A futás és én már évek óta próbálunk barátkozni. Hol nagyobb, hol kisebb sikerekkel. Azt érzem, hogy nem az én első számú sportom, viszont amikor túl vagyok rajta, az olyan, de olyan jó érzés. Nem beszélve arról, hogy én mennyire becsülöm, tisztelem azokat, akik kitartóan, rendszeresen, fájdalommal-fáradtsággal nem törődve űzik ezt a sportot. Legyen szó élvonalbeli-, illetve hobbisportolóról. Talán az egyik legnagyobb kitartást igénylő sportág, hiszen annyira monoton, annyira egysíkú az egész. Pont emiatt nehéz nekem is összehangolódnom vele.

Az alábbi kötetben egy csodaszép történeten keresztül ismerhetjük meg Aganetha Smartot, akinek élete a futás. De mondhatjuk úgy is, hogy az élete nem működik futás nélkül.

Nagyon korán, gyermekkorában kiderül, hogy hihetetlenül gyors, és rettentő jól bírja a hosszú távokat. Életkörülményei, nagyszámú családja nem igazán tennék lehetővé, hogy komolyabban űzze ezt a sportot, de szerencsére olyanok is felfigyelnek kimagasló teljesítményét, akik tudnak is tenni álmai megvalósításáért. És hogy mi az álma? Részt venni az első olyan olimpián, amelyen nők is indulhatnak.

Hirtelen minden megváltozik körülötte. Elkerül távol az otthonától, új közegbe, a nagyvárosba, ahol egy ilyen visszafogott, nagyon egyszerű kislány teljességgel idegennek érzi magát, de addig minden rendben van, amíg futhat. Amikor az e világ történései megpróbálják beszippantani, mindig meginog. Ám a futás nemcsak egy mánia a számára, hanem egy mentsvár is, amibe mindig menekülhet. A problémákon való túllendülést mindig a futás könnyíti meg neki. Márpedig nagyon sokszor kell túllendülnie.

Bár nagyon visszahúzódó személyiség, mégis szeretné maga irányítani az életét, ami nem mindig tetszik az ismerősöknek, rokonoknak.

Ugrálunk folyamatosan a jelen és a múlt között, és egyre inkább együtt tudunk érezni ezzel a nővel. Döbbenetes kitartása, elszántsága sajnos nem eredményez egy boldog életet, mégis úgy érezzük, nem tehetett volna másképp.

Érdekes kis társadalom-, illetve korrajzot kaphatunk a történet által, főszerepben a női diszkriminációval.
 

A 104 éves, hajdanán olimpikon futónő fájdalommal emlékszik vissza az életére. Amikor felkeresi őt két fiatal a nyugdíjas házban, kénytelen felidézni a szép és a kevésbé kellemes emlékekre. Sokszor a sírás fojtogatott, annyira szomorú az egész történet, mégis nagyon szép. Az életét nem, de a kitartását, küzdeni tudását rettenetesen irigyeltem.

802-be repít minket vissza Husemann, amikor a frank és szaracén harcosok vívják csatájukat. Ezek a harcok kíméletlenek (melyik nem az?), résztvevői számára nem létezik kegyelem.

Az arabok megtámadják a Frank Birodalmat, és amit csak érnek, elpusztítanak. Legyen az város, falu, kolostor. Az emberéletről nem is beszélve.

A zsidó Isaak, Nagy Károly követe éppen a bagdadi kalifától érkezik vissza négy arab harcossal. Az úti cél a lehetséges békekötés volt. A követség egy elefántot és egy időmérő szerkezetet hoz magával, amolyan "békepipaként".

A párhuzamosan futó szálon megismerkedhetünk Thankmarral, a rabszolgával is, aki társadalmi helyzete ellenére is igen nagy bátorsággal lett megáldva. Ez a bátorság jól is jön neki, a szerencse melléáll, így a karavánhoz tud csatlakozni, amely eljuttatja a nemes ajándékokat a címzetthez.

A szálak nagyon-nagyon összekavarodnak, és a vége az, hogy mindenki az arabok elől menekül, miközben a nemes célt is próbálják szem előtt tartani.

Két birodalom próbál összecsapni, létük, fennmaradásuk a tét. És a jól ismert költői kérdés: létezhet-e béke a muszlimok-zsidók-keresztények háromszögében?

A General Press Kiadó Regényes történelem című sorozatának egy újabb tagja ez a könyv. Érdemes a sorozat többi kötetét is kézbe venni, hiszen amellett, hogy érdekesek, olvasmányosak, valós történelmi alapokra is épülnek.

Hűha! Az oké, hogy vágytam valami magával ragadó, izgalmas, gondolataimat a bajokról totálisan elterelő könyvre, de azért ez picit húzós volt.

Ismertem már az írónőt a Holtodiglan kapcsán, és mondjuk ott is a frászt hozta rám, de most überelt mindent. :D Ennyi pszichopata, beteg embert hogy lehet összehozni egyetlenegy regénybe???

Na lássuk! Főszereplőnk Camille, aki egyébként nagyon szimpatikus a maga kis szerencsétlen, néhol életképtelen mindennapjaival. Pont a sebezhetősége, nem túl vidám élete miatt szerethető.

A lány újságíróként dolgozik egy nem túl ismert újságnál, és túl nagy kiugrásra nincs is esélye, hiszen saját maga szerint is középszerű újságíró. Főnöke sem vélekedik róla másképp, viszont lányaként szereti őt.

Adódik egy sürgős munka, egy gyerekgyilkosság. Camille-ra vár a történet megírása, csak egy bökkenő van, hogy szülővárosába kell visszatérnie. Anyjával hosszú évek óta nem beszélt, és már az elején kiderül, hogy viszonyuk eléggé viharos volt.

Nem nagyon van más választása a lánynak, mennie kell. Főnöke bátorsággal próbálja őt felvértezni, de a lány retteg a visszatéréstől.

Innentől elkezdődik a rémálom. Fojtogató légkör egy olyan helyen, ahol tudvalevő, hogy egy hidegvérű gyilkos járkál a gyermekek között. És akkor a lánynak még a családtagjaival való zűröket is kezelnie kell. Tapintható a feszültség szinte minden párbeszédben, mindegyik jelenetben. És jön a jól bevált csapda, amikor már azt hinnénk, hogy mindenre fényt derítettünk, fordul a kocka, és teljesen új alapokra helyeződik az egész történet. Kezdhetjük elölről a machinálást. :D

Mint már fent említettem, hihetetlen mennyiségű beteg embert sikerült ebben a regényben felsorakoztatni, őket találkoztatni. Picit gyengédebbre vágytam, de el kell ismernem, hogy állat jó volt, végigizgultam az egészet. Tökéletesen ért a feszültségkeltéshez, természetesen sok hatásvadász eszközzel, de akkor is, le a kalappal!