Amikor jól megy sorunk, fiatalok vagyunk, előttünk az élet, nehéz elképzelni, hogy egy pillanat alatt minden romba dőlhet.

 

Ha a halál bekopogtat az ajtón, akkor a legnehezebb talán az ittmaradottaknak. Amikor még egy lélegzetvétel is nehezére esik az embernek, nemhogy a normális élethez való visszatalálás útját megtalálni.

 

Autumn, Shay és Logan története, akik a zene által ismerkedtek meg, de a halál közbeszólt. Mindhárman elveszítenek valakit, amit nagyon nehezen tudnak feldolgozni.

 

Fiatalok, tele érzelmekkel, tervekkel, de most már másképp kell élniük. Képtelenség ugyanúgy. Ki-ki a maga módján, egyedi terápiával próbál a felszínen maradni. Összeszorult szívvel figyeljük, hogyan próbálják feldolgozni a gyászt, amikor szavak nincsenek. De akkor mi vagy ki segít?

 

A könyv nem hagyja szárazon a szemeket. Folyamatosan felmerül a kérdés, hogy mi lett volna, ha...? Éppen ezért is, mélyen elgondolkodtat azon, hogy értékeljük, amink van és amíg lehet. Hogyha ennek vége, hogyan tovább?! Nehéz, de túl kell élni!

Fehér Klárát nem kell reklámozni. Fantasztikus képi világgal, fantáziával megáldott regényei gyermekeknek és felnőtteknek is egyaránt már kitettek magukért bőven.

 

Kisebb gyermekem részére szereztem be ezt a kötetet, amolyan három legyet egy csapásra módon. :D

 

Zsoli nagyon cuki hétéves kisfiú. Izgalmas kalandokba keveredik, de valahogy sosem sikerül semmi sem, mindig bajba keveredik.

 

Egyszer egy szigetet szeretne, máskor a Balatonon vár rettentő nagy reménnyel levelet, de mivel nem érkezik meg, ír ő magának egyet, aztán a végén óriási meglepetés éri. Nem beszélve a fantasztikus balatoni hangulatról.

 

Szigetet pedig hogy szerez magának? Szigetet bárhol létre lehet hozni, ezt Zsoli bebizonyítja. Akár egy asztal alatt, ahol különböző kalandokban lehet része az ember fiának. De hol a határ a jóság és a rosszaság között? Tudja-e egy másodikos kisfiú, mi fér még bele? És az elvárásoknak vajon meg tud-e felelni, vagy ismét felfordul a világ!?

 

Azért a mindenkori keszekusza kudarcokból mindig jól kijön Zsolti, nem kell félteni. Ennyi izgalom a gyerekeknek is belefér. Sőt! Végül minden jóra fordul!

 

A szülei, testvérei fantasztikusak. Szeretném hinni, hogy mi is ilyen családban élünk!

 

Mérhetetlen szeretet árad regényeiből. Biztonságban érzem a gyermekeim értékrendjének alakítgatását, ha ilyen könyv van a kezükben. Írásai kortalanok, időtállóak és óriási értéket képviselnek.

 

5/5

 

Sok meghatározó, hosszantartó vagy akár rövidke kapcsolat indul véletlennek tűnő találkozásból. Eleinte nem is tulajdonít nagy jelentőséget az ember a pillanatnak, utólag mégis felerősödik a kép, amikor megpillantotta a másikat.

 

Egy "Clara vagyok"-kal indul a két főszereplő története, ami aztán változatos, különleges helyszínekre, csodás romantikus pillanatokba vezet el minket a karácsonytól szilveszterig tartó pár napban.

 

Nem nagyon találunk benne párbeszédeket. Ha igen, azok is nagyrészt a saját gondolataikban játszódnak le, illetve visszaemlékeznek a beszélgetéseikre.

 

Mélységeiben ás le a szereplők lelkébe, töviről-hegyire megismerhetjük gondolataikat, érzéseiket, vágyaikat. Folyamatosan elemezgeti egyik és másik lelki világát, mit miért és hogyan gondolt, annak mi a következménye, és egyáltalán, nem-e pont fordítva értette? Stb. :)

 

(Ez nekem nagyon ismerős terület, szépen ki tudom én is vesézni a legegyszerűbb mondatokat, gondolatokat, oda-vissza, keresztül-kasul, aztán kezdem az egészet elölről, más szempontok szerint. :D)

 

A téma köztük változatos. Színház, zene, ételek, művészet, mindenféle belefér. Nem unatkoznak egymás mellett, és saját magukkal is jól elvannak.

