhoz, hogy feldolgozza az érzéseit és a tényeket, amelyekből egyre több jut a birtokába. Végig kell járnia a koncentrációs táborokat, látnia kell a helyszíneket, amelyekben ennek a szörnyetegnek köszönhetően milliók vesztették életüket.

Nem tudom, mi a tanulsága a történetnek? Az szerintem nincs neki. Mert ez nem mindennapi eset. Nem arról van szó, hogy meglöktem az osztálytársam, jól leszidtak, szembesítettek a rossz cselekedetemmel, és máskor nem csinálom.

Itt nem volt választás. A rokonait, felmenőit nem tudja megválasztani az ember. Ha pedig van egy ilyen kialakult helyzet, azzal valamit kezdeni kell.

Amikor a gyermekkorból a felnőttkor felé haladva egyre jobban megismertem a holokauszt történetét, azt gondoltam, hogy olyan világ sosem jöhet el még egyszer. Sajnos manapság sokszor van bennem félelem, hogy ó, dehogynem! Mintha még gonoszabbakká váltunk volna.

Talán mégis van tanulsága az egésznek. Felelősek vagyunk nemcsak magunkkal szemben, hanem a gyermekeink, unokáink, az összes leszármazottaink felé. Nem mindegy, mit hagyunk itt a földön, azt ők is érezni fogják. Az ő életüknek is a része lesz, amit ma teszünk. Nem is kicsit.

Ennek a nőnek az segített, ha ez egyáltalán jó kifejezés, hogy végigjárta ezt a poklot, végül kiírta magából. Mi pedig csak emlékezzünk ennek a könyvnek a segítségével is. Az egész világ tegye ezt!

5/5

Park Könyvkiadó, 2021.

Fordította: Nádori Lídia

Eredeti cím: Amon

240 oldal

 

Nem titok, hogy Picoult nagy-nagy kedvencem. Az utóbbi években megjelent könyveiért annyira nem voltam oda, mert kissé parázok az ilyen-olyan szellemjárós, ijesztgetős történetektől. :D