Úgy gondolom, nagyon nehéz dolga volt most Cecelianak. Bár nem tudom, hogy volt-e szándékában überelni az első részt, de az szinte talán lehetetlen is lett volna.

Szerintem mindenki felkapta a fejét, amikor jött a hír, hogy folytatódik Holly és Gerry története, hiszen kultusztörténet volt annak idején. Sőt! Épp az elmúlt hetekben néztem meg vagy századszor filmen is. Nem lehet megunni, minden egyes alkalommal odaszegez a fotelhez.

Szóval tényleg nagyon izgatottan vártam, és én elkövettem azt a hibát, hogy azért vártam valami hasonlót, de az nem jött. A könyvvel egyébként az égvilágon semmi gond nincs, ha nem kényszeríti az embert a kimondatlan elvárás.

Hosszú évek teltek el Gerry halála óta, és amióta a néhai férje által hagyott levelek is elhaltak, Holly élete kezd visszarázódni a rendes kerékvágásba.

Persze még most sem százas. Zárkózott, magába forduló életet él, csak nagy ritkán enged barátai, rokonai unszolásának, hogy néha-néha kimozduljon.

Egy átlagosnak tűnő napon viszont belecsöppen egy olyan társaságba, amelytől kezdetben a hátán feláll a szőr. Tulajdonképpen akaratán kívül megismerkedik az Utóirat: Szeretlek Klub tagjaival. Elég ijesztő az egész, merthogy ez a társaság csupa halálos beteg emberből áll, akik valami hasonlót szeretnének hátrahagyni szeretteiknek, mint ahogy azt Gerry tette. Borzongató!

Holly is rémisztőnek találja, de nem csak ő, hanem jelenlegi párja és az egész családja is. Telnek a hetek, és egyre inkább szeretné kiűzni a gondolataiból is a klubot és annak tagjait.

Az egyértelmű, hogy ő sincs még túl a gyászidőszakon, bármennyire is indokolttá tennék az elmúlt évek. Szerető társ, család van mellette, mégsem boldog. Valami folyamatosan űzi, zaklatja. És mérhetetlenül hiányzik a férje.

Nagy feladat áll Holly előtt. Bár ő úgy gondolja, semmiképp nem hagyja magát visszarángatni a gyászba, egyértelmű, hogy még jócskán benne van. Most már tényleg csak a saját kezében van a sorsa, a többiek mindent megtettek már, hogy segítsenek rajta. Persze emlékezni is kell, de a továbblépés még fontosabb!

Folyamatosan a filmben szereplő színészekkel játszódott fejemben a történet, el sem tudtam vonatkoztatni az előző résztől. :D

Ahern bármit csinál, szeretem nagyon!

Kíváncsi leszek, mi jön még ezután. Film, újabb folytatás, egyéb? :D

Nagyon kíváncsi voltam, mit tudhat ez a könyv, amely csillagászati árakon kering a könyves piacon. Az eltúlzott mértékű ár indokát nem tudtam meg, de az kétségtelen, hogy nagyon lekötött, még gyaloglás közben is olvastam, ami egyébként nem szokott előfordulni.

Chris McCandless élete tulajdonképpen rendben volt. Legalábbis a kívülálló számára abszolút úgy tűnik. Ő mégis hiányosságokat érez, ráadásul utóbb kiderül, sok feldolgozatlan, magában emésztett probléma is kijön abban a cselekedetében, amire vetemedik.

Egyik napról a másikra minden személyes tárgyát hátrahagyva eltűnik, tetemes folyószámláját kiüríti, átutalja jótékonysági célokra.

Céljai közt elsőként az szerepel, hogy stoppal bejárja Észak-Amerikát, majd durvább lépésre szánja el magát, minimális felszereléssel az északi alaszkai vadonba veti bele magát egyes egyedül.

A vége a fülszövegből is kiolvasható, nem okozott meglepetést, sőt, talán az első sorok között is már ott szerepel. Nem véletlenül kapott utólagos kritikákat, hogy nem volt normális. Jó ez volt a durvább megfogalmazást, a finomabbak "csak" felelőtlennek tartották.