 

Különleges mindkét ember, így természetesen a kapcsolatuk sem lehet hétköznapi. Bár kívülről akár úgy is tűnhetne. Ugyanúgy eljárnak szokványos helyekre, akár társaságba, akár egy moziba, akár egy vacsorára, mégis olyan fura minden. Vagy épp nem! Kinek mi!? Épp ezért el sem tudtam dönteni, hogy összevalóak-e vagy sem. Persze nem is kellett feltétlenül ezt eldöntenem, de elkerülhetetlen volt, hogy gondolkodjak ezen is.

 

Egy nagyon picit nekem vontatott, lélekrágcsálós volt, némely hosszú-hosszú monológ alatt bevallom, átlapoztam. Mindezektől függetlenül érdekes, különleges történetet olvashattam, szép gondolatokkal, fantáziadús leírásokkal. Lehet, hogy elkapkodtam az olvasást, idő kell ehhez a könyvhöz, hogy megrágjuk, átgondoljuk, megemésszük.

John Banville, aki szépíróként elnyerte a Booker-díjat, most valami újjal, mással jött elő. Humoros krimi az 50-es évek Amerikájából, amelynek főszereplője Philip Marlowe, a nyughatatlan, láncdohányos, nőcsábász magánnyomozó.

Túl sokat nem foglalkoztatják őt megbízásokkal, úgyhogy unalmában bőven ráér kukkolni a szemben lévő házban dolgozó, állandóan veszettül gépelő titkárnőt.

Mindennapjai felbolydulnak, amikor belép az irodájába egy gyönyörű nő, aki arra kéri, keresse meg szeretőjét.

Nyilván nem lesz ennyire egyszerű a dolga. Ráadásul a bonyodalmak egyre csak fokozódnak. Először csak a nő illata bódítja el, később már az érzelmei is egyre inkább mélyülnek el a másik felé.

A dolog azért is nehéz és egyben érdekes, mert Nico Petersonról, akinek a felkutatására bérli fel a nő, egyértelmű jelek és bizonyítékok állítják, hogy meghalt. Ennek ellenére valaki mégis élve látta San Francisco-ban...

Nagyon sok kérdés merül fel a nyomozás során, érdekek-ellenérdekek kerülnek napvilágra, és már nem is annyira hihetetlen, hogy esetleg egy megrendezett halálesetről van szó. De akkor hogyan tudják mégis a hullát kétségtelenül beazonosítani a keresett személlyel?

Az 50-es évekbeli alkoholgőzös, cigarettafüstös környezetben játszódó események könnyen képkockákká váltak a szemeim előtt, pillanatok alatt megelevenedtek a jelenetek. Tökéletesen beleilleszkedtek a szereplők ebbe díszletbe, és én is a történetbe.

Fanyar, egyedi humor, intelligencia jellemzi a regényt.

Amikor kézbe vettem a könyvet, alapvető információkkal nem voltam tisztában, illetve helyesebb az a megfogalmazás, hogy fogalmam sem volt róluk. Az egyik, amiről fentebb már írtam, hogy az írói álnév kit takar (és nemsokára jövök A tengerrel is...), a másik infó pedig, hogy Philip Marlowe-t már megszemélyesítették az eredeti Raymond Chandler-féle történetben. Párhuzamot nem tudok vonni, összehasonlítást nem tudok végezni, mivel csak ezzel volt dolgom. De ez kétségtelenül belopta magát a szívembe. :D

Tulajdonképpen most állok a legközelebb hozzá, hogy megkóstoljak egy ilyen frincfrancos tengeri herkentyűt. Még így is távol vagyunk egymástól tőle, főként, amikor ecsetelte Mireille, hogy a legfinomabb, amikor még él, de akkor is... mérföldekkel közelebb kerültem hozzá, hogy egy bottal megpiszkáljam. :D

Na de itt nem ez a lényeg!!! Aki eddig is szerette, még gyorsabban rohan az étterembe, hogy újabb falatokkal tömje tele a hasát, aki ódzkodott ettől a mindenképp furcsa ételtől, akkor ez a könyv nagyon jó kis inspirációt ad ahhoz, hogy elkezdjen gondolkodni a próbálkozáson.

