Egy kisvárosban néhány ember rejtélyes telefonhívásokat kap. Ebben még nem is lenne semmi meglepő, az már viszont bizarr, hogy a vonal túlsó végén halott emberek hangja kel életre. Kinek a gyermeke, kinek egy elbocsátott alkalmazottja, kinek az édesanyja, van akinek pedig a testvére jelentkezik be telefonon.

Mindannyian arról számolnak be, hogy a mennyben vannak és nyugodjanak meg a hozzátartozók, minden a legnagyobb rendben van, jobb helyen nem is lehetnének. Csupa örömüzenet, amit nem mindenki fogad kétkedés nélkül. Vannak olyanok is, akik hívást kaptak és kételkednek ezek valódiságában, de vannak olyanok is, akik csak a híradásokból értesültek és sületlenségnek, csalásnak titulálják az eseteket.

De kinek és mi célja lenne ezekkel a hívásokkal? Ilyen magas szinten lehet utánozni több embernek is a hangját, hogy a hívást fogadók ne jöjjenek rá, hogy csalás az egész?

Sully Harding határozza el legeltökéltebben, hogy utánajár a dolognak, leleplezi a csalást. Leginkább az indokolja döntését, hogy kisfia is egy játéktelefonnal járkál most már éjjel-nappal, hátha halott anyja felhívja őt a mennyből, így aztán joggal aggódik miatta. A "nyomozása" sok mindenre ráébreszti a férfit, számot vet életével, tetteivel és levonja a következtetéseket.

Nem tudom, hogy is vagyok Albom-mal? Nekem egy picit sok, ráadásul nem tudom, hogy kell-e a hitelesség, de ha kell, akkor itt azt nem érzem. Én is keresem az utam, az utat, amerre haladnom kell, de azt hiszem, frászt kapnék, ha egy halott hozzátartozóm bejelentkezne telefonon. És én sem hinném el, de nem azért, mert nem hiszek a természetfölöttiben! A célt viszont értem, közelebb vinni az embereket Istenhez. És ez talán sikerülhet is ez által a könyv által. Remélem!

3/5

Egyszerűen nem tudjuk megunni. Sajnos már nincs sok hátra, de a végéig még kiélvezzük, és drukkolunk, hogy a szerzőnek ne menjen el a kedve tovább folytatni ennek a kelekótya fiatalembernek a további történeteit.

Vicces, szórakoztató jelenetekben most sincs hiány. Greg kamaszkorba lép, bár lelkileg-érzelmileg ez nem mindig mutatkozik meg. :) Rá kell jönnie, hogy Rowley nem is biztos, hogy ellenség, és hogy ha kisgyermekként nehéznek látta az életet, akkor a kamszkor talán még keményebb, főleg ha még Anya is iskolapadba ül. Úgyhogy a nagy álom, hogy végre felnőtt lehessen, lehet, hogy nem is akkora buli?

Csakúgy mint eddig, minden napra jut valami, ami érdemes arra, hogy bekerüljön a naplóba.

Mindkét kötet nagyon klassz ismét, de a Négy fal között most még izgalmasra is sikeredett a rengeteg humor mellett. Gyanúsítottá válik főhősünk, pedig ő ártatlan. A rendőrség üldözi, de aztán a Heffley család egy hóvihar miatt elszigetelődik, addig talán biztonságban van. De utána... Vajon mi a rosszabb, a családdal bezártságban vagy a letartóztatás?

A történetek persze ismét nagyon le vannak sarkítva, de így élvezhető igazán, talán ebben rejlik a titka is a történetfolyománynak. Azt talán eddig is írtam, hogy önálló kötetként is kiválóan olvashatóak, de én nem hagynám ki az előző köteteket sem. Semmiképpen!!!

A kiadványokat jó kézbe fogni, lapozgatni, nagyon klasszul néznek ki!

Greg bénasága nem csökkent, de ugyanolyan szeretni való figura maradt továbbra is.

Könyvmolyképző Kiadó, Szeged

Jujj, hogy ez milyen édes!!! Én kész vagyok teljesen. Most kaptam kézhez ezt a gyönyörűséget, és én alig várom, hogy hazavigyem a kisfiamnak. Főként azért fog neki nagyon örülni, mert a címszereplő pontosan ugyanolyan, mint az egyik kedvenc alvóállatkája. Másrészt pedig meg egy csodaszép könyvről beszélünk!

Karácsony közeledik, és a bodzavirág színű templomi egérkének mindig rengeteg a tennivalója. A templom körül serénykedik álló nap, segít a lelkésznek, amiben csak tud.

Ez a kis cukiság talál időt a sok munka mellett arra is, hogy a templomi kórus csodás hangjában gyönyörködjön pihenésképpen. Minden álma, hogy szerepelhessen a kórusban, de ekkora kórusköpenyt nem gyártanak, és vékonyka hangja sem illik bele az összképbe. A kórus pedig egyre szorgalmasabban próbál, hiszen szentestén fellépnek, és ennek tökéletesen kell sikerülnie.

Magdi otthonról is hallgatja a gyönyörű éneket, és továbbra is csak sóvárog, bárcsak köztük lehetne.

Aztán az egyik zord estén, egy nappal karácsony előtt heves északi szél támad, és az összes kórustag megbetegszik. Nagy a baj, hiszen a koncertnek meg kell lennie!

A bölcs bagoly szerint Alma Magdi fogja megmenteni az estét, de azt a kisegér fel sem tudja fogni, mi módon tehetné meg ezt. Kis töprengés után elkezd kórust verbuválni. Először Vörösbegy Vendelt, utána Magdi Mollit, aztán Sünit szervezi be. Csatlakozik még hozzájuk Mókus Móni két fiával, Dinivel és Danival is.

Magdi vezényletével szorgos gyakorlás következik otthonos házikójában, aztán amikor elérkezik Karácsony estéje, ez a kis szedett-vedett társaság elkezd énekelni.

"Hiszen ez egy igazi kis csoda!"

Nagyon vártam a sorozat folytatását, hiszen az első részt alig tudtam letenni. Itt sem volt ez másként, de azért most már Emma jócskán kihúzta a gyufát. Erről majd később...

Ugye egy elég komoly problémáról szól ez a sorozat, mégpedig a családon belüli erőszakról. Itt, a második részben egy picit már kiszélesedik a kör, mert már családon kívülről is érkezik agresszió.

Emma, miután túlélte a rokonainál elszenvedett bántásokat, végül az életveszélyes sérüléseket, barátnője, Sara családjánál húzza meg magát. A sokkból még nem nagyon tért magához, de azért próbál minden igyekezetével az iskolára koncentrálni. No meg Evanra, a szerelmére, aki szintén mellette áll jóban-rosszban.

Emma minden éjszaka verejtékben úszva, sikoltozva ébred a rémálmok miatt, a múltat nyilván nem lehet egy tollvonással kitörölni. És akkor jön anyjától a megkeresés, hozzák rendbe a kapcsolatukat, költözzön hozzá, megváltozott minden.

A lány úgy érzi, ez lesz a helyes döntés, anyja mellett a helye, hiszen ők egy család, így vége lesz a megpróbáltatásoknak is, nyugalmat lel végre. Nagyon nehezen csiszolódik össze a két, szinte egymásnak ismeretlen ember. Sok feladatuk van. Megbeszélni, feldolgozni a múltat, újrakezdeni a jövőt, élni a jelent. De vajon változnak-e annyit az emberek az évek folyamán, hogy az jelentősen meg is látszódjon, javítson az életkörülményeken.

Emmának sokat segít Jonathan, anyja igen fiatal és jóképű pasija. Végig ott a kérdés, vajon Evannek van-e félnivalója. És egyáltalán, van-e helye a régi szerelemnek az új életben?

A lány mindenkiben bízik, ha Freddy Krueger áll ott láncfűrésszel, abban is. Borzasztó! És amikor bántja valaki, még utána is ad esélyt. Akár harmincadszor is. De meddig lehet így bírni testileg-lelkileg?

