Ezzel a poszttal eléggé el vagyok maradva. Hónapokkal ezelőtt olvastam, és tulajdonképpen nem is tudom, miért halogattam, hiszen az egyik kedvenc szerzőmről, tőle is a kedvenc trilógiámról van szó. Mondjuk itt is lehet elfogultságról beszélni, mert kérdés sem volt, hogy milyen hatást fog kiváltani belőlem, de ettől függetlenül tényleg állati jó volt. Abban is őszinte leszek, hogy az első kettőhöz képest ez picit gyengébb, de itt tényleg a "képest" szón van a hangsúly. Önmagában ez is megér egy misét! :D

A vadnyugattól hála az égnek és szerencsére nem távolodtunk el, kedvenc cowboyaink is jelen vannak. Már csak lovagolniuk kell jobbra-balra némán, különösebb dolgot nem is kell művelniük, mi úgy szeretjük őket, ahogy vannak. :D

Ennek a résznek a főszereplője John Grady, de találkozhatunk benne a második részből megismert Billyvel is, aki itt már idős emberként jelenik meg, és túl sok szerep nem jut már neki (kár).

John szerelembe esik egy mexikói prostituálttal, így ebben a részben a reflektorfény erre a momentumra irányul. A napok egymásutániságában John számára csak a lány jelenti a kiutat a sivárságból, a kilátástalanságból. Semmiben nem talál már örömet, csak a remény élteti, hogy a lány az övé lehet. De természetesen ez nem ilyen egyszerű, sok szövevénye van az ügynek. Meg kell küzdenie többek között a férfinak a bordélyházat üzemeltető Eduardóval is.

A történetben végig az elveszettség uralkodik, de John higgadtsága, kitartása lehengerlő.

A központozás ismét felesleges, egyáltalán nem éreztem hiányát most sem, csak írjon McCarthy még nagyon sokat, mindegy is hogy hogyan!?

Még az is megfordult a fejemben, hogy azonnal kezdem elölről az egészet. Lehet is!

A trilógia első két részéről itt és itt írtam! Könyvespolcra való mind!

Örültem, mint majom a farkának, hogy végre megjelent a Határvidék-trilógia második kötete. McCarthyért rajongok, így kincs számomra minden sora (bevásárlólista-effektus).

Nem túlzás szerintem irodalmi zseninek nevezni, és még csak meg sem tudnám fogalmazni, miben rejlik a titka. Annyira nem is könnyű olvasni, legalábbis például a Vad lovakhoz képest. De az sem volt az a fergeteges cselekményeket felvonultató könyv. Lassan haladós, vánszorgós, minden sorát feszült figyelemmel kell olvasni. Aztán kezdeném elölről.

Csakúgy, mint a Vad lovak főhősénél, itt is újból a szabadságvágyé a főszerep. Billy és Boyd Parham testvérek, és mindketten arra vágynak, hogy a maguk urai lehessenek. Nagyon fiatalok még, így nyomon követhetjük felnőtté válásukat, kísérhetjük őket kalandos útjukon a kietlen Amerika délnyugati államaiba, illetve Mexikó határaiba, és azon is túl.

A történet elején Billy megszállottan üldöz egy Mexikóból átszökött, jószágaikat ritkító nőstény farkast. Miután sikeresen csapdába ejtette az állatot, elhatározza, hogy visszakíséri Mexikóba, amellyel rendesen megdöbbent minden embert, akivel útjuk során találkozik. Az ő "kapcsolatuk", viszonyuk fantasztikus, a végén már-már barátságba hajló. Azt hittem, ez a történetszál lesz maga a könyv veleje, de nem. Folytatódik tovább mindkettejük útja, hol egymás mellett, hol (többnyire) külön-külön, közben mindketten keresik saját identitásukat, küldetésüket. Mindeközben Billy számtalan mondát, balladát ismer meg útja során, amelyek mind hozzátesznek magányos vándorlásához. Ételt az útjába akadt asszonyoktól kap, a többi pedig megy magától, nem számít sem eső, sem vihar, Ő és a lova mindent átvészelnek. Azaz próbálkoznak.

Érzelmek ritkán mutatkoznak, mégis mélyen ott vannak, ez egyértelmű az állat és ember elgondolkodtató kapcsolatát olvasva. A könyv letisztult, nem akar semmiről meggyőzni, csak úgy egyszerűen hat, tényleg nem tudom, mivel.

Spanyolosoknak pedig végképp kötelező!

Mi más??? 5/5

Letisztult, egyszerű, pasis, szexi! Röviden ennyi!

Nagy áradozásokat hallottam erről a könyvről. Ilyenkor mindig szkeptikus vagyok, eleve fenntartással kezelem az ilyen könyveket. Okát nem tudom. Viszont a végén sokszor én is beállok az áradozók sorába. Most is ott ácsorgok a sor végén. McCarthy-nak tényleg nem tudom mi a titka!? Még az sem zavart, hogy a vessző, az egyéb írásjelek fogalma nagyjából kiveszett a könyvből, a párbeszédek egybeolvadnak a leírással, gondolatjel nuku. Elég hamar megkedveltem ezt a fajta írásmódot, úgy éreztem, nagy önállóságot adott nekem az olvasmány értelmezésében. Mondatai egyszerűek, de ütnek!

A legelején fogalmam sem volt, mi fog kikerekedni az egészből. Hova, miért, hogyan mennek? Ugyanis a fő-főszereplő a tizenhat éves John Grady Cole nagyapja halála után a nála egy évvel idősebb barátjával, Rawlinsszal titokban átszökik Texasból a mexikói határvidékre szerencsét próbálni. Mindketten a felnőtté válás rögös útján haladnak. Munkát szeretnének vállalni a számukra új, ismeretlen világban. A két macsó lovon vág neki az útnak. Útközben hozzájuk csapódik egy nem annyira macsó, de szintén nagyon szerethető harmadik figura is. Blevins személye kétséges, eleinte nehezen találják meg vele a hangot, de később már ők hárman egy csapat, bár ez a harmadik fiú folyamatosan rájuk hozza a bajt. Például abban sem biztosak, lova lopott-e vagy sajátja?

Egy farmon kapnak munkát, ahol John Grady szerelembe esik Alejandrával, amely szerelem igencsak tiltott. Közben a rendőrség is feltűnik az esetlegesen lopott ló után szimatolva. A fiúk mindvégig kiállnak becsületük mellett, de ez vajon elegendő-e a vadnyugaton?

A vége azért felpörög, de csak amolyan McCarthy-s módon, hiszen számomra a könyv titka semmiképpen sem a gyorsan pergő eseményekben, leírásokban van. Kimondottan lassú folyású, nyugodt hangulata van. Elandalított, ugyanakkor letenni nem bírtam.

A western varázslatos, könyörtelen világába vitt el engem, teljesen szokatlan módon, de nagyon élveztem! A kedvenc könyvek között kap helyet!

A kép forrása: http://www.haziallat.hu/lovak-lovasok/lovas-videok/vadlovak-lovak-video-lo/2371/