Az osztriga élvezetéről szól ez az egész kötet. Annak ellenére kellett a könyv, hogy ismertem a témát, és tudtam, nehéz dolga lesz velem. Viszont olvastam már több könyvét is, és teljesen elvarázsolt a nő. Tudtam, hogy nem fogok csalódni, mert ha az osztriga mértéktelen fogyasztására nem is vesz rá, újból megnő az önbizalmam, ismét erőre kap bennem az egészséges életmód iránti vonzalom. Mert Mireille Guiliano képes arra, hogy feltámassza az emberben az életörömöt.

Nincsenek csodaképességei. Nagyon egyszerű, természetes, könnyen elérhető dolgokról, eszközökről beszél. Jó, pont az osztriga azért kicsit húzós, mert nem mindenki engedheti meg magának, viszont egyszer-egyszer beleférhet bárkinek, legyen az akár egy ünnepnap.

Árad írásaiból a könnyedség, a francia elegancia. Nagyon lazán, de nem felelőtlenül kezeli az életet, boldogsága, életigenlése átárad a lapokon keresztül. Ezért kellett ez a könyv! A fene eszi meg az osztrigát! :D

Másik két könyvéről itt írtam. Ezekben is nagyon hasznos, természetes életvezetési tanácsokat olvashatunk, amelyek könnyen követhetően, betarthatóak. Ezek fontos szempontok!

Régóta tologatom a polcon ide-oda ezt a könyvet. Nem is értem, miért halogattam, hiszen kiváló írás!

A krimiket régen faltam, de az utóbbi időben valahogy kimaradtak az életemből. Ha már visszatérnek is valamelyest, akkor minimum ilyen legyen. Intelligens, humoros, megfejthetetlen (bár most azért voltak sejtéseim az elejétől fogva, he-he...). Az előjelek ellenére rengeteg csavar volt benne, ami folyamatosan újraírta az egészet bennem.

Van egy Harry Hole-féle főszereplő nyomozónk, akit itt most Cormoran Strikenak hívnak, de kiköpött mása volt a kedvenc karakteremnek. Kissé alkoholista, depressziós, lepukkant mackó, aki minden negatív látszat ellenére állat jó pasi. Fogyatékossága nem csekély, hasa mélyen lelóg, egzisztenciája a nullán, mégis ragadnak rá a jobbnál jobb nők.

Van egy kisugárzása, ami a lapokon keresztül is vág, kétség sem merül fel az emberben, hogy maga is megborzongana, ha szembetalálná magát vele.

A népszerű topmodell egyik éjjel kiugrik(?) az ablakon és rögtön meghal. Természetesen a sajtó rögtön keselyűként ugrik az ügyre, a családtagok, ismerősök pedig próbálják meglovagolni a negatív hír keltette hullámokat.

Egy régi ismerős keresi fel Cormorant, hogy nyomozza ki, mi történt valójában, mivel meg van róla győződve, hogy nem öngyilkosság történt, hanem Lulát meggyilkolták, valaki kilökte őt az ablakon.

A nyomozó éppen élete kálváriájának legalján van, az anyagi helyzetével együtt. Magánéleti problémák miatt az irodájában tölti az éjszakákat egy kinyitható ágyon. Ha mindez nem lenne elég, egy állásközvetítő cég még egy kéretlen titkárnőt is a nyakára küld, akit végképp nem tud kifizetni, meg egyáltalán, hagyja őt mindenki békén!

Az szinte pillanatok alatt kiderül, hogy Robinnal egy hullámhosszon vannak, bár mindketten tartják eleinte a két lépés távolságot. Nem tart ez sokáig, mert mindkettőnek szüksége van a másikra. A nyomozónak jól jön a lány diszkréciója, maximalizmusa, kedvessége, a lány pedig mindig is ilyen kalandokra vágyott, még akkor is, ha százszor jobban fizető állásokat ajánlanak neki.

Közösen erednek nyomába az állítólagos tettesnek, percről percre gyűjtik az újabb információkat. Rengeteg szereplő bejön a képbe, potenciálisan sokuknak lehetett oka, hogy a lány halálát kívánják.