Szóval az van, hogy tudom, kell a sztori, de én már nem hittem el, hogy ennyire hülye legyen ez a csaj! Ennyi verést még a legszerencsétlenebb ember sem tűr el. De jó, ok, eltűr, de amikor tudja valaki, hogy ha egy bizonyos ajtón bemegy, akkor iszonyú sokat fog kapni, akkor miért megy be? Na, azért néha felbosszantottam magam, hogy ezt már nem hiszem el. Ennek ellenére pillanatok alatt faltam be a könyvet, és persze, hogy várom a folytatást! :D

Hű, meg hah és ahh! Az ilyen könyvek nekem íródnak, ez tuti! Kicsit keverve Picoult és Grisham írásai, és már célt is érnek nálam, ugyanis mindkettő nagy-nagy kedvencem. Picoult a maga jó kis bonyolító, mélyre ásó, folyton választás elé állító stílusával, Grisham pedig a kristálytiszta logikájával, ahogy végigvezet egy történetet a jogi labirintusok kusza szálai között, szuper!

De most persze nem róluk van szó, csak azért írtam le, mert olyan érzésem volt végig, mintha őket olvasnám és ez nagyon-nagyon POZITÍV vélemény!

Nagyon szeretek a tárgyalótermek közelében játszódó történetekbe belesüppedni, cseppet sem untat/altat el a jogi csűrés-csavarások magyarázata, sőt!, kifejezetten élvezem.

De Jacobot és családját egyáltalán nem irigylem. Talán minden szülő egyik legnagyobb rémálma - egy gyermek elvesztése után -, ha addig a legtökéletesebbnek, leggyönyörűbbnek hitt gyermekét gyilkossággal vádolják, elég alapos bizonyítékokkal megspékelve. Ha pedig ennek a gyermeknek az apja az elismert, nagy becsületnek örvendő megyei helyettes kerületi ügyész, akkor ez még a szégyent is sokszorosára felnagyítja, hogyha ezt egyáltalán még lehetséges jobban.

A New England-i kisvárosban történt borzalmas gyilkosság felbolygatja az ott élők mindennapjait. Andy Barber tudja, hogy már soha semmi nem lesz ugyanolyan, még akkor sem, ha fiáról bebizonyosodik, hogy ártatlan. Merthogy innentől kezdve minden erejével azon van, hogy ezt bebizonyítsa. Bármi áron.

Jacob még csak tizennégy éves, előtte kéne, hogy álljon az élet, most kezdődne csak minden. Ehelyett míg apja bizonyítékok/ellenbizonyítékok után kutat, ő csak pufog magában, a kamaszkorra oly jellemző zárkózottsággal, flegmasággal őrületbe kergetve családtagjait.

A boldog családi idill, ami eddig jellemezte őket, összeomlani látszik, sziklaszilárd alapokon álló házasságuk romokban hever, gyermekükkel már egyáltalán nem találják a közös hangot. Mindazok ellenére, hogy Andy váltig hisz fia ártatlanságában, az sem érdekli, hogy napról napra egyértelműbb bizonyítékok látnak napvilágot.

A szülők teljesen másképp vonják le a következtetéseket fiukról. Érdekes volt látni, ahogy Andy - nyilván szakmájából adódóan is - mindig a tényeket veszi alapul, logikailag felépítve mindent, megingathatatlan hittel nézve előre, míg Laurie talán kicsit reálisabban, anyai védelmező, leginkább gyermekét ismerő szívvel, néhol kicsit hisztérikusan állítja fel magában a vádak/bizonyítékok ellentmondó tornyait. Ettől függetlenül, tapasztalat nélkül úgy gondolom, teljesen "normális" szülőkként viselkednek, mindketten a saját eszközeikkel, lehetőségeikkel "operálnak". Andy mégis nagyon-nagyon közel került hozzám, szívet tépő volt mindvégig a harca a bírósággal, fiával, magával, az egész világgal, de talán a múlttal a leginkább. De mindennek ellenére nekem olyan igazi, belevaló pasi benyomását keltette végig.

A legfontosabb kérdés pedig végig az, hogy vajon tud-e az apa elfogulatlanul, tisztán a bizonyítékokra koncentrálva objektíven látni a fiát, és valóban ártatlan, vagy pedig egy kíméletet nem ismerő, kegyetlen gyilkos?

Iránban járunk az iszlám forradalom utáni időkben. Szigorú vallási szertartások, előírások irányítanak mindent és mindenkit. A legszörnyűbb szabályok főként a nőkre vonatkoznak, így a legsúlyosabb szankciók is őket érik el, akár a nem megfelelő ruházat viselése miatt is.

Amerika nevét ki sem lehet ejteni, hát még amerikai zenét hallgatni. Halálos bűn, ugyanúgy  mintha fejkendő nélkül lép valaki utcára.

Talán sok családban gondolkodnak el, hogyan tudnának kiszakadni ebből a "terrorból", de keveseknek sikerül. Leginkább pedig a félelem győz.

Szába és Mahtab ikertestvérek. Szüleik szokatlan, fájdalmas döntésre kényszerülnek. A család egyik fele elhagyja szeretteit. Szába és apja maradnak és a lánynak meggyőződése, hogy anyja és testvére Amerikába menekültek, őt elhagyván.

Szába életét követhetjük innentől kezdve nyomon. Egyrészt ahogyan megpróbálja feldolgozni, magyarázatot találni rá, miért hagyták el, másrészt pedig az adott társadalmi időben, rendben próbál elhelyezkedni a maga módján. Behatóan megismerhetjük az iráni szokásokat, azt, hogyan próbál a lány és kortársai is kitörni belső-külső börtönükből, hogyan próbálják lázadásukat egyre kevesebb sikerrel visszafojtani.

Sokszor eszembe jutott a Papírsárkányok c. könyv, amelyet nálam mondjuk nem lehet utolérni, de mégis hangulatában, történetében nagyon hasonlít rá. Mindkettő lassan hömpölygő, szép sorokat, gondolatokat tartalmazó történet, bár ez a könyv egy kicsit nekem már túl lassú, elvont volt. Ettől függetlenül is szép kívülről is, belülről is.

3,5/5

Na ezt pedig még régebben olvastam, és ez is nagyon tetszett a témája ellenére. Mert nem egy vidám történet.

2011. szeptember 11. nyilvánvalóan mindenkit sokkolt. Nagyon sokféle nézőpontból dolgozták már fel a tragédiát, de a mostani számomra teljesen egyedülálló, szívhez szóló volt. A torkom minden oldalon összeszorult, olyan kedvesen, szeretettel van megírva az egész könyv.

Nagyon sokan meghaltak azon a napon, de nem mindenki a terrorcselekmény következtében. Vesztették az életüket sokan mások is, akár balesetben is ugyanazon a napon. Zoe is egy ilyen baleset áldozata. A híradások középpontjában egyértelműen és valahol érthetően is a terrorcselekmény áll, ám Zoe testvérének, Tess számára a másik baleset körül forognak a gondolatai, neki és családjának az élete nagy tragédiája.

A fiatal lány talán a szörnyű esemény feldolgozása céljából, talán a kimondatlan szavak kikívánkozása miatt naplóírásba kezd, amely Zoe-hoz szól. Egy visszaemlékezés, segélykiáltás ez a napló, kezdve Zoe csecsemőkorától, sőt, még az azelőtti időkről is szól hozzá Tess, belevéve, nem kihagyva a vitáikat, küzdelmeiket sem egymással. A család többi tagjának is rendkívül nehéz megbirkózni a történtekkel, erről is helyettük próbál meg beszélni a halott lánynak testvére.

Szerencsére nem volt még részem abban, hogy közeli hozzátartozót veszítsek el, így nem is tudom, a gyászfolyamat hogyan zajlik. Csak hallottam róla, és hogy nagyon fontos ennek a megfelelő menete. Ez a könyv azt hiszem (tényleg csak sejtem), nagyban segíthet ebben. Az én szívemig eljutott mindenképpen!

Ezt a könyvet nem mostanság olvastam, de valahogy eltűnt a piszkozatok rejtelmes tengerében. :D Pedig nagyon, de nagyon, de nagyon tetszett, és amikor becsuktam, emlékszem, alig vártam, hogy a folytatását is megkaparinthassam magamnak.