Jon Krakauer nagyon alaposan járt utána visszamaradt naplóbejegyzésekből, elbeszélésekből kiindulva. Elég pontosan vissza tudta vezetni, mikor hol, merre járt, kivel találkozott, és tulajdonképpen mi vezethetett a halálához.

Őszintén szólva én a hajamat téptem nagyon sokszor, és legszívesebben jól megrángattam volna, hogy térjen észhez. Nyilván azzal még többet ártott volna az ember, de nem tehetek róla, ezt váltotta ki belőlem.

Külön érdekesség, hogy a legvégén kiderül, hogy egyfajta terápia volt ez Krakauer számára, hiszen élt át hasonló élményeket ő maga is. 

Chris nekem cseppet sem volt szimpatikus. Furcsa, mert egyébként akikkel kalandja során találkozott és utólag nyilatkoztak róla, mind pozitív személyiségként emlegették. Azon túl, hogy bármi okból belevágott ebbe az őrült kalandba, egyáltalán nem volt kommunikatív a környezetével szemben, pedig, ha a családja, barátai, testvére olyanok voltak, amilyeneknek le vannak festve, akkor bátran bizalommal fordulhatott volna feléjük. De nem tette, és a legbosszantóbb az, hogy a családja évekig kínlódott a tudatlanságban, hogy mi lehet hozzátartozójukkal. Ez már az a helyzet, amikor a biztos rossz is jobb, mint a teljes tudatlanság. Anyaként ezt borzalmas volt átélnem olvasva a történetet.

Olyan egyszerű lett volna minden, ha kinyitja a száját...

Kisfiam vette kézbe először a könyvet és nagyon élvezte. Jó pár részletet megtudtam már így is, mivel percenként olvasott fel belőle részleteket nagy kedvenceinkről, a madarakról.

Mérhetetlenül kedves, vicces kis könyv ez, és aki nem is volt oda olyan nagyon eddig a szárnyasokért, lapozgatva a könyvet tuti megváltoztatja a véleményét. :D

A 22 rövidke fejezetben párhuzamokról olvashatunk ember és madár között. Vajon jó, hogy mi már főként a tanult dolgok alapján éljük a mindennapjainkat? Nem lenne jobb, ha az ösztöneink szerint élnénk, mint szárnyas barátaink. Természetesen mindenki állást foglalhat, de azért mindenképpen érdemes elgondolkodni a természet és az ember által diktált élvezetések közötti ellentéteken vagy éppen azok összhangján.

Szóba kerül többek között a szeretet, a szabadság, a család, a bátorság,  a boldogság, tájékozódás, élet és halál fogalmak. Összehasonlítja a szerző ezeket a jellemvonásokat is, melyik élőlény miként éli meg.

Semmiképpen se valamiféle nagy fokú tudományossággal átitatott könyvre számítson az, aki kézbe veszi. Ez egy könnyed, szórakoztató kis kiadvány, amely nem is tesz kísérletet arra, hogy rendszerezze, apró részletességgel ismertesse a madárfajok különböző aspektusait. De nincs ezzel semmi gond.

4/5

Ha dühösen nem is, de mindenképpen hatalmas ámulattal kezdtem el forgatni ezt a gyönyörű kiadványt. Egyszerűen megszólal, annyira szép! Méltó is egy ilyen mesterhez, mint Monet.

Az impresszionizmust - azt gondolom - elég könnyű befogadni, de azt nem is sejti az ember, hogy micsoda munka van ezek mögött a képek mögött.

A rendkívül informatív és részletgazdag kötet nemcsak Monet munkásságáról, életéről, hanem a körülötte zajló világi eseményekről is beszámolót nyújt. Legyenek azok a hétköznapok, háborúk vagy politikai események, amelyek nem mindig könnyítették meg egy festő munkáját.

Monet már életében is rendkívül elismert művész volt, képei csillagászati összegekért keltek el. De hogy mik és kik ihlették, miért dühöngött rendszerint, arról nagyon sokat megtudunk a könyvből. Sikeresnek mondható élete teljes ellentétben állt a magánéletével, bár nem ez jut eszünkbe képeit nézegetve.

A kiadvány kellően megalapozott kutatást feltételez levelek, visszaemlékezések, egyéb történelmi források segédletével.

Művészettörténetért, festészetért, Monet-ért vagy csak egyszerűen a gyönyörű kiadványokért rajongóknak feltétlenül javaslom kézbe venni.