Maga a bűntény(?), a nyomozás nem is annyira lényeges vagy izgalmas, inkább az odavezető út, ahogy lassan kibontakozik az apró részletek által a történet. Az egyszerű krimiből kinőnek a tökéletes karakterábrázolások, érzékletes helyzetleírások.

Nem is titkolt szándék, hogy erre a két emberre lett írva ez a történet. Nagyon szerettem ennek a két teljesen más karakterű embernek a közös munkáját. Ahogy kiegészítették egymást, pedig erre a lehetőségre gondolt volna az ember a legkevésbé.

Azért azt gondolom, nem kell leírni, kit takar a szerzői álnév?! :D Teljesen el tudtam vonatkoztatni, olyan, mintha nem is ugyanaz írta volna a kettőt. És ez nem értékítélet, teljesen más a kettő.

Misztikus történet egy anyáról és lányáról, akiket nagyon sokáig elkerül a boldogság. Nagyon szomorú történet az övék, mert nem elég, hogy a körülmények mind ellenük játszanak, a hatéves kislánynál fokozottan jönnek elő a trauma által okozott következmények.

Annát férje, Toby cserben hagyja, magukra maradnak a kislánnyal, Avával. Ez a helyzet önmagában sem könnyű senkinek sem.

Annánál ez azért is szörnyű, mert gyermekkora is hasonló nélkülözéssel, boldogtalan évekkel telt, így nagyon erőt sem tud meríteni a múltból, de a súlyosabbnak tűnő megpróbáltatást Ava éli át, aki védekezésül némaságba burkolózik.

Pár nap múlva ugyan újból elkezd beszélni, de azok mind, egytől-egyig furcsaságok. Eleve az anyját keresi, aki mindvégig mellette van, utána pedig egy Fóka nevezetű helyről kezd beszélni olyan módon, mintha tökéletesen ismerné azt a helyzet, járt volna már ott. Teljesen valóságos helyszínnek tűnik, de igazából a valóságban nem ismerheti azt a helyet. Anna a sokkhatásnak tudja be, de így is mindenképp ijesztő. Persze az sem nyugtatja meg Annát, hogy egy idő után kiderül, hogy amikor az anyját keresi a kislány, nem róla beszél, hanem az "igazi" anyjáról...

Na itt azért én beparáztam, sosem bírtam a horrort! :D

Addig fokozódik mindkettejükben a nyugtalanság, hogy Anna tudja, addig nem áll helyre a rend, amíg fel nem keresik ezt a Fóka nevezetű helyet, legyen az bárhol.

Amikor eljutnak erre a képzelődésnek hitt helyre, tovább játszódik a kislány fantáziavilága, bár egyre erősebben. Vízi világ veszi őket körül ezen a gyönyörű skót szigeten, ahol szép lassan egyre több mozaikdarabka kerül elő.

Elkezdődik egy folyamat, amely alatt mindkettejük egyre inkább próbálja feldolgozni a régmúlt történteket. Nem könnyű egyikőjük dolga sem, de muszáj keresztülmenniük ezen az úton.

Anna sivár, szeretet nélküli gyermekkora arra mindenképp "jó", hogy most minden erejét összeszedje, hogy csak kislányára koncentráljon, próbálják megtalálni a gyógyulás, lelki béke útját. Ha egyáltalán erre van szükség...

Fogalmam sincs, mit tennék hasonló helyzetben. Az tuti, hogy a frász jönne rám, de nyilván megpróbálnék én is előbb-utóbb a mélyére ásni, mi miért történik.

3/5

Ó, hogy örülnék, ha így néznének ki otthon a polcaim, mint ezen a gyönyörű borítón! Rendkívül távol állok ettől a rendezettségtől, áttekinthetőségtől. Épp ezért is gondoltam, nekem való könyv ez.

Bevallom, egészen másra számítottam. A fülszöveget sem olvastam el, ezért is gondolhattam arra, hogy egyfajta Marie Kondo-féle drasztikus rendteremtési, tematikus tanácsadó könyvet veszek kézbe.

 

Teljesen másról van szó, és annak ellenére, hogy nem feltétlenül voltam a célcsoport, az ösztönzés, inspiráció ugyanúgy megtalálható ebben a könyvben is.

 

Margareta Magnusson a végső rendrakásra készül. Szó szerint. Élete utolsó szakaszába lépve, arra jött rá, hogy nem szeretné gyermekeire azt a terhet ráhagyni, hogy ők rakják rendbe az ő élete alatt felhalmozott személyes dolgokat. Úgy gondolja, ez az ő saját feladata, ezt senki másra nem testálhatja rá.