Fiatal zsidó nő a főszereplő, Hanna. Velencében széles körben elismert, keresett bábaasszonyként dolgozik a gettó falain belül. Általában mindenféle szülési komplikációval szemben sokkal sikeresebb társainál, ez is indokolja nagy népszerűségét.

Egyik éjjel egy nemesember kéri sürgősen a segítségét. Felesége már a normálison túli idő óta vajúdik, Hanna segítsége nélkül meghal anya és gyermeke is. Az inkvizíció következményeként szigorúan tilos a lánynak zsidóként keresztény nőnek segítenie, hát még a gettót elhagynia. Erre rabbija is figyelmezteti, felhívja a következményekre a figyelmét, ám nagy rábeszélések után Hannának létezik az a pénz, amiért mégis megteszi ezt a "szívességet".

Nemcsak saját magát, hanem a gettó békéjét is veszélyezteti Hanna ezzel a cselekedetével, viszont, hogy férjét, Izsákot kiszabadítsa máltai fogságából, szüksége van erre a pénzre.

Miközben Hanna bárminemű küzdelmét a szerelméért, a mindennapos munkavégzés viszontagságait követhetjük nyomon, másik oldalról Izsák életével is megismerkedhetünk, aki Máltán várja a szabadulást, ellenállva minden kísértésnek. Szerelmük minden nehézség ellenére - hiszen a férfi hozomány nélkül vette el a lányt, és még a gyermekáldás sem kopogtatott be hozzájuk - nagyon mély, semmire sem vágynak jobban, mint hogy újra lássák egymást.

Egy könyv háborúról, szeretetről, kitartásról, hitről, önfeláldozásról. Mindenről, ami fontos. Nagyon fontos.

Izgalmas volt a 16. századi Velencét bebarangolni, hiszen nagyon részletes, gyönyörű leírásokat olvashattunk az akkori mindennapi életről. Élethűen mutatja be a különböző társadalmi rétegek, sokféle vallás közötti hatalmas különbségeket, ellentmondásokat, feszültségeket. Nagyon izgalmas, rejtelmekkel teli korszak, amelybe tökéletesen ágyazódott bele a fenti történet.

Fájdalmasan szívszorító történet egy bölcs öregasszonyról, aki persze nem volt mindig ilyen bölcs és ilyen öreg, viszont megjárt egy olyan életutat, amely ilyenné tette. Mert ha csak a körülményeit nézzük, semmi nem indokolná, hogy kiemelkedjen az őt körülvevő társadalomból. Sőt!

Aminata Diallo folyamatosan, gyermekkora óta az élet értelmét keresi. Nem érti, ő és családja, az egész törzse miért más, mint a többi ember. Nem találja a választ arra, miért tartotta Isten ennyi ideig életben, hiszen hányattatott sorsa, szolgaságban töltött éveinek nagy száma szinte indokolatlanná teszi a létezését. Szerinte.

Egy boldog gyermekkor kellős közepén rabolják el rabszolga-kereskedők. Afrikából egészen Dél-Karolináig hurcolják, hogy ott kőkemény munkára kényszerítsék, sok más sorstársával együtt. Közeli hozzátartozóit mind megölték. Akiket szintén elraboltak törzséből és még közel állnak hozzá, azoknál próbál némi vigaszt keresni, szülői oltalmat találni.

Kényszerű, a fél világot bejárt útjai során egyre több tudást szerez magának, hamar kitűnik még a fehérek között is magas intelligenciája. Megtanul írni-olvasni, választékosan beszélni több nyelven is. Ha elfelejtenénk a körülményeket (amit nehezen lehet), azt hihetnénk, hogy nem is egy fekete rabszolgáról szól a történet. A széleskörű tudás mellett mérhetetlen nagy szeretet is belefért ebbe a kis asszonyba, aki úgy tűnik, túlél mindent. Sok borzalom történik vele, amik után egyenként is azt mondjuk, hogy ezt már nem fogja kibírni. De még akkor is feláll, továbbmegy, hisz töretlenül valami feljebbvalóban.

Azt gondolom, hogy Aminata rögös életútja végül célba ér, hiszen a Függetlenségi Háború kellős közepében találja magát, ahol nagyon nagy szerepet szánnak neki, végül pedig a Négerek Könyvének megírásában is óriási része lesz, és ez a leghitelesebb hogyan is lehetne másként, mint egy olyan ember szájából, aki átélte az egész borzalmat.

Mindvégig egy cél hajtja, hazajutni végre-valahára, meglelni a békét. De amikor ez bekövetkezik, rá kell ébrednie, hogy helyhez már nem lehet kötni a boldogságot, azt csakis magában tudja megtalálni, mindegy is, hogy a világ mely részén fog ezentúl élni.

Egyetlen hibát tudok felróni a könyvnek. Nekem picit túl volt írva, fárasztóan hosszúra sikeredett. Mégis, hogyha így utólag is ránézek, eszembe jutnak az asszony okos tettei, gondolatai, nagy-nagy örömmel gondolok rá.

4/5

Szégyenkezve bevallom, hogy nekünk nem volt meg eddig pl. A rút kiskacsa meséje. Ismerik a gyermekeim, de nem tudnék visszaemlékezni, honnan tanulmányoztuk gyermekkorom egyik legkedvesebb meséjét. Úgy gondoltam, jobb későn, mint soha alapon, beszerzem ezt a könyvet, talán a kicsinél még épp az ilyen jellegű mesék utolsó időszakában.

A mesekönyv válogatásokat tartalmaz klasszikus meseírók tollával íródott - mint pl. a Grimm-testvérek, Andersen és Perrault - leghíresebb meséiből.

Az alábbi mesékkel találkozhatunk: Hófehérke, A brémai muzsikusok, Raponc, A vitéz szabólegény, Jancsi és Juliska, A császár új ruhája, A rút kiskacsa, A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, Pöttöm Panna, A csizmás kandúr, Csipkerózsika, Pöttöm Palkó, Hamupipőke, Piroska és a farkas. Ugye, hogy kecsegtetőek a címek? :D

Mindamellett, hogy nagy hangsúlyt helyezek a kortárs mesék beszerzésére, megismertetésére is, nem felejtem el saját gyermekkorom nagy kedvenceit sem, és fontosnak tartom ezekkel megismertetni a gyermekeimet is.

Az az igazság, hogy én az illusztrációkkal, a lapok minőségével nem voltam maradéktalanul kibékülve, de végül is magukért a mesékért nagyon odavagyunk, ezekre az apróságokra nem figyeltünk. :D

384 oldal tömény gyönyörűség, tele - szám szerint 400 - fantasztikus olasz tésztás recepttel. Többször hangoztattam már, hogy ha száműznének egy lakatlan szigetre, ellennék én tésztán simán. Ha pedig olaszos, akkor még luxusban is érezném magam. :)

Nem hiába csillant meg a szemem, amikor megláttam ezt a csodaszép kiadványt. Kívül-belül nekem lett összeállítva, szerkesztve, egyszerűen nem is tudtam eleinte, hol kezdjem, a bőség zavarától mámorosan lapozgattam.

Tényleg ízek orgiájával találkozhat az ember lánya/fia ebben a könyvben, szemezgethet az alábbi kínálatból: hagyományos receptek, tartományok klasszikus ízei, a torkos sajtmester receptjei, húsos, intenzív ízű tészták, tenger gyümölcsei, aztán itt vannak a nagy-nagy kedvenceim, a házi tészták (rövid, hosszú és töltött tészták), aztán ne felejtsük el, hiszen feledhetetlenek, ha olasz konyhából van szó: a gnocchik, malfattik és canederlik.

A könyv külseje és belseje is nagy erővel közvetíti az olasz életérzést, a dolce vitát. :D Kedvem támadt a tengerhez is ellátogatni!!!

Talán 2 hónapja olvastam ezt a könyvet, de akkor nem nagyon tudtam volna írni róla, az érzelmek annyira kavarogtak bennem. Egyszerre kellett sírnom és nevetnem is, de főként az első.

