Ismét nagyon sok újdonsággal rukkolt elő a Harmat kiadó, ezért érdemes körülnézni honlapjukon/webáruházukban kínálatukkal kapcsolatban. (képre kattintva elérhető)

De van sok minden más is, amire lehet várni. Előkészületben lévő könyveikről itt lehet tájékozódni. De a legklasszabb hír, hogy március végén Dr. Gary Chapman hazánkba látogat. Ennek kapcsán több előadást is tart. A rendezvénnyel kapcsolatban pedig itt lehet részletesebb tájékoztatást kapni. Én nagyon szívesen ott lennék! :D

Ha a Stoner olvasása nem győzött volna meg, amely egyértelműen a 2015-ös év messze legkimagaslóbb könyve volt nálam, akkor most váltam volna rajongóvá. De természetesen az előzetes élmények után remegve vártam az új könyvét is Williamsnek.

Egy indurit aggódtam, mert Róma történelme sosem állt a szívemhez közel, mondhatni menekültem előle, legyen az film vagy akár könyv formájában. De! Ugye itt Williamsről volt szó, a Stoner szerzőjéről! :D És hát az előbbi posztban is említettem, hogy nem feltétlenül az a lényeg, hogy miről szól a történet...

Rögtön az első oldalak után beszippantott, és képtelen vagyok azóta is szabadulni. Ismét egy csúcsműről tudok beszámolni. Egyszerűen imádom azt a kifinomult, szarkasztikus humorát, éleslátását, írni tudását!

Hamar kiderül, hogy itt nem feltétlenül Octavius hatalomra töréséről van csak szó, hanem az élet dolgainak mindenféle aspektusának elemezgetéséről is. Legyen az akár a szépirodalom. De ez csak egy szeletke az óriási tortából.

A könyv három nagyobb részre tagolódik, amelyekben Williams naplórészletekkel, levelezésekkel, feljegyzésekkel dolgozik, amelyekből folyamatosan tájékoztatást kapunk Nero fogadott fiának, Octaviusnak a sorsáról. A fiú esetlen, magatehetetlen kis kóró, akinek a hóna alá nyúl a nagy császár, és minden támogatást megad neki ahhoz, hogy ha van a fiúban bármi lehetőség, azt elő tudják hívni, hogy képes legyen egyszer az utódjaként színre lépni. Nem is gondolnánk, hogy ebből a csenevész gyerekről egyszer a világ ura lesz.

Nero halála után felbolydul a politikai élet, annak szereplői addig sem tudták, hogy kiben bízhatnak meg, ezután ez még inkább felfokozódik.

A második nagyobb rész már a hatalmon lévő éveket taglalja, a harmadik pedig egy summázása egész életének, bár ő maga a végéig meg sem szólal. Mindent a körülötte lévőktől tudunk meg, és a következtetéseinkre vagyunk hagyatva, hogy mégis milyen ember lehetett. Egyszer így láttam, egyszer úgy, bár sosem kristálytisztán.

Azt gondolná az ember, hogy Augustus császárról a történelemkönyvek, a rendezők, a regényírók már mindent elmondtak, amit lehetett. Aztán Williams mindent megcáfol, új oldalakról is megközelíti a képzeletünket, hátha változtathat azon. Még akkor is, ha az író rögtön a legelején leszögezi, hogy nem történelmi regény, sokszor eltér a valóságtól, ne higgyünk el mindent.

Hihetetlen intelligens embernek tartom John Williamset, aki hála az égnek írt is! Nagyon sajnálom, hogy ilyen keveset.

5/5

A kiadó nagyon kitett magáért az elmúlt év végén. Fantasztikusabbnál fantasztikusabb könyveket dobott piacra. Egyszerűen remek mind, egytől-egyig.

A Brooklyn sem lóg ki a sorból. Finom, szép ívű, gyönyörű írás. A történet semmi különös, de azt már régóta tudom, hogy nem attól jó egy könyv, ha óriási csavarok vannak benne.

Van egy végtelenül szimpatikus ír család az 50-es években, és az egyiküknek hihetetlen szerencsében lesz része egy szép napon. Eilis nővére átad egy olyan lehetőséget, ami csak egyszer adódik az életben. Új életet kezdhet New Yorkban.

Nagyon nehéz a döntés, hiszen az egész családja ezután rémisztő távolságban lesz, teljesen a maga urává kell válnia. A nehéz helyzet ellenére hamar döntésre jut, és szempillantás alatt egy hajón találja magát, amely az újvilág felé sodorja.

Érkezése után döbbenettel szemléli azt a fajta zsongást, az eddig elképzelhetetlen városi felfordulást, amely Brooklynt jellemzi. Nehezen találja a helyét, de jó természete sok mindenen átsegíti őt. Szívesen is fogadják, így legalább emberi ellentartásokkal nem kell küzdenie.

Az ott töltött idő alatt természetesen folyamatosan változik. Az önállóság hirtelen szakadt a nyakába, de úgy tűnik, ezt egy idő után már élvezi is. Aztán, hogy ezzel a sok lehetőséggel, döntései teljes felelősségének tudatában tud-e mit kezdeni, beválthatja-e álmait, az már más kérdés.

Mindig is érdekelt az 50-es évek Amerikája. Számomra nagyon vonzó korszak, amely tele volt lehetőségekkel, és csak bátorságra volt szükség, hogy mélyen merítse az ember a merőkanalát az óriási edényben. Eilist odaültették a zsíros bödön mellé, minden rajta múlott.