 

Úgy szeretne eltávozni ebből a világból, hogy tökéletes, átlátható rendet hagyjon maga után. Ez nem is annyira egyszerű, és azok a technikák, módok, ahogyan ezeket rendszerezi, nagy segítség lehet mindenki számára.

 

Nyilván meg sem próbálkozik azzal, hogy ő mondja meg, mit dobjunk ki az életünkből. Hogyan is tehetné ezt? De nagyon jó tanácsokkal lát el, mi szerint szelektáljunk. Ezek az átválogatások alkalmasak arra, hogy felidézzük a régmúlt emlékeket, és azokat is a megfelelő tarsolyba pakoljuk, vagy esetleg kidobjuk minden feszengés nélkül.

 

Lehetne szomorú is ez a könyv, de nem az. Nyíltan szembenéz a múlandósággal, de nem gyászt érzünk, hanem örömöt, hogy lehet ezt így is, vannak perspektívák.

 

A könyv olvasásától teljesen függetlenül jó ideje hajt a vágy, hogy a saját környezetemben is átlátható, tiszta rendet teremtsek, felesleges, hosszú évek óta használaton kívüli dolgok eltávolításával. Kifejezetten gyűjtögető típus voltam, aki mindenre rá tudtam vágni hogy "jó lesz az még valamire". Fogalmam sincs, minek a hatására, de hála az égnek, hogy teljes fordulatot vett bennem ez a kényszer, és most már mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül kihajítom a felesleges, porfogó dolgokat. Nagy munka áll még előttem, de a megtisztított területek látványa mindenképpen nagy erőt ad a folytatáshoz.

Aki eddig is szeretett gyalogolni, annak egy plusz motiváció a könyv, aki pedig mindenhova guruló kerekeken utazott, annak pedig talán újdonságként hathat, és rábeszélő ereje is lehet, hogy használják a lábbuszt is, egyre többször.

 

Kagge, a norvég felfedező, hegymászó, esszéista, könyvkiadó, műgyűjtő..., szóval nagyon sok minden :-), sorra veszi a gyaloglás pozitív hatását élettani, lelki, filozófiai tekintetben is. Igazolni próbálja, mennyire másként éljük át az élményeket, ha ezeket gyalog érzékeljük. Sőt, a legtöbb élményről le is maradunk, ha nem ebben a formában, gyalogosan tapasztaljuk meg őket. 

 

Az egyértelmű, hogy gyalog, ráérősen, nem idegesen rohanva, sokkal több mindent tud magába szívni az ember, sokkal nyitottabbá válik a világ dolgaira, és olyan impulzusok is elérhetik, amelyeket sosem tapasztalna meg egyébként. Ezekre világít rá aprólékosan, és hihetetlen lelkesedéssel próbálja az egyszerű halandót is rábírni erre a világ legtermészetesebb dolgára.

A gyaloglás átmozgatja egész testünket, mindenféle tekintetben javítja az élettani funkciókat, növeli az állóképességet, általános egészségi állapotunkat egyértelműen javítja. Bármikor és bárhol végezhető, nem kell hozzá semmilyen eszköz, csak el kell kezdeni egyik lábat a másik elé rakni.

 

Nekem kicsit kezdetlegesnek tűnt ez az írás, sokszor éreztem lenézőnek, túlontúl kritikusnak a neki nem tetsző dolgokkal szemben. Ha személyesen érintett volna, lehet, hogy sértőnek találtam volna.

 

Talán picit már megszállottnak tűnik Kagge, még nekem is, aki tényleg kilométereket képes vagyok gyalogolni egy egyszerű napon is, túra esetében meg pláne. De feltétlenül példaképként állítható az emberek elé, fontos küldetés ez a mai eltunyult világban. Figyeljünk jobban oda a környezetünkre, a körülöttünk lévő emberekre, magunkra! Kifogást mindig lehet találni, de nem érdemes!