Tele van a könyv fájdalommal, az elmúlással, ugyanakkor a szeretet is túlcsordul szinte minden sorából. Mindig elgondolkodok ilyen könyvek hatására, hogy vajon az én életemben vannak-e olyanok, akiknek ennyire fontos vagyok, illetve fordítva. Mit tennénk meg egymásért? Hogy viselkednénk, tolerálnánk adott helyzetben? Ez a könyv mindenképpen példa-, iránymutató, hogyan kell szinte tökéletesen csinálni, még ha tudom is, hogy ez "csak" egy regény.

Szóval mit tennénk abban a helyzetben, ha egy nagyon közeli hozzátartozónk elkezdene apró dolgokat elfelejteni? Talán ekkor még semmit, de amikor már kezdene súlyosabbá válni a helyzet, és egyértelművé válna, hogy sokkal komolyabb a probléma, mint ahogyan azt gondoltuk. Nem csak fáradtságról, kimerültségről van szó, hanem egy súlyos klinikai esetről. Az Alzheimerről.

Alice egy igen elismert professzor a Harvardon. Házassága teljesen rendben, három gyermekét tisztességben felnevelte, ennek ellenére minden nap újabb és újabb kihívásokat állít maga elé, amelyeket tökéletesen megvalósít.

Aztán úgy tűnik, picit szenilissé válik. Miután egyre komolyabbá válik a helyzet, nem csak apró teendőket felejt el, hanem akár már egy fontos konferencia időpontját, sőt, annak létét is, diagnosztizálják nála a korai stádiumban lévő Alzheimer-kórt. Sajnos annak ellenére, hogy tényleg korán észlelik a betegséget, nagyon gyors lefolyású a folyamat, így időnk sincs feleszmélni a döbbenetből, csak szorítunk, szorítunk, hogy történjen nagyon gyorsan valami csoda.

Persze sokat hallottunk már erről a rettegett, gyógyíthatatlan betegségről, amely mérhetetlen pusztítást képes elvégezni az ember életében, de döbbenetes volt egy nevesített személy (Alice) életén keresztül ezt végigkövetni. Főként úgy, hogy nagyon-nagyon megszerettem ezt az asszonyt, rendkívüli módon csodáltam a bátorságát, életszeretetét még akkor is, amikor már egyáltalán nem volt önmaga.

Gyönyörűen és úgy tudom, nagyon hitelesen írta le Genova egy beteg szemszögéből ennek a betegségnek a lefolyását. Ebből a nézőpontból tényleg nagyon érdekes volt erről a témáról olvasni és talán hozzásegít ahhoz, hogy jobban megértsük ezt a főleg idős korban előforduló, sokszor nagyon nagy türelmet igénylő jelenséget.

u.i.: Pont tegnap vásároltunk a családommal a boltban, amikor egy nagyon idős bácsi (mi ismerjük, ő már senkit nem ismer meg) hozzám fordult segítségért különböző áruk beszerzésével kapcsolatban. Közben elmondta, hogy almás süteményt szeretne készíteni (90 fölött van), ahhoz kellenek hozzávalók. Miközben sétálgattunk a sorok között, megkérdeztem a receptjét, amit töviről hegyire elmondott, és azon aggódott, hogy vajon nekünk tényleg van-e időnk arra, hogy meghallgassuk. Biztosítottam, hogy nagyon is szívesen! És azt is megígértem, hogy majd a folyosón megszaglásszuk a finom illatokat. Erre azt felelte, hogy Ő már akkor azt sem fogja tudni, hogy valaha találkoztunk, és ha legközelebb összefutunk, nyugodtan rúgjuk bokán, hogy mi ismerjük egymást. :) Persze sosem tennénk ilyet, de nagyon fogunk örülni a újbóli találkozásnak, és az is lehet, hogy semmi köze sem volt a könyv témájához, csupán csak nagyon sok évet élt meg, de olyan jó volt megállni beszélgetni vele és pár kellemes percet okozni neki. Még ha erre sosem fog többet emlékezni.

Huh! Nem vagyok egy nagy alkoholfogyasztó, de a mostanában kapott házipálinkára sokat gondoltam, amikor már fehéredésig szorítottam a fotel karfáját. Az elején. Mert akkor voltak jelei, hogy ez egy nagyon izgalmas kis pszichothriller lesz.

Két nő a főszereplő. Két olyan nő, akinek nagyon, de tényleg nagyon súlyos önértékelési problémája van, megspékelve még egyéb lelki zavarokkal is, amelyek mind-mind a múltból erednek. Igazából semmi közük egymáshoz, a problémáik is teljesen más típusúak, bár amit éreznek, ahogyan ezeket képtelenek feldolgozni, egyáltalán nem különböznek egymástól. Ugyanúgy alkalmatlanok a normális életre, ugyanúgy megszakítanak minden normális emberi kapcsolatot, amelyek még a felszínen tarthatnák őket, ugyanúgy belesüppednek a problémák tengerébe.

Aztán mégiscsak közük lesz egymáshoz egy véletlen baleset folytán. Az egyik nő úgy gondolja, hogy nem volt az véletlen, neki kellett volna abban a balesetben meghalnia, a másik pedig úgy, hogy csupán tényleg a szerencsétlen körülmények összjátéka volt az egész, senki nem hibáztatható semmiért. Saját magukat mégsem tudják megmenteni, gyorsvonat sebességével száguldanak a végzetük felé, amely meg van írva. Szerintük.

Mindketten szégyellik, amit a múltban tettek, és azóta is csak folyamatosan ostorozzák magukat büntetésképpen. Képtelenek maguknak megbocsátani, így ellöknek maguktól mindent, ami megnyugvást hozhatna, kisegíthetné őket a bajból. Leginkább a segítőkész embereket.

Rettentő nyomasztó, szívszorító, fájdalommal teli könyv. Nagyon jó érzés volt becsukni, fellélegezni, hogy vége. Amúgy ez nem krimi, inkább amolyan novellaszerűségnek mondanám. Lehet, hogy kicsit jobban tetszett volna, ha eleve így indulok neki.

3,5/5

A fülszöveg azt ígéri, hogy egy igazán idegesítő pasasról olvashatunk ebben a könyvben. De ennyire??? :D

Ove legfontosabb jellemzője, hogy Saab típusú autója van (nekem is nagy kedvencem, de ezzel még nem nyert meg!). 59 éves az öregfiú és nagyon nincs kibékülve az élettel. Vagy az emberekkel? Egyáltalán külön lehet választani a kettőt? Bár neki mindegy, mert a kákán is csomót keres.

Számára mindenki hasznavehetetlen, teszetosza alak és mindenki egyébként is le van tojva.

De igazából a legnagyobb baja az, hogy munkája sincs, felesége is meghalt, szóval ő maga érzi saját magát hasznavehetetlennek. És végtelenül magányos!

Tragikomédia egy öregúrról, akitől sokszor összeszorul az ember torka, máskor a gyomra, utána meg az ökle. A szereplők valóságos figurák, akikkel nap mint nem találkozunk, az élethelyzetek mindennaposak, és Ovékkal is folyamatosan találkozhatunk. Próbálják meggyőzni őt is, minket is, hogy nem egy rossz ember ő, aztán néha sikerül, sokszor nem.

Az egyedüli, akivel meg tudja osztani búját-baját, az a felesége. De neki is csak a sírjánál öntheti ki a lelkét, ott viszont ontja magából. Ove egyetlen célja követni feleségét, de a teendők nem hagyják. Mindig van valaki vagy valami, akit vagy amit meg kell menteni. Mert mindenki magatehetetlen. :D

Összességében persze humoros volt, de azért folyamatosan ott volt az a gyomorszorító érzés is, ami nagyon szomorúvá is tett.

Katherine Webbet már olyan régóta szerettem volna olvasni, ráadásul több könyve is ott áll a polcomon. Nem értem, miért vártam eddig, most szépen sorban elő fogom szedegetni őket. Annyira szeretem, amikor egy író pillanatok alatt elvisz egy teljesen más világba, megszűnik körülöttem szinte minden egyéb, és már csak ott élek pár napig.

Van egy fess fiatalemberünk, egy galériatulajdonos. Galériája nem működik túl nagy sikerrel, a népszerűség sehogy sem akar érkezni. Van pár örök darab, de azon kívül nem frissül, szinte már unalmassá is válik. Talán ez a gond, viszont Zach-nek az a pár darab, de különös egy, amely egy fiatal lányt ábrázol, mérhetetlenül fontos. Érzi, hogy valami kötelék fűzi a festményhez, de maga sem tudja hol van ennek a kötelének a másik vége.