Végigkísérhetjük a lány személyiségfejlődését, amely igen nagy utat jár be. A szende, visszafogott, vidéki leányból egy határozott, döntésképes, belevaló nő válik, aki képes a maga sorsát a kezébe venni. Borzongató érzés volt nyomon követni ennek a lánynak a hosszú útját, amit mérhetetlen bátorsággal vitt véghez, nem leragadva semmiféle nehézségnél. Szinte példaképemmé vált! :D

A regény alapján film is készlült Nick Hornby rendezésében:

Hú, de jó lenne most egymás után a sorozat összes tagja... Remélem, gyorsan fogja potyogtatni a kiadó őket. :D

Számomra egy nagyon furcsa családba csöppennünk bele már a legelején. Megismerkedünk Maiával, aki öt másik örökbefogadott testvérével nevelkedett fel egy Genfi-tó partja mentén fekvő csodapalotában. Bár a többi lány már nem itt él, Maia otthona továbbra is ez.

Hosszú idő után örökbefogadó, egyben nevelő apjuk hirtelen halála okán gyűlnek ismét össze. A női szerepet két hölgy töltötte be a lányok életében, akik mindketten háztartási alkalmazottak. Anyai tanácsokért hozzájuk fordultak mindig is, ettől függetlenül apjuk volt a mindenük.

Ugye eleve nem egy szokványos családmodellről van szó, hiszen nem hétköznapi, hogy egy egyedülálló férfi fogja magát, és a világ különböző tájairól látszólag véletlenszerűen örökbe fogad csecsemőket. Vajon mi vezérelte, mi indította arra, hogy pont onnan, pont azokat a gyermekeket vegye magához? Ehhez hasonló és sok más érdekes kérdés merül fel a lányokban is. Pa Salt halála után különböző titkok is napvilágra kerülnek, illetve titkokhoz vezető kulcsok, jelek, nyomok lesznek a lányok segítői, amelyek lépésről lépésre segítik őket ahhoz, hogy megismerjék múltjukat, eredetüket.

Ezt a kötetet teljes egészében Maiának szentelte az írónő. Nagyon szeretetre méltó lányról van szó, akinek az élet kemény pofonokat adott még úgy is, hogy nagyon szerencsés helyre került örökbefogadása után. Húzza-vonja a sors, nem találja a helyét, amikor pedig úgy érzi, révbe ért, újból szakadékba esik. Teljesen érhetően a bizalma a padló alatt van, nehéz azt kiérdemelni. Vagy talán lehetetlen?

A sok-sok útmutató, no meg apjuk végrendelete arra sarkallja a lányt, hogy vágjon bele bátran egy izgalmas nyomozásba. Vesztenivalója tulajdonképpen nincs, csak nyerhet az ügyön. És ő bizony belevág élete nagy kalandjába.

Ahogy ő elrepül Rióba, mi is vele együtt szállunk ugyanoda, csak picit korábbra, egészen 1927-ig, és kezdődhet is a mese.

Érintőlegesen megismerhettünk a többi lánnyal is, és biztos vagyok benne, hogy érdekesebbnél érdekesebb folytatása is lesz még ennek a sorozatnak.

Vannak még hiányosságaim az írónő magyarul megjelent könyveivel kapcsolatban, viszont ezeket már olvastam: A meredély szélén, Fény az ablak mögött.

Egyébként is megrendítő, de anyaként még inkább megviselnek az ilyesfajta történetek. Amikor egy gyerek szőrén-szálán eltűnik, az égvilágon senki nem tud róla semmit, és sosem tér többet haza, az maga a borzalom. Rendben van, hogy Indiában járunk, ahol éhező kutyafalkákként kóborolnak az utcán, sokszor napokig sem kerülnek haza, de a gyerek akkor is gyerek. Ha pedig eltűnik, akkor abba beleőrülünk.

Szárú, az ötéves indiai kisfiú is így jár egy szépnek nem mondható napon. Imádott bátyját kíséri el a szokásos portyájára, de az magára hagyja őt egy ideig a pályaudvaron, hogy majd visszatér érte. A kisfiú csak vár és vár, de a kíváncsisága erősebb a türelménél, felszáll egy álló vonatra. Már csak akkor kap észbe, amikor felébredve csak az elsuhanó fákat, ismeretlen tájat látja a rácsos ablakból. Az ajtó pedig nem nyílik...

Hosszú-hosszú órákon át tartó zakatolás után végre megáll a vonat, kiszabadul a fiú, viszont fogalma sincs, hol lehet. Mint később kiderül, Kalkuttába vitte a vonat, de hogy hogyan juthatna vissza otthonába, senki nem tudja, illetve nem is akarja megmondani. Koszos utcagyereknek nézik, mindenhonnan elhajtják, segítséget senkitől nem remélhet. Fázik, fáradt és éhes. És egy ötéves gyerekről van szó, aki bár az utcán nevelkedett..., akkor is...

Hogy miken megy keresztül, azt felsorolni is nehéz, és legyen egy kis izgalom is, de végül nagy szerencse éri. Olyan szerencse, amit talán ezerből egy szerencsétlen sorsú indiai kisgyermek élhet át.

Hosszú évek után, már felnőttként a világ másik felén úgy gondolja, hogy itt az idő megkeresni szülőföldjét, édesanyját, testvéreit. Az viszont gondot jelent, hogy fogalma sincs, merre keresse azt a helyet. Amikor elveszett, ott helyben sem tudták beazonosítani az általa leírt helységet, akkor évtizedek és kontinensek távlatából mi erre az esély?

Bár a szorongás viszonylagos volt bennem, hiszen mindvégig tudtam, hogy a fiú ilyen-olyan biztonságban van, de folytonosan az anya gondolataiba, életébe repültem vissza, és azt átérezni (ha egyáltalán lehet), az borzasztó volt. Egyszerűen nem is tudom, hogy lehet az ilyet feldolgozni. Fel lehet-e egyáltalán!?

Szárú viszont nagyon remek kis ember lett! :D