(Amúgy meg a hasunk is laposabb, a fenekünk pedig feszesebb lesz tőle!!!) :D

A kötetek megjelenése közötti időszakban kaparom a falat, annyira várom az új megjelenéseket. Nagyon örültem ennek a harmadik résznek is. A két barátnő története teljesen magához láncolt, elvonási tüneteim vannak, ha nem kapom meg az adagom. :)

Ez a harmadik rész az, amelynek a hangulata talán már emlékeztet kissé a tv-ben futó sorozatra. Az számomra rettenetesen sötét, borzongató. Nyilván a nápolyi, nem éppen felkapaszkodott élet sosem volt csupa öröm és boldogság, de a pörgős olasz temperamentum becsempészte eddig a történetekbe a humort, jókedvet is.

Most ez megtört, nagyon nyomasztóra sikeredett a sorozatnak ez a darabja. De persze az értékéből egy jottányit sem von le.

Elena és Lila kapcsolata már korántsem annyira szoros, mint fiatalabb korukban. Mindketten családanyák, némiképp belefáradva a hétköznapi teendőkbe. Most már Elena sem tud annyira szabadon olvasni, gondolkodni, tanulni, mint ahogy azt a szerencséjének is köszönhetően megszokta.

Immár mindkettejük élete boldogtalan, és bármennyire szükségük lenne egymásra, egyre inkább távolodnak a másiktól. Hónapok is eltelnek, hogy hallanának egymásról, és ha össze is sodorja őket az élet, akkor sem nagyon tudnak kinyílni egymás előtt.

Az eddig csak burkoltan megjelenő versengés Elena részéről is egyértelművé válik. Számomra még érthetetlen, miért szeretne Lila fölé kerülni egzisztenciában, intellektuálisan, anyaként, és már a szerelmi életben is. Az mindig is egyértelmű volt, hogy Lila a példaképe (pedig pont fordítva lenne logikus), de ez valami beteges, megmagyarázhatatlan, fájdalmas viszonnyá fajul.

Nagyon sokat gondolkodtam az egész történeten, de ugye itt a két nő barátsága(?), kapcsolata a fő irányvonal. Foglalkoztat, hogy vajon a való világban milyen játszmákon megyünk keresztül? Észrevesszük-e, amikor mi is elhagyva a tiszta, nyílt utat, hamis, csalóka eszközökhöz nyúlunk? Minden barátságban, kapcsolatban hol erősebb, hol gyengébb személyiségek csapnak össze, és a legtöbbször nem minden fekete-fehér.

Olyan fordulatokat vett a történet ebben a kötetben, hogy elképzelni sem tudom, hogyan folytatódhat. Ugye a legvégéről némi sejtésünk van, hiszen úgy indult az első rész, de hogy milyen úton-módon jutunk oda, tényleg halvány sejtésem sincs.

Döbbenetesen ír Ferrante, ezt már többször is leírtam. De abban is biztos vagyok, hogy az egyik legnagyobb kortárs író, aki örökre beírja nevét az irodalom nagykönyvébe. Tökéletesen érti az emberi lelket, mértani pontossággal húzgálja érzelmeink legapróbb szálacskáit is, miközben mi kitágult pupillával, belemélyedve a fotelba, egy teljesen más világba merülünk.

Park Kiadó!!! Rettenetesen várom a folytatást!!!!!


A Nápolyi regények első részéről itt, második részéről pedig itt írtam.

Jó sok szálon futó, II. világháború alatt játszódó történetet írt le Nichols, tele romantikus, szívhez szóló eseményekkel.

A karácsonyi időszakban olvastam, és pont jó időtöltés volt, amikor túl sokat nem kellett gondolkodni, csak ráfeküdni a hullámokra és sodródni a történetben (hú, ez kicsit nyálas lett... :D ). 

A történet egyik főszereplője Sheila, aki egy bombázás következtében elveszti otthonát és családja legnagyobb részét. Teljesen egyedül, hajlék nélkül marad a szétbombázott London utcáin, fogalma sincs, hogyan tovább.

Nyilván az élet nem áll meg, előbb-utóbb muszáj megoldást találnia. Több ideiglenes szállás után eljut egy rokon özvegyasszonyhoz, aki mérhetetlen sznobságból áradó gonoszsággal viseltetik iránta. Nem úgy a másik főszereplővel, Prue-val szemben, aki szintén nála száll meg. A különbség a két lány között, hogy Sheila szegény családból származik, ráadásul ahogy később kiderül, régmúlt sérelmek is közrejátszanak az öregasszony frusztráltságában, Prue viszont nemesi családból származik, így fontos a látszatot megőrizni, hajbókolásból sosem elég.