Egy kiadóval évekkel korábban megállapodott, hogy a festmény alkotójának életéről ír egy könyvet, és mivel családi életet romokban hever, felesége másik kontinensre költözött gyermekükkel, semmi akadályát nem látja annak, hogy a festmény eredetének nyomába eredjen, felkutassa azokat a plusz információkat, titkokat, amelyek által megírhatja végül a könyvet, és amelyek megkülönböztetik az írást az eddig megírt átlagos könyvektől.

A dorseti partvidékhez utazik, ahol a nyarakat töltötte a festő családjával, de ott "csak" egy öregasszonyt talál, aki lehet, hogy az összes titokhoz tudja a kulcsot. De ez az öreg hölgy olyan mélyen zárkózott be minden tekintetben, hogy reménytelennek látszik a helyzet.

A kezdeti kutatómunkának induló utazás Zach számára szinte már hitchcocki borzongássá válik, de szándéka töretlen marad. Az élete viszont fenekestül felfordul és sosem lesz már ugyanaz.

Titkokkal, izgalmakkal, bizonytalanságokkal teli regény, ami végig fogva tartja a figyelmet, a hangulata pedig elvarázsol. Ott sétálunk mi is a a domboldalakon, hallgatva a tenger zúgását, közben hátra-hátrapillantva, követnek-e minket az árnyak. Borzongató, mégis gyönyörű!

A könyv közepénél éreztem, hogy máris kell pár sort írnom róla, és úgy akartam kezdeni, hogy "tudom, hogy olvasás szempontjából még messze van az év vége, de megkockáztatom, hogy ez lesz nálam az év könyve". Aztán végül mégsem, de ezt majd a végén.

Körülbelül a könyv háromnegyedéig teljesen el voltam ájulva, úgy gondoltam, hogy mindig ilyen könyveket akarok én olvasni. Egy szép szerelmi történet nagyon egyszerű szavakkal stílusosan, gyönyörűen megírva.

Amanda Collier és Dawson Cole tizenéves korukban szeretnek egymásba, úgy tűnik szerelmüket semmi sem akadályozhatja meg. Még az sem, hogy külsőleg talán nem annyira illenek egymáshoz, hiszen Amanda egy bomba csajnak számít, Dawson viszont egy kicsit szerencsétlenebb, visszahúzódóbb fajtájú fiú, szóval nem az a menő típus. Még csak sok izgalmat sem tud nyújtani a fiú a lánynak, hiszen reggeltől estig egy autószerelő műhelyben tölti az idejét, a lánynak mégis ez a fiú kell. És fordítva is. Ha saját különbözőségük nem lenne elég, családjuk is örökös viszályban áll egymással, de a kötelék, ami létrejött köztük, eltéphetetlennek tűnik.

Aztán ahogy az életben is sokszor közbeszól egy váratlan fordulat, itt is ez történik, és nincs más választásuk, mint az elválás.

Huszonöt év múlva találkoznak újból, annak az embernek a temetésén, aki egyedüli volt az ő kapcsolatuk támogatásában. Mint ahogy az a történet előrehaladtával kiderül, mindkettejüknek olyan örök érvényű értékeket adott át ez a férfi, amelyek fel sem tűntek nekik, csak így utólag, amikor nagy szükség van ezekre az "ajándékokra".

Szerelmük nyoma Amanda és Dawson lelkében is mély nyomott hagyott, és hosszú órákon át való beszélgetések az ára annak, hogy kiderüljön, egyikük sem olyan életet él, amelyről álmodozott. Mert mindkettejük álmában mindvégig a másik szerepelt. Az életük viszont már teljesen más mederben folyik, csak kérdés, hogy ez a meder kibírja-e az áradást?

Aztán ott volt a legeslegvége, nálam tényleg csak az, ahová Sparks szerintem besűrített minden szirupot, amit csak elő tudott ásni. Teljesen eltelített a vége, nem is igazán tudtam már hová feldolgozni a sok nem mindennapi történést. Viszont a könyv nagy többsége miatt mindenképpen megérte és érdekel a film is, amit az elmúlt hetekben tűztek a mozik műsorra.

Jobb későn, mint soha helyett: jobb előbb, mint utóbb. :D Kisebbik fiam jövőre kezdi az iskolát, így már jó előre gondoskodok neki külön feladatokról. (hogy még jobban szeressen!!!) :)

Viccet félretéve, ezekről nem tudtam lemondani, amikor megláttam őket. Eleve nagyon szeretjük/szeretik a Geronimo Stiltonokat, bár kicsi inkább még csak a képi világát élvezi, hacsak meg nem könyörül rajta a nagy, és felolvas neki. Vagy én... :D Szóval Geronimo történeteivel már nagy barátságban vagyunk, ezért is örültem, hogy kicsiknek szóló foglalkoztató füzet formájában is beszerezhetőek.

Nagyon sokféle, színes, végtelenül változatos feladat található bennük, megfeleltetve az általános iskola 1-2-3. osztályos tananyagának. Játszva tanítja, okosítja a kicsiket, a klassz illusztrációk pedig még szórakoztatóbbá teszik mindkét kiadványt.

Találhatóak benne szövegértési feladatok is, amelyek mi másról szólhatnának, mint Geronimo Stilton kalandos történeteiről. :D

Az én kisfiam nagyon-nagyon várja az iskolát (én is meg vagyok lepődve), de azt gondolom, hogy ha az ilyen kiadványok még jobban elősegítik az Ő lelkesedését, akkor én nem állok az útjukba! :D

Vigyázz, kész, sajt!

Az őszi szünetben adtam ki feladatként kisfiamnak, hogy olvassa el. Oldalszámilag is megfelelt az egy hétnek, tartalmilag meg pláne. Már a borító is igencsak felkeltette az érdeklődésemet, amikor először megláttam és egyáltalán nem is csalódtunk benne.

Ha jól emlékszem, ez az első könyv, amit az elejétől a végéig, tényleg az utolsó betűig elolvasott, ráadásul nem láttam a kényszert közben. :) És ez egy könyvmoly anyukának nagyon nagy öröm.

Egy egész macskakolónia válogatott tagokkal ügyködik egy nagyon furfangos bűncselekmény körül. Marie La Belle színésznő ékszereit ellopták. Vannak ugyan nyomok, de a következtetések a rendőrségnél is mások és a nagyon vicces macskosz detektíveknél is. A rendőrök valamiféle fantomra gyanakszanak, de a szemfülesebb nyomozókat nem lehet átejteni.

Bőszen folyik a nyomozás, és a végére kiderül, hogy a talpraesett négy nyomozó elkapja-e Párizs rettegett tolvaját? Már ha az tényleg nem egy fantom...

Sajnos azt csak utólag láttam, hogy ez egy sorozat második része, de nincs semmi vész, önmagában is tökéletesen olvasható, élvezhető. De az tuti, hogy beszerzem az elsőt is...  :D

Nem is tudom, mire számítottam, amikor kezembe vettem ezt a könyvet. Volt pár elképzelésem hangulatát, témáját tekintve, de egyik sem jött be.

Egy 1930-ban, a gazdasági világválság idején történt botrány után a tizenöt éves, kissé koraérett Thea Atwellt a szülei bentlakásos iskolába küldik, így biztosítva azt, hogy tisztessége - ha még van - megmaradjon.

A Yonahlossee Lovas Leánytáborban elsősorban gazdag szülők gyermekei élnek, busás támogatásért cserébe. Thea szinte rögtön összebarátkozik a legmenőbb lányokkal, ezáltal könnyen be is illeszkedik. Honvágya nem nagyon csitul, és kérdések tömkelegére keresi a választ, nem érti, családja miért juttatta őt ide, és egyáltalán, miért nem írnak neki vigasztaló, érdeklődő leveleket.