5/5

Drága, drága, drága Sir David Attenborough! Mennyiünk életét teszi vidámabbá, amikor a természetfilmjeit nézegetjük. Teljesen természetes volt, hogy gyermekkoromtól kezdve állandó részét képezték könyvei a polcainknak.

A mi kis bolygónkról szóló híradásai immáron hét évtizede pótolhatatlanok, nélkülözhetetlenek. Nincs ez másként a könyvek lapjain megjelenő történetekkel sem.

Bár ez a három állatkerti gyűjtőutat bemutató kiadás picit átdolgozott és nagyon a kezdeti éveiből való történetekkel van teli, az értékéből az égvilágon semmit nem von le.

Abszolút beleilleszkedtem a csapatmunkába, amit ők alkottak. Ugye, a terv az az, hogy az addig még kevésbé ismert állatokat begyűjtsék további tanulmányozás céljából. Hihetetlen mennyit fejlődött azóta a természetismeret, és ez egyértelműen köszönhető Attenboroughnak is.

Nyilván vannak, akik felkapják a fejüket a befogások hallatán, de a mérhetetlen állat-, illetve természetszeretet teljesen kizárta, hogy ártsanak bármelyiknek is. És honnan a csudából tudhatnánk most ennyit a faj-, természetvédelemről? A figyelem és a fegyelem mindvégig jelen volt ezeknek az embereknek a munkájában, első helyre tévén az állatok maximális tiszteletben tartását.

Az olvasó felejthetetlen utazást tehet Brit Guyanába, Indonéziába, a Komodó szigetre és tatuk után kutatva Paraguayba.

A ritka fajok bemutatása mellett, megismerkedhetünk az adott kultúrákkal is.

A könyvet minden expedícióhoz kapcsolódó térképek, illetve fényképek "színesítik". Ezek minősége nyilván az akkori fényképészeti technikákhoz igazodóan jelennek meg. De nincs is ezzel semmi baj!

Senki ne gondolja, hogy valami száraz, tényszerű olvasmányt vesz a kezébe. Egyből beindul az ember képi filmlejátszója és majdnem épp olyan, mintha a tv-ben néznénk az élményekkel, kalandokkal teli leírásokat.

5/5

Annyi, de annyi áradozást hallottam/olvastam erről a könyvről évek óta, hogy úgy döntöttem, eljött az ideje nálam is.

Hát nem dobott fel! :)

Két fiatal a főszereplő, Hazel és Augustus. Mindketten súlyos rákbetegek, ennek apropóján egy hasonló élethelyzetben lévőknek szervezett csoportülésen ismerkednek meg. Mindkettejüknek próbál segíteni a család, a barátok feldolgozni a feldolgozhatatlant, de ők tudják, hogy saját maguknak kell kézbe venniük saját sorsukat.

Nem kell sok idő, hogy hiányosságaik, gyengeségeik ellenére is menthetetlenül egymásba szeressenek. Tudják, hogy nincs sok hátra, így addig kell kihasználniuk az időt, ameddig az az övék.

Nagyon belevaló, vagány fiatalok mindketten. Mire vihetnék, ha előttük állna még sok-sok hosszú év!? De most csak ennyi adatott, ebbe kell belepréselni mindent, de mindent!

Vannak álmaik, amolyan bakancslista-féleség. Hazelt például a fene megeszi, hogy kedvenc könyvének mi lett a vége, mivel a szerző nyitva hagyott a történet végén minden ajtót. A fiú megszervez egy utat Amszterdamba, ahol az író él, hogy személyes találkozó keretében mesélje el a lánynak, hogyan alakult a főhősök élete a könyvben.

Bár a találkozó borzalmasra sikeredik, ezen jóval túlmutat az egész utazás, hiszen olyan sok más, egyéb élményt szereznek, amelyek feltöltik a lemerülőben lévő elemeket.

A morbid, cinikus humor mindkettejükre jellemző, jól állnak egymásnak nagyon. És bár úgy tűnik, az utolsó ékezetek is felkerültek életük történetére, ők még mindent megtesznek, hogy egy-két oldallal tovább gazdagítsák azt.

