Vágytam egy jó kis izgi skandináv krimire. Régebben faltam őket, de az elmúlt években valahogy kimaradtak. Ezért is volt már elvonási tünetem. :D

 

Swanson regényére esett a választásom, amiről hamar ki is derült, hogy egy igen nyomasztó thrillerbe botlottam.

Kate Priddy, a fiatal lány egy óriási traumán van túl. Illetve még dehogy van túl, csak valahogy próbálkozik. Volt párjáról kiderül, hogy pszichopata és hajszál híjja, hogy nem hagyja ott a fogát a lány. Hátborzongató üldözések, mellkasszaggató félelem, de megússza.

Viszont megmarad a szorongás, pánikroham, mindenféle egyéb további rettegés, ami ezzel jár. Teljesen érthető módon.

Családja próbál neki segíteni, de Kate teljesen bezárkózik. Éppen ezért meglepő, amikor édesanyja felveti egy lakáscsere ötletét, amit unokatestvérével ejthetnének meg egy másik kontinensen. Mi magunk is rendkívül megdöbbenünk, hogy a lány ebbe belemegy. Mindenki abban reménykedik, hogy végre regenerálódik, elfelejtheti az egész borzalmat, ami az életét körülveszi.

Túl unalmas lenne, ha megérkezvén, nem éppen egy gyilkossági helyszínelésbe csöppenne, ráadásul épp az ő új lakásának szomszédságában. Ha ez nem lenne elég, a nyomok az unokatestvéréhez vezetnek.

Na most légy okos Domonkos, itt aztán lehet regenerálódni... :D

De még ez sem elég, egyre több gyanús, figyelmeztető, ijesztő dologra lesz figyelmes. Én mondjuk hanyatt homlok menekülnék, de Kate nem futamodik meg.

Természetesen megismerkedik pár emberrel, de körülöttük is minden furcsa, úgyhogy nem tudhatja, barátra lelt-e vagy ellenségre. Teljes bizonytalanság veszi körül. Talán az adja neki az erőt, hogy ezt muszáj végigcsinálni, mert egyébként sosem fog megküzdeni a szellemekkel, amelyek folyton körüllengik az életét.

Persze eddig sem szűkölködik a könyv izgalmakban, de a végére aztán beindul itt minden, mint valami atomrobbanás. De tényleg, azt sem tudja az ember, hová kapkodja a fejét, sokszor horrorisztikus elemekkel.

Hogy ebből Kate gyógyultan vagy még betegebben jön-e ki, olvassa el, aki kíváncsi rá! :D 

 

Tudom, hogy az irodalom határai tágak, de hát, szóval amikor épp megmenekülsz egy elmebeteg életveszélyes támadásából, utána oké, hogy terápiaként el kell kezdeni kimozdulgatni, de nem egy tök ismeretlen rokonhoz, teljesen idegen környezetbe, egy másik kontinensre megyek át. Talán egy picit kisebb falattal kezdem a terápiát. Na, izgi volt végül is, de ez nagyon bosszantott. Nagyon hülye volt ez a Kate! :D

 

Nagyon érdekes nyelvezettel, kifinomult humorral írta meg ezt a könyvet, izgalmas korrajzzal megspékelve.

 

Főszereplőnk Gyra Miklós, akinek egy levél kézhezvételétől kezdve űzötté válnak mindennapjai. Célja, hogy nevét tisztára mossa, családja becsületét megvédje, és egyáltalán, hogy kiderítse, valóban ez a neve?

 

Nemzőapja, Wargha István halála után kap egy levelet, amelyben feltárja, hogy bizony ő az igazi apa. Miklós erről mit sem tudott. Egyáltalán, a Wargha név sem mondott neki semmit, legalábbis nem családi vonatkozásban.

 

Annál inkább botránytól bűzös ez a név, hiszen a vádak szerint ez a Wargha elárulta a koronát, így a hazát is. Megváltoztatják a felszínre hozott, rejtett titkok a szabadságharc mibenlétét? Vagy ez csak Miklós neve, becsülete miatt fontos?