A két lány szinte azonnal nagyon jó barátságot köt egymással. Prue munkát is szerez Sheilának, bánatukat is megosztják egymással, így kicsit könnyebb átvészelni a tragédiákkal terhes napokat.

Persze mindketten fiatalok, így a szerelem sem kerüli el őket, de egyiküknél sem egyszerű az eset. A háború és persze az élet egyéb fonákságai is megnehezítik mindkettőjük párkapcsolatát.

Izgalmas volt betekinteni a Bletchley Park falai mögé, ahol titkos kódfejtő csoportok működtek. A két lány itt dolgozik, persze szigorú titoktartási kötelezettséggel. A fontos feladatok talán némileg enyhítik, egy időre feledtetik a fájdalmakat.

Mint az elején írtam, nagyon sok szereplőt vonultat fel az írónő, így folyamatosan történtek az események, volt kiért izgulni állandóan.

Rengeteg tragédia történik, de a végére azért tartogat a könyv pozitív eseményeket is. Sok titok napvilágra kerül, az évtizedek óta elnyomott érzelmeket végre szabadjára lehet engedni.

A vége egy kicsit hirtelen lett elvágva, ott picit lehetett volna még a folytatást húzni, érdekelt volna.

El kell mondanom, hogy rettentően megviselt ez a történet. Témáját tekintve, több szempontból sincs ezen mit csodálkozni.

A középkorúságot éppen elhagyó Nahid története, aki haldoklik. A betegség gyorsan érkezik, és nagyon kevés ideje van, hogy átgondolja, értékelje az életét. Esetleg, amit lehet, helyrehozzon...

Van mit górcső alá venni, hiszen izgalmas, tartalmas élete volt, bár cseppet sem mondható boldognak.

Gyermekkora óta komoly nehézségekkel kellett az iráni családnak megküzdenie, és itt nem európai vagy nyugati, jóléti országokban értendő mértékkel mért nehézségekre gondolok.

A nemi különbözőségből eredő alárendeltség, agresszivitás mindennapos, fanatikus megtorlása az egyszerű tetteknek is félelmetes.

Nahid a kamaszkort elhagyva felvilágosult, lázadó fiatalnak számít. Felvételt nyer az orvosi egyetemre, ami egyébként is nagy bátorságot ad a fiataloknak, hogy kinyilatkoztassák önálló gondolataikat, bátran vállalják álláspontjukat, nemzeti identitásukat. Nincs ez másként Nahid esetében sem. Bátorsága pedig tovább növekszik, amikor megismerkedik szerelmével, Maszuddal. Együtt úgy érzik, legyőzik az egész világot.

De álomvilágban, a lehetőségek ígéreteinek árnyékában élnek, így nemsokára menekülniük kell, egészen Európáig, otthagyva családjukat, hazájukat.

Új életet kezdenek, családot alapítanak, és bíznak egy jobb, szabadabb világban.

Évtizedek elteltével, a halál kapujában felteszi magának a kérdéseket, amelyek elkerülhetetlenek. Jól tették-e, hogy elhagyták hazájukat? Vajon megfelelő párt választott? Hűek voltak az elveikhez? Jól szerettek? És még számtalan, kavargó kérdésforgatag nyugtalanítja a nőt.

Sok kérdés felmerült bennem is. Az életünk végén, legyen az bármennyire rögökkel teli, lehet méltóképpen, büszkén várni a halált? Van esély, hogy megnyugodjon a lélek, bármennyire is nehéz volt az út?

Nem szerettem Nahidot, de tudtam, hogy igazságtalan vagyok. Emberi ésszel fel nem mérhető, amin átment, nem kiszámítható, mit váltanak ki ezek a hatások egy emberből, milyenné változtatja az egyént a rengeteg kapott pofon az élettől.

Az egész világot gyűlöli, beleértve saját lányát is. Mindenkit hibáztat, mindenkitől jóvátételt követel. Így nem lehet szépen meghalni. Csak ha jön az új lehetőség, hogy van még jövő, van még remény. De vajon kitart-e addig a szívdobbanás?

A kiadótól jól megszokott minőség kívül-belül megmutatkozott most is. Jó kézbe venni ezeket a sokat adó, mélyeket mondó könyveket.