Na szóval, én értem, miért ilyen nagy siker ez a könyv. De! Nekem ez túlságosan hatásvadász, életszerűtlen volt. OK, hogy a legrosszabból hozzuk ki a legjobbat, de szerintem ez nem így működik. Szerencsére nem tudom, hogyan másként (nem is akarom!), de valahogy mégis nehéz volt ezt most elfogadnom. De mondom, értem és elhiszem, hogy nagy durranás! :D Ettől függetlenül bírtam nagyon a szereplőket, de jobb lett volna, ha makkegészségesek!

4/5

Gabo, 2018

Fordította: Bihari György

Eredeti cím: The Fault in Our Stars

296 oldal

Kikapcsolódásként szoktam hasonló jellegű könyveket választani, amikor nem akarok túl sokat gondolkodni, csak el akarok lazulni.

Vajon egy anya-lánya kapcsot el tud szakítani a távolság, az idő? Az anyák feltétel nélküli szeretetét megérzi a másik szelleme? Nem csak a folyamatos, gyermekkortól kezdődő és örökké tartó ölelések, tekintetek támogatják ezt a kapcsolatot?

Ha árvaként nőnénk fel, vajon minket is hajtana a nyughatatlan vágy, hogy rájöjjünk, kik vagyunk, honnan származunk, ki szült a világra bennünket? Úgy gondolom, mindenképp! Hiszen ez szerves része kell, hogy legyen az identitásunknak. De vajon, van-e az a határ, amelynél már megállunk, hogy innen már nem bírjuk tovább?

Némi apró nyom áll csak a rendelkezésére, de ez éppen elég ahhoz, hogy nekiinduljon élete nagy kalandjának.

Konkrét elképzelése is van édesanyja személyét illetőleg, de hogy közelebb férkőzzön, óriási akadályokkal kell megküzdenie. Osztálybéli különbségek és a földrajzi távolság választják el őket egymástól.

Miután fény derül feltételezett édesanyjának a hollétére, hajóra száll és nyakába veszi a világot. Egyedülálló lányként olyan kalandokba keveredik, amelyeket lehet, hogy kihagyott volna, ha tudta volna előre. Londonon keresztül, Párizson át, egészen Ausztráliáig viszi a sors, kontinenseket szel át, mégsem adja fel, bár lehet, hogy már sokan megtettük volna...

4/5

Ebben a témában ez a könyv számomra eddig a legmegrázóbb volt. Döbbenetesen nyomasztó, elakad tőle az ember lélegzete is. Nem tudtam, hogy sírjak vagy "csak" ököllel üssem a falat tehetetlenségemben.

Johannes és Elsa kapcsolatáról szól ez a történet. Hogy kik ők? Életük szorosan összefonódik, de hogy ezt akarják-e???

Johannes elvakultan követ egy eszmét, amelyért szó szerint az életét is adná. Ennek az eszmének célpontjai is vannak, és ezek közül az egyik maga Elsa.

A fiú a Hitlerjugend tagja, és a kétség sem merül fel benne, hogy ennél nemesebb célért élhet-e az ember. Nincs magasztosabb cselekedet annál, mint hogy az életét feláldozza az ember a nagy példaképért.

A háború persze közbeszól és Johannes sérülései a továbbiakban nem teszik lehetővé, hogy szolgálja a hadsereget, a hazáját, a vezérét.

A fiú teljesen véletlenül rátalál a szülei házában bújtatott zsidó lányra, Elsára. Innentől fogva aztán csapkodnak az érzelmek hullámai bennünk is, bennük is. Értelmezhetetlen, feldolgozhatatlan a helyzet.

Johannes is furcsán éli meg a helyzetet. A kezdeti felháborodás, gyűlölet, gyilkolási vágy után rádöbben, hogy menthetetlenül beleszeretett a lányba. Akkor is így érez - bár ha lehet még erősebben -, amikor véget ér a háború. Csak éppen erről a lánynak elfelejt szólni, mert tudja, hogy onnantól kezdve elvesztette őt.

Beteg, morbid történet, mégis értettem. Ez a fiú rettenetesen beteg, kezelésre szorul, mégsem történik semmi, de semmi. Dühöngtem, sírtam, sajnáltam. Közben pedig tudod, hogy akár lehetett volna ez egy nagyon rendes srác is. Máshol, máskor...