 

Történelmi oknyomozás indul. A fiatal, elszánt ügyvéd egyetlen kiindulópontja az elhunyt édesapa naplója. Ahogy egyre inkább kinyílik a szeme az információk alapján, úgy környékez meg egyre bátrabban bennfentes, nagyhatalmú embereket is. Akik persze inkább csak elhajtani akarják, senki nem szeretne a darázsfészekbe belenyúlni.

 

Szeretné megismerni ezt az embert jobban, ha már személyesen nem is ismerhette, de nem tudja ő maga sem, milyen hatásai lesznek a nyomozásnak.

 

Ahogy haladunk előre a történetben, és a napló meglétére is fény derül, egyre többen szeretnének rá lecsapni, magukénak tudni. Kisebbfajta krimi alakul ki.

 

Közben a korabeli, árvíz által sújtott Budapest mozgó életébe is betekinthetünk, ahol épp átadni készülnek a Margit-hidat, és bolond az, aki átadás előtt rámerészkedik. Ismerős utakon járunk, sőt, munkahelyem környezete (Kálvin tér) sokszorosan említve van, így még élénkebbek voltak a képek jártomban-keltemben a környéken.

 

A főhősbe én teljesen beleszerettem! :D A humorába, néhol kissé szerencsétlen teszetoszaságába, elszántságába.

 

Ez a könyv a Szent Korona-trilógia utolsó kötete. Bár nem olvastam az első kettőt, ez nem zavart a szórakozásban. Az élmény és a történet teljes képe miatt kézbe veszem azokat is.

 

Szót ejtenék a kiadásról is. Rendkívül igényes, szép könyv, öröm a kézben tartani minden szempontból!

 

4,5/5

Kepes András számomra mindig a nyugalom szigetét képviselte. Legyen az riport, saját tévéműsor vagy akár egy könyv. Ha "találkozok" vele, megnyugszok, szusszanok egyet és élvezem nagyon, amit ad nekem.

 

A Tövispuszta már hosszú-hosszú ideje a bakancslistámon van, de valahogy mindig elmentünk egymás mellett. Érhetetlen! Többedik kiadása végre a kezembe került.

 

Az első világháború utáni évekbe, a tövispusztai nyomorba kalauzol minket, ez lesz végig a történetben a középpont, innen ki erre, ki arra vándorol, de ide valahogy mindig visszatér az utazó és a gondolat is.

 

Három család tagjai a főszereplők, a Veresék, a zsidó kereskedő Goldsteinék és Szentágostony báró családja. Különböző vallás, különböző vérmérséklet, különböző lehetőségek, de lakóhelyük, Tövispuszta akkor is közös bennük, és azt sosem tudják magukról lerázni.

 

Az érzelmek széles skáláján mozgunk végig. Hol a hasunkat fogjuk a nevetéstől, akár az öreg Veres igen emberes büszkeségéről olvasva, akár fia, Isti hülyeségein. Aztán mélyrepülés, ahol a holokausztig is eljutunk, és már a nevünkre sem emlékszünk. Hullámvasút, ahol jó lenne az egyensúly, de sokszor nehezen váltunk át. Gyanítom az akkoriak sem túl könnyen vették ezeket a változásokat. Élet és halál. Felváltva. Nem könnyű.

 

Nagyon éles, kritikus társadalomrajzot ír le Kepes András. Fáj, hasba szúr, mégis le kell nyelni. És hiába nem lehettem én még ott, mégis éles emlékként, élményként épült bele a gondolataimba, a zsigereimbe a regény.

396 oldal

Sokat ígér a cím és a borító is. Eleve, ha a könyv szó, könyvesbolt pláne szerepel egy címben, akkor egy molynál már nyert ügye van a szerzőnek. :D

 

Párhuzamosan történnek események, eleinte igencsak lassan. A főszereplő Emilia, aki igen kalandosan jut el abba a könyvesboltba, amelyet Julius Nightingale alapított, nem mellesleg egyéb szálak is fűzödhetnek az illető férfihoz. De egyelőre nagyon sok a titok.

 

Ebbe a könyvesboltba (is) rengetegen járnak, és talán az egész történetnek ugyanúgy ők is fontos személyei, mint a főbb szereplők. Itt kiönthetik lelküket, megtalálhatják a nyugalmat, vagy akár a szerelmet.

 

A könyvesbolt olyan, mintha egy bölcs öregember lenne, megőrzi az emlékeket, titkokat a különféle kis eldugott polcokon, hogy megfelelő időben és helyen előadja őket.

 

Emilia amióta átvette apjától a könyvesbolt vezetését, sorra szerzi az újabb kapcsolatokat. Mivel betér ide mindenféle látogató, vegyessé és színessé válik a lány baráti társasága.

 

Mindenkinek megvan a maga baja, a saját megoldandó problémája, és ki így, ki úgy segít a másikon, miközben rengeteg alkohol folyik le a torkokon. :D

 

Aztán a végén kicsit begyorsulnak az események, a szálak összefutnak, és szerintem nem nagy meglepetés, hogy mindenki nagyon boldog! :D

Ez egyszerűen fantasztikus volt. Amikor olvasok valakitől valami katarktikus könyvet, utána szkeptikus vagyok, hogy lehetséges-e überelni vagy legalábbis ugyanazt a szintet elérni. Itt most ez történt, hiszen a Hosszú az út is totál levett a lábamról.

A helyszín a Salt Lake City-i repülőtér, az időjárás borzalmas, óriási hóvihar miatt a legtöbb járatot törölték.

Dr. Ben Payne a sikeres orvos a másnap tartandó konferenciára igyekezne haza, Ashley Knox pedig az esküvőjére. Teljesen idegenek, és nem is sejtik, hogy nemsokára mindkettejük élete összefonódik, és minden megváltozik, átalakul.

Szerencséjükre egy idősebb pilótát sodor az útjukba a sors, aki felajánlja, hogy magánrepülőjén elviszi őket. Ez a szerencse relatív és igencsak forgandó, hiszen végig a történetben ide-oda csapódik a szerencsétlenség felé, és mindvégig nehéz eldönteni, hogy most az ő pártjukon áll-e vagy sem?

Szerencsésnek tartanák magukat, ha előre tudnák, hogy egy magasabb hegy tetején Grover szívrohamot kap és lezuhan a repülő? Nyilván nem! Velük pedig ez történik.

Ahogy filmeken is szoktuk látni, hosszú-hosszú percekig síri csönd, és ha latolgatni kéne a túlélők számák, valószínűleg mindenki a nullára voksolna.

Aztán szép lassan élesednek a képek, és jó hírként konstatáljuk, hogy mindkét utas + Grover utálatos kutyája él.

Örülhetnénk, de minek is? Többezer méter magasan, hóval fedett hegytetőn arra ébredni, hogy bár túléltek egy repülőgépszerencsétlenséget, most mégis mihez kezdenek? Milyen esélyekkel élhetik túl akár a következő perceket is?

Mindkettejüknek vannak sérülései, de Ashleyé súlyosabbak, ő képtelen járni.

Ben tapasztalt hegymászóként szinte azonnal elkezd logikusan gondolkodni, terveket kovácsolni. Feladni semmiképp nem fogja, ebben biztos.

Soknak tűnő idő elteltével muszáj elindulniuk, bár a lány járásképtelen. Ben összeeszkábál a repülőgép maradványaiból egy rögtönzött szánkóféleséget, azon kezdi el húzni a lányt. Közben pedig röpködnek a mínuszok.

Rettenetesen hosszú út áll előttük, és ahogy róják a kilométereket, egyre inkább megismerkednek egymással. Muszáj valahogy tartani egymásban a lelket, és hamar kiderül, hogy nemcsak a környezet, az időjárás elemeivel kell megküzdeniük, hanem saját életük traumáit is fel kell dolgozniuk.

Ashley elég rámenős, már amennyire a hordágyáról erre képes, és folyamatosan faggatja Bent a családjáról, feleségéről, akibe - még ha vannak is feszültségek - halálosan szerelmes. Gyönyörű szépen beszél a nőről, Ashley pedig csak ámul, hogy ilyen is létezik? Így is lehet imádni egy nőt? Ő a vőlegényétől még csak hasonló érzelmeket, gondoskodást sem kapott soha. Kénytelen ő is elgondolkodni, hogy vajon tényleg ő az igazi?

Emberfeletti küzdelem az egész történet az elemekkel, az érzelmekkel, a mélyen megbúvó fájdalmakkal. Ezek közül elég lenne csak egy is, az is sok lenne. Egymásnak, egymáson segítenek, miközben nem tudják, mit hoz a következő pillanat.

A legvégén pedig jön egy olyan csattanó, ami álmomban nem jutott volna eszembe. És így minden összeállt, megoldódott! 

 

Na most tudom, hogy ez nyálas lesz, de a szerző tényleg a lélek húrjait pengeti, de valami olyan érzékenységgel, hogy belesajdul teljesen az ember szíve. Ok, befejeztem! :D

A filmből mozifilm is készült, ha jól tudom, 2017-ben.



5/5

Egy gyönyörű mesével írta most tele Ahern a lapokat. Ő is nagy kedvencem, bármilyen témához is nyúljon.

 

A természetben is megtalálható lantmadár volt az ihletője a történetnek. Ez a madár nem különösebben szép, inkább vicces, viszont a hangokat fantasztikusan tudja utánozni.

 

A főszereplő, Laura is innen kapja a nevét, mivel bármilyen hangot tökéletesen képes ő is visszaadni. Az ő története nem mindennapi. Igazából nem kívánt terhességből született, ráadásul létezését is titkolják. Semmilyen nyoma nincs az ő létének. Egy eldugott tanyának egy rejtett részén él, ahol bogyógyűjtéssel, egyéb kis segítséggel tartja fenn magát.

 

Úgy tűnik, számára ez a magányos élet kielégítő, nem vágyik többre. Viszont amikor egy forgatócsoport tűnik fel a színen, Solomont, a hangmérnököt meglátva, egy pillanat alatt, villámcsapásként csap le rá az érzés, hogy élete párjára lelt.

 

A varázslat kölcsönös, a férfi is megbabonázva bámulja a nőt, és innentől mindkettejük élete gyökeresen megváltozik.

 

Az egész forgatócsoport úgy gondolja, hogy Laurával nagyot lehet durrantani a médiában, sikerük kulcsa a lányban van. Egyből stratégiai tervet készítenek, milyen filmet is készítsenek a lány különleges életéről.

 

Azt gondoltam, hogy ezt a társadalomtól teljesen elzárt lényt lehetetlen, hogy ki tudják mozdítani ebből a biztonságos, szűk kis környezetéből. De tévedtem! Laura is a lehetőséget látja abban, hogy kipróbáljon sok-sok dolgot a világban, amiből eddig kimaradt. Van bepótolnivalója.

 

Eleinte a tévések csapata segíti őt, de egy idő után felfelé ívelő karrierjéből kiszorul ez a kicsi, gondoskodó csoport. Ahogy halad előre, felfelé a siker útján, úgy süllyed egyre lejjebb a lelke, az örömöt már alig-alig látja az életben.

 

De vajon marad ereje ebben a hajtásban az embernek arra, hogy kimozduljon, és visszatérjen a gyökerekhez, ahol még minden békés volt? Főként, ha ez az ember nincs felvértezve a valóságshow-k gyötrelmes világában működő borzalmak ellen?

 

Sok, közhelynek tűnő igazságot tartalmaz a történet. A mostani évtizedekben rendkívül közkedvelt valóságshow-k világába láthatunk bele, és ismét rá kell jönnünk, hogy a pénz, siker, csillogás semmit nem tud adni, ha kivész a lélek mögüle. Anélkül semmire sem jutunk. De egyébként is sanszos, hogy ez a világ tönkreteszi az abban részt vevőket.

 

Az sem utolsó dolog, hogy megismertem a természetben élő lantmadarat. Nagy madárrajongók lévén, erről az egyedről még nem hallottam. Csodás kis állat! :D

 

Van több olyan könyve Ahernnek, amik jobban tetszettek, úgyhogy ez csak a viszonyítás miatt kapott 4-est.