A kezdeti benyomás alapján egy nagyon kedves, szeretetreméltó lányról van szó, aki mellett egyértelműen letesszük szimpátiánkat, aztán ahogy telik az idő, úgy bújik elő az angyali mosoly mögül a sötétebbik énje. Az elején már írtam, hogy koravén lányról van szó, abban az értelemben, hogy a nemiség iránti érdeklődés nagyon fiatalon kezdődött nála, és pont ez sodorta őt ebbe a helyzetbe is, amiben éppen van. Így egyáltalán nem csodálkoztam azon, amikor a tábor vezetője felé irányul figyelme, akinek nap mint nap ott van szem előtt felesége és gyermekei is.

Napról napra egyre inkább belelovalja magát a vágyakozásba a férfi iránt, minden figyelmeztető jel ellenére. Kissé skizofrén vagy egyszerűen csak képmutató napjai egyre kevésbé szólnak a tanulásról, lovaglásról, csakis az az álomkép hajtja, amelyet már szinte minden pillanatban maga elé vetít. De hogy ezt a maga javára tudja-e fordítani az alatt az idő alatt, amíg a feleség több hétre üzleti útra indul, az a jövő zenéje. Számomra innentől elég gyomorforgatóra sikerült a könyv, előtte csak szimplán unalmas volt.

Úgy összességében ennek a könyvnek se füle, se farka nem volt. Egyáltalán nem is értettem a lényegét. Romantikusnak nem volt romantikus, erotikát éppen hogy csak érintette, szóval olyan semmilyen. A főszereplő csaj pedig... brrr, kiráz tőle a hideg, annyira ellenszenves volt. Soha ilyet a közelembe, pláne barátnőnek!

Ahh! Valószínűleg tényleg fanatikus vagyok Picoulttal kapcsolatban, mert az ilyen jellegű, témájú könyvekkel ki lehet üldözni a világból. Mégis..., volt az a pillanat, amikor a gyerekek már jócskán nyüszögtek, hogy éhesek, én meg visszanyígtam, hogy csak még 2 sort, légyszí', légyszí'!

Döbbenetes! Nem nagyon tudok rangsort teremteni a könyvei között, mert mindegyik kincsként csücsül a polcomon, de ha muszáj volna, akkor ez valahol biztos elől kapna helyet.

Fontos megjegyezni, hogy van egy előzménye ennek a regénynek, amely Szelíd vadak címmel jelent meg, és kizárólag e-könyv formájában olvasható. Tulajdonképpen teljességgel olvasható önálló kötetként is a Találj rám!, de érdemes beszerezni az előzményt, mert jó kis táptalajt nyújt az egész történethez, megalapozza az izgalmakat. Mert az van bőven!

Szóval minden, azaz majdnem minden az elefántok élete körül forog, amelyek egy rezervátumban élnek. Gondozójuk Alice, aki az életét rátette az elefántok szokásainak, a különleges gyászszertartásuk kutatására. Egy nap viszont eltűnik, magára hagyva 3 éves lányát Jennát.

A történet igazából Jenna tizenhárom éves korától íródik, bár nagyon sokszor visszapillantunk a múltba, mert a megoldás a rejtélyekre, válaszok a kérdésekre valahol ott vannak. A lány kamaszodó, nyiladozó értelemmel eltökélten elkezdi keresni anyját, mert az eltűnéssel kapcsolatban nagyon sok a megoldatlan helyzet. Azt sem tudja, életben van-e? Netán gyilkosság áldozata lett vagy csak egyszerűen fogta magát és ott hagyta totyogó korban lévő gyermekét? Mindezekre választ szeretne kapni, és ebben a környezete úgy tűnik semmilyen módon nem tudja meggátolni.

Furcsamód egy szellemlátóhoz megy elsőként segítségért, akivel már az első pillanatban forr köztük a levegő, a szikrák csak úgy csapkodnak a feszültségtől. A kutatásba még furcsább módon beszáll az a nyomozó is, aki az Alice eltűnésekor történt balesettel kapcsolatban is nyomozott annak idején a rezervátumban. Furcsa egy triumvirátus alakul ki, ennél különbözőbb, konfliktusokkal teli csapatot nehezebb lenne összehozni. Mégis valahogy a végére annyira összekovácsolódnak, és egyébként is annyira muris tudott lenni, ahogy a három szélsőséges személyiség tízfelé húzott. Megvolt a maga bája, kedvessége mindenek ellenére.

Egy folyamatos hajsza zajlik a történetben, közben az elefántok életével, szokásaival is behatóan megismerkedhetünk, és bár én nem vagyok nagy elefánt-fan, igazán megkedveltem őket. Persze az én éles logikám mellett ez nem nagy szám, de végig az orromnál fogva vezetett az írónő, pedig annyira nyilvánvaló volt minden mindvégig!!! Vagy nem? Valaki megnyugtathatna! :D

Az pedig mindig is lenyűgöz, hogy Picoult milyen mélyen ássa bele magát egy-egy témakör kutatásába. Döbbenetes a munkája mögött rejlő szorgalom. Ráadásul minden egyes alkalommal merőben más témákhoz nyúl és kezdi elölről. Én pedig alig várom az újabb és újabb köteteket!

A kiadó a jövő héten ismételten megtartja a lassan már hagyománnyá váló novemberi könyves vásárát. Ez alkalomból szeretettel várja olvasóit! A kiadó könyvei 20-40-60-80%-os kedvezménnyel lesznek kaphatóak.

 

Időpont: 2014. november 6-7-8.

Helyszín a kiadó új irodája: 1113 Budapest, Karolina út 62.

Mint ahogy azt megszokhattuk, a Maxim Kiadó időről-időre nagyszerű lehetőségekkel várja olvasóit. Most sincs ez másként, hiszen a most induló akciójukban az összes regényüket 30%-os kedvezménnyel kínálják, akár postaköltség nélkül is.

Íme az őszi-téli megjelenési lista: 

Biztos vagyok benne, hogy mindenki elgondolkodott már azon, milyen lenne egy felfoghatatlan mértékű lottónyeremény nyertesévé válni. Én nagyon sokszor, még úgy is, hogy életemben talán háromszor lottóztam összesen. :D De amint összeállítok egy gyors listát, a következő gondolat rögtön az, hogy vajon meg tudnám-e őrizni az ép elmémet? Képes lennék-e úgy folytatni az életemet, hogy "csak" az anyagi körülményeim változnának meg bődületes módon, de én magam nem? Szerintem ez képtelenség! És nem is tudom, hogy akarnék-e ekkora összeget nyerni, mert talán törvényszerű, hogy az ember belebolondul, ki így, ki úgy...

A történet főszereplője Jocelyn, aki egy teljesen hétköznapi kisvárosi életet él. Kissé unalmas, nem túl nagy választékkal rendelkező rövidáruboltot vezet, de ez így neki megfelel, még ha nem is túl boldog. Mégis, pont jó így. Férjével, gyermekeikkel is jól el vannak, de semmi különös.

Egy nap futótűzként terjed a hír a városban, hogy ott, náluk nyerte valaki ezt az őrült összeget. Jocelyn továbbra is járja a maga kis útját, mígnem egyik nap rápillant a szelvényre. A nyertes szelvényre...

Legnagyobb döbbenetemre nem tesz semmit, csak elrejti az óriási "kincset" rejtő papírost, és úgy tűnik, nem is szándékozik a jövőben sem kezdeni vele semmit. Elkezdődnek az idegőrlő gondolatfolyamok, az esélyek latolgatása, és hát persze, hogy a listák készítése is. De csak szigorúan elméletben. Tulajdonképpen most bármit megvehetne, amit csak akar, rég feladott álmait megvalósíthatná. Mindent, amihez pénz kell. Mégis eldugja.

Egy nap alatt olvasható történet, mégis ott marad bennünk még jó ideig. Rákényszerít, hogy gondoljuk át, mi mit tennénk? Képesek lennénk ugyanúgy tenni, mint ez a nő? Vajon nem rohannánk azonnal az első plázába, nem vásárolnánk azon nyomban minden utunkba eső üzletben? Aztán rögtön utána nem hívnánk fel a hozzátartozóinkat, hogy jöjjenek haza azonnal a munkából, örömhívünk van!? Nem tudom.

Mindannyiunknak vannak vágyai, listái, de vajon tényleg ennyin múlna, hogy megnyerjük-e a hozzá szükséges pénzösszeget? Akkor minden rendben lenne? Tudom, ezek közhelyek! De akkor is fontos kérdés. Jocelyn kicsit a példaképemmé vált!

Nem csodálom, hogy Delacourt Franciaország egyik legnépszerűbb írója! Nálam nagy kedvenc lett, és majdnem szívszélhűdésem lett, amikor megláttam, hogy a kisfiam ráborított egy pohár vizet. Mert gyönyörű (volt) is a kiadvány!!!!

Eljutottam oda jó pár Grecsó könyv után, hogy lassan bárhová mennék utána. :) Bármennyire is ódzkodom a kortárs magyar irodalomtól, vannak viszont olyan jelenségei, amelyekért rajongók. Az egyik ilyen Grecsó Krisztiánnak az írásai.

A megszokott velős, lényegre törő mondatokkal "dolgozik", de valahogy már sokkal inkább letisztultabb, világosabb az egész. Hamarabb beránt a gépszíj, ha lehet így fogalmazni.

Daru életútja töredékeinek lehetünk részesei, egészen a kamaszkortól kezdve, amikortól küzd az elfogadásért, a szebb életért. Leginkább szerelmein, a nőkön keresztül mutatja be ezt az életet, és gondolkodunk, hogy milyen szerepet, miért töltöttek be az életében (életünkben)? Ők formálják, teszik azzá, amivé felnőttként válik? Ott lesznek akkor is az élmények, a sérelmek, a barátok, a szerelmek? És vajon el tudja majd fogadni önmagát, egyáltalán meg tudja ismerni saját magát a múlt által?

Húsz év "utazása", ami messzi vidékről, Tótvárosból Budapestig tart egy férfi lecsupaszított lelkének megismerésével.

Miközben Daru életével voltam telve, a saját múltam is folyton betört, emlékeztetett sok mindenre, elgondolkodtatott. Úgy vagyok vele, hogy kerülöm a múlton való elmélkedést, nem szeretek túlságosan emlékezni, pedig nem biztos, hogy nem válna a hasznomra. Azok is hozzám tartoztak, azok miatt is lettem az, aki vagyok.

5/5

Mireille Guiliano könyvei most valami leírhatatlan helyet foglalnak el az életemben. A Bibliával nyilván nem hasonlíthatom össze, mert persze, hogy nem. De! Valami hasonló útmutatást, életvezetési tanácsokat adott nekem, amelyek felérnek nálam valamiféle féltve őrzött kinccsel. És mindezt úgy, hogy nem is olyan nagy dolgokat ír le.

Most már jó pár éve küzdök súlyfelesleggel, amit mindenféle reform-módszerrel próbáltam leadni, mindhiába. Persze szinte mindegyik azt ígéri, hogy 2 hét alatt elérheted az álomalakot. És persze mindegyikről tudom a szívem mélyén, hogy ez képtelenség, mégis belevágok.

Ahogy elkezdtem olvasni a táplálkozással kapcsolatos könyvét, már az első oldalaknál éreztem, hogy végre rátaláltam arra, amit évek óta kerestem, ráadásul olyan egyszerű és könnyű az egész. Végtelen elégedettség töltött el, már ott az elején. A könyv elolvasása alatt megszabadultam 3 kilótól. Komolyan! :D És még csak nem is koplaltam. Sőt, sütit is ettem... És észre sem vettem, csak azt, hogy nagyon-nagyon jól érzem magam.

Hihetetlen - a franciákra nagyon is jellemző - eleganciával, finomsággal fogalmazza meg azt az életformát, ami egyértelműen nem csak a testnek, de a lélek számára is nagyon-nagyon hasznos, egészséges.

Én odáig vagyok, meg vissza! :)

És itt a másik remekmű! Azt nem mondom, hogy vénséges vén banyának nézek ki, de nyilván érdekel, hogy milyen mértékben "öregszem", a bőröm milyen állapotban van. Akad olyan időszak, amikor jobban odafigyelek, aztán van, amikor nem annyira. Pedig fontos lenne a harmincas éveket elhagyva alaposabban törődnünk magunkkal.

Ismét egy olyan könyvet olvashattam, amelybe végig bele voltak szőve a szerzőnő személyes tapasztalatai, életének fontos állomásai, és sokszor enged betekintést az intim szférába is.

Nem kevesebbet ígér, hogy ha megfogadjuk a tanácsait, hogy akár 10 évet is visszafiatalodhatunk. Ez elég csábító, talán ezért is megéri már kipróbálni, nem? :D

Tényleg hangsúlyozom, nem valamiféle újabb szenzációhajhász módszerről van szó. Végtelenül egyszerű, természetes dolgokat oszt meg velünk, amitől egészségesek, szépek, boldogok lehetünk, és még csak hülye csodakapszulákat sem kell beszedegetnünk hozzá, sem botoxot szúratni az arcunkba... vagy máshova... Brrr!!!

Összefoglalva: kiegyensúlyozottság, mértékletesség, sok mosoly, még több lépcsőzés! Egy finom, elegáns francia nőnek már csak hiszünk, nem?

Jenni, a fiatal lány szellemíróként keresi kenyerét, azaz abból él, hogy mások helyett írja meg történetüket, így a lány neve minden esetben rejtve marad.

Rejtőzködésének, bár nem tudatosan, de oka van. Egy súlyos gyermekkori traumát cipel magával hosszú évek óta, ezzel veszélybe sodorva kapcsolatait, elsősorban párkapcsolatát. Egy meghatóan kedves, figyelmes férfi áll mellette mindenben, ám amikor egy kapcsolat sorsfordító döntéséhez érkeznek, nem tudnak egyezségre jutni, így az együtt maradásuk a tét. Pedig szeretik egymást, nagyon is!

Pont ebben a lelkileg viharos időszakban érkezik egy felkérés a lány számára, hogy írja meg Klara történetét, aki gyermekkorát Jáván töltötte, és elérkezettnek látja az időt, hogy családjával is megismertesse, hogyan alakult az élete, feltárja azokat a részleteket, amelyeket eddig senki sem ismert.

Jenni amikor igent mond a munkára, nem is sejti, hogy oda kell visszatérnie, ahonnan elmenekült, és minden porcikája tiltakozik az ellen, hogy újból odamenjen.

Az idős hölgynek van bőven mesélni valója, hiszen átélte Jáva japánok által való megszállását, sőt a fogságot is végigszenvedte. De van egy titok, amit senki nem tud, amit a legjobban szeretne eltitkolni, de úgy mit sem ér az önvallomás.

A két nő a nagy korkülönbség ellenére is szinte azonnal megtalálja egymással a közös hullámhosszt, napról napra egyre inkább megnyílnak egymás előtt. Mert bár Klara élettörténetét írják, Jenni számára is fordulópont ez a munka, minden tekintetben. Miután hazatér, már semmi sem lesz ugyanaz.

Isabel Wolff könyvei nagyon is szentimentálisak, de még csak minimálisan sem csöpögnek a sziruptól. Annyira finoman, emberségesen közelíti meg a legkényesebb témákat is, amik pedig adnák magukat, hogy használja ki az író, és tegyen bele helyzetekbe minél több hatásvadász elemet, de itt erről tényleg szó sincs.

Azért mindig aggódok egy kicsit, amikor valakitől olvasok valamit és az nagyon tetszik, hogy vajon tudja-e még ugyanazt a színvonalat hozni újból és újból. Wolff mindenképpen. Rajongó vagyok!

Hjajjj! Most én is szorongok, de nagyon! Első könyvem volt tőle, viszont tudom, hogy nem adom fel, mert szeretni akarom, és szerettem is rettentően kb. a közepéig. Akkor viszont történt valami, és én sokkot kaptam, becsuktam és félretettem. Talán majd később befejezem, de ott akkor nem voltam rá képes. Nem vagyok finnyás, sok mindent elolvasok, nem is tudom, mi történt velem...

Ameddig eljutottam, azt viszont nagyon, de nagyon élveztem. Igazi finom desszertként ízlelgettem az oldalakat. Annyi finomság, szép sorok halmozódtak fel, hogy vissza-visszatértem egy-egy mondathoz, hogy még élvezhessem.

Salamon Rubinstein a főszereplő, tehát szó sincs itt a Bibliáról. Rubinstein úr 85 éves, egykoron nadrágkirályként titulált tisztes polgár, aki egyedül van, mint a kisujjam ebben a világban, bár jó szíve miatt rengeteg ember veszi körül. Belül van nagyon egyedül, ott legbelül. Szorongásait enyhítendő, lelkisegély-szolgálatot tart fenn, és minden módon, néhol elképesztően próbál segíteni bajba jutott, szükségben lévő embertársain.

Ennek kapcsán barátkozik össze Jeannal is, a 25 éves taxisofőrrel, akiben nagy lehetőségeket lát, és akiben szintén nagyon mozgolódik a segíteni akarás. Az egykor volt nadrágkirály egyik jobbkeze lesz, sőt, maga is aktívan keresi az alkalmakat, amikor szolgáltatásokat nyújthat.

Az egyik ilyen rászoruló a 65 éves Madame Cora Lamenaire, aki úgy tűnik képtelen elfogadni a biológiai öregedést, lélekben még mindig az a hajdanvolt híres sanzonénekesnő, akit ünnepelt a nép. Rubinstein úr úgymond rátestálja egykori partnerét(?) Jeanra, aki szívvel-lélekkel, aztán másképp is "gondoskodik" az idős hölgyről. És sajnos itt ért véget nekem a történet.

Azt hiszem, pár nap múlva újból előveszem, mert csak túlélem én ezt, és amúgy pedig sajnálnám, ha nem élvezhetném tovább a szép sorokat.

folyt. köv.

a közepéig 5/5

Máté Gábor előadásaira már több ízben próbáltam eljutni, sajnos sikertelenül. Mindegy, a remény hal meg utoljára, viszont pótlásként, megnyugtatásként itt van ez a könyv, amit szép apránként "fogyasztottam", hogy minden napra jusson egy kis bátorítás, támogatás.

Én tudom, hogy az egyik legnagyobb problémám, hogy túl sokat agyalok mindenen, így a legfőbb értékek megőrzésének módján is tudom rágni magam rendesen. Ebbe beletartozik a család összetartó erejének megtartása, a gyerekek helyes nevelése, és amikor fáradság, ingerlékenység, bármi más miatt ez egy adott napon nem sikerül, akkor teljesen le tudok törni, mint a bili füle. De aztán újult erőre kapok, főleg amikor ilyenfajta megerősítéseket kapok, amiket Máté Gábor és szerzőtársa sorokba foglalt nekünk.

Most már elmondható, hogy több évtizedes tapasztalattal a háta mögött, családorvosként, drogklinikákon, egészségügyi központban szerzett tapasztalatait bátran magunkévá tehetjük, azok segítségünkre lesznek.

Olyan témát boncolgatnak ebben a könyvben, amelyet most a saját bőrömön is érzek. Mégpedig azt, hogy milyen súlyos mértékben befolyásolják a kortársak gyermekeinket. Sajnos nagyon is! És itt persze elsősorban a negatív befolyásoltságról van szó. Mennyire marad meg vajon a szülői tekintély, miközben a gyermekek a kamaszodás útjára lépnek rá? Mit tehet a szülő, hogy mégiscsak ő legyen az első számú mérték-, értékmeghatározó a gyermek életében? Én bevallom, ebben rettentő tanácstalan vagyok, és sokszor nem tudom hol a határ a nagyon szigorú elvek szerint való nevelés és a finom, türelmes "várakozás" között.

Támpont ez a könyv, és talán az sem szégyen, amikor elbizonytalanodik az ember, jól csinálja-e? Talán még mindig jobb, mintha eszemben sem jutna foglalkozni vele. :)

5/5

Az a helyzet, hogy jókor jött ez a könyv, mert a nagyobbik gyerekemnek van egy idió... osztálytársa, aki miatt többször jön haza különböző színekben pompázó véraláfutásokkal. Kisfiam egyik este mondja nekem, hogy "Apa mutatott egy fogást, amivel térdre tudom kényszeríteni E...-t, ha bánt". Persze, hogy eldurrant az agyam, és próbáltam elmagyarázni, hogy sokszor nem ütni sokkal nehezebb, mint ütni, viszont muszáj általában az elsőt választani. Igen, általában, mert nyilván van az a helyzet, amikor nincs más kiút, de talán ez semmiképpen nem egy általános iskolában kell, hogy megtörténjen. Amúgy pedig remélem, sehol, soha!

Gyakorló szülőként látom, hogy mennyire nehéz a gyerekeknek saját kis "társadalmukban" kivívni, megtalálni a helyüket. Rettentő kegyetlenek tudnak lenni egymáshoz, kíméletlenül odavágnak akár szavakkal, akár ököllel. De magamat sem irigylem, hogy megértessem vele, amit én magam sem mindig értek. Sokszor nem tudom, hogy tudnék segíteni az eligazodásban, és gyanítom, hogy sok esetben maguknak kell rájönniük, hiszen nem állok már mindig ott a sarkában.

Szóval ez a könyv nálunk most jól betalált, mint egy jobbhorog (he-he), mert pontosan ez a tanulsága a könyvnek is.

A norvég szerző főhőse Bart, akiben ezek a kérdések szintén felmerülnek. Bart kissé különc srác, abban az értelemben, hogy vele szinte a kutya sem törődik, az utca neveli, mi mégis nagyon szeretjük és nagyon szorítunk érte. Egy nagyon magának való, magába zárkózó fiú történetét ismerhetjük meg, miközben komoly társadalomkritikát is megfogalmaz a szerző, érintve az alkoholizmus, a kábítószer élvezet, de a szülők felelősségét is.

Mindezek nagyon bájos humorral jelennek meg, óvatosan kezelve a témát. Helye van a történetben a hűség, barátság, kitartás kérdésének és az álmok eléréséért vívott harcnak is.

A kisfiúban óriási értékek lapulnak, csak elő kell csalogatni őket.

A szerzőt már ismerhetjük a Vadvirágok lányai című könyv által, amit én nagyon, de nagyon szerettem, úgyhogy ezt is nagy várakozásokkal vettem a kezembe.

Több mint egy évszázad különbséggel olvashatunk két nő, Isabella és Libby életéről. A cselekmények párhuzamosan futnak egymás mellett, majd a végén, ilyen hosszú idő ellenére is összetalálkoznak a szálak.

Isabella Winterbourne egy rettentő gazdag, pöffeszkedő ékszerésznek a felesége. Kényszerházasság az övék, bárhonnan is nézzük. 1901-ben óriási viharban útnak indulnak egy igen értékes szállítmánnyal, ám az időjárás nem kedvez nekik, Lighthouse Bay partjainál az utasszállító hajó elsüllyed. Egyetlen túlélője a fiatal lány, aki a kincset rejtő ládikának köszönheti életét és a további bonyodalmakat.

Miután életét megmentik, erőre kap, a szárazföldön új életet kezd, egész múltját, nevét eltemeti a kincset rejtő ládával együtt. Azt azonban nem sejti, hogy bár a Winterbourne család feje, azaz a férje odaveszett a hajótörés következtében, van annak egy testvére, aki hajtóvadászatot indít, miután megsejti, hogy nem mindenki veszett oda a szerencsétlenségben.

Említettem az elején, hogy két szálon fut a cselekmény. A másik szál 2011-ben játszódik, 110 évvel később, amikor is Libby Slater búcsút int Párizsnak, és visszatér szülővárosába. Lelkét nagyon régi, feldolgozatlan sebek borítják, és ezekkel menthetetlenül szembesülnie kell, amikor találkozik 20 éve nem látott húgával. Egymás szemében tudnak-e nézni, egyáltalán szóba állnak-e egymással? Mind a jövő zenéje, és a megbocsátás is. Mert arra mindkettejüknek szüksége van.

És hogy mi köze van a történeteknek egymáshoz??? Naná, majd elárulom. :D De van!

Olvasmányosságát tekintve ugyanazt kaptam, de azért nem érte utol az előbb említett történetet.

Hát... a borító... Az alsó része jó, a felsőről más jutott